Bakonyújvárról 2014. november 21.-én a helyszínen készített felvétel felkerült a Youtube.-ra.

 

https://www.youtube.com/watch?v=TquBztJ_fQA&list=UUTqX-LDWCuairw0-DYBpEwQ 

 

Fogadjátok szerettel!

A következő 2 posztban szakítok egy kis időre a tavaly megindult hagyományokkal. Két, a fanatikusabb várbarátok számára egyáltalán nem ismeretlen várral fogok foglalkozni. A változás inkább az lesz ezekben a bemutatókban, hogy a köztudatban szereplő adatokat igyekszem eddig kevésbé ismert információkkal teljesebbé tenni.

 

A Bakony rengetegében, a Gerece völgye fölé emelkedik a Podmaniczkyak legendás rablóvára, amelynek nevét egyaránt rettegte a béli és zirci apátság, valamint a környékbeli falvak népe: Bakony – Újvár.

Megközelítés:

Bakonybél települést elhagyva, mintegy 3 km-re találjuk Gerece pusztát. Régen vízimalom és betyárcsárda volt itt. A buszmegálló mellett indul a kék (rom) jelzés, amelyet követve mintegy 40 percnyi túra után a vár területére érkezünk. A túra utolsó harmadának kezdetén egy meredek ösvény visz fel arra a keskeny gerincre, melynek a végén találjuk a várat.

 

 

 

Történeti adatok:

A Podmaniczkyak királyi adományként kapták meg Bakonybél környékét, ahová 1529-33 között a környékbeli falvak népével várat építtettek a Tönkölös hegy tetejének egy alkalmas pontjára.  A várból szemmel lehetett tartani a Gerece völgyében futó utat, ami az egyik legfontosabb szempont volt a helyszín kiválasztásában.  Sokat nyomhatott a latban az is, hogy a bronzkorban már használták elődeink a helyszínt erődítésként. Ezen sáncokat is felhasználták az építkezés során Bakony-újvár kialakításánál.  Az újvár elnevezés is a fenti momentummal hozható összefüggésbe. Bakony-újvár írásos adatainak tanulmányozása közben egy igen érdekes utalást találtam S. Perémi Ágota és Rainer Pál Kard és Kereszt című kis kiadványában, amely vezetőként szolgált a honfoglalás 1100. évfordulója előtt tisztelgő, Veszprém megye IX-XI. századi történetét bemutató akkori kiállításhoz.  A kis füzet 1996-ban jelent meg a Laczkó Dezső múzeum gondozásában.  A 18. oldalon a megye árpád kori örökségét taglaló részben az alábbi rész olvasható:

„A kedvező természeti adottságok folytán és a korábbi kultúrák tapasztalatai révén lényegében az Árpád-kor végére kialakult a megye településhálózata. A XIII. századra a történeti megyehatárok között 7 vár (Veszprém, Bátorkő, Csesznek, Essegvár, Hölgykő, Somló, Ugod), 7 „kisvár" (Bakonyszentlászló-Kesellőhegy, Bakony-szücs-Bakonyújvár, Iharkút-Kispápavár, Iharkút-Tevelvár, Jásd-Már-kusvára, Papkeszi-Kalaposvártető, Szápár-Várhegy), 7 kolostor (Veszprém-völgy: bazilissza/ciszterci apácák, Bakonybél: bencések, Som-lóvásárhely: bencés apácák, Jásd: bencések, Zirc: ciszterciek, Veszprém: domonkos apácák, Gyulafirátót: premontreiek) és legkevesebb 170-180 település létezett, s az utóbbiak közül mintegy 70-nek már temploma vagy kápolnája is volt.” (1)

 

Az Árpád-kor idején tehát egy kisvár létezhetett Bakony-újvár helyén. A szerzők megfogalmazták azt is, mit is értenek kisvár alatt:

„ Feltehetően az uralkodó osztály kevésbé előkelő részének szolgáltak otthonául - vagy legalábbis egyik lakóhelytípusául - az ún. „kis várak". Ezeknek jellemzője, hogy a hagyományos kővárakhoz hasonlóan, lakott területektől messzebb, de még elérhető távolságban, nehezen megközelíthető helyeken, amelyeket mesterséges módon árkokkal és sáncokkal tovább erősítettek, föld, fa illetve kő, vagy vegyes technikával, kicsiny alapterületeken épültek meg. Történeti források általában nem említik őket, „nincs történetük".” (2)

 

Ki lehetett a tulajdonosa, mikor hagyták fel, mennyi ideig és milyen formában létezett? Merül fel ezer és ezer kérdés. Hogy többet megtudjak, levélben felvettem a kapcsolatot Rainer Pállal, a Laczkó Dezső múzeum régész - muzeológusával.:

 

„Ahogyan az Ön által citált munkánkban is olvashatta, ezen kis váraknak többnyire nincs írott történetük, azaz nem (vagy alig-alig) maradtak róluk írott források. Így van ez Bakonyújvár esetében is. Így ásatás és leletanyag hiányában rendkívül nehéz/problematikus a keltezésük. A kis várak egy része minden bizonnyal még az őskorban készült. Esetleg ezeket, ezeknek egy részét is használhatták a középkorban is.

A Dax Margit-Éri István-Mithay Sándor-Palágyi Szilvia-Torma István által írt: Veszprém megye régészeti topográfiája. A pápai és zirci járás. Magyarország Régészeti Topográfiája 4. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest 1972. c. munka  57-58. oldalán foglalkozik a várral, ugyanitt alaprajza is megtalálható.

 

Ebben - többek között - az alábbiak (is) olvashatóak:

"Az eddigi feltevések szerint a Podmaniczky család építtette volna 1529-1533 között... (...) A magunk részéről a vár építésének korát jóval előbbre, legalább a XIV. sz.-ra feltételezzük. A Gerence völgyében vezető út ellenőrzésére alkalmas helyen álló vár a bakonyi erdőispánság, illetőleg az abból különböző birtokosok kezére került uradalmak egyikének központja is lehetett." (3)

 

 

A Podmaniczkyak 1526 utáni kettős királyság polgárháborús viszonyai között, minél nagyobb birtokokat harácsolva, ide-oda váltogatták lojalitásukat a két király között. Az aktuális hűségesküt mindig birtokszerző érdekeiknek megfelelően váltogatták. A Vág völgyének népei és a Podmaniczkyak birtok szomszédjai rengeteget szenvedtek János és Rafael erőszakos fosztogatásaitól, portyázásaitól. Zsoldjukban a magyarok mellett főként morva és sziléziai katonák álltak.  A királyváltogatás egyébként a kor jellemző nyavalyája volt, hiszen, egy adott terület felett, ha az ellenkirály volt birtokos, akkor a birtok védelme érdekében ajánlott volt a pártjára állni. Ha pedig a birtokszerzési vágy tárgya az ellenkirály területi befolyása alatt állott, akkor az ő kegyeit kellett keresni. Így fordult elő például, hogy János és Rafael testvére Miklós püspök előbb Szapolyait koronázta meg 1526. november 11.-én, majd Ferdinánd pártjára állt, és 1527. november 3.-án szintén ő koronázta meg az ellenkirályt is.

 

„ Erre mutat a testvér az ekkor 24 éves János első önálló politikai cselekedete: 1529-ben elhagyta a Habsburg-pártot, és Szapolyai Jánoshoz csatlakozott. Az utánzásra méltó ötlet valódi háttere a családi birtokok biztosítása lehetett: püspök nagybátyja az egyik, ő a másik párton tett meg mindent azért, nehogy a Podmaniczky-vagyont bármi károsodás érje.

 

Podmaniczky merész újítása ugyanakkor nemcsak abban állott, hogy a családot mindkét párton képviseltette, hanem abban is, hogy Szapolyai-pártiságát egyelőre titokban tartotta! Oly sikeresen konspirált, hogy 1530-ban még újabb birtokadományt is kapott a bécsi udvartól.” (4)

 

Ez az előtörténete annak, hogyan kapták birtokba a hírhedt Podmaniczky testvérek Bakonybél környékét és később Palota várát.

