A legújabb bejegyzés ismét a Gerecse vidékére kalauzol minket.  1526. szeptember 13-15 között Marót környékén zajlott le az a véres csata, melyben közel 25000 honfitársunkat mészárolták le törökök.  A mohácsi csatát követően a sereg megmaradt katonái, a Budáról és a környékről menekülők a Gerecse szívében található Marót falu környékén szekérvárat létesítettek, hogy így védjék magukat, családtagjaikat, és vagyonukat a török veszély ellen. Az akindzsiket a török sereg elővédeit,  a szultán előreküldte, hogy prédálják fel keleti és nyugati irányban a környék birtokait, falvait. A védők hősiesen küzdöttek, többször kitörve a számos törököt öltek meg. Végül Budáról több ezer török lovast, 6000 janicsárt, rengeteg ágyút vetettek be erősítésként. A szekértábor hősies védőit végül legyőzte a túlerő.  A fejér megyei Dobozról származott egytelkes nemes katona volt Dobozi Mihály, aki a véres ütközetből kitörve akarta kimenekíteni feleségét Farmos Ilonát. A törökök a menekülőket üldözőbe vették… Az asszony kérte férjét, hogy ölje meg, hogy ne kerülhessen a törökök kezére. A férje leszúrta feleségét, majd kivont karddal a törökök ellen fordult. A túlerő végül őt is legyűrte. A történetet többek között Istvánffy Miklós, Verancsics Antal és Kölcsey Ferenc is feldolgozta. A Dobozi legenda szolgált témájául Székely Bertalan és Madarász Viktor egy-egy festményének is.

Pusztamaróton a Sólyomfészek ifjúsági tábor területén egy történelmi emlékhelyet alakítottak ki, melynek közepén Kovács György szobrászművész által készített emlékmű állít emléket a szörnyű eseményeknek, és az áldozatoknak.

                  

 

A csata helyszínéhez köthető Marót település érseki birtok volt. A birtokon épült egy reneszánsz vadászkastély, amelynek maradványait a mai napig őrzi az erdő. Sokáig vita volt a történészek és a kutatók között arról, hogy az események helyszíne Pilismarót vagy a Nyergesújfaluhoz közeli Pusztamarót volt-e.

Schmidt Zsuzsa : A maróti csata 1526. szeptember 13-15. – Helytörténeti olvasókönyv – Nyergesújfalu 2007. 13-14.oldal.:

„ Pilismarótot mint helyszínt a következők zárják ki. A falu –mint a neve is mutatja- a Pilis lábainál fekszik,forrásaink pedig a csatát a Vérteshez kapcsolják. Azt írják, hogy az esztergomi érsek birtokához tartozott a terület,Pilismarót viszont 1493-tól az 1500-as évek végéig a Pálos  rendé volt. A források az is tartalmazzák hogy a helyszín az érsek nyaraló,- illetve vadászó helye volt, ebből következően viszont valamilyen érseki kastélynak, épületnek kellett állnia a közelben,amelynek romjait az ásatások Pilismarót közelében nem találták.”

„ A források leírása tökéletesen ráillik a ma Nyergesújfalu külterületéhez tartozó Pusztamarótra, ahol a középkori falunak a helye még felismerhető. Zsigmond király adományozta a területét az érsekségnek. A pusztamaróti út mentén a Barát-kútnál a régészek rábukkantak az érseki kastély romjaira  (Mátyás király második feleségének, Beatrixnek az unokaöccse, Estei Hyppolit érsek építette) illetve az akkori halastó medrére.”

Az érseki kastély meglelt maradványai is igazolják a korabeli forrásokat, az ütközet helyszínét illetően. Megtalálásának részleteire a következő forrásban bukkantam rá:

ZOLNAY László 1961. Esztergomi érsekek palotái a középkorban. In: Művészettörténeti Dokumentációs Központ évkönyve 1959-1960. Szerk.: Dávid Katalin-Németh Lajos. Bp. 221-223. oldal.

„  Az Árpádok korának végén a Tardos nemzetség birtokaként említett Marót , 1388-ban Genemarotja néven-a szomszédos Nyergesújfalu, Bajót, Dunamócs,és Süttő falvakkal-vagyis a gerecsei uradalommal együtt-Zsigmond király koronázási ajándékaképpen került az esztergomi érsekség birtokába. Több, mint százéves érseki birtoklás után, csak a XV. század végén olvashatunk újra a Vérteserdőnek erről a falucskájáról. Estei Hyppolit érsek számadáskönyvének adataiból világlik ki az, hogy Hyppolit érsek, Rázsonyi Mihály kőfaragó, Jakab mester kőfaragó, Bálint mester üveges, Kaza György díszkályhás és számos más esztergomi sallárista mesterember közreműködésével,1487 és 1490 között díszes vadászkastélyt építetett itt. Az építkezések Voit Pál által feldolgozott gazdaságtörténeti adataiból kiviláglik, hogy a maróti érseki kastély tornyos épület volt, ablakkereteit márványból faragták meg s termeit cserépkályhákkal is ellátták. A munka 1490-re ért véget. A Hyppolit helyébe lépő Bakócz érsek, úgy látszik, mellőzte e vadászkastélyt, és épp ezért az Esztergomhoz, Visegrádhoz közelebb eső Ákospalotáját bővítette. Utóbb 1526 őszén, a maróti érseki kastély Dobozi Mihálynak és menekülő társainak tragédiájával vált történelmünk egyik legszomorúbb epizódjának színhelyévé. A kor történetírói feljegyezték, hogy Dobozi és társai a mohácsi csatavesztés után, a portyázó törökök elől menekülve, a maróti érseki kastélyban sáncolták el magukat. A mohácsi csatát követő hetekben azonban Szulejmán portyázói rájuk törtek, s valamennyiüket felkoncolták; ekkor és itt ment végbe Dobozi Mihálynak és hitvesének gyászos pusztulása is.”

