Bánd Várhegy
Napjainkban egyre nehezebb a dolga a kies helyszíneket felkeresni kívánó várbarátnak. A nyolcvanas évek óta egyre több várhely válik különböző magánterületek részévé, megközelítésük során egyeztetésekre számíthatunk, vagy egyszerűen a tulajdonos jóindulatára vagyunk bízva. (Ilyen helyszínek pl. Ostffyasszonyfa-Csonkavár, Szentgyörgyvár-Békavár, Réde-Várhely vagy éppen Döröske, hogy csak a hirtelen eszembe jutottakat említsem). Az írásban szereplő helyszín is eme különleges célpontok közé tartozik, ezért is kaptam az alkalmon, amikor Erdősi Ferenc várbarát szíves invitálásának eleget téve felkerekedtem, hogy szemre vételezzem a Várhegyet.
A cél a fotók készítése mellett a terepbejárás, és az adatgyűjtés volt. Laikusként természetesen az elemzésnél igyekszem segítséget kérni, de addig is ezen íráson keresztül, mintegy előzetesként igyekszem bemutatni Bánd Várhegyet a várbaráti közösség számára.
Forrásként a Magyar Régészeti Topográfia Veszprém megyei kötetének igen kevés adatát lehet alapul venni.:
„ Egy 1883-as kéziratos erdészeti térkép romot jelez ezen a helyen (VÁL Térképtára E. 12/5.) A Várhegy ÉK-i végén Bruck T. herendi lakos 1964-ben egy ötszög alaprajzű kőépítmény felszín alatti falait bolygatta meg; ugyanitt középkori téglát gyűjtöttünk. (Torma 1965) A bizonyára középkori őrtorony okleveles említéséet nem ismerjük, talán ide lokalizálható a „mons Lessu” Lesőhegy helynév. (Sörös 1903, 268.)” – MRT 2. kötet 66-oldal. -www.varak.hu (Forrás)

A helyszín légvonalban mintegy 2 km-re fekszik Keleti irányban Bánd Essegvártól. Megközelítése engedélyhez kötött, ugyanis kerítéssel lezárt magánterületen fekszik a Mátyás király Vadaskert területén. A gerinc tetejéig terepjáróval jól járható földút visz fel, amely a helyszíntől Délre, mintegy 100 méterre végződik. A hegy anyaga mészkő (dolomit), ennek feltöredezett darabjai beborítják a fennsík felszínét.

1. kép - A Mátyás király Vadaskert elzárt területe. A háttérben a romok otthonául szolgáló magaslat
A várhely (?) –nek otthont adó fennsík viszonylag nagy területű. Hosszúsága megközelítőleg 270m, területe a gerinctől ÉNY-i irányba haladva fokozatosan lankásodik és keskenyedik. A fennsík az első harmadában a DK oldalán a legnagyobb kiterjedésű (mintegy 110 m). A terület első harmadának végén (a fennsík legmagasabb pontján) a felszíntől mintegy 1-1,5 méterre kiemelkedve észlelhetőek az egykori épület(ek)re utaló terepjelenségek. Ny-i irányban egy ovális gödör található szélein habarcsos törmelékkel. (Itt a perem nyugati oldalán paticsdarabot is gyűjtöttünk.

2. kép - A fennsík területe D-i irányból

3. kép - Az épület és a "gödör" maradványai ÉNY-ról

4. kép - A "gödör" É-i irányból - peremének jobb oldalán habarcsos kőtörmelék található
A gödör peremétől 7-8 méterre keleti irányban egy épület maradványa érzékelhető erősen lepusztult falszakaszokkal. A legmarkánsabban a Délről Nyugati irányba húzódó íves falszakasz rajzolódik ki a feltöltődött talajrétegből. Itt habarcsos tégladarabot (DK-i sarkon) és nagyobb habarcsdarabokat gyűjtöttünk. A keleti oldal peremétől kiinduló lejtő egy nagyobb szakaszon lankásabb.

