A Topana elnevezésű erösség az egyik legfontosabb középkori erődítmény közép Dalmáciában. A vár Imotski felett, a Podi hegy lejtőjén, a Kék-tó feletti szurdokban található a város központjától mintegy fél kilométerre északnyugatra.  Az erődöt egy ágyúplatóval ellátott speciális toronyról nevezték el, amely 1663 körül az erőd ÉK-i részén épült. A Tophana szó jelentése a török katonai terminológiában „ágyúház”; ágyúk tárolására és öntésére szolgáló építmény.

Imotski középkori plébániatemplomát először VII. Konstantin császár írásaiban említik, várát különböző középkori forrásokban castellum, castrum, oppidiumként. Imotski plébánia a középkori horvát állam és a Hum hercegség, később a magyar-horvát királyság és a Boszniai királyság határvidékén feküdt. A XII. század után a város része a Hum hercegségnek. Imotskit említik a magyar-horvát uralkodók okleveleiben, később pedig a bosnyák uralkodók alatt is.

 

1.kép - Légifelvétel Topana váráról. (A képen létszik a stadion és a kék tó részlete is.-ifj.Fidrich Tibor-2019.)

 

Formáját, alakját egy XVIII. század elejéről származó rajz dokumentálja, amely a velencei Állami Levéltárban található, és a legrégebbi ilyen jellegű dokumentum, amely fennmaradt. Egy felső vár szilárd falakkal, az ÉK-i sarkában félkör alakú torony bejárattal, alsó vár bejárattal, amelyet szintén félkör alakú torony védelmez, elővár főkapuval, egy kerek toronnyal ellátott fal, amely egy kisebb területet határol be a hegy lejtőjén a déli falak előtt, egy paliszáddal.

2.kép - Topana erődjének ábrázolása a XVIII. század elejéről - Velencei Állami Levéltár 

 

II. András magyar király 1210-ben kinevezte a spliti Domald herceget a város urává. (1210-ben néhány főember …Géza herceg fiaival keresett kapcsolatot, de az üzenetet és levelet vivő követet Spalatoban Domald sebenicoi gróf elfogta és kiszolgáltatta Endrének, aki hamarosan elfojtotta az összeesküvést.) A Hum hercegség XIV. századi pusztulását követően Imotskit a Nelipcsicsek, I. Mladen, Szubics Pál bán testvére uralta. A XIV. század második évtizedében a boszniai II. István hódította meg. I. Tvrtko (Kotromanic) bosnyák és I. Anjou Nagy Lajos magyar uralkodó 1378-as megállapodása értelmében a terület ismét a magyar uralkodók fennhatósága alá került. 1400-as évek elején az erőd Hrvoje Vukcsics Hrvatinics tulajdonában áll, aki időnként lakhelyéül is választja a várat.

(Hrvoje (Hervoja) Vukčić Hrvatinić (1350. (?) – 1416. április) a bosnyák Hrvatin nemzetségből származó Vuk (Vlkc, Vlkac) vajda és egy raguzai nemes családból (Luccari) származó asszony fia. Nagy szerepe volt a magyar délvidék középkori történelmében. Bosnyák nemes, 1380-ig knez, 1380-tól nagyvajda (primicerius). 1386-ban Tvtko szerb és bosnyák király dalmáciai helytartója. 1390-ben öccsével együtt Nápolyi László magyar ellenkirály horvátországi és dalmáciai bánja. 1393-ban Zsigmond magyar király Szana megyei főispánja. 1395 után újra Nápolyi László mellé állt, akinek horvátországi és dalmáciai helytartója (vicarius generalis) lett, 1403-ban Nápolyi Lászlótól a Spalato (Split) hercege (dux) címet kapta. 1409-ben újra Zsigmond oldalára lépett, hercegi címét is megtartva tagja lett a Sárkány Lovagrendnek. 1413-ban a törökkel szövetkezett, ami miatt kegyvesztett lett. 1415 júliusában Doboj mellett, Izsák (Ishak) bég oldalán súlyos vereséget mért az ellene felvonuló magyar hadakra.)