 

Jelenleg ismert adatok és források leginkább az 1529 – 1546 közötti időszakból vannak.

Néhány kiegészítő adat segítségével azonban szeretném teljesebbé tenni a vár történetéről ismert információkat. Nemcsak a Podmaniczkyak keserítették meg az apátság és a környező települések életét!

Bakonybél az 1526 utáni időszakban a két király közötti csatározások felvonulási területévé, lett. Szapolyainak voltak birtokai a térségben, sőt az apát Szapolyai párthívévé vált. Tehette ezt azért, mert Szapolyai megfenyegette, hogy elveszti javadalmait, ha az apátság teherhordó lovait rendelkezésre nem bocsátja. Lehet az is továbbá hogy tanácstalan volt, hiszen mindkét király fejére ugyanazon főpap tette fel a koronát egy éven belül, ki éppen erőszakoskodó szomszédjainak édestestvére volt. Azonban a döntését az apát később igen megsínylette: Ferdinánd embere Bakith Pál ugyanis 1534-ben fegyveres erővel támadt Bakonybélre, Jakab apátot elfogta, és 140 napig őrizetben tartotta.

 

 

„Ma is meghatódottan olvassuk „a szerencsétlen agg" panaszos levelét, melyben a maga s kolostora szenvedéseit Ferdinánd királlyal közli. Bakith emberei a kolostort mindenéből kifosztották, őt magát előbb 140 napig cellába zárva tartották, majd j egy álló esztendeig a kolostoron kívül nem engedték, míg végre is úgy kellett megszöknie. Nem kímélték jobbágyainak vagyonkáját sem, úgy hogy nyomorúlt lelkükön kívül semmi egyebök nem maradt. Panaszosan emlegeti, hogy Sz. Móric kolostora, amelyet pedig „a jámbor királyok, azok a régiek" a kereszténység szeretetéből gazdagítottak, „lovak, ökrök, tehenek és mindenféle barmok is-tállója lett".

Keserű panaszára meglágyúlt Ferdinánd király szíve, a szegény aggot fölmentette az apátság gondjainak vezetésétől s helyébe „királyi kegyúri jogánál fogva" kedvelt szerzetesét, Pápai Benedeket ültette.

Csakhogy a király ereje hatalmas párthívével szemben gyengének bízó nyúlt. Bakith továbbra is úra maradt a kolostornak, Benedek apát pedig társaival együtt Pápán kény-szerült magát megvonni. Itt vette a szomorú hírt, hogy Bakonybél is a pártharcok színtere lett, ahol egyszer János, másszor Ferdinánd emberei fosztogatnak s a kolostort valószínűleg a szomszédban lakó erőszakoskodó Podmaniczkyak fölégették. Benedek csak névleg volt apát s valósággal a bitorló Bakith kegyelméből élt, aki őt és társait a béli apátság jövedelméből — elég szűkösen — élelmezte.” (5)

 

A Podmaniczkyak a Vág menti területekhez hasonlóan Veszprém megyében is folytatták a harácsolást, ám Szapolyai János király halálát követően lehetőségeik egyre jobban beszűkültek. Podmaniczky János 1546-os halálát követően Rafael magára maradt, a rendek nyomására az alábbi törvény született:

„Rafael, Besztercze várának hatalmas ura, a meghódolás után sem javúlt, mert ellene a panaszok újonnan ismétlődtek, s az 1546. évi országgyűlés két  törvényczikke az ő erőszakoskodásával foglalkozik, (1546. évi 54., 56. t. cz.) s a Rendek kérik a királyt, hogy „Podmanyiczkyval is végezzen és eszközölje, „hogy Nyitramegyében Szerdahely, Veszprémben „Bakony-Újvár, Somogy megyében Ordó nevű, ez „években épített váracsokat, melyekből köröskörül „különféle fosztogatások és a szegényeknek nyomorgatása gyakoroltatik, ő Királyi Felségének haladék „nélkül visszaadja, és azok visszaadásával ő Felsége „lerontassa. " (6)

     

Hogyor József helytörténész fikciója szerint a várat meg sem kísérelték rohammal bevenni. Salm-ék hatalmas ágyúkat hozattak, és a Gerece malom fölötti hegyoldalban állították fel őket. Ott alakították ki az ostromlók táborát is… Innen lövették szét, és tették a földdel egyenlővé a hírhedté vált rablótanyát.

A várból Rómer Flóris a 19. századi második felében történt látogatása idején még látott egy épen álló falat. A hagyomány szerint a vár kulcsát a Pannonhalmi apátságban őrzik.

 

Leírása:

A helyszín délnyugat – északkeleti irányú keskeny gerinc végén, meglepően nagy területen (mintegy 7000 négyzetméter) helyezkedik el.

Az elő várat a gerinctől nyugati oldalon egy hatalmas árok választja el.  A terepjelenségeket ásatás hiányában értelmezni igen nehéz, a felépítést illetően más példákon alapuló hipotéziseket állíthatunk fel csupán.  Az elő várban én egy felvonóhidas kaputornyot tudok elképzelni, melyhez mészkőből épített fal kapcsolódik. A falhoz fából épített épületek kapcsolódnak. Az őrség tartózkodási helyét tudom itt elképzelni, a váltás tartózkodási helyével, istállóval.  Az elővárat a belső vártól szintén egy árok választja el, a legmagasabb pontján lehetett a torony körülötte lakóépülettel.  A belsővár északi, keleti és déli oldalát sáncok veszik körül, ők a bronzkor maradványai. A sáncokra épül mészkőből a kőfal mely az egész várat körbeöleli. A sáncokon a rakott mészkőfal maradványa illetve a kötőanyag salakja nyomokban megfigyelhető. A belső vár keleti oldalán helységekre utaló mélyedések, kisebb halmok mindenhol. A sziléziai és morva zsoldossereg elszállásolását oldhatták meg a területen, gazdasági épületekkel kiegészítve. A keleti és északi oldal meredek, innen a várat szinte lehetetlen megközelíteni. Az északi oldalon egy érdekes kontúr tűnik fel .: sánctól jobbra markánsan kivehető a mészkőfal omladéka. A keleti és déli oldal volt a legalkalmasabb a Gerece völgyének szemmel tartására.

 

A vár felépítését és építésének idejét (korszakait) azonban csak egy mindenre kiterjedő régészeti feltárás tudná feltérképezni.

 

Több legenda tesz említést arról, hogy a Podmaniczkyaknak a Nagy Som-hegyen is állt egy váruk. A két vár között egy sánccal védett útvonal húzódott. A Tönkölös hegyet és a Nagy Som hegyet tényleg helyenként kettős sánc köti össze. A sáncok nyomai a Nagy Som hegy oldalában néhány helyen még ma is jól kivehetőek. A sáncok Somhegypuszta feletti szakaszát, a szájhagyomány Podmaniczkyak útjának nevezi, mert a rablóvár rettegett urai ezen közlekedtek váraik között, fordítva patkolva lovaikat, hogy ne tudja senki, merre is járnak. Azóta bebizonyosodott, hogy a kettő sánc bronzkori és a Som hegyen álló földvárhoz tartozhatott.

 

Bakonybél környezete további érdekes helyszíneket tartogat az idelátogató számára.

A Kőris hegy lábánál fakadó Tekeres kút közelében elterülő Százhalom a maga 226 halomsírjával Közép-Európa legnagyobb ismert sírmezeje a „halomsíros kultúra” idejéből, melynek népei 3500 évvel ezelőtt telepedtek meg a Bakony erdeiben. Az 531-es m magas Pápavár tetején állt a monda szerint a tatárok elől menekülő Pápaiak vára. Napjainkban azonban ennek a hagyománynak semmi sem jelzi a nyomát. A Kis Pápavár nyergében azonban alig azonosíthatóan kettős őskori sánc nyomait lehet felfedezni.  Északnyugatra az Égés-tető nyúlványán találhatjuk meg Tevelvár sáncait. Feltehetően szintén őskori maradványokról van szó.

 

Köszönettel tartozom Rainer Pálnak a cikk elkészítéséhez nyújtott információkért.

