A következő 2 posztban szakítok egy kis időre a tavaly megindult hagyományokkal. Két, a fanatikusabb várbarátok számára egyáltalán nem ismeretlen várral fogok foglalkozni. A változás inkább az lesz ezekben a bemutatókban, hogy a köztudatban szereplő adatokat igyekszem eddig kevésbé ismert információkkal teljesebbé tenni.

 

A Bakony rengetegében, a Gerece völgye fölé emelkedik a Podmaniczkyak legendás rablóvára, amelynek nevét egyaránt rettegte a béli és zirci apátság, valamint a környékbeli falvak népe: Bakony – Újvár.

Megközelítés:

Bakonybél települést elhagyva, mintegy 3 km-re találjuk Gerece pusztát. Régen vízimalom és betyárcsárda volt itt. A buszmegálló mellett indul a kék (rom) jelzés, amelyet követve mintegy 40 percnyi túra után a vár területére érkezünk. A túra utolsó harmadának kezdetén egy meredek ösvény visz fel arra a keskeny gerincre, melynek a végén találjuk a várat.

 

 

 

Történeti adatok:

A Podmaniczkyak királyi adományként kapták meg Bakonybél környékét, ahová 1529-33 között a környékbeli falvak népével várat építtettek a Tönkölös hegy tetejének egy alkalmas pontjára.  A várból szemmel lehetett tartani a Gerece völgyében futó utat, ami az egyik legfontosabb szempont volt a helyszín kiválasztásában.  Sokat nyomhatott a latban az is, hogy a bronzkorban már használták elődeink a helyszínt erődítésként. Ezen sáncokat is felhasználták az építkezés során Bakony-újvár kialakításánál.  Az újvár elnevezés is a fenti momentummal hozható összefüggésbe. Bakony-újvár írásos adatainak tanulmányozása közben egy igen érdekes utalást találtam S. Perémi Ágota és Rainer Pál Kard és Kereszt című kis kiadványában, amely vezetőként szolgált a honfoglalás 1100. évfordulója előtt tisztelgő, Veszprém megye IX-XI. századi történetét bemutató akkori kiállításhoz.  A kis füzet 1996-ban jelent meg a Laczkó Dezső múzeum gondozásában.  A 18. oldalon a megye árpád kori örökségét taglaló részben az alábbi rész olvasható:

„A kedvező természeti adottságok folytán és a korábbi kultúrák tapasztalatai révén lényegében az Árpád-kor végére kialakult a megye településhálózata. A XIII. századra a történeti megyehatárok között 7 vár (Veszprém, Bátorkő, Csesznek, Essegvár, Hölgykő, Somló, Ugod), 7 „kisvár" (Bakonyszentlászló-Kesellőhegy, Bakony-szücs-Bakonyújvár, Iharkút-Kispápavár, Iharkút-Tevelvár, Jásd-Már-kusvára, Papkeszi-Kalaposvártető, Szápár-Várhegy), 7 kolostor (Veszprém-völgy: bazilissza/ciszterci apácák, Bakonybél: bencések, Som-lóvásárhely: bencés apácák, Jásd: bencések, Zirc: ciszterciek, Veszprém: domonkos apácák, Gyulafirátót: premontreiek) és legkevesebb 170-180 település létezett, s az utóbbiak közül mintegy 70-nek már temploma vagy kápolnája is volt.” (1)

 

Az Árpád-kor idején tehát egy kisvár létezhetett Bakony-újvár helyén. A szerzők megfogalmazták azt is, mit is értenek kisvár alatt:

„ Feltehetően az uralkodó osztály kevésbé előkelő részének szolgáltak otthonául - vagy legalábbis egyik lakóhelytípusául - az ún. „kis várak". Ezeknek jellemzője, hogy a hagyományos kővárakhoz hasonlóan, lakott területektől messzebb, de még elérhető távolságban, nehezen megközelíthető helyeken, amelyeket mesterséges módon árkokkal és sáncokkal tovább erősítettek, föld, fa illetve kő, vagy vegyes technikával, kicsiny alapterületeken épültek meg. Történeti források általában nem említik őket, „nincs történetük".” (2)

 

Ki lehetett a tulajdonosa, mikor hagyták fel, mennyi ideig és milyen formában létezett? Merül fel ezer és ezer kérdés. Hogy többet megtudjak, levélben felvettem a kapcsolatot Rainer Pállal, a Laczkó Dezső múzeum régész - muzeológusával.:

 

„Ahogyan az Ön által citált munkánkban is olvashatta, ezen kis váraknak többnyire nincs írott történetük, azaz nem (vagy alig-alig) maradtak róluk írott források. Így van ez Bakonyújvár esetében is. Így ásatás és leletanyag hiányában rendkívül nehéz/problematikus a keltezésük. A kis várak egy része minden bizonnyal még az őskorban készült. Esetleg ezeket, ezeknek egy részét is használhatták a középkorban is.

