Zadvarje nagyon fontos csomópont volt a Dalmát tengerpartot és a hátországot összekötő útvonal mentén. Erődjét a 15. században építették, hogy védelmet nyújtson a török invázió ellen, megvédje a Radobilje plébánia központját a Boszniai királyság területén, a Makarska partvidékétől Imotski felé vezető út mentén. A vár a meredek és sziklás Biokovo hegység nyugati végében, a Cetina mély kanyonja felett található, ahol a folyó létrehozza a Velika és Mala Gubavica vízeséseket. Elnevezése Duare, amely jelentése, kapu, ajtó, átjáró. Tulajdonképpen ebben az elnevezésben van az erősség funkciójának, valamint a terület elhelyezkedésének lényege. A partvidéket és a belső területeket összekötő út itt haladt keresztül. A vár ezt az utat és a környéket felügyelte.

 

1. kép - Légifelvétel a várról.  (2019.07.15-Készítette: Fidrich Tibor)

 

Története:

Ahogy a bevezetőben említettem, az erődöt a 15. század folyamán építették. Elég gyorsan felépítették, a területre nehezedő oszmán inváziós nyomás árnyékában. Szükségesnek tartok ezen a ponton némi történeti áttekintést adni a Zadvarje környékének 15. századi eseményeiről, és megadni az erősség építésének pontosabb dátumát. Sajnos ebből az időszakból nagyon kevés forrás maradt fenn Zadvarjével kapcsolatosan. Zadvarje városát első alkalommal 1408-ban említették, Ostoja István boszniai uralkodó adománylevelében… „Radivojevic hercegeknek ezután Cetinától a Neretva felé széles területet adományozott, beleértve a hátországi területet is (Duare városa és Radobilje tartomány). Ostoja két alkalommal is ült a bosnyák trónon…1398-1404, és 1408-1418. Funkcióját csak névlegesen tudta ellátni, mert erősen függött a környezetétől, különösen Zsigmond magyar uralkodótól, és a nemesektől, akik egymás ellen harcoltak a területekért. Ez az az időszak, amikor az oszmánok egyre inkább megvetik lábukat a térségben, mint egyes boszniai nemesek szövetségesei (Hrvoje Vukcsics Hrvatinics, Sandalj Hranics, Kozacsa Vukcsics István) vagy akár II. Trvtko királyé. Néhány hónappal második trónra lépesét követően Ostoja István a fenn említett ajándékot adta a Radivojevic hercegeknek Hum ország urainak a segítségükért cserébe. Valójában békét és biztonságot vásárolt trónja számára, bár II. Tvrtko még mindig a képben volt, akit a szultán határozottan támogatott. Ezek a kaotikus viszonyok kísérték Boszniát egészen 1463-ig, amikor az ország oszmán uralom alá került. A nemesek közötti viszály mellett számolni kellett az oszmánokkal és a Velencei köztársaság jelenlétével is a térségben…Az említett forráshiány miatt közvetett utalásokból csak feltételezhetjük, hogy a 15. század első felében Kozacsa Vukcsics István birtokolta a területet, aki birtokait Sandalj Hranics nagyherceg unokaöccseként örökölte 1435-ben. 1440-ben Kozacsa elfoglalta Omist és Poljicát a Tallóczi-hercegektől, akikkel régóta konfliktusban volt, (a Nelipics birtokok feletti ellenőrzés és Raguza volt a fő kiváltó ok) így Zadvarje is bizonyosan a birtokába került. A területek azonban nem sokáig maradtak Kozaca fennhatósága alatt. 1444-ben Spalato velencei hercegével Christopher Marcellussal kötött szerződése értelmében Omist és Poljicát Szent Márk zászlaja alá helyezték. 1445-ben István Tamás boszniai király szövetségeseket keresett háborújához Kozacsa Vukcsics István ellen. Felajánlja egy közös erőd építését a Neretván, és erődítményeit a Poljica mentén. A velenceieket ez viszont nem érdekelte.  („1451., mikor (István Tamás bosnyák király) apósa, Vukcsics István, aki azalatt III. Frigyes német császártól a hercegi cimet megkapta volt, háborut kezdett a raguzai köztársaság ellen, I. király Raguzát segítette apósa ellen. A háboru eltartott 1453-ig, de lefolyásának mozzanatai ismeretlenek. „) Hum és a bosnyák területek állandóan gazdát cseréltek. 1457-ben az évekig tartó viszonylagos nyugalom után Vukcsics István és a Velencei Köztársaság között nézeteltérések törnek ki az új „hercegvár” Radobilja miatt. Nem világos, hogy a herceg hol építette, és hogy egy vagy két erődítményről van e szó. Egyes források szerint egy régi helyen épült, később elpusztult.

2. kép : Duare vára. - Alessandro Locatelli vedutája 1691.-ből.

 

A Cetina folyó jobb partján levő tulajdonuk veszélyeztetése miatt a velencei kormányzat többször is kérte az uralkodót, hogy bontsa le a várat, de az sértetlen maradt. Az erősség a folyó közelében helyezkedett el, Radobiljában a katuni plébániatemplomtól délre. Pontos helye ismeretlen.  A jelenleg rendelkezésre álló források alapján továbbra is kérdés, miért nem építették fel az erődöt az 1408-tól kezdődő időszakban. A válasz talán a gyakori birtokoscserékben, a terület ingatag politikai viszonyaiban keresendő… A 15. század első felétől a Boszniai uralkodó éves „ajándékot” küldött a szultánnak. 1462-ben Tomasevics István Boszniai uralkodó nem volt hajlandó tisztelegni II. Mehmed előtt.  A következő évben az oszmán hadsereg néhány hét alatt elfoglalta Boszniát. Andelovics Mahmud pasa Kljucban elfogta a királyt. Humot 1465-ben Bloszt, Kosac fővárosát szintén 1465-ben foglalták el.  Ebben az évben meghalt Vukcsics István herceg, aki 1463-ben már megpróbálta a törököket a magyar uralkodó segítségével kiszorítani. 1465-ben hum-i nemesek a Vlaktkovicsok megállapodást kötöttek a Hum és a partvidék Velencei Köztársaságnak való átadásáról. Velence még a bosnyák nemesek számára is katonai segítségnyújtás mellett kötelezi el magát, oly módon, hogy veszély esetén Radobilje lakosságát és poljicai népét rendelkezésükre bocsátja. Kozacsa Vukcsics Isván herceg halála után idősebb fia Vladislav birtokokat kapott a herceg földjeitől északnyugatra, azaz Imotski tágabb környezetében. Hamarosan egész családjával Szlavoniába költözött, és alkalmanként látogatta ezen részeket.  Nem tudni, hogy Krajina (Makarskai partvidék), Imotski, Vrgorac, és Visuc ekkoriban éppen kié volt. Miecani, Kozacsa Vlatko (István kisebbik fia és a hercegi cím örököse) és a Vlatkovics hercegek küzdenek értük. Bárki is volt Kozacsa Zadvarjet is uralma alatt tartotta.

 

3. kép - Az erősen lepusztult északi fal az ÉK-i és ÉNY-i tornyok között

 

1471-ben Pocitelj elesik a Neretva mentén. Ugyanezen év májusában az első oszmán különítmények áthaladtak Klisszán és behatoltak Spalato területére.

Az egyre növekvő török nyomás miatt Vlatko 1478-ban átadta Visuc várát a veleceieknek.  (Egy évvel korábban tárgyalt velük Makarska megerősítéséről és védelméről). A Makarska partvidék (Krajina) első alkalommal 1499-ben került oszmán fennhatóság alá. A velenceiek és Radobilja Krajina, Gorska Zupa, és Radobilj képviselőit választották meg. Az újraválasztott poljicai herceg Augustin Maricsics, különítményt toborzott Poljicában, amely feladata négy a Radibljeiek által épített híd lebontása volt Cetina szerte, az oszmán hadsereg érkezésétől való félelemben, amely Imotski polje-ben gyülekezett. Radobiljei emberek segítenek a hídak lebontásában, ellenőrzik az utakat Imotski irányából, és jelentést tesnek a törökök mozgásáról. Zadvarje és Radobilje ekkoriban már a „senki földje” volt, amely hamarosan török fennhatóság alá került.  A Velenceiek és az Oszmánok közötti béke letrejöttével 1502-ben a határ lényegében a Cetina folyó lett, aminek bal partján csak Visuc és Starigrad erődök maradtak a velenceiek kezén. A Cetinától keletre eső terület, Radobilje és Zadvarje is az Oszmán Birodalom része lett.

 

    

4.-5. kép : Az ÉNY-i torony 

 

Mikor épülhetett a vár?

Az események közvetett elemzése során szűkíthető Zadvarje várának építése ideje is a 15. századon belül.  Zadvarje határvidék, a Boszniai uralkodók, a Velencei köztársaság, és Hum (Szent Száva) hercegség között, amely többször is gazdát cserélt. Velence eleinte nem érdeklődött a területek iránt. Ennek oka a helyi nemesség bosnyák és magyar uralkodókkal való kapcsolataiban rejlik, viszont kereskedelme érdekében a különböző szerződésekkel próbálta megoldani problémáit a törökökkel szemben.  Bosznia 1463-as katasztrofális bukása után a török fenyegetés miatt Omis és Poljica védelmére fektette a hangsúlyt a török fenyegetés miatt. Kozacsa Vukcsics István halálát (1466) követően birtokai egy részét a velenceiek vették át, tehát így az erőd építési ideje már leszűkült 1466 ás 1482 közötti időre.  Végül az építés ideje tovább szűkíthető 1478 és (Visuc Vlatko Kozacsa általi átvétele) és az 1482 közötti időszakra. Az északnyugati torony stílusa és a dalmát városok és szigetek tornyival való párhuzam a velencei hadi építészeknek kedvez, legalábbis jelentős befolyásukról beszél. A források 1408 locum (hely, település volt) és közel 80 évvel később a hely „várossá” (erődített település, feudális erőd) válik. (1482). Tehát az építészeti párhuzam a velenceiekkel 1466 és 1482 közé teszi az erőd építését, Ivan Alduk régész tanulmányában tovább szűkíti az időpontot Vlatko Kosaca átvétele és az 1482-es forrásbejegyzés közötti időszakra.

 

6.kép: - Az ÉK-i torony és a keleti fal. A csatlakozás helyén lehet napjainban bejutni a vár területére.

 

A Zadvarjében átvezető út a Bosznia, Hum területeinek kereskedelmét kötötte össze a tengerparttal. A partvidékről só és kerámia luxuscikkek érkeztek a térségbe. Ezeket jórészt öszvéreken szállították, amelyeket a leírt út fennmaradt nyomvonala mellett talált patkóleletek is bizonyítanak.  A szárazföld belsejéből több útvonalon szarvasmarhákat exportáltak a partvidékre.  Az oszmánok Zadvarje erődjének megszállását követően nem álltak meg. A 16. században néhány száz méterre a vártól nyugatra két kisebb torony építésébe kezdtek a sziklákon. Zadvarjétől keletre nagyobb tornyok épültek Avala és Poletnica elnevezéssel.  A törökök egyfajta védvonalat hoztak létre a part, Omis és Poljica felé, amelyet szakaszosan tartottak (1646) egészen 1684-ig, amikor is Zadvarje véglegesen felszabadult a török uralom alól.  

1646-ban a primorjei emberek megállapodtak Caotour velencei tábornokkal, hogy kiűzik a törököket hazájukból, és velencei védelem alá helyezik magukat. Szent Bertalan napján a keresztények segítségével a tábornok kifosztotta és lerombolta a Zadvarjei erődöt, felgyújtotta a környéket és elindult Makarska felé. A boszniai pasa által indított haderő azonban visszaverte a támadókat és helyreállította az erődöt.

 

7- kép: A vár területe keletről

 

8.kép: A vár területe nyugatról

 

1652-ben Petar Kacic makarskai püspök másodszor is parancsot adott a törökök Zadvarjéből való elűzésére. 1652 februárjában Foscarini elfoglalta Kotarcit és a sibeniki partvidéket. Ezt követően pedig helyiekkel, velencei, és pápai zsoldosokkal Omisból, illetve Vruljából indult Zadvarje felé. A törökök felgyújtották a szorosokat, hogy a támadók útját állják. A keresztények elnyomták az ellenállást, és elfoglalátk Gornja Brlát, és a Poletnicai tornyot, majd Zadvarje ostromába kezdtek. A törökök küldöncöket indítottak Imotski és Vhrgorac felé, a keresztények pedig két nagy ágyút küldtek Omisból.  A boszniai pasa 300 lovasból álló felmentő seregét két órán át tartó elkeseredett harcban legyőzték. A törökök elmenekültek 500 halottat és 150 rabszolgát maguk után hagyva. Az ostromlottak minden reményüket vesztve az 10. napon fehér zászlót emeltek, és megadták magukat. Mindenki elhagyhatta az erődöt tizenegy aga fegyveresen elvonult Imotskiba.

(Krsto Zavoreo és Juraj Papalic vezetésével 3000 fős had indult Zadvarje várának visszafoglalására. Először Sliménél, majd a radoblijai Katunnál is szétvertek egy török sereget, ezt követően pedig elfoglalták a várat, de ezúttal is gyorsan visszakerült török kézbe.)

A velenceiek másodszor is lebontották ez erődöt. Az oszmánok később visszaszerezték, és újjáépítették.

1669 márciusában a makaránokkal a Poletnica torony alatt vívott csatában megölték a zadvarjei dizdart (várparancsnokot) Arapovics Hasszán agát, a híres délszláv balladában szereplő Hassanaginica férjét.

(A Hassanaginica - Hasszán Aga feleségének (szül.: Fatima Pintorovics) gyászdala. Szájhagyomány útján terjedt a térségben generációról generációra, végül egy velencei utazó, térképész és néprajzkutató Alberto Fontis publikálta a történetet 1774-ben kiadott könyvében a Viaggo in Dalmazia. A balladát később 40 nyelvre fordították le, a történetből számos opera, színmű és két tévéfilm készült)

 

9.kép : A keleti és nyugati fal csatlakozását belülről egy félkör alakú fal zárja le (3. "torony").

Ennek a várudvar felé eső részén lakóház alakja körvonalazódik.

 

A vár 1684-ben szabadult fel véglegesen az oszmán uralom alól, de már a következő évben egy hatalmas ostromot kellett elszenvednie. 1685-ben a Hercegovinai vezír miután 1 hétig a Cetinán tartózkodott seregével, július 17-én elindult Klissza felé. Dalmácia velencei kormányzója Valier felszólította Spalato és Kastela lakóit, hogy győzzék a törököket. Másnap éjjel a hercegovinai vezír Radobiljen keresztül elindult Zadvarje felé. Vizier hadba szólította Primorje, Poljica és Omis népét, megállítandó a vezírt, mert Zadvarje-t nagyon fontosnak tartották.  A helyiek azonban vonakodtak: Sokáig távol kellett lenni otthonaiktól, amelyet másokra bíznak… Más fegyveres csoportok sajátjukat védendő bezárkóztak erődjeikbe. Így a törökök elfoglalva a terepet, a hegyeket és szorosokat, lassan körülzárták Zadvarjét. Augostino Tartaglia a védők parancsnoka kijelentette, hogy élve nem adja meg magát. A dalmát kormányzónak eközben sikerült toborozni vagy 1000 dalmátot Omisi tartozkodása során. Augusztus 19.-én megparancsolta Poljica népének, hogy vonuljanak a Cetinához, és csatlakozzanak Pietro Tartagliához, Aogostino apjához, így egyáltalán nem lehetetlen, hogy a csapat Zadvarje segítségére siessen.

Avala és Poletnica tornyait elfoglalva a helyzet szinte teljesen reménytelenné vált. Tartaglia feltüzelte a vlach védőket, és kitört a várból a törökök közé. A pánikba esett ostromlók elmenekültek.

 

10. kép- Kettős lőréssor a keleti falon. (A várudvar irányából készített felvétel)

 

A vár a török veszély elmúltával elvesztette hadászati jelentőségét, bár kápolnája még a 19. században is használatban volt. A II. világháború során az olasz haderő állást épített ki a várban. 

A vár háromszög alakú, két kör alakú toronnyal az ÉNY-i és ÉK-i sarkokon. Az erősséget három torony védte. Az ÉNY-i és ÉK-i torony a két „igazi” míg a harmadik tornyot egy félkör alakú fal hozzáfalazásával hozták létre a DNY-i sarokban, ezt a rész némely ábrázoláson külön toronyként rajzolják, de valójában nem az.  Az ÉNY-i torony az erőd legveszélyeztetettebb pontjára épült, alacsonyabbra, mint a többi épületrész. A henger alakú toronyból az a henger alakú fal maradt fenn mintegy 9 m magasságban, amely a kupolaboltozatot az azt alátámasztó szerkezettől elválasztja. A bejárat belülről (a kupoladobból) volt elérhető a földszintről. (Lehet, hogy az alapszerkezet eredetileg nem is fölkör hanem sokszög alakú volt) Az ÉK-i torony szabálytalan kör alaprajzú, faragott kőből épült, rengeteg habarccsal. A torony déli részének legjobban fennmaradt (mintegy 3,5m méter magas) külső palástján négy lőrés is található.  Az ásatás során feltárták a torony bejáratát, amelyből csak a küszöb maradt fenn. A tornyot az északi oldalon egy vékonyabb fal is erősítette. Ez volt a II. világháborús olasz beavatkozásokon kívül az egyik utolsó erődítési elem. Az ÉK-i torony valószínűleg két szintes volt, A várban a legénységi szállás mellett a várparancsnok háza, kápolna, ciszterna, fegyvertár és lőporraktár volt található. A vár az ásatás kezdetén meglehetősen elhanyagolt állapotban volt, területént földhalomok, és omladék borította be. Az erőfeszítések elsősorban az erőd megtisztítására irányultak, hogy a lehető legpontosabb alaprajzot lehessen készíteni az épületről. A déli és nyugati falszakasz maradt fenn a legjobb állapotban, míg az északi, tornyokat összekötő fal szinte teljesen elpusztult. A vár területén több kisebb épület található, bár többnyire csak alapjaiban maradtak fenn. A létesítményre nézve nagy károkat okozott az II. világháború és az olasz megszállás. Az olasz hadseregnek ugyanis tüzérségi állásai voltak a várban és annak környékén. Ezek a beavatkozások („bunkerek”) egyértelműen különböznek az eredeti falazási technikától, és megjelennek pl.  a cement falazatban történő alkalmazásában.

A régészeti feltárások és állagmegóvások 2004.-ben indultak meg a várban.

 

ifj. Fidrich Tibor 

 

Források:

Szatanek József - Várak Várromok Index fórum - 34537-es bejegyzés - 2011.03.28.

Dénes József - Zadvarje vára - djnaploja.wordpress.com - 2016.03.23.

Ivan Alduk- Uvod U Istrazivanje Srednjovjekovne Tvrdave Zadvarje (1. dio - do turskog osvajanja) - Starohrvatska prosvjeta III/32 (2005) 217-235.

www.cro-eu.com/forum (Zadvarje-Duare)