 

Források:

 

Dr. Rómer Flóris – A Bakony, természetrajzi és régészeti vázlat 1860. -  156. oldal.

 

S. Perémi Ágota és Rainer Pál - Kard és Kereszt 1996. 18,20.-oldal (1) , (2)

 

Bessenyei József – Hogyan változtassunk pártot – A köpönyegforgatás művészete.

(http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/hogyan_valtoztassunk_partot_a_koponyegforgatas_muveszete/) (4)

 

Dobi Antal – A Podmaniczky család  1892.  10-16.oldal (6)

 

Dax Margit-Éri István-Mithay Sándor-Palágyi Szilvia-Torma István által írt: Veszprém megye régészeti topográfiája. A pápai és zirci járás. Magyarország Régészeti Topográfiája 4. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest 1972. c. munka  57-58.oldal (3)

 

Kiss Szerafin – A bakonybéli apátság 1927. – Pápa és Vidéke 1927 június 7. – július 28. (5)

 

Kis Ernő: A veszprém megyei romok 1907. – Pápai Hírlap 1907. december 21. – 28.

 

Hogyor József : A bércek titkai  113-125. oldal

 

Szökrényes Anita: Bakonybél a Bakony szívében 2012. 40-42. oldal.

 

Zlatno - Feketevár. A 2014. november 13.-án a helyszínen készített felvétel megtekinthető a Youtube-on.

 

Fogadjátok szeretettel!

 

https://www.youtube.com/watch?v=VHDO5ZbiRx0

A Felvidéken járva Gímes,  Hrussó, Fenyőkosztolány várait meglátogatva még korántsem ér véget a vidék várainak felfedezése.

A Tribecs hegység szívében egy kis váracska bújik meg  az erdő ölelésében, egy 573 m-es magaslaton Kisaranyos (sz: Zlatno) községtől 2,5 km-re északnyugatra.  A neve: Feketevár (Cierny Hrad).

 

Története:

 A várról alig szerepel némi kis adat a forrásokban. A 2005-ben M. Slivka vezetésével kezdődött régészeti kutatások eredményei alapján feltehetőleg a 13.-14. század fordulóján épülhetett. (További régészeti kutatások 2007-ben és 2009-ben zajlottak) Funkciója kapcsolódhat a közeli patakokból történő aranymosás felügyeletéhez.  1341-ben Zalathnuk néven említik a falut, amely környékén Baas fia Márk és János szerepel egy birtokvitában, mint örökös, a garamszentbenedeki apátsággal szemben. Jan Lukacka történész véleménye szerint  Baas fia Márk és János őseihez köthető a vár születése. (Sebők Ferenc: Anjou-kori Oklevéltár. XXV. 1341.(Budapest-Szeged, 2004)-85,138,222,285,318,319.oldal)

A várat nem, míg a települést a szomszédos Gímes várának birtokai között említik egy 1386-ban kelt oklevélben.

Forgách Balázs II. Károly király elleni udvari merénylet egyik fő résztvevőjeként 1386. február 7.-én Budán halálosan megsebesítette az uralkodót.

         

„Mária királynő Forgách Balázs jutalmazására – „ aki megölte a királyné életére törő és őt, a királynőt koronájától megfosztó Durazzói Károly királyt ” – 1386. február 28-án kiadott oklevelében intézkedett. Neki és általa rokonainak adományozza örökjogon a nyitra megyei Gymes várát a Nyitra, Bars és Esztergom megyékben fekvő név szerint felsorolt tartozékaival, vámjaival és vásárjaival egyetemben. A birtokba való bevezetésre a garamszentbenedeki konventet március 11-én utasította.  A garamszentbenedeki konvent április 14-én jelenti Mária királynőnek, hogy a birtokba történő bevezetés ellentmondás nélkül megtörtént.”

(A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF: 58652, 58653,58654)

A vár egyes feltevések szerint a 15. század második felében pusztulhatott el. A vár egy 1516-os oklevélben tűnik fel újra (Fekethewar), melyben II. (Jagello) Lajos király nemesfém kitermelésére ad bányászati jogot Forgách Miklósnak és Péternek. Az hogy a dokumentum a várhoz tartozó területekre vonatkozik, vagy a vár ideiglenes ébredésére utal, csak egy folyamatos és mindenre kiterjedő régészeti kutatás tudná tisztázni, ami azonban még a jövő zenéje.

„Az aranykészletek kimerülése miatt aranymosás azonban nem tartott hosszú ideig, hiszen 1564-ben már a ghymesi uradalom lakatlan településeként említik.”

Később a falu a 17. század folyamán újratelepül. Említéseit 18. század elejére keltezett urbáriumokban is megtaláltam.

 

Napjainkban egy 2004-es alapítású, pozsonyi civil szervezet igyekszik a vár csekély maradványait megóvni a jövő nemzedéke számára.

                                                                             

A csoport facebook oldala.:

https://sk-sk.facebook.com/pages/%C4%8Cierny-hrad-Black-Castle/278074272281682

Megközelítése:

Kisaranyos község északi végénél egy focipálya mentén autózzunk a természetvédelmi terület határáig. A területet jelző tábla előtti kis terület pont elég 1-2 autónak a parkolásra.(GPS.: 48°28’10,59”N , 18°18’30,26”E)

 

A sárga jelzést követve haladjunk az aszfaltozott erdészeti úton a balra folyó patak völgyében 1,2 km-t, amíg egy elágazáshoz nem érünk. (GPS.: 48°28’10,59”N , 18°17’56,26”E) Itt le kell térni balra az aszfaltozott útról követve a sárga-rom jelzést. Enyhe szintemelkedést leküzdve kb. 300 m-t megtétele után újra balra kell fordulni. Eddig szerencsésen alakult az út, hiszen minimális szintemelkedéssel haladtunk kb. 1,5 km-t.

Az utolsó 1 km viszont nehezebb: itt 1 km-en belül kell leküzdenünk 100-120 méternyi emelkedőt nem egyenletes szintemelkedés mellett.

A jelzés végén a vár északi sáncainak vonalát pillantja meg a kitartó túrázó. A helyszín a természetvédelmi terület szélétől 45 percnyi kényelmes túrával elérhető változó emelkedésű terepen.

Fekete vár (Cierny Hrad) GPS koordináta.: 48°28’23,03”N , 18°17’36,19”E.

Leírása:

A vár területe (95m hosszú, 55m széles) észak-déli tengelyű, ovális alakú, melyet igen látványos módon árok és sánc ölel körül.  A vármag 39 és 17m-es területtel rendelkezik, déli végén egy négyzet alakú torony maradványával. Valószínűsíthetően a vár területére északról bejutva a keleti oldalon végighaladva majd a déli oldalt megkerülve a kaputorony mellett a nyugati oldalon lehetett bejutni kicsiny vár belső részébe.

 

 

A várudvaron, közel a déli pólushoz helyezkedik el a ciszterna. A keleti oldal markáns maradványa az udvart körítő fal megmaradt részlete. Az északi oldalon osztott falu helység feltételezhető, de ezt is csak a jelentősebb omladék eltávolítását követően lehet megállapítani egyértelműen.

 

Említések:

Borovszky Samu – Bars vármegye nemes családai –  (1903)

A Hont-Pázmán nemzetségből származott Sebes 1216-ban nyerte II. Endrétől Kosztolányt Nyitra vármegyében. (Wenzel XI., 135.) Ivánka pedig 1226-ban a vármegyével határos Ghymest (Fejér III., 2., 93.), fia András, kir. tárnokmester, 1255-ben azon Phys (Füss) helységbeli 20 eke földet adta vissza rokonának, Füssi Gyene fia Wichloonak, melyet ez a tatárpusztítás után neki két márkáért eladott. A nemzetségnek Ghymesen kivül még egy vára volt: Csernihrad, Velsicz és Zlatno határában. (Fejér, IV., 2., 362.) András tárnokmester, Béla herczeg udvarmestere (1256), IV. Béla királynak igen kedvelt embere 514volt. 1268-ban a szolgagyőri várjobbágyok Szencse nevű birtokára nyert királyi adományt. (Fejér, IV., 3., 431.) Fiai: Tamás (1275–95) nyitrai s barsi főispán és Miklós (1290–95), a Forgách család őse. Az ugyenezen nemzetségből leszármazott Welk fia Sándor, valamint Péter fiai Márton és Miklós 1294-ben elhalt rokonuknak, Athának birtokát, Geyn-t (jelenleg Génye puszta) az ugyane nemzetségből leszármazott Ders fia Tamásnak engedték át. Ennek az ágnak későbbi birtokviszonyai ismeretlenek.

