A Kastély öböl erődítései Dalmáciában I. rész
Kastela az Adriai tenger központi partvidékén, Dalmáciában Horvátországban, Split és Trogír városa közötti öböl mentén terül el mintegy 17 km hosszúságban. A város 7 egykori erődítés köré szerveződött településrészekből tevődik össze. Összefoglaló írásom a főként a településrészek 7 névadó erődítésével foglalkozik, kiegészítve azon erősségek információival, amelyek időközben a birtokomba jutottak. A helyszíneket 2018 nyarán kerestem fel, a felvételek az akkori állapotokat tükrözik.
A térség az őskor óta lakott, így megtalálhatjuk a korábbi civilizációk nyomait is a településen. A hegy tetején Illír kőhalmokra bukkanhatunk, míg a rómaiak jelenlétére számos antik villa a bizonyíték. A lejtőkön a 7. században megtelepedett lakosság alakította ki településeit. Ennek a folyamatnak korai kis templomocskák a néma tanúi. a Bosznia 1463-as eleste után fokozódott a török megszállás veszélye a térségben. Ekkoriban a lakosság védtelen kis falvakban élt a Kozjak hegység lejtőin, fő tevékenységük a szőlő és olajbogyó termesztés, és a földművelés volt. A terület a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozott akkoriban. Split és Trogír nemesei erődítéseket és védőfalakat kezdtek emelni a part mentén, hogy megvédjék a lakosságot, és biztosítsák a folyamatos mezőgazdasági termelést. A 17. századra 17 erődítést hoztak létre (plusz egyet nem fejeztek be) ebből 12 védőfallal is rendelkezett. Ahogy az Oszmán birodalom fenyegetései megszűntek, a települések fejlődése, terjeszkedés már a védőfalakon túlra is kiterjedt.
„ E kastélyok után az egész terület Kastela nevet kapta. A mai napig 12 erődítményt és 10 erődített települést megőriztek 7 tényleges agglomerációban: Kastel Sucurac, Kastel Gomilica, Kastel Kambelovac, Kastel Luksic, Kastel Stari, Kastel Novi, Kastel Stafilic. Kastela erődített településeit a középkori rendszer szerint hozták létre: a földbirtokos erődítmény a tengerben vagy a tengerparton található sziklákra épül; az erődített agglomerációt mindig közvetlenül az erődítmény északi részén alapítják. Az ilyen elrendezést a jobb védelem és a hajók általi veszélyek esetén történő evakuálás lehetősége, valamint a termőföld megóvása érdekében a mezőgazdaság számára választották. Az evakuálási ajtó délre volt. A kastélyba való bejárat mindig egy kőhíddal történt, amely egy fahíddal zárt. A Kastela erődítmények négy típusát lehet megkülönböztetni: 1. torony menedékkel, 2. vár, 3. erődített ház, 4. torony. Kastela erődített települései általában téglalap alakúak, és rendszeres utcai hálózattal rendelkeznek, ami a tervezés egyszerűségéből származik. A védelmi falak magassága 4-6 méter volt, tetején egy crenelle és egy fa védelmi sétány záródott le. A tornyok a sarkokban helyezkedtek el. A földeket középkori falvakban a Kozjak lejtőn levő jobbágyok művelték. A házuk és kertjeik építésének földterületéből fizetniük kellett a bérbeadónak, többek között az éves bérleti díjat. Minden erődített településnek fegyveres csapata volt a parancsnokával. A terület ellenőrzése érdekében minden településen két őrtorony volt: az egyik a legmagasabb ponton, a másik a Kozjak lejtőjén volt. A plébániatemplomokat a településeken kívül, a főbejárat előtt építették. Három időszakhoz tartoznak. A legrégebbiek a 16. századból származnak, reneszánsz jellegzetességekkel rendelkeznek, nagyon kis méretekkel. A népesség növekedésével a 17. század végén és a 18. század elején a lakosok új, nagyobb méretű barokk templomokat építettek ugyanazon a helyen. a 19. század közepén ugyanabban a helyen vagy a településeken kívüli új helyszíneken új, nagyobb templomok épültek…
A tulajdonosok tornyai és kastélyai, amelyek méretei szerények, értékes példák a reneszánsz építészetre. Alkotásukról Cvito Fiskovic írta: A Split-Trogir térségben található Kastela tanúsítja képességünket, szemben a betolakodók frontvonalával, hogy művészi alkotást tudjunk létrehozni olyan mértékben, amit megengedett a szegénység, a vér a hosszú harcokban és csatákban.”
