A Zala folyó vonalától a Kerka és az Alsó Válicka vidékére kalauzolom el a kedves olvasót, a megye délnyugati végébe. Lenti, Szécsisziget, és Kányavár erősségei szintén a Kanizsa ellen kialakított végvárláncolat tagjai voltak. Az ő történetüket mesélem el a Zalai végeken sorozat legújabb epizódjában.

 

Lenti

A település neve eredetileg Németi volt, amely Nemtire, majd később Lentire módosult. Első említése 1237-ből ismert, ekkor Boleszláv fia Búzád birtoka, akitől 1256-ban IV. Béla elveszi, és őt a honti várfölddel kárpótolja. 1275-ben, mint a királyi vadászok faluját említik. A várat először 1325-ben említik, ekkor Kőszegi János a birtokos.  A település tehát 1275 és 1325 között a Kőszegieké lesz, a vár építésének időpontja is erre az időszakra tehető. Később ismét a király kezébe kerül, — valószínűleg 1337-ben — aki 1343-ban Lendvai Miklósnak adományozza a várat birtokaival együtt. A birtokosok az Alsólendvai Bánfi család tagjai ettől az időponttól kezdve egészen 1644-ig. Birtoklásuk csak egy rövid ideig, az Albert király halálát követő zavaros időben szünetelt, amikor a vár Cillei család híveinek kezébe került a pákai várral együtt. Bár Ciliei Ulrik, amikor kiszabadult I. Ulászló fogságából, kötelezte magát, hogy a várat tulajdonosának visszaadja, ennek ellenére a királynak 1441-ben ostrommal kellett visszavennie. A sikeres ostromot követően került vissza ismét a Bánfiak birtokába. A XVI. századi krónikák az erősséggel kapcsolatban a Bánffi család birtokosai közötti egymás kárára történt hatalmaskodásokról illetve a nőági leszármazottakkal (Nádasdy) folytatott birtokperekről szólnak. (Érdekes, hogy Ferdinánd 1528-ban Bánffy Jánost hűtlensége miatt birtokai egy részétől megfosztja. - Később a birtokrész visszakerül a Bánffiakhoz) Katonai jelentősége Kanizsa 1600-as elfoglalását követően emelkedik, amikor a végvidék várláncolatának jeles tagjává válik.

1528. Nemthy castellum

Warday Pál esztergomi érsek és testvérei: Tamus nádori itélőmester és Simon beiktatásának elrendelése a Zala m-i Nemthy castellumbeli és a hozzátartozó oppidumok, possessio-k etc. birtokának fele részébe. E birtok előbb Alsolyndva-i Banffy János Ferdinánd király ellen elkövetett hűtlensége, majd Zeplak-i Horwath János Jaycza-i vár bánjának e vár elvesztése miatti hűtlensége folytán került adományozásra.

1548. Nempthy castrum

Az alsólyndwa-i Banffy István familiárisai: Ormandy István és János 1541-ben a Kolgyar-i özv. Bankó Imréné Zala m-i Kolgyar possessio béli nemesi kúriájából különféle ingóságokat raboltak el és vittek Nempthy várába. - Az idézést Ormand-on és Lak-on adták át!

1557-Nempty kastély Zágrábi Soproczay Antal mester és a vasvári káptalan kanonokja nagys.

Alsólyndvra-i Banffy István Zala m. főispánja  személyében,  Miklós és Gáspár fiai , valamint Magdolna leánya nevében alsólyndva-i Banffy Lászlót és  mindenkit eltilt Bolondos /Szepes/ és Alsolyndva váraknak, továbbá Nempty és cherenecz kastélyok /Zala  m,/ a megvételtől, zálogba vevéstől, elfoglalástól és azok birtokbavételétől, használatától stb. királyi leirattal és a káptalan által.- 1557, Sz. János apostol napján.

1559.Nempthy oppidum

Banffy László Zala m-i főispán és kir. főajtónálló mester 1558-ban a Banffy István Zala m-i főispán és főételfogó kegyurasága alatti Nempthy oppidum-beli szent György tiszteletére alapított egyház rétjét - amely a Nempthy possessio-ból a castellum  felé vezető közút mellett fekszik - elfoglaltatta s körül keríttette. Ugyanezt  tette a Kebele possessio-ban a szent Márton tiszteletére emelt parochialis egyházhoz tartozó Ryganyocz- ban fekvő puszta jobbágytelekkel is.

Lenti oppidum-             birtokosai, illetve a hozzájuk tartozó porták száma a XVI. század folyamán:

1542: Banffy László 12 p,- István 10 p.

1564: Banffy László 8 féltelek 29 corabusta 1 servitor 10 zsellér Molendinura dni 1 p

1564: Banffy István 12 fél és 8 negyed p, 16 combusta 16 zsellér

Van itt az úrnak egy allodiuma, ehhez használ 4 jobbágytelket.

1566: Banffy István 2 fél és 16 negyed porta, 5 servitor, 4 szegény, 16 új épület, 7 zsellér

Banffy Lászlóé 8 fél és 4 negyed porta , 29 új ház,  1 servitor,  1 malom, 10 zsellér

1598: Banffy család 3 tagjáé 49 porta, Nádasdy Ferencé  11, és Dorafi  Ferencé 5 ház, összesen : 65 ház.

1564- Nemesnep-i Boda Benedek és Titerati  Sassas Pál, a Nempthy vár castellanusának: Pechy Jánosnak, Nemesnép posessio határában, a Telekreth nevű rétjét lekaszálták.

1576. Divisio Bánffy László fiai között: Lenti, Lendva várak és tartozékaik.

1581.szept. 1. -Banffy László nevében előadják, hogy 1579-ben ennek Zala m. Nempthy castellumát  Banffy Miklós fegyveres  servitoraival megrohanta, és onnan erőszakkal két törököt hurcolt el , több mint  500 frt kárt okozva a panaszosnak. Banffy Miklóst Alsólendva várából perbe idézték.

1584. -Bánffy János kötelezvénye- Banffy Gáspár Nempthy várában átengedi neki a kapu fölötti házat, oly feltétellel, ha neki szüksége lesz rá s ezt egy hónappal előtte jelzi , köteles visszaadni.

1589. Vasvári kápt. hitelesh . jegyzők. X I I . 386-87.0.285.sz. Nempthy- Nagys.  Alsólyndwa-i  Banffy Gáspár a maga és édestestvére Banffy Miklós nevében előadja, ünnepélyes tiltakozás, ellen mondáskép:  értesült, hogy Alsolynadvía-i Banffy  János abban  az esetben, ha utódok nélkül halna meg, akkor - egyezséget kötött Nádasdy Ferenccel,  Fogharas örökös urával, Vas és Sopron megye főispánjával , a csász. és kir . felség  főistállómesterével,  és  tanácsosáva l , hogy Beczkó vára, máskép Bolondos, valamint  Alsolyndwa vára és Nempthy kastélynak Zala megyében a f ele  atyai örökség  jogon őt illeti ; utódok nélkül pedig Nádasdy Ferencre és örököseire szállnának.  Eme egyezség és szerződés ellen Banffy Gáspár és Miklós, mint testvérek ünnepélyesen és nyilvánosan tiltakoznak, mert az rájuk nézve ártalmas és sérelmes.

1590. Perirat . Másolatban esztergomi kápt, jelentése.-Nádasdy Ferenc és  Banffy János osztályáról. - Castrum Nempthy fele kerül osztályra. A vár két kapuja /eseterius, interius / közös marad, egyéb épületrészek felosztásánál intézkedik, közös marad a vár előtti kétkerekű malom is a Kerkán . Oppidum  Nempthy  fele kerül osztályra.

1590 Lenti- Nádasdy Ferenc atyja és néhai Banffy László között per folyt a kir. Kúrián a Trencsén vm-i Bolondos vár,valamint Lenti és Alsólendva fele része ügyében. A perben Nádasdy Ferenc felperes és Banffy László fia János egyességet kötöttek. - Banffy László leányának /János nővérének/ fia Ráttkay Péter ezt az egyességet sérelmesnek tartja magára, tiltakozik a végrehajtása ellen.

A hiteles helyi jegyzőkönyvek és periratok bejegyzéseinek taglalása után térjünk vissza az 1600-as évek elejére. A végvárláncolat kiépítésének folyamatát Bocskai és Bethlen mozgalmai lassították. A Bocskai féle felkelés idején Bánffy Kristóf Alsólendva és Lenti váraival együtt meghódolt a felkelők előtt. 1607.V.29-én Bánffy Kristóf már arról tájékoztatja Batthyány Ferencet, hogy Pribék Mátyás Lenti várkapitány Ráttky Menyhértet beengedte a várba, és a császár számára a várat elfoglalta. Ráttky ezek után átveszi a kapitányságot.

Az országgyűlés elrendeli a megerősítését, hasonlóan a többi végvárláncolatban részvevő erősséghez.

A király az 1625. és 1630. évi országgyűlések beleegyezésével úgy rendelkezett, Lenti stájer védőőrséggel és Stájerország költségén védelmeztessék. (Ennek fő oka, hogy a vár mellett haladt a vidékről az oda vezető legrövidebb út) Térség falvai a földesúr mellett a töröknek is adóztak. Egy 1629-es Esterházy levéltárból származó szöveg megmutatja annak mértékét.

1629./Eszterházy hg. lt. P. 123. raksz. 6§1./ Lenthy sarc Ft 50, adó R 21, kocsi pénz Ft 20, Pasa,tihaja ajándéka Ft 4 

A törökök szüntelenül folytatták a rablóportyáikat a vidéken, növelve a kettős adóztatású falvak szenvedéseit. Lentiből egy jelentés szerint 1635 és 1640 között 41 ember raboltak el, 27 embert öltek meg, és 56 marhát hajtottak el a törökök. A rab váltság összege 5580 Ft-ot tett ki.

1636.X.3. Banffy Kristóf levele B.A.-hoz -Kányavári  és Lenti kapitány ill. vajda tizedmagával Szombathelyre ment, ahol a prédikátor 2 diákjával prédikált. 300 török ütött rájuk, a kapitányt és a vajdát megölték, a papot elvitték.

I636.X.6. Sibrik Pál levele B. Ádámhoz Egerszegről. -Lenti alá a török beütött s mintegy 25 lovas már a hídnál volt, mikor egy hajdú megszólította őket. Megölték. A bent levők észrevették, s még idejében felhúzták a kaput. Tizenháromnál többen nem voltak abban az erős várban.

1636. A vár alatt a törökök egy katonát levágtak, feleségét s 2 gyermekét elvitték, egy másiknak feleségét s gyermekeit  vitték e l . A vajda fiának fejét vették, - Szombathely faluban Borbély István vajdát negyedmagával levágták.

1637. Kanizsai törökök Lendva melletti  Sz. Miklós faluban nagy haddal a végbeliekre ütvén 9-t elfogtak, 4-t levágtak s 10 lovat szerszámostól  elvittek . Katonák közül Galambos Gergely nemes 400 Ft sarcon jött k i a koldulásra jutott . A többiek sarca 170-180-250 tallér.

1638. A török a hostatra jött, s 9 embert vitt el. Dobri faluból egy katona feleségét vitték el.

1639: Lentiben ez a katonaság van: 1 hadnagy, 1 alhadnagy, 44 lovas s 58 gyalog zsoldos, továbbá 2 gyalogvajda, 1 zászlótartó, 8 tizedes, 1 dobos - összesen 117 katona. 1. Lenti. Van ebben a végházban: 1 hadnagy, 1 vicehadnagy és 44 lovaskatona. A gyalogoknál van 2 vajda, 2 zászlótartó, 8 t i z t d e s , és 58 gyalog katona, végül 1 dobos. Lóállományuk összesen 79 ló. (Batthyány mustra – „az végek megjárása”1639. május 1.)

1640. Lenti gravaminák. Kutos faluban 5 hajdúra találtak a kanizsai törökök, kettőnek fejét vették. Szombathely faluból 3 hajdút vittek el és 3 katona fejét vették. - Barabás faluból egy tizedes feleségét vitte el egy pribék többed magával.

1641.V.8. Kaczor János Csákányból B.Á.-nak - A török 4-500 lóval Zatay erdőben rejtőzött Csesztreg és németfalu között. Mikor a hírt bevitték és Lentiben lőttek, a török eltakarodott.

A török rablóportyák ellenére a vár védőművei folyamatosan felújításra szorultak, nem volt elég muníció sem.   A vár felépítését Dr. Vándor László 1976 és 1978 között végzett kutatásai tisztázták: A vár a község északkeleti szélén a Kerka folyócska és a Sárberki patak összefolyása által közrefogott szigeten áll, amelyet egykor három oldalról széles mocsár vett körül. Csupán délnyugat felől volt megközelíthető. A szigetet mesterséges árokkal kettéválasztották, az északkeleti részén helyezkedett el a belsővár, a délnyugati felén pedig a külsővár. A vár védelmére a két vízfolyást  az összefolyás alatt egy malommal visszaduzzasztották , így látták el vízzel annak árokrendszerét .  A négyzet alakú belső várat , amelyből ma csak egy L  alakú épület áll, egy 30—35 méter széles vizesárok övezte, amelyet a külső várból egy töltésúton lehetett megközelíteni.  A legyező alakú külső vár délnyugati oldalán a visszaduzzasztott Sárbereki patak, keletre a Kerka töltötte be a várárok szerepét, nyugaton pedig a patak össze volt kapcsolva a belső vár árkával. Ez a felépítési rendszer a terepen ma is nagyon jól megfigyelhető.

(Vándor László - A Lenti vár 1976-1978. évi kutatásának eredményei.)

1642.III.11-Bánffi az egyetlen tarackot elvitte a várból s Most lőfegyver nélkül vannak.

1643 –„En Lenti- vice Capitan Szecheödy István nagyságod paranczolatja szerent az minő fogiatkozasok vadnak eben az vegh házban ugi mint Lentiben Ngódnak punktatin  irva adok, ez szerint:

1.A végvár ágyúit Banffy Christof Alsólendvára vitette, így a vár ágyú, munitio és pattantyús nélkül van...ha ez nem  leszen az ellenséghnek szüntelen való reánk rohanassa miatt az vegh hazat semmi  utal megh nem oltalmazhattiuk. ..”

1643.VIII.30.-Szecsődi István Lantiból B. Ádámnak.

Ha jelző lövést adnak le, azt csak tiszta időben hallják meg Sz.Péteren (ma Őriszentpéter). A török mindig Kutos és Németfalu között megy föl Körmendre, éjféltájban a déli időben jön visszafelé. Sz.Péteri  vajda parancsolja meg a falvak lakóinak, ha a törököt észreveszik, azonnal lóháton adjanak hírt Sz. Péterre, s Körmendre. Tegnap egy pribék 15-öd magával Kápolnáról 2 hajdút vitt el a csépléstől, de nem mertek utánuk menni, mert féltek, hogy úgy járnak, mint aratáskor, amikor 7 emberüket vitte el a török. S ha akkor is utánuk mennek, a  Csömödér-i bürünél lesben álló 300 lovas mind egy szálig levágta volna őket. minket Nagos Uram "....kevesenkint elfogyatnak, majd immár az bástyára is  alig találunk hajdút vigyázni...ki elszökött, k i megholt , kit  az török vitt el . "

1644 után a nőágon rokon Nádasdy Ferenc lett Lenti és uradalmának birtokosa.

 1646.III.27- Szecsődi István Lentiből B. Ádámnak. Lenti katonaság száma: lovas 42, belső vajda 25, külső 25 gyaloggal.

1648.V.5. Szecsődi István Lantiból B. Ádámnak: Novai polgárok jelentették, hogy Kaczor János (csákányi várkapitány) megparancsolta nekik, hogy ezentúl ne Lentibe adják be a hírt , hanem Porszombatba. Kéri, B. parancsolja meg, hogy a falvak továbbra is Lentibe hozzák a hírt.

1649-1650 Szecsődi István jelentése a törökök által okozott károkról-"Lentyekben az mynekor esött az Török myat Anno 1649.  Az Katonak közöli Mihály Kovacznak  fejet  köték Baxay Istokot  e lfogtak. Vacy Giörgiöt elfogtak Szakmary Istvánt elfogtak Giarmaty Mihalt elfogták;.:,- Az gialogok közöli Tofey Jánosnak feiet vötek, Német Janczyt elfogtak, Szabó Janczyt elfogtak, Tonay Petyt elfogtak, Kardos B allit elfogtak, Zaby Giorginek feiet  votek, Horvát Farkasnak feiet  vötek, Tófei Nagi Giörgiöt elfogtak, Chömödery Giorgioknek feiet vötek, Magiar Giörgnek feiet  vötek, Bott Pétert elfogtak, - Anno 1650.  Bodacz Miklóst felleségostul elfogtak, Varga Miklóst elfogtak, Az Hadnagynak ket  Szilgaiat elfogtak, Katona Kopas Istok  fellességét elfogták, Katona Chorba Mihal felleseget elfogtak, Vörös Giörgi felleseget e l fogtak, Benczös Pálnak ket leianiat elfogtak, Vaczy Ballas parypaiat  Szerszámostul  elvittek , Racz lstoknak paripaiat szerszamostul elvitték, Horwat Miklósnak paripaiat  elvitek, Baxay Istóknak parypaiat Szörszamostul elvitek . Az Tehén marhainkatys mind elhaytotak. Secződy István."

"Anno 1649. Esztendőtül fogva kiket az Törökök elvittek  vagi  levágtak." /S most - a hozzátartozókon kivűl  41 személyt  sorol fel , mint akiket elhurcoltak a törökök Lentiből. A feljegyzést ezzel a szöveggel zárja: "Aszont, leant az kiket  elvittek  8  vitte / k / , Tehenüket Kétczer ízbe hajtotta e l csordással együtt." /Idegen, de kb. egykorú kéz-még az alábbi feljegyzéssel egészítette k i a fentieket: / " Lenti Zabo Mihalj , anak utána 5 Zolgajat Nadasdi  Ferenc uram eö Nagioaghanak. Ezeket fel nevezett rabokat kit  orzagh uton, kit  szölöhegiben, kit falukon vágtak,tagtak,nem chatan.”

A török veszteségek mellett végre a vár megerősítésére is utalnak dokumentumok. 1652. December 17.-én Batthyány Ádám Alsólendván pátenst ad ki, mely szerint a Lenti vár épületeihez a környező falvak házanként 20 szál fát kötelesek szállítani. Amennyiben ezt elmulasztanák, úgy a német katonák, vagy hajdúk mennének azt behajtani.

1653.-Haditanács rendelete. Alsólendva és Lenti várakban lévő német katonaságot Nádasdi Ferenc parancsnoksága alá rendeli.

1654.IX.7-Vasdinyei Sándor B. Ádámhoz. A várban 4 tarack s két kisebb van csupán, puskaporuk is kevés.

1656. Komáromy István Nemptiből  B.Á-nak. - Törökök száz lóval jöttek a vár alatti malomra. Szombathely és Iklód közötti fenyvesben volt a leshelyük. Dömeföldéről 2 kányavári hajdút vittek el.

1663.-Török adók összeírása - Lenti. Mezőváros. Szolgáltatások: A szultánnak : 6 Ft "a fumis". A kanizsai basának: 1 it 50 dénár. 2 köböl liszt , 10 pint vaj , 10 tyúk. 4 szekér 10 napra, különböző munkákra.

1664.ápr.8.- A bejegyzés szerint 17 lovasból, és 69 gyalogosból áll az őrség.

1667-ben terv készült a vár nagyszabású átépítésére, amely azonban (valószínűleg pénzhiány miatt) nem valósult meg.

Nádasdyt királyellenes összeesküvés miatt kivégezték 1671-ben, birtokait elkobozták. Átmenetileg a királyra száll a birtok.

1680.I.23.-Batthyány Kristóf generálishoz-Nempthi, Alsólindva és Balatincz /!/ végvári katonasága ellen emelnek panaszt, akik a kamara tisztségviselőivel nem tudnak megegyezni.

1681.szept.12. kamara a csáktornyai adminisztrációhoz. Nempti-Selischevick Perenc becsehelyi főesperes sürgeti a várban lévő német katonaság által Sz. Ferenc tiszteletére emelt templom kijavítását. A templom állapotáról jelentést kérnek. (Egy 1688-as Zágrábi érseki levéltári bejegyzés (Canonica visitatio) megadja a helyét is a templomnak-…” a vár kapuja közelében, ahol oda bejárnak, nedves, sőt mocsaras halyen van a Szt. Ferenc templom,…fából építve, gyengén minden pillanatban összedőléssel fenyeget. Elég tágas, de nem is javítható. - Új templomot kellene építeni alkalmasabb helyen, in suburbio ante praesidium,….ahol a régi is állt. Mihelyt a háborús idő véget ér, fel kell építeni..)

A Szent Ferenc templom mellett a vár is siralmas állapotban van az 1680-as évek első felében. A vár rossz állapota mellett a redukció miatt létszámhiánnyal is küzdenek.

1681.11.23.Szecsődy Gáspár Lentiből B. Kristófnak.- Középső várnak töltesi beszakadtak és romladoztak, az palánkjai kidüledeztek. A hidak is igen megromlottak. P.S. Itt nemcsak a középső, de a belső várnak is egy darab palánkja kidőlt.

1681.12.11.-Sibrik Pál levele B.Á-hoz Egerszegről. Lentibe és Zalavárra küldjenek 200 németet.

1682 1.24. A vár romlott állapotát panaszolják. A középső várhegy palánkja romlott, a hidak használhatatlanok, sem lovas, sem szekér nem használhatja, Még- tűzifát sem hordhatnak Maguknak a várba.

1685.IX.4.-Nagy Zsigmond levele,Lentiből  B.A-nak”-... szegény végházunk éppen romladozott és pusztult állapottal vagyon”

A kettős adóztatás, a gratius labor, a török veszély, a készülő Kanizsai blokád mellett, a felszabadító csapatok elszállásolása is terhet jelent a lakosságnak és a végbelieknek.

1685.VII.29. Nagy Zsigmond levele Lentiből B-Á-nak.

... Itt valóban nagy nyomorúságban vagyunk a német szomszédok miatt, egyfelől  aratja  a szegénység, másfelől csépli s elviszi . Gabona hordó szekeréből kifogja a lovát vagy ökrét, az arató asszonyokkal Istentelenség, amit csinál. Annyira körül könnyül vétettünk pedig, hogy majd- alig van valamely falu , akiben nem volna... Hosszufaluban Laszlit regimentje, Lendván Deszlit , Montecucoli regiment Csesztregen hál.

1686-ban az Alsólendvai és a Lenti váron felújítási munkálatokat is végeztek, erről az alábbi számadási jegyzőkönyv is tanúskodik.

A felszabadító háborúk során a Lenti vár katonái is részt vettek a hadműveletekben.

1686.VII.4-Lenti végházból táborra ment vitézlő rendek száma-50 lovas,50 gyalog.

1688.XI. 10. Haditanács összeíratja a végvárak katonaságát. Lenti: német 50, hajdú 100, huszár: 100

A Nádasdy birtokok 1671 után a királyra szálltak, de hamarosan új tulajdonos lépett a színre…

A Bánfi család nőági leszármazottai és Esterházy Pál — aki tevékeny részt vállalt az uradalom várainak megszállásában, és az Alsólendva—Lenti uradalom egy nyolcadának birtokosa volt — indított keresetet a birtokért Esterházy szerződést kötött a kamarával, hogy 102 500 forintért megkapja a két uradalmat. 1690-ben meg is kapta az adománylevelet  I.Lipóttól.   A császárhűségével 1687-ben hercegi rangot kapott főúr 1712-ben megkapta a jogot, hogy a hercegi címet legidősebb fiú utódaira is kiterjeszthesse. Ekkor elrendelte, hogy az adományul kapott Nádasdy - féle birtokokon levő várait I.Lipót iránti tiszteletből L betű alakúvá alakítsák át . A ma álló L alakú épület az 1712 utáni átépítés révén jött létre… (Vándor László)

A katonai jelentőségét vesztett vár uradalmi központtá vált, később tiszti és családlakásokat alakítottak ki falai között. Egy 1764-es leírás felvázolja a vár akkori felépítését, pontos leírást ad a helységekről: -„Vagyon az Berek közöt az M Urassághnak jó  materialiákbul valló kastélla, 2 condignatiora (emelet vagy szint) Fa Sindőly alat ; minden Condignatioba találtatik három szoba, egy konyha, állatta földszint; az Kapu mellet két kis kamara forma Pincze." (Eszterházy hercegi levéltár-Oppidum leírás)

1832-"A régi vár palisatirozása most is látszik. Egyéb nem maradt a várnak falaiból épen, mint a belső kapuja, amelyen felül két emeletre épült kasznári lakás vagyon. "

Könyöki József 1884-ben készít leírást a várról:  „A kaputorony, melyen a vonóhid nyomai még láthatók, a jelenlegi bérlők Lenk testvérek hanyagsága folytán dült romba, úgy hogy csak a négy erős fal áll, még, is kivehető, hogy a torony kétemeletes volt. Három kisebb épület nyomait találtam még, de miként voltak ezek összekötve a vár többi épületeivel azt annál kevésbé lehet kipuhatolni, miután a 2, lapon látható rajzon ezen épületek is külön állanak. Az alaprajzon éjszakra eső hosszú épület a régi vár anyagából épültnek látszik és jelenleg magtár. A vár egy széles víz árok által van elszigetelve, mely vizét a Kerka folyócskából kapta; innen e folyócska Szécsi Sziget felé veszi útját. Kezembe került Lenti várnak egy rézmetszete következő felírással: „Abbildung der Wöstung Nembti in Ungarn. 1665." Úgy látszik, ezen kép egy illustrait múből való. Ha e várat öszszehasonlítjuk a vár jelenlegi alakjával, azt tapasztaljuk, hogy 1665ben a vár csak czölöpfallal volt körülvéve és a jelenlegi granarium mögött egy templom és egy nagyobb épület csoport létezett. Én, a ki a helyszínén voltam lehetetlennek tartom, hogy oly nagy épületcsoport a granarium mögött elfért volna s így csak az lehetséges, hogy a vár csak 1665 után miután az épületek nagy része már elpusztult volt, lett csak vízárokkal körülvéve, vagy a képnek rajzolója nem természet után, hanem leírás után rajzolta ilyennek."

(Könyöki, Pozsony 1884 évi december hó végén.)

1925-Várának omladéka a múlt század nyolcvanas éveiben még megvolt. Előtte szép tó terült el. Tágas szobáiban uradalmi tisztek, később cselédek laktak. Az uradalmi bérlők pusztulni hagyták. Később ugyanis a bérlők - kegyeletre nem gondolva – lebontották és helyére magtárt építettek.

1976 őszén, amikor is a nagyközség tisztítatta a vár környezetét a bozóttól, a vár árkában előbukkantak a külső vár nyugati palánkjának cölöpmaradványai. A községi vezetőinek támogatásával, az Országos Műemléki Felügyelőség megbízásából régészeti kutatások kezdődtek (1977) a várban. A több ásatási perióduson keresztül zajló ásatás eredményeképpen Vándor László ásatásvezető régésznek sikerült a vár felépítését és építéstörténetét tisztáznia. Ásatási eredményeit publikáló tanulmányában reményét fejezte ki a szakember, hogy sikerül a műemléket az idegenforgalom, és a település szolgálatába állítania. Szomorúan kell megállapítanom, hogy ez majd 40 évvel az ásatások befejezését követően sem sikerült. Az elhagyatott műemléképület magányosan, lepusztulva várja a szebb időket. A közelmúltban felröppent a hír, hogy a település vevőt keres a műemlékre. (http://hvg.hu/ingatlan/20151202_Elado_egy_magyar_var_retekkel_horgasztova ) Remélem, hogy Kerka vára méltó gazdára lel, és újra felvirrad a nap Zala megye Egervár után a legépebben fennmaradt erőssége felett.

 

Szécsisziget

Lentitől 9km-re délkeletre, a Zalai dombságban a Kerka folyó partján áll Szécsisziget. Még most is emlékezetembe villan az a festői kép, ahogy a falu felé autózva egy természetes magaslaton megpillantottam a Szapáry-Andrásy kastélyt, amely az egykori vár anyagának felhasználásával épült. Előtte a Kerka holtágának ingoványos területén kialakított bivalyrezervátum. A békésen kérődző bivalycsalád a gyönyörű természeti környezetben, melynek kiváló hátteret ad a nemrég felújított kastély. Festménybe illő, romantikus kép. A falu a 14. század végéig a Szigeti család tulajdonában volt. Szigeti Péter 1403-ban azokhoz a főurakhoz csatlakozott, akik Zsigmond ellenében Nápolyi Lászlót kívánták a trónra jutatni. A lázadás leverése után Szigeti elvesztette birtokait, amelyet a király a nagyhatalmú Szécsi Miklósnak adományozott. Ezen família birtokolta a területet a középkor folyamán. Valószínűleg a Szécsiek emelhettek itt várkastélyt a Kerka folyó völgyének egy természetes szigetén. 1437-ben említik először az erősséget Szécsi Miklós fiainak várnagya kapcsán. (Castellanus  castelli Zygeth. /1437: Dl-13029) Ekkor még Szigetnek nevezik a helyet. Szécsiszigetként 1496-tól kezdődően (Csánki D.) szerepel. Bár, mint az az alábbi birtokfelosztási iratok igazolják a Sziget és a Szécsisziget elnevezést felváltva használják.

1541  Zigeth castellum- Sempte, 1541. Thurzó Elek gr. országbíró és locumtenens testimoniálisa:

Thurzó Elek és felesége ormosdi Zekel Magdolna, úgy is, mint kiskorú Anna és Erzsébet leányaik gyámjai, valamint Salm Miklós és feleségei Széchy Margit között létrejött tranzakcióról. Fölsőlendva várát, Zygeth, Murayzombathel és Lethenye castellumokat két egyenlő részre osztották. Az egyik fél részt Thurzó Anna és Erzsébet, a másik fél részt pedig Salm Miklósné, Széchy Margit kapta.

A birtoklás körüli vitáknak ezzel nem lett vége. 1526-ban a mohácsi csatában hősi halált halt Széchy II. Tamás Vas megyei főispán fia, István visszavonta korábbi nyilatkozatát, mellyel hozzájárult, hogy atyja a mostohájára, Zekel (Székely) Magdolnára hagyományozza a Vas megyei Dobra várát, Letenye mezővárost, valamint (Szécsi) Sziget kastélyát.

A hatalmas Széchy-dominium várai és kastélyai többször képezték vita tárgyát a Széchy-örökösök —Thurzó Elekné Székely Magdolna ezen házasságból származó leányai (Anna és Erzsébet) valamint Széchy Tamás leánya, Margit (férjezett gróf Salm Miklósné) —között, mely 1541-ben egyezséggel végződött. Felsőlendva várát, Szécsisziget, Muraszombathely és Letenye castellumokat két értékben egyenlő részre osztották, s az egyiket Thurzó Anna és Erzsébet, a másikat Salm Miklósné kapta. Számunkra ez az „osztály" azért fontos, mertnév szerint felsorolja Letenye mezőváros, Béc, Szentgyörgy, Egyeduta, Csitár és a kis Hergyó jobbágyait a telkek nagyságával, a zsellérek valamint a puszta telkek számát.

Visszatérve Felsőlendvai Széchy Margit két házasságából született leányainak: gróf Archo-i Pyrho Júliának és gróf Salm Magdolna férjezett báró Lobkowyczi Poppel Lászlóné 1572. évi, Miksa császár által aláírt vagyonmegosztási szerződésére, elcsodálkozhatunk a latin nyelvű irat rendkívüli precízségén. Az örökösök asszonynevéből kitűnik, hogy ők is követték idősödő anyjuk példáját, s mindketten idegen országbeli főúrhoz mentek feleségül. Megosztásra került Vas megyében Felső-Lendva, Dobra és Muraszombat, Zalában pedig a szécsiszigeti és letenyei uradalom.

1572-ben (májusban) Széchy Margit Salm Miklóssal levő első házasságából született Magdolna és második házasságából (archoi Pyrho gróf) született Júlia között felosztják a birtokot.

1572. június 29. Osztály Archo coraes és feleségei Szécsi Margit lányai Júlia hajadon között egy részről és Salm Miklós meg feleségei Szécsi Margit leányai Magdolna között más részről. Felosztásra került a Zala megyei Szécsisziget castellum és tartozékai.

1572-Thormafölde  of.t Zechyzygethe castellum Miksa cs. és kir. által kiadott bizonyságlevél. /Eredeti. latin. Kelt. Alzar possessioban 1572-ben./ június 29-én.

A király előtt megjelenik Zazy András  a kir. pers* praesentia bíróságának locumtenense, s jelenti, hogy megkapta korábban a királynak 1572. ápr.20.-án Bécsben kelt mandátumát, s az abban foglaltakat, illetve az abban előirt osztályt foganatosította. /A mandátum szerint - melyet az oklevél szószerint közöl – korábbi időben kérelmet nyújtott be a királyhoz Felseelyndwa-i Zechy Margitnak második férjétőli Archo-i Pyrho gróftól született leányai Júlia, melyben egyenlő és igazságos osztálytételt kért saját maga és féltestvére, anyjának első - Salmas-i Miklós gróffal - fennállott- házasságából származó leányát Magdolna - k i most Lobkowycz-i Poppel László felesége - között. A király annak idején az osztály lefolytatását Hethes-i Pethe Imrére / ki a kir. y pers. prans, helyettes ítélőmestere volt akkor/ bízta. Az osztály azonban elhúzódott, s Pethe azt nem foganatosította. A felek végül is 1572. máj. 6-át, s az azt követő napokat tűzték ki az osztály foganatosítására, egyben kérték, hogy a király ezúttal Zazy Andrásnak adjon mandátumot az osztály elvégzésére. A király ebben a mandátumban meg is hagyja Zazynak, hogy a kitűzött időben menjen "ad faeies Arcis Trlnchiniensis, ad castrorum Felsew Lyndwa, et Dobra, Neonon castelli Muray Zombathnooati, stem Monastery sancti onnino i n Castri ferrei, ad Castello Zechyzygethe nuncupati i n Zaladiensi comitatibus existentlum habitorum.,," valamint ezek tartozékaiba, s a teljes vagyon meg osztását végezze el, annak megtörténtét pedig - a nála lévő királyi pecsét felhasználásával - a király nevében kiadott bizonyságlevéllel igazolja, s a bizonyságlevél azonos példányait a feleknek adja ki. Zazy ezt a mandátumot teljesíti most, s részletesen számot ad az osztályról.

1600 után a Kanizsa elleni végvidék váraként a Kerka alsó folyásának őrzése és a folyó mellett futó útvonal felügyelete lesz a feladata.

1604-ben a török sikertelenül ostromolta. Egy 1607-ből származó zsoldlajtsrom szerint az őrség létszáma 150 fő. Kapitánya Széchy Tamás.

Kb. 1610-1620. Szécsisziget-50 lovas, 100 gyalogos. "Az mely Vegek Canisa ellen szükségesek volnanak es mellik végben menny embert keolleön tartany"

1612-Győrffy Pál revocatiojával kapcsolatban történik említés Zechyzigeth fortalicium kapitányáról, akinek neve Kralyowith János. (Krajovszky János)

1630-Dániel János Szécsiszigetből- Tormaföldi polgároknak a törökök megparancsolják, hogy a lentiekkel vívott harcban elesett törököket keressék meg. Tizedes feleségét elvitte a török, Borsfáig üldözték. Csömödór-i kelőnél meglövöldöztík az ittvalók a törököt. "Minduntalan rajtuk vadnak, mégcsak a szőlőjüket sem tudják beszedni”.

1630.-Szécsiszigeti gravaminák. A vajdát a vár alatti kertből elvitték. Másodszor egy asszonyt s 2 gyermeket vittek el. Harmadszor a marha egy részét hajtották el, majd mikor a megmaradt marhákért is visszajöttek, a vár alatt megharcoltak velük s a marhát is visszavitték. Majd 500 lovas s gyalog jön a vár alá. 1638.-mikor rablani jöttek s Szent Miklósnál eléjük álltak, 12-öt levágtak, s 3-t elvittek. Nem is tudják azok számát, akiket levágtak. Nemrégen még a papot is elvitték, az is sarcon jött ki.

1630-1637 Szécsisziget Török gravamina Nádasdy Pál halála óta 30 személyt vittek el vagy öltek meg a törökök. Egy másik forrás is akad a török károkról. E szerint 1636 és 1638 között 36 ember vittel el, 16 embert öltek meg, és további 9  embert vagy megöltek, vagy elraboltak Szécsiszigeten.

1637- III. Ferdinánd instrukciója az új főkapitány B. Ádám részére. A várban 50 lovast s 100 gyalogot tartson.

1638. Dániel János Szécsiszigetből –Könyörög, vegye el tőlük a főkapitány a kányavári őrséget, mert igen kevesen vannak még a belső várra is. Az elmúlt harcban is estek el közülük.

1638-Szécsisziget Batthyány Ádám jelentése a végvárról. A várban az előirt 100 lovas és 100 gyalogos helyett csak 25 lovas, s 20 gyalogos van, feltétlenül szükséges a létszám feltöltése s az épületek rendbe hozása.

1638-50 lovas és 100 gyalog a várban.

1639-1 főkapitány, 1 vajda, 2 zászlótartó, 2 dohos /mindkét vajdának 1 - 1 apródja/ 7 tizedes 25 lovaskatona, /összesen 46 lóval a kapitányét i s beleértve/ 53 gyalogos. A névsor után 11 özvegyet sorol fel. (Batthyány l t . I , Ádám iratai 1639* május 1 . "Az Végek meghiavasa...")

"Mentem Lentibül Szecziszigetben es találtam ottan Szeczi Dénest es az benne valokatis fogiatkozottul es kevesen voltak az benne való fizetéshez képest, nem voltak teöbben, hanem lovas no 25 és gyalogokat monták hogi volt no 70 egiebarant az hel az mága aláppáttiahos képest megh lehetne czak egetes heiaval van."

1640 szeptember 18.-.Dániel János Szécsiszigetből B. Adámnak-Lenti és Szécsisziget katonasága Beletinc felé rabolni induló török sereget támad meg Kányavár táján a hegyekben. 4-t elfognak közülük. A török ezért erősen portyázza a vidéket" Minduntalan rajtunk vadnak, megh csak az szölejöket sem tudják beszedni" t.i . a végváriak.

1641-Ziget /Szécsisziget/ A mult héten Kapornak alatt voltak a törökök, elvitték 1 tizedes lányát, 2 hajdút és 1 fejet, Ziget alul is 4 rabot vittek el , A kányavári zászlótartót a vár alatt elfogták. Fenyegetőznek, ha Nagyságod nem bocsátja el a rabjait . Nagyságod faluját, Szentivánt felverik, jobbágyait elrabolják, "de ez csak álnokság."

1643- 100 lóval Kanizsáról kijött a török egy régi katonának a fejét vette.

A végbeli vitézek a török portyák miatt elmaradozó mezőgazdaságból származó bevételeiket rabló portyákkal igyekeznek pótolni. Előfordul az is hogy a török elleni rabló vállalkozásoknak a katonai kötelezettségek látják kárát. Az engedély nélküli portyák miatt hiányos az őrség a castellumban, fizetetlenség miatt gyakori a fegyelemsértés és az engedetlenség. Egy 1643. december 9.-én kelt, Dobos Györgynek és a seregnek írt levélben Batthyány csinál rendet: "Azért ennek utána is vitézek az Szofogadatlanságnak es az Kemenniséghnek békét hadgiatok, az beinek Kapuiét az Kapitán hire nélkül se akarattya ellen megh ne nyissatok, vagy penigh akar mi Kiozin Teöreök hirre egy avagy ket Tehénnek el haitásaért Ki ne menietek,az helt pusztán ne hadgiatok, melliet nem régen czelekedtetek es oktalanul magatokat el vesztettétek az vakmerős Kemennységh miatt…”  Megparancsolja nekik a továbbiakban, hogy a kapitánynak mindenben engedelmeskedjenek. Ha előfordul a jövőben a parancs nélküli, meggondolatlan török elleni akció, akkor az életben maradottakat Batthyány ki fogja végeztetni.

Batthyánynak továbbá ítélkeznie is kell, hiszen a falvakat is rabolják a hajdúk. A december 9. levélben utasítja Dobost, hogy a rablott holmiból a kárvallottakat kell kárpótolni. A rablóvállalkozások kótyavetyéinél előforduló vitás kérdésekben is döntést kell hoznia. A vállalkozásokban elhunyt katonák családtagjainak is kell juttatni a zsákmányból.

" akik elvesztek a harcban, azoknak is van feleségük, maradtak hozzátartozóik, A kártérítést azokon kell megvenni.”

A töröktől zsákmányolt két lovat helytelen lenne "Malakoczi Uram-nak adni, mert Malakoczi azt nagyon kívánja. E helyett ezt mondja Batth. - Salamoni Ítélettel: „,mert együt volt az nyeresógh es veztesegh. Kotyavetyere Kölly vetni es az Karvallottakat s Sebeseket Kölly vele contentalni” - hiszen Malakoczi nem kapitány Szeczi Szigeten, hanem csak a jobbágyok tiszttartója, s ne avatkozzik a katonák dolgába.

Végül Szalai Jánost ajánlja a vajdaságra Dobos kapitánynak, Zuk János helyett, akiben nem bízik.

1644-Zalai János vajda Szécsiszigetről Batthvany Ádámnak. A vár igen szorongatott állapotban van. A török szüntelenül a környéken csatázik, nem tudnak kijárni a falvakra. A vár épületeivel senki sem törődik. Nincs pattantyúsuk. Kéri, küldjön Batthyány legalább 10 németet Egerszegről.

1644.IV.9.- Bánffy István levele B. Ádámhoz, Kéri parancsolja meg Szécsisziget végvár népének, ne pusztítsák birtokait. "Szécsiszigetiek jobbágyaimat kergetik, útjukban háborgatják, marháikban sagmant hannak, és egyéb féle inconvenienter lévő dolgokat cselekszenek. Mostanában Kanizsára mentek volna jobbágyim, azokat Alsolindvai városom előtt föl verték, magokat Szigetben fogságba vitték, és az szekéren lévő portékajókban sagmant hagyván, négy lovakat elvittek”

A török portyázások mellett a vár is rossz állapotban van, a környék lakosságát pestis tizedeli.

1645?- Dobos György Szécsiszigetből-,,ha valaha kívántatott épités ez végháznak, most kívántatik…az kaputól fogvást a nagyhídig a kerítés csak szintén ledűlőben vagyon, eléggé támogattatom, de mind kirothadott," A hódoltságiak, ha Kanizsára rendelik őket, elkerülik a várat, s máshol keresnek kelőt a Kerkán.

1645.II.9.-Szalai János és Zuk János vajdák Szécsiszigetből Batthyány Ádámnak,-.az több uj házakba rendölt vámegye népet ide egyet sem, im mostanában is 4 jó öreg katonánkat a törökök elvitték s az döghalál is fölötte megronta bennünket,,,nem tudhatjuk ki légyen kapitányunk, im az elmúlt egy egész esztendeje felénk sem jött az kapitányunk. 1646. V. 25.-én kelt levelükben ismét Dobos György kapitányra panaszkodnak.

1645 körül Dobos György Szécsiszigetből- A külső palánk kidűlőben van, a belső vár is elpusztult. A házak fedetlenek, se ablakok, se kemencék. A fölső részben ispánok, kulcsárok laktak, állandóan dörömbölést kellett hallgatnia. A felsőházba költözik, alsóba feleségét s gyermekeit teszi. A gratuitus laborra kötelezett falvak 2 - 3 szekeret küldenek csupán s kísérőnek gyermekeket és lányokat.

1645 - Dobos György Szécsiszigetből- Szeretné, ha a főkapitány: a maga szemével láthatná az végháznak az ő állapotját, megláthatná Ngod minemű fogyatkozott állapottal legyen, egy jóravaló kapunk, egy jóravaló hidunk nincsen, semmi jóravaló láncok az soronpókon, semmi jó lakatok nincsenek, kivel mind 'tartoznának az ő Nga gondviselői..."

A Kerkán lévő kétkerekű malom egyik kereke elveszett, a másik sem forog, molnár sincs benne, így veszedelmes vidékekre kell őröltetni járniuk a várbelieknek és a lakosságnak.

1646. II. 26 - Dobos György Szécsiszigetből. A külső és belső végházat ebben az évben szeretné megcsináltatni. A hidakat és a malmot a főkapitánynak kellene megcsináltatnia, hiszen a majorságbeliek használják. Különösen a malom fontos, Lentiben kell őrletniök, mert nem akarnak a hódoltsági malmokba járni. A külső sorompónál lévő belső híd leszakadt egy szekér alatt. Palánkot szeretne a bástyák közé vonni.

1646. III. 22. Szécsiszigeti sereg B. Ádámhoz.- Soha a végház még veszedelmesebb állapotban nem volt , A két hidat a földesúrnak kellene javítani, hiszen jórészt ők használják, a seregbeliek még a tűzifát is hátukon szállítják be. A malom is teljesen elpusztult s hódolt falvakra iszákkal, tarisznyával viszik a gabonát őrleni.

A könyörgő levelek meghallgatásra találnak Batthyány Ádám pátenst ad ki a környék falvainak, a vár védőműveit felépítendő…

1647-Gr. Batthyány Ádám generális parancsa Szécsisziget végvár megépítésére. /Kelt Pozsonyban, 1647. máj. 21-én./ Batthyány Ádám pátensének fogalmazványa: Szécsisziget "külső kerítését" a török elégette. Ennek felépítésére a gratiutus labor-on kivül a falvak lakóit Lenti, Alsólindva, Belatincz, Rakicsány, és Muraszombat tartományokból a várhoz rendeli várműre. Mulasztás esetén szigorú büntetéseket helyez kilátásba.

Előfordul, hogy a szomszédos várak katonasága is garázdálkodik a Szécsiszigethez tartozó falvakban.

1647-B. Ádám levelének másolata Csörgő Bálint lendvai kapitányhoz- Alsólendva-i katonaság nagy dúlást tesz a szécsiszigeti jószágban: "házakat, pincéket föltörnek, egy szóval sok féle mód nélkül való kárvallásokkal illetik az szegénységet."

1647.- Szécsiszigeti sereg Batthyány Ádámhoz -A török miatt nem tudják szőlleiket munkálni, de még fát sem tudnak a várba hozni. Külső vajda alatt 17, belső alatt 12 gyalog van s összesen 10 lovas. Csak 1 1/2 font poruk van.

1648-Szécsisziget castrum - Zrinyi Miklós és Malakoczi Miklós között egyezség Szechi Szigeti praesidium és tartozékaira vonatkozóan, - Malakoczy Miklós és felesége Szechy Katalin nyugalmasabb helyen akarnak javakat szerezni, ezért Zrínyi Miklósnak és örököseinek 12000 Ft-ért átadták birtoklásra azzal a feltétellel, hogy a visszafizetésig a Zrinyi családot a birtoklásban nem háborgatják, ugyanakkor Zrinyi Miklós azokat a jobbágy szolgáltatásokat, amelyek a tulajdonost illették Muraköz szigetén, ezután is be fogja hajtani.

Az 1649-es kárjelentések szerint 1633-1647 között 147 személyt vittek el vagy vágtak le, és 450 marhát hajtottak el. Ennek kissé ellentmond egy másik jelentés, mely szerint 1642-1648 között 345 személyt vittek el s vágtak le. 63 házat felégettek 150 marhát elhajtottak.

1650.III.31-Barbély István levele Szécsiszigetről B.Ádámnak. A várbeli vitézek a török miatt nem tudnak a falvakba kijárni élelmet szerezni, pedig igen szűkében vannak.

1653. VIII.1- Herbgy István Szécsiszigetről Batthyány Ádámnak. "...ezen nyomorult puzta várunk Szecsi Zigete szintén eldűlő félben vagyon..." a gratuitus labort a falvak nem prestálják. A Sz. Miklósi kelőt bevágta a főkapitány parancsából. Mindez a vitézség kárára van, mert a Tótság lakói Lenti felé vették útjukat. Igaz itt a német kapitány állandóan zaklatja őket. (Az átkelőt feltehetőleg azért kellett tönkretenni, mert a török is ezt használta pribékjeivel a portyázások során)

A robotmunkát a törökök is alkalmazták, nem csak a hódoltsági, hanem a Rába vonaláig terjedő kettős adóztatású területeken is. Közigazgatásukat nem tudták ráerőszakolni a végvárláncolat miatt a területre, portyázásokkal tartották félelemben a falvak népét.

1653-Musztafa olai bég levele a tartomány falvaihoz minden falutól 1 fejszés jöjjön 1 heti élelemmel Kanizsára.

1656.III. 18. Széchenyi György pk. Sümegről- Karácsonyfalvai és novai jobbágyai szinte elpusztultak a szécsiszigetiek pusztításai miatt.

1656.-Szécsisziget. praesidium - Szécsisziget megerősítéséhez kirendelnek egy járást 3 napra.

A végvári haderő 1672-es csökkentését követően 30 lovas és 40 gyalogos marad csak Szécsiszigeten.

Egy 1684-es urbárium felsorolja a malom kihozatalát és bevételeit ez a forrás a visszaigazolása annak, hogy az 1645-ös levelek után valamikor helyreállították.

1684. VIII. 29-Szecsődi Gáspár Lentiből Batthyány Kristófnak- Szécsiszigetiek Összes marháját éjjel elhajtotta a török. A kanizsalak igen fenyegetik a falvak népét égetéssel és rablással, ha nem mennek be várműre, szénakaszálásra és aratásra. Reznek lakóit 3 szekérrel beengedte, de élelmet nem vihettek magukkal.

1685. VIII. 12. - Bossa Mihály vajda Szécsiszigetből - Kanizsaiak lest vetettek a légrádiaknak, akik Komárom városáról a marhákat el akarták hajtani s 43-t elfogtak.

1686.VII.4-A felszabadító háborúkban a Szécsiszigetiek 20 lovassal és 30 gyalogossal képviseltették magukat

1687.1.20-gr. Braskovics Miklós levele.- Szécsiszigeti jobbágyai a végbeliek ellen keservesen panaszkodnak.

1688-Haditanács összeírása a végvárak katonaságáról-Szécsiszigeten 100 huszár, 100 hajdú.

A Zrínyi család kihalása után a Széchyek majd a Kéryek birtokolják a várat. Ugyanezen évben elhunyt Széchy Péter, s vele kihalt e nagy múltúcsalád férfiága. 1687-ben (más források szerint 1688-ban) Lipót császár kedvelt hívének, gróf Kéry Ferenc tábornoknak —Széchy Julianna férjének —adományozta az uradalmat, valószínűleg elmaradt illetményei fejében.

Kanizsa ostromát meg sem kísérelte a felszabadító sereg. Mivel eleve az őrség kiéheztetésére törekedtek, a dunántúli főkapitány elrendelte, hogy a Zala folyótól délre minden falu népe költözzék el jószágával, élelmével, értékeivel egyetemben, hogy a házakat, malmokat felgyújthassák és a várat blokád alá vehessék. A terv be is vált, 1690. április 13-án az éhségtől legyengült őrség megadta magát, és végre Kanizsa is felszabadult. Kéry nyilván tisztában volt a várható pusztulással, s mivel 1687-ben még a harcok elején tartottak, feleségével kijelentette, hogy békésebb vidéken szeretnének birtokot. Ezért nem is kezdtek el érdemben gazdálkodni Széchiszigeten. Előbb bérbe adták, majd 1690-ben eladták Szapáry Péternek és feleségének, Egresdy Zsófiának 10.000 Ft-ért, 100 akó borért és 100 köböl zabért. Ez utóbbiakat a vásárlók kötelesek voltak az Apátiban lévő kastélyba szállíttattni.

1690-ben a birtokot Széchy Julianna hozományaként megszerző gróf Kéry Ferenc Szécsisziget castellumot, fortalitiumot és dominiumot tartozékaival együtt eladta Szapáry Péternek és feleségének, Egresdy Zsófiának, valamint örököseinek, 10 ezer forintért, 100 akó borért és 100 köböl búzáért. A Szapáry család a katonai jelentőségét vesztett erődítést elbontja, és helyére emeletes kastély építtet (1759). Napjainkra csak a magtárépület őrzi a hajdani vár építészeti emlékeit. A 2000-es évek elején a kastélyt felújították, napjainkban szállóként és múzeumként várja a látogatókat. A kastély körül szinte épségben megmaradt az egykori vár árka is.

 

Kányavár

A Kerka vidékéről az Alsó Válicka területére vezet utam. Kányavár erősségéről nagyon keveset lehetett tudni. Régészeti kutatásról nincs információm, csupán terepbejárásról. Nováki Gyula rajza tanúskodik erről. A helyszín megtalálását Dénes József várkutató hatékony segítségének köszönhetem, amelyet ezúton is nagyon köszönök neki.

Kányavár községet átszelő főút párhuzamosan fut az Alsó válicka patak vonalával. A Községi könyvtárat elhagyva kell menni a főúton (Pördefölde irányába) menni kb. 200 m-t, majd jobbra lekanyarodni a Válicka patak irányába. Kb. 100-150 m-t megtétele után a házak és kertek ölelésében feltűnik a kisebb mocsárral övezett dombocska, amely egykor a Kerecsényiek sasfészkének adott otthont. Az erősség történetét a falu honlapjának történeti adatainak és a levéltár helytörténeti bejegyzéseinek segítségével dolgoztam fel. Az idézeteket dőlt betűvel, a levéltári bejegyzéseket kivastagítva adom közre.

„Az Alsó-Válicka menti kisközség hajdani erősségének emléke a falu nevében őrződött meg. A falut a középkorban Kányaföldének nevezték, és csak az itt épült vár után kezdik a 17. században kányavárnak nevezni. A várnak ma már semmiféle nyoma nincs, de tudjuk róla, hogy téglából épült a patak mocsarainak védelmében. Maradványait a múlt század végén, de századunk elején is még hordták az itteni lakosok építkezéseikhez.

Kányafölde történetéről az oklevelek adatait böngészve nagyon keveset tudunk. Először 1417-ben hallunk a faluról, ekkor Kányaföldi Márk fia, Pál lakhelye. Később Dobri Gergely az itteni birtokos, akitől Kerechényi László, Alsólendva várnagya foglalja el az 1440-44 közötti zavaros időszakban. A Kerecseny faluból származó kisnemesi família sarjának a későbbiekben is sikerült megtartania Kányaföldét, amely aztán a család központjává vált, előnevüket is innen vették.

A kányaföldi várkastélyt valószínűleg György építette, aki Bakócz Tamás esztergomi érsek kincstartója volt, és 1510-ben 22 zalai, 9 horvátországi helységben volt birtoka. Először 1516-ban hallunk a várkastélyról, majd 1523-ban már mint várat említik. Györgynek három fia volt és egy lánya, aki Hássági Dénes neje lett. Egyedül Pálnak voltak gyermekei, hat fia és két lánya, akik korán árvaságra jutottak. A halála előtt már súlyos pénzzavarban lévő Pál sógorának zálogosította el a várat, akitől a fiúknak csak 1548-ban sikerült visszaváltaniuk. „ (www.kanyavar.hu)

1536. május 31. (f.IV. a. f. penthecostes) Pozsony (Posony)

Bethlenfalvi Thurzó Elek (Thurzo de Bethlenfalwa) országbíró, Ferdinánd király helytartója, a kapornaki egyház konventjének. Előadták előtte a nemzetes Kerecsenyi Katalin (Kerecheny) asszonynak, a vitézlő Háshágyi Dénes (de Hassagh) özvegyének, valamint fiainak, Ferencnek, Gábornak és Imrének a nevében, hogy ők a néhai Kányaföldi Kerecsenyi Pál (Kerecheny de Kanyafelwde) Kányafölde várában (castrum) lévő birtokrészeit, valamint Kerettye (Kerethye), Szentadorján (Zenthadoryan), Máróc (Marocz), Gutorfölde (Gwthorfewlde), Barlahida (Barlahyda), Szompács (Zompach), Várfölde (Warfewlde) és Báza (Baza) birtokokat, zálog címén törvényesen birtokolni akarják. Az országbíró utasítja a konventet, hogy küldje ki hites tanúbizonyságát, akinek jelenlétében a kijelölt királyi emberek valamelyike iktassa be a kérelmezőket a fenti birtokokba. Az esetleges ellentmondókat idézzék a királyi személyes jelenlét elé, az ellentmondók és a jelenlevő szomszédok és határos birtokosok nevével tegyenek jelentést. - Kijelölt királyi emberek: Ebergényi Péter (de Ebergen), Becsvölgyei Illés (de Bechwelgye), Koppány Benedek (de Koppan), Hetési András (de Hetes). - A hátlapon: Lecta.

Hátlapján zárópecsét nyoma. —fasc. 42. nr. 2152. — Az oklevélen a jelentés fogalmazványa (lásd 135. sz..).

1536.  Junius 17. (III. die diei introduct.) [Kapornak]

A kapornaki egyház konventje jelenti Bethlenfalvi Thurzó Elek (Thurzo de Bethlenfalwa) országbírónak, hogy az 1536. május 31-én kelt parancslevelére (lásd 134. sz.) kiküldte szerzetestársukat egy emberrel, akik a Szentháromság vasárnap utáni szerdán (f.IV. p. f. trinit. - jún. 14.) Kányafölde váránál be akarták iktatni Kányaföldi Kerecsenyi Katalint és fiait a néhai Kerecsenyi Pál birtokaiba, de ennek többen ellentmondtak. (A jelentés szövegének egy része javított, a nevek egy része olvashatatlan.)

Fasc. 42. nr.2152. — Fogalmazvány a 134. sz. oklevélen.

Zalavári  hh.lt  1536. Kanyaffewlde  

1/2152.  Özv.Hasshagh-i Dénesné áa fiai beiktatása a Kerecheny Pál Zala m-i Kanyaffewlde oaatrum éa a Kerethye, Zenthadoryan, Marocz, Gwthorffewlde, Borlahyda, Zornpach, Warfewlde és Baza posaesaio-kbeli bírtokai birtokába zálog cimén.

1543-Özva Hasshagh-1 Dénesné és fiai ; Ferenc^Balázs és Imre beiktatása ««in domínium porcionum possesslonalium totális castri Kanyaf eldhe és Geretthye, Zenthadorian, Marocz,; Gwthorfeldhe, Barlahyda, Zompaeh, Warfeldhe és Baza possessio-kbeli birtokreszékbe a néhai Kerecheny Pál és f i a Mihály f a s s i o - j a alapján, zálogjogon.

1545-Hashagh-i Dénes özvegye; Kata, a néhai Kanyafewlde-i Kerecheny György lánya és nővérének, néhai Krisztinának a lányai Borbála, a Kerecheny György birtokaiból, nevezetesen: a Zala m-i Kanyafewlde vár, Gachhaza, Zenthadoryan, Marocz, Zamarfewlde, Baaza, Zompach, Bebes, Bagód, Hagyaros, Chathar, Zenthlazlo, Barlahyda, Karycha, Gerethye possessiokból igénylik az őket illető részt, i l l e t v e a leánynegyedet néhai Kerecheny Pál fiaitól; Mihály-, László-, Andrés- Lajos-, János-, és Mátyástól.

A Kerechényi fiúk közül a legidősebb, Mihály - mint Nádasdy Tamás bizalmi embere - alnádorságig vitte. László és András a török elleni küzdelmek ismert alakjai lettek. Kerechényi László 1555-ben Szigetvár kapitánya, majd pedig Gyuláé, melyet hetven napi ostrom után 1566. szeptember 1-jén eladott a töröknek.

1559-Salavári hli.lt„ 1/625. Kanyafewlde possessio   Kerecheny András a testvére, Kerecheny Mihály alnádor Zala m-i Kanyafewlde possessio-beli castelluma "deambulatoriuma"-t  szétdobatta. A GEhergnffyZygethe-n élő Horwat Perenc és a Pernekagh possessio-ban lakó a g i l i s Magh Sebestyén pedig a Kerecheny Mihály Z a l a m-i Alsó Bagód possessio-beli nemesi kúriájából Zábo Pálnak egy lovát elvitette .

1561-Kanyaffalwai Kerecheny Mátyás személyesen vallja , hogy mindennemű javakat és jogokat a zalamegyei Kanyaffewlde castrumban /és több horvátországi castrumban/ idősebb testvérének, Kerecheny Mihálynak utólag elzálogosította.

Kányavár ura a legidősebb fiú, Mihály volt, aki az alnádorságot 1562-ig viselte, mejd ezután visszavonult birtokaira. A család pénzügyi helyzete nem volt valami fényes, amire jól rávilágít a harmadik fiútestvér, András levele, aki 1552-ben így ír a vár állapotáról: "csak egy gyalogos sincs fizetett..." Ebben a helyzetben igyekszik a török veszedelem árnyékában a kastély palánkjának karót és vesszőt hordatni jobbágyaival.

Ez az állapot előrevetítette árnyékát annak a tragikomikus eseménynek, amely 1576-ban játszódott le Kányaváron. Kerechényi Mihály szlavóniai birtokán tartózkodott, ahol megbetegedett. A várat embereire bízta, akik feladatukat - a vár őrizetét - nem vették valami komolyan. Ezt kihasználva két török fogoly kiszabadította magát, a kaput bezárta, a várban tartózkodók közül kit megöltek, kit bezártak, az erősséget birtokukba vették. A vár porkolábja, aki a kapu előtt tartózkodott, gyáván elszaladt és egészen a szőlőhegyig futott, ahol összetalálkozott Alsólendvai Pál embereivel, akik ott éppen a dézsmát szedtek. Tőlük kért segítséget, mire azok összeszedve a várat visszafoglalták. Miután a bajon túl voltak, Bánfi emberei nem voltak hajlandóak a várból kimenni, azt birtokba vették. Bánfi kihasználva azt, hogy törvények igen szigorúan büntették a vár elvesztőit, szabályosan megzsarolta a vár gazdáját. Kányavár visszaadása fejében kötelezvényt iratott alá, hogy mindennemű ellene folytatott perét visszavonja, és eláll minden kártérítéstől, pereskedéstől a vár jogtalan birtoklásával kapcsolatban. Hiába próbálta aztán Kerechényi Mihály ezek után a megállapodást semmisnek nyilvánítani, a megye akkori főispánjával szemben semmire sem jutott.

Kerecsényi Mihály vallja Bánffy László javára, hogy míg ő Szlavóniában volt, Kanyaffewlde catrumot. - ahol két fogvatartott török rabról tesz említést- a' törökök elfoglalták. Sokan, ugyanis a vidéken jelenleg dühöngő Járvány miatt /morbo contagioso/ a várból k i voltak zárva,- másokat, akik a várban voltak, a törökök megölték, - így a vár a törökök, kezére került. - A castellanus, aki akkor castrum kapujában volt, látván azt Bánffy László jobbágyaihoz és servitoraihoz futott, akik a közeli promontoriumon bortizedet szedtek és segítséget kért tőlük. 'Ők a tizdszedést otthagyva a castellanussal Kanyaffewlde castrumot körülvették és késedelem nélkül visszafoglalták. - Mindazonáltal a Vár nem kis kárt szenvedett, ezért ő Bánffy Lászlótól kártérítést követelt- most a követeléstől eláll- Bánffy László ugyancsak elfoglalta Perdeffewlde poss. területén ujólag létesített rétet. Ennek visszaszerzését is vallomásával nyugtázza. A. 1576 Szt. Imre napját követő csütörtök.

Kanizsa török kézre kerülése után Kányavár is szerves része lett végvidéken kialakított végvárláncolatnak. Problémái hasonlatosak azokkal a mindennapi gondokkal, amelyek a végvidék várainak és katonaságának életét nehezítették az 1600-1690 közötti időszakban. A téglából emelt Kerecsényi castellum palánkerődítései folyamatosan karbantartásra szorultak volna. Ezt a környék falvainak robotjából kellett volna megvalósítani. Ez elmaradt vagy a tartományok a robot megváltására megállapított pénzösszeget is vonakodtak megfizetni. A katonaság zsoldja késett, hasonlóan az élelem és a muníció is. A boldogulás érdekében a katonaság mezőgazdasági munkákat és egyéb faladatokat vállalt, hogy a megélhetését biztosítsa. Szélsőséges esetekben nem volt ritka a fosztogatás sem. Kanizsához való közelsége miatt a kis vár fokozott veszélynek volt kitéve. A konkrét adatokat a levéltár helytörténeti adattárának Batthyány Missilisekből származó kézzel írott bejegyzéseiből vettem ki.

Kanizsa 1600-ban elesett és az erősség a török kezén minden rossznak a műhelyévé vált, ahonnan az őrség nap mint nap elindult a zalai és vasi végvárak és az oltalmuk alatt meghúzódó falvak ellen. A "Kanizsa ellen vetett végházak" katonasága a váraik alá száguldozó és a leshelyen várakozó ellenséggel vívott szakadatlan küzdelemben jelentős veszteségeket szenvedett: 1633-1637 között Pölöske, Kányavár, Bér, Szécsisziget, Kapornak, Lenti, Szentgrót, Egervár, Szentgyörgyvár, Egerszeg és Zalavár őrségéből az elesettek és a rabságba hurcoltak száma 280 fő volt.

 Ez meghaladta a 11 végház állományának egyötödét.

A Kanizsa ellensúlyozására kiépített végvárrendszer fontosabb erősségei: Kiskomárom, Egerszeg, Egervár,Pölöske, Kapornak, Zalavár, Szentgrót, Szentgyörgyvár,Kernend, Lövő, Magyarosd, Lenti, Légrád,Lendva,Szécsisziget, Bér, Kányavár, Szemenye, Szentpéter és Tótfalu.

(Varga János: A dunántúli török ellenes harcok történetéből (Főúri magánkatonaság és királyi vitézek közös vállalkozásai)) 1978.

1631-A kányavári vajdának a hídon a törökök másodmagával fejét vették.

1632-A vadászatról 3 hajdút vittek el, a faluból 8 főt, s egyet le is vágtak.

1633-Két hajdút negyedmagával vittek el.

1635- A porkolábot másodmagával a vár alól vitték el.

Bánffy Kristóf mellékeli a kányavári kapitány Sós Gergely levelét. Batthyány Missiles (1636)

„ várunknak jobb része mind megégett és csak az Isten tudja, miért maradtunk meg, mert az porháznak is… megégett az föli, és az szegény legényeknek, az mi kevés takarmányuk volt, az mind benne égett….” A legénység el akarja hagyni a várat.

1636-Aratáskor két hajdút negyedmagával vittek el. Soós vajda lányát a híd mellől ragadták el. Szőlőszedéskor 4 hajdút vittek el. Horváth János kapitányt negyedmagával levágták. Soós vajdát elvitték, s sarcon jött ki.

Bánffy Kristóf levele B.A.-hez – 1636. X.3. Kányavári és lenti kapitány ill. vajda tizedmagával Szombathelyre ment,ahol a prédikátor 2 diákjával prédikált. 300 török ütött rajuk,a kapitányt és a vajdát megölték, a papot elvitték.

Bánffy Kristóf Alsólendváról Batthyány Ádámnak – 1637.IX. 15-A török a Kányavári várat ostromolta.

Bessenyei István Egerszegből – 1637.X.11-A kányavári obervajda segítséget kért: „küldjek valami egynéhány köböl lisztet, mert ha nem küldök, meghalnak éhen.”

1638-Az aratásról 4 hajdút vittek el, a tizedes fejét vették.

Batthyány I. Adám iratai 1631-1639. 59~60.f.  Az egyes erősségek veszteségei: Pölöske 48, Kányavár 26, Bér 33, Szécsisziget 30, Kapornak 36,Lenti 32,Szentgrót 14, Egervár 6, Szentgyörgy vár 5, Egerszeg 26, Zalavár 24 fő. Uo. P 1313.

Eördögh István Peleskéről Batthyány Ádámnak – 1639.IX.11. „…egy ember most gyött, az azt beszéli, hogy Kányavárnak az árkát megmérték, és hogy valami tömlőkön bőrhidat csináltak volna, úgy hogynem meglopni akarnák..”

peleskei Eördögh István Batthyány Ádámhoz 1641-február - Amely hajdúkat Nagyságod Kányavárra küldött, azoknak letelt a havuk, és ott tovább nem maradnak. Bár csak 10 legént rendelne Nagyságod oda, míg az idő felnyílik.

1641 – A kányavári zászlótartót a vár alatt elfogták a törökök.

1641- Turoczi György kányavári kapitány levele Eördögh István egerszegi kapitánynak.  A török itt járt a vár alatt (Kányavárott) a kertekben, és szegény hajdúknak a dolmányát vitték el, és kevés disznójukat meglőtték. Csupa gyalogos volt, visszaszalasztottuk őket.

1641-IX.8 – Soós Gergely vajda levele Batthyány Ádámhoz. Segítséget kér, mert csak nyolcadmagával van a várban, s a török szüntelenül háborgatja. Lentiben és Szécsiszigetben is kevesen vannak. Küldjön segítséget legalább a szüret idejére.

1643-A török 12 tehenek hajtott el. Elvittek elevenen 7 németet, 2 porkolábot.

1644-A vár árkából a víz kiszáradt, igen háborgatja őket a török, már a kútra sem mernek kimenni.

Dobos György kapitány Szécsiszigetből (1645.10.26) Kányavárat nem tudják őrizni. Hét mázsa port s ólmot kért Egerszegről. Pattantyúsra is szükség lenne, a katonák nem értenek a tarackokhoz.

— Szinte állandó veszélyhelyzetben van Kányavár, amely minden szempontból a leggyengébb vár a környéken: a várárokból kiszáradt a víz, elfogyott a muníció, 1646-ban pedig ezek mellett a kidőlt palánk helyreállításához kérnek segítséget. Tíz évvel később még mindig minden változatlan, a végvár az elképzelhető legrosszabb állapotban van.

(Müller Veronika: A zalai végek mindennapi problémái a XVII. század első felében)

Dobos György Szécsiszigetről 1646. április 20 körül. Letenyeiek igen panaszkodnak a Kanizsaiakra, akik miatt el kell pusztulniuk. 300 db palánkfát vetettek ki rájuk. A Kányavári végházra rendelt faluk közül csak a püspök Novai és Karácsonyfai falvai maradtak el.  1646.IV.23-Kányavár fogyatkozását megépítettem, ma vitték végbe.

1647.I.7 – A kányavári vajda segítséget kért, mert csak hetedmagával szorult be a várba. Az árkuk befagyott, a jegelést nem győzik, ezt a török jól tudja. Élésük sincs, 11 legén elszökött az éhség miatt. Egerszegen karácsony óta 8 legényem veszett a török miatt. Jegelésnél is rájuk törtek.  Pölöskei Eördögh István levele Batthyány Ádámhoz.

1649-Az országgyűlés 25 Ft-ot rendelt a végvár épületire. Kőszeg tartomány gratuitus labor váltságából.

Kerpacsics István egerszegről – 1654. XI.21 – Kányavári vajda írt. Nincs több 6 hajdúnál a várban. A várhoz tartozó várost meg akarják szállítani (?).

 (Dóka Klára: Latin forrásszöveg olvasási és fordítási gyakorlatok II. (Levéltári módszertani füzetek 7. Budapest, 1988) XXVI. Szentgróti és kányavári harcok leírása, 1667-1681.)

Kányavár erődítmény alatt

1. Még a béke kezdetén Pécsi Bence szökevény számos kanizsaival együtt elhajtotta a várőrség tíz igavonó barmát.

2. Ugyanez a szökevény négy társával együtt ismét barmokat akart elhajtani, amikor a várőrségbeliek észrevették őket, megtámadták, és közülük egy, Öt lóval a mieink hatalmába került.

3. Ugyanezek a kanizsaiak a várőrség tagjainak közel 100 barmát hajtották el, és két katonát elfogtak.

4. Ugyanezek a kanizsaiak egy másik alkalommal hasonló erőszakkal hajtottak el onnan ötven marhát, és elrabolták a tizedes fiát, aki az ő börtönükben halt meg.

5. Ugyanezek a kanizsaiak Kovács István katonát útközben elfogva lefejezték.

6. Ugyancsak ez a 25 kanizsai gyalogos e helység két katonáját, Sármásy Balázst és Tot Jánost Borsfa faluban elfogta és fogságba hurcolta.

7. A kanizsaiak. 100 lovassal Kovács Györgyöt Nova faluban fogták el, és fogságba hurcolták.

8. Ugyancsak kb.60 főnyi kanizsai lovaskatona Csőre Péter katonát, miközben saját szőlőjében dolgozott, elhurcolta.

9. A várőrség két tagja a kanizsaiakkal meghódolt területen megütközött, egy bizonyos törököt, Hali agát és egy rácot puskával keresztül lőtt, de azután mindkettőjüket elfogták és megölték.

10. A kanizsaiak kb.harmincan Borsfa faluban 12 katonánkkal megütközve, hatot közülük lekaszaboltak.

11. Amikor a kanizsaiak 15-en ugyanabban a faluban a mieink közül 12-vel csatáztak, mindkét részről egy-egy fő esett el. /.../

1677-es felmérés szerint a várban 1 mozsárágyú, 6 szakállas puska, és 1 pattantyús van.

1681-ben és 1687-ben a vár védőműveit ismét erősítették.

1684. VIII. 7. – Szecsődi Gáspár Lentiből Batthyány Kristófnak. Kányavárat 200 török támadta meg, 50-60 lóval beszállt, s gyalogosan a marhákat akarta elhajtani, de a hajdúság ezt megakadályozta. Estefelé ismét megkísérelték a marhák elrablását, de a hajdúság utánuk ment, és visszaszerezte azokat.

1688.XI.10-Haditanács összeírása a végvárak katonaságáról-Kányavár német:20, hajdú 65.

1690 után Kanizsa visszafoglalását követően a kis végház stratégiai szerepe megszűnt, felhagyták. A pusztuló épület építőanyagát a környékbeli lakosság használta fel. (pl. tégláit elhordták s ezekből épült a például a pákai templom.)

 

Az egykori alsó válickai mocsárvárhoz / a malom mellett volt / - melyet ma is Várnak, Várkertnek neveznek - több monda fűződik. Ezekből jócskán közel Gönczi is: egy hatalmas fára akasztották fel a törökök a kányavári barátokat; a vár alatt pince van, tele torral és kincsekkel; a feslett életű Bánfi Dorottya halála, stb. Monda fűződik a szentlőrinci, erdőben lévő Várdombhoz is. / Göcsej, 38-39./ További mondák: a vízzel körülvett várhoz bőrhíd vezetett. (Ez utóbbit egy levéltári bejegyzés is igazolja)

 

Alsólendva

Alsólendva napjainkban Szlovéniához tartozik. Talán ez az egyik oka, hogy a várról a korábbiakhoz hasonló részletességű forrásokhoz nem jutottam. Így a 16-17. századi történetét igyekeztem összefoglalni három forrásból.

 A 16. század végén és a 17. század elején a várost és a várat a törökök több ízben ostromolták, a 1603-as török támadás volt a legerőteljesebb. Az erődöt ekkor nyolcszáz főnyi katonaság védte tizenkét ágyú segítségével, a város határában pedig ötszáz lovas és gyalogos várta a támadókat. A védelem fontos részét képezte a mai Szentháromság kápolna helyén álló kisebb erődítmény is, ahol nyolcvan fegyveres állomásozott.

 De hadd kezdjük egy kis történelemmel: a kápolna ugyanis hálából épült a törökök feletti győzelemért. Miután a török elfoglalta Kanizsát, az alsólendvai vár 1600-ban katonai erődítményként az első védelmi vonal fontos végvárává lépett elő. A legnehezebb „török-esztendő” az 1603-as év volt, hiszen két nagy támadás is indult Lendva ellen. Feltételezhető, hogy az első támadást a törökök háromkirályok napján indították, amikor egy közel 1000 főből álló török had akarta meglepni Bánffyt, a támadást azonban a vár védői visszaverték. A másik, sokkal nagyobb török támadás október 14-én volt, s végül a Bánffy Kristóf vezette várvédők diadalával végződött. A második csata rengeteg áldozatot követelt, az elesettek holttestét a vár feletti hegyen temették el. A ma is még elő-előbukkanó csontmaradványok miatt a hely ma is „Csontos” néven ismert. Idővel a kápolnában helyezték el vitéz Hadik Mihály holttestét, a helyi legenda szerint az 1603-as csatában hősi halált halt várkapitány maradványait. Amikor egy átalakítás során rábukkantak a koporsóra, látták, hogy a holttest egészen ép, ugyanis természetes úton mumifikálódott. Hadik halálával kapcsolatosan több monda is fennmaradt, az egyik legismertebbet Dervarics Kálmán helytörténetíró közli, és így szól: „A mi Hadikunk… fejére a halálos vágást, amely most is látszik, csatában kapta, mely Lendva-lakos, Gyertyános, Kapca falvak és a Mura folyó közötti síkságon vívódott. Hadik Mihály a népmonda szerint személyesen vezette századát, vele harcolt egyetlen fia, a 23 éves Hadik András, akkor a Ghilányi huszárezredbeli őrkadett; az ütközet a népmonda szerint a magyar seregre nézve oly szerencsétlenül végződött, hogy Hadik Mihály két halálos sebet kapván fejére, futásba keresett menekülést, s paripája teljes erejéből rohant vele a Csonka-dombra, a Szent-Háromság kápolna körüli sáncok mögé. Ezen Csonka-domb borzasztó meredek és magas; a népmonda szerint Hadik ott nyargalt fel lóháton, ahol a legmeredekebb s felnyargaltában mindenütt virágok tapadtak a ló lába nyomában, s ezen vonalban, melyen Hadik a Csonka-dombra felnyargalt, sem fű, sem fa, de még bokor sem nőtt.” Fontos hangsúlyozni, hogy az alsólendvai vár sosem került török kézre. 1644-ben kihalt a tulajdonos Bánffy-család, majd egy rövid Nádasdy időszak után az Esterházy családé lett a birtok.

Az Esterházyak az adományként kapott várakat I. Lipót király iránti hálából “L” alakba kívánták átépíteni, ami a XVIII. század elején a lendvai vár esetében – a bástyarendszer felújításával együtt – be is következett. Így alakult ki a ma is látható barokk stílusú várkastély. A várban oktatási intézmény is működött, mégpedig 1872-től 1896-ig, amikor a polgári iskola új épülete megnyitotta kapuit. A vár épületét a jugoszláv hadsereg a Trianon utáni időszakban laktanyának használta, majd a második világháború után ismét általános iskola működött benne. 1973 óta a várkastély a Lendvai Galéria és Múzeum intézménynek nyújt méltó helyet. (Forrás: Népújság/MNO/Alsólendva weboldala)

Muraszemenye

Muraszemenye várrá alakított ferences kolostorában a 16. század végén és a 17. század elején királyi zsoldon tartott katonaság állomásozott. Sőt, a településen és a szomszédos községben még két erődítmény létezett a középkorban. Feltehetően Aligvár árpádkori, míg Csernecen várkastély létezett egykor, ahol 1577-ben tartották Bánffy István és Guti Ország Magdolna lányának, Annánnak Révai János gróffal történő lakodalmát. A Szemenyei castellum történetét Varga Gézáné, Vándor László tanulmányával, valamint a Zala megyei levéltár bejegyzéseivel próbálom összefoglalni.

„A szemenyei ferences kolostort 1556-ban a protestáns hitre tért leszármazók, az alsólendvai Bánfiak alakítják várrá. 1569-ben G. Turcho lerajzolta az akkor már gótikus formákat mutató, szabálytalan hatszögletű, palánkkal körülvett várat. Egy-egy vár nagyobb területeket védett. Az elhúzott ostrommal más várak is megmenekülhettek. Ha valamelyik idő előtt elesik, az a többi vár sorsát is veszélyezteti. A magyar végvári rendszer kisebb-nagyobb várai között a közös érdek teremtett szoros kapcsolatot. A védelmi vonal fenntartása háborúkban és békében egyaránt nagy erőfeszítést igényelt. A végvári őrségben a huszárság mellett a gyalogosok szolgáltak. A 16. században új neme fejlődött ki a gyalogságnak, a hajdúk, akik eredetileg marhahajcsárok, hajtólegények voltak. Külön csapatok még a haramiák, kóbor szerbek, zsiványok, akiket a horvát várakban rendszeresen szolgálatra fogtak.

1572. Zemenye castellum-Az Akoshaza-i Sarkán János kérésére kihallgatott tanuk vallják, hogy agilis Bekes András, az ő Sarkanzygethe castellum-beli afficialisa , - a szolgálati év kitöltésekor - társaival a castellumot kirabolta, majd Kanysa-ra távozott, onnan pedig Banffy Miklós szolgálatába lépett, és a Zemenye-i castellum castellanus-a lett. Kihallgattak : Pölöskefee, Dwsnak,Kysffalw, Zenthbalas, Peoleoske, Haholth, Kaczorlak, Bencze,Peovenyes,Barlahyda possessio-kból 2-6 /névszerint  felsorolt / jobbágyot.

A Balatontól a Dráváig terjedő védelmi szakasz váraiban mindenütt magyar katona szolgált: Zalavár, Kapornak, Peleske, Szemenye váraiban is.  1586-ban olvashatjuk Szemenye nevét. Magdalena Orzagh de Guth Bánffy István özvegye temetteti Veszprém alatt meghalt férjét in Claustre Zemenije.  1586-ban Zychy Tamás és testvére, György nevével kapcsolatban írják a „kolostort, amit erősségnek építettek át. Szemenye váráról még a következőket ismerjük: 1576-ban a kanizsai főkapitányság alárendeltségében van, 25 lovas, 30 hajdú állomásozik itt a király zsoldján. Kapitánya Laky Gergely, Bánfi István megbízásából. Kanizsa eleste után a Kerkára támaszkodó új védelmi vonal előretolt állomása. A török támadások következtében a várakat ellátó falvakból a lakosság próbált menekülni. Az őrség élelmezése, ellátása egyre bizonytalanabbá vált. A várak zöme korszerűsítést igényelt, oly módon kellett átalakítani, hogy minél kevésbé szolgáltassanak célpontot az ellenség tűzfegyvereinek. A tornyokat lebontották, a falakat megerősítették, esetleg két falsík találkozásánál bástyát építettek. A munkálatok sürgőssége, a pénzhiány, kőhiány miatt leggyakrabban palánkfal készítésére került csak sor. A magyar-horvát határvédelem szervezete nem korlátozódott csupán a végvárakra. Mögöttük, közöttük különböző eredetű és rendeltetésű, várakhoz közvetlenül nem kötött határvédelmi erők helyezkedtek el. Ezek segítették a török portyák elhárítását, a magyar vállalkozásokat, sőt alkalmanként a várak vitézeinek tevékenységét is támogatták. A végvárak és a mozgó kontingensek a török módszert fordították a visszájára: betörést betöréssel, dúlást dúlással igyekezett viszonozni. A jobbágyság akkor fogott fegyvert, ha lakhelyét és annak közvetlen környezetét érte támadás. A fosztogató török portyák gyakran ütköztek akadályba. 1578-ban a törökök pusztították a Mura alsó folyásának vidékét. Veszélyes volt a szultán Barcson állomásoztatott flotillája, amelynek féken tartására a Dráva parti erődök mellett a Mura mentiek, Légrád, Molnári és Szemenye is fontos hely volt. A török rablások merésszé és gyakorivá váltak. A Kerka vidékén és Rédicsen pusztítanak 1587-ben. Ebben az évben számol be Zrínyi György dunántúli főkapitány B. Ferencnek, hogy a „török Szeömeönye és Canisa között rablott.”

1594. X. 18.- Zrínyi György B. Ferencnek -„A török Szeomeiinye és Canisa között rablott , Baycha és Mura melléke táján.”

Az 1600-as években a településünk nevét gyakran írják Kanizsa várával kapcsolatban. Kanizsa vára ugyan mellékirányban feküdt, de most, amikor a török had a Dráva mentén támadt, főszerephez jutott. Mercoeur, a magyarországi hadak főparancsnoka, 1600. szeptember 16-án indult Győrből Kanizsa felmentésére. Útközben csatlakoztak hozzá a különféle magyar és horvát csapatok, majd az egész had október 2-án Szemenyénél tábort vert. A katonák sánccal vették körül magukat, az a táborhely lehetett a ma Várhelynek nevezett terület Szemenye és Csernec határában. A sánc nyomai még ma is láthatók. Kerültek innen elő csontok, kardok. Szemenyén újra haditanácsot ültek a parancsnokok, és eldöntötték, hogy a törökkel szemben nyílt csatára fognak vállalkozni Kanizsa váráért. A sereg ekkor 13.700 embert számlált. A felmentő sereg nem érte el célját. Rudolf 1601. évi decrétuma 29. cikkelyében úgy határoz, hogy Szemenyét, a Kanizsához közelebb fekvő erősséget, addig is, míg Kanizsát visszaszerezhetik, katonasággal és lőszerrel lássák el.

1602. Hethes-i Pethe Marton II. Rudolf helytartója, kalocsai kanonok, győri püspökség adminisztrátorának oklevele Banffy György és Kristóf protestációjáról. Alsolindva, Nempthy és Zemenie fortaliciumaik Kanisa elestével szorongatott helyzetbe kerültek omni ope et auxiliuo nonsolum destituta essent, verura etiam collabi et minari coepissent.. Ismételten interveniáltok a királynál, Mátyás főhercegnél, segítséget kértek.Nem kaptak, sőt birtokaikat i s elfoglalták. Elháritják maguktól a felelősséget, ha a várak elesnének, ez nem az ő hibájukból fog történni.

1604-ben a törökök az Alsó-Kerka-völgyi erőket ostromolták és a Muraközben fosztogattak. Több vár elesett, ekkor pusztult el Dobri erődítménye is. A törökök azt tervezték, hogy Zemenje várát fogják megtámadni. De mivel ebben szép számú gyalog helyőrség volt, mely a támadásoknak hevesen ellenállt, semmi eredményt el nem értek, kénytelenek voltak Kanizsára visszavonulni. Ebben az évben a természet erői is a szemenyei védők segítségére sietnek. A Mura áradása elűzi az ostromlókat a vár alól. 1607-ben 150 főnyi őrség van a várban. 1608-ban erődítik, ezután, mint végvár nem szerepel, a várrá alakított kolostort már nem említik.

OLJ Batthyány c s . l t - a , P.1322. Körmendi Közp. I g . i r . Rsz.46. No. 140. Kb. 1610-1920.

Zemenie, Szemen!e  c f . Canisa elleni végházak - Javaslat a végvárrendszer felállítására. 100 lovast s 200 gyalogot javasol.

Említenek Alsószemenye határában egy „Kapuhely" nevű részt, amelyen keresztül lehetett menni Szemenye várába. Erről a környékről került elő 1963-ban egy K-Ny-i tájolású sír. A csontváz mellett 4 db vas pincekulcs feküdt. Kora 17-18. századra volt becsülhető. Sok állati és emberi csontot is találtak később. Vastag, 40 méter hosszú lánc, nagy farönkök kerültek elő. 1972-ben a kotrással végzett kavicsbányászás során téglából készült alapfalaknak ütközött a gép. A felszínhez közel, alacsonyabb vízállásnál ezeket a romokat ma is láthatjuk. Az idő vas foga, és a feledés is hozzájárult ahhoz, hogy sokan nem ismerik, hogy ezek a falak a várrá alakított kolostor részei lehettek. „

(Varga Gézáné: FEJEZETEK MURASZEMENYE TÖRTÉNETÉBŐL – 26-30. old –Zalaegerszeg 2000.)

 

(A Muraszemenyéről készített légi felvételt ezúton is köszönöm Balogh Zoltánnak.)

„1972-ben a muraszemenyei tsz kavicsbányájában, amely Alsó- és Felsőszemenye között félúton a falutól délre, a Mura árterén található, a kotrással végzett kavicsbányászás során téglából készült alapfalakba ütköztek. A terület a Maláka-patak torkolatától északnyugatra van. A kavicsbányában leletmentést végezni nem lehetett, mert a jelenlegi talajvízszint ezt nem tette lehetővé. A kotrógép a nagy faldarabok mellett néhány idomtéglát, emberi csontokat és 15-16. századi kerámiatöredékeket hozott a felszínre. A lelőhely fekvése és a leletek alapján alapos a gyanúnk, hogy a bányamunka a szemenyei ferences kolostor maradványait pusztította el.”

A Zala megyei ferences kolostorok kutatása  VÁNDOR LÁSZLÓ - KOLDULÓRENDI ÉPÍTÉSZET A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON –TANULMÁNYOK 1994.)

 

Írta, fotózta és összeállította: ifj. Fidrich Tibor

Egerszeg várát a várvadász blog egy korábbi bejegyzésében már részletesen bemutattam. (2014.09.26 - http://varvadasz.bloglap.hu/cikkek/egerszeg-palankvara-57415/ ) Egervár pedig Pölöskéhez vagy Kemendhez képest ismertebb, jól kutatott erősség. Számos tanulmány, ismertető, könyv foglalkozik a történetével, feltárásával, felépítésével. Úgy döntöttem, hogy a témaadó sorozat fősodrához igazodva a Kanizsával szembeni végvidékben betöltött szerepét és történetét vizsgálom meg. Érdekességképpen említem meg, hogy Egervár 1950-ig Vas vármegyéhez, majd Vas megyéhez tartozott, utána került közigazgatásilag Zala megyéhez. Az írás illusztrációjaként pedig a felújított, és 2013-ban átadott várkastély belső fotóit és kiállításának képeit adom közre, mert ilyen részleteket bemutató fotók kis kivételtől eltekintve a mai napig nem igazán kerültek közlésre internetes berkekben.

Kanizsa török kézre kerülése (1600) után az erődítmény a nyugati országrész egyik legfontosabb végvára lett. Törvénycikkek sora rendelkezett megerősítéséről. Jelentőségét az növelte meg ennyire, hogy a Kanizsát Béccsel összekötő legrövidebb út erre haladt. A folyón túli első vár, ami a kalandozók útját állhatta, Egervár volt. Hogy a török útja valóban erre vezethetett, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a pölöskei őrségnek az összes többi várénál súlyosabbak voltak a veszteségei. S jóllehet Egervár, a Zala mögött, már a védelmi rendszer hátsó, védettebb tagjai közé számított, veszteségei súlyosságát tekintve rosszabb helyzetben volt, mint a török torkában lévő Kiskomárom.

Nagy Ferenc az „újfajta" kanizsai végvidéken teljesített szolgálatot, amely Kanizsa várának elvesztése (1600) után „Kanizsával szembeni végek" néven alakult ki néhány évtized alatt, több törvény (1609:61, 1613:17, 1618:35, 1622:41, 1625:20, 1638:70) és egyéb rendelkezések folytán. Kanizsa várát pótolni kellett, kisebb várak megerősítése útján, mivel hiánya erősen veszélyeztette az örökös tartományokat, különösen Stájerországot. A fenti törvények főleg Nempti, Egervár, Keszthely, Szigliget, Csobánc, Zalavár és Egerszeg várának megerősítését írták elő, a dunántúli vármegyék közmunkájának és pénzadójának felhasználása útján, de nyomatékosan hangsúlyozták, hogy elvárják a veszélyeztetett osztrák tartományok közreműködését is e terhek viselése terén.

1605- Nádasdy II. Tamás csatlakozott a Bocskai szabadságharchoz, így a király el akarta kobozni birtokait. Ekkor a földesúr családját Egervárra költöztette át.

1613-Az országgyűlés a vár kincstári pénzből történő megerősítését határozta el, mivel az erősség az oszmán haderő vonulási útvonalába esett.

ÖStA HHStA Türkei I. Karton 101. Konv. 1. 1615.10. fol. 27-29.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus TURCICA 1521-1643

Dokumentum dátuma              1615.10.07. Prága

Ügyleírás                    II. Mátyás – Hanns von Mollart, a Hofkriegsrat elnöke (orig. német Adam von Trauttmansdorff és G. Questenberg) a Portára utazó követ instrukciójának tartalmáról instruálja, Nádasdy Tamás Egervár nevű vára megerősítéséről, vagy inkább más vár, pl. Zalavár előtérbe helyezéséről, Zichy Pál kinevezéséről veszprémi kapitánnyá Keglevich helyett, Kovács Balázs vázsonyi kapitányi kinevezéséről

1619.05.22. Ügyszám                 1481        Hely            Szombathely oppidum

Ügyleírás                    Mivel az Egervár várához szolgáltatandó ingyenmunkákkal, illetve ezek megváltásának a hátralékaival kapcsolatban Nádasdy Tamás úr (magnificus) több közgyűlésen is éppen elég panaszt terjesztett elő, ezért a vármegye közönsége elrendelte, hogy az elhunyt perceptor özvegye és örökösei a Szent Medárd ünnepe előtti pénteken, vagyis június 7-én terjesszék a számadásokat a számvevők elé. E számvevők a következő személyek lesznek: Szántóházy Ferenc jegyző, Káldy Ambrus és Guary Miklós szolgabírák, valamint a mondott Nádasdy Tamás úr egyik familiárisa, akit tudniillik arra kijelöl.

1620-Egervárat Bethlen Gábor fejedelem hadai foglalták el. Nádasdy II. Tamás ugyanebben az évben elhunyt, így a vár tulajdonjoga Nádasdy I. Pál dunántúli főkapitányra és Vas vármegyei főispánra szálltak. Pált 1625-ben az uralkodó grófi rangra emelte.

1622-Esterházy Miklós országbíró Egerváron tárgyalt a Bethlen Gábor által elfoglalt várak és birtokok visszaadásáról.

StA HKA Hoffinanz -Ungarn. r. Nr. 130. Konv. 1626. július fol. 54-72.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus HOFFINANZ UNGARN (1275) 1525-1641

Dokumentum dátuma              1626.07.06.?

Ügyleírás                    Kimutatás a magyar végekről (teljesnek mondható). fol. "Extract was auf allen Ihrer K.M. zugehörigen hernachgeschribnen hungarisch und windischen grenizen für khriegs volkh zu roß und fueß besoldt und underhaten ist" (köt db.) [pl. Győr: 1000 német gyalog, 315 huszár, 150 m. gyalog, 100 naszádos és 46 tüzér, Szentmártonhegy: 25 huszár és 50 m. gyalog, Csesznek 14 huszár és 50 gyalog, Pápa 200 huszár, 250 gyalog és 27 tüzér, Veszprém 200 huszár, 300 gyalog, 12 tüzér, Tata 50 huszár, 100 gyalog és 7 tüzér. Komárom 300 német gyalog, 100 huszár, 576 naszádos, 38 tüzér, Ujvár 800 német gyalog, 500 huszár, 500 gyalog, 38 tüzér, Léva 50 német gyalog, 100 huszár, 100 gyalog, 10 tüzér, kanizsai végeknél...Craishauptmanschafft zu Scharwar 150 huszár és 100 gyalog, Egerszeg 200 huszár, 150 gyalog, 7 tüzér, Egervár 25 huszár, 56 gyalog, 1 tüzér, ...Pozsony 200 német gyalog, Magyaróvár 25 német gyalog,] 1625.01.31. fol.60-62, 68-70. kivonat a teljes magyar és vend végekről (más létszámadatok és hozzá a zsold összege). fol.63-66. Kivonat a bányavidék várairól (Nr.2.). fol.67. külön kivonat Győrről (Nr.1.)

ÖStA HKA Hoffinanz -Ungarn. r. Nr. 133. Konv. 1628. március fol. 515-534.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus HOFFINANZ UNGARN (1275) 1525-1641

Dokumentum dátuma              1628.03.27.

Ügyleírás                    Udvari Kamara-Udvari Kamara(anw) 1628.03.01. Bécs (orig.) magyar végvárak ellátása ügyében, a zsoldfizetésre mutató több melléklettel. fol.516-519. "Verzaichnus was auf hernach volgendte granizen (Außer der perggstetterische unndt oberhungarische so alberait ire verordnete bezallung empfangen haben) .. lauffen thuet" (a győri, kanizsai és vend végek Katonaságáról készült kimutatás a zsold összegének megadásával) [fol. 517r. Egervár 25 ló és 50 gyalog, 285 ft 37 x 2 den. a költség]

1631.06.16.  Ügyszám                152       Hely                Szombathely

Ügyleírás                    A vármegye közönsége a szolgabírákat bízta meg ezzel a feladattal, tudniillik, hogy ki-ki közülük a saját járásában szedje be a hátralékokat. A mondott szolgabírák megkapták a bírságleveleket is a Kanizsa végvárával szemben lévő várak, azaz Pápa, Pölöske, Egervár és Egerszeg építésére szükséges ingyenmunkákat illetően: akik tehát eddig nem teljesítették ebbéli kötelezettségüket, azok készpénzben fogják megváltani a reájuk kivetett munkát

1632.03.25.  Ügyszám                1267      Hely              Körmend

Ügyleírás                    A dunáninneni megyék szombathelyi gyűlésének határozata alapján a Kanizsával szembeni véghelyek megsegítésére rendelt gabonát Egervár vára kapja. A töröktől megszállt porták fél, a többiek egy kőszegi köböllel adjanak Szent György napig Nádasdy Pál gróf közvetítésével, vagyis neki kell átadni a gabonát.

ÖStA HKA Hoffinanz -Ungarn. r. Nr. 147. Konv. 1633. március fol. 37-41.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus HOFFINANZ UNGARN (1275) 1525-1641

Dokumentum dátuma              1631.03.10.

Ügyleírás                    Osztrák Udvari Kancellária dekrétuma Udvari Kamarához a magyar végvidékek zsoldjának kifizetése ügyében (pénz előteremtése) 1632.09.29. (orig. n., Tobias Gertinger) + mell. táblázatos kimutatások a győri, kanizsai és vend, bányavárosok, és komárom végek katonáságáról:. fol. 38. "Extract über die Raaberischen Granitzen" (Győr: 700 német lovas, 314 huszár, 250 gyalog és 41 tüzér, Keszthely: 100 huszár, 100 gyalog és 2 tüzér). fol. 39. (Extract über die Canischischen und Windische Granitzen" (Kiskomárom: 150 huszár, 240 gyalog és 5 tüzér, Egervár: 25 lovas és 50 gyalog, zsold: havi 269 ft 37 1/2 ft, évi 3235 ft 30 den.). fol. 40. "Extract über die Comornische, Perggstetterische, und oberungarische drey gränitzen" (orig. n.)

1633.05.31.   Ügyszám               1584.      Hely Szombathely vára

Ügyleírás                    A vármegye közönsége azt is elrendelte, hogy a Pápa és Egervár építésére szükséges ingyenmunkát június havának 20. napjáig kell teljesíteni az előző esztendőben elmaradtakkal együtt, s a rendelkezésnek nem engedelmeskedőket a kivetett munka kétszeresének a teljesítésére kell büntetésül kötelezni.

Az 1633-38 közötti időszakból a következő 10 várban regisztráltak halálesetet: Egerszeg, Pölöske, Kapornak, Egervár, Kemend, Lövő, Kiskomárom, Zalavár, Szentgyörgy, Szentgrót.1633-ban Egerváron 4 halott, 6 kilépő. 1638: 67-69 között mozgott a létszám a 75-ös kerethez képest. Kállóczfalvay Imre egervári vajda 1630,40,50 Kaczor Balázs kapitány 1630-as,1640-es évek.

ÖStA HKA Hoffinanz–Ungarn. r. Nr. 168. Konv. 1643. december 80-113.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus HOFFINANZ UNGARN (1275) 1525-1641

Dokumentum dátuma              1643.12.19.

Ügyleírás                    III. Ferdinánd – Pálffy Pál, Magyar Kamara elnöke, a Kanizsa elleni végek és a báni végek zsoldfizetése ügyében instruálja, a Johann von Goess által kínált 15000 ft kölcsön és további 5000 ft-ra a biztosíték a félharmincad, a báni végekre szánt 15000 ft-ból 7000 ft átadandó a biztosnak, Veit Friedrich Streublnak, a maradék 8000 ft-t tartsa további rendelkezésig magánál (latin fog.). + fol. 81-86, 87-92. Kimutatás a Kanizsa elleni végeken végrehajtott zsoldfizetésről, a magyar ft-t néha 80, máskor 100 dénárban számítva, létszámadatok is részben megjelölve: „Specification der verrichten bezahlung...” (két példány) (A várak: Körmend, ahol KáldyFerenc „crayhauptmann” működik, Egerszeg, ahol az „obrister leutnant” van, és hozzá Török Miklós és Gregoróczy kapitány, Pölöske, Kapornak, Egervár, Kemend, Lövő, Mogyoros, Kiskomárom, Zalavár, Szentgyörgyvár, Alsólendva, Nempti, Szécsisziget). fol. 93, 111-112. Udvari Kamara előterjesztése a báni végek fizetésére szánt 7000 ft-ról, ill. a Pálffy Pál átal ajánlott előlegről, rajta feljegyzés uralkodói audienciáról, 1643.09.18. Bécs (résztvevők: Lichtenstein herceg, Slavata, Khevenhüller, Verdenberg, Schlick, Martinitz, Kurz - Kolowrat Udvari Kamara elnöke és Stauding tanácsos). fol. 94-95. Veit Freidrich Streubl beadványa az ügyben (orig. német). fol. 96-97. Vatay Lukács kimutatása a félharmincadról, 1643.12.01. (orig. latin). fol. 98-101. Kivonat a Kanizsa elleni végek zsoldfizetéséről, 31000 ft-ról: „Extractus super assignatione pecuniae solutionis confiniorum Canisae oppositorum die 8. Novembris Anni 1643” (orig. latin). fol. 12-103. Szombathelyi Márton levele az ügyben, vlsz. Pálffy Pálhoz, 1643.11.30. Szentgrót (latin másolat). fol. 105-107. Batthyány Ádám gróf levele, vlsz. Pálffy Pálhoz, 1643.11.28. Szentgrót (latin másolat). fol. 107-108. Batthyány Ádám gróf, Kueffstein báró, Jakob Rauch mustramester – Pálffy Pál gróf, 1643.11.29. Szengrót (orig. német). fol. 109-110. Pálffy Pál levele III. Ferdinándhoz, 1643.11.27. Pozsony (latin másolat).

1646-Kaczor Balázs várkapitány jelentést készített a várban uralkodó rossz állapotokról. A helyőrség létszáma 75 volt, a 20 lovas közül azonban csak 10-en tudtak lóra ülni, mert a többieknek nem volt lovuk. Puskaporral és tartalék munícióval sem rendelkeztek ekkor. (A várkapitány nem saját kezűleg keltezhette leveleit, mert egyes források szerint írástudatlan volt.)

1648-ban 20 lovas, 30 gyalogos szolgált a várban, míg 1649-ben az egervári helyőrség létszáma 13 lovas, 30 gyalog.

1649-ben Kállóczfalvi Imre egervári vajda Batthyány Ádámnak írt levelében arról számolt be, hogy a rossz állapotba került várban új hidat, felvonót és kaput kezdett építeni. Tudósít emellett a külső várat érintő palánk javíttatásáról is.

1655 Tűzvész pusztított a várban, amelyben két bástya égett le (és feltehetően a külső vár is). A vár már korábban is rossz állapotban volt, erről számolt be a tűzvész előtt kelt levelében Ányos György várkapitány. Ekkor az Udvari Kamarát utasították, hogy a vár helyreállításához 500 forintot utalványozzon az akkori tulajdonosnak, gróf Nádasdy III. Ferenc országbírónak, Vas, Zala és Somogy vármegyei főispánnak.

 „[. . .] meggyulladot és tőbül mind kiégett, csak egy karó sem maradt a belső várnak [. ..] tarackok is mind elégtek. Ember is elég égett benne f. . .]" Másnap a tudósító, Kerpacsics István egerszegi főhadnagy pontosít: ,,[...] az külső ostatja és külső kapuja, az belső kapuja és az egyik bástyája épen megmaradt. Nagy bozódban vagyon, ahoz nem jöhetni sehonnéd is. Csak éppen az kapurul jó vizes árka vagyon-"

1656 folyamán ismételten kérték az Udvari Kamarától a vár felújítására utalványozott összeget.

1656.03.20.  Ügyszám                1835  Hely                  Körmend

Ügyleírás Az uralkodó kegyes meghagyására minden porta után egy szekeret rendelnek az egervári vár helyreállítására Kaszaházy (Kaszahazi) György járásából egy napra.

1664 A vár kapitánya, Landor Péter hosszasan alkudozott a Bécs irányába vonuló, Köprülü (Küprili) Mehmed nagyvezír vezette oszmánokkal, végül azonban kényszerűségből átadta a várat, és elvonult a védőkkel. Ekkor az oszmánok felgyújtották a várat, a tűz minden bizonnyal nemcsak a külső, hanem valamilyen mértékben a belső várat is érintette.

1671 Egervár földesurát, gróf Nádasdy III. Ferencet a Habsburg-ellenes Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétele miatt lefejezték, birtokait elkobozták, így Egervár is kincstári tulajdonba került.

1671-1676 között a kincstár a leromlott állapotú várat tartozékaival együtt Radonay Mátyás zalavári apátnak-és egyben ottani várkapitánynak adta bérbe. Feltételezések szerint ebben az időszakban is folytak az építkezések a várban. Ekkor kerültek befedésre a belső épületek, ekkor kerülhetett sor a torony helyreállítására és a kialakítására. Ezekről azonban egyelőre hiteles források még nem kerültek elő. Egy 1675-ös jelentés szerint a várnak még mind a négy szárnya állt.

1676- Széchényi I. György kalocsai érsek – későbbi esztergomi érsek – megvásárolta a kincstártól az egervári uradalmat, (a vételár a pölöskei és szentgyörgyvári uradalmakkal együtt 33000 Ft-ot tett ki) 1677-ben az uralkodó adománylevelet is kiállított a főpap számára az új birtokról.

Batthyány lt. Missiles. 17385. 1678.VI.26. Gyenesy Gergely Egerszegről Kelemen István kapornak! vajdának. Kanizsai törökök marháit akarják megrabolni. Sz.Grot, Vasvár, Egervár, Lenti, Széosisziget, várakból is részt vesznek. Sz. Jáiháliakra, Rajkiakra, Almasiakra gondunk lesz, nehogy hirt vigyenek.

1678- Széchenyi II. György az uradalom kezelését testvérének fiára, Széchenyi II. Györgyre bízta,(1679. január 24.-én) aki 1679-ben feleségével együtt Egervárra költözött. Sőt, itt születtek gyermekei is. 1685-től II. György lett a vár kapitánya, majd a Haditanács egerszegi várkapitánnyá is kinevezte. György hozzákezdett az uradalom újjászervezéséhez. Romjaiból helyreállította a templomot, újra betelepítette a falut, termelőképessé tette a szétzilált uradalmat. Érdemeiért Györgyöt, nejét és gyermekeit 1697-ben Lipót császár grófi rangra emelte.

Abban, hogy szinte poraiból új életre kelhetett a XVIII. században, jelentős szerepet játszott a magyar történelem egyik legjelentősebb családja. Egerváron 1676-tól 1873-ig a Széchenyi család a földbirtokos.

1690 Kanizsa visszafoglalásával Egervár katonai jelentősége átmenetileg megszűnt. (A Rákóczi féle szabadságharc eseményeiben lesz még kisebb szerepe) Ekkoriban mindössze ötven gyalogos és tizenhét lovas katona védte.

1692-ben a Széchenyi család átköltözött Egervárról a (fertő) széplaki kastélyba. Ezt követően csak birtokigazgatás vagy ítélkezés céljából látogatott ide a földesúr.

A várkastély átvészelte a Kanizsa visszafoglalását követő évszázadok viharait. 2013-tól felújítva Múzeumként és rendezvényközpontként várja az érdeklődőket.

 

Zalalövő végvára (1566 után – 1702)

A Zalai dombság peremén az Őrség és a Göcsej határán helyezkedik el Zalövő. A település már a rómaiak idején is lakott volt. Ennek az időszaknak a tárgyi és történeti emlékeit láthatjuk a Göcseji Múzeum állandó kiállításán, amelyhez egy különleges romkert is csatlakozik (Villa Publica). A Kanizsával szembeni végvidék várait bemutató sorozat vonalvezetése szempontjából az a kis palánkvár az érdekes, amelynek története fennállásának majd 140 éve alatt szorosan összefonódott a Perneszy család nevével. A vár történetét „Simon Éva – Zalalövő története 1566-1690” című írásának és a Zala megyei levéltár vonatkozó adatainak felhasználásával igyekszem bemutatni. Simon Éva leírását az időrendi események szerint átszerkesztettem (dőlt betűvel jelenítem meg), míg a vonatkozó részek teljesebb illusztrálása érdekében beszúrtam a levéltár anyagait (kisebb vastag betűs karakterek). Saját gondolataim egyenes, átlagos magasságú karakterekkel kerülnek megjelenítésre.

,,Ezt pedig nemcsak saját használatomra és kényelmemre, hanem nem kevésbé a szent császári és királyi felségnek, rendkívül kegyelmes uramnak, védelmére és megőrzésére is készítettem ". Ezekkel a szavakkal határozta meg Perneszy András 1576-ban lövői vára építésének célját Ernő főherceghez írt levelében. Perneszy András volt, aki feleségével, Brodarics Katalinnal a faluban lévő nemesi kúriába költözött.  Kiderült, hogy Szigetvár elvesztése után ő épített „castellumot" a településen, amelyről csak annyi állítható egészen bizonyosan, hogy 1576 előtt már készen állt.  1566-ban Szigetvár fontos végvárának oszmán kézre kerülése után ismét szükségessé vált egy új védelmi övezet kialakítása, amelyet a mai Nagykanizsa, az egykori Kanizsa központtal szervezett meg a bécsi Udvari Haditanács. Ebben az esetben mintegy természetes akadályokat használták fel a korabeli Zala megye mocsarait és folyóvizeit. Megerődítették a Kanizsától északi és déli irányban húzódó Kanizsa-patak völgyét, valamint a Zala folyó partjának néhány fontosabb átkelőhelyét.  Esetünkben az építkezést 1566 után kezdték meg Lövőn. Ekkor nem a meglévő kúriát erődítették meg, hanem egy teljesen új várat emeltek, ami tetemes költségeket rótt a családra. A hosszabb ideig tartó építkezés saját és hitvese birtokainak minden jövedelmét felemésztette.  Ezeknek az őrhelyeknek zárt végvárrendszerré szervezése 1577 - a nagy bécsi haditanácskozás - után történt meg.  Lövő vára először 10 főnyi őrséglétszámmal az 1582. évi végvárösszeírásban bukkant fel, feltételezhetően Perneszy András említett 1576. évi kérelmének hatására. Ettől az időponttól tarthatjuk a török elleni királyi védelmi rendszer szerves részének. Szerepe már ekkor és a későbbi időszakban is végig a Zala folyón átvezető híd védelme, a török portyák szemmel tartása a gázlók ellenőrzése, felügyelete és a hírek továbbítása volt. E feladatok ellátására a települést kedvező elhelyezkedése tette alkalmassá. A gázlók védelmét állandó őrök állításával nem lehetett megoldani, különösen mivel a széles kanyarulatokat képező folyókon némelyik falu határában több átkelő is volt. Ezek a helyek jelentették az egyébként jól záródó természetes védvonal gyenge pontjait. A gázlókat Zala vármegye gyűlésének határozatai alapján az alispán és a főszolgabíró elvi irányításával évről évre bevágták, ami annyit jelentett, hogy kidőlt fákkal torlaszolták el, így téve azokat használhatatlanná.  De a falusiak gazdasági és kereskedelmi igényei miatt ezt a munkát nem mindig tudták végrehajtani, vagy a lakosság a már bevágott átkelőt hamar kibontotta. A kialakult esetleges gondatlanságokat a török portyázók szinte azonnal kihasználták.  Különösen azoknak a gázlóknak bevágása volt fontos feladat, amelyek nem a falvak belsejében, hanem azoktól távolabb feküdtek. Korszakunkban a mocsaras rétekkel körülvett folyómedren való átkelés nem volt egyszerű feladat. A jó szándékú utasnak a meglévő kiépített átkelőket, hidakat és kompokat kellett igénybe vennie, amelyek használatáért vámot volt köteles fizetni. A hidak védelmét, a török betörések által veszélyeztetett országrészben, általában egy-egy kis őrházra bízták. így volt ez Lövő esetében is. A Perneszyek 72 öl hosszú fahídján vezetett át az út Körmend, Sopron és Bécs felé,  amelyet itt a lövői palánk oltalmazott. A hódoltság peremén — mint már fent is láthattuk — létkérdés volt a pontos hírszerzés és az információknak kellő időben a megfelelő helyre való eljuttatása. A híradásnak és hírtovábbításnak éppen ezért többrétű, jól szervezett rendszere alakult ki. Idetartozik a kémek és kalauzok világa , de a jobbágyi társadalom mindennapjait is átszőtte ez a probléma, mivel ők figyelhették meg legjobban a falujuk körül kószáló törökök mozgását, azaz a „nyomokat". Éppen ezért reggel és este rendszeresen bejárva környéküket (nyomjárás), tapasztalataikról be kellett számolniuk a közeli végvár kapitányának. A nyomjárás megtagadásából vagy hanyag végzéséből a megtorló intézkedések mellett akár peres ügyek is keletkezhettek.

A zalalövői vár első kapitányainak kilétére utaló forrás a mai napig nem ismeretes. A várat felépítő Perneszy Andrást ugyanis az eddig megismert dokumentumok egyetlen helyen sem nevezik a lövői vár kapitányának. Ezzel szemben Alsó-Lendván tölti be ezt a funkciót. András halála után, 1596-ban, gyermekei egyenlő arányban osztoztak a váron. Ekkor pontosan meghatározza az osztálylevél, hogy ki legyen a vár gondviselője: "Az mely tiz gyalogot őfölsége ide rendelt Lövőbe, annak gondja viselése Perneszy Jánostul függjön főképpen, de azért közönséges dolgokban, kiváltképpen és mindenekben, az miben lehet, mint jó attyafi igyekeznék az ű attyafiainak segítséggé lenni minden dologban azokkal az gyalogokkal."  János korábban Kiskomáromban szolgált, majd 1581-ben a kanizsai lovas őrség egyik kapitánya volt, tehát a fegyverforgatásban meglehetősen járatos ember.  Lövői kapitányságának feltételezett ideje az 1591-1606 közötti időszak, pontosan a tizenöt éves háború és Bocskai szabadságharcának korszaka.

A vár külső megjelenéséről és szerkezetéről a Perneszy család említett 1596. évi, első fennmaradt osztálylevele tájékoztat. Ekkor az építtető Perneszy András gyermekei egyenlő mértékben osztozkodtak apjuk örökségén. Eszerint a palánkkal és vizesárokkal övezett vár, vagy ahogyan ők nevezték, a kastély négyzetes alaprajzú volt. Építőanyagát nem egységesen jelölik meg a leírások. Bél Mátyás a XVIII. században téglából készült falakat említ,  míg egyik fenti dokumentumunk  kövekről beszélt. Bizonyos tehát, hogy a vár a kor kisebb várkastélyaihoz és palánkjaihoz hasonlóan, többféle anyagból (kő, tégla, fa) épült. Tetejét fazsindelyek borították. Kapuja az útra, nyugat felé nézett. Rajta belépve a kapuközbe értek, amelyet 1596-ban meghagytak közös használatúnak, elsősorban a porkolábok és drabantok fegyvereinek tárolására. A vár déli oldalán egy bástya és egy csardak, vagyis kis őrbódé állt. A baloldalon, azaz északon, csak egy bástya volt, ebben kapott helyet a konyha. Maga az építmény két szintből állt, udvarán lakó -és a legénység gabonaszükségletének tárolására szolgáló gazdasági épületekkel. Az északkeleti sarokban volt a pitvaros „rend ház" ezen vezetett fel a „grádics" a felső szintre. A keleti oldalon valószínűleg egy másik lakószárny volt, amelyet szintén „Rend ház" -ként emlegetnek. Ez ekkor Perneszy János, a megbízott kapitány tulajdonába került. Sajnos azt nem tudjuk, hogy a katonaság lakhelye melyik részben lehetett. Érdekes viszont annak a „kwfolio kuth"-nak az említése a vár közelében, amely talán megegyezik a szájhagyomány által Huszár-kútként  emlegetett máig megtalálható forrással. Feltehetően innét biztosították a végváriak ivóvíz - szükségletét.  Pozsony. U s t r . A r c h i v . Pasc. 102. n r . 80. 1609. július 13. Esterházy cs. cseszneki ágának levéltára.Zala m. osztálylevelek a Perneszi család tagjai  között.

A Lövő kastélybeli házaknak osztálya.

Jutott Perneszi Ferencnek, s Pálnak egy öreg kályhás szoba az alatta való öreg pincével és ezekből nyíló, két egymáson való kamara. Jutott Perneszi Istvánnak az h . . z a t t h alatt való ház tornácával és pitvarával együtt. Jutott Perneszi Borbálának szeglet bástya és ellenében való swtoő füstös szobának az feli az fölötte való kalihás szobának a felével. - "Napenyészetről a kapu közben ... egy kis kályhás szoba pitvarával egyetemben." A kapu közben, mikor bejönnének balkéz felől, a szeglet bástya aljánál és fölivel egyetemben két öreg ház a szeglet bástya ellenében, föl szélrül egy swteő füstetős szoba, ennek a fele a fölötte levő kályház szoba felé. – Fel vannak sorolva az ékszerek ékkövek és más értékek. Itt is fel van jegyezve, mi melyik családtagnak jutott .

1609-ből adósságjegyzék van az iratban. Eszerint az adósok között szerepelnek Milej-ből Thubol Demeter és Rózsás Demetérné. Az irat eleje és vége hiányzik. Ennek ellenére eredeti osztálylevélnek néz ki . 1609-ből egy újabb osztálylevél a kastélybeli házakat sorolja fel. Ebben szó esik egy öreg kályhás azaz nagy szobáról, amely alá volt pincézve, mellette pedig mindkét szinten kamra helyezkedett el. A forrás megemlékezik egy tornácos pit varos házról is, amely talán megegyezik a fent említett északkeleti „rendházzal". Az egyik bástyával szemben egy sütő füstös szoba állt, amely felett szintén volt egy kályhás szoba. Nyugaton a kapuközben egy pitvaros kis szoba volt, de tudunk még két öreg házról az északi bástyával szemben is.  A későbbi források szerint pedig a vár egyik pincéjét tömlöcként alkalmazták.

Az őrség létszámát illetően az első adatunk 1582-ből származik. Ekkor csupán 10 királyi fizetésű gyalogos szolgált a várban összesen havi 26 rajnai forint 15 krajcárnyi zsoldért. Ez a létszám folyamatosan megmaradt 1599-ig , amikor igen megszaporodtak a fizetetlenségről szóló hírek. Augusztus 27-én Nádasdy Ferenc dunántúli kerületi és sárvári főkapitány (1598-1604) számolt be Batthyány Ferencnek arról, hogy nincs pénz, „...s bizony dolog, hogy ha ez fogyatkozás miatt az vitézlő népnek, főképpen az gyalognak valami bontakozása történik." Nádasdy jóslata sajnos bekövetkezett. 1599. szeptember 8-án Zala vármegye közgyűlésén Perneszy János másodalispán ugyanis a vármegye nevében már azzal a kéréssel fordult a királyhoz, hogy azt a 10 gyalogost, akiket korábban Kanizsáról helyeztek a lövői castellumba, de nem sokkal ezelőtt elhagyták a várat, a környező vidékek védelmére újra rendeljék oda.  A kérés meghallgatásra talált, hiszen 1600 júniusában már a lövői várban szolgáló 10 kanizsai gyalog ellátása és fizetése ügyében fordult Perneszy Mátyás főherceghez.  (1600- Lövő castellum  Kérik /Mátyás főherceget/ hogy gondoskodjék annak a 10 gyalogos katonának ellátásáról, akiket Lövő castellum-ban már korábbi királyi rendelkezés helyezett el.) Kanizsa eleste, 1600. október 22. után a helyzet gyökeresen megváltozott. A kis lövői vár szerepe ugyanis a frontvonal északabbra tolódásával felértékelődött, az új védelmi vonalban nagyobb létszámú őrséggel kapott helyet. 1601-ben már 20 gyalogos és 6 lovas szolgált benne.  Perneszy János halála után Lövőn fia és örököse, Ferenc vette át tisztségét. A korábbi lövői „kapitányok" a szó szoros értelmében nem voltak az uralkodó kinevezéssel kirendelt és beiktatott kapitányai, csupán a vár gondviselői, mint annak birtokosai. A véghely tehát földesúri kézen maradt, ugyanakkor benne a kamara által fizetett királyi zsoldos katonák szolgáltak, de a vár örökös urainak csak névleges kapitánysága alatt.

Ferenc 1618-tól kezdve keltezte Lövőről leveleit. Ezek közül az egyik legérdekesebb 1621-ben, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629) magyarországi mozgalma idején született. Az is véletlen, hogy kezünkbe kerülhetett, mert záró soraiban többször is nyomatékosan kérte a címzett Batthyány Ferencet, hogy szaggassa szét írását. Ez a levél minden burkolt szándék nélkül felfedi szerzőjének gondolkodásmódját. Természetesen nem vethetünk semmit Perneszy szemére, mert most megismerhető politizálását, ill. ügyeskedését a szükség és a félelem alakította.

Az „országgyarapítás" idején Batthyány Ferenc generális, dunántúli kerületi főkapitány (1620-21) is a Habsburg-ellenes táborhoz csatlakozott és segítségével a Dunántúl jelentős része Bethlen ellenőrzése alá került.  1621-ben ismét fellángoltak a harcok, és a zűrzavar Perneszy birtokait sem kímélte. A csallóközi és Fűztő melletti javait Pálffy Miklós foglalta el, de a zalaiakat is háborgatták a császári seregek. „Minden marhámat elhajtották vala mind magamét, ücsémét, jobbágyimét és némely Nagyságod szolgáiét is és jobbágyiét is, az kiknek Körmendről feleségek ide jutottak volt hosgám." - írta Perneszy Batthyánynak június 15-én. Borotvaélen táncolva próbált hű maradni generálisához, ugyanakkor meg akarta őrizni javait is. Sérelme miatt bement a német táborba és közben megfigyelte az ottani helyzetet.„...az éhes oly igen sok volt köptök, úgy mint az kenyér Körmend alatt, hogy két pénz érő kenyeret 10 pénzen [ti. dénáron - S. É.] meg vettek volna, nem csak az német, de még az magyarok is. " Perneszytől is élelmet követeltek. „Én Nagyságos Uram nem merek nekik ártani, mert mind magam életében hátamat, marhámat és jószágomat porrá és semmire teszik; azal fenyegetnek, hogy ha valamiből ellenek vetek." Ennek ellenére a környék helyzetéről mégis félrevezető információkat adott a németeknek. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy tartott levelének idegen kézbe kerülésétől.

A várkatonaság létszáma egészen az 1650-es évek elejéig nem változott, folyamatosan 20 gyaloggal és 6 lovassal őrizte a környéket. A legénység első fennmaradt név szerinti felsorolása 1621 nyaráról származik. (1621. július 16 - augusztus 2. (MOL 1322 A Batthyány család körmendi központi igazgatóságának iratai. A hadinépre vonatkozó iratok. 7. csomó. No. 237. fol. 233.) Szabó János tizedes, Nagy Mihály, Iván Balázs, Bodó György, Molnár János, Benczik Bálint, Tornyos Pál, Bedeők Benedek, Karos Miklós, Vidis András.) Erről az összeírásról azonban bizonyossággal kijelenthető, hogy nem teljes, hiszen csak 10 gyalogos katona nevét adja meg; feltételezhetően azokét, akik Bethlen mozgalma idején pártjára álltak és éppen a várban tartózkodtak, Ekkor a Szabó János tizedes és emberei 31 forint zsoldot kaptak a zab árából.  Ugyanekkor a 6 lövői lovasnak is fizettek 24 forintot. A véghelyek élelemszükségletét a vár birtokokról és a vármegyék által beszedett rovásadóból, a contributioból (dicából) fedezték. Az átlagos gabonaszükséglet lovasoknak 4 1/2, gyalogoknak 3 kőszegi köböl volt, amely búzát vagy rozsot jelentett. Ez egy gyalog esetén 2,5 mázsa gabonát tett ki. A lövői katonaságnak, 20 gyalognak és 6 lovasnak, a fennmaradt 1638. évi adatok szerint 87 köböl gabonára volt szüksége, amelynek előteremtése az ország törvényei  szerint a vármegyék feladata volt. A török által kevésbé sújtott országrészek adóját használták fel erre a célra. Ebben az esetben például a lövői katonaság élelemszükségletének egy része - 45 köböl gabona - a távoli Komárom megyéből érkezett.  Két évvel később, 1640-ben már arról értesülhetünk, hogy Mosón megyéből rendeltek Lövőre, Magyarósdra és Kányavárra gabonát.  A katonák az élelemellátás mellett pénzben és posztóban kaptak még járandóságot. A közkatonák hópénze 3-5 forint között változott. Az egyeden olyan hosszabb távú részletes kimutatás, amelyben nevek is szerepelnek, az 1633 és 1640 közötti időszakot öleli fel. Rendkívül értékes forrás, hiszen tartalmazza a katonák szolgálatba állásának és távozásának pontos dátumát, néha pedig még okát (halál, elment, levágták, stb.) is.

A lövői varban szolgálatot teljesített személyek

1633. januar-1640. március

(MOL P 1322. A Batthány család körmendi központi igazgatóságénak iratai. A hadinépre vonatkozó iratok. 12. csomó. No. 327. fol. 80-82., fol. 137-138.)

Név        Csapatnem         Beosztás             Szolgálati idő     Megjegyzés

Balogh Peter      gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Benczik Balazs   gyalogos                           1633.09.-1640.03.          

Benczik Bálint    gyalogos                           1633.09.-1640.03.          

Cseke Tamás      gyalogos                           1633.09.-1640.03.          

Fias Gáspár         gyalogos                           1638.08.-1640.03.          

Fias György         gyalogos             tizedes  1633.09.-1640.03.          

Horváth Gáspár gyalogos                           1638.08.-1640.03.          

Horváth Márton               gyalogos             tizedes  1633.01.-1634.07.           kilépett

Horváth Mihály  gyalogos                           1635.06.-1640.03.          

Ispán Mihály       gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Ispán Péter         gyalogos             tizedes  1635.12.-1640.03.          

Joan Balázs         gyalogos                           1633.01.-1638.07.           kilépett

Karos Miklós      gyalogos                           1633.01.-1634.03.           kilépett

Magyarósdy István          gyalogos             tizedes  1640.03.-1640.03.          

Molnár György  gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Molnár János     gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Móré György      gyalogos             tizedes  1633.01.-1635.10. 1635.12.-1640.03.      kilépett, majd visszalépett

Mudis András     gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Nagy Mihály       gyalogos                           1633.01.-1633.07.           meghalt

Pangi Péter         gyalogos                           1633.01.-1640.03.           meghalt

Szabó Gáspár     gyalogos                           1633.09.-1635.10.           kilépett

Szabó János        gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Szabó Péter        gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Szentgyörgyvölgyi Albert              gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Tornyos Ferenc  gyalogos                           1636.03.-1640.03.          

Tornyos Miklós  gyalogos                           1635.06.-1640.03.           kilépett

Tornyos Pál        gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Tóth András        gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Tóth Balázs         gyalogos                           1640.01.-1640.03.          

Tóth György       gyalogos                           1633.01.-1633.05.           kilépett

Töttösy György  gyalogos                           1633.09.-1640.03.          

Varga Benedek  gyalogos             tizedes  1637.08.-1640.03.          

Varga György     gyalogos                           1633.01.-1635.12.           kilépett

Vöse Mihály       gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

A legkevesebben 1634 júliusában tartózkodtak a várban, míg a legnagyobb kilépési hullám egy évvel korábban, 1633 júliusában következett be. Ez a jelenség nemcsak Lövőn jelentkezett, hanem a Kanizsával szembeni végvidék szinte minden egyes várában megfigyelhető. Okát mindeddig nem sikerült a kutatásoknak megállapítaniuk. Ekkor Lövőről 6 gyalogos távozott, közülük 4 olyan, aki feltételezhetően már 1621 óta a várban szolgált.

(A lövői várban szolgálatot tevő gyalogosok névsora 1640. augusztus 20-án

(MOL P 1315. A Batthyány család levéltára. Batthyány I. Ádám iratai. Másolati könyvek Rsz. 4/b. pp. 38.) Szabó János tizedes, Horváth Gáspár, Gerenchér István, Tóth István, Kanassy István, Szabó Péter, Cseke Tamás, Fias Gáspár tizedes, Tóth Balázs, Tornyos Ferenc, Horváth Mihály, Németh Mihály, Lövő Márton, Ispán Mihály, Teötössy György, Veöse Mihály)

A későbbiekben is a Batthyányak hű szolgájának bizonyult Perneszy. 1641- ben Bessenyey István  kiskomári kapitánnyal (1636-1648) a végvárak fogyatkozásairól beszámoló, Bécsbe küldött bizottság tagja volt.  Személyesen találkozott Gerard Questenberggel, a Haditanács alelnökével.  A tárgyalásokon felvetődött kérdések általában a végek állandó problémáit jelentették. Tanácskozást hívtak össze a károk miatt és kiküldték Jakob Rauch von Rauchenberg mustramestert a végvidékre vizitálni. Perneszy Bécsben figyelte az eseményeket és tudósított. Előre jelezte katonai felettesének, Batthyány Ádám végvidéki főkapitánynak egy tracta, azaz béke meg kötésének előkészületeit. Ezt Szőnyben 1642-ben tető alá is hozták, aminek következtében Perneszy, a jó diplomáciai érzékkel rendelkező kapitány is új feladatot kapott. A béke megtartása ügyében helyi, határ menti szinten, két küldöttség tárgyalt egymással. 12 magyar és ugyanennyi török kapitány. Elhatározták a titkon való csaták szigorú megbüntetését, kimondták az utazók és határterületen mozgók számára a hitlevél (azaz salvus conductus) kiállításának szükségességét, megszabták a hódolt falvak számát és adóját, az ingyenmunkának és a rabok ki szabadulásának módját.

1642-től Ferenc betegeskedni kezdett. Ezután már csak nehezen tudott Batthyány Ádám végvidéki főkapitány szolgálatában maradni, mivel a lábai miatt „fölötte nyavalyásul" érezte magát. 1644-ben ismét azt állította magáról, hogy öreg és beteg, ezért fiát készül maga helyett Lövőre helyezni. Zala vármegyei alispáni funkcióját viszont egészen 1649-ig betöltötte. 1647-ben pedig még a pozsonyi országgyűlésen is részt vett.  1654-ben azonban már biztosan nem volt az élők sorában.

Az 1630-1640-es évek fordulóján a túlélés feltételei megnehezedtek Lövő környékén. A szaporodó török támadások miatt a várban szolgáló szegény legények faluban élő családja és vagyona is egyre nagyobb veszélybe került.  Éppen ezért érte újabb fogyatkozás a lövői sereget. 1640 végén Kurta György tizedes 5 társával együtt szökött meg a várból. Az eseményekről először Perneszy Ferenc várkapitány december 2-án kelt levele tudósít bennünket. Ebben beszámol Batthyánynak arról, hogy„...egy Kurta György nevő tizedes ... lator az töröknek mostani ki csatározásokat publica [sic], mindaz 20 legényt, hogy pusztán hagyják ez helt, mivel az falun békességessen nem lakhatnak, és így hatod magával ki szökött az beiből, és most Kanisára ment. Egerszegi végház mellett hit levelet hoza magának avagy törökké lésben, még nem tudjuk, így már 17 legénynél több nincs ez beiben... "

A lázadó tizedest és embereit a következő év nyarára sikerült elfogni. 1641 augusztusában már az egerszegi vicegenerális hadiszéke előtt döntöttek ügyükben. A perbe fogottak név szerint Kurta György tizedes, Balogh Péter, Benczik Balázs, Tóth András és Kávási György hajdúk voltak. Kurta ellen a legfőbb vád az volt, hogy kapitánya és az egerszegi vicegenerális akarata ellenére Kanizsára ment, onnét visszatérve felbújtotta a katonaságot, azaz „azon végházban lévő vitézeknek esteket vesztvén, búcsút adott nekik ily siókkal: nem jámbor volna az anyatok besse [sic!] lélek fiai, ha ki nem mentek a végházból. " Néhányan távoztak is szavára, a többiek előtt viszont kardot rántott az egyik hajdúra. Védekezésében ugyanakkor Kurta azzal érvelt, hogy kapitánya engedélyével hagyta el a várat, és tagadta, hogy bárkit is távozásra szólított volna fel. Ügyét végül megfelelő bizonyítékok hiányában az október 5-én tartandó egerszegi hadiszékre napolták el. A másik két vádlott, Balogh Péter és Benczik Balázs rokonaik török fogságba esésére hivatkoztak, amikor a vár elhagyásának okát előadták. Vallomása szerint Tóth András a kapitánytól is búcsút vett. Az ítélet alapján Baloghot és Tóthot szabadon bocsátották, Bencziket, mivel szabadságlevele nem volt, kötelezték a végvárban való további szolgálatra. Ugyanekkor Kávási Györgyöt, aki ráadásul egy gyilkos hajdú szökéséhez is segítséget nyújtott, fővételre ítélték. A lövői vár katonalétszámának csökkenését nemcsak belső problémák, ha nem külső támadások is előidézhették. A fent vizsgált időszak mutatói azonban a gyakori panaszok és elégedetlenkedések ellenére sem nevezhetők túlságosan magasnak. 1630-1641 között mindössze 4 fő került a pogányság kezére,  pedig a környéket többször is prédálta a török. 1638 júliusában Csébről vitték el Gerencsér Mihályt ötödmagával, szeptemberben pedig két bagodi hajdút családostól.  1644-ben egy lövői katona, Gyenes György fogságba kerüléséről hallunk, akit 200 forint sarcért szabadíthattak ki.  Végül 1652-ből tudunk egy olyan esetről is, amikor a lövői katonákat nem saját falujukban érte támadás. Ekkor ugyanis Nován ütött rajtuk a török, miként a korabeli beszámoló mondja „...két tikmonyázó hajdút, lövőiek közül, ott az faluban el nyomtattak" s el is vitték őket.  Szerencsés kimenetelűnek bizonyult az 1646. évi török rajtaütés. November 7-én, egy szombati napon, amikor a marhákat haza akarták hajtani Lövőre, 20 lovas török jelent meg a várkastély előtt. Egy figyelmes hajdú azonban észrevette, hogy nem saját katonáik közelednek, ezért gyorsan becsukta a vár kapuját. A bejutni nem tudó törökök erre lövöldözni kezdtek. A tűzharcban egyetlen lovat ért csupán találat, de egy szerencsétlen falusi polgár az ellenség kezére jutva fejével fizetett óvatlanságáért. Az eseményekről Francsics Gáspár körmendi kapitány számolt be: 1646.XI. 9. Franstics Gáspár B. Ádámhoz Körmendről. "...ez elmúlt szombaton...mikor az marhát haza hajtották volna Lövőre száz lovas jött be iöth az Kastelt  tsak nem megh loptak , egy haidu hogy megh esmérte, hogy nem kattonak, hirtelen betette az Kaput s ugy lövöldöztek hozzájuk..."  De a falu népe sem volt mindig ennyire szerencsés. A gravaminák, azaz a fogyatkozásokról szóló sérelmi feliratok szerint ugyanebben az évben január és október között már 4 személyt levágtak a törökök.

Az 1646. év egész Zala és Vas megyében a nehezebb esztendők közé számított. ,Az elmúlt két hónapban csak az ő Fölsége végbeli szolgáiban többet kit levágtak, kit elvittek száznál [...] azon kivöl falukat hodultattak és az régen koldult falukra is, az kiknek valamijüket érzik, mert a polgárok árulják egymást el, többet vittek rabságba másfél száz- nál." — írta Batthyány Ádám Lippay György esztergomi érseknek.  Ha az okokat próbáljuk feltárni, csak a megszokott jelenségekkel találkozunk. Elsősorban a végbeliek fizetetlensége és fogyatkozása miatt estek ezek a kárvallások.

Perneszy Ferenc Fiáról, Perneszy Istvánról 1647-től igazolható minden kétséget kizáróan, hogy a vár kapitánya volt. Fiatal korától Batthyány Ádám familiárisaként szolgált. 1643-ból fennmaradt fizetésének összege is.  Apjához hasonlóan gyakran vett részt különféle, a végvárak ügyeit érintő megbízatásokban. 1654-ben Lövő kapitányaként utazott Bécsbe a Haditanácshoz, hogy a végváriak hátra maradt zsoldja ügyében tárgyaljon.  Kapitánysága alatt érte el a vár legnagyobb számú királyi fizetésű haderejét, mint ahogyan erről az alábbiakban még részletesen lesz szó.

A zsold fizetésének kérdése az egész korszakon végighúzódó egyik legsúlyosabb probléma volt. 1648-ból már arról értesülhetünk, hogy a végvári kapitányok, mintegy kényszerítő eszközhöz folyamodva, megtagadták a számukra alamizsnaként odavetett kéthavi járandóság felvételét. Ez a módszer teljesen bevett volt a XVII. század közepén. Batthyány Ádám főkapitány azonban - véleményem szerint helyesen - a kérdést nem látta ilyen egyszerűnek. Szerinte a szegény legények, akiknek semmi „az szájokba való falat sincsen" örömest veszik fel a rész zsoldot is, hiszen könnyebb nekik abból élve várni a többire, „nehogy...sokra várakozván sem egyik, sem másik ne legyen... "  Ilyen esetekben a legénység úgy próbált magán segíteni, ahogy tudott. A lövőiek is ezt tették nyomorúságukban, noha néha nem a törvényes utat választották. Úgyszintén 1648-ban például két lövői katona a közeli Szentgyörgy faluból a birtokos Nádasdy Ferenc jobbágyainak két lovát elhajtotta.(1650 - Két Lövö-i gyalogos katona 1648-ban Szentgyörgy possessio-ban a Hagygyöp nevü legelőről g r . Nádasdi Perenc egyik jobbágyának 2 lovát elhajtotta…)

Az ellátás fedezetéül szolgáló zsold hiánya úgy látszik a XVII. század közepére már olyan súlyos méreteket öltött, hogy a végvidék átszervezését is kilátásba helyezték. Perneszy Ferenc kapitány már 1644-ben arról panaszkodott, hogy többek között az ő végházából is elvetetnék a fizetés. 1649-ből és 1652-ből pedig fennmaradtak a változásokat megfogalmazó tervezetek, amelyek közül az előbbi a kis lövői véghelyet is a megszüntetendő várak között sorolta fel.  A krízis azonban nem tartott sokáig. Az 1652. évi, végül jóváhagyott javaslat a meghagyandó véghelyek közé vette fel Lövőt.  1648-ból származik az egyetlen eddig előkerült olyan adat, amely a vár renoválásáról intézkedik. Ekkor teljesen romos állapotúnak mondták,ezért fennállt a veszélye annak, hogy a törökök megszállják. Ez annak ellenére is így volt, hogy az egerszegiek már 1643-ban arról panaszkodtak, hogy az ingyen munka (gratuitus labor) nagyobbik részét, amely korábban hozzájuk tartozott, Lövőhöz rendelték. Lövő esetében is — éppúgy mint általában — a végház karbantartása és építése a szomszédos települések feladata volt, ingyen munka formájában, amelyet az országgyűlési törvények határoztak meg.  1649-ben Háshágy, Baksa és Pórszombat tartozott szolgálattal a lövői várhoz.  1653-ban Háshágy, Cséb, Pórszombat és Salomvár lakosságát rendelték ki egy „új bástya" építéséhez.  Az 1650-es évek második felében — ugyan többnyire posztóban, de — valóban a végvidéki főkapitány állításának megfelelően, rendszeresebben érkezett fizetés.  A kis lövői véghely esetében is megfigyelhetünk ekkor létszámgyarapodást. Az 1650-ben még 6 huszárral védett vár legénysége 1653-ra 20 lovas vitézre növekedett és ugyanekkor újabb 20 legényt kért a Haditanácstól a kapitány.  (1653.XII. 16. Lövő kapitányának levele a Haditanácshoz. Kéri, a presidium 20 főnyi lovas legénységét 40 főre emeljék fel .) Perneszy István még a télen megkapta a kért friss sereget, mert az 1654 februárjában Egerszegen tartott mustrán már 40 lovassal jelent meg.  A fizetés azonban ekkor sem zajlott le zökkenőmentesen. A fizetőmesterek csak a korábban felfogadott 20 vitéz zsoldját akarták kifizetni, a később felvettek ügyében alkudozás indult meg. A komisszáriusok 5 havi fizetést ajánlottak az egész évi 10 helyett. Perneszy ezt visszautasította és az alábbi szavakkal hívta fel főkapitánya figyelmét a korrupcióra. „...Ki teccik abbul Nagyságos Uram, hogy csak a magok hasznát nézik, mert ők mind a 300 új lovasra való fizetést fölvették, és ha mit megtarthatnak benne, az az ő szerencséjek."  Arról sajnos nem szólnak az eddig előkerült források, hogy miként zárult le a kapitány és a mustramesterek konfliktusa.

Úgy látszik, az új legények fogadása Perneszy számára általában nem ment problémamentesen. 1654 tavaszán ismét nézeteltérésbe keveredett, ekkor a szomszédos kis vár, Magyarósd kapitányával, Darabos Gáspárral, akinek három jobbágya a lövői hadba kéretőzött szolgálatra. Korábbi földesuruk természetesen nem örült távozásuknak és Batthyány főgenerálishoz fordult emberei visszaszerzése ügyében. Perneszy mentegetőzni kényszerült. Védekezésében az ország törvényeit citálta, miszerint még az örökös jobbágyok is végvári szolgálatra állhatnak, csak telküket nem hagyhatják pusztán; az ő új legényei pedig nem örökös jobbágyok, ezért hagyhatták el régi urukat.

A Perneszyeknek azonban nemcsak kapitánytársaikkal, hanem generálisaikkal is meggyűlt a bajuk. 1653-ban, még Perneszy Ferenc idején, a lövői katonák ellopták a főkapitány egyik jobbágyának lovait. A jószágok keresésére indult tulajdonost és a mellé adott hajdút a végbeliek a vár tömlöcébe zárták és Batthyány értesülései szerint tizedesük vezetésével törvényt akartak felette ülni. A főkapitány hangot adva felháborodásának, szokatlanul kemény szavakkal dorgálta meg Perneszyt: "...örömest  akaránk tudni, honnét vetted az autoritást magadnak, hogy szolgáinkat háborgatván, ujjat vonsz Generálisoddal [...] mert nem hogy ollyan gyermekded, és alattunk levő kapitánnak meg engednénk, más renden való embernek sem engednénk szolgáinkat megháborgatni. " Az események folytatását Perneszy egyik leveléből ismerhetjük meg. „ Vevén ezért a Nagyságod parancsolatját, és Szekér Mihókra törvényt nem láttattam, de mivel úgy nincsen az dolog, az mint Nagyságodat informálták, azért el sem bocsátottam [...] De kérem Nagyságodat alázatossan, míg engem meg nem hallgat, akár mely szinisztra információjára annyira ne büntessen. "  Három hónappal később az említett Szekér Mihók már Batthyány törvényszéke előtt állt latorság vádjával.

Egy másik eset, egy lólopás kapcsán személyleírást is kapunk két gyanúsított lövői katonáról. Egyiküknek, Zaroczai Jánosnak kapitánya leírása szerint „...mostani fizetett posztó új kék dolmánya, vörös béllés süvege, egy szál darutoll benne, és új sárga karmazsin csizmája vagyon", Keöreösy Zsigának pedig „szederjes új dolmánya farkasbőr rajta, fekete süvege és három szál sastoll benne, annak is sárga csizmája" volt.  A bajkeverésben tehát Perneszy István katonái sem maradtak alul.

Zalalövő környéke a XVII. században, a meglehetősen rossz közállapotok idején nem volt mentes a latrok és garázdák tevékenységétől sem. Mivel a marhakereskedelem volt a magyar gazdaság legjövedelmezőbb ágazata, a marhalopás volt az egyik leggyakoribb bűntény a korszakban. 1636-ban egy egész bűnszövetkezet nyomára akadt Perneszy Ferenc. Egy Torod Lőrinc nevű nemesember ekkor már néhány éve a fia és más latrok által ellopott jószágok orgazdája volt. Saját házánál vagy erdőkben és mocsaras völgyekben rejtette el az eltulajdonított állatokat, hogy aztán a jelentős haszonért értékesítse őket. Perneszy Batthyány Ádámtól kérte ezen személyek megbüntetését.  Latrokat ugyanekkor a szökött végvári katonák között is találunk. 1652-ben egy Kis Andor nevű személyről írta a kapitány: "...akkoris vasban lévén, hogy elszökött, az véghelyt meghágta, s úgy ment el azon kurvájával, nem is volt — el higgye Nagyságod — az csak mellett híresebb tolvaj ennél. "  A korabeli erkölcsöket mutatja, hogy szinte minden gonosztevő mellett találunk egy vagy több házasságtörő asszonyt.

Egy évvel a kapitány megfeddése után ismét bántalom érte a generális embereit. Az igazságot ugyan nehéz kideríteni, mert a két fél két merőben különböző történetet adott elő, ugyanakkor érdemes meghallgatni mindkettejüktől a „krimibe" illő részleteket. Batthyány Ádám 1654. április 2-án Perneszy Istvánnak címzett levele alapján:„...Egerszegre lévén a Szent Péteri katonáink egy néhányan, akikkel Ráksy [ Rákosi ] jobbágyink is voltának s be szállottak Lövőn az kegyelmed korcsmájára, ott pénzeken iván, ment egy hajdú közjkben, a pénz nélkül akarván innya köztök, mondotta egyik jobbágyunk, igyék. Azonban az hajdú úgy ütötte jobbágyunkat, hogy holt elevenen vették föl az földrül, s az több kegyelmed hajdúi és katonái föl támodtanak, szolgáinkat verték és táglották polgárinkkal együtt, mind az tömlöcbe hanták őket, és katonáinknak fegyvereket lovokat mind elvették...

Ezzel szemben Perneszy 1654. április 4-én Batthyány főkapitányhoz írt levele így összegzi ugyanezeket az eseményeket: "Az elmult estve megérkezvén ide Lövőre, találám itten fogva Nagyságod két Szent Péteri katonáját, az kik az elmúlt kedden itthon nem létemben ezen faluban, elsőben itt való katonáimmal öszye veszvén lóra ültek, a közben egy egerszegi katona egy más itt való katonával lovat akarván cserélni futtatni mentek volna ki. Egy korbácsnál egyéb fegyver nem lévén nálok. Azon Szent Péteri katonák reájok támadtak, az én katonám nehezen el szaladott elöttök, az egerszegi katonát elérvén, fejét akarták venni az gallérán ennyihány vágás van és mind az két kezét öszze vagdalták, kiváltképpen ezen Kouach Giörgi, az ki itt vagyon fogva. Az társát elbocsáttattam; in flagranti utannok menvén az itt való katonák megfogdozták őket. "

A következő évben, 1655-ben érte el a vár legnagyobb sereglétszámát. Ekkor az országgyűlési törvény 3. cikkelye értelmében, 80 lovasnak és 78 gyalogosnak kellett volna szolgálatban állni.  1655. június 2-án azonban csak 46 huszár és 40 hajdú volt a várban.  Felmerül a kérdés, hol fért el a megnövekedett számú legénység Lövőn? 1644-ben ugyanis még azt írta a vár kapitánya, hogy „Polgár beit bíró hajdú egy sincs, csak tarisztnások" ami talán azt is jelentette, hogy a kis erősségben volt elegendő szállása a katonáknak.  Mint a fentiekben már olvashattuk, 1654-ben készíttetett egy új bástyát Perneszy István, de ez a bővítés nem biztos, hogy elegendő hellyel szolgált a megduplázódott végvári seregnek. Legvalószínűbbnek az látszik, hogy ezután részben a vár alatti faluban találtak szállást a katonák, esetleg a majorház megerősítésével teremtettek több helyet, de erre konkrétan egyetlen forrás sem utal. 1656-ban azonban valószínűleg értékes „szakembert" szerzett Perneszy kapitány. A Pölöskéről távozó Krakkay András kalauz legény dolgában írt Batthyánynak. "...illeti kalauz legény Kanisa fele mostan ebekben az végházakban bizony nincsen, kár volna ha a Nagyságod generálissága alól el menne, az minthogy ki megyén inkább hogy sem Pölöskére vissza mennyen. 1655-ben Perneszy nem kapott idejében hírt arról, hogy Szentgyörgyön ütött a török, Batthyány Ádám főkapitány pátenslevelet bocsátott ki, amely megnevezte azokat a falvakat, amelyek nyomhordással tartoztak a vár kapitánya számára. A Szalapatakától Magyarósdig való nyomhordásról címet viselő iratból megtudhatjuk, hogy nem csak a közvetlen környék, hanem a törökök szokásos útvonalába eső távolabb fekvő Nova, Pórszombat, vagy a majdnem 30 km-re lévő Csömödér is a lövői várnak szolgáltatott híreket. A falvak nyomolvasása mellett maguk a végvárak és őrházak is fontos szerepet töltöttek be a hírközlésben. A XVII. századra kétféle gyakorlat vált általánossá. Az első, a gyorsabb, de nem minden körülmény között alkalmazható: a hírlövés. Ez valójában vészjelzés vagy bizonyos jel leadását, továbbítását jelentette, amely öblös mozsárágyúval (hírlövő mozsár, pattantyú) keltett, meghatározott számú jól hallható lövésből állt. Használatát a jó idő {„mikor tiszta idő és csöndes hogy szél nem fúj vagy eső nem esik") és a szomszédos várak közötti csekély távolság tette lehetővé. Ha valamelyik végvár felé ellenség közeledett, vagy a vár látótávolságán belül elhaladt, ezt jelenteni kellett a szomszédos erősségeknek. Ilyenkor a várban is dobbal, trombitával lármát csaptak és az őrszemélyzetet a hostátból (váralja, a vár alatti város) a várba rendelték. A lövés a földeken dolgozó parasztság számára is fontos figyelmeztetést jelentett.

A XVII. század közepén a Kanizsával szembeni végeken is szükségessé vált a hírlövések rendszerének még pontosabb és használhatóbb alkalmazása érdekében azok szabályozása. 1644-ből maradt fenn az a végvidéki főkapitányi utasítás, amely meghatározta a Zala folyó Egerszegtől keletre húzódó szakaszán a hírközlést. 1652- Ránk János mustramester javaslatára hírlövő ágyút kapott a Lövői vár.

Bár a hírlövés a korabeli hírközlés leggyorsabb módozata volt, jócskán rendelkezett hátrányokkal. Nem csak rossz időben vált bizonytalanná használata, de nem lehetett ezzel a módszerrel hosszabb és részletesebb helyzetjelentéseket küldeni, csupán annyit tudatni, hogy a környéken jár a török. Ezért gyakran párhuzamosan használták a másik megoldással: a futárláncolattal. Ez a szolgálat a Batthyányak főkapitánysága idején, 1633-tól Németújvár és Körmend központtal működött. Szükség idején futárok nyargaltak váltott lovakkal a zalai dombok kö zött pihenőtől pihenőig. Ebben a rendszerben Lövő szintén a muraközi Zrínyi birtokok és Lenti, valamint Körmend között jelentett fontos láncszemet. Ugyanezt a szolgálatot vették igénybe a falubeliek által begyűjtött nyomok továbbítására is.

A lövőiek talán „legnagyobb hadi sikere" is létszámgyarapodásuk után következett be. 1657. december 11-én 150 lovas török 300 lóval a szomszédos Salomváron Lenti várához tartozó katonákat szorított be. Perneszy miután hírt kapott, embereivel kiment, hogy megnézze, mi történik. Terve az volt, hogy csak szükség esetén avatkozik az eseményekbe, inkább a Zala túlpartján felvonulva ijeszti meg a törököket. Mire megérkezett, a támadók már elvonultak, egy halottat és több sebesült törököt hagyva hátra.  Varga József azt is tudni véli, hogy ekkor Perneszy 29 török latrot fogott, akiket a körmendi főkapitány utasítására sáncmunkára fogtak.

A létszám csökkentésének oka elsősorban I. Lipót császár 1671 decemberében - a Wesselényi összeesküvés leleplezése után - kiadott redukciós pátensében keresendő.  A rendelet értelmében a magyar végváriak háromnegyed részét -elvileg legalábbis - elbocsátották, hogy helyüket német birodalmi ezredekkel és végváriakból szervezett szabadcsapatokkal töltsék fel. Míg 1671 előtt Lövőn 46 lovas és 42 hajdú állt szolgálatban, a redukció után csaknem 50 százalékkal kevesebben, 30 huszár és 15 hajdú.  Az eredeti létszámot egészen 1682-ig nem állították vissza. Perneszy János rövid ideig tartó (1671-74) kapitánysága után István fia, ifjabb Ferenc lett a vár parancsnoka.  Ő volt az egyetlen, aki nagyobb veszélyben elhagyta várát. 

1676-ban ismét zsoldja miatt panaszkodott a lövői legénység Batthyány Kristóf generálisnak. Ekkor a Haditanács azt kérte a katonáktól, mondjanak le hátramaradt fizetésük egy részéről. Tiltakozásukat nyomatékosabbá téve, így ecsetelték szomorú helyzetüket: "...sokkal is kevesebben lévén mint azelőtt, az szolgálat is sokkal is terhesebben esik rajtunk, im az végházbul sokára ki nem bocsáttattunk, török részre való csaták [portyák - S. É.] erősen tiltatnak, kicsi munkával sem kereshetünk, jegy vertelenek és ruhátalanok s kenyér nélkül is tellyességgel szűkösök vagyunk. "

1678-ban már olyan rossz állapotban van a kastély, hogy a családtagok nem osztják fel újra.  Ezek után a forrásokban már alig szerepel, inkább csak kapitányáról értesülve következtethetünk fennállására.

Perneszy Ferenc kapitány 1681-ben, kelt és az elmúlt 18 esztendőről szóló jelentésében a kártételekről részletesen beszámolt. 1665-ben egy hét leforgása alatt két ízben is a végház alá ütöttek a törökök, elvittek hat embert és a háború után megmaradt marhájukat mind elhajtották. 1680-ban a szokásos módon, az aratás idejét kihasználva támadtak ismét a falura 200 lovassal. Ekkor tizenegy embert vittek el. 1676-ban a csordásukat hurcolta el Vékony Jancsi Kanizsára, ahonnét a beglerbég magával is vitte távoztakor a rabot. 1680-ban pedig egy szénahordó katonáját vágta le az egyik pribék.

A tüzérek, vagy korabeli kifejezéssel a pattantyúsok  közül Lövőn csak nagyon későn, a visszafoglaló háborúk idején találkozunk az elsővel, amikor a várba helyezik, „mert hogy csak a hajdúk lőjenek, több kár esik a lövő szerszámokban és puska porban, hogy sem mint a pattantyús fizetése lenne."   A kézi lő fegyverek használata ekkor már természetes volt a hadba hívott gyalogság körében, ugyanakkor a strázsaházak egy-két tarackját és hírlövő mozsárágyúját is gyakran ők kezelték. 1638-ban, lőport, kanócot és ónt Lövőre nem adtak.  1640-ben mindössze 37 font puskaport utaltak ki a várbeli katonaságnak.  Ezekből az adatokból inkább arra a következtetésre juthatunk, hogy a hajdúság puskáinak megtöltésén kívül másra nem használták a lőszert. De ennél többre talán nem is volt szükség a kis Zala-parti őrhelyen. Mint láthattuk, a várat néhány kisebb portyán kívül komoly támadás nem érte.  1684-ben, amikor a visszafoglaló háború kezdetén reguláris német csapatok táboroztak a vidéken, Lövőt is többször megsarcolták. A hatalmas adók elől - az alföldi települések egy jelentős részéhez hasonlóan - elmenekült a lakosság, és megfutamodott cselédeivel együtt Perneszy Ferenc is.  Halálát ugyan nem tudjuk mi okozta, de az még ugyanebben az évben bekövetkezett. Erről Nagy Ferenc, a Kanizsával szembeni végek vicegenerálisa  az alábbi szavakkal számolt be Batthyány Kristófnak:„...szegény Perneszy Ferenc Uram halálárul, kit még ez előtt nem értettem volt, bizony szánokodásra méltó, mert jó indulata ifjú, erős ember volt. "Az ő halálával véget ért a Perneszy család földbirtokos kapitányainak sora Zalalövőn. 1685-ben ismét a lövőiek ínségéről szólnak a források. (1685.X.8. Csupor Pál Alsólendváról B. Ádámnak "...akarám...romlott végházunk állapottyát emlitenem, az mellyet az mennyire lehetett epitettünk ugyan, de az strasa hellyek mostis csak pusztán állának, csak annyi hely nincsen, az hol az  fegyvert az kapusok lerakják...")

Ekkor már a török elleni visszafoglaló háború (1683-1699) miatt megérkezett főként német zsoldosok ellátása is a környéket terhelte.  A legénység is megfogyatkozott, hiszen 1686-ban már nem tudták belőle kitölteni a császári táborba menők helyeit. Általában fizetetlen szabad legényeket küldtek helyettük, akik a zsákmányból tartották fenn magukat. Lövőről ekkor 25 lovas és 30 gyalog vonult hadba. A vár teljes legénysége 46 lovas és 42 gyalog volt, közöttük mindössze 3 szabad legénnyel.  1687-ben azonban Csapody István kapitány alatt már csak 35 lovas 1 tizedes vezetésével valamint egy gyalogos vajda alatt 3 tizedes vezetésével 35 királyi hajdú szolgált.  Közülük egy 300 fős kontingensben 11 lovast és 10 gyalogot rendeltek Pécsre.  Ez a sereg azonban a szökések miatt csak nagyon meg fogyatkozva érkezett meg rendeltetési helyére. Helyettük új emberek kiállítását parancsolták meg. Eközben azonban Lövőn sem csökkent a pogány veszély. Nagy Ferenc vicegenerális arról számolt be, hogy katonái Lövő körül kézigránátos törökökre bukkantak.  1689-ben már amiatt panaszkodnak a lövői végváriak, hogy őket senki sem váltja le, ott halnak meg a várban.  Erre azután két héten belül végre megérkeztek az új legények.  A török veszély azonban nem csökkent, így felmerült, hogy megtiltsák a környékbeli szőlők megművelését, amit korábban fegyveres őrizet alatt tudtak elvégezni. „Ha ebeket megtiltjuk, — írta szemléletesen Nagy Ferenc vicegenerális — mind az végházak, mind az környéke elpusztulnak, mert inkább ki megyén a végházbul a szegény legény, hogy sem mint a szőlőjét pusztán haggyá. Egyébiránt is vetése igen kevés lévén, a szőlő hasznából élődik. " 1689-ben azonban már csupán 26 lovas volt Lövőn. A gyalogok számáról ekkor adatokkal nem rendelkezünk.  1690 júliusának végén Nagy Ferenc vicegenerális pedig már arról tudósította felettesét, Batthyány főkapitányt, hogy tűz pusztított Lövőn, s emiatt a „szerencsétlenségük miatt nagy visszavonásban vannak, úgy, hogy rövid nap ember halál is következtetik miatta".  1691-ben az őrség fizetése már oly minimális, hogy nagyon-nagyon kevesen lehettek.  Csapody István leányágról kapcsolódott a Perneszy családhoz. A végvidék vezetőiben azonban felmerült a kérdés, vajon alkalmas lesz-e az örökös, az ismeretlen Csapody, a vár irányítására?  Nagy Ferenc ezzel kapcsolatban a következőképpen számolt be aggályairól Batthyány Kristófnak:" Csapody István Uramat láttam ugyan, de én sem vagyok derekas ismeretes ő kegyelmével, el hittem másképpen qualitatis [sic!] meg vannak, csak benn lakhassék a végházban, de ha csak névvel viselik a kapitányságot, soha benn nem laknak némeIilyek a végházban, rettenetes nehéz egy nyomorult paraszt vajdával" [ti. aki a királyi gyalogság élén ott áll — S. E.]. 107

A fő- és vicegenerális aggodalmai egyáltalán nem voltak alaptalanok, hiszen Csapodyval utóbb jócskán meggyűlt a bajuk. Ő ugyanis még egy éve sem viselte a kapitányságot, amikor generálisa hadbahivó parancsára a következőket válaszolta Jakról írott levelében: ,Akarám azért Nagyságodnak alázatossan tuttáro adnom, én biszony míg most is nyomorult beteges állapotul levék. Ma vettem valami ürüszagot be, sokkal rosszabbul érzem magamat utána. Az Fordos is [fürdős — S. É.] nálam volt, meg hattá, hogy átjövő szerdán be mennyek hovgájo Szombathelyre és ott fog orvosolni." Azt, hogy mi lehetett a baja, sajnos nem tudjuk, de ha írása igaz, elég rosszul érezhette magát, „...még csak a lábomon is egyik nyomtul az másikhoz alig mehetek" — panaszkodott.  De ez nála nem számított ritkaságnak, ha katonáskodására volt szükség. 1690-ben ismét nem tudott főkapitánya rendelkezésére állni. „Kegyelmes Uram minden nap az nagy hideglölés van rajtam" — írta.  Egy idő után ezt feljebbvalói is megsokallták és 1691-ben a végvári katonaságból kiállított és Eszékre küldött sereg élére helyezték. „Csapodi István Uramat rendelvén eleikben, mert száz lovassal illik egy kapitánnak, vagy főhadnagynak lenni. Gyenessi Uram sem vonyogálná ugyan magát elránt, de az elmúlt télen is oda alá volt, s a nyáron is. Csapodi Uram pedig még ekkoráig kevesset táborozott, most az egy holnapot eltöltheti ottan ő kegyelme. Melléje pedig vice hadnagyot Vass János Uramat, aki is becsületes katonaember, a magam compániájábul rendeltem... " - nyilatkozta gyöngyösi Nagy Ferenc vicegenerális a főkapitánynak. Ebből az utolsó mondatból is kitűnik, hogy feljebbvalói nem bíztak meg feltétlenül Csapodyban. A lövői várnak ő volt az utolsó parancsnoka. Egy 1697-es urbáriumban még feltűnik a Lövői vár. (1697. Úrbéri osszeirás- e r e d e t i .  Luvö seu Leö   Mezőváros Kanizsától 9 német mérföldre. Palánkkal körülvett erősség, huszárok és hajdúk lakják.  Jobbágynevek: 4 negyedtelkes jobbágy / összesen 1 egész t e l e k / , gyermekek, állatok száma, széna mennyisége.)

1701.november 9-én I. Lipót császár és magyar király (1657- 1705) rendeletileg is megszüntette a magyar katonák által őrzött végházakat.  1702-ben a korábbi Kanizsával szembe vetett végek közül már néhányat felrobbantottak. Lövőről a XVIII. század elején csak annyit olvashatunk, hogy romos, tehát használaton kívül van.  Mivel apró végvár volt, nem robbantották fel, hanem magára hagyva adták át az enyészetnek. Zalalövő hódoltságkori történetével együtt lezárult tehát a korszak elején birtokosként felbukkant és a település sorsát meghatározó Perneszy család története. De nem csak a Zala vármegyei szinten neves família tűnt el ekkor, hanem a település históriáját meghatározó vár is.

Napjainkban a várból a felszín felett semmi sem látszik. A Göcseji Múzeum a közelmúltban két ásatást is folytatott a törökkori palánkvár helyszínén. A helyszín pedig a Deák Ferenc úti óvoda területe és a mellette levő focipálya.  Az óvoda területén 2011-ben folytattak ásatást Redő Ferenc vezetésével. A 2011-es ásatás folyamán pedig a törökkori vár nyugati bejárata (ott, ahol Simon Éva is sejtette), a kapuköz, a várudvar kővel burkolt részlete és a várhoz tartozó helyiségek is előkerültek. A kutatás egyik jelentős eredménye, hogy bizonyítást nyert a vár keleti palánkfalának helye, az előkerült 4 párhuzamos cölöpsor a vár szerkezeti felépítéséről és kiterjedéséről is pontosabb képet mutat. (A cölöpsor által jelzett palánkfal mellett keletre húzódik a várárok, melynek teljes szélességét nem sikerült akkor meghatározni) Az óvoda melletti területen (focipálya) 2014-ben folytattak ásatásokat. A késő középkori leletek között van egy 1575-ös ezüst pénzérme, amely a palánkfal betöltéséből került elő – ez igazolja a vár építési időpontjára vonatkozó eddigi adatokat. Az előkerült gazdag leletanyag zöme a 16–17. századra datálható kerámiatöredék – többek között festett tányérok, fajansztöredékek –, kályhacsempe (Habsburg-címeres és lovagalakos is) és kályhaszem töredékek, kovácsoltvas palánk- és épületszegek, vaseszközök, díszített üveg- és ablakszemtöredékek, állatcsont, de előkerült még több bronz gombostű, francia kapocs, gyűrű, csat, ólom puskagolyó, plomba, ruhadísz, ékszertöredékek és lószerszámok, valamint egy nagyobb méretű bronzedény is. Habsburg-kori érmék, többek között 1575-ös és 1630-as keltezésűek is. (Göcseji múzeum beszámolói alapján)  A focipályát azonban már hiába keresi az erre vetődő érdeklődő. Helyén ugyanis mentőállomás létesült, amelyet pont napjainkban adtak át a lakosságnak.

 

Források:

Müller Veronika: A zalai végek mindennapi problémái a XVII. század első felében

Iványi Emma: Gyöngyösi Nagy Ferenc vicegenerális

Zala és Vas vármegyei jegyzőkönyvek, Batthyány Missilisek.

Kelenik József : A Kanizsa elleni végvidék katonai erejének változásai 1633-1638

Egervári reneszánsz várkastély és látogatóközpont – vártörténet 27,28,29. oldal  (2013)

Simon Éva – Zalalövő története 1566-1690.

Zala megyei levéltár helytörténeti bejegyzései – Zalalövő.

Göcseji múzeum ásatási beszámolója - Feltevésből valóság – törökkori palánkvár a Zalalövőre tervezett mentőállomás helyén-2014. október 29.

Zala Média Online - Vár az óvoda alatt…(2011)

 

Írta, fényképezte, és összeállította: ifj. Fidrich Tibor 

 

 

Folytatása következik...

Azok emlékére, "Akik hűek voltak mindhalálig"....

 

A Kanizsával szembeni végvidéket bemutató sorozat első darabját Türje plébániatemplomának bemutatásával fejeztük be, így az a helytálló, ha az ismertetést Türjével folytatjuk.

Dr. Vándor László hívta fel figyelmünket arra, hogy a kolostor épületétől mintegy 300 méterre nyomokban felfedezhetőek a középkori városfal részletei. A helyszín picit Szászsebes városfal maradványaira emlékeztetett, amelyeket a nyár folyamán volt szerencsém megtekinteni.

 

 

 

Kemend vára.

 

A sík vidéki várak után üdítőleg hatott Kemendollár település felé autózva község felé magasodó várhely látványa. Kemend vára igazi magaslati vár, a legrégebbi zalai erődítések egyike. A falu kis házai félkör alakban veszik körül a várhelynek helyet adó magaslatot. Nováki Gyula 1952. áprilisban történt próbaásatásai is igazolták, hogy a terület már az újkőkör végén használatban volt, melyet a bronzkor elején szintén használtak.

 

A középkori várat illetően arra következtethetünk, hogy az építtetők a Geregye nemzetség tagjai közül kerülhettek ki, hiszen a feltételezett korszakban a vár helyének környezetében nekik voltak birtokaik. Első okleveles említése 1357-ből való, amikor a Héder nemzetségbeli Kakas két fiának, Jánosnak és Henriknek birtokában volt, akik 1337-ben kapták cserébe Károly Róbert királytól Lékáért. Egy 1373-as oklevél szerint Rohonci Henrik és László tulajdona, ők osztoznak a váron és a hozzá tartozó 9 falun. Az oklevélből a vár akkori felépítéséről is képet kapunk: az erődítmény külső és belső várból állt. A belső várban öregtorony, kápolna, kút palota, és kőház volt, a kapu a nyugati oldalon nyílt. A vár tulajdonlásában az 1403-as esztendő hozott változást. A Kőszegi család leszármazottjai ugyanis részt vettek egy a Zsigmond elleni összeesküvésben, ezért a király elkobozta tőlük a várat. Ezt követően híveinek, Gersei Pethő Jánosnak és testvérének, Tamásnak adta az erősséget. Azonban a birtokbavétel már nem ment ilyen könnyen… Történt ugyanis, hogy az akkor már magukat Kemendinek nevező birtokosok a várba osztrák és német zsoldosokat fogadtak, és folyamatosan támadták a király híveit. A Gersei Pethők csak 3 évi háborúskodás után tudták birtokba venni új szerzeményüket, oly módon, hogy az erődítménnyel szemben ellenvárat emeltek, és a védőket kiéheztették. Az ezzel kapcsolatos peres iratok tanúsága szerint az átvétel nem ment könnyen: a német zsoldosok ekkor is csak pénz, ökrök, lovak, és hintó fejében voltak hajlandóak távozni.  A kártérítési perek egészen 1409-ig tartottak. Habsburg Albert uralkodó 1439-ben bekövetkezett halálát követően az özvegy (Zsigmond lánya) Luxemburgi Erzsébet és I. Ulászló hívei között kirobbant belháború során Erzsébet elkoboztatta birtokaikat és a várat hívének Cillei Ulriknak adta át. Ezt az alkalmat használta fel az előző tulajdonos a vár visszavételére. Ludbergi Kakastól és rokonaitól magának I. Ulászló királynak kellett a várat visszavennie 1441. március 10-én.

(Egykorú másolat az eredetit valószínűleg Erzsébet királynénak küldte meg a város; Sopron sz. kir. város ltárában. Lad. XXXI. F. F. 111, 93. Márványkö vára Vas vármegyében a mai Petö-Mihályfa körül feküdt; ekkor I. Ulászló király is e vidéken tartózkodott, tanúsítja ezt Kemend vára alatt 1441. mart. 10-én kelt levele - Nagy Imre: Sopron vármegye története. Oklevéltár második kötet (Sopron, 1891))

(I. Ulászló király Ludbregi Kakas Jánostól és ennek rokonától Rechnitzer Istvántól Kemend várát átveszi és egyszersmind kijelenti, hogy a vár tulajdonjoga felett, mely fönt nevezettek és Gersei Pető László és Pető között vitássá vált, Budán fog dönteni. Kemend vára alatti táborban, 1441. mart. 10.- Zala vármegye története. Oklevéltár. Második kötet 1364-1498. (Budapest, 1890.))

(I.Ulászló király Kanizsai Imrének. Tudatja a címzettel, hogy a Zala megyei Kemend várat, melyet Ludbreg-i Kakas János és testvére: Rechniczer István Gersei Pető Lászlótól és Petőtől hatalmaskodva elfoglaltak, majd a két fél átadta a várat a király kezébe, aki viszont /1441 március 10.-i/ kiadványában ígérte, hogy közöttük ítéletet mond, a Gerseieknek ítélte oda, mivel a tárgyalásra kitűzött terminuson a másik fél meg sem jelent, viszont a Gerseiek bemutatták jogbiztosító irataikat; megparancsolja egyben, hogy az ítélet alapján a várat a vasvári káptalan hites személye jelenlétében Gersei Lászlónak és Petőnek adja át. – 1441.06.23 – Buda –DL/DF:92925)

Ezt követően a tulajdonosi iratok bemutatását követően a király visszaadta a jussukat a Pethőknek. A vár dombjától ÉNY-i irányba látni lehet I. Ulászló ellenvárának helyét is.

 

(Tudatja címzettel Gersei László és Pető panaszát, amely szerint Szécsi János az elmúlt zavaros időkben embereivel fegyveresen a panaszosok Kemend várát /Zala megye/ megostromolta és a várban levő, Myhalfalwa, más néven Marmankw, Zenthpeterfalwa és Jánosfalwa meg más possessiókra vonatkozó okleveleiket onnan elvitte és ismételteni kérésre máig nem adta azokat vissza, elrendeli egyben a panasz tárgyában a tanuvallatást és Szécsi János inszinuációval történő megidézését a panaszosok ellenében Jakab apostol nyolcadára /aug. 1./ a saját prézenciája elé. – Pálóczi László országbíró – 1449.07.12. DL/DF:93159)

(Pálóci László országbíró a vasvári káptalannak. Elrendeli a tanuvallatást Gersei Pető fia László panasza tárgyában, aki azt a vádat emelte az országbíró előtt Szécsi János ellen, hogy fegyveres embereivel megrohanta és megostromolta a panaszos Kemend várát (Zala m) és a Michalfalwa másként Marwankw, Zenthpeterfalwa és Janusfalua meg más possessiókra vonatkozó, itt a várban levő okleveleket elvitte, ismételteni kérésre sem adta azokat vissza, hanem máig magánál tartja. – 1449-08.23. DL/DF:93165)

Egy 1454-es oklevél szerint Viszi Gál a várnagy, míg egy 1475-ös oklevélből megismerhetjük akkori várnagyát Szepetneki János nemest.  Mátyás király halálát követő zűrzavarokban Zala megye ispánja Székely Jakab osztrák szolgálatba állott, és rövid időre rátette a kezét a Pethők erődítményére. 1492 márciusáig tartotta birtokában a várat és csak olyan feltételekkel engedte át, hogy a tulajdonosok nem perlik okozott az károk miatt. A gersei Pethőknek nem Kemend volt az uradalmi központja, így a kis vár a 16. század első felében nem játszott különösebb szerepet. A mohácsi csatavesztést követő fokozatos oszmán terjeszkedés során került újra a figyelem középpontjába, amikor is Zala megyében a fokozódó török veszély a kisebb várakat, felhagyott kolostorokat folyamatosan erődítették. A 16. század közepéről a Gersei Pethő család tagjai közötti birtokjogi perről maradtak fenn dokumentumok, melynek része volt a Kemendi vár is (ezen perek az örökösök között kisebb nagyobb mértékben ezek után is folytatódtak).  Giulio Turco 1569-ben járt a falai között, rajzáról ismerjük a vár akkori felépítését. Az árpád kori leíráshoz képest kikövetkeztethető hogy a várat a 16. század folyamán kis mértékben erődítették. 1588-ban Gersei Pethő Tamás Ernő főhercegtől Kemend várának védelméhez 10 gyalogost kér. Szerepe Kanizsa 1600. évi elestét követően megnőtt, hiszen a Kanizsával szembeni végvidék Zala folyó kelet-nyugati folyásirányát felügyelő Egerszegi várkörzet törzserődítményévé vált. Funkcióját és adottságait tekintve inkább megfigyelő szerepre volt alkalmas, illetve kisebb török portyázások visszaszorítására.  A 17. század első éveiben helyőrsége „20 német a patantyussal együtt 30 magyar gyalog 10 lovas”. 1611-ből a Zala megyei jegyzőkönyvekben utalást találhatunk a vár egy részének felépítéséről…

 

 

 (ITRA. 234/11. 1611. Vasvári káptalan oklevélbe foglalva Pethő Tamás fiainak , Gábornak és Györgynek osztálya / X V I I I . sz, másolat/ Hidegkuton népes jobbágytelkek, két Szepetken, Paludon, Pozvan, Ollarban, Istvándon jobbágyok t e l e k k e l , Mihályfalvan ugyancsak jobbágyok t e l e k k e l CsQ5,szeg-i szőlőhegyről i u s montanum Kemendi várban...Maz nagyhoz és az sütőház s az pincének f e l e , mely az ajtó felől vagyon.... P.Györgynek, az zenés haz penigh és az torony a l a t t való tömlöoz és az megnevezett kőpincének huszonegy rekesztékkel egyetemben, mely az u t felől vagyon az k i n eleintén az belső várba jártának....P. Gáboré.).

1620-ban a vármegyei jegyzőkönyvek szarvaskendi  Sibrik Osvátot említik a kemendi vár kapitányaként. 1633-ban „A várban lévő 10 lovas s 30 drabant havi zsoldja 121 Ft 15Xr”, 1637-ben a zsold összege 150 ft. III. Ferdinánd 1637-es utasítása szerint Batthyány Ádám végvidéki főkapitány 1638-ban a várban 10 lovast és 30 gyalogost állomásoztat.  1643-ból arról szerzünk tudomást, hogy a vár megerősítésre, karbantartásra szorul, valamint a hadianyagból is igen hiányosak a készletek…

„1. Az vannak kőfalaj igen megh, romladoztak s mind penigh az kapuja s az g r a t u i t u s laborból megh nem epethetny. Szükségh hogy az hozza való Atyafiak admonealtassak, es az kőfalait közönsegessen <égettetnek megh. Az kapu épületire penigh rendeltetne ő Fölsege pénzt, mellyel égettetnek.

2. Az munitió igen kevés benne. Golyóbis es puska por i s kívántatnék bele.”

1644-ben pestis söpör végig a vidéken amely Kemendet sem kíméli. A betegséget a zalabéri és a kapornaki kapitány is elkapta. 1647-es feljegyzés szerint Sibrik Miklós a kemendi vár kapitánya. 1647-ben Bathhyány Ádám a végváriak összeírását rendeli el.

A Batthyány Missilisek szerint Eördögh István pölöskei kapitány a következő létszámot közli 1648-ban:

„Végbeli vitézek száma:

Szentgyörgyvár: 50 lovas

Kapornak: 20 lovas, 25 gyalogos

Kemend: 6 lovas, 25 gyalogos

Peleske: 10 lovas, 27 gyalogos

Tűrje: - 35 gyalogos

Sümeg: 29 lovas,180 gyalogos

Zalavár: 7 lovas, 40 gyalogos.”

A török által okozott károkról tájékoztató összeírás szerint 1646 és 1649 között Kemenden 30 személyt és 11 lovat vittek el, 9 embert vágtak le és 2 pincét égettek fel. A végvár mindennapi élete és problémái a végvidék többi erősségeivel hasonlatos…A fizetés késik, vagy nem kapják meg a katonák, a hadianyag utánpótlás késik és hiányos…A várbeliek a végvidék más katonáihoz hasonlatosan egyéb tevékenységekkel keresték meg a betevőre valót. Rablóportyák, szőlőművelés, rabkereskedelem…  Egy érdekes dokumentumból megtudhatjuk, hogy a rablóportyák utáni kotyavetyéket követően szabályozták a résztvevők közötti bevétel elosztását is.

  „A Batthyány I . Ádám vezette közös vállalkozások nyereség elosztását már korábban is ez jellemezte, amint azt az igali portya után kiadott főkapitányi utasításban olvassuk:  "Nádasdy uram szolgáinak, hogy kótyavetyét hányjanak magok között, az mely partékát magok nyertek, nálok hagytok és ehhez adtunk nekiek . . . " még 6 rác foglyot.  A körmendi határozatban hangsúlyozták azt is, hogy a megvert ellenség üldözéséhez csatlakozó katonák csak fél részt kaphatnak a zsákmányból. A rendelkezés e pontja egy nézeteltérés miatt született, amikor is az egerszegi és kemendi legények egyenlően akartak részesedni a körmendiek nyereségéből, holott ők csak a megfutamított törökre mentek k i .”

1652 tavaszán a végvidék átszervezésével kapcsolatban a főkapitány, Batthyány I. Ádám az Udvari Haditanács számára készített javaslatában hét végvár – Egerszeg, Egervár, Kányavár, Kemend, Lendva, Magyarósd és Tótfalu – megszűntetését indítványozta. A végvidék székhelyét Szentgrótra helyeztette volna át, a felszabaduló

katonaság felét pedig a megmaradt várakba osztotta volna szét, míg a másik felét hidakhoz és figyelőhelyekhez irányította volna. A tervet később elvetették. Egy 1655-ös feljegyzés szerint a vár katonasága ugyancsak 10 lovas 30 gyalogos. (OL. Esterh.hg-i l t . P. 125. Pál nádor i r .)

 

„1658.okt.20. Gersei Petheő László zálognyilatkozata 12000 Ft., elzálogosítja Akosházi Sárkány Jánosnak és feleségének. Kemend várbeli portióját, hegyen 3 szőlő, présházzal s hegyvámmal. Istvánd pusztában p o r t i o és "eg es forgó malom," Pozva pusztán portio .  Henie hegyen hegyvám és p e r t i n e n t i a . Vasvár: korcsma, vám, erdő s portio a hegyekben. Gersei és Mihálifal hegyekben p o r t i o .”

A végváriak az ellenséges hadmozdulatokról hírlövő mozsarak útján tájékoztatták egymást. „A hírláncnál eredményesebbnek bizonyult a "hirlövő mozsarak" alkalmazása, amely a szomszédos végházak közötti csekély távolságot használta ki: a riasztás az őrhelyekről leadott, meghatározott számú ágyúlövéssel t ö r t é n t . A XVI. században is hatásos módszer, korszerűsítésére Kanizsa eleste után került sor, amikor a török mind gyakrabban tűnt föl a Rába mentén és a Kemenesalján, s a zalai végekre is egyre nagyobb feladat hárult. Batthyány I. Ádám az 1664. január 17-én kelt főkapitányi utasításában foglalkozott a zalai védelem kérdéseivel, közöttük a hírközlés rendjével és a katonai erők szükség szerinti csoportosításával. Batthyány meghagyta a kapitányoknak, hogy ha a török Pölöskét délről megkerülve átjutna a végvárvonalon, akkor a pölöskeiek 1 ágyulövéssel figyelmeztessék Kemendet, az pedig ugyancsak 1 lövéssel Szentgrótot és Egerszeget. A 4 végvár katonái ekkor minél nagyobb számban gyülekezzenek a lukafalvai malomnál, hogy onnan "egymás erejével" mehessenek a veszélyeztetett helyre. Ha a török észak felé kanyarodna el, akkor a pölöskeiek két lövést adjanak le, a kemendiek egyet. Amikor a török már a Zala folyón is átkelt, Egerszeg kétszer lőjön, hírül adva a kemendi kapitánynak, hogy a lukafalvai malomnál várakozókat rendelje Egerszegre. Az egerszegi két lövés a második vonalba tartozó Körmendet is riasztotta, amelynek őrsége ilyenkor Katafalvánál gyülekezett, s ott további parancs érkezéségi készenlétben állott.”

(Varga J. János - A DUNÁNTÚLI TÖRÖK ELLENES HARCOK TÖRTÉNETÉBŐL  1978.)

Az 1663-64. évi habsburg-török háború hadműveletei Kemendet sem kímélték… Kanizsa felmentését és Zrínyi-Újvár elpusztítását követően a török sereg a Zala folyó mentén tört előre a Rába vonaláig. (A Lentitől észak nyugatra levő terület ekkor áthatolhatatlan mocsarat képezett) Az útjukba kerülő összes kis erőd elesett, a Kemendiek a törökök közeledtére feladták a várat. A szentgothárdi csatát és a vasvári békét követően a végvidék erődjeit újjáépítették (Komár és Zrínyi-Újvár kivételével. (Utóbbi felépítésének tiltása a béke egyik feltétele volt) Az 1670-években béke és a kincstár romló anyagi helyzete a katonai költségcsökkentést sürgetett, amely a királyi zsoldban levő végvári állomány létszámcsökkentését írta elő.

Végváriak redukciója:

„Nagy Ferenc a Batthyány család levéltárában fennmaradt első, 1676‐ban keltezett levelében a szentgróti és béri vitézlő rend „könyörgő levelét” továbbította Batthyány II. Kristófnak. A katonák a már hosszú ideje elmaradt fizetésük

miatt kérték a főkapitány közbenjárását az Udvarnál. Azzal is megelégedtek volna, ha az elmaradt zsoldnak csak egy kisebb részét kapják meg. Panaszaik között említik katonai szolgálatuk nehézségét: „csak egynéhányan magunkkal lévén, úgymint Szentgrót (Szent Grotth), ilyen nagy végházban tizenöt gyalog és négy lovas. Minden harmad nap reánk kerül az őfölsége istrázsája. Amikor rossz hírek vannak, másodnap is. Más dolgunkhoz semmiképpen nem láthatunk. Hanem csak éppen az mi kevés fizetésecskínk volna, ha megadatnék, avval köllenék feleséginket, gyermekinket és magunk életit táplálnunk”. Ilyen körülmények között inkább a létszámuk növelése lenne elvárható, mintsem annak további csökkentése. Azt írták feletteseiknek, hogy ha a vár török kézbe kerülne,„még az Rábán felül való füld is, úgymint Sárvár (Sáruar) és Szombathely (Szombathel) tája nem lenne securitásban [védelemben]”. Szinte ugyanezeket a panaszokat olvashatjuk a végvidékhez tartozó Kapornak, Pölöske, Kemend és Egervár katonáinak az Udvari Haditanácshoz intézett 1676. augusztusi felterjesztésében: „a katonaság már oly kis létszámban maradt, hogy a várakat lakni és tovább védeni lehetetlen”. A katonaság létszámbeli fogyatkozása a fent említett várakban a végvidéken az 1671/72‐es ún. végvári redukció intézkedéseivel magyarázható. A szentgrótiak levelében említett létszám (15 gyalogos és 4 lovas) valójában megfelel a végház 1674. évi előírt keretlétszámának (15 gyalogos és 5 lovas). A redukciós rendelet eredményeképpen pedig ekkor már Kapornakon, Pölöskén és Egerváron nem tartottak nyilván királyi zsoldon lévő katonaságot, Kemend neve pedig a redukció előtti 1670. évi nyilvántartásban sem szerepelt. Az, hogy mégis e várak katonái tettek felterjesztést, újabb bizonyíték arra, hogy a királyi zsoldból való elbocsátás ellenére is a várakban maradtak. A végvári katonákat adófizetés (contributio) kötelezettsége is sújtotta, „mely miatt annyira jutottunk – írták levelükben –, hogy fegyverünket, ruháinkat érette elvevín az exactorok [behajtók], bottokkal és csaknem mezételen kölletik őfölsége kapuját űrzenünk”. A szolgálat és az adózás terhe alatt, a fizetetlenség következtében a végvári katonák – a királyi zsoldból elbocsátottak pedig még inkább – rákényszerültek arra, hogy önmaguk és családjuk megélhetését más módon igyekezzenek biztosítani: „egyedül a mezei munkájukból táplálkoztak csak”. Nehéz helyzetük bemutatásán túl figyelemre méltó a kapornaki, pölöskei, kemendi és egervári katonaság azon megjegyzése, hogy a katonák „mivel a török gyakori rablásainak tovább nem óhajtva ellenállni, elhagyták a várat, és a hódoltsági részekre mennek”, illetve, hogy a jelentősen megfogyatkozott végvári katonaságot a fent részletezett nehéz körülmények miatt – amikor „a megélhetésük megszűnik” – „hűtlenségre lehet csábítani”. Azt láthatjuk, hogy a kurucmozgalom által fel nem bolygatott nyugat‐dunántúli területen a végváriak, továbbá az egész végvidéken a katonaság és a polgári lakosság számára realitásként jelentkezett a törökökhöz vagy a kurucokhoz való átállás lehetősége.”

(Tóth Hajnalka – A Kanizsával szembeni végvidék Gyöngyösi Nagy Ferenc levelezésének tükrében)

V. Molnár László Kanizsa vára című könyvben egy összehasonlításban az szerepel, hogy a törökök kb. kétszer annyi zsoldot fizettek egy gyalogosnak, mint a Habsburgok.

A vár karbantartását a nehéz körülmények ellenére is próbálták elvégezni.

(1675.06.6-8.    Ügyszám      2073  Hely Körmend  Ügyleírás- Kemend vára helyreállításához karókat rendelnek. Tar József szolgabíró járásából Hetés, Sándorháza, Rád, Szentpéterúr, Nemesapáti falukból, Babolcsay Ferenc járásából Bocfölde, Milej, Lengyel, Böde, Petrikeresztúr falukból. A fenti falvak lakóit egy napra rendelik ki. Forrás     TURBULY ÉVA: ZALA VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI III. 1656-1678)

(91.  Zala m. Levéltár.Közgy. jkv. 11.200. 1675.  Kemend  praesilium  -A kemendi vár restaurálására a környékbeli községek /2 járásból/ faanyagot szállitanak. Szabó Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regesztagyűjtemény. (Jakabfa-Kerkaiklód))

A béke ellenére a török folytatta a portyázásokat rablásokat a területen.

(93.  OL. Batth. cs. körm. lt-a. P. 1313. Tör.ir.  1678-81.  Rsz. 249. No. 411. Kemend  Feljegyzés a török károkról. cf. Bér / Azonos jelzet alatt, a kivonat 8.stb. lapjain./ Ákosházi Sárkány István kemendi kapitány feljegyzései. Felkoncolják á vár alatt a katonákat, a külső várból asszonyokat, gyerekeket raboltak el, elhajtották állataikat.)

1687 előtt Kemend - A végvárak névjegyzéke. Kapitány Sibrik Sándor. 23 gyalogos, 1 zászlótartó, 1 dobos, 3 tizedes, 1 lovas katona. Batthyány II. Kristóf 1681 júniusában kérelmezte, hogy Egervár, Kapornak, Kemend és Pölöske a korábbi állapotába helyeztessék vissza.

Kanizsa 1690-es felszabadítását követően a végvidék helyőrsége bekapcsolódik a felszabadító hadműveletekbe.

Köprülüzáde Fázil Musztafa pasa hadjáratának megindulása után Kanizsa alól, az ún. extra zsold ígéretével nem bocsátották el a kanizsai végvidéki –vagy, ahogy a haditanácsi jelentésekben egyre általánosabbá vált: a Batthyányféle (Batthyanische) – és a győri végvidéki katonaságot. Már április elején döntés született arról a Haditanácsban, hogy a blokádból felszabadult végvári katonaságnak Friedrich Veterani gróf vezérőrnagy hadtestéhez kell csatlakoznia, míg az 1690. évi császári hadműveletek Bádeni Lajos őrgróf irányításával a nagyvezír vezette oszmán sereg feltartóztatására irányultak. Nagy Ferenc főkapitány‐ helyettes a végvidéki katonaság váltását a folyamatos szolgálatban egyre nehezebben tudta megoldani: júniusban arról panaszkodott Batthyánynak, hogy az egerszegiek már „kiszolgálták az idejüket”, de helyettük nem tud megfelelő számú katonaságot kiállítani, mert Lövőn, Egerváron(!), Kemenden, Pölöskén kevés katonaság van vagy majdnem semmi, a zalaváriaknak és szentgyörgyváriaknak „Budáig, Szigetig, Pécsig való útjok is vagyon gyakorta”.

A felszabadító hadműveleteket követően a végvidék jelentősége megszűnt a várak állapotával nem törődtek, állapotuk rohamosan romlott… 1692-ben Festetics Pál kapja zálogba a Kemendi vár részét Sibrik Zsigmond özvegyétől…A XVIII. század folyamán Festetics Pál teljes és igazolható tulajdonjogot szerez Kemend és környéke felett.

„1692.VIII.10. (OL. Pest.cs. l t - a . /Gersei Pető l t . /) Kemend -  Néhai Szarvaskendi Sibrik Sigmond özvegye, Káldy Zsuzsanna nyilatkozata. Az özvegy - saját maga és gyermekei nevében zálogba adja "Kemendy puszta Várban lévő portiomat" és tartozékait Festetics Pálnak és feleségének, Filter Erzsébetnek, 20 évi minimális időtartamra 800 ft-ban.  (Részlet a nyilatkozatból)”

Kemend – 1692. "... mivel egy ép ház sincsen az Várban ki egregyel volna egi öreg gu^ga-yPjnczén kivül... melynek i s födele nincs, épségben való sem adok ő kegyelmeknek, mivel az e l mult háborúkban tellyességgel pusztaságra jutottak . . . "

„1700. Kemend. (Úrbéri összeirás - eredeti U. et C. 27/51.) Erősség Kanizsától 5 mérföldre. Külterülete nincs.

Birtokosa Festetich Paulus, nem ismeretes, milyen jogon. A török hódítók ellen végig megvédte magát, és a törököknek soha nem fizetett adót.”

 A lepusztult romokat a Festeticsek eladták a vasúttársaságnak, akik az épülő Zala Völgyi vasút töltésének alapjába hordták köveit. Más források szerint a kőanyagból a pókaszepetki templom építéséhez is felhasználtak.

A helyszínen járva az erősen bolygatott terület ellenére is a terepalakulatokból kivehető a vár 3-as tagolása.  A várdomb nyugati oldalának egy részét homokbányának használták, így az elpusztult. Az alsóvár területére vezető út egy része szintén kikövetkeztethető, de a beépítés és a művelési tevékenység miatt a többi szintén elpusztult. Érdekes részlet az alsóvárból a keleti oldalon a középső várba futó szakasz. Talán itt egy falszoros lehetett, amelyet a felsővár keleti oldala alatti sáncból ellenőrzés alatt tarthattak. A középső vár területe erősen bolygatott déli irányba fordulva kapaszkodhatunk fel a felső vár területére. A felvezető ösvény mellett faragott kő és téglafal alig kivehető maradványai. A felső vár platója viszonylag kis területű. Keleti oldalán lehetett valamikor az öregtorony, az előbb említett falnyomok talán a felvezető boltíves kapu maradványai. A nyugati oldalon egy kisebb épület… Keleti és déli oldalon a felsővár platóját kisebb félkörbe körbeölelő sáncok lehet, hogy innen ellenőrizhették az alsóvárat, és az előbb említett fal szorost. Én tippelnék egy kisebb toronyra a felsővár délnyugati sarkában is (kereszt helye), hiszen innen kiválóan szemmel lehetett tartani a Zala völgyét. Az ilyen rejtőző várak esetében tipológiai hasonlatokra, hipotézisekre támaszkodhatunk régészeti kutatás hiányában. Így az első tudományos kutatási eredmények publikálásáig mindenkinek lehet igaza, aki elképzelésekkel áll elő a váracska felépítésével kapcsolatban. Mindenesetre az tény, hogy ha egy régészeti kutatást követően emlékhelyet és kilátót alakítanának ki a helyszínen, akkor talán méltó módon lehetne megőrizni Zala megye egy tekintélyes múlttal rendelkező várának emlékét.

 

Nagykapornak

 

Kemendollártól mintegy 16 km-re, délkeletre található Nagykapornak község, a Zalai dombság közepén, a Foglár és a Principális közötti völgy keleti oldalán.  1141-1162 között a II. Géza királyunk idejében a Kadar nemzetség alapított itt bencés monostort.  Az alapító a Kadar (Cador) nemzetségbeli György lehetett. Kapornak nemzetségi monostornak épült, és így a temploma volt az építtető család tagjainak temetkezési helye. Kapornak középkori plébániatemplomát 1264-ben említi először oklevél, és feltehetőleg az apátság építésekor már állt.  Kapornak egyike volt (Zalavár mellett) a Zala megyében működő hiteles helyeknek, amely Nagy Lajos király intézkedéseit követően is megmaradtak. Ez a státusz hatalmas jelentőséget kölcsönzött a helyszínnek. Kapornak jelentőségét illusztrálja az is, hogy 1335-től kezdve a 16. századig többször volt megyegyűlés színhelye. Sőt a 15. századtól nemesi törvényszék is működött itt. Elmondhatjuk hogy az időszakban Kapornak igazi vallási – adminisztratív központtá vált a térségben. A kiváltságai ellenére a mezővárosi jogokat csak 1459-ben szerezte meg. Ekkor sókamara is nyílt a városban, és egyben járási székhely vált belőle.I. Mátyás király 1465-ben adományozta a települést az apátságnak.  (ebben István streveri püspöknek, a kapornaki apátság kormányzójának adományozza "curatributo  ibidem exigilosito " , azonkivlül Lak, Padár, Monokfölde, Kalus, Uyfalu, 3axa, Bodogaszonfalva, Ivánfölde, H Geztred, Szentmárton, Parkasfölde, Challanos, Véczkend, /a malommal/, possessio-kat; Apáthfölde, praediumot Kávás és Akosfölde /másnéven Siger/ között. A Ifagygyüres és Bezred possessio-k közt fekvő Kisgyüres, másnéven Llonyorokerek nevü praedium-ot a Köveskál, Sosthokál, Keövághoeürs, Sasdik.il és Szentbenedekallya possessio-k közötti Karintha praedium-ot, amelyek mind Zala megyében fekszenek.)

 

A négy dél-dunántúli megyében (Baranya, Tolna, Somogy, Zala) a mohácsi csatavesztés idején kb. 60 vár állhatott.-' Ezektől északra, Fejérben, Veszprémben, Vasban is lehetett vagy 35 erősség. Ezek a számok nem lekicsinylendők - önmagukban. De, ha figyelembe vesszük azt, hogy a Dél-Dunántúlon a XVI. század közepéig egyetlen vár sem volt alkalmas arra, hogy egy komolyabb török ostromnak is siker reményében állhasson ellen, akkor mindjárt más a kép! 1526-ban a dunántúli kolostorok katonai szereplésére még nem került sor. 1529-ben viszont az elfoglalt erősségek között szerepelt Pannonhalma, de megszálló csapatokat nem hagyott benne a török, így újra magyar kézre került. 1532-ben a töröké lett Kapornak erődített kolostora, de szintén csak rövid időre. A török fenyegetéseket még mindig nem mérték fel a maguk komolyságában. Az egyes erősségek katonasága jelentős részét is inkább a szomszédos falvakkal szembeni hatalmaskodások foglalkoztatták, mintsem a török terjeszkedés figyelemmel kísérése, az ellenállásra való felkészülés.

1530-Antal kapornaki apát Mezemlaki Menyezek Mihálynak és örököseinek Mezewlaki Mihály sok segítségéért, amelyek után a konvent neki 100 Ft-tal t a r t o z i k , átadja birtoklásra és használatra: Kapornakon 1 teljes jobbágysessiót minden hasznával, Kapornak területén Kanyakuth helyen lévő malmot a Laki Kapornaki folyó mellett , A kapornaki szőlőhegyen lévő szőlőt. Anno 1530.

Zalai Szt. Adorján konvent tanúsítja, hogy Antal apát öregségére és tartós betegségére való tekintettel a kapornaki apátság javait : az egyházat, a castellumot, másik plébániai templomot, praediumokat, lakott és elhagyott jobbágytelkeket, malomhelyeket átadja testvérének, Mezenlaki Wat Ferencnek. Őt az apátság javaiba bevezette és megerősítette. 1530. Kapornak, castrum.

 

Antal apát és a kapornaki konvent, a kapornak-i vár castellanus-ának, Issebor-i Literati Jánosnak, érdemeiért "praesertim hoc tempore ingressionis Thurcarum i n Hungária dum Caesar ipse has partes sub Viennam esset profectus, laudabiliter piacúit" – a Zala m-i Zenthmarthon possessio-ban egy népes jobbágytelket és a Zenthmarthonból  Issabor-ba vezető ut mellett fekvő 9 hold szántóföldet ajándékoz.

„Az 1530-as években egymás után tűnnek fel írott forrásainkban a dunántúli erődített kolostorok. Közös jellemzőjük, hogy egyelőre még a szerzetesi életet és a katonai készültséget sikerült egyensúlyban tartani, ha kisebb-nagyobb súrlódások árán is. így Héderhelyen, a ferencesek klastromában még 1555 elején is 17 (!) szerzetes élt. A Zalavár birtokosává lett Hasságh Ferencet pedig I . Ferdinánd kötelezte, hogy a rendházban szerzeteseket tartson és ő is szerzetbe lépjen. Persze ezek ellenkezőjére bővebben van példa. A kapornaki apát például 1536-ban kétségbeesve írta Nádasdy Tamásnak, hogy a monostor kegyura 50 lovast kér tőle és állandóan zaklatja. A követeléseket a rendház szegénysége miatt nem tudja kielégíteni.” (Csorba Csaba)

 

1537. okt. 4. -Pmecham Wilchelm levele. I.Ferdinándhoz Sümegről.  Kapornak Miután Győrt felmentette Török Bálint ostromától, Veszprém felmentésére indult. Útközben bevette Kapornakot, melyet minden szükséges eszközzel megerősített.

„Kapornak jelentősége is hirtelen megnőtt 1547-re. Ekkor úgy említették, mint Zala megye katonai központját. A dunántúli rendek körmendi gyűlése további építését Zala megye feladatává tette. Az erődített kolostorban ekkor még öt szerzetes is élt a katonaság (várkapitány, várgazda, lovasok és gyalogosok) mellett.” (Csorba Csaba)

1548-Markalhaza-i Perenc, a kapornaki apátság várának castellanus-a.

Egyelőre nem szűnt meg a szerzetesi élet sem a dél-dunántúli erődített rendházakban. Levéltári jegyzőkönyvek szerint továbbra is az egymással szembeni hatalmaskodások miatti panaszok voltak napirenden az 1540-es-1560-as években. 1562-adat a kapornaki konvent működéséről. Az apátok fényűző világi életet éltek, és szerzetesi fogadalmat se tettek. A törökök előtti utolsó apátot, Mezőlaky Ferencet, aki egyben a zalavári apát címét is birtokolta, 1566-ban iktatták be Kapornakon.  1567-ben azonban a török elpusztította az apátságot, ám annak vagyonát és értékes könyvtárát sikerült átmenteni Zalavárra. Az apát 1568-as halála után bizalmasai végrendeletét meghamisították, maguknak követelve az értékes vagyont. A kárvallott királyi kamara azonban csapatokat indított utánuk, és hosszú harcok után visszaszerezték a kincseket és a várost. A konvent népesebb volt, mint a többi apátságban. 1568-ban, amikor már a magyarországi monostorokban csaknem mindenütt megszűnt a szerzetesi élet, Kapornakon még imádkozik és dolgozik négy szerzetes: Sáfár Péter a custos, Miklós alesperes (talán alperjel), Simon barát és Mihály a harangozó és órajavító. A várnagytól félévre 4 forint ellátmányt kaptak, Mihály 7 forintot.

„1569-től kezdték Kanizsát, a legfontosabb dél-dunántúli katonai központot rendszeresebben erődíteni. Viszont Zalavárt és Kapornakot 1568-ban a királyi biztosok „haszontalan fészek"-nek nevezték, melyet nem érdemes fenntartani. Mégis megmaradtak.” (Csorba Csaba)

1569-es inventárium szerint  a castellum  tulajdonosa a kapornaki apátság. Egy 1570 körül született végvári jegyzék szerint Kapornakon 40 drabant állomásozik.

Szendrei János: Váraink . . . HK 1888. 100. Kapornakon 1575 körül szűnhetett meg végleg az egyházi élet. - Sörös, PRT XII/B 297.

A királyi kamara 1580-ban vette át az erősség kezelésével kapcsolatos teendőket. Zalavár és Kapornak parancsnoka kapitányi utasítást kapott, a kötelességek részletes leírásával. Ekkor a két végházban 70 gyalog és 37 lovas volt összesen.

Egeraly László Zalavár és Kapornak kapitányának adott instructio . 1580.

Bevezetőben elmondja Illésházy István a Cam. Hung. tanácsosa Egeraly Zalavár és Kapornak kapitányaként kitüntette magát, a két várban 70 gyalognak és 37 lovasnak parancsol. Eddig az apátságok javadalmát a kanizsai kapitány Kilman András kezelte. A török támadás m i a t t i nehéz helyzet, propter rabiem Turcicam quae nunc i n hoc Comitatu Zaladiensi vehementer grassatur, szükséges az említett várak fokozott védelme. Ezért adja a két apátság javainak kezelését is a kapitánynak.

1. Évente adjon számot a kamarának az apátságok javainak kezeléséről.

2. Gondoskodjon a két apátság allodiumában rozs, buza, zab, árpa vetéséről mind nagyobb mennyiségben sine magna oppressione colonum.

3. Az allodiumok állatállományát, mivel a török miatt ott tartani nem tudja, ossza szét a jobbágyok között.

4. Az allodiumokban nevelt állatok szaporításáról gondoskodjék. Vaj és sajt a várak ellátására szolgáljon.

5. Tized begyűjtéséről gondoskodjék, erről részletes jegyzéket adjon a kamarának.

6. A falvakon, ahol a "bort török, martalócok és kanizsai katonák fizetés nélkül itták meg, bort ne mérjenek. Ha a kapitány alkalmas módot talál az educillatiora , megteheti, jövedelmét a várakra fordítsa .

7. Colonos i n suis l i b e r t a t i b u s i n x t a Urbárium, quoad f i e r i potest consewet, u t ne magis ac magis desolentur.

8. Possessiones desolatos omni studio ac d i l i g e n t i a curet ruvsus reaedificare ac populosas reddere, addito etiam eius s o l i t a i n x t s leges regni l i b e r t a t e .

9. Malmokat, halastavakat jó állapotban t a r t s a , javításukra a jobbágymunkát használja f e l .

10. Kiadásokat csak a kamara vagy Srnestus főherceg parancsára tehet, kérjen róla mindig elismervényt.

11. Kapornak templomának és várnak t e t e j e erősen rongált. Javítására jobbágy munka mellett 40 Ft-t fordíthat. A castellanus és vár személyzetének járandóságáról kimutatás.

 

1592. Rudolf Újlaki László vasvári prépostnak adja Zalavár és Kapornak apátságát egy malommal és 4 inquiliaris sessioval. Az adománylevél elmondja, hogy az adomány nem terjed k i az apátságok birtokaira , mert azok a végvárak szükségleteinek fedezésére kellenek.

1597. Mátyás főherceg  Canisa, Babolcha, Kyskomar, Zalavár és Kapornak várak tartozékainak összeírását rendeli el.

1600. Kérik Mátyás főherceget, hogy a kapornaki praediumban naponta a katonák létszámát; legutóbb i s az apát / Ujlaky Lajos boszniai püspök/ a tatárok támadásával szembeszállt, őket elriasztotta , s így megmentette a környező falvak lakosságát.

„A Kanizsa eleste utáni helyzettel, s a Kanizsát környező magyar végházak ügyével a magyar tanácshoz intézett főhercegi leirat foglalkozott (1601. március 18.), melyhez kimutatás is készült. Eszerint akkor Zalavárott 30 német gyalog és 20 hajdú, Kapornakon 30 német gyalog, 50 hajdú, 50 huszár, Csákányban és Szentpéteren együtt 100 hajdú és 100 huszár volt. Az 1602:14. t c - 19- § és 24- § rendelkezett Kapornak és Keszthely erődítéséhez szükséges ingyenmunkák szabályozásáról. Előbbihez és Egervárhoz Vas megye negyedik járását, utóbbihoz tartozékait rendelték.” (Csorba Csaba)

1601. Kapornak 50 lovas 50 gyalog.

1606. Hajas János Kapornakról B. Ferencnek /másolat/

...Nagyságodnak nyilván nagyon, ez országot, az elmúlt esztendőben Hagymási Kristóf, Senniey és Sárkány miatt, mint vesztek és vontak el , hogy csak az Isten tudja ebben a sok háborúban, mint és hogy tartottam meg est a hitván helt , mind török, tatár és egyéb ellenségtül, kik miatt az, mint Mgtok is tudja magam is bujdosásban voltam. Mostan is még ujabban föltámadtanak, és az házakat, ugy mint Egersseget és Kapornakot meg akarták lopva venni." Idejében üzent a tiszttartónak Egerszegre s azóta vigyázásban vannak.

1621- Kapornak lovasok: 24 lovas. Gyalogosok: 1 vajda + 13 gyalog.

1625 – Kapornak- 50 huszár, 50 magyar darabont 1 tüzér. 1633-37 között 36 embert vittek el vagy vágtak le a törökök.

1637-ben Kapornakon 50 lovas és 50 gyalogos szolgál királyi zsoldon Ferdinánd utasításának megfelelően, 1652-ben pedig 100 huszár, 50 hajdú, 1 tüzér.  Egy 1643-as, a török károkról készített beszámoló szerint a vár összes marháját elhajtották. Ugyanebben az évben a kapitány Batthyány segítségét kéri a kapu javításához: „ Az minemű kapu közünk vagion igen e l romlott s ugyan az árokba akar dűlni.”

Az 1643-as esztendőből még egy igen kifejező levél maradt fenn, amelyben Szarka Lajos kapitány felsorolja Batthyánynak a várban uralkodó állapotokat:

Az végbeli kapitány üraiméknak az my difficultasi vannak.

Kapornak.

1. Az minemő kut benne vagyon, az elpusztult , az előt az kamorarul lanczal tartottak, most az is nincz, ha penigh az külső kútra

iarnak, onnend az Török őket elviszi kit penigh le vágnak bennek. Azt megh köllene czinaltotni .

2. Az kapuja mind el romlott, nulyet megh köllene epettetni . Lövő szerszám kevés vagyon benne, azokhoz i s az kik vannak sem gulyobis sem puska por nincsen.

3. Vasat is kellene rendelni az várnak épületire, mert semi vas nincs benne.

4. Az vajda benne igen megh öregedet es tisztinek megh nem felelhet, instálni ő Fölsége előt, hogy lenne valami provoséioia kiből

táplálhatna magát. Es helet mas vaydat rendelni.

5. Az előt az földes Urak pénzes vigyázót tartottak, azonkivül porkolabot-is tartottak benne, most penigh sem vigyaszot sem porkolábot nem tartónak, az is remedialtetnek.

6. Sz előt szanto földök rettyek v o l t -az vitézlő rendnek, de azokat- is, es nincs honnend magok és lovak táplálására valót takarniok, ezekről is dispositiot tenni, hogy lenne honnend elni .

A levélből kitűnik, hogy a vár karbantartásra szorul, kevés a lőfegyver és a muníció. A vajda kiöregedett, helyére új tisztet kellene találni. A vajda mellett további posztok sincsenek betöltve, és az élelmiszer és a takarmány ellátás is akadozik, nem megoldott, mivel az apát és közte a szántó és a rét használatát illetően nézeteltérések vannak. 1644-ben a várkapitány saját költségén csináltatja meg a kaput.  Az apát és a kapitány közötti nézeteltéréseket az okozta, hogy az apát eltiltotta a sereget azon rét és szántó használatától, amelyet már a kapitány elődei is használtak. A másik konfliktust az okozta, hogy az apát a várban is szeretett volna kocsmát, de Szarka Lajos nem engedte mert az az ő érdekeit sértette. Végül pölöskei Eördögh István vicegenerális és Zsibrik Pál közreműködésével megszületett az egyezség. Az apát a városban árult a bort (hiszen ott voltak az emberei, a kapitány a hostátban. A kapitány az elődeihez hasonlóan megkapta a kérdéses szántó és rét használati jogát, de többet nem használhat annál. 1644-ben a környéken pestisjárvány söpört végig. Szarka kapitány a pestis következtében meghalt katonák pótlását sürgeti Batthyánynál: "...hogy itt amire kiholtak Kapornakbul az vitézek, hogy az kaput nincz kinek fól vonj, Aszonyok voniak fél immár; az Apatennal edgiöt Szaz Niolczvan holt megh bennek, az k i megh nem hal i s , Hagimasi uram hadában szökött bennek, uyi mint Farkas Jankó, Sipos Istók és Király Imre. Nagisagodat kérem Nagisagod küldgye viszsza üket, tekintve fogiatkozott állapotunkat. Nagisagod valahonnend Gyalogot küldgyön bele, mert bizony Kara követközik az ó Fölsege házának; én hirénél adom Nagiságodnak, ne legyek en oka ez után; az varmegiekbul adhatnak gialogot bele, ha Nagisagod akaria."

Az apáttal együtt 180 ember esett áldozatául a szörnyű kórnak, aki túlélte a pusztítást az elszökött. A vármegyék segítségét kéri Szarka Lajos a létszám pótlására. Szarka Lajos 1644 után már nem szerepel a Zala megyei levéltár bejegyzései között. Mivel a komári kapitány Batthyányval folytatott levelezéseiből kiderül, hogy a kapornaki kapitány is elkapta a pestist, feltételezhetjük, hogy az év során elhunyt.

A végbeli vitézek életkörülményei a többi véghely katonáinak körülményeihez volt hasonlatos. Több évig nem kaptak zsoldot (1633-1640), a vár állapota az elmaradozó karbantartás miatt kritikus volt. A katonák megélhetésük feltételeit különböző tevékenységekkel próbálták biztosítani. Karhatalmi feladatok vállalása, mezőgazdasági munkák, marhahajtás, portyázás, korcsmáltatás, adószedés, rablás,… Ezekre a tevékenységekre a levéltári bejegyzésekben mind-mind találunk utalást.

1646 aug.31-én Francsics Gáspár levélben tájékoztatja Batthyány Ádámot, hogy Egerszegről és Kapornakról segitséget kértek, aratni szeretnének s ez időre erősítést kérnek a városokba. Javasol Egerszegre 100-100 lovast, s gyalogot, Kapornakra 50 gyalogot s 70 lovast.

1648.július 28, Magyaródon kapornaki hajdúk garázdálkodtak. Hidvégről jobbágyok ingóságait rabolják el . Garaboncról rablott jószágot Betefán adták el . Ebben az évben 20 lovas 25 gyalogos állomásozik a várban.

1649. A vár hiányosságai - Fogytán vannak a kenyérnek. Egy jó pattantyús kellene. A várban lévő kúthoz vödör s lánc hiányzik. Az őrség zúgolódik a fizetetlenség miatt, kevesen vannak s terhes a szolgálat. A fegyelem meglazult. 25 muskétát kérnek.

1652. február  5.-én Batthyány Ádám  Rohonczban keltezett pátenst ad ki a Kapornáki vár renoválását célzó gratius laborra melyben kijelöli a Vas és Zala megye falvakat is.

Zalavár és Kapornak őrségére 1660-ból van ismét adatunk: Kapornakon 50 huszár, 50 darabont, 1 tüzér, Zalaváron 10 huszár, 100 darabont, 2 tüzér volt.

(ERŐDÍTETT ÉS VÁRRÁ ALAKÍTOTT KOLOSTOROK DÉL-DUNÁNTÚL TÖRÖK KORI VÉGVÁRI RENDSZERÉBEN-CSORBA CSABA 1974.)

1664. július 26.-án a Rába vonala felé nyomuló oszmán haderő felgyújtotta az erősséget, a vasvári békekötést követően azonban újra magyar katonák állomásoznak falai között. (A területet bejárva az feltételezem, hogy az erősség a környező dombokról belőhető volt, így hosszabb ostromnak nem tudott volna ellenállni. Felépítése és elhelyezkedése miatt a portyázások visszaszorítására volt inkább alkalmas)

Az 1670-es években a végházak királyi zsoldon szolgáló katonáinak redukcióját írta elő az Udvari Haditanács, amely Kapornakot sem kerülte el. Egyes katonák annak ellenére, hogy lekerültek a zsoldlistáról, továbbra is a várakban maradtak, voltak olyanok is, akik a kibontakozó kuruc mozgalmakhoz csatlakoztak, vagy török területen próbáltak szerencsét. A fizetetlenség, és a létszámhiány a végházak működését veszélyeztette, hatására a végbeliek több ízben protestáltak az Udvari Haditanácshoz.

Batthyány II. Kristóf 1681 júniusában kérelmezte, hogy Egervár, Kapornak, Kemend és Pölöske létszámai a korábbi állapotukba helyeztessenek vissza.

Az 1686-os felszabadító hadműveletekből a kapornaki vitézek is kivették a részüket. Nagy Ferenc vicegenerális Batthyány Ádámnak írt július 4-i levele szerint a Kapornakról táborra ment vitézlő rendek száma: 40 lovas és 25 gyalog. Egy 1687 előtti levéltári forrás a kapornaki katonaság felépítéséről nyújt teljesebb képet:

A kapitány: Kertelendi Zsigmond

1 zászlótartó

1 strázsamester 1 trombitás

4 tizedes s 46 lovas

1 gyalogos vajda,/nincs betöltve/ 1 zászlós, 1 dobos,

4 tizedes és 39 gyalogos.

Hertelendi Zsigmond valamikor 1680-as évek közepétől 1690 őszéig működött kapornak kapitányaként.

 

Kanizsa blokádját, majd felszabadítását követően fokozatosan elvesztette Kapornak vára katona funkcióját. Az erősség egy 1700-as úrbéri összeírásban még szerepel, védműveit 1702-ben vagy 1703-ban rombolták le. A plébániatemplom falai közé lassan visszaköltözött a vallási élet. Temploma 1735-től működött, és a 16. században nyílt iskolában is újraindult a tanítás. 1736 és 1779 között barokk stílusban újjáépítették az apátsági templomot is, így régi formájából sokat vesztett. Napjainkban a plébániatemplom melletti kolostorépület idősek otthonaként funkciónál. Az érdeklődők amennyiben a templomot is meg szeretnék tekinteni, a kulcsot az intézményben vehetik fel. A templomba az idősek otthona udvaráról nyíló oldalajtón keresztül lehet bejutni. A dicsőséges végvári időszakra a monostor bejáratának kerítése előtt állított kopjafa emlékezteti napjaink vándorait.

 

Pölöske

 

A Kanizsával szembeni végvidék egyik legdicsőségesebb történetével büszkélkedő helyszínéhez érkeztem. Pölöske várának 1664-es históriáját találó történelmi párhuzamokkal leginkább Leonidász és a thermopülai szoros, vagy Szondi György és Drégelyvár eseményeihez lehetne kapcsolni. A terület feltételezések szerint már a bronzkorban is erődített lehetett. A tégláit helyben vetették, égették, abból építtette a mocsárral, vizesárokkal körülvett várat 1242-1272 között a Hahót-Buzád nemzetség.

A német eredetű nemzetség (Buzád atyja, Hahót 1165 táján jött Magyarországba, az egyik nézet szerint Meissenből (Szászország), újabb nézet szerint Messendorfból (Stíria) és Zala vármegyében a Pölöske patak mellett alapította a róla nevezett falut, hol unokája I. Arnold (Buzád fia), a XIII. század elején Szt. Margit tiszteletére monostort alapított. I. Arnoldnak három fia volt : II. Arnold zalai főispán és nádor (1234-1242), I. Keled (a Hahóti-család őse) és Panyit, aki még 1272. is élt. ) jeles képviselője II. Arnold (Wertner Mór-  Az I. Hahót fia I. Buzádtól származó ún. Arnold ág tagja. Apja I. Arnold alapította Hahóton a család nemzetségi monostorát Antiochiai Szent Katalin tiszteletére. A nemzetség ezen ága örökölte a megye középső területén lévő törzsbirtokok zömét. Ő építtette Pölöske és Sztridó (ma Strogova, Horvátország) várait. 1234 előtt IV. Béla egyik bizalmi embere, 1235-1239 között Zala megye főispánja, 1240-ben Somogy főispánja volt, majd 1242-ben rövid ideig az ország nádora. 1243-ban soproni, 1244-45-ben nyitrai főispán.) aki 1242-ben Magyarország nádora is volt, lehetett a vár építtetője. A várat 1270-ben említik először, amikor Arnold fia Miklós fellázadt V. István ellen, nem ment el a koronázásra, és a várába fogadott németekkel együtt garázdálkodott a vidéken. Sőt, az ellene küldött Miklós nevű zalai ispánt fivérével együtt meggyilkoltatta. A kor kaotikus viszonyaira jellemző, hogy a király 2 év múlva megbocsátott neki, sőt mindenét visszakapta. A század végére a Kőszegiek birtokába került az erősség. A közben kihalt Arnold ág miatt a királyra szállott erősséget 1320-ban Köcski Sándor országbíró seregének kellett visszaszereznie Kőszegi Kakas Miklóstól.  A király Pölöskét 1330-ban Mikcs Szlavón bánnak adományozta, és kizárta az örökségből a Hahótok más ágait. Mikcs fia István az Ördög melléknevet viselte. Az utána következő leszármazottakat Pölöskei Ördög családként tartja számon a történetírás. Gyakoriak voltak az Ördög-családdal kapcsolatos botrányok. Többek között pénzhamisítás, nők elhurcolása szerepelt a bűnlajstromon.

A pölöskei Ördög család több részre szakadt, az örökösök osztoztak a birtokállományon. A családtagok egymás sérelmére elkövetett bűncselekményeiről, pereiről szólnak az oklevelek, levéltári bejegyzések:

-12-17 (DL-DF 13600) Rozgon-i György országbíró bizonyítja, hogy megjelent előtte Syrak-i Miklós, Peleske vár várnagya és nyugtatta Alsolindwa-i bán fiát: Pált az addig az ideig elkövetett összes hatalmaskodások: emberölés, fogságba-vetés, állatok elhajtása stb felett és az ezekre vonatkozó összes iratokat semmiseknek és a felhasználóra nézve ártalmasoknak jelentette ki. Hátán pecsét nyomai.

Zalavári hh. lt. 1/1538. 1553.  Bornak possessio  Az Olah Miklós esztergomi érsek nővérének fia: Chazar Miklós és az Ujlaky Perenc egri püspök titkára: Eanyth János beiktatása a Zala m-i Peleske castrum-beli, valamint a Peleske, Bornak, Kebynk, Senye, Kwthos, Bak, Felsewbak, Gewrbew, Napradfalwa possessio-beli  birtokraszek birtokába adomány aimén.  Ezeket a hűtlenségbe esett Peleske-i Ewrdeg Ákos / a nővérét Koshar Mihálynét megsebesítette/ veszítette el.  Az iktatásnál megjelentek: Zenthandras-i Zabo Pál és Eghazy György, Sandorhaza-i Sándor Mihály, Sandorhaza-i Eelyesy Mihály. Ellentmond: Bechwelghe-i Thoth Miklós az eredeti birtokos nevében.

Zalavári hh. lt. 1/1763. 1555.  Bornak possessio  Ewrdeg Mátyás 1550-ben az özv. Ewrdeg Lászlóné Nova-i jobbágyának 2 lovát a Nova possessio-beli közös tulajdonukat képező legelőről elhajtotta, a Bornak-i jobbágyaival pedig az ottani Gerghrethe navü rétjét kaszáltatta le.

Zalavári hh. 1*. 1/1797. 1555.

Bornak possessio  1552-ben Ewrdeg Perenc 5 Naghbak-i és 3 Kelenk-i jobbágyával az özv. Ewrdeg Lászlóné Gewrbe-i és Bornak-i jobbágyait kifosztották.

Zalavári hh. lt. 1/1801. 1557 /?/  Bornak possessio

A Pewleske.i Ewrdegh Mátyás engedélyével az ő és testvérei birtokát képező Bornak possessio valamennyi jobbágya a jobbágytelkek során egy hold telken a plebanusnak házat építettek s a telek helyett adtak az egyház szántóföldjeiből a Nagh Imre gyepe nevü részt. Amikor 1566-ban az Ewrdegh testvérek "eadem ecclesia tunc temporis plebano carente et deserta" az egyház szántóföldeit felosztották egymás közt, az emiitett csereföldet is besorolták a felosztásba, Mátyásnak pedig a plebanus házast adták, de azt már korábban testvére Perenc elfoglalta és most ós "pro allodio teneret".

Ugyan ez a Perenc 1556-ban a Mátyás Kelenk possessio-beli Nagh reth nevü rétjéről a szénáját elvitette.

Egy Kelenk-i: jobbágyát pedig, akiről azt állította, hogy tőle /Ferenctől/ szökött el, a törvényes eljárás megkerülsével visszavitette s meg sem várva a megye intézkedését, Kelenk-en egy puszta telket adott neki, s amig ott házat épit telkén "in modum inquilini" jelölte ki a tartózkodási helyét. /Az oklevél vége leszakadta hiányzik./

Zalavári hh. lt. 1/1807. 1558.  Bornak: possessio  Az Ewedegh család tagjainak egymás ellen Peleske várában, Bornak poss sessió-ban és "in insula arcic Peleske" elkövetett hatalmaskodásai.

Hozzá tartozik a teljesebb képhez, hogy a botrányok ellenére a család a vár és a település fejlődéséhez nagyban hozzájárult. Két oklevél 1421-ből arról árulkodik, hogy Zsigmond király a pölöskei vártartomány felét (Rezivel és Keszthellyel) elzálogosítja Medvei János zágábi püspöknek és testvérének Rudolfnak 10000 aranyforintért.

 1429 Ápr. 20. Hradistye. Zs. 10000 aranyforintért elzálogosítja Rezi (Zala m.) várat és felsorolt falvait meg Keszthely oppidum-ot, továbbá Pölöske vár felét Medvéi János zágrábi püspök királyi és királynéi főkancellárnak és testvérének, Rudolfnak. - Zala vm. II. 427. (DL 92575 - Festetics cs., Zala 86.) 430 Ápr. 20. Hradistye. Zs. a zalai konventhez. Vezesse be János zágrábi püspököt és testvérét: Rudolfot Rezi várba és Pölöske vár felébe (Zala m.), s zálog címén iktassa azt részére. - Zichy VIII. 24. (A zalai konvent 1421. aug. 19-i okleveléből: 875. DL 79680 - Zichy cs., zsélyi 218-B-138.)

1430-ban a település mezőváros, ahol vámot szednek.  Egy 1513-as dokumentum pölöskei barátokat említ, amely utalhat a család kolostor alapítására is. Sajnos még a 16. században is elszomorító közerkölcsökről tudósítottak az egyházlátogatási jegyzőkönyvek. 1532-ben a vár a Bécs irányába nyomuló Szulejmán szultán csapatai előtt a többi zalai várhoz hasonlatosan megnyitja kapuit.

Egy év múlva az Eördög család ismét elveszíti az 1430-ban visszakapott birtokait. A király elkobozza, mert Eördög Ákos megsebesítette nővérét, Koshar Mihálynét. Az elvett birtokokat Chazar Miklós, Oláh Miklós esztergomi érsek unokaöccse - az érsek nővérének fia - és Panyth János, Ujlaky Ferenc egri püspök titkára kapta. A birtokok: Peleske, Barnák, (Banak) Kebynk, Senye, Ewthon, Bak, Felsőbak, Görbő, Náprádfalva. A beiktatást a zalavári hiteleshely végezte. Annál megjelentek: Szentandrási Zabo Pál és Eghazy György, sándorházai Sándor Mihály és Belycsí Mihály. A beiktatásnak - Eördög Ákos nevében - ellentmondott a becsvölgyei Thoth Miklós.  1554-ben Eördögh Mátyás lánya - Zewd-i Kosár Mihály felesége - a zalavári hiteles hely előtt pert indít testvérei ellen az apjuk halála után neki járó - leányágat illető - örökségért, Pölöske vár és falu, Barnák, Kelenk, Bak, Náprádfalva és Görbő falvakból, valamint a hozzájuk tartozó Felrethbak, Henye és Kutas birtokokból. Az 1555-ös tizedkivetési összeírásokban az szerepel, hogy a falu az Ördög családé. Azt, hogy a család mekkora volt, nem tudjuk, de Ördög Ákos birtokvesztése után 1564-ben még a család négy tagja bírja Náprádfát, Görbőt, Velencét és Erdőfalvát. Nem említi az összeírás az 1553-ban beiktatott Chazar Miklóst és Panyth Jánost. Említ viszont egy szolgát, 7 puszta telket, 8 zsellért, 1 újonnan épített épületet és 10 adó alá nem eső személyt. Ugyanezt a négy települést 1566-ban már az Ördög család 5 tagja birtokolja. Elképzelhető, hogy Mátyás említett lánya pert nyert, így őt is beiktatták az itteni birtokokban. Ekkor ők 13 negyed telket birtokolnak. Alattvalóik közül 27 szegény, adó alá nem eső, 1 szolga és 2 zsellér él a birtokokon. 5 telek pedig puszta. Huszonöt év elteltével Ördögh László azt vallotta a szombathelyi káptalan előtt, hogy a Pölöske, Bak, Henye, Görbő, Náprádfalva, Kutos, /Nona  Kilingh/ falvakban az ő tulajdonát képező birtokrészeit a visszaváltásig elzálogosította Ördög Istvánnak 30 Ft-ért.

Az elkövetkező időszakban a török elfoglalja Somogy megye nagyobb részét, majd 1566-ban elesik Szigetvár is.

A portyázó és zsákmányra vadászó törökök egyre gyakrabban törnek Zala megyére. Ekkoriban lesz Kanizsa főkapitányság és rendelik alá az összes kisebb várat, így Pölöskét is.  A várak birtokosai megtarthatták kapitányi tisztségüket, így a pölöskei Ördög család is. 1569-ben a család tagjai kötelezik magukat, hogy a várban saját költségükön 18 katonát tartanak. Ekkor készült Giulio Turco rajza is az erősségről.  1576-ban a várban 35 a király zsoldjában levő katona is állomásozik. Két év múltán, 1598-ban már csak két tagja él a családnak. Ők bírnak Náprádfán 12 házat.

1600-ban Kanizsa várának elestével a kialakuló végvonalban kiemelkedő szerep jut Pölöskének. A pogány torkában amolyan elővéd szerepet tölt be, védelmezve a Szévíz átkelőjét Egerszeg irányába.  Az 1601. évi országgyűlés XXIX. törvénycikke pedig elrendelte, hogy „ne csak mindig a Rába folyó átjáróját és gázlóit őrizzék, hanem a Kanizsához közelebb fekvő többi erősséget is, tudniillik Pölöskét, Egerszeget, Kapornakot, Zalavárt, Kemendet, Nemptit, Szécsiszigetet, Szentgrótot, Szemenyét, Alsó‐Lendvát is addig, amíg Kanizsát Isten jóvoltából visszaveszik, szükség szerint katonasággal és lőszerekkel megerősítsék és kijavítsák, és azok közül kettőt vagy hármat fővéghelyül kiválasszanak”.

Mivel a portyák mindig a legkisebb ellenállás irányába mozogtak, a törökök az ellenőrzésük alatt tartott kanizsai völgy mentén észak felé húzódó úton indultak a hódolatlan területek felé. Csakhogy a völgyet - mivel az ott erősen összeszűkül - a kapornaki vár lezárta. Volt viszont egy másik, kevésbé ellenőrizhető út is észak felé, a Szévíz völgyének nyugati oldalán. A szévízi mocsár átjáróját, a keresztény területek "bejáratát" a mindössze 90-100 fős pölöskei palánk őrsége figyelte. Pölöske volt a Zalától nyugatra eső területek legmesszebbre előrenyúló, legelői álló őrhelye. Ha a török ott átjutott és az egerszegiek arról nem értesültek s nem vágták el az útját, már könnyen átkelhetett a Zalán.

A Kanizsa ellen vetett várak közül északon Pölöske és Egervár illetve Kapornak, keleten pedig Zalavár és Szentgyörgy őrségei szenvedték a legsúlyosabb veszteségeket. A török támadások súlya földrajzi és katonai helyzetük miatt nehezedett éppen ezekre a várakra. Egervár kivételével mindegyikük a védelmi rendszer legelöl álló, fontos zárópozícióban lévő, de kis létszámú, katonailag viszonylag erőtlen helyőrsége volt. A rendszer nagy várait - Kiskomáromot és Egerszeget - részben földrajzi fekvésük, részben pedig jelentős katonai potenciáljuk miatt a portyák jobbára elkerülték. így, bár ezek képezték a védelem talpkövét, a legtöbb támadást a jelek szerint az olyan kis létszámú váraknak kellett felfogniuk és elhárítaniuk, mint Pölöske vagy Zalavár. Ezek a kicsiny és névtelen várak kicsiny és névtelen helyőrségükkel gyakran súlyosabb áldozatokat hoztak az ország védelméért, mint híres-neves nagy erősségeink. (Kelenik József)

1633-1640 között nem volt zsold a Kanizsával szembeni végházakban. 1633-ban 44 kilépő 11 halott. 1638 keret 110 fő, lajstrom szerint átlagosan 85 fő. 1638-ban 50 lovas és 60 gyalogos a helyőrség létszáma, míg 1648-ban csupán 10 lovas és 27 gyalogos. Az 1631-57 közötti időszakból Pölöskén 98 halálesetet regisztráltak. 1645-ben a török családostól visz el egy hajdút, ráadásul a pestis is tizedeli a környéket. 1645-ben Pölöskei Eördögh István, Pölöske vár gazdája és a vicegenerális-helyettese Batthyánynak jelenti, hogy már vagy három hónapja igen beteg. Ha megkönnyebbülne, kéri Batthyányt, hogy engedje meg, „had mennék fel valahova, vagy Rohonczra, avagy (Német) Újvárra ferdeöshez eret vágatny." Tehát Pölöskén vagy Egerszegen még csak eret vágni tudó borbély vagy fürdős sem volt, aki segíteni tudott volna rajta. 1655-ben Eördögh ismét beteg, a házából, azaz szobájából ki sem tud menni, fájdalmas betegsége miatt „csak az ágiamban fentergek”… 1646-ban papíron 60 fő a létszám valójában csak 40, 1649-ben 41 fő. (Tóth Hajnalka) 1651-ben 10 hajdút hurcol el a török. 1655-ből értesülünk arról, hogy a várban csupán két tarack van, abból az egyik, amelyik a hírlövő, tönkrement.

1659-ben pölöskei Eördögh István törvényes örökös nélküli elhunytát követően 1660-ban Nádasdy Ferenchez kerül a birtok, ekkor a létszám papíron 100 fő körül van, ám a tényleges lajstrom szerint ennél mindig kevesebb.

(Liber Regius XII. nr. 108. 1659. jul. 16.  1659.  Baratokfalva  1. Pölöske.  Lipót Eördög István magva szakadtával Nádasdy Ferencnek adja.)  N R A 584/28 1660. Vasvári káptalan jelentése Lipót királyhoz.  Nádasdi Ferenc-t bevezeti Pölöske castrum és tartozékai Pölöske, Barnák, Barttokffalwa, Kelegh, Nagy Bak, Fölső Mena, Alsó Mena, Turoly, Hapradfalva, Görbő, Himfölde, Alsó Hoto, Felső Hoto, Eördögh Henye, Hagkutas, Kisfalud, Törpén birtokába, amelyek Eördögh István halála után a család magvaszakadtéval a királyra szálltak. A birtokbaiktatás a Peleske-i várban történt. /Sajnos nem jelöli, melyik tartozék praedium/.

Az 1664-es esztendő elhozta a vár történetének legdicsőségesebb fejezetét. A Zala völgyén előretörő oszmán haderő az útjába kerülő helyeken vagy feladták a várat vagy elmenekültek. (Bizonyos értelemben ez érthető is volt, hiszen huzamosabb ostromot nem álhatott ki egyik helyszín sem. Ha csatlakoztak Montecuccoli Rába vonala mögé siető seregéhez több haszonnal járt, mintha elkerülhetetlenül bedarálta volna őket a török hadigépezet. Másik szempontból, ha a végházak ellenállnak, és lekötik a török sereget, akkor még inkább biztosíthatták volna, hogy a császáriak a Rábán a törökök előtt átkelve kedvezőbb pozícióból várhatják a törökkel való összecsapást. Az hogy végül ez történt sokkal inkább Montecuccolin és a szerencsén múlott)

Pölöske kis erődje azonban az ellenállást választotta. A 100 fő kis helyőrség a kilátástalan helyzet ellenére úgy döntött, felveszi a küzdelmet, és megvédelmezi a Szévíz átkelőjét a többszörös túlerővel szemben. Miért döntöttek így? Mi motiválhatta őket arra, hogy az utolsó leheletükig harcolnak, és nem adják fel? Pölöske 1664-es fejezete a hősiesség, az önfeláldozás megrendítő példája az utókor számára. Szomorú tény, hogy a történet nem terjedt el annyira, és az események részleteiről angol, német, török forrásokban (Erich Prokosch 1976: Krieg und Sieg In Ungarn, Rhoads Murphy – Ottoman Warfare 1500-1700 -127. oldal (1999,2001), Özgür KOLÇAK-XVII. YÜZYIL ASKERÎ GELİŞİMİ VE OSMANLILAR: 1660–64 OSMANLI-AVUSTURYA SAVAŞLARI – 141. oldal Istanbul 2012. , Silahdar Tarihi – Köprülü Fazil Mustafa) többet találtam, mint magyar nyelven. Ezek közül sajnos 2 forrást ismertem, meg a többi elemzése a jövő kihívásai közé tartozik. Meg kell, hogy jegyezzem, hogy az általam megismert külföldi források is kiemelik a pölöskei vitézek bátor fellépését.

Zalakomár lerombolását és Egerszeg felgyújtását követően július 20-án egy 2000 fős oszmán kontingens Hussain aga vezetésével körbezárta Pölöske erődítményét. A várba vezető hidat viszonylag könnyen megszállták, de a védők össztüzet zúdítottak rájuk a falakról. Az utászok 5 kantárnyi (török súlymérték a hódoltsági területeken 1kantar-55kg) puskaporral aláaknázták a külső palánkot.  A vártemplom melletti keleti oldalon az ostromlók rést vágtak, az ellenállás ennek ellenére töretlen maradt. A templom és a külső palánk felgyújtása után a vár sorsa megpecsételődött, de a védők az utolsó emberig harcoltak. A vár bevétele során a magyar várőrség az utolsó emberig elesett… VL: „Takáts Sándor a korszak avatott krónikása egy korabeli levélből idézi: Mikor a menekülés órája ütött (volna), megmaradt néhány ember akkor is azon fáradozott, hogy minden lövő szerszámot megsemmisítsen.”

A várhely közelében az identitását kereső kisközség hagyományőrzői méltó emléket állítottak a végvári vitézek előtt.

A volt középkori templom szentélyének helyén, a vár helyére tekintő kis dombocska tetején kis emlékmű hirdeti a pölöskei hősök emlékét az utókor számára.

                         

A vasvári békét követően a várat helyreállították, és a helyőrség létszáma újra 100 fő körül mozgott. Az Udvari Haditanács végvári redukciós törekvései az 1670-es években Pölöskét is elérték. Kapornakhoz hasonlóan azok, akik kikerültek a zsoldlistáról jórészt továbbra is a várakban szolgáltak. Viszont a körülmények miatti létszám lemorzsolódást nem pótolták. Így az évtized végére a krónikus létszámhiány már a várak fenntarthatóságát veszélyeztette. Batthyány Ádám végül 1681-ben kérvényezte a régi létszámbeli állapotok visszaállítását. Ennek ellenére a létszámhiány továbbra is problémákat okozott.

A Buda felszabadítását célzó, majd Kanizsa felszabadulását  követő felszabadító hadműveletekből kivették a részüket a Pölöskei helyőrség katonái is.

A táborba induló végváriak létszáma, a zsoldjuk kifizetése és a szállításukhoz szükséges szekerek összegyűjtése július elején - amikor Lotharingiai Károly és Miksa Emánuel hadai már több, mint két hete ostromolták Budát - még mindig csak megoldandó problémát jelentett a főkapitány-helyettes számára. Július 4-i keltezésű levele részletesen foglalkozik azzal, hogy a Zala melléki végházakban milyen létszámú katonaság van (lovastisztek, közlovasok és gyalogosok), a levélhez tartozó mellékletben pedig sorra veszi, hogy egy-egy erősségből - mind a Zala melléki, mind pedig a Mura melléki végházakból - mennyi katonát rendelt Batthyány II. Ádám mellé. A feljegyzésekből azonban az olvasható ki, hogy a végházakban szolgálatot teljesítő őrség létszáma alatta maradt annak, amit a Haditanács előírt. Az erősségek jelentős emberhiánnyal küszködtek: Pölöskén például az előírt 30 lovas helyett 17-et, a 70 gyalogos helyett pedig 39-et lehetett találni. A végvári katonaság létszámának feltöltésére kínálkozó lehetőség az lehetett volna, hogy ún. szabad legényeket fogadnak fel, akik zsoldért és zsákmányért szerződtek egy-egy hadjárat idejére. De 1686-ban ez nem jelenthette a probléma teljes megoldását, hiszen - túl azon, hogy közülük is többen meghaltak vagy rabságba estek - a megmaradtak a jobb megélhetés reményében beíratták magukat a fizetésen lévő végvári katonák közé. Az egerszegi szabad vajdáról pedig tudjuk, hogy lemondott a vajdaságról. Felmerült annak a lehetősége is, hogy a közeli települések nemeseit szólítsák fel hadba vonulásra, de őket csak korlátozottan lehetett hadra fogni, kényszeríteni pedig nem lehetett.

 (Tóth Hajnalka-A kanizsával szembeni végvidék gyöngyösi Nagy Ferenc levelezése tükrében)

A felszabadító háborúkat követően a kis váracska hadi jelentősége fokozatosan megszűnt, állapota rohamosan romlott. Ezt követően „a Széchenyiek tulajdonába került az egész terület, a vár tégláiból épült többek közt a kiskastély, az útszéli kápolna, a lóistállók, magtárak, került belőlük a Teleki kastély falaiba is. (zaol.hu) „

A 18. századi urbáriumok Várerdeje birtokként említik a területet:

OL. Széchenyi cs. lt-a. P. 623. X. köt. 1740. 6. cs. l.sz. Rsz. 430. /Pag. 173./  Várerdeje  praedium  Sopron megyei officialisok által Gr. Széchenyi fivérek kérésére foganatosított conscriptio az Egervár-i, Szent Györgyvár-i és Pölöske-i Széchenyi uradalmakban. /Eredeti, magyar. Kelt. Répcze Szemeré-n. 1740. dec. 26-án./

/Az összeirást tartalmazó vastag füzet fenti pagináján a Pölöske-i uradalmához tartozó, Várerdeje praediumra vonatkozó alábbi adatok olvashatók:/

"Húszon nyolcz köbölre való Szántó Pölgyő vagyon, ez is Pölöske majorhoz munkáltatik, és most bé vagyon vetve; nyolcz kaszásra való Rittye is vagyon, melyet az Uraságh tovább való dispositiójáigh Szent Lászlói Barátok kaszáltattyák. Mint egy öt holdbul álló Cseres és Tölles, de nem épületre való Erdeje vagyon, mellyet, mivel az Makk gyakorta jól terem, ollankor hmsz darab "Sörtvéles megh hizhatik rajta."

1775-ben, 1781,1783-ban, és 1792-ben is vár erdeje puszta-ként említik a vár környezetét a Széchenyi család oklevelei. Napjainkban a vár magánterületen fekszik, ennek ellenére megközelíthető. Régészeti feltárása még várat magára. Az erdős bozótos területen téglatörmelék jelzi a falak nyomát. A föld alatt megtalálhatóak az alapfalak, de az erősen bolygatott terület terepalakulataiból következtetéseket levonni a felépítést illetően meggondolatlanság lenne. A nyugati oldal egy jelentősebb részét elszántották, az elmúlt évszázadok során. A puszta terepviszonyai viszont egy légi felvétel esetében kirajzolják a hiányzó terület körvonalait. Az átláthatóság miatt javaslom a vár lombmentes időszakban történő meglátogatását. Annál is inkább, mert a nem körültekintő vendég könnyen a kórházban köthet ki. Ugyanis a területen tanyázik az ország egyik leghatalmasabb kullancs-populációja.

 

(Köszönettel tartozom, Dr. Vándor Lászlónak a várhelyekkel és műemlékekkel kapcsolatos információkért.)

 

Források:

Nováki Gyula: A kemendi vár – Göcseji Múzeum Jubileumi Évkönyve 1950-1960.  (97-107. oldal)

Vándor László: Kemend vára  – Zalai várak sorozat – Zalai Hírlap – 1991. szeptember 7.

Zala megyei levéltár – Kemedollár helytörténeti bejegyzései

Varga J. János – A Dunántúli török ellenes harcok történetéből 1978.

Zala megyei levéltár – Nagykapornak helytörténeti bejegyzései. (Batthyány Missilisek)

Csorba Csaba: Erődített és Várrá alakított kolostorok a Dél Dunántúl török kori végvári rendszerében –SMMK 1974.)

Vándor László: Várrá lett kolostorok – Zalai várak sorozat – Zalai Hírlap – 1991. július 20.

Kelenik József : A Kanizsa elleni végvidék katonai erejének változásai 1633-1638

Zala megyei Levéltár – Pölöskéhez köthető levéltári