Borovszky Samu – Magyarország vármegyei és városai (1903)

Bars vármegye községei – Írták többen.

Kisaranyos, Nyitra vármegye határán fekvő tót kisközség, 300 róm. kath. vallású lakossal. E község, melynek azelőtt Zlatnó volt a neve, az esztergomi káptalan levéltárában 1424-ben van említve. A patak homokjából aranyat mostak s úgylehet innen vette a mai nevét is. Földesura a 43Jeszenszky család volt és a birtokot báró Lindelof Henrik 1885-ben vette meg Jeszenszky Sándortól. A községhez tartozó Roszkos pusztán azelőtt agyagiparvállalat volt, mely azonban 1882 óta szünetel. Templom a községben nincs. Postája Velsicz, távirója és vasúti állomása Aranyosmarót. Határában egy várrom csekély maradványa látható.

Velsicz, Nyitra vármegye határán fekvő tót kisközség, 808 róm. kath. vallású lakossal. E község II. András király egyik 1232-iki oklevelében mint koronabirtok van említve. A XIV. században mr a ghymesi vár tartozéka és mindvégig a Forgách család marad az ura. Csak a mult század elején van itt a Migazziaknak is birtokuk. A község határában, a Klacsán nevű erdőrészben, valamely várnak némi maradványa látható, melyet a nép Cerni Hrad-nak nevez és a csehek idejéből fenmaradt rablóvár maradványának tart. 1837-ben az egész község, 1886-ban pedig a község kétharmada tűz által pusztult el. Katholikus temploma régi, de építésének ideje ismeretlen. Az egyház birtokában egy 1745-ből származó érdekes ezüst kehely van. A községnek van postája és távirója, vasúti állomása pedig Barstaszár.

Gerecze Péter – Magyarország Műemlékei (1906) – 153. oldal

Velsicz – Régi r.k. templom . Ezüst kehely. 1745. Klacsán nevű erdőrészben cseh rablóvárnak tartott maradványok.

Mo. vm Bars vm. 78

Források:

http://www.obnova.sk/pamiatka/cierny-hrad

http://members.chello.sk/nataly/Main/204Historia_CiernyHrad.htm

www.zitava.sk/hrady-zamky.../cierny-hrad-hradna-zrucanina

http://az-europe.eu/hu/hrad-cierny-hrad-zlatno/g

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kisaranyos

http://sk.wikipedia.org/wiki/%C4%8Cierny_hrad

 http://hu.wikipedia.org/wiki/II._K%C3%A1roly_magyar_kir%C3%A1ly

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kisaranyos

http://mapire.eu/hu/ 

A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF: 58652

A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF: 58653

A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF: 58654

Borovszky Samu: Magyarország Vármegyéi és városai: Bars Vármegye (1903)

Gerecze Péter – Magyarország Műemlékei II. kötet (1906)

 Miroslav Placek-Martin Bóna: Encyklopedia Slovenskych Hradov 2007 - 101,102. oldal

 

ifj. Fidrich Tibor

 

Szentmihály Komárom vármegye egyik legrégebbi települése volt, amely a török hódoltság idején pusztult el. Emlékét Szentmihály-puszta elnevezés őrzi, amely ma Nagyigmánd egyik településrésze.

A Szákszendről Nagyigmándra vezető autóút mellett, a Szentmihályi iskolasor területét éppen elhagyva a közúttól 40m-re nyugatra, egy kis dombocska hirdeti a letűnt korok emlékét. Szentmihály puszta területén járok, ahol évszázadokkal ezelőtt a hasonló elnevezésű falu lehetett.

A mezőgazdasági művelés alatt álló terület standard látványának monotonitását egy fákkal, bokrokkal benőtt kisebb dombocska töri meg.

 

A kis domb átmérője 20-25m a domb platója az északi oldalon enyhén magasabb. Maga a plató enyhén délre lejt.  A dombot nem öleli körbe semmilyen árok vagy sánc… Ha a plató méreteit nézem, nyugodtan lehetne egy Réde Várhelyhez vagy Kocs Tekevárhoz hasonlóan erődített helyszín. De valahogy az ösztönöm azt súgja, hogy ez talán mégsem az… Talán a mezőgazdasági művelés a dombot körbevevő árkot feltölthette, elpusztíthatta…

Az oklevelek, ország leírások és történeti topográfiák Szent-Mihály falut és kis templomát említik. A 19. század első harmadában a kis templom romjai még láthatóak voltak.

Ez a tényt kiválóan alá támasztja az a dr. Dénes Józseftől kapott 1823-as térképrészlet, ahol az általam járt helyszínen még ábrázolják a romot.

Sajnos más információt a helyszínnel kapcsolatban nem találtam. Így megmaradt bennem a bizonytalanság és az egyre növekvő gyanú, ez bizony korántsem várhely.

Elküldtem hát a helyszínen készített felvételeket Dénes Józsefnek kérve az állásfoglalását a kérdésben.

Két teóriát vázolt fel kiváló várkutatónk:

1.      – A korábbi erődítés helyére emelhették a templomot.

2.      – A helyszínen emelt templomot erődíthették valamilyen módon.

 

Én a magam részéről a 2. teóriával tudok azonosulni, mert komolyabb erődítésre utaló nyomot a helyszínen nem találtam.  A források és az adatok is inkább a települést említik, utalva annak templomára.  A két teória helyességét, vagy helytelenségét egy mindenre kiterjedő régészeti kutatás tudná megerősíteni vagy cáfolni.

 

Update: Az Amatőr Várkutatók fóruma nevű facebook csoportban László János a Kuny Domokos múzeum régész-főmúzeológusa reagált a posztomra. Visszajelzésében kifejtette, hogy a tárgyalt dombocska nagy valószínűséggel egy vaskori halom, míg a kis templom nyomai az út túloldalán találhatóak. 

 

 

Források:

Magyarország Történeti földrajza a Hunyadiak korában – Csánki Dezső

Szent-Mihály. Poss. Zenthmyhal, Zenthmihal. (1421: Dl. 11142; 1440–1446: Dl. 13900; 1459: Dl. 15421; 1460: Dl. 15497.) Zenthmihal. (Nemes nevében. 1449: Haz. okmt. V. 242.) Ma Nagy-Igmánd, Csep és Kocs között (Tatától nyd. felé) találunk ily nevű pusztát.

Fényes Elek – Magyaroszág geografiai szótára

Szent-Mihály, puszta, Komárom, most Esztergom vmegyében, Komáromhoz 16/18, Uj-Szőnyhöz 15/18 állomásra Csep, Igmánd, Kocs és Szend közt. Határa 2927 hold mind majorság; vidéke halmos, keleti része jó fekete föld, nyugoti homokos, rajta szépen rendezett tagositott majorságok vannak. A szendi ér mellett szép rétjei vannak, s a rétség szélén egy régi templom romjai láthatók. Van 130 magyar lakosa. Birják a csepi közbirtokosok.

Borovszky Samu - Magyarország Vármegyéi és Városai - Nagyigmánd leírása (Komárom Vármegye települései-1907)

Ide tartoznak Szentmihály és Újpuszta. Szentmihály puszta egyike volt a vármegye legrégibb falvainak. Már 1292-ben villa Schentmihal alakban van említve. 1435-ben, egy okirat nehány lakosát is megismerteti; ezek: Fekete János, Imre diák, Dul István és Zeure István. Ebben az időben már Szent Mihálynak szentelt temploma is szerepel, melynek romjai a közelmultban még láthatók voltak. 1453-ban V. László a Rozgonyiaknak adományozta, és 1511-ben ezt is Tamás érsek kapta. A török világban elpusztult és megszünt falu lenni. Hosszú ideig teljesen kietlen pusztaság volt, azután lassanként, szórványosan ismét települni kezdett és 1715-ben a Mészáros, Molnár és a Fördős családok voltak a birtokosai, az Esterházyakkal együtt.