Katja Marasovic – Rise and Development of Fortified Settlements in Kastela – Histria Antiqua 11/2003. (511-528)
|
Név |
Építési engedély dátuma |
Építési ideje |
Település körüli védőfal |
||
|
1. |
Kastel Sucurac |
San Giorgio (Andrea Benzi-Gualdo) |
1392 |
1392-1402, és 1488 |
1509 |
|
2. |
Kastel Stari |
Castelveccho (Cippico) |
1476 |
1481 |
1507 |
|
3. |
Kastel Piskera |
1494 körül |
|||
|
4. |
Kastel Rosani |
Rosani |
1482 |
1500 körül |
1500 körül |
|
5. |
Kastel Andreis |
Andreis |
1482 |
1600 körül |
|
|
6. |
Kastel Luksic |
Vitturi |
1487 |
1493 körül |
1537 |
|
7. |
Kastel Celio-Cega |
Celio-Cega |
1487 |
1501 |
|
|
8. |
Kastel Kambelovac |
Cambi |
1487 |
1487-1491. |
1566 |
|
9. |
Kastle Stafflic |
Stafileo |
1500 |
1508 |
1508 |
|
10. |
Kastel Novi |
Castelnuovo (Cippico) |
1512 |
1512-15 |
1512-15 |
|
11. |
Kastel Gomilica |
Abbadessa |
1513 |
1529-37 |
1685 |
|
12. |
Kastel Dragac |
1543 |
1543-71 |
||
|
13. |
Kastel Kuparic |
1534 előtt |
1534 előtt |
||
|
14. |
Kastel Lippeo |
1525-82 |
1525-98 |
||
|
15. |
Kula Nehaj |
Lodi |
1548 |
befejezetlen |
|
|
16. |
Kastel Quarco |
1558 |
1571-88 |
1571-88 |
|
|
17. |
Kastel Tartaglia |
1600-50 |
|||
|
18. |
Kastel Butkovic |
17. század |
Kastel Sucurac (Castel San Giorgio, Gualdo-Averaldo palota)
Az öböl legrégebbi erődítését, egy védőtornyot Andrea Benzi (Gualdo) spalatoi érsek építette putalji jobbágyai közreműködésével. A település nevét védőszentjéről, Szent Györgyről kapta, akinek kis temploma a Kozjak hegység lejtőjén elterülő kis település, Putalj felett állt. A helyiek Sucurac-nak hívták a kis templomot. A védőtorony építése 1392-höz köthető, amikor még nem a török fenyegetésről volt szó elsősorban. Akkoriban heves harcok dúltak a térségben Zsigmond magyar-horvát király és Tvrtko bosnyák bán között. A harcok Klist követően Split környékére is átterjedtek. Adrea Benzi da Gualdo spalatoi érsek 1390-ben a királlyal kiadatott egy dokumentumot, amelyben királyi védelem alá helyezte magát és vagyonát. Ennek ellenére az érsek nem érezte magát biztonságban. Végül úgy dönt, hogy az egyházmegyei földeket művelő parasztok védelmére a part egy kiemelkedő szikláján védőtornyot épít. A torony szabálytalan alaprajzú volt, amely követte a sziklagerinc formáját.