A Dax Margit-Éri István-Mithay Sándor-Palágyi Szilvia-Torma István által írt: Veszprém megye régészeti topográfiája. A pápai és zirci járás. Magyarország Régészeti Topográfiája 4. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest 1972. c. munka  57-58. oldalán foglalkozik a várral, ugyanitt alaprajza is megtalálható.

 

Ebben - többek között - az alábbiak (is) olvashatóak:

"Az eddigi feltevések szerint a Podmaniczky család építtette volna 1529-1533 között... (...) A magunk részéről a vár építésének korát jóval előbbre, legalább a XIV. sz.-ra feltételezzük. A Gerence völgyében vezető út ellenőrzésére alkalmas helyen álló vár a bakonyi erdőispánság, illetőleg az abból különböző birtokosok kezére került uradalmak egyikének központja is lehetett." (3)

 

 

A Podmaniczkyak 1526 utáni kettős királyság polgárháborús viszonyai között, minél nagyobb birtokokat harácsolva, ide-oda váltogatták lojalitásukat a két király között. Az aktuális hűségesküt mindig birtokszerző érdekeiknek megfelelően váltogatták. A Vág völgyének népei és a Podmaniczkyak birtok szomszédjai rengeteget szenvedtek János és Rafael erőszakos fosztogatásaitól, portyázásaitól. Zsoldjukban a magyarok mellett főként morva és sziléziai katonák álltak.  A királyváltogatás egyébként a kor jellemző nyavalyája volt, hiszen, egy adott terület felett, ha az ellenkirály volt birtokos, akkor a birtok védelme érdekében ajánlott volt a pártjára állni. Ha pedig a birtokszerzési vágy tárgya az ellenkirály területi befolyása alatt állott, akkor az ő kegyeit kellett keresni. Így fordult elő például, hogy János és Rafael testvére Miklós püspök előbb Szapolyait koronázta meg 1526. november 11.-én, majd Ferdinánd pártjára állt, és 1527. november 3.-án szintén ő koronázta meg az ellenkirályt is.

 

„ Erre mutat a testvér az ekkor 24 éves János első önálló politikai cselekedete: 1529-ben elhagyta a Habsburg-pártot, és Szapolyai Jánoshoz csatlakozott. Az utánzásra méltó ötlet valódi háttere a családi birtokok biztosítása lehetett: püspök nagybátyja az egyik, ő a másik párton tett meg mindent azért, nehogy a Podmaniczky-vagyont bármi károsodás érje.

 

Podmaniczky merész újítása ugyanakkor nemcsak abban állott, hogy a családot mindkét párton képviseltette, hanem abban is, hogy Szapolyai-pártiságát egyelőre titokban tartotta! Oly sikeresen konspirált, hogy 1530-ban még újabb birtokadományt is kapott a bécsi udvartól.” (4)

 

Ez az előtörténete annak, hogyan kapták birtokba a hírhedt Podmaniczky testvérek Bakonybél környékét és később Palota várát.

 

Jelenleg ismert adatok és források leginkább az 1529 – 1546 közötti időszakból vannak.

Néhány kiegészítő adat segítségével azonban szeretném teljesebbé tenni a vár történetéről ismert információkat. Nemcsak a Podmaniczkyak keserítették meg az apátság és a környező települések életét!

Bakonybél az 1526 utáni időszakban a két király közötti csatározások felvonulási területévé, lett. Szapolyainak voltak birtokai a térségben, sőt az apát Szapolyai párthívévé vált. Tehette ezt azért, mert Szapolyai megfenyegette, hogy elveszti javadalmait, ha az apátság teherhordó lovait rendelkezésre nem bocsátja. Lehet az is továbbá hogy tanácstalan volt, hiszen mindkét király fejére ugyanazon főpap tette fel a koronát egy éven belül, ki éppen erőszakoskodó szomszédjainak édestestvére volt. Azonban a döntését az apát később igen megsínylette: Ferdinánd embere Bakith Pál ugyanis 1534-ben fegyveres erővel támadt Bakonybélre, Jakab apátot elfogta, és 140 napig őrizetben tartotta.