A XV. században Imotski a koszachi bosnyák nemesek kezében volt. A korai időktől kezdődően folyamatosan erősítették, javítgatták az erődítést. Az egyik javításáról tanúskodik egy 1430 körüli felirat, amely szerint Stjepan Vuksic Kosaca (1448-től herceg) megjavítja a lakhelyéül szolgáló várat. Az harcászat fejlődésével az ágyúk megjelenése miatt Topana déli és keleti falait belülről megerősítették, és 1,3-2 m-el meghosszabbították. Ekkor a déli oldalon levő román stílusú kaput elzárták és leválasztották. A bejáratot a vár északkeleti sarkába helyezték. (Az új főbejáratot egy félkör alakú torony védte, és a kandiai háború alatt épült.)

 

 

3.-4. kép - A főbejárat és a bejáratot védő félkör alakú torony

 

A 15. század utolsó három évtizedében az Oszmán Birodalom fokozatosan meghódítja a területet, ám Imotski erőd bukásának pontos idejét a történettudomány még nem határozta meg.   Néhány történész szerint Imotski röviddel az 1493-as krbavi csata után esett el, mások szerint később, a tizenhatodik század első évtizedeiben került erre sor. Érdekes, hogy Imotski erődjét nem említik az hercegovinai szandzsák 1475-77 között létrejött népszámlálás, kataszteri összeírásának adatai között. Ez azt jelzi, hogy akkoriban az oszmánok még nem hódították meg az erődöt, vagy esetleg nem tartottak ott legénységet. (Szerintem a hely stratégiai szerepe miatt ez kevésbé valószínű). Történelmi tény, hogy II. Ulászló magyar uralkodó és II. Bajazid szultán között köttetett 1503-as békekötés idején már az oszmánok katonaságot tartottak Imotskiban.

Az egykori középkori várakat elfoglalva az oszmánok bevonták azokat a regionális védelmi rendszerükbe.  A szárazföldi erődítmények a környező terület és a fő forgalmi utak ellenőrzését látják el, míg az Adriai vidék erődítményei védelmi lánccá alakultak át. Az erődök voltak a korai középkori államok védelmének legfontosabb elemei, ideértve az oszmán területeket is.

1530-as adatok szerint az oszmánok összesen 17 várat karbantartottak a Lika és a Neretva közötti határ mentén, és a legénység létszáma (49 katona) szerint Imotski a legnagyobbak közé tartozott. Több katona állomásozott itt, mint a szomszédos Livnoban (25), Ljubuskiban (46), Sinjben (41), Vrgoracban (25), és érdekes módon Kninben (38). A török felújította és korszerűsítette a meglévő erődítményeket, így a középkori erődépítészet és az oszmán katonai és vallási építészet kombinációja alakult ki. Például az épületekben mecset volt. Imotskiban két mecsetet létesítettek, és egy mekteb-et (vallási alsó iskola). A Cetina folyótól keletre eső terület a neretvai szandzsák székhelyében működő mostari kádi joghatósága alá esett. A török uralom idején Imotski az azonos nevű nahije székhelye volt, az előbbiekben említett szandzsákon belül. Erődjében volt az aga lakhelye, aki alkalmanként a dizdar feladatát is ellátta. Az Imotski nahije fennhatósága egy szélesebb területre terjedt ki; Zadartól Triljig, valamint Hercegovina egy részére.