1. kép Kastel Sucurac erődített település és részei
A korabeli rajzok és leírások alapján a kutatók azt feltételezik, hogy a torony 27 méter magas lehetett, vagyis 17 méterrel emelkedett a sziklagerinc fölé. A torony bejárata délnyugatra volt, amelyhez falépcsők vezettek. Különböző pártkonfliktusok miatt a Spalato-i polgárok 1402-ben megrongálták a védőtornyot, amelyet 1403-ban kijavítottak. 1463-ban Bosznia török kézre került, a török veszély erősebbé vált. 1474-ben Ivan Zanetti érsek megbízta Ivan Zakocevic és Anton Rudicic építőket a torony javítási feladatainak elvégzésére. A torony boltozatát javították meg, kő lépcsőket alakítottak ki a fa lépcsők helyett, majd egy fa lépcsősort építettek, amely a torony külső oldalára vezetett. A dokumentum említ egy a torony mellett levő házat is. 1499-ben a törökök elfoglalták Klisszát, és a török fenyegetések intenzívebbé váltak. 1509-ben Zane Spliti érsek védőfalakat és kisebb tornyot emeltetett keletre, később északi irányban. 1583-ban Nikola Correr , spalatoi herceg arról tájékoztatta a szenátust, hogy „Castel-nek” 226 lakosa van, de a település nem védett a tenger irányából. Ezért döntés született, hogy egy védőfalat kell emelni a tenger irányából. Priuli püspök látogatásából megtudjuk, hogy a utolsó háború után (1571-1573-Cipris háborúja) 3 évvel a honfitársak saját költségükön emelték a Szent Lukács templomot. A templom homokos talajon épült, az érsek palotájának déli bejáratától nyugatra, egy későbbi barokk templom helyén. A palota falán átjárót nyitottak a templom irányába. A település abban az időben déli irányban bővült, a Kandiai háború után 15 év béke következett, de az 1683-as bécsi oszmán vereség után új háború következett. A sinji török vereséget követően Dalmáciát ismét nagy veszély fenyegette. Ezért Calergi mérnök 1686-ban útmutatást ad a kastély biztosításához. A település délkeleti részén tornyok és töltések voltak. Az erődtől egészen a tengerig paliszádfalat kell készíteni.

2. kép - Sucurac erődített településének korabeli ábrázolása
Frane Kalinic falához tartozó ház előtt egy töltést kell készíteni annak érdekében, hogy az erődítés mögött egy fennsík alakuljon ki.Az új plébániatemplom a Szent György építése 1691-ben fejeződött be, és Szent Lukács napján szentelték fel 1693-ban. Az 1699-es karlócai békében a török veszély elmúlt, és az erődítések elvesztették jelentőségüket. A védőfalak egy része, tekintve a keleti fal vonalát, a mai napig fennmaradtak. A szövetségesek Sucurac térségét 1943. december 5.-én és 6.-án bombázták. A támadás során a 16. században épült templom megsemmisült, 67 helyi lakos halálát okozva, köztük a plébánosét is. Csak a harangtorony maradt fenn.

3.-4. Harangtorony a Püspöki palota mellett
December 13.-én további 38 ember hunyt el. A kommunista Jugoszláviában a bombázásban elhunytakat a fasizmus áldozatainak nyilvánították. 2007-ben a város emlékművet állított az áldozatok számára.


5.-6. kép a Püspöki palota külső homlokzata és belső udvarának részlete napjainkban
Eredetileg egyszintes épület L alaprajzú, gótikus ablakokkal díszítve. Belső részét kőből faragott eszközök is díszítették, amit Averoldi érsek címerével ellátott kandallógerenda is bizonyít. Miután a palota ideiglenesen a helyszín védelemeinek részéve vált a gótikus nyílásokat áthelyezték a belső falakra. A háború által okozott veszélyek elmúltával a palota téglalap alakú alaprajzot vett fel. A gótikus ablakokat ismét hozzáadták a külső homlokzathoz a palotát pedig tető borította.