 

 Köszönet Dénes Józsefnek támogatásáért segítségéért.

 

ifj. Fidrich Tibor

Johannes Ledentu ábrázolásainak tanulmányozása közben kezembe akadt egy tusrajz, amely a XVII. századi Egerszeget ábrázolja várával együtt. Milyen volt a vár felépítése, és hogyan teltek az ott élők mindennapjai? Ezek a kérdések foglalkoztattak elsősorban amikor Somogy-Zala-Vas megyét érintő túrám egyik állomásaként Zalaegerszeget is felkerestem.

Napjaink vándora sajnos ma már nem sokat lát a hajdan a Kanizsában szembeni végvonal kulcserődítményeként is szereplő várból. Emlékét a Várkör elnevezés és egy emléktábla őrzi. Az alábbi cikkben Egerszeg végvárának kalandos történetét szeretném elmesélni.

                         

 

Története:

Egerszeg első írásos említése 1247-ből való, de ahogy az oklevélből is joggal feltételezhető, a város korábbi alapítású.

…”a veszprémi káptalan több egyháztól így a „Sancte Marie magdalene de Egurscug”-tól is járó jövedelem szedését és a Buda város körül való több lelkészi állás betöltését Zlandus veszprémi püspökre bízza.” (Kiss Gábor – 1984- 573.oldal)

Az oklevél a település jövedelmei felett is rendelkezik, amelynek ekkor már volt kápolnája is. A XIII. században a Kaplony nembeliek birtoka, majd a király tulajdona, végül 1389-ben a Kanizsa család kapja meg adományul. A Kanizsaiaktól csere útján 1390-ben a veszprémi püspök szerzi meg, és ettől fogva 1777-ig a szombathelyi püspökség alapításáig annak tulajdonában is marad.

A földesúr, a veszprémi püspök kúriát épített itt, melyet a XVI. század során a török hódoltság terjeszkedésének hatására erődítménnyé alakítottak át.

 „Falai nem kőből, hanem fölbe vert cölöpökből készültek, melynek közét erősen ledöngölt sárral töltötték ki, a gerendákat pedig vesszősövénnyel fogták össze.”(Kiss Gábor – 1984 -573.)

1566-ban a török elfoglalta és elpusztította Nagykapornakot, ahol a megye addig gyűléseit és ítélőszékeit tartotta. A megyegyűlés határozata szerint ettől kezdve Egerszeg adott otthont a megyegyűléseknek és az ítélőszékeknek.

                             

 

Kanizsa 1600. október 22.-én történt elestét követően stratégiai szerepe is erősen megváltozott. A törökök által elfoglalt Kanizsával szembeni végvár láncolat tagjává vált. A palánkvár a Zala folyó vonalát és a mögötte elterülő területeket kelet-nyugati irányban felügyelő várkörzet legfontosabb pillére lett. Egerszeg volt a Kanizsával szemben végvonal főkapitány helyettesének a székhelye. 1638-ban mintegy 300 főnyi őrséggel rendelkezett. A kisebb várakban állomásozó csekélyebb számú őrség csak egyesült erővel vehette fel a harcot sikeresen a portyázó törökkel szemben. Az ellenség mozgását állandóan figyelték, és mozsárágyúk segítségével (hírlövő mozsár) figyelmeztették illetve riasztották egymást veszély esetén. Láncszerűen adták tovább egymásnak az egyezményes jelzéseket, így a körmenden levő főkapitány vagy egerszegi helyettese szinte azonnal értesülhetett a törökök támadásáról. Kiváló példa erre az az 1649 májusa is, amikor az egerszegeiek segítségére érkező Francsics István kapitány 500 huszárjával sikeresen verte vissza a török rajtaütést.

Sajnos a mezővárost a vár sem tudta megvédeni a törökök rendszeres portyázásaitól, és kénytelen volt behódolni és adót fizetni az oszmánoknak. A kettős adóztatás, a török, magyar a német katonák zaklatásai elől a lakosság mind-mind nagyobb számban menekült el. A polgároknak nemcsak a katonák zaklatásai jelentettek problémát, hanem a háború nyomában járó pestisjárvány is. Az elhagyott házaikat, földjeiket a vár katonái vették birtokba, akik a gazdálkodásból szerzett jövedelemmel egészítették ki gyakran évekig is elmaradó zsoldjukat. Ez több esetben is pereskedéshez vezetett a földesúr (veszprémi püspök) és a katonaság között.

                                   

 

1664-ben a török rövid időre megszállta a várat, melyet védő elhagytak és csatlakoztak Montecuccoli Szentgotthárd felé menetelő hadaihoz. Kanizsa 1690-es töröktől való visszafoglalását követően a vár jelentősége megszűnt, 1702-ben pedig I. Liptó meg is szüntette a feleslegessé vált védelmi vonalat.

A XVII. század során a vár maradványai folyamatosan pusztultak, a környezetét és helyszínét pedig a fejlődő település épületei foglalták el.

A várhely napjainkban

A mai Mindszenthy téren levő Szentháromság szobor környezetében lehetett a külsővár kapuja. A külsővár lényegében a belsővárat övező mezővárosból állt, amelyet palánkfallal erődítettek meg. A palánkfalat széles és mély árok vette körül, melyet délnyugatról a Vizsla patak vize, míg Északról a Zala folyó táplált. A DK részen állhatott az a kis XIII. századi temetőkápolna, (melyet szintén Mária Magdolna tiszteletére neveztek el) melynek helyére a későbbi barokk templom épült.

   

   

A palánkkal erődített belső várat szintén egy vizesárok választotta el a külső vár területéről. A belsővár kapuja a Megyei bíróság ( volt megyeháza) bejárata helyén lehetett. A Piactér felújításakor 2011-ben találták meg a régészek belsővár DNY-i (óolasz) bástyájának cölöpmaradványait. A térburkolat lerakásakor jelölték a bástya helyét , és a nyugati fal vonalát. Az ÉNY-i bástya magánterületen van, így a feltárására egyelőre nincsen lehetőség. AZ ÉK- bástya cölöpjeinek maradványait 2001-ben Ferenczy Sándor József amatőr várkutatónak sikerült lefotóznia, mikor a Budai Nagy Antal és a Batthyány utca kereszteződésében levő sarokház építését megelőző régészeti feltáráson a felszínre kerültek. Ígéretes helyszín a Batthyány utcával párhuzamos Várkör köz melletti telekrész. Itt egy esetleges jövőben feltárás felszínre hozhatná a belsővár keleti falának maradványait. A Göcseji múzeum egyik épülete alatt feltételezik a belső vár DK-i bástyáját. Feltárása esetleges tudományos vizsgálata a jövő feladatai közé tartozik. A Göcseji Múzeum egyébként megkülönböztetett figyelmet szentel Zalaegerszeg egykori várának. Ledentu ábrázolása alapján készített makett, és Dr. Vándor László által készített alaprajz a mai városképre vetítve segíti elképzelni a kalandos időket látott erődítmény felépítését.

  

   

   

A XVII. századi Egerszegről az egyetlen ismert ábrázolás Johannes Ledentu tusrajza. Itt egyetlen kérdéses pontot fedeztünk fel az pedig az, hogy a külső vár (Mezőváros) DK-i bástyáján kívüli eső területen ábrázol egy templomot.  Miért nem a városerődítés DK-i oldalán belül van ábrázolva a templom?

 

(Köszönettel tartozom Ferenczy Sándor József amatőr várkutatónak a cikk elkészítéséhez biztosított információkért és archív fényképfelvételekért)

                            

 

A Kanizsával szembeni végvidék és ezen belül Egerszeg várának mindennapjairól szóló irodalom rendkívül gazdag és változatos.

