Kastel Luksic – Luksics kastély vagy Vitturi kastély

Szatanek József (Várak Várromok Index fórum- 2009.02.04. 26236-os hozzászólás)

Luksics kastély (Kaštel Lukšić)

 

"Carlo Pesaro traui oligarcha (knjez), 1487-ben utasításba adta Vittorio Jeromosnak és Miklósnak, hogy a közeli Nagymező (Velo polje) tengerparti részén, illetve magára a tengerre egy tornyokkal, árkokkal és más szükséges dolgokkal ellátott erősséget építsenek fel. A Vittorio fivérek egy várkastély építettek, ami egy kétszintes déli palotából és északon két, háromszintes toronyból, valamint közöttük egy fallal övezett udvarból állt. A várkastélyt északról egy részben természetes, részben mesterséges árokkal választották el a településtől. A kastélyba egy kő, majd egy felvonóhídon át lehetett bejutni. A felvonóhidat veszély esetén, felemelték, így adva kettős védelmet az északi kapunak. A várkastély déli oldalán is volt, egy un. tengeri kapu, mely a tengerrel biztosított összeköttetést, hogy veszély esetén, ezen keresztül el lehessen menekülni. A várkastély északi falát, a tornyokkal együtt, alul rézsűvel látták el és a falakban ágyúlőréseket nyitottak. Az északi fal második emeleti magasságában, a kapu fölött, egy konzolokon nyugvó, falazott védőerkély volt, ahonnan forró ólmot, olajat önthettek, vagy köveket hajigálhattak a kaput ostromló ellenségre. A déli palota földszintjén, egy pince volt, míg az első emeletre egy, az északi homlokzat mellett futó lépcsőzeten lehetett jutni.

A kastély második építkezési fázisában - 1564-ben, a falak mellé épületszárnyakat, illetve galériát alakítottak ki és valószínűleg ekkor kövezték le a várudvart is azokkal a kőlapokkal, amelyek jelenleg a mai járószint alatt, 30-40 cm mélységben találhatók.

Az 1699-es esztendőtől, megszűnt a háborús veszély és a kastély körzetét betöltötte, a mezővárossá fejlődő Brce falu. Ez után, 1760-ban kezdet a kastély harmadik építési fázisának, melynek során, sokkal nagyobb, barokk ablakokra cserélték a régi reneszánsz ablakokat és néhány újabbat is nyitottak. A déli homlokzat közepére, az első emelet magasságában egy, hat, kettős kőkonzolokon nyugvó, öt osztatú kőkorláttal ellátott balkont létesítettek, míg az oldalhomlokzat második emeleten egy kisebbet.

A kastélyon 1760-tól máig, csak kisebb átalakítások történtek, ám nagyon szembetűnő a déli homlokzat leszegényedése. A déli palota második emelete fölé egy, a födémszerkezet adta lehetőségeknek megfelelő szintet alakítottak ki."

 

 

1487-ben Carlo Pesaro trogíri herceg engedélyt adott Nicholas és Jerolim Vitturinak, egy erődítés építésére, amely Veljo Polje-ben (Nagymező) a tengerpart mentén vagy a tengerben kerül felépítésre. Corialan Cippico úr és Peter de Andreis özvegyének, Margarita asszonynak példáját követték, akik korábban ugyanazt az engedélyt kapták. A szerkezetét tekintve egy két szintes (reneszánsz galéria) épületrészből áll a déli oldalon, két háromszintes torony északon, belső udvart északon, keleten, és nyugaton kétszintes szárnyak szegélyezték.  Az épület 1564-es átalakításáról felirat tanúskodik a galéria udvar felé eső oldalán.  Az épületkutatások eredményeként megállapítást nyert, hogy a déli galériát és az északi oldalt összekötő oldalszárnyak az első építési fázis során még nem léteztek.  A déli épületen levő átjáró boltívnyílásának profilja különbözik az északi oldal átjárójának profiljától, ami azt jelenti, hogy nem ugyanabban az időben épületek.  Az, hogy a külső falak koronáin a korábbi fából készült gyilokjáró nyomai nem láthatóak, az jelzi, hogy 1564-ben ezt a részt is módosították.

Északról az épületet egy mesterséges árok választotta el a szárazföltől, amelyen egy kőhídon, majd az bejárat előtt egy leereszthető fahídon keresztül lehetett bejutni.  A déli homlokzat hasonlít a Cippico kastély déli homlokzatához, amely 1493-ból származik. A földszinten egyszerű, stílus nélküli ajtók voltak, amelyek a tengerre nyíltak. Ezt a közlekedéshez, áruszállításhoz, illetve a veszély esetén történő evakuáláshoz használták. Az emeleten kisebb téglalap alakú ablakok és két kisebb félkör alakú kapu volt. A két téglalap alakú ablak nyomai balra és jobbra az erkély közelében vannak, a falkutatás során ezek nyomait a belső oldalon is megtalálták. A többi ablakot megsemmisítették a nagyobb ovális nyílások kialakítása során. A második emeleten 2 félköríves ablakból álló 3 reneszánsz nyílás volt található. Középen az ajtó és az erkély, jobbra-balra pedig az ablakok. A déli homlokzaton levő háromrészes nyílásból négy levágott háromrészes konzol, egy pad, és egy hármas nyílású párkány, kívül és belül egyaránt megőrizve, az ürítő ív, és három csempe elemei beépültek a mai ablakokba.  Kastel Stari városrészben a Cippico kastély déli homlokzatának második emeletén kettős reneszánsz nyílás található erkéllyel. A kettős nyílás felett egy koszorú található, amely ugyanolyan profillal rendelkezik, mint ami a Vitturi kastélyban is található.  Zuanne Vitturi 1621-es „ in Castel Vitturi” című dokumentuma szerint nyilvánvaló, hogy a déli épület első emeletének előcsarnokát, nemesi rezidenciaként használták, amiból feltételezhető, hogy a második emelet is nemesi lakóhelyként szolgált. A második emelet északi falán található két kandalló közül valószínűleg a legkorábbi szakasz áll, amelynek nyomait a falkutatás során találták meg.  A kastély északi falán nyílt az eredeti bejárat, felette két nyílással, amelyeken keresztül a fahidat fel tudták vonni.  Mindegyik nyílásban két görgő, amelyeken keresztül a lánc behúzódott. Az egyik a fal külső oldalán, a másik pedig a konzolokon a fal belső oldalán található.  Az északi homlokzat falának belső oldalán a konzolokon a belső udvar fel vezetve olaj és kövek voltak elhelyezve arra az esetre, ha az ellenség áttörné a bejáratot.  A legkorábbi lépcsőház nyomira eddig még nem bukkantak rá, de mivel a déli épületrész földszintjén volt a kocsma, így az első emeletre külső lépcsőn keresztül valószínűleg nem lehetett bejutni. (Jacob és Jerolim Vitturi testvérek saját költségükön építették 1564-ben. A felirat tanúsítja, hogy az oldalszárnyak és a déli galéria 1564-ben épültek. A déli épület északi homlokzatán az egyszintes épület magasítása során az eredeti tetőszerkezet konzoljait megtartották. A konzol felső széle felett hatvan hüvelyk távolságra kő eresz maradt fenn, amely az esőtől védte az akkori galériatető és az épület déli falának kereszteződését. A kőburkolat, amelyet az udvar kutatása során találtak a mai járószint alatt 30-40 cm-el, valószínűleg szintén ebből az időből származik. Függőlegesen elhelyezett tört kőből készített táblákból áll, amely négyzet alakú mezőkre vannak osztva. Az oldalszárnyak első emeletén és a második emeleten kisebb téglalap alakú nyílások voltak. Az első emelet megnyitásával az alsó szinten levők megmaradtak, a második emeleten kettő épület, egyet pedig újraépítettek.

 

 

 

1699-ben a török fenyegetés megszűnt a térségben, így a kastély körüli mesterséges árkot feltöltötték, és a település felé néző ablakokat sokkal nagyobb barokk ablakokkal váltották fel, egy másik ablakot pedig nyitottak a homlokzat déli részén. A déli homlokzat első emeletének ötrészes erkélyéből a korlát vízszintes elemének két darabja megmaradt a falhoz illeszkedve a jelenlegi erkély bal és jobb oldalán, pontosan a korábbi téglalap alakú ablakok helyén. Az erkély négy alsó konzolja szintén megmaradt eredeti magasságában. A többikonzolt beépítették az új plébániatemplom harangtornyába. Az oldalsó homlokzatok két kisebb erkélye nagyrészt megmaradt. Egy 1745-ös ábrázolás (a vázlat a Vitturi kastélyt kis méretben ábrázolja, kétszintes épületként, erkéllyel a második szinten. Egy 1760-ban készített oltár festményén az adományozó Vitturi megmutatta rezidenciáját. Egy emelettel tetőtérrel, öt félkör alakú nyílással, és a közepén az első emeleten félkör alakú ajtóval. Feltételezhető, hogy akkoriban a déli homlokzat mindkét erkélye megvolt. Az oltárképen Roka, akárcsak Barbieri vázlatán tetőt hűzott a déli szerkezetre, tehát arra lehet következtetni, hogy a tetőt az oldalszárnyak és a galéria fölé emelték már az új tetőszerkezet építése előtt is. Már az 1602-es „Division del Castello”  és az 1621-es „In castel Vitturi” dokumentum is két lépcsőt említ az udvar irányából, az első emeleten pedig két kandallót. Eddig négy kandallót találtak az épület egészében a kutatások során, egy kandalló kőpadlója pedig megmaradt a felső épületrész földszintjén. Az északi fal mentén összegyűjtött csapadékvíz elvezetése okán az emeleten keresztül egy csatornát vezettek el, amely a vizet a tengerbe vezette. A kastéllyá történő 18. század végi átalakítás során a belső tereket és a falakat megsemmisítették, új ablakokat nyitottak a szobákat kisebbekre osztották, a déli épületrész pedig további egy szintet kapott. A Vitturi család tagjai Olaszország második világháborús kapitulációjáig éltek a kastélyban. A családtagok közül néhányat megöltek, néhányat pedig elüldöztek. A második világháborút követően a kastélyban különböző iskolák működtek, a rekonstrukciós munkálatokat megelőzően pedig helyi kulturális és sport közösségek működtek a helyszínen. Összefoglalva a Vitturi kastély számos átalakításon esett át történelme során, ennek ellenére az épület meg tudta őrizni védelmi funkciókra utaló elemeit.  Két szintes épületrész a déli oldalon, két háromszintes torony az északi oldalon. Az északi, keleti és nyugati oldalon kétszintes szárnyak ölelik körbe a belső udvart. Kialakulása és fejlődése sok hasonlóságot mutat a Cippico család Kastel Stari -ban levő és a Stafileo család Kastel Stafilic-ben levő kastélyával.

 

 

Az épület helyreállítási munkálatai 1993-tól 2001-ig tartottak, a Horvát Kulturális Minisztérium és a helyi Önkormányzat finanszírozásában.

 

Manapság a felújított Vitturi kastély Kastel Luksic városrész kulturális központjává vált, ahol számos kiállítást, koncertet és rendezvényt bonyolítanak le. A várban ad otthont a helyi múzeumnak is. Azonban a Vitturi kastély nemcsak szépségéről híres, hanem egy lakójával kapcsolatos legendáról is.

Miljenkó és Dobrila lengendája egy tragikus történet két szerelmesről, akiket gyakran a horvát Rómeó és Júliának is neveznek. A legenda számos regény, opera és színdarab alapjául szolgált. A történet a 17. század második feléből származik, amikor két nemesi család élt az akkori településen, a Vitturi család lányukkal Dobrilaval és a Rusinac család fiúkkal Miljenkoval. A legenda szerint Miljenko és Dobrila egymásba szerettek, azonban a családjaik közötti tartós viszály miatt titokban kellett tartaniuk kapcsolatukat. Amikor azonban családjaik előtt ismerté vált viszonyuk, úgy döntöttek, elválasztják a fiatalokat egymástól. Miljenkót Velencébe küldték, Dobrila apja pedig elrendezte, hogy lánya hozzámenjen egy nála jóval idősebb Trogíri nemeshez. Miljenko tudomást szerzett az apa terviről, és visszaérkezett Velencéből, hogy meghiúsítsa az esküvőt.  Ennek eredményeként elűzték a településről, a lányt pedig kolostorba küldték. Dobrila megszökött, és titokban összeházasodott Miljenkoval. Dobrila apja úgy döntött, hogy minden áron hazahozza lányát. Hírnököt fogadott azzal az üzenettel, hogy keresse meg a szerelmeseket, és tudassa velük, hogy már nem ellenzi a házasságot, és hazajöhetnek. A szerelmesek elfogadták a javaslatát, visszatértek a településre, és esküvőt tartottak. Amikor azonban az esküvői ünnepség véget ért, Dobrila apja, haraggal telve megölte Miljenkot. Néhány hónappal később Dobrila belehalt a bánatba. Egyetlen kívánsága az volt, hogy Miljenko mellé temessék. Sírja a Szent János templomban található Kastel Luksic városrészben, híres felirattal rajta: „Nyugodjatok békében szerelmesek”.

 

A Tataglia kastélyt a 17. század elején a Spalatoból származó Tartaglia nemesi család építette a 15. század végén, és védőfallal erősítette. A Rusinac kastélyt a trogíri Rosani család építette a 15. század végén is szintén falakkal erősítette meg. A település köré épültek, de nem maradtak fenn.

Kastel Stari (Castelvecchio) – Cippico kastély

Szatanek 2009 – ó, vagy Öregkastély (Kastel Stari)

A tekintélyes és nemes tarui Cippico családból, Coriolan volt az első, aki a török elleni védekezésül először építetett kastélyt a tengeren. Egy palota és erődítési elemekből álló Cipico kastély együttesét 1481-ben építették fel. Az épületet a szárazföldtől egy árokkal választották el, melyen át egy felvonóhíd vezetett. A palota déli homlokzatának második emeletén máig fennmaradt egy erkélyes, kettős, reneszánsz ablaknyílás. A balkon korlátjában kialakított mezőben a Cippico család két címere található. A kastély falai alatt Radun és Svecsurja (Svecurja) falvak lakosai telepedtek meg. Az elhagyott településen csak Szt. György szerény, ó horvát időkből eredő kápolnája maradt.

Kastel Stari területén a horvátok két települést alapítottak; Radun és Susnjar falvakat, melyek a sík területek és a hegyvidék határán létesültek. Bosznia elfoglalása után a sorozatos török támadások hatására lakosságuk elmenekült és a part menti erődített településeken keresett menedéket. A török veszély közeledtére a trogíri és spliti nemesek a mai Kastela város akkori területén jelentős védelmi jellegű építkezésbe kezdtek. A védelemre Bosznia 1463-as bukása óta volt szükség, és közelebb hozta az oszmánokat Dalmáciához, a velencei adminsztráció alá tartozó régióhoz, ahol sorozatos támadásaikkal pusztították Split és Trogír között a védelemmel nem rendelkező területeket.  Az embereket megölték, vagy rabszolgasorba taszították őket.  Mivel a földművesek nem tudták megvédeni magukat, elmenekültek a közeli szigetekre, vagy akár az Adria másik oldalára.  A kivándorlás megállítása és a mezőgazdasági termelés biztosítása érdekében a terület birtokosai erődítéseket építettek, és erődített településeket hoztak létre a mezőn dolgozó parasztok számára.  Minden erődített településnek saját csapata volt parancsnokkal, és állandó őrséggel a védőfalakon.  A kis erődítéseket és a védett településeket a birtokosok nagyrészt saját költségükön építették, csak néhány esetben érkezett pénzügyi támogatás a velencei hatóságoktól. A kastély tulajdonosának ideiglenes tartózkodási helye volt, aki részt vett a település védelmében, és felügyelte a mezőgazdasági termelést. Az akkori védett településeket a középkori modell szerint hozták létre.  A földesúr vára mellett volt található az erődített település.  A települések alapvetően téglalap lakúak voltak szabályos utcákkal.

   

Az erődítéseket egy nagyobb tengeri zátonyon húzták fel vagy közvetlenül a part vonala mentén. Tőlük északra helyezkedett el az erődített település.

Coriolan Cippico köztiszteletben álló trogíri nemes és humanista, aki 1474-ben tért haza Levantéból, ahol harcolt gályaparancsnokként a törökök ellen. A Cippico kastélyt 1481-ben építették fel egy tengeri zátonyon a parttól kb. 30 méterre, amellyel egy kőhíd kötötte össze. Az épület két szinttel rendelkezik, mérete 18 × 23.5 méter. Egy déli szárnyból, udvarból és egy toronyból áll az északi részen.

Nem sokkal az építkezést követően a kastély tűzben megsemmisült. 1493-ban újjáépítették, és tovább fejlesztették. Az épület kétszintes építményeket kapott, a földszinten reneszánsz stílusú tornácokkal és a déli szárny második emeletén loggiával. A falak fedett gyilokjárót kaptak, amit számos lőréssel egészítettek ki.  Az a nyílások jelentős számban maradtak fenn.  Az 1493-as felújítás során a lakóépület déli homlokzatát átalakították. A második emeleten levő korábbi nyílásokat két reneszánsz ablak és a homlokzat közepén levő háromszög világító ablak váltotta fel. Ez a világító ablakot az épület elválasztásakor a 18. vagy 19. században ketté osztották. Az első emeleten található három reneszánsz ablakot később adták hozzá, valószínűleg a 16. században, amikor az első emelet lakófunkciót kapott.  A kandalló maradványok, a fából készült mennyezet, a mosdók az épületrész lakójellegét igazolják.

 

       

 

A török 1512-ben 450 lovassal és 180 gyalogossal támadta a várat. A támadók ostromlétrákat használtak, de a védők elkeseredetten küzdöttek. A trogíriaktól kértek segítséget, akik 13 hajóval érkezve felmentették a védőket.  Az oszmánok a település házait végig rabolva elvonultak.

A Cippico kastélyon kívül még a Celio-Cega család erődítése volt található, amelyet egy zátonyra építettek a településrész nyugati oldalán. (Kissé átalakított formában maradt fenn a mai napig) Az Andreis kastélyt 1600-ban építették, mintegy 30 méterre a Celio-Cega rődtől; lebontották, nyomai azonban még láthatóak a tengerben. A trogíri  Gragin-Fonfogna  nemesi család házát a 18. században építették az Andreis kastély nyugati oldalán.

A 17. század végén, amikor az oszmán fenyegetések megszűntek, a épület elveszítette a védelmi funkcióját, ami az épület északi részének lakóhelységekké történő átalakításához vezetett. Az erődítéstől keletre és nyugatra fekvő területek új építkezések helyszíneivé váltak, míg az északi részről egy teret alakítottak ki. A 20. század első felében a vár előtti partszakaszt, új partvonal létrehozásának előkészítéseként feltöltötték. A várat fokozatosan kisebb magántulajdonokra osztották fel, amelyeket a tulajdonosok új igényeihez igazítottak.  Az udvar megváltoztatta megjelenését, amikor a tornác boltíveit lefedték, a keleti szárnyban raktárhelység lett kialakítva. A Cippico kastély fokozatosan átalakult, és a mai városképben házakkal körülvéve nem mutatja be kellőképpen korábbi jelentőségét.

Kastel Novi – Cippico torony

 

Szatanek József 2009-es Index fórum beli bejegyzése:

A traui (Trogir) nemes Cippico Antal Pál, 1512-ben adott utasítást a földszintjéig rézsűs-falú, erődített nyaralójának és a mellette lévő erődített település felépítésére.  Az építkezések költségeit, a Potkozjac-i falu adójából fedezte. A kastély önmagában egy erős vár hatását mutatja, de díszes balkonjai és ablakai, egy lakóépületről/nyári-lakról tanúskodnak. A lakótorony melletti települést falakkal védték. A település telekkiosztása alapján tudható, hogy övező fal, csak keleten, északon és nyugaton volt, míg délen nem, mert a tenger felől nem vártak támadásra. A védőfalakat - az öböl többi kastély melletti településéhez hasonlóan - pártázat és fából készült védőfolyosó koronázta. A törökkorban, a település házai a falaknak támaszkodtak, de a védőfolyosónál alacsonyabbak voltak. A vész elmúltával a házakat megmagasították, sőt néhol magára a védőfalra is ráépítettek. A település északnyugati és északkeleti sarkában egy-egy, háromemeletes torony állt, melyek közül a keleti teljes magasságában áll, míg a nyugatinak csak két emelet magas. A településnek egyetlen kapuja volt, északon. A kastély lakótornyát, egy láncokkal mozgatható felvonóhíd kötötte össze a településsel.

Az öbölbeli kastélyok közös jellemzője, hogy a déli, azaz a tengerre néző homlokzatuk, igen reprezentatív kialakítású, míg a szárazföldi homlokzatuknak erődített jellege van.

A törökök jelentette veszély megszűnése után, a település a falakon kívülre terjeszkedett betöltve a tengerpartot, a település és a lakótorony környékét is.

A település házaiba épített ősi töredékek alapján feltételezhető, hogy Kastel Novi területe, valamint Kastela teljes tengerparti területe az ősi időben épült. A történeti forrásokban folyamatosan említik a 12. század végétől a 15. század elejéig.  Az első megbízható forrás, amelyben Kolubac egyházát említik 1185-ből származik.  A spalatoi egyházi tanács következtetései szerint a Szent Péter templom a spalatoi érsekséghez tartozott. A templomot 1566-ban korszerűsítették, az új plébániatemplomot pedig 1871-ben kezdték felépíteni. Az építéshez szükséges feltételek hiánya miatt azonban a templom csak 1902-ben készült el. A kolubaci Szent Péter templom melletti kolostor említésre kerül egy 1189-es dokumentumban, ezt követően viszont csak a templomot említik. IV. Béla király elrendelte, hogy „ készítsék el lakóhelyét  A Szent Péter templomhoz amely Spalato és Trau között van. 1354-ben a trogíri tanács úgy határozott, hogy újjá építi ezt az erődített helyet.   1373-ban újjáépítették „domus domini Petri de Podrmorje” . A következő személy elején megőrzi az erődöt, amelyet Andreis „ Casa del Comune és S. Pietro de Podemorie”-nek nevez. Ezt az erődöt lebontották a velenceiek elleni 1420-as háború alatt. A lebontásról a trogíri tanács döntött. Azt írják, hogy Castello di San Pietro de Primorje-t lebontották. Az 1373-as és az 1388 -as év kimondja, hogy a területen építenek egy dokk-ot hajók számára. Egy 1439-es dokumentum említ egy Koludro dokknak nevezett földet. A forrásokon kívül a mai Szent Péter templom és az azt körülvevő területen végzett ásatások minden bizonnyal tisztáznák ennek a jelentős komplexumnak az építését, létezését.  Coriolan Cippico unokaöccse 1512-ben engedélyt kapott Auri trogíri hercegtől, hogy építsen egy tornyot, és megerődítse a szomszédos területet, hogy megvédje érdekeltségeit és vagyonát az oszmán veszélytől. A dokumentumban szerepel, hogy a Szent Péter templom alatt egy erődített lakótorony építésére kapott engedélyt. A torony építése előtt a Szent Péter templommal egy kolostor volt a helyszínen, amely tengerparti elhelyezkedése szempontjából hasonló lehetett a ciovói Szent Kereszt kolostorhoz, vagy a korculai Dominikánus kolostorhoz. A torony építéséhez két szerződés kapcsolódik, mindkettő 1512-ből származik.  A nemes szerződést kötött Pavao Zudenic és Jakov Markovic köműves mesterekkel, amelyben megállapodtak a torony alapjainak méretéről, kivitelezésének módjáról.

      

 „Tehát az alap keleti oldalán nyolc méter magas lesz, ahol az alsó rész mélyebben van  a déli külső sarok felé. És kívülről egyenletesen kell menniük, az egyenletekkel liegyenlítve az alapok teljes négyzetét, és hogy a víz felett menő alapokat olyan lejtőn tegyék, mint a késő Coriolanus Cippico kastélya, és hogy a legvastagabb sor legalább három méter széles legyen. „

A mesterek vállalták, hogy az említett alapokat megépítik, a tengerben felállítják minden áron.  Paul Anton úr szöget, gerendákat, meszet, köteleket, és kapcsokat ad nekik, amelyek mindegyike az alap létrehozására szolgál. A mesterek megígérték, hogy márciusban elkezdik, és amíg be nem fejeződik, nem vonulnak el ettől a munkától. Amikor az említett épületet elkészült, az úr fizet a mesterembereknek készpénzben 135 dukátot. A mesterek kijelentették, hogy az említett összeg egy részét közjegyzők és Paul Anton Cippico tanúi jelenlétében, akik előzetesen 35 aranydukátot számoltak ki.  A torony alsó része 7 grazs (12,17m) és 6 grazs (10,43m) magasan van a víz szintje felett, falazattal, oly módon, hogy a fal alján 5 láb (1,74 m) széles és a tetején 3 láb (1,04 m) legyen.  A szélesebb helyen 8 láb (2,78 m) lenne. A mai torony alaprajza a lejtő felett 10,60 m × 9,60 m. A másik szerződés, amit a nemes kötött az Pavia Pasino, Nikola Leonic, Nikola Zudenic, és Matija Benasic mesterekkel a kőszerkezetek kialakításáról (1512. január 25.-én). A védőfalakon gyilokjárók voltak, amelyek biztosítják a falak védelmét.

1515-ben említik a tornyot és a települést is amikor június 13.-án éjjel a törökök megtámadták a falut és az erődítést is, a csata lakosok elmenekültek.

1523-ban tűzet észleltek a faluban. Négy órán belül a vihar által támogatott tűz 70 házat pusztított el. Hat fiatalt ölt meg és egy Vitturi  kastélyból származó lányt is. A várba vezető hídról a szél vetette a tengerbe, és soha nem találták meg. Állatok és mezőgazdasági termékek is megsemmisültek. Velence tanácsa segített anyagilag és eszközökkel is a helyreállításban.

1575-ben ismét tűz ütött ki. Alviz Cippico helyreállítatta az erődítést, és az elpusztult házakat.

 

 

Kastela erődítményeinek esetében egy közös jellemző, hogy a déli reprezentatív épületrész a tengerre néz, ez kevésbé volt kitéve az ellenségnek. A második emeleten az északi és déli homlokzaton találhatóak erkélyek. A déli homlokzat erkélyét a torony építésével együtt alakították ki, az északi homlokzat erkélye utólagos átépítés eredménye. Délen megmaradt egy teljes konzol is. Ez egy hármas konzol, reneszánsz profilokkal oldalsó kivitel nélkül. A kőelemeket és a kialakítást lehetetlen pontosan rekonstrálni, míg a falak kutatása során meg nem találják a nyomait, viszont a Cippico család építészeti hagyományait figyelembe véve a torony déli erkélye hasonló lehetett a Trogírban található kis Cippico palota udvarának kőelemeihez. Mint korábban utaltam rá, a déli front reprezentatív volt, erkély és ajtó vezetett hozzá. Az ajtó felett egy jellegzetes koszorú található, amely szintén létezik a trogíri Cippico palotában. Az erkély alatti rózsafüzért, a körülötte levő teljes felújítás alapján-felújították. A földszinten az északi és déli ajtókon kívül mind a négy homlokzaton 4 ágyúnyílás volt. Az 1831-es kataszteri felmérésben megjegyezték, hogy a Cippico torony kiadó ház (Casa d’ affito), amely továbbra is a Cippico család tulajdonában van. 1878-ban a kataszter újraírása során a torony romként van említve. Ezt követően a torony a Katalinic család birtokába került, és a 19. század végén keleti oldalán raktárt építettek, amelyhez később délen is hozzáépítettek. Ebből a kikötőből a trogíri és Alsó-Kastelában tevékenykedő kereskedők bort és egyéb mezőgazdasági termékeket exportáltak. A Cippico toronytól keletre a töltésen a Katalinic család borlerakatot épített. (Először az északi részen, majd a keleti és déli szárnyon. Ezzel az építkezéssel a torony elvesztette kiemelkedő helyét a településen. A borkereskedelemben meggazdagodó családok nagy városi házakat építettek. 1970-ben a tornyot kulturális emlékművé nyilvánították, 1991-ben a kulturális emlékek védelmével foglalkozó intézet kulturális célokat adott a Cippico toronynak, amelyet Kastela városi tanácsa 1995-ben is megerősített.

 

Kastel Stafilic – Rotondo kastély- Castel Stafileo

 

Szatanek József 2009-es az erődítésre vonatkozó bejegyzése az Index Várak Várromok fórumából.:

Az Adria sziklás zátonyán elhelyezkedő, ma Rotonda név alatt ismert várkastély felépítésére, Stafileo István adott utasítást 1508-ban. A család neve – Staphile görögül szőlőfürtöt jelent, ami aztán a család címermotívumaként is megjelenik. A kastély mellé, egy erődített települést is kiépítettek, amit árokkal öveztek. Az árkon át egy felvonóhíd vezetett. A települést védő tornyok egyike, máig eredeti állapotában maradt fenn. A falakkal védett területen, Bijacs (Bijać) község és szélesebb környékének lakosai leltek menedéket.

Stafileo vára egy 508 éves erődítés, Rotondo néven is ismert. A Rotondo nevet az után a nemesi család után kapta, aki, birtokolta és lakta az épületet 400 éven keresztül. Egy tengeri zátonyra építették, és egy felvonóhíd kötötte össze a szárazfölddel. Funkcióját tekintve feladata a falusiak védelme és evakuálása volt az Oszmán támadás esetén.

Párhuzamosan a kastéllyal, van itt egy erődített reneszánsz ház, ahol látható a Stafileo család címere, rajta egy szőlőfürttel. A szőlő mintegy vizuális fordítása a Stafileo névnek, ugyanis a név görögül szőlőfürtöt jelent. A fürt szimbolizálja a borkészítést és a jövőt. Van egy latin felirat a várkapu felett, amely meghatározza a kastély építésének eredeti célját. A déli szárny volt az épület rezidenciális része, egy tengeri kapuval, amely napjainkig fennmaradt. A vár területe 1127 m2, földszinttel, és három magasabb emelettel.

 

 

 

Az első tulajdonos és építtető Stefano Stafileo Krétáról érkezett, és trogíri nőt vett feleségül. Nemokára Trogír köztiszteletben álló polgára lett, aki számos házzal, rezidenciával rendelkezett a városban. Fia Ivan Stafilic a sibeniki egyházmegye püspöke, Trogíri főesperes, jogtudós, pápai legátus, diplomata, és később lengyel nemes.  Ivan volt X. Leó pápa diplomatája, aki közreműködött VIII. Hnerik és aragóniai Katalin válásánál. 1519-ben megkeresztelte I. Ferenc francia királyt. A lengyel király (Az öreg) I. Zsigmond nemesi címet és egy értékes festményt ajándékozott neki. A festmény napjainkban Kastel Stafilic templomában található.

A településrészen további 4 erődítést építettek az idők során.

Idézet a Wikipédia oldalairól:

Kastel Dragac – Dragac várát Girolamo Maripietro trogíri gróf 1543-ban kiadott engedélye alapján építették. Első említése 1571-ben történt.  A várat 1806-ban a Luksiciak vásárolták meg, hogy anyagából templomot építsenek.

A vár bejárata felett állt tábla a templom falába van befalazva, eszerint a várat 1546-ban Matija Dragac építette a haza védelmére. Ma csak alapfalai látható a stafilici tengerparton. 

Kastel Quarko azaz Quarko vára a Bile nevű részen a tnegerparton állt. Ma csak négyszög alaprajzú alapfalai láthatóak a tengerparton.  Keleti fala egy sziklazátonyon látható, a többi alapfal a tengerben van.  Paolo Andreis történész szerint tágas udvara volt bejáratát pedig egykor kaputorony védte.

1693-ban Giovanni Ferro  a falu védőfalának nyugati tornya helyére saját várat építtetett, mely ma is áll.

 

És a negyedik:

Kastel Lodi – Nehaj torony

(Wikipédia)

A várat nem fejezték be, mert az építtetők még az építés ideje alatt meghaltak. Giovanni Lodi fia nem folytatta az építést, mivel csak egy Catarina nevű lánya volt. Mivel Catarinának nem volt utóda, a birtok hét részre hullott. A várat a 17. század végén a spalatoi Papalic család szerezte meg. Körülötte klisszai uszkókokat telepítettek le, akik zenggi váruk után Nehajnak nevezték.

 

 

Az erődítést 1558-ban kezdeték építeni, hogy erődítésként szolgáljon az oszmán támadások ellen. A 18 m magas és 23 m széles erődöt egy fahídon és egy dupla kapun keresztül lehetett megközelíteni. Az erős falak 3.30 m szélesek voltak lőrésekkel és szélein kicsi saroktornyokkal ellátva.

 

 

 

A múzeumi kiállítási anyagát tanulmányozva arra lettem figyelmes, hogy a településrészek leírásánál szinte minden esetben szerepel a Brce név. Nos, ez nem falu nevet jelöl, hanem így nevezték a Kastély vagy erődítés bejárata előtti északi területet, ahol a tenger találkozott a szárazfölddel. Itt a feltöltés után kisebb terek alakultak ki, ezt nevezték el Brce-nek.

ifj. Fidrich Tibor

 

Források:

Vitturi kastély helytörténeti kiállítása – Kastel Luksic

Istrazivanje i obnova kastela Vitturi – Katja Marasovic – Kultúra Ladanja  69. – 80. oldal – Zagreb 2006.

Katel Vitturi u Kastel-Luksicu – Katja Marasovic – Kastelanski Zbornik 4. 213.-225. oldal  – 1994.

Kastel Cipiko u Kastel Starome – Katja Marasovic – Prostor 19 (2011) 1(41) 30-41. oldal – 2011.

Prostorni Razvoj Kastel-Cipica u Kastel-Starom. Katja Marasovic – Kastelanski Zbornik 1. – 1987.

Kastel Novi i Kula Cippico -  Katja Marasovic – Kastelanski Zbornik 5. 35.-52- oldal – 1996.

Várak Várromok – Index fórum – 2009.12.04. – 26236-os hozzászólás – Szatanek József.

Wikipedia: Kastel Stafilic, Castle Rotondo,

A fényképfelvételek 2018. július 25.-28-án készültek, az akkori állapotokat tükrözik.