5. kép - Az épület erősen lepusztult falszakaszai DK-ről

6.kép - Az épület D-i és Ny-i oldalának belső íves fala (Épület belseje É-ról)

7. kép - Az épület erősen lepusztult falának részlete közelről
Az épület maradványaival egy vonalban 20m-re keleti irányban a lejtős területen helységre utaló mélyedés, északi peremén rakott fal lepusztult maradványaival. A mélyedéstől 17m-re ÉNY-ra a perem irányába újabb jelentős mélyedés található, amely hipotézisünk szerint vízgyűjtő is lehetett. Erődítésre utaló nyom talán DK-re sejlik fel egy kisebb árokrészlet formájában. Az épületmaradványtól mintegy 30m-re ÉNY-ra a fennsík enyhén lejteni kezd. Itt keleti irányból megfigyelhető némi árokra utaló terepjelenség. Egy igen találó vélemény még elhangzott házigazdám részéről a vár meglátogatása után az épület maradványaival kapcsolatban, hogy a legbelső falformák hullámzásait , tehát hogy több kupac, vagy gyűrű van, azt is jelentheti, hogy a kitermelt, elhordott eredeti fal meddőjét látjuk.

8. kép - A keleti perem mentén levő ciszterna (?)

9. kép - Az épülettől keletre a lankás lejtőn falszakasz omladéka látható

10. kép - A keleti lejtő levő falszakasz közelről

11. kép - A gerinc közepén keleti irányból kisebb árok észlelhető
Találkozásunk a helyszínnel több kérdést is felvet:
- Az épületmaradvány nem szabályos kör alakú. Mi lehetett a funkciója?
- Az épülethez hogyan kapcsolódik a peremein habarcsos kőtörmelékkel ellátott gödör?
- Mi lehetett a funkciója?
- Mikorra lehet datálni az épületeket?
- A keleti oldal lejtőjén levő mélyedés és a hozzá kapcsolódó falszakasz egy újabb épületrész?
- A keleti perem mentén levő mélyedés vízgyűjtőként funkcionált?
- Igazolható-e a DK-i oldalon levő árok erődítési elemként?
- Az épülettől 30m-re ÉNY-ra levő árok igazolható e védelmi elemként?
Arra a kérdésre, hogy miért pont ide építették az épületet, egyelőre szintén csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Amennyiben a terülten talált habarcsok és a tégla Torma Istvánék által találthoz hasonlóan középkori, talán a hegy D-i vagy DK-i lábánál levő völgyben levő Menyeke faluhoz is köthető valamely formában. A település a XIV. század végétől a veszprémvölgyi apácák birtoka, bár 1488-tól nem szerepel az adóösszeírásokban. Abban az esetben, ha sikerül az épület középkoron belüli idejét megállapítani, akkor talán következtetni lehet Essegvárral való kapcsolatára is. Essegvár első említése 1309-ből való, Menyeke 1392-ben kerül a zirci apáttól a veszprémvölgyi apácák birtokába, tehát a két helyszín egyidőben biztosan létezett. A másik megvizsgálandó teória, amire kísérőm hívta fel a figyelmemet, hogy a Hegy alatt futott a Nemesvámos-Nagyvázsonyi út, amelynek fontos állomása volt Billege vámszedőhely is.

12.kép - A keleti oldal-A háttérben levő völgyhíd lábánál a 8-as építése során egy Árpád kori falut találtak

13.kép - Patics, tégla, és habarcsdarabok a területről 1.

14. kép - Patics, tégla és habarcsdarabok a területről 2.
Köszönettel tartozom házigazdámnak Erdősi Ferencnek és Reményfi Lászlónak a Mátyás király Vadaskert részéről, valamint sofőrünknek Dezső Lászlónak, hogy lehetővé tették, hogy egy ilyen különleges helyszínen járhassak, továbbá köszönöm Erdősi Xavérnak és Mártonnak az adatgyűjtésben nyújtott támogatását-segítségét.
ifj. Fidrich Tibor