 

 

„Ma is meghatódottan olvassuk „a szerencsétlen agg" panaszos levelét, melyben a maga s kolostora szenvedéseit Ferdinánd királlyal közli. Bakith emberei a kolostort mindenéből kifosztották, őt magát előbb 140 napig cellába zárva tartották, majd j egy álló esztendeig a kolostoron kívül nem engedték, míg végre is úgy kellett megszöknie. Nem kímélték jobbágyainak vagyonkáját sem, úgy hogy nyomorúlt lelkükön kívül semmi egyebök nem maradt. Panaszosan emlegeti, hogy Sz. Móric kolostora, amelyet pedig „a jámbor királyok, azok a régiek" a kereszténység szeretetéből gazdagítottak, „lovak, ökrök, tehenek és mindenféle barmok is-tállója lett".

Keserű panaszára meglágyúlt Ferdinánd király szíve, a szegény aggot fölmentette az apátság gondjainak vezetésétől s helyébe „királyi kegyúri jogánál fogva" kedvelt szerzetesét, Pápai Benedeket ültette.

Csakhogy a király ereje hatalmas párthívével szemben gyengének bízó nyúlt. Bakith továbbra is úra maradt a kolostornak, Benedek apát pedig társaival együtt Pápán kény-szerült magát megvonni. Itt vette a szomorú hírt, hogy Bakonybél is a pártharcok színtere lett, ahol egyszer János, másszor Ferdinánd emberei fosztogatnak s a kolostort valószínűleg a szomszédban lakó erőszakoskodó Podmaniczkyak fölégették. Benedek csak névleg volt apát s valósággal a bitorló Bakith kegyelméből élt, aki őt és társait a béli apátság jövedelméből — elég szűkösen — élelmezte.” (5)

 

A Podmaniczkyak a Vág menti területekhez hasonlóan Veszprém megyében is folytatták a harácsolást, ám Szapolyai János király halálát követően lehetőségeik egyre jobban beszűkültek. Podmaniczky János 1546-os halálát követően Rafael magára maradt, a rendek nyomására az alábbi törvény született:

„Rafael, Besztercze várának hatalmas ura, a meghódolás után sem javúlt, mert ellene a panaszok újonnan ismétlődtek, s az 1546. évi országgyűlés két  törvényczikke az ő erőszakoskodásával foglalkozik, (1546. évi 54., 56. t. cz.) s a Rendek kérik a királyt, hogy „Podmanyiczkyval is végezzen és eszközölje, „hogy Nyitramegyében Szerdahely, Veszprémben „Bakony-Újvár, Somogy megyében Ordó nevű, ez „években épített váracsokat, melyekből köröskörül „különféle fosztogatások és a szegényeknek nyomorgatása gyakoroltatik, ő Királyi Felségének haladék „nélkül visszaadja, és azok visszaadásával ő Felsége „lerontassa. " (6)

     

Hogyor József helytörténész fikciója szerint a várat meg sem kísérelték rohammal bevenni. Salm-ék hatalmas ágyúkat hozattak, és a Gerece malom fölötti hegyoldalban állították fel őket. Ott alakították ki az ostromlók táborát is… Innen lövették szét, és tették a földdel egyenlővé a hírhedté vált rablótanyát.

A várból Rómer Flóris a 19. századi második felében történt látogatása idején még látott egy épen álló falat. A hagyomány szerint a vár kulcsát a Pannonhalmi apátságban őrzik.

 

Leírása:

A helyszín délnyugat – északkeleti irányú keskeny gerinc végén, meglepően nagy területen (mintegy 7000 négyzetméter) helyezkedik el.