A téma iránt érdeklődőknek az alábbi kiváló írásokat ajánlom szíves figyelmébe:

 

Marti Tibor - Két magyar főúr, Esterházy László és Batthyány I. Ádám levelezése (1646–1652)*

Tóth Hajnalka - A Kanizsával szembeni végvidék Gyöngyösi Nagy Ferenc levelezése tükrében

(1683–1690)

Szvitek Róbert József -  Kiskomárom végvár szerepe a dél-dunántúli védelmi rendszerben

Kelenik József – Királyi vár hódolt városban 1997.

 

Források:

Dr. Pesthy Pál – Zalaegerszeg múltja és jelene 1931. 10.-12. oldal

Kiss Gábor: Várak, Várhelyek, Kastélyok Magyarországon 1984. – 573,574.oldal

Vándor László: A zalai végvárrendszer a 16-17. században. In.:Zala Megye 1000 éve (1996) 89-96. oldal

Béres Katalin – Megyeri Anna : Zalaegerszeg  (2002)

1649. május 26-Összecsapás az Egerszeg környékén portyázó törökkel Francsics Gáspár levele Batthyány Ádám Grófhoz. In.:Zala Megye történelmi olvasókönyve (1996) 106-107. oldal

 

ifj. Fidrich Tibor

Kis-Kárpátok. Szlovákia. Egy tapasztalt vártúristának Éleskő, Detrekő, Korlátkő, Jókő, Vöröskő ugrik be elsőre.  Szeretném ezen tapasztalatokat egy szinte ismeretlen középkori vár bemutatásával kiegészíteni.  Konyha település (sz:Kuchyna) felett elhelyezkedő kis középkori vár létezéséről sokáig nem is tudott a közvélemény, egészen a 80-as évekig. Hiába néztem Borovszky Samu, Fényes Elek, Pesty Frigyes, Gerecze Péter munkáit, senki sem tesz említést erősségről a falu környékén. Bízva Házi Jenő Pozsony vármegye középkori földrajzában, sajnos a mű nagyszerűsége ellenére ő sem említi Konyha helység szócikkében egy szóval sem a várat. Ennek ellenére a rejtélyes kis váracska ott van, számtalan megválaszolandó kérdést adva a modern kor kutatóinak.  Brogyányi Mihály pozsonyi várkutató és Kiss Péter társaságában egy kellemes vasárnap délután nekivágtunk megkeresni Konyha várát… Az alábbi kis cikk a helyszínen tapasztaltak és az írott források segítségével igyekszik egy átfogó képet rajzolni a Kis Kárpátok eldugott kis gyöngyszeméről.

(Helyszín: Konyha község. (Szlovákul: Kuchyna, németül: Kuchel) Pozsonyi kerület, Malackai járás-Szlovákia)

Megközelítés:

Kuchyna településről Vyvrat erdészháza autóval is könnyen megközelíthető. Itt az út mellett fatábla jelzi, merre kell fordulni. Az erdészház környékén tudjuk leparkolni az autónkat.

   

Innen továbbra is aszfaltozott úton balra indulunk, de immár gyalogszerrel. Az aszfaltút átvezet minket egy kis patak felett, majd tovább haladva az úton egy házat pillantunk meg balkézre. Az aszfaltút ezen a ponton erősen jobbra fordul. Haladjunk tovább egyenesen, míg végül egy sorompóhoz érünk. A Vyvrat erdészháztól a sorompóig kb. 400m a távolság aszfaltozott úton.

     

A sorompó után a jobb oldali erdészeti utat válasszuk, ezen kell haladnunk kb. 5-600 m-t. Itt balkézre egy füves ösvény indul, és egy vadetetőt látunk. A vadetető mögül is indul egy ösvény a vár irányába, de ez rendkívül meredek, nem ajánlom!  A vadetető mellett indul balra is egy ösvény, ezen haladjunk kb. 200 m-t.

  

Ha jobbra tekintünk, akkor itt a felvezető terep lankásabban visz fel a csúcsra. Nincs ösvény, de ritkább az erdő és köves omladékos a talaj. Itt könnyebben lehet haladni. Kb. 350 métert kell megtenni közepesen meredek, köves terepen hogy elérjük a vár területét. Segítségképpen leírnám a vár GPS koordinátáját is: 48°25’16”N, 17°11’50”E.

     

Története:

A település 1206 -ban  II.András oklevelében szerepel először, amikor a király a hozzá a harcokban hű embereinek birtokot adományoz ezen a vidéken  ( itt pl. Hont-Pázmány nembeli Sándornak).  Az adományozott birtokkal határos település Cuhnamezei néven szerepel a dokumentumban. (pertinet usgue Locum CUHNAMEZEI nomine ) Borovszky Samu-Vende Aladár vármegyéket bemutató kötetsorozatában az alábbiakat írja a faluról: Ősrégi pozsonyi várbirtok (Terra Kuhna), melyet IV. Béla király Kuhna néven Kunt pozsonyi bíró Depreth nevű fiának adományozott. 1291 október 10-i átírásból maradt fenn IV. Béla adományozó levele. Vára a 14.század elején épülhetett. Kezdetben a Szentgyörgyi és Bazini grófok birtoka volt, majd kihalásuk után a 1543-ban a királyé lett.  A falu ezután Detrekő várának uradalmához tartozott. Ezután a vár már nem szerepel oklevélben, valószínűleg a 16. században pusztulhatott el. A helyszínen a kutatók által talált cserép és kerámialeletek a 15. századra utalnak, és arra is engednek következtetni, hogy a vár felépült, illetve használatban volt.

                                           

 

    

Vár leírása:

A kis vár a Bucková hegy egyik alsóbb, DNY-i nyúlványán helyezkedik el. A vár kelet-nyugati tengely mentén, ovális alakban koronázza a magaslatot. A vármag ovális alakját árok öleli körül, melyet részben a falak omlási törmeléke töltött fel. A lankásabb déli illetve Dny-i oldal kettős árokkal védett, mely keletnek haladva a folyamatosan szűkül.

A meredekebb északi oldalon csak egy árkot figyelhettünk meg. A Déli és északi oldal árkainak mentén egész faldarabok találhatóak az omladékréteg peremén. A vármag keleti és nyugati végén egy-egy torony alapfalainak maradványai figyelhetőek meg. A nyugati torony felszín feletti maradványai kétségtelenül a látványosabbak. A torony 4,1m * 4,3 m alapterületű, a falak vastagsága 2m.

A keleti torony nem rendelkezik a felszín feletti jelentősebb falmaradványokkal. A falak nyomaira egy illegális bolygatás gödrének eredményeképpen bukkanhatunk. A két torony között távolság kb.20 m, ha hozzáadjuk a tornyok alapterületét, akkor kb. 30 méter hosszú a vármag és kb. 10-15m széles.

 

A két torony között épület helyezkedett el. A tornyokat és a középső épületet pedig fallal vették körbe. Ezen falaknak darabjait találjuk a vármagot körülölelő árkok peremén levő omladék tetején. Eszünkbe jut miszerint a várat a 80-as évekig nem ismerték a szakemberek… A keleti torony körüli fák törzsébe egy 1972-es és egy 1933-as évszám van vésve. Ha a szakma szélesebb körben nem is, de a rámenősebb turisták már ismerték egy ideje a helyszínt.

 

Érdekes a keleti oldal vármag alatti szerkezete: a szélesebb platót egy kettős árok választja el a hegygerinctől. A teóriánk szerint itt a platón lehetett egy kisebb kaputorony és az árkokon átvezető esetleges hídon lehetett megközelíteni a várat keletről a hegygerinc felöl. A déli és nyugati oldal lankásabb az északi oldalnál az igaz, de nem annyira, hogy felvezető út mehetett volna ebből az irányból a várba. Tehát az egykori felvezető út nyomait a terepjelenségekből kiindulva szerintünk keleti irányban kell keresni.

A vár további kutatásokra felettébb érdemes… Kellő történelmi forrásadat hiányában, csak a helyszíni kutatások eredményeire tudunk támaszkodni a rejtélyes kis erődítmény titkainak megismerésében.