          

„ 1953-ban végzett terepbejárásom során-a bajót-héregi út mentén a legelőn, néhai Zákonyi Mihály prímási levéltáros és Szilva Zoltán magánkutató segítségével-sikerült rábukkannom e kastélynak a földdel egyenlővé tett maradványaira. A vadászkastély pusztulása oly nagymérvű, hogy ásatás nélkül az épületnek még csak az alaprajza sem körvonalazható. A romot, amelyet klastrom néven emlegetnek a környékbeli pusztamaróti állami gazdaság dolgozói, 1805-ben Jaczyg György mérnök Esztergom vármegyei térképe, rudera jlzéssel, még mint összefüggőbb épületmaradványt jelzi. Oláh Miklós urbáriuma már elhagyott helyként említi A XVIII. század elején, Szent Marót néven, mint érseki pusztaság szerepel. A maróti vadászkastély alapjainak feltárása a hazai reneszánsz építészet kutatása szempontjából tűnik jelentősnek. A Voit Pál által publikált Hyppolit-kodexek datai alapján bizonyos az, hogy 1487-1490 között Estei Hyppolit egy reneszánsz stílű világias mulatópalotát építtetett Maróton.”

A maradványok a Pusztamarótra vezető igen rossz minőségű út mellett, egy kis forrás feletti lankás, erdős területen bújnak meg. (Részletesebb lokalizációtól a kincskeresők helyszínen tapasztalt nagymérvű bolygatásán felháborodva, ezennel eltekintenék.)

Az épület DK-i sarka és a Déli fal egy szakaszának omladéka figyelhető meg,  az épületre utaló markáns felszín feletti maradványként. A terület sajnos kincskereső gödröktől erősen bolygatott. A lankásan emelkedő hegyoldalra épített épülettől DK-re egy kis forrás található, végén mesterségesen kialakított tavacskával.

                  

A kastély történeti adatainak ismertetéséhez az 1979-ben megjelent Komárom megye Régészeti topográfiáját hívom segítségül:

„Az épületmaradvány az esztergomi érsekek középkori vadászkastélyával azonosítható, melyre 1954-ben* Zolnay László hívta fel a figyelmet, aki a rommaradványt 1953. évi terepbejárása^ során kereste, de a völgy közepén található bozótos kőhányásban vélte felfedezni.(Ez feltehetőleg az elpusztult Marót falu helye és temploma. a-szerk)

 

A helyi hagyomány' a romot templárius zárda maradványának, illetve vörös barátok kolostorromjának* tartotta, ahol — állítólag — márvány táblákkal fedett sírokat találtak. (Utóbbi adat valószínűleg inkább a 15/12. sz. Ih.

templomára vonatkozik!) A kastélyra vonatkozhat még Gerecze Péter ,,elpusztult, régi templom" említése is.'

A korábbi kutatás szerinti a  kastélyt 1487 — 1490 között Estei Hyppolit érsek építtette. Adataink vannak azonban arról, hogy Maróton már korábban is létezett az érseknek háza. Marótot (Genemarotya) más szomszédos birtokkal együtt 1388-ban kapja meg az esztergomi érsek — Zsigmond király koronázási ajándékaképpen.^! Kanizsay János érsek egyik oklevelét 1396-ban Maróton keltezi.i^ Lehetséges, hogy már ekkor áll a kastély, első írásbeli említését azonban csak 1399-ből ismerjük, amikor az érsek az egri püspök és a leleszi prépost közti pert tárgyaló oklevelet a maróti érseki rezidenciában foglalják írásba: ,,Acta et facta sünt haec in villa Maroth Dioecesi Vesprimiensis in Camera domus pro tunc residentiae

praedicti Reverendissimi Patris ac Domini Joannis Archiepiscopi Strigoniensis . . ."^^ A maróti érseki kastélyban Zsigmond király is megfordult 1400 júliusában és 1402 októberében. Erről tanúskodik több oklevele,^* melyeket az Esztergom megyei Marótról keltez. Marót neve később a XV. sz. végén tűnik fel ismét, amikor Estei Hyppolit érsek Rázsonyi Mihály és Jakab mester kőfaragók, Bálint mester üveges, Kaza György kályhás és más esztergomi mesteremberek közreműködésével 1487 — 1490 között — reneszánsz stílusban — átépítteti a vadászkastélyt.i* Az építkezésről számos érdekes részletet árulnak el az érsek számadáskönyvei:!' megtudjuk belőlük pl., hogy emeletes, tornyos épület volt, ablakkereteit vörösmárványból faragták.^* Estei Hyppolit egy 1495-ben kelt oklevelét ismét itt keltezi.

                                                

 

A kastélyról 1526 őszén hallunk ismét, Dobozi Mihály és társainak tragédiája alkalmával, melyet Istvánffy Miklós, 1622-ben megjelent krónikájában^" részletesen leír: Buda elfoglalása után a török a környező vármegyéket pusztította. Az esztergomi érseknek a Vérteserdőben levő Marót nevű birtokánál nagyszámú menekült sáncolta el magát. A török végül megtörte ezek ellenállását, s ekkor és itt játszódott le Dobozi Mihályék tragédiája s a palota pusztulása. A Dobozi-tragédia — s ezzel az esztergomi érsek maróti vadászkastélyának helye — hosszú ideig vitatott volt. Kutatóink egy része ugyanis a régebbi,^! de újabb időben is^^ a mai Pilismarótra teszi az érseki kastély (s a tragédia) helyét, annak ellenére, hogy egyrészt a közel egykorú források^^ világosan a gerecsei (=vértesi) Marótot nevezik meg a tragédia helyének, másrészt a helyi hagyománya* és történészeink másik része — a források ismeretében és felhasználásával pontosan meghatározták annak helyét.  Az érseki kastély helyének pontos meghatározásánál elsősorban Bagyary Simon^* és Zolnay László^' munkáit kell megemlítenünk. Ugyancsak Zolnay László hívja fel a figyelmet arra, hogy a romot Jaczyg György 1805-ben készült térképe is jelzi.”

 

                       

 

A helyszín bejárásakor a falmaradványok mellett padlótégla darabokat, középkori cserepeket is találtunk. Az épület északi oldalán egy hatalmas gödörben emberi csontok hevertek szétszórva. Állkapocs, csigolya, koponyacsont darabok, a medencecsont egy részlete, és bordacsontok kerültek elénk.

      

      

     

Tekintettel a lelőhely állapotára, és az emberi csontokra, bejelentést tettem a területileg illetékes esztergomi Balassa Bálint Múzeumnak.

 

Köszönettel tartozom Dénes József várkutatónak a helyszín felkeresésében nyújtott segítségéért.

 

Köszönöm továbbá László János (Kuny Domokos múzeum) és Fülöp Zsolt amatőr várkutató segítségét.

 

Források:

 

 Istvánffy Miklós: Magyarok dolgairól írt históriája Tállyai Pál XVII. századi fordításában. Balassi Kiadó, 2009. Budapest

 

Horváth István-H. Kelemen Márta - Torma István: Komárom megye Régészeti Topográfiája 1979. 269. oldal

 

Dr.  Bagyary Simon: Dobozi Mihály Tragédiája – Esztergomi Katholikus főgimnáziumi értesítő  1908.  1-16.

 

Sörös Pongrácz: Századok  1912. 782-783.

 

Schmidt Zsuzsa : A maróti csata 1526. szeptember 13-15. – Helytörténeti olvasókönyv – Nyergesújfalu 2007. 13-14.oldal

ZOLNAY László 1961. Esztergomi érsekek palotái a középkorban. In: Művészettörténeti Dokumentációs Központ évkönyve 1959-1960. Szerk.: Dávid Katalin-Németh Lajos. Bp. 221-223. oldal.

(A Georg Jaczyg által készített 1805-ös keltezésű Esztergom vármegyéről készült másolatot szintén Zolnay László cikkéből emeltem ki.)

Brodarics István : Igaz történet a magyarok és szulejmán török császár mohácsi ütközetéről (De conflictu hungarorum cum Solymano turcarum imperatore ad Mohach historia verissima – Kulcsár Péter fordítása)

„Az esztergomi érsekségnek van itt egy kellemes üdülője abban az erdőségben,

melyet Vértesnek nevezünk, mindenütt erdővel, berekkel övezve; a mieink közül pár ezren a hely eldugott voltában bizakodva itt húzódtak meg feleségükkel és gyermekeikkel, ezekkel nem egyszer vívott véres csatát az ellenség súlyos veszteségeket szenvedve, végül, mert semmiképp sem tudta bevenni a mieink szekerekkel körülvett táborát, kénytelen volt ágyúkat is vontatni oda, és így aztán a tábort szétrombolta, és csaknem mindenkit lemészárolt. A hatalmas hullahegyek, melyek ott ma is látszanak, kézzelfoghatóan bizonyítják az öldöklés nagyságát; a mieink – mint azok, akik egynéhányan elmenekültek, elmondják – körülbelül huszonötezren voltak. E vereség halottjainak és foglyainak számát – már akikről egyáltalán tudni lehet – közel kétszázezerre merném tenni.”

 

 

ifj. Fidrich Tibor