Az elő várat a gerinctől nyugati oldalon egy hatalmas árok választja el.  A terepjelenségeket ásatás hiányában értelmezni igen nehéz, a felépítést illetően más példákon alapuló hipotéziseket állíthatunk fel csupán.  Az elő várban én egy felvonóhidas kaputornyot tudok elképzelni, melyhez mészkőből épített fal kapcsolódik. A falhoz fából épített épületek kapcsolódnak. Az őrség tartózkodási helyét tudom itt elképzelni, a váltás tartózkodási helyével, istállóval.  Az elővárat a belső vártól szintén egy árok választja el, a legmagasabb pontján lehetett a torony körülötte lakóépülettel.  A belsővár északi, keleti és déli oldalát sáncok veszik körül, ők a bronzkor maradványai. A sáncokra épül mészkőből a kőfal mely az egész várat körbeöleli. A sáncokon a rakott mészkőfal maradványa illetve a kötőanyag salakja nyomokban megfigyelhető. A belső vár keleti oldalán helységekre utaló mélyedések, kisebb halmok mindenhol. A sziléziai és morva zsoldossereg elszállásolását oldhatták meg a területen, gazdasági épületekkel kiegészítve. A keleti és északi oldal meredek, innen a várat szinte lehetetlen megközelíteni. Az északi oldalon egy érdekes kontúr tűnik fel .: sánctól jobbra markánsan kivehető a mészkőfal omladéka. A keleti és déli oldal volt a legalkalmasabb a Gerece völgyének szemmel tartására.

 

A vár felépítését és építésének idejét (korszakait) azonban csak egy mindenre kiterjedő régészeti feltárás tudná feltérképezni.

 

Több legenda tesz említést arról, hogy a Podmaniczkyaknak a Nagy Som-hegyen is állt egy váruk. A két vár között egy sánccal védett útvonal húzódott. A Tönkölös hegyet és a Nagy Som hegyet tényleg helyenként kettős sánc köti össze. A sáncok nyomai a Nagy Som hegy oldalában néhány helyen még ma is jól kivehetőek. A sáncok Somhegypuszta feletti szakaszát, a szájhagyomány Podmaniczkyak útjának nevezi, mert a rablóvár rettegett urai ezen közlekedtek váraik között, fordítva patkolva lovaikat, hogy ne tudja senki, merre is járnak. Azóta bebizonyosodott, hogy a kettő sánc bronzkori és a Som hegyen álló földvárhoz tartozhatott.

 

Bakonybél környezete további érdekes helyszíneket tartogat az idelátogató számára.

A Kőris hegy lábánál fakadó Tekeres kút közelében elterülő Százhalom a maga 226 halomsírjával Közép-Európa legnagyobb ismert sírmezeje a „halomsíros kultúra” idejéből, melynek népei 3500 évvel ezelőtt telepedtek meg a Bakony erdeiben. Az 531-es m magas Pápavár tetején állt a monda szerint a tatárok elől menekülő Pápaiak vára. Napjainkban azonban ennek a hagyománynak semmi sem jelzi a nyomát. A Kis Pápavár nyergében azonban alig azonosíthatóan kettős őskori sánc nyomait lehet felfedezni.  Északnyugatra az Égés-tető nyúlványán találhatjuk meg Tevelvár sáncait. Feltehetően szintén őskori maradványokról van szó.

 

Köszönettel tartozom Rainer Pálnak a cikk elkészítéséhez nyújtott információkért.

 

Források:

 

Dr. Rómer Flóris – A Bakony, természetrajzi és régészeti vázlat 1860. -  156. oldal.

 

S. Perémi Ágota és Rainer Pál - Kard és Kereszt 1996. 18,20.-oldal (1) , (2)

 

Bessenyei József – Hogyan változtassunk pártot – A köpönyegforgatás művészete.

(http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/hogyan_valtoztassunk_partot_a_koponyegforgatas_muveszete/) (4)

 

Dobi Antal – A Podmaniczky család  1892.  10-16.oldal (6)

 

Dax Margit-Éri István-Mithay Sándor-Palágyi Szilvia-Torma István által írt: Veszprém megye régészeti topográfiája. A pápai és zirci járás. Magyarország Régészeti Topográfiája 4. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest 1972. c. munka  57-58.oldal (3)

 

Kiss Szerafin – A bakonybéli apátság 1927. – Pápa és Vidéke 1927 június 7. – július 28. (5)

 

Kis Ernő: A veszprém megyei romok 1907. – Pápai Hírlap 1907. december 21. – 28.

 

Hogyor József : A bércek titkai  113-125. oldal

 

Szökrényes Anita: Bakonybél a Bakony szívében 2012. 40-42. oldal.