A török uralom alatt Imotski a kereskedelemnek köszönhetően fejlődésnek indult. Egy fennmaradt dokumentum tanúsága szerint az állam engedélyeket adott ki egy piaci nap vagy heti vásár fenntartására az erőd lábánál, vagy akár azon belül is. Az ilyen vagy hasonló rendelkezések közvetlenül befolyásolták az egyes települések fejlődését az urbanizációt. 1567,1568-ig Imotski már haladó kaszaba (az oszmán közigazgatásban a 2000-20000 fő közötti lélekszámból álló települést nevezik így) volt, amely jólétét pontosan a heti vásárok tartásának jogára alapozta. Gazdasági jelentőségét azonban veszélyeztette az a tény, hogy a relatív közelében Dobri Han faluban ( Sinj közeli Cetinában levő Han) két vagy három éve négy muzulmán kereskedő 6 üzletet nyitott, és piacot tartott fenn a helyszínen. Összegyűjtötték a búzát, mézet, olajat és gyertyákat a környező nahijékből, majd exportálta a termékeket a keresztény oldalra. Imotski jelentést küldött a Portának, melyben kifejtette, hogy az üzleteket a hatóságok engedélye nélkül nyitották meg, vagyis, hogy a piacot a Porta engedélye nélkül tartják fenn, és ezek az emberek tönkre teszik Imotski gazdaságát. Imotski sokat köszönhet a Splittel kiépített együttműködésének, amelyet a 16. század végén létesítettek. A birodalom egyik fontos kikötőjéből hal, bor, pálinka, olaj áramlott a dalmát hátországba és Hercegovina vidékére. Onnan pedig bőr, viasz, érc, és hús érkezett Splibe.  Athanasius Grigcevic 1630-ból származó leírása szerint Imotski egy „falak nélküli kisváros, valójában egy kis fellegvár, amely körül város van, körülbelül 130 házzal.”  A kőtornyok egy speciális épülettípust képviseltek a határ menti térségben, amelyet ima és lakóhelyként is használtak. Számuk a 17. század során emelkedett. (A tornyok kérdésével később részletesebben foglalkozok) A környéken az Urum bég tornya Lovrec közelében, a Dupcsics védőtorony Prolosc közelében Hasan Arapovic tornya Zagvozd közelében. A 17. század második felében keletkezett a népszerű Asanaginica ballada, egy muzulám családból származó nő tragikus sorsának története, amelyet számos nyelvre lefordítottak. Asanagin sírjának helyén az Imotski kék tó lejtőjén egy témapark jött létre a balladához kapcsolódva.

 

 

5-6. kép - A Kék tó a várból és a partjára vezető szerpentinről tekintve

 

Az oszmánok sorozatos betöréseiket követően elfoglalták a part menti és Cetinai területeket. Korvin János horvát bán 700 lovas és 500 gyalogos kíséretében sikertelenül próbálta meg kiűzni a betolakodókat Imotskiból és a Cetina térségéből. A velencei krónikák összesen 29 oszmán inváziót rögzítettek Dalmáciában 1499 és 1500-as években. Több sikertelen katonai beavatkozás után II.( Jagello) Ulászló uralkodó 1503-ban kénytelen volt hétéves fegyverszünetet kötni az oszmánokkal. A tizenhatodik század során három nagyhatalom feszült egymásnak a kora középkori horvát állam területén: az Oszmán Birodalom, a Velencei Köztársaság, és a Habsburg monarchia.

1527-re a török eljutott Zára város kapujáig, ahogy arra Zára kapitánya Zacharias Valaresso rámutatott. Közvetlenül a Szent Liga 1537-1540-es háborújának kezdetén a török meghódítja Klisszát. Több egymást követő „kis háborút” követően 1541-ben létrejött a béke, amelynek eredményeképpen az oszmánok Cetinától délre az egész tengerpart urai lettek.

A középkori horvát, boszniai és szerb királyság határ menti területén, a kora középkorban az Oszmán birodalom, a Velencei Köztársaság, és a Habsburg monarchia közötti ütközőzónában Imotski erődje geostratégiai jelentőséggel bírt az uralkodók számára. Aki az erődöt uralta, felügyelte a kereskedelmi útvonalakat Hercegovinából Splitbe, Közép-Dalmácia fő tengeri kikötőjébe.  Topana stratégiai értékét III. Alvise Mocenigo tábornok is hangsúlyozta, hogy ez erőd védi Sinj, Omis, Zadvarje, Primorje, Makarska és Vrgorac területeket, és megnyitja az utat Duvno, Ljubuski, Pocitelj, és Mostar felé. Imotski középkori korszakát nagyon viharosnak jellemezhetjük, amelyet a horvátok és bosnyákok konfliktusai jellemeztek. Ezt az állapotot szakították meg az oszmánok, akik gyorsan elfoglalták a várat és majdnem 250 évig birtokolták.  Imotski ebben az időben olyan adminisztratív és katonai központ volt, amely a Cetina folyótól a keleti Neretváig terjedt, és magában foglalta Hercegovina délnyugati részét. A kereskedelem fejlődésével, és heti vásárok tartásával Imotski kisvárossá és kereskedelmi központtá fejlődött.