Felhasznált irodalom:

Martin Bóna – Miroslav Placek: Encyklopdia Slovenskych Hradov (2007) – 168-169. oldal

Borovszky Samu-Vende Aladár: Pozsony vármegye községei (Konyha)

Hrad Kuchyna – www.slovenskehrady.sk

Hrady, zámky, kaštiele a ostatné pamiatky na Slovensku – Kuchyna Hrad

     

  

 

 

Ajánlott irodalom:

Kurincová, E.: Neznámy hrad v Karpatoch In: Krásy Slovenska LXI, č. 8, s. 14-15. . 1984

Slivka, M. - Plaček, M.: Zvyšky stredovekého hradu nad obchou Kuchyňa

Nógrády Árpád - A Szentgyörgyi és Bazini grófok birtokszerzeményei, 1300–1543. História 2008/11.

 

ifj. Fidrich Tibor

 

Ezúton is szeretném megköszönni Brogyányi Mihálynak a vár felkeresésében nyújtott segítségét, kitartását.

 

 

A legújabb bejegyzés ismét a Gerecse vidékére kalauzol minket.  1526. szeptember 13-15 között Marót környékén zajlott le az a véres csata, melyben közel 25000 honfitársunkat mészárolták le törökök.  A mohácsi csatát követően a sereg megmaradt katonái, a Budáról és a környékről menekülők a Gerecse szívében található Marót falu környékén szekérvárat létesítettek, hogy így védjék magukat, családtagjaikat, és vagyonukat a török veszély ellen. Az akindzsiket a török sereg elővédeit,  a szultán előreküldte, hogy prédálják fel keleti és nyugati irányban a környék birtokait, falvait. A védők hősiesen küzdöttek, többször kitörve a számos törököt öltek meg. Végül Budáról több ezer török lovast, 6000 janicsárt, rengeteg ágyút vetettek be erősítésként. A szekértábor hősies védőit végül legyőzte a túlerő.  A fejér megyei Dobozról származott egytelkes nemes katona volt Dobozi Mihály, aki a véres ütközetből kitörve akarta kimenekíteni feleségét Farmos Ilonát. A törökök a menekülőket üldözőbe vették… Az asszony kérte férjét, hogy ölje meg, hogy ne kerülhessen a törökök kezére. A férje leszúrta feleségét, majd kivont karddal a törökök ellen fordult. A túlerő végül őt is legyűrte. A történetet többek között Istvánffy Miklós, Verancsics Antal és Kölcsey Ferenc is feldolgozta. A Dobozi legenda szolgált témájául Székely Bertalan és Madarász Viktor egy-egy festményének is.

Pusztamaróton a Sólyomfészek ifjúsági tábor területén egy történelmi emlékhelyet alakítottak ki, melynek közepén Kovács György szobrászművész által készített emlékmű állít emléket a szörnyű eseményeknek, és az áldozatoknak.

                  

 

A csata helyszínéhez köthető Marót település érseki birtok volt. A birtokon épült egy reneszánsz vadászkastély, amelynek maradványait a mai napig őrzi az erdő. Sokáig vita volt a történészek és a kutatók között arról, hogy az események helyszíne Pilismarót vagy a Nyergesújfaluhoz közeli Pusztamarót volt-e.

Schmidt Zsuzsa : A maróti csata 1526. szeptember 13-15. – Helytörténeti olvasókönyv – Nyergesújfalu 2007. 13-14.oldal.:

„ Pilismarótot mint helyszínt a következők zárják ki. A falu –mint a neve is mutatja- a Pilis lábainál fekszik,forrásaink pedig a csatát a Vérteshez kapcsolják. Azt írják, hogy az esztergomi érsek birtokához tartozott a terület,Pilismarót viszont 1493-tól az 1500-as évek végéig a Pálos  rendé volt. A források az is tartalmazzák hogy a helyszín az érsek nyaraló,- illetve vadászó helye volt, ebből következően viszont valamilyen érseki kastélynak, épületnek kellett állnia a közelben,amelynek romjait az ásatások Pilismarót közelében nem találták.”

„ A források leírása tökéletesen ráillik a ma Nyergesújfalu külterületéhez tartozó Pusztamarótra, ahol a középkori falunak a helye még felismerhető. Zsigmond király adományozta a területét az érsekségnek. A pusztamaróti út mentén a Barát-kútnál a régészek rábukkantak az érseki kastély romjaira  (Mátyás király második feleségének, Beatrixnek az unokaöccse, Estei Hyppolit érsek építette) illetve az akkori halastó medrére.”

Az érseki kastély meglelt maradványai is igazolják a korabeli forrásokat, az ütközet helyszínét illetően. Megtalálásának részleteire a következő forrásban bukkantam rá:

ZOLNAY László 1961. Esztergomi érsekek palotái a középkorban. In: Művészettörténeti Dokumentációs Központ évkönyve 1959-1960. Szerk.: Dávid Katalin-Németh Lajos. Bp. 221-223. oldal.

„  Az Árpádok korának végén a Tardos nemzetség birtokaként említett Marót , 1388-ban Genemarotja néven-a szomszédos Nyergesújfalu, Bajót, Dunamócs,és Süttő falvakkal-vagyis a gerecsei uradalommal együtt-Zsigmond király koronázási ajándékaképpen került az esztergomi érsekség birtokába. Több, mint százéves érseki birtoklás után, csak a XV. század végén olvashatunk újra a Vérteserdőnek erről a falucskájáról. Estei Hyppolit érsek számadáskönyvének adataiból világlik ki az, hogy Hyppolit érsek, Rázsonyi Mihály kőfaragó, Jakab mester kőfaragó, Bálint mester üveges, Kaza György díszkályhás és számos más esztergomi sallárista mesterember közreműködésével,1487 és 1490 között díszes vadászkastélyt építetett itt. Az építkezések Voit Pál által feldolgozott gazdaságtörténeti adataiból kiviláglik, hogy a maróti érseki kastély tornyos épület volt, ablakkereteit márványból faragták meg s termeit cserépkályhákkal is ellátták. A munka 1490-re ért véget. A Hyppolit helyébe lépő Bakócz érsek, úgy látszik, mellőzte e vadászkastélyt, és épp ezért az Esztergomhoz, Visegrádhoz közelebb eső Ákospalotáját bővítette. Utóbb 1526 őszén, a maróti érseki kastély Dobozi Mihálynak és menekülő társainak tragédiájával vált történelmünk egyik legszomorúbb epizódjának színhelyévé. A kor történetírói feljegyezték, hogy Dobozi és társai a mohácsi csatavesztés után, a portyázó törökök elől menekülve, a maróti érseki kastélyban sáncolták el magukat. A mohácsi csatát követő hetekben azonban Szulejmán portyázói rájuk törtek, s valamennyiüket felkoncolták; ekkor és itt ment végbe Dobozi Mihálynak és hitvesének gyászos pusztulása is.”

          

„ 1953-ban végzett terepbejárásom során-a bajót-héregi út mentén a legelőn, néhai Zákonyi Mihály prímási levéltáros és Szilva Zoltán magánkutató segítségével-sikerült rábukkannom e kastélynak a földdel egyenlővé tett maradványaira. A vadászkastély pusztulása oly nagymérvű, hogy ásatás nélkül az épületnek még csak az alaprajza sem körvonalazható. A romot, amelyet klastrom néven emlegetnek a környékbeli pusztamaróti állami gazdaság dolgozói, 1805-ben Jaczyg György mérnök Esztergom vármegyei térképe, rudera jlzéssel, még mint összefüggőbb épületmaradványt jelzi. Oláh Miklós urbáriuma már elhagyott helyként említi A XVIII. század elején, Szent Marót néven, mint érseki pusztaság szerepel. A maróti vadászkastély alapjainak feltárása a hazai reneszánsz építészet kutatása szempontjából tűnik jelentősnek. A Voit Pál által publikált Hyppolit-kodexek datai alapján bizonyos az, hogy 1487-1490 között Estei Hyppolit egy reneszánsz stílű világias mulatópalotát építtetett Maróton.”

