A Gerecse hegység és környezete a köztudat szerint nem bővelkedik látványos erődítményekben, várhelyekben. A valóságban szerencsére ez nem így van. Ennek eklatáns példája a Süttőhöz tartozó Bikolpuszta Alsóbikol nevű részén található Leányvár.  Az igen látványos árokrendszerrel és sánccal ellátott, felépítése alapján Árpádkorinak vélt vár  területe néhány perces sétával megközelíthető. Bikolpusztát Süttőről műúton autóval is egyszerűen elérhetjük.

 

Az autót a Bikolpusztát jelző táblát néhány méterrel elhagyva, a buszmegálló mellett tudjuk leparkolni. A tábla irányába fordulva megpillantjuk a várnak helyet adó magaslatot. A magaslat ÉK-i oldalán helyezkedik el a vár. A nyugati oldalon földút vezet fel a dombhátra É-i irányban.. Talán a fakitermeléshez használhatják… A földúton kb. 200 m méter megtétele után keletnek fordulva felkapaszkodunk a dombhát területére.

 

Déli irányba haladva 30 méter után érjük el a vár látványos területét. A várat egy hármas árok és egy sáncolat választja el a dombhát területétől.  Az árkok mélysége É-i oldalon kb. 4-5m, a nyugati oldalon kb. 3 m, déli irányba haladva pedig folyamatosan csökken.  

 

A vár platójának átmérője 25-30 m.  A keleti oldalon szintén hatalmas árok öleli a vármagot. A hármas árok nyugat felé kanyarodva árokgyűrűt képez a vár körül. 

 

A külső védművek a várplató alapterületének  kb. háromszorosát fogják közre. Akinek a Somogy megyében található Nyim-Kásivár felkeresése katartikus élményt jelentett, biztosan állíthatom, hogy a Leányvár sem fog csalódást okozni.

 

A helyszín említései:

Komárom Megye Régészeti Topográfiája – Esztergom és a Dorogi járás. 1979.  313-314.oldal

(Megjegyzés: A topográfia kiváló leírását adja a földvár felépítésének, de a tájolásban a helyszínen az ott leírtakban eltérést tapasztaltam, így a leírásomban a személyes tapasztalatim játszottak szerepet.)

 

 

„A földvárat Holényi László őskorinak gondolja. Véleményünk szerint azonban formája és méretei alapján Árpád-kori eredetű. A lelőhelyet egy Mikovinyi-tanítvány által a XVIII. sz.-ban készített, Esztergom vármegyét ábrázoló kéziratos térkép „Leány-Vár" felirattal jelzi.”

 

 

Holényi László – Gerecse útikalauz 1959 . 116-117, 151, 172. oldal

(Megjegyzés: A 172. oldalt a Topográfia a lábjegyzetben nem említi, annak ellenére hogy a felsorolt oldalszámoknál részletesebb ismertetést ad a várhelyről.)

116-117. oldal.: „ Utóbbi mellett a bikolpusztai italbolt mögött több ezer éves földvár sáncai láthatók.”

151. oldal.: „Bikolpuszta (8km, közben tájképileg különösen szép Malomvölgy, a pusztán műemléki kastély, kápolna, több ezer éves földvár)”

172. oldal.: „Bikolpusztán az italbolttól ÉK-re alig száz méterre, kisterjedelmű. de igen meredek löszkúpon háromszoros sánccal körülvett földvár és emögött-ugyancsak sáncokkal ellátott, a helybeliek által Leányvárnak nevezett-várszerű magaslat van.

Süttő Község Településrendezési terve 2010. – Örökségvédelmi hatástanulmány 6. oldal.

A készítő, Archeo Bt. egy az egyben az 1979-es Régészeti Topográfia leírását vette át.

2 OSZK Térképtár

Ta. 1519. Mappa Comitatus Strigoniensis  Pozsony, 1740.

 

A blog tematikájával egyező, a Várak Várromok fórumban megjelent posztjaimat egy csokorba szedtem.

A helyszínekről szóló leírásokat a linkekre kattintva tudjátok olvasni.

 

Tokod – Várberek

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=124257622&t=9038753

 

Tokod – Várberek (kiegészítés)

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=124264713&t=9038753

 

Bajót római katolikus templom

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=124297131&t=9038753

 

Egy római Erőd környén: Quirinum  1.rész

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=123073305&t=9038753

Egy római Erőd környén: Quirinum 2. rész

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=123073479&t=9038753

Egy római erőd környén: Quirinum 3. rész

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=123073998&t=9038753

 

Vérteskethely – Várhely

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=128043101&t=9038753

 

Súr – Pogánysánc

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=127116210&t=9038753

 

Mór – Töröksánc

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=123140110&t=9038753

 

Kincsesbánya – Csókakő Sánci dűlő

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=126154117&t=9038753

Nem Heves megyébe kalauzolom a kedves olvasót, hanem a Bakony északi lábához, a Cuha patak völgyébe, ahol szintén fekszik egy Réde nevű település. 1950-ig Veszprém megyéhez tartozott, jelenleg Komárom –Esztergom megye területén helyezkedik el közigazgatásilag.  A község területén található Várhely egy kis várnak ad otthont.  Ebben a posztban ezt a kis erődítményt igyekszünk górcső alá venni. A helyszín Réde déli részén egy nagy kiterjedésű domb déli délkeleti –lankásabb –oldalán, erdős területen található.

 

 

Legkönnyebben a Kinizsi utca irányából közelíthetjük meg. Az utca folytatásaként kiinduló mezőgazdasági felhasználású földút jobb oldalán levő elkerített területen található erdős terület ad otthont a várnak. Az erdős részt szántóföld öleli körbe.

     

Vigyázat! A helyszín magánterületen fekszik, és így nem látogatható (körbe van kerítve), esetleg a tulajdonos engedélyével vagy hozzájárulásával.

 

Tipológiailag a Kocs területén található Tekevárhoz hasonlóan az Árpádkori kisvárak kategóriájába sorolhatjuk az erődítményt. Nováki Gyula 2010-ben a Várak Nyomában című kötetben megjelent tanulmányában alapos leírását adja a várnak. Az ovális formájú platót, déli és délkeleti irányból egy hatalmas sáncárok öleli körbe. Az árok mélysége kb. 3 m, míg szélessége több mint 10 méter.  A plató központi része viszonylag kicsi, Nováki Gyula 19*11m-es átmérőt ad meg leírásában. Az árokból kitermelt földet a plató magasítására használták fel. Északi irányból,  a meredekebb oldal felöl nincs nyoma ároknak.

 

A várhelyet 1986 szeptemberében Nováki Gyula, Sándofi György és Skerletz István járta be. 1987 nyarán Sándorfi György felmérést készített a helyszínről Dénes József és Nováki Gyula társaságában.

 

Köszönettel tartozom Faragó Csaba helyi lakosnak a helyszín lokalizálásában és a helytörténeti adatok felkutatásában nyújtott segítségéért.

 

Fotók és szöveg: ifj. Fidrich Tibor

 

Felhasznált irodalom:

A posztban közölt Sándorfi György féle alaprajz  Nováki Gyula – Négy középkori vár Komárom Esztergom Megyében című tanulmányából származik.

Nováki Gyula - Négy középkori vár Komárom-Esztergom Megyében. In.:Várak Nyomában – Tanulmányok a 60 éves Feld István tiszteletére. 170,171,173. oldal.

A helyszín további említései:

Dr. Gerecze Péter – Magyarország Műemlékei  II. kötet – 450. oldal 1906.

Várhely – Közig. biz. jel . M. Biz 1901. 101

Tóth Jenő: Három település földrajzi nevei. Bakonybánk, Bakonyszombathely, Réde. In.: Historiás  Kalendárium  1989. 192,193. oldal.

Szabó Józsefné: Réde rövid története, múltja. In.: Históriás Kalendárium 1989. 142. oldal.

„ Adatok vannak arról is, hogy 1679-ben a törökök több rédei lakost is elraboltak és eladtak rabszolgának.  Ebben az időben rombolhatták le a törökök a „Várhelyen” levő várat a „Fülegóriánál”, melynek alapkövei, romjai még az 1940-es években is láthatóak voltak –de már elenyészett, belepte a gaz.  A kis kerek erdő: a „Fülegória” még mindig megvan.  Állítólag innen a várból alagút vezetett a Cseszneki várhoz.”

 

 

Réde település középkori említései – különös tekintettel az Árpádkor időszakára:

Turul  1883-1950 (Cseszneki,Rédei Fejes és Pókaföldi családok)

IV. Béla király 1263-ban Jakab nevű kardhordójának kérésére a veszprémi várhoz tartozó Tóth-Réde nevü földet Bánk veszprémi várjobbágynak, Jakab tisztviselőjének adományozza. Jakab számos szolgálatot tett a királynak;* további sorát nem ismerjük.

Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában

III. kötet –Veszprém Vármegye

Réde. Rede. (Nemes előnevében. 1323., 1329: Pannonh. főapáts. házi llt. IX. A. és B.) Nog Rede. (1392: Sopronm. oklt. I. 510.) Ecclesia B. Georgii martyris de Nog Rede. (1439: Dl. 13306.) Nag Rede. (1478: Dl. 18154.) Nagh Rede. (1488: Dl. 28340.) Nagy-Réde, Sz.-György tiszt. szentelt templommal, vámhely, Csesznek vár tartozéka s 1488-ban a Kencstartó István birtoka volt, melytől ekkor 56 forint adó járt. Bizonyára a mai Rédét kell alatta értenünk, Kis-Bértől dny. E helységtől ény., Bánk hátárában ma egy Tót-Réde nevű puszta is van, mely az 1488. évi adólajstromban említett «Kys Rede»-nek felel meg. Utóbbi a Bot(h) Ambrus birtoka volt s 21 forint adót fizetett. E falu 1263-ban még mint «terra vacua Tothrada» majd Ászárral együtt (mely az adólajstrom szerint szintén a Both Ambrusé): Redee, Rede, Thot Rede, Thoth Rede, Toth Reden – alakban fordul elő, mint (a Kanizsaiaktól) a Rozgonyiak tulajdona. 1454-ben Fejérmegyéhez számítják. (1406: Dl. 9265; 1454: Dl. 14819; 1456: Dl. 15055; 1458: Dl. 15234. 15238; 1459: Dl. 15422; 1471: Dl. 17259. – 1263-hoz: Haz. okmt. VI. 114.)

 

Soós Elemér kézirat – Komárom Vármegye.

 

A várbarátok előtt kevéssé ismert az a tény, hogy a hazai várkutatás egyik úttörőjének, Soós Elemérnek több mint 40 kötetből álló kéziratát őrzi az Országos Széchenyi könyvtár kézirattára.

Soós Elemér 1844 július 14.-én született az Abaúj vármegyében levő Nádasdon.  1859-1861 között a hainburgi katonai iskola növendéke volt. 1866-ban hadnagyi rangban századparancsnoki beosztásban részt vett a custozzai csatában. 1873-ban főhadnagyként a magyar királyi honvédséghez helyezték át.

  

1891-ben ezredessé léptették elő. 1893. november 27-én vonult nyugdíjba. Szolgálati jellemzése szerint jó lovas, jó tornász, lövész és vívó, ügyes rajzoló és festő.  Nyugdíjazását követően életének fő tevékenységét  családja történetének megírásával, és a magyar várak kutatásával foglalkozott… A kéziratának értékét az is emeli, hogy olyan falmaradványokról, részletekről ad hasznos információkat, melyek a manapság már elpusztultak.

     

A felbecsülhetetlen értékű hagyaték autográf kéziratokból, rajzokból, vázlatokból, reprodukciós kísérletekből és térképekből és fotográfiákból áll.

A kéziratot keresztfia Soós Aladár adományozta az OSZK-nak 1961-ben.

A FOL. HUNG 3105 és FOL. HUNG. 3512 SZ. jegyzet alatt tárolt tekintélyes hagyatékból hosszú hetek egyeztetésének eredményeképpen Komárom Vármegyét a gömöri Várgedét, és az akkor még Veszprém megyéhez tartozó Rédét érintő 280 oldalnyi kéziratot sikerült digitalizáltatnom. Köszönettel tartozom Lipthay Endrének az  OSzK, Kézirattár munkatársának.

     

Egy albumot szentelek a kézirat anyagából testvérfórumunknak, Az Amatőr Várkutatók fórumának oldalán is. https://www.facebook.com/groups/287884474649927/

  

Szurkolok, hogy egyszer valaki fantáziát lásson a hatalmas kézirat, szakértő kommentárokkal kiegészített digitalizált, vagy könyv formában történő kiadásához.

Irodalom:

Kőnig Frigyes: Emlékezés Soós Elemérre – VÁRAK KASTÉLYOK TEMPLOMOK  I. évfolyam 5. szám 2005. november  10-11. oldal.

A Várvadász üdvözli látogatóit !!!!

Mindig is rajongtam a várakért. Szabadidőmben fáradhatalanül kutatom és vadászom titkaikat. Az oldal nem titkoltan olyan várakat, erődítményeket kíván bemutatni az érdeklődő közönség számára, amelyekről az internet nem tartalmazott eddig bővebb információkat. 

Őszintén bízom abban, hogy a bemutatásra kerülő erősségek ismertetésével sikerül betölteni egyfajta űrt, és talán más is kedvet kap a várak utáni vadászathoz... Jöjj kedves olvasó, pörgessük együtt vissza a történelem kerekét.

Kocs határában, a Berek nevű völgy fölött megbújva egy kis vár hirdeti a régi idők emlékét.  A neve: Tekevár.  Érdekes módon a megközelítése legkönnyebben a Kömlőd – Tata közötti közútról lehetséges. Kömlődöt Tata irányába elhagyva haladunk 3200 m-t, majd hirtelen egy éles jobbkanyarral találkozunk.

           

A kanyartól haladunk még kb. 800 m-t, majd az úttól balkézre kis bekötő utat pillantunk meg, itt kell bemenni. Innen kb. 700 m a várterület.  

 

Egy dombos füves bokros területet találunk magunk előtt… A környék telis tele van szántóföldekkel, kukoricatáblákkal, így a javaslatom a helyszín felkeresésére mindenképpen a kora tavaszi vagy késő őszi időszak. Balkézre a szántóföld szélén baktatva tudjuk megközelíteni azt a szántóból kiálló erdővel benőtt dombhátat melyen a kis vár megbújik.  Segítségképpen egy koordináta: 47°34'33.23"É 18°15'16.37"K – ettől a ponttól kb. 30 méterre, nyugatra találjuk a vár árkát…

 

 

Egy picit hadd szóljak a dombhát környezetéről … Keleti irányban az erődős része újkori állattartásra utaló nyomokat találtunk. Egy régi kutat, melynek kávájára az 1920-as évszám volt írva. Tégla és kőtörmelék, mely valószínűleg a kúthoz köthető és szintén újkori.  Visszatérve a kis várhoz… A kis erőd nyugati végén a meredek völgy felett egy kb.  3 méter mély, és kb. 8 méter széles árok választja el a várat a dombháttól. Az árokból kitermelt földet a vár platójának magasítására használhatták fel. Nyugati, Déli, és északi irányból meredek és megközelíthetetlen a terület, egyetlen megközelítési mód a keletről az árkon keresztül volt lehetséges. Maga a vár platója igen kicsi alapterületű, talán egyetlen körbekerített építmény férhetett el rajta…

 

Mivel a vár környezetében nem található kő, kőtörmelék, elképzelhető egy faszerkezetű építmény a plató területén.  Nováki Gyula 2010-ben megjelent tanulmányában Tekevárat az analógia és a tipológia segítségével a 12.-14. század közé sorolja. Ezen a ponton néhány sort kell, hogy szenteljünk ezen vártípus kérdésének.

“Az Árpád-kori, több típusba sorolt ún. kisvárak kérdése szintén máig lezáratlan. A probléma először A Börzsöny hegység ős- és középkori várai (1979) című kötetben fogalmazódott meg. A felmerült értelmezések szerint lehettek „megerődített kisnemesi kúriák” (Nagykeszi község feltárása után, Parádi Nándor [1928–1997], 1982) vagy {V-393.} korabeli praedium-központok. Miklós Zsuzsa (1948–) szerint a kisvárak a 12–14. század folyamán keletkeztek, s el is pusztultak, vagy akkor hagyták el szinte mindet (1985, 1987). Ezután a nemesség a falvaik mellett, alacsonyabb térszínen emelt várak helyett – az új divatnak megfelelő – „sasfészkek” építésébe kezdett. E korai magánkővárak némelyike már a tatárjárás (1241–1242) előtt épülhetett, de a kérdésről még napjainkban is vita folyik.”

(In.: Árpád-, közép- és kora újkori régészet (kb. 1000–1700)/Várkutatás)

Az alábbi idézetek Keresztes Noémi- Kisvárak az Árpádkori Magyarországon című tanulmányánól származnak

„Az ötvenes években Patay Pál figyelt fel ezekre a kisméretű erődítményekre, aki Nógrád megyében végzett terepbejárásokat. Itt derült ki először, hogy rengeteg olyan – a leletanyag szerint XII-XIII. századi – vár nyomai érzékelhetőek a terepen, melyek az írott forrásokban egyáltalán nem szerepelnek. Ebből a tényből indultak ki azok a kérdések, amelyek a mai napig sem tisztázódtak (SÁNDORFI 1980, 17).”

„A nyolcvanas évektől pedig egyrészt régészeti viták kezdődtek a keltezésről (elsősorban Feld István, Sándorfi György, és Miklós Zsuzsa részvételével), másrészt pedig történészek is bekapcsolódtak a kutatásba, főként Engel Pál és Kubinyi András. 1977-ben jelentek meg Fügedi Erik és Engel Pál könyvei, amelyeknek függelékeiben összeállították az 1437-ig a forrásokban szereplő várak jegyzékét, így ezekből viszont egyértelműen hiányoztak a kisvárak. Így tehát nyilvánvaló, hogy sem ezeket a várakat, sem pedig a magyarországi várépítészetet a régészet mellőzésével, és csak a történeti forrásokra hagyatkozva nem lehet vizsgálni (KUBINYI 1989, 290).

Mindezekből egyértelművé vált, hogy van Magyarországon egy olyan erődítéstípus, mely olyan kisméretű várakat jelent, amelyeket – bár nem minden esetben – föld-fa sánc övez, és a sáncon belül kőből, téglából, vagy fából készült torony épült. Történeti forrásokban egyáltalán nem fordulnak elő, bár esetleg azonosíthatóak az oklevelekben földvárnak, pogányvárnak, várhelynek (locus castri), toronyhelynek, vagy toronyteleknek nevezett helyekkel (KUBINYI 1989, 290).”

Többnyire kúposan kiemelkedő dombokon, vagy hegyeken, esetleg fennsíkokon állnak, lehetőség szerint a folyó felett. A hegyeken állókat egy, vagy többszörös árokkal védték. Az árok külső szélét övezte a sánc. Előfordult, hogy bevágásokat készítettek a hegygerincen, és így választották el a vár területét a hegy többi részétől, illetve sokszor még magát a lakóterületet is körbeárkolták. Amennyiben nem hegyre építkeztek, úgy igyekeztek a domboldalakat meredekebbre faragni, nyilván a nehezebb megközelíthetőség céljából. Néha széles teraszokat is találnak a várak alatt, ezeknél felmerül a kérdés, hogy valóban terasznak készültek-e, mezőgazdasági művelés céljából, avagy az idők során terült szét ennyire az egykori sánc-árok szerkezet (MIKLÓS 1985, 144-145).

Elsőként Miklós Zsuzsa tipologizálta őket és három csoportba osztotta a kisvárakat. Az első esetben az erődítés elkészült, de lakottságnak nyoma nem látszik. Azaz sem épületnyom nem kerül elő, sem pedig lelet. Ilyen például Tinnye-Kisvár. Ezeknek a közelében is van település általában. Ebből arra következtetett a szerző, hogy a kisvár nem készült el teljesen, vagy csak felszíni boronaház állt a dombján. Semmiképp sem laktak itt folyamatosan, feltehetőleg menedékhelynek szánták ezt a típust. A másik változatban egy erődített területre építettek egy fa épületet. Itt a települések egyrétegűek, pusztulásukat egy ellenséges támadás (a korszakból adódóan feltehetően a tatárjárás) okozta (pl. Váchartyán-Várhegy). A harmadik típus a jól erődített, kőépülettel ellátott, fontos közlekedési út mentén fekvő kisvár, ahol a település szintén egyrétegű, átépítésnek nyoma nincs, és a vár közelében kisebb falvak helyezkednek el (pl. Mende-Leányvár). Ennél a típusnál vetette fel Miklós Zsuzsa, hogy ezeket esetleg lehetne azonosítani az oklevelekben curia-ként (földesúri birtokközpontként) szereplő helyekkel (MIKLÓS 1985, 152).

A későbbiekben újabb három csoportot állított fel a település és a vár viszonya alapján. Itt az elsőben a kisvárak a falvak közvetlen szomszédságában, vagy akár magában a faluban helyezkednek el, lényeges szintkülönbség nélkül. A második csoportba a települések közelében elhelyezkedő, ám lényegesen magasabb pontokra épített kisvárakat osztotta. A harmadik típust pedig a településektől messze, nehezen megközelíthető helyeken, magasan álló kisvárak jelentik. Nyilván ezek rendeltetése is mind más lehet, illetve esetleg időbeli eltérés is lehet közöttük, így Feld István feltételezése szerint a településközeli várak a korábbiak (MIKLÓS 2007, 431).

A magyarországi kisvárak legjobb párhuzamait a Közép- és Nyugat-Európában elterjedt motték jelentik. A motte mesterségesen kialakított, általában feltöltött, ritkábban lefaragott, árokkal körülvett domb, melynek felső szintjén (platóján) fából vagy kőből épített, védelemre is alkalmas lakóépítmény (torony) állt. A fővárhoz gyakran elővár csatlakozott, amely vagy az eredeti terepszinten, vagy attól feltöltéssel kissé megemelve épült, és rendszerint a gazdasági épületeket foglalta magában. Több kutató ezeket tekinti a középkori várak első formáinak. Kialakulási helyük a legelfogadottabb nézet szerint Normandia (ezt bizonyítja, hogy a bayeux-i szőnyegen is látható motte ábrázolás). Elnevezésük országonként eltérő, így hívják őket motténak, hausbergnek, turmhügelnek, stb. M. Müller-Wille tipologizálta a mottékat, a fődomb magassága alapján. Eszerint nagy mottének számít, ahol a domb 10 méter, vagy annál magasabb, normál motte az, hol a központi domb 5-10 méter magas, és kis mottéknak számítanak azok, ahol a domb magassága nem éri el az 5 métert.  A mottékra nagyjából ugyanazok a tulajdonságok jellemzőek, mint a kisvárakra (belső épületek, szerkezet, stb), így Nováki Gyula, és Sándorfi György véleménye szerint a motte az egyik fajtája a kisméretű Árpád-kori váraknak. A legtöbb kutató szerint (habár Nyugat-Európában már a IX. században is léteztek) a XII-XIII. században keletkeztek, és a XVI. századig volt bennük élet (GERŐ 1987, 21-23; NOVÁKI-SÁNDORFI 1984, 176; SÁNDORFI 1980, 11-14).”

Tekevár  helyszínén a mai napig régészeti feltárások, tudományos kutatások nem folytak. Így igyekszem  a helyszín írott forrásokban szereplő említéseit egy csokorba szedni. (Sajnos az összes forrás beszerzése időigényes, így Gyulai Rudolf és Nácz József írása később kerül beillesztésre.)

Itt jegyezném meg, hogy a különböző időszakokban született források (hiszen az írók nem minden helyszínt jártak be) adatközlői sok esetben nem szakemberekből álltak, így az adatokat kritikával kell kezeljük, érdekességük a szájhagyomány útján történő adatközlés és a tudományos forráselemzésen és a kutatásokon alapuló tipológiai elemzésig terjedő párhuzamban rejlik..

        

Fényes Elek-Magyarország Geográfiai szótára 1851: Szőlőhegye van kettő, egyik a nagy, vagy Lencsehegy, másik a Badacsony, melly utóbbinak keletdéli aljában elterülő rétség között, magas emelkedésü dombon vannak a régi Tekevár maradványai.

Gyulai Rudolf-Komárom Vármegye és város történetéhez 1890.: A Komárom-vármegyei és Komárom városi történeti és régészeti egylet 1890. évi jelentése 44-45. oldalán a bencés rendi tanár említi a várat, tovább megjegyzi hogy a környezetében korabeli ezüstpénzeket és sarkantyúkat találtak. Az 1907-ben megjelent Borovszky sorozatban Vende Aladár megemlíti: "1705-ben, a Rákóczi féle szabadságharcz alatt, itt a kuruczok és a labanczok közötti ütközet volt." Az összefüggés nem véletlen Gyulai Rudolf tanulmányai képezik a Borovszky féle kiadvány alapját.

Báró Forstner Gyula/Dr. Gerecze Péter – Magyarország Műemlékei II. kötet -1906: 448. oldal-Berek nevű völgy fölött a szőlőkben a törökkori Tekevár kerek földhányása, bástya nyomaival.

Borovszky Samu/Vende Aladár  Komárom Vármegye és Komárom 1907:  A Berek nevű völgy fölött van a török világból való Tekevár nevű földhányás, melyet azonban némelyek korábbi eredetűnek tartanak.

Nováki tanulmánya nem említi Bátky Zsigmond Kocs és Tekevár című helytörténeti írását, mely a Föld és Ember című folyóirat 1926-os 4. számában jelent meg.

 

Fotók és szöveg: ifj. Fidrich Tibor.

 

 

Köszönettel  tartozom László Jánosnak a Kuny Domokos múzeum régészének a helyszín felkeresésében nyújtott segítségéért.

Források és ajánlott irodalom:

Nováki Gyula: Négy középkori vár Komárom Esztergom Megyében - Várak Nyomában Tanulmányok a 60 éves Feld István tiszteletére 169-170. oldal.

Bátky Zsigmond: Kocs és Tekevár -Föld és Ember 1926. 4. szám

Gyulai Rudolf : Komárom vármegye és város történetéhez. A Komárom-vármegyei és Komárom városi történeti és régészeti egylet 1890. évi jelentése.  44-45. oldal  , Komárom 1890.

Fényes Elek : Magyarország Geográfiai szótára 1851: Kocs

Borovszky Samu / Vende Aladár - Komárom megye és Komárom sz. kir. város leírása 1907

Forstner Gyula/Dr. Gerecze Péter - Magyarország műemlékei II. 1906. - 448 oldal.