7. kép - Topana erődje Imotskiban a XVIII. század elején (Rekonstrukciós elképzelés)

 

1648-ban a kandiai háború során Leonardo Foscolo, a velenceiek tábornoka elfoglalta Drnist, Knint, Imotskit, Zadvarjet, és Klisszát. A dalmát csatatéren zajló háború a lőfegyverek dominanciáját hozta el. Az 1669-es békét követően Velence elvesztette néhány területét a Földközi tengeren, köztük Krétán, ám Dalmáciában területeket szerzett az Oszmán Birodalom rovására. Dalmácia oszmán és velencei területei közötti határt az úgynevezett linea Nani-t, 1671-ben hozták létre. Bécs 1683-as sikertelen török ostroma után új velencei-török háború tört ki, ezúttal a Peloponnészosz félszigetért. A háború Dalmácia, valamint Bosznia Hercegovina tágabb területein is vívták.  A helyi katonai alakulatok rendkívüli bátorságának köszönhetően a velenceiek elfoglalták Knint, Vrlika-t, Sinj-t, Vrgorac-ot, és Gabel-t. Az 1699-es béketárgyalások Sremski Karlovciban megerősítették az új velencei akvizíciókat (Aquisto nuovo) és a Grimani vonal határát, amely csupán 20 kilométerre volt a török Imotski-tól.  1714-ben Morea miatt a török új háborút vezetett a velenceiek ellen, ezúttal dalmát és hercegovinai földön is harcoltak, ahol a velenceiek a helyi lakosság segítségével 1715 augusztusában sikeresen visszaverték a Sinj elleni oszmán támadást (Sinjska alka) és elindultak Imotski felszabadítására. Imotski felszabadításának értékes beszámolói Alvise Mocenigo dalmát tartományi tábornokól olasz nyelven íródtak, és a Zárai állami levéltárban őrzik őket. Andrija Nikic és Dr. Mijo Miras történész fordította le a dokumentumokat.

Az Imotski kolostorok és a Mostarból származó Soic kereskedő testvérek nyomására Mocenigo 1717-ben úgy döntött, hogy felszabadítja a várat. Annak érdekében, hogy a szomszédos régiók oszmán erői segítséget nyújtsanak a védőknek, csapatai egy részét Neretva, Trebinje és Ston irányába küldte, míg Vrgorac Krajina-nak az oszmánok Livnoból és Glavnoból való felmentését kellett megakadályozni.  Providur 1717. július 23.-án indult el a sereg élén Omisból, és majdnem két nap telt el ahhoz, hogy elérje Imotskit. Személyesen vezette az ostromot, az utasításait Emo tábornok, és Rizzo tüzérparancsnok hajtotta végre.  A támadást július 27.-én reggel ágyúszó nyitotta meg. A velenceiek gyorsan elfoglalták a várost, és arra kényszerítették az oszmánokat, hogy visszavonuljanak az erődbe. A törökök megtagadták az erőd átadását. Egy becslés szerint a legénység összesen 111 embert tehetett ki. A Velencének küldött jelentésben szerepel Topana erőd leírása is: Egy barlang tetején fekszik, amely lényegében a síkság fölé emelkedik, amely délre nyúlik el, mindhárom oldalán egy nagyon mély völgy veszi körül, az alján egy tó vize. 