A maradványok a Pusztamarótra vezető igen rossz minőségű út mellett, egy kis forrás feletti lankás, erdős területen bújnak meg. (Részletesebb lokalizációtól a kincskeresők helyszínen tapasztalt nagymérvű bolygatásán felháborodva, ezennel eltekintenék.)

Az épület DK-i sarka és a Déli fal egy szakaszának omladéka figyelhető meg,  az épületre utaló markáns felszín feletti maradványként. A terület sajnos kincskereső gödröktől erősen bolygatott. A lankásan emelkedő hegyoldalra épített épülettől DK-re egy kis forrás található, végén mesterségesen kialakított tavacskával.

                  

A kastély történeti adatainak ismertetéséhez az 1979-ben megjelent Komárom megye Régészeti topográfiáját hívom segítségül:

„Az épületmaradvány az esztergomi érsekek középkori vadászkastélyával azonosítható, melyre 1954-ben* Zolnay László hívta fel a figyelmet, aki a rommaradványt 1953. évi terepbejárása^ során kereste, de a völgy közepén található bozótos kőhányásban vélte felfedezni.(Ez feltehetőleg az elpusztult Marót falu helye és temploma. a-szerk)

 

A helyi hagyomány' a romot templárius zárda maradványának, illetve vörös barátok kolostorromjának* tartotta, ahol — állítólag — márvány táblákkal fedett sírokat találtak. (Utóbbi adat valószínűleg inkább a 15/12. sz. Ih.

templomára vonatkozik!) A kastélyra vonatkozhat még Gerecze Péter ,,elpusztult, régi templom" említése is.'

A korábbi kutatás szerinti a  kastélyt 1487 — 1490 között Estei Hyppolit érsek építtette. Adataink vannak azonban arról, hogy Maróton már korábban is létezett az érseknek háza. Marótot (Genemarotya) más szomszédos birtokkal együtt 1388-ban kapja meg az esztergomi érsek — Zsigmond király koronázási ajándékaképpen.^! Kanizsay János érsek egyik oklevelét 1396-ban Maróton keltezi.i^ Lehetséges, hogy már ekkor áll a kastély, első írásbeli említését azonban csak 1399-ből ismerjük, amikor az érsek az egri püspök és a leleszi prépost közti pert tárgyaló oklevelet a maróti érseki rezidenciában foglalják írásba: ,,Acta et facta sünt haec in villa Maroth Dioecesi Vesprimiensis in Camera domus pro tunc residentiae

praedicti Reverendissimi Patris ac Domini Joannis Archiepiscopi Strigoniensis . . ."^^ A maróti érseki kastélyban Zsigmond király is megfordult 1400 júliusában és 1402 októberében. Erről tanúskodik több oklevele,^* melyeket az Esztergom megyei Marótról keltez. Marót neve később a XV. sz. végén tűnik fel ismét, amikor Estei Hyppolit érsek Rázsonyi Mihály és Jakab mester kőfaragók, Bálint mester üveges, Kaza György kályhás és más esztergomi mesteremberek közreműködésével 1487 — 1490 között — reneszánsz stílusban — átépítteti a vadászkastélyt.i* Az építkezésről számos érdekes részletet árulnak el az érsek számadáskönyvei:!' megtudjuk belőlük pl., hogy emeletes, tornyos épület volt, ablakkereteit vörösmárványból faragták.^* Estei Hyppolit egy 1495-ben kelt oklevelét ismét itt keltezi.

                                                

 

A kastélyról 1526 őszén hallunk ismét, Dobozi Mihály és társainak tragédiája alkalmával, melyet Istvánffy Miklós, 1622-ben megjelent krónikájában^" részletesen leír: Buda elfoglalása után a török a környező vármegyéket pusztította. Az esztergomi érseknek a Vérteserdőben levő Marót nevű birtokánál nagyszámú menekült sáncolta el magát. A török végül megtörte ezek ellenállását, s ekkor és itt játszódott le Dobozi Mihályék tragédiája s a palota pusztulása. A Dobozi-tragédia — s ezzel az esztergomi érsek maróti vadászkastélyának helye — hosszú ideig vitatott volt. Kutatóink egy része ugyanis a régebbi,^! de újabb időben is^^ a mai Pilismarótra teszi az érseki kastély (s a tragédia) helyét, annak ellenére, hogy egyrészt a közel egykorú források^^ világosan a gerecsei (=vértesi) Marótot nevezik meg a tragédia helyének, másrészt a helyi hagyománya* és történészeink másik része — a források ismeretében és felhasználásával pontosan meghatározták annak helyét.  Az érseki kastély helyének pontos meghatározásánál elsősorban Bagyary Simon^* és Zolnay László^' munkáit kell megemlítenünk. Ugyancsak Zolnay László hívja fel a figyelmet arra, hogy a romot Jaczyg György 1805-ben készült térképe is jelzi.”

 

                       

 

A helyszín bejárásakor a falmaradványok mellett padlótégla darabokat, középkori cserepeket is találtunk. Az épület északi oldalán egy hatalmas gödörben emberi csontok hevertek szétszórva. Állkapocs, csigolya, koponyacsont darabok, a medencecsont egy részlete, és bordacsontok kerültek elénk.

      

      

     

Tekintettel a lelőhely állapotára, és az emberi csontokra, bejelentést tettem a területileg illetékes esztergomi Balassa Bálint Múzeumnak.

 

Köszönettel tartozom Dénes József várkutatónak a helyszín felkeresésében nyújtott segítségéért.

 

Köszönöm továbbá László János (Kuny Domokos múzeum) és Fülöp Zsolt amatőr várkutató segítségét.

 

Források:

 

 Istvánffy Miklós: Magyarok dolgairól írt históriája Tállyai Pál XVII. századi fordításában. Balassi Kiadó, 2009. Budapest

 

Horváth István-H. Kelemen Márta - Torma István: Komárom megye Régészeti Topográfiája 1979. 269. oldal

 

Dr.  Bagyary Simon: Dobozi Mihály Tragédiája – Esztergomi Katholikus főgimnáziumi értesítő  1908.  1-16.

 

Sörös Pongrácz: Századok  1912. 782-783.

 

Schmidt Zsuzsa : A maróti csata 1526. szeptember 13-15. – Helytörténeti olvasókönyv – Nyergesújfalu 2007. 13-14.oldal

ZOLNAY László 1961. Esztergomi érsekek palotái a középkorban. In: Művészettörténeti Dokumentációs Központ évkönyve 1959-1960. Szerk.: Dávid Katalin-Németh Lajos. Bp. 221-223. oldal.

(A Georg Jaczyg által készített 1805-ös keltezésű Esztergom vármegyéről készült másolatot szintén Zolnay László cikkéből emeltem ki.)

Brodarics István : Igaz történet a magyarok és szulejmán török császár mohácsi ütközetéről (De conflictu hungarorum cum Solymano turcarum imperatore ad Mohach historia verissima – Kulcsár Péter fordítása)

„Az esztergomi érsekségnek van itt egy kellemes üdülője abban az erdőségben,

melyet Vértesnek nevezünk, mindenütt erdővel, berekkel övezve; a mieink közül pár ezren a hely eldugott voltában bizakodva itt húzódtak meg feleségükkel és gyermekeikkel, ezekkel nem egyszer vívott véres csatát az ellenség súlyos veszteségeket szenvedve, végül, mert semmiképp sem tudta bevenni a mieink szekerekkel körülvett táborát, kénytelen volt ágyúkat is vontatni oda, és így aztán a tábort szétrombolta, és csaknem mindenkit lemészárolt. A hatalmas hullahegyek, melyek ott ma is látszanak, kézzelfoghatóan bizonyítják az öldöklés nagyságát; a mieink – mint azok, akik egynéhányan elmenekültek, elmondják – körülbelül huszonötezren voltak. E vereség halottjainak és foglyainak számát – már akikről egyáltalán tudni lehet – közel kétszázezerre merném tenni.”

 

 

ifj. Fidrich Tibor