Kastel Gomilica (Castel Abadessa)
A bencés rendet még Zvonimír király telepítette le Spalato-ban, majd birtokokat adományozott nekik, köztök 1078-ban a Kastelai mazőn fekvő birtokot. Itt építették fel a 12. században a román stílusú Szent Kozma és Damján templomot. A Spalato és Trau közötti terület többi földbirtokosának mintájára a spalatoi bencések is erődöt emeltek, hogy megvédjék birtokukat a török veszélytől. Tudjuk, hogy az erődítés építése 1529 előtt nem kezdődött meg. 1529. január 25-én Ludovik de Cipicis a kolostor képviselője szerződést írt alá a 2 traui mesterrel Jakov Markovic-cal és Gestur Livoniccal. Távollevő barátjuk Paul Zudenic nevében szintén ők jártak el. Együttesen vállaták, hogy erődöt építenek a tengerparton Dlatban, egy Gomilica nevű zátonyon. Ludovik úr pedig vállalta, egy a kolostor nevében a munkálatokért 320 dukát aranyat fizet. Így gy víz alatti sziklazátonyon alatt, kb. 40 méterre a parttól, egy megerősített négyzet alakú terület alakult ki; Észak-dél 38 m, kelet-nyugat 37,5m. Védőfalakkal körülvéve és egy toronyból állt az északi oldalon, az erőd bejárata felett. A déli oldalon volt egy tengeri kijárat, amely pl. az esetleges evakuálás során a hajókhoz vezetett, vagy adott esetben az ellátást is biztosíthatta a tenger felöl. Ivan Carev beszámolója szerint az erődöt Szlatinból származó kövekből építették, amelyet hajókon hoztak a helyszínre. Az építkezést 1545-re fejezték be. A hagyomány szerint Kozice faluból 17 család menekült ezen védett területre és építette fel menedékét. Az erődöt egy kőhíd kötötte össze a szárazfölddel. A toronyból egy csapóhíd ereszkedett a kőhíd végére, amelyet veszély esetén felvonhattak.

7. kép Az erődítés felépítése Katja Marasovic kutató elképzelése szerint
Kastel-Gomilica település építészeti felmérése és Kastela város többi erődített településrészének összehasonlítása alapján feltételezhető, hogy tornyok voltak az erődített település északkeleti és északnyugati sarkában. Ezt jelzi a ház elhelyezkedése a falu északkeleti sarkán. Ugyanazon fal és az északi (eredeti fal vonalból indul ki A fal helyzete és annak alapján, hogy nincsenek a falon védekező nyílások feltételezhető, hogy a ház a későbbiekben épült az egykor emelt torony alapjain. Egyébként Kastela öböl minden erődített településének voltak tornyai a védőfalakon belül, céljuk a fal oldal irányú védelme volt. Az elrendezés és a távolság a korban használt fegyverek hatósugarától függött.

8. kép Kastel Gomilica erődített település és részei
Nem ismeretes, hogy az erődtől északkeltere fekvő Butkovic lovag vára, amelyet szintén a török fenyegetés ellen építettek, pontosan hol található. Ezt az erődítést is egy híd kötötte össze a szárazfölddel, és könnyen lehet, hogy a család leghíresebb tagjához Karlo Andrija Butkovic-hoz (a Velencei Köztársaság tisztje, aki hűségesen harcolt a törökök ellen 1626 és 1716 között élt) köthető az építése.



9-11. lép Gomilica erődítése különböző nézőpontokból
A Gomilica erőd északi tornya nagyjából megőrizte eredeti megjelenését.: négyszintes épület, földszintjét 15 méterrel a talajszint felett hordós boltozat borítja, amely felett az első emelet fekszik. A hátsó padló északi, nyugati, és keleti fala tégla boltívekre épül, a főfalaktól kifelé kettős kőkonzolok fölött. Tufából készültek, hogy minimalizálják a konzolok terhelését. Vízszintes nyílást képeztek a torony fő falai és a keresztben átívelő falak között. A nyílás arra szolgált, hogy forró olajat vagy ólmot tudjon az a torony alá érkező ellenségre önteni. Az első emelt anyaga kő, a másodiké tufa, a harmadiké tégla. A torony oldalfalaival való összeköttetés úgy lett kialakítva, hogy a torony falaiból legyen minden második kősor eltávolítva, hogy illeszkedjen az oldalfal eltérő anyagához ezekben a lyukakban.Kívülről a tornyot felvonóhíd zárta. A híd az ajtó alatt, mélyedésben levő két kőkonzolon nyugszik, a másik oldala pedig a kőhídon nyugszik. A hidat láncok vagy kötelek emelték a torony belsejéből két csiga segítségével, amelyet az észak falba ágyaztak közvetlenül a kőkarnis alá. A falban még mindig megvannak a barázdák, ahová a csiga tengelyét helyezték. Az északi homlokzat 1769-ből származó rajzán két rövid kötél-vagy láncdarab látható, amelyek a párkány alatt a fal két kis nyílásán lógnak. Ugyanezen a rajzon egy címer látható az ajtó felett. Ez a Szent Benedek rend címere. Nem őrizték meg, de megmaradt a horog, amely a címert a földszint magasságában az északi falon tartotta.

12.-13. kép Az északi torony külső és belső oldala. Az első képen látszik a kőhíd vége, ahová a felvonóhíd ereszkedett. A második képen a boltív alatt látszik az emeletre vezető falépcső egy szakasza.
Az ajtó mindkét oldalán lőrés,egy pedig az oldalsó kiálló részen volt. Az első emelet északi falán két kerek lőrés volt, és egy függőleges. A második emelet 4 függőleges nyílás volt, hasonló elrendezéssel. A harmadik utolsó emeleten, az említett nyílásokon kívül a fő és tufafalak között, a tufafalban plusz 3 nagyobb nyílás volt. A falakban a gerendák keresztmetszetéhez illeszkedő lyukak a padlózat kialakítására szolgáltak. A padlózatot fa létrák kötötték össze. A XVII. században az épület elveszti védelmi funkcióját. Az 1769-es kataszteri térképen még Torre de Castelo néven említik, de magántulajdonban van. 1853-ban a torony északi falában haranggal ellátott órát (ingaórát) telepítettek. Az óra az 1980-as évekig működött. A ma is épségben álló vár talán a legkülönlegesebb fotótémát szolgáltatja a környék épületei közül. 2003-2004-ben az épület falait megerősítették, tervek születtek az épület turisztikai célú hasznosítására.
Kastel Kambelovac (Cambi)
Kastel Kambelovac településrészt a spalatoi Cambi nemesi család alapította. Frane Bartlomeo Cambi Firenzéből jött Spalato-ba a 15. század elején, ahol textilkereskedőként említették 1412-ben. 1413-ban állampolgárságban részesült. Érdemeik miatt a velencei hatóságok birtokot adtak nekik Dilatban, amely fokozatosan növekedett az elszegényedett parasztok földjeinek felvásárlásával. a MAI Kastel Kambelovac településrész történelmi dokumentumai számos erődöt vagy erődítést említenek (ezek falon túli terjeszkedéséből, egyesüléséből jött létre Kambelovac, amely része lett a későbbi Kastela városnak.) A firenzei Frane Cambio 1453. évi nyilatkozata szerint birtoka Dilatban található, egy Jadro nevű helyen, ahol két torony (es torri) és egy lakóház (e una caxad’abitare) van. Egy 1467-ből származó dokumentum, amelyben Frane Cambio tulajdonát fiaik között szétosztották, megemlíti a tornyokat vagy az épített házakat. A tornyok a mai napig fennmaradtak és Kumbat tornyoknak nevezik őket. A 15. század végén elhagyták őket, mert Frane Cambi örökösei erődítményeket építettek a part mentén.

14.-15. kép Az archív felvételeken a Kumbatov tornyok láthatóak.
1478-ban Nikola Cambi megerődítette apja meglévő házát a település nyugati részén, Jerolim és Anton Cambi ugyanabban az évben kerek tornyot épített egy menedékházzal, és híddal a mai településtől keletre a tenger szikláin. (1478.február2.-án köttetett a szerződés Martin Bogdanic mesterrel: „Ezenkívül maga Martin mester köteles díjmentesen száz lábnyi építőkövet adni a nyílásokhoz, ablakokhoz és ajtókhoz, valamint 12 tartókövet. A kerek torony tetején egy konzolos korona volt található, alján nyílásokkal, amelyeken forró ólmot vagy olajat önthettek az erőd falai alatt tartózkodó ellenségre. A torony földszintjén az ajtót tanulmányozva megállapítható, hogy eredetileg nem létezett. A földszint és az első emelet valószínűleg csak az építési szerződésben került említésre. Az emeletek padlói között fa létrák biztosították az összeköttetést. A torony falában levő nagy nyílás mutatja, hogy a délnyugati oldalán van a menedék, azaz az építési szerződésben említett udvar. A tornyot és az udvart egy gerincre építették. Mivel a gerinc kisebb volt, mint az udvar, ezért a falak által bekerített helyet fel kellett tölteni. A falak és a zátony között maguk a testvérek is vállaltak feltöltést. A menedék déli és nyugati falai egybeesnek a későbbi erődített település falaival. Az építési szerződés szerint a falnak két láb szélesnek kellett lennie a talajtól az első emeletig, az utolsó emeleten pedig másfél láb szélesnek. Tekintettel az épületek elhelyezkedésére a menedékhelyen, az 1831-es kataszter tervben, arra a következtetésre lehet jutni, hogy a menedéknek 2 bejárata volt Egy a déli fal közepén, és egy pedig az északi fal közepén. A fal ezen részét lebontották, a bejárat maradványai a talajban találhatóak mivel a terep járószintje alacsonyabb volt, mint napjainkban. A menedék északi falán levő ajtó megvilágosítja, hogy a torony földszintjén miért nem voltak ajtók a korai szakaszban. A parttól kb. 15 méterre levő erődítményhez valószínűleg egy kőhíd vezetett. A híd maradványai láthatók a menedék bejárata előtt. Az erődített terület mérete 60*40méter. Északnyugatra és délkeletre tornyok voltak, amint azt a 18. század közepén Kastel Kambelovac ábrázolásain látható. 1566-ban Frane Cambi, Anton és Jerolim örököse a kör alakú toronytól északra és keletre terjeszkedett, a területet védőfalakkal és tornyokkal megerősítve. Peter és Frane Cambi örökösei 1589-ben egy újabb menedéket építettek az erődített település déli kapuja előtt, mintegy utolsó védelmi vonalként, mielőtt a lakosságot Spalatoba evakuálnák. Az erődített településnek három kapuja volt: Az északi, a déli vagy tengeri, illetve egy nyugatra Breu felé. A település északi bejárata fölött ez a felirat van feltüntetve: Az őseik gondoskodását követve Frane Cambi építetti a jobbágyok megóvása érdekében az 1566. évben. A Cambi család lakóhelyeinek egy része a Cambi kerek torony körül alakult ki.

16. kép - A fotómontázs a Kerek torony és a hozzá kapcsolódó kastély periodizációs rajzait és alaprajzát mutatja be
Kambelovac történelmi központjának a Novo Selo-nak északi részén két torony található: egyik 25 méterre van az eredeti parttól, a másik pedig 8 méterre északra. a Krusevik felé vezető út nyugat felé halad, és a nagy magaslat, amelyre a templom épült, annak keleti oldalán található a másik torony. Manapság Kumbat toronynak hívják őket. Nem említik őket a török veszély idején, és nem szerepeltek a 18. századi települési tervben sem, bár a kőműves technikával és a homlokzaton található elemekkel szembesülve határozottan az általink vizsgált időszakra tehetőek.
Az 1831-es kataszterben a torony a Cambi család tulajdonában van, csakúgy, mint az új települések teljes keleti oldala, míg a nyugati a Dudan csalás tulajdona. Mivel békében senkine nem volt oka a térségben tornyokat emelni, joggal feltételezhető, hogy Kumbat tornyai Frane Cambi tornyai voltak. Frane Cambi végrendeletében Jadro településen a tornyokon kívül hivatkozás volt egy házra is. Ez valószínüleg Nicholas Cambio, Fran fia házát említi, amelyet abban az 1516-os jóváhagyásban említenek, amelyben Peter Cambi, Jerolim fia, kap egy sziklát, amelyre várát (a későbbi Lippeo várat) helyezi, Dilatban Spalato megyében ezen határok mentén: Keletről Krusevik falu, míg nyugatról a Cambi birtokok. Később Nicholas Cambi erődített háza a Lippeo kastély erődített településén belül helyezkedett el. Itt épült a Dudan palota is; az erődített település nagy részét elfoglalva.
Kastel Arneri az írás elején levő felsorolásban nem szerepel. 1598-ban a Spalatoi herceg és Lunardo Bollani kapitány levelet küldött a falusi vezetőknek, és felsorolta Cambio, Pischera, Lippeo és Arneri erődítéseket. Az Arneri család 1671-ben kapta meg a spalatoi nemességet. Kambelovac területével kapcsolatban 1601-ben említi először az új lelkész választásával kapcsolatosan. Az 1831-es kataszterben nem említik őket tulajdonosként. Az Arneri vár helyét eddig nem sikerült tisztázni, valahol Novo Selo-ban található, bár úgy tűnik, hogy az új falvak csak a török veszély elmúltával jöttek létre.
A 15. század végén Krusevik falu lakói Piskera nevű helyen emeltek erődöt, amely Kozice falu lakosainak segítségével ritka példa arra, hogy a falusiak maguk emelnek erődítést. Egy 1491-ből származó dokumentumban olvasható, hogy „Juse Radusinic Krusevik faluból az ugyanazon faluból származó Ivan Radojevicnek adta egy toronyban levő üres helyének egy részét, amelyet ebből a faluból származó lakosok építettek egy Piskera nevű helyen...”

17. kép - Kambelovac erődített település térképe
Az előzményekről: (Zadari Állami Archívum,60. kataszter Catastico de beni…del Monasterio di San Benedetto más néven: San Rainero A.D MDCCXII,f.71. Sts. apácái.) Beneditus könyörög Bernard de Rip hercegnek és spalato kapitányának, hogy utasítsa őket egy „vár építésére azon helyre, amely a jobbágyok és munkások faluja (Kozice) alatt feküdt a tengerben” Ivan Batista de Mulino hercegnő az 1525-ből származó, a felosztott területek leírásában megemlíti kis és nagy Piskera-t. „Castello Pischera grande e picola” Az 1831es kataszter szerint a Psikera kastély tulajdonosai Grisogono és Dudan családjai.
Térjünk vissza a korábban már említett 1516-os építési engedélyhez, amelyben Peter Cambi, Jerolim fia egy sziklazátonyon erődítést emelhet, amelynek határai keletről Krusevik falu lakosai, míg nyugatról a Cambi család épületei. Az említett helyről a szárazfölre híd vezetett. A Lippeo vár nevét 1598-1656-között említik, amikor a család utolsó tagja is meghalt. Helyét napjainkban Pozdorine-nek hívják. Az 1745-ös és 1831-es kataszter alapján kijelenthető hogy Peter Cambi „kastélya” az erődített házak típusához tartozik, hasonlóan a Rosani vagy az Andreis „ kastélyhoz”. A 14,5* 6 méteres épületnek földszintje és két emelete volt. Északra erődítés, dél felé pedig palota látszott. A déli homlokzat díszítését a Dujam Lippeo és Jakov Radojkovic kőfaragó által aláírt 1582-es szerződés bizonyítja, hogy az erkély építése hasonló volt, mint a trau-i herceg palotájában. A 18. század közepén elterjedt terv szerint a híd az erődített háztól keletre és nyugatra elágazik, ami azt jelenti, hogy két tulajdonosra oszlik. A Lippeo kastélyhoz tartozó kisebb szabálytalan alakú erődített települését a terep alakja diktálta. Három szárazföldi oldalát fal védte. Ha elemezzük az 1831-es kataszterben rögzített felosztásukat, kkor még északon is láthatunk szabályszerűségeket a kelet-nyugat felé vezető központi utcán. A megerősített településnek csak a keleti fala és az azon levő kapu maradt meg. A Lippeo kastély települését Stefano Cupili érsek 1718-as látogatásakor Tikvarin kastélynak nevezik. A település északi részén a Dudan család 1800 körül építette palotáját, amelyet háromszor felújítottak.A nyugati oldalon fallal körülvett kert volt.

18.-19. kép - A Cambi torony és a hozzá kapcsolódó kastély napjainkban
Az 1831-es kataszterben található Lippeo kastélytól délre egy „fellegvár” került felvételre a Perishin testvérek tulajdonában levő 140. szám alatt. Ma ház van ezen a helyen, de semmi sem utal erődítésre. A Grisogono családnak volt az egyik legnagyobb birtoka Spalato környékén 1420-ban, amikor a Velencei Köztársaság területévé vált. A Spalato és Trau közötti terület térképein a 16. és 17. századból a Grisogono tpornyot Kambelovac körzetében rajzolták meg. A Grisogono család birtokolta a Piskera kastély egy részét az 1831-es kataszter szerint. A 19. század elején két nagy házat építettek a település déli védőfala mentén, vagyis átépítették és korszerűsítették a már meglévő házakat. A kaletre eső ház előtt egy teraszos ládát építettek, amelynek a déli oldalán a „Conti Grisogono Frane L.” falirat volt a fellegvár társmestere. Manapság nincs semmiféle bizonyíték az erőd létezésére kivéve az említett rajzokat, amelyekről ismert, hogy egymás átvételei. A rajzok, amelyeken a Grisogono tornyok szerepelnek, nem ábrázolják a Cambi tornyot, amely a mai napig fennmaradt. Ezért feltételezhető, hogy egy másik torony sem volt, inkább a Cambi torony volt, amelyet egy egyelőre ismeretlen okból Cambi toronynak hívtak. Talán erre a válasz az „altana” feliratban rejlik, ahol Frane Grisogono a fellegvár „társmesterének+ nevezi magát.

20. kép - Grisogono egy korabeli térképrészleten
A mai településrész három erődített település egyesülésével jött létre. a Két Cambi erődítés és a középkori Krusevik falu jobbágyai által emelt Piskera erődítés egyesülés hozta létre Kambelovac-ot. Az erődítmények közül a Cambi féle kerek torony maradt fenn a legjobb állapotban, és vált a településrész védjegyévé.
ifj. Fidrich Tibor
Források:
Katja Marasovic - Nastanak i Razvitak Kastelanskih Utvrdenih Naselja - Histria Antiqua 11/2003. 511-527. oldal
Katja Marasovic - Kastel Gomilica, Nova Istrazivanja i planovi uredenja - Kastelanski Zbornik 5 (Kastela 1996) 173.-192. oldal. A bejegyzés magyar változatához használt rajzokat, és archív felvételeket szintén a tanulmányból vettem át.
Katja Marasovic - Utvrde Kastel Sucurca - Kastelanski Zbornik 6 (Kastela 1999). 133-146. oldal. A bejegyzés magyar változatához használt rajzokat, és archív felvételeket szintén a tanulmányból vettem át.
Katja Marasovic - Kastel Kambelovac . Kastelanski Zbornik 7 (Kastela 2003). 35-61-ig. A bejegyzés magyar változatához használt rajzokat, és archív felvételeket szintén a tanulmányból vettem át.
A Kastel Luksic (Vitturi) múzeumának kiállítási anyaga
Megjegyzés: Szatanek József várkutató egy rövid bejegyzés erejéig foglalkozott az erődítésekkel az Index Várak Várromok fórumának keretein belül 2009. február 4.-én a 26236-os hozzászólásban. Ott az ismertetés az erődítések rövid horvát nyelvű történetének magyarra való fordítására terjedt ki.