8. kép - A vár látképe ÉNY-ról

 

Az ostrom leírása:

A környező házak és várostornyok mögött elhelyezkedő muskétások tüzelése közepette a támadók egy része a másikra mászva átjut az első sáncon és elfoglalja.  A török visszavonul a második védvonal mögé és kövekkel elzárja a bejáratot. Ante Vrdoljak, egy sinji illetőségű katona, aki először felmászott és kitűzte a Szent Márk oroszlánját ábrázoló zászlót, áldozatáért havi 2 dukát életjáradékot kapott a köztársaságtól.  Mociegno megismételte az erőd megadására vonatkozó felszólítást. A környező házak és a belvárosi tornyok körül elhelyezkedő hadsereg és az Omiš kormányzója, Ivan Zuane de Franceschi (aki szentélyt adott számos menekült családnak otthonában Pisakban, és 250 toborzott katonát vezetett) támogatta Imotski, mielőtt a velencei hadsereg megérkezett), Imotski védelmezői - többnyire helyi emberek - felmásztak egymásra, kihagyták az első bástyát, és csodálatos módon meghódították. Ezután a török ​​visszahúzódott a sáncok mögé, és kövekkel torlaszolta el a bejáratot…

Az egyik védő, Ante Vrdoljak először felmászott a bástyára, és rátette Szent Márk zászlóját. Mivel rájött, hogy szinte lehetetlen megnyerni a második bástya-sort, Mocenigo felkérte az oszmánokat, hogy adják át ismét magukat. Eközben a velencei erők egy része sikeresen megállította Hercegovinából a tervezett török ​​megerősítést. Miután a velenceiek megsemmisítették az oszmán megerősítést, és a bányák eléggé megrongálták az erődítményt, az oszmánok 1717 augusztus 1-jén úgy döntöttek, hogy feladják.

A velencei csapatok sikeresen feltartóztatta a török felmentő erőket a Duvanj mezőn. Az ostromlók úgy döntöttek, hogy aknákat használnak mérnöki felügyelet mellett.  A velencei erők megsemmisítették a védműveket, és amikor a bányászok elegendő kárt okoztak az erődnek, 1717 augusztus 1.-én és az azt követő napon a védők átadták az erődöt.  Mociengo jelentésében leírja, hogy összesen 103 török adta meg magát, akiket Ljbuskiba küldtek.  A Ljubuskiban és Mostarba vonuló oszmánok egy részét árulással vádolták, és elkobozták földjeiket annak gyanúja miatt, hogy eladhatták az Imotski várat az ellenségnek.  A katonai vereségek arra kényszerítették az oszmánokat, hogy 1718-ban békét kössenek Pozsarevácban. A velenceiek végül elvesztették Krétát, és a Peloponnészoszt, de Dalmáciában kiterjesztették területüket Imotskire és az Aquisto nuovissimo völgyére, így új határvonalat hoztak létre (Mociengo vonal). A pozsareváci béke során létrehozott velencei-oszmán határ lényegében a mai határ a Horvát Köztársaság és Bosznia Hercegovina között. A legenda szerint egy az erődből kilőtt ágyúgolyó határozta meg a jelenlegi államhatárt Imotski-től kb. 5 km-re. Imotski elvesztését követően az oszmánok áthelyezték a nahije székhelyét Ljubuskiba.

9.kép - Imotski ostromtérképe 1717-ből

 

A vár kb. 83 m hosszú, és 27-56 m széles területe 3800 négyzetméter. A terület és a környezet természetes és leküzdhetetlen akadályt képzett az erőd három oldalán.  Az északi és nyugati oldalon a Kék tó szinte függőleges lejtői, keleten pedig egy hatalmas, mély karsztos lyuk a Jelavica dolac. Topana két részből állt. Az alsóvár az úgy nevezett külső város kezdetben fa paliszádokkal volt körülvéve. Később magas védőfal épült, szurdok szélén nyugatról keletre haladva a főkapu felé. A mély karsztos lyuk és a védőfal lehetetlenné tette az várba való bejutást keleti irányból.  A lőrésekkel ellátott keleti védőfal viszonylag jó állapotban maradt fenn napjainkra. A külvárosban kovácsműhely és mecset volt található, amelyet később az Angyalok királynője katolikus templomává alakítottak át. A templom közelsége folytán az oszmánok távozását követően temetőt létesítettek a külváros falai alatt. Az erődítés felsővár része egy fennsíkon található, területére az északkeleti oldalon lépcsők vezettek. A felsővár területén legénységi épületek és fegyverraktár helyezkedett el. 

 

10.kép -  A képen látható hosszúkás toronycsonk a felsővárba ÉK-i kaputonyának maradványa.

 

Azt követően, hogy a velencei köztársaság 1717-ben elfoglalta az erődítést, 1729-ben Dalmácia általános providurja Ivan Macanovicot a híres építész család sarját Trogírból Imotskibe szállítatta. A család dolgozott Sinj, Knin és Zadar erődítményein is. A rusztikus barokk kapuk továbbra is léteznek, de 1920-ban a fölöttük levő óratorony elpusztult. A 18. század közepén Francesco Rossini, a Velencei Köztársaság hadmérnöke jelentést küldött a velencei hatóságoknak a dalmát erődítmények állapotáról, köztük Imotski erődjéről is, és a rajtuk végzendő elengedhetetlenül szükséges beavatkozásokról. Az oszmán fenyegetettség megszűnése és a Velencei Köztársaság összeomlása után az erőd elveszíti hadászati és stratégiai jelentőségét, fokozatosan elhanyagolják. Rohamos pusztulását tetézi, hogy a lakosság építőanyagát elhordja építkezéseihez. Végül a várat 1816 körül hagyják el. A víztározó 1911-es építése során a felső vár közepét átásták, elpusztítva vár ezen szakaszáról származó régészeti megismerés lehetőségét. A vízvezetékek fektetése során a déli falat robbantással szakították át. Topana erődjének ezen része a déli falak előtt teljesen elpusztul a kerek toronnyal együtt, és a temetővel együtt, amelyet itt létesítettek a törökök távozását követően.  A felső várrész Kék-tó felé eső falszakaszának egy része eltűnt; hasonló sorsra jutott a délkeleti sarokrészben egy kő boltozat is.

 

11.kép - Imotski Topana egy 1907-es képeslapon.

 

12. kép - Topana romjai a 20. század elején.

 

Imotski város 1972-ben közgyűlést hívott össze a vár további bontásának pusztulásának megakadályozása érdekében. A műemlékek védelmével foglalkozó regionális intézet munkatársai (Split) 1973-ban állapotfelmérést végeztek a várról, amelynek eredményeként sor került az alsó és felső vár legveszélyeztetettebb részeinek állagmegóvására. Az állagvédelmi munkálatok 1979-ben és 1981-ben folytatódtak. A felsővár falai nagyon rossz állapotban voltak, a falazat külső felülete elveszett a belső rész nagyrészt szétesett elvesztve statikus stabilitását. Az 1974-es földrengés során szenvedett sérülések során némely falszakasz összeomlás közeli állapotba került, szerencsére kisebb mértékben. Az alsó várrészben a fal keleti oldalán a félkör alakú torony mentén levő kiskapukat, az alapokig visszabontották. Az 1978-as és 1979-es munkálatok során a felső várrész déli falainak állagvédelmére került sor, a középső szakasz kivételével. A DNY-i és DK-i sarok, és ÉK-i részen levő félkör alakú torony a Kék-tó felé eső északi falszakasz maradványai, és a DK-i sarkon levő kis boltíves helység szintén állagvédelemben részesült. A nyugati oldalon egy régi ciszternát fedeztek fel a félkör alakú torony mellett. 1981-ben pedig befejezték a felső vár déli fala esetében a középső részek felújítását. A munkálatok során új ismeretekre tettek szert Topana erődjének felépítésével kapcsolatban. A falakat megtisztították az omladéktól, a földrétegtől és a növényzettől. A folyamat során előkerült az erőd bejárat küszöbkövének 163 cm széles maradványa. Az erőd délnyugati sarkán az alapozás kikanyarodik a Kék-tó irányába. A belső sarokban egy 2,40 m magasságú rés van, amelyről később kiderült, hogy mellékhelységként szolgált. A fülke padlóján látható a gerendák nyoma, amelyek alátámasztották a fa padlózatot, alatta pedig egy lejtős csatorna látható, amely a tó irányába fordul.

 

 

 

13-16. kép - A felsővárban készített felvételek

 

Az 1970-es évek régészeti kutatásai megerősítették, hogy először az erőd fő és valószínűleg egyetlen bejárata a déli oldalon volt, amihez fa lépcsők vezettek.  A román stílusú ajtó küszöbköve alatt találták meg egy régi horvát oltár anyagából származó pilasztert és egy faragott követ, amely peremszalaggal keresztezett fonatot ábrázol. Mindkét kőanyag valószínűleg egy közeli régi horvát templomból származik. 1717 után az erőd ismét javításra szorul. 1729-ben a velencei hatóságok Ivan Macanovicot küldték Trogírból Omotskiben, aki egy ismert építőcsálad tagja volt, aki már dolgozott Sinj, Knin, és Zára erődítésein. Macanovic lőréseket létesített a védőfalakon és megújult a főbejárat is.

A román stílusú kapuzat küszöbénél fonott motívumokkal díszített ószláv oltár-előépítmény pilasztere került elő, melynek stílusa a 9. századi rusztikus kidolgozású kőplasztikák sorába illeszkedik. Ez a lelet arra enged következtetni, hogy a közelben valahol ószláv templom állt. Az új főkaput a félköríves ágyús bástyával velencei mérnökök tervei szerint kandiai háború idején alakították ki. 1729-ben a velencei hatóságok az ilyen munkákban jártas trogiri Ivan Macanovićot hívták el a vár felújítására. Az általa felújított várkapu és a lőréses várfal a mai napig fennmaradt. A török veszély megszűnése után a vár már elveszítette korábbi jelentőségét és az elhagyott váron az idő vasfoga megtette a hatását.

A kapuk a mai napig fennmaradtak, bár 1920-ban a főbejárat fölött őrházat elbontották, ebben volt az erőd kapitánya. Stjepan Vrljic, Imotski első lelkésze az őrházat használta plébániaként.  A Velencei Köztársaság bukása után Imotski Habsburg uralom alá került (1797-1918), amelyet rövid életű francia megszállás szakított meg csupán a 19. század elején. A török veszély elmúltával Topana lassan elveszti stratégiai jelentőségét. Az időjárás pusztította falait, és gazdag építőanyag forrásként szolgált a környék lakosai számára.  1816-ban hagyták el véglegesen. 

17. kép - Park és háborús emlékmű az Alsóvár területén.

 

 A műemléki védettséget élvező falak között időnként kulturális eseményeket is szerveznek. Az alsóvárban emelték a délszláv háborúban elesett imotskiak emlékművét Kruno Bošnjak helyi származású szobrászművész alkotását.A vár alatti Gospin dolacon építették fel 1989-ben a négyezer férőhelyes labdarúgó stadiont.

 

ifj. Fidrich Tibor 

 

 

Források:

(Bezić, Bosiljka. "IMOTSKA TVRĐAVA TOPANA Zaštitni radovi." Prilozi povijesti umjetnosti u Dalmaciji, vol. 23, br. 1, 1983, str. 207-228.)

Maja PETRINEC - Izvještaj o arheološkim istraživanjima na prostoru podgrada tvrdave Topana u Imotskom - Starohrvatska prosvjeta 111/27 (2000) 227-232. oldal

Hrvatska revija 2, 2015.  Naslovnica , Rat i mir s obiju strana granice

Radoslav Zaradić - Pred 300. obljetnicu od odlaska Osmanlija – imotska ranosrednjovjekovna tvrđava Topana

(A felvételek 2019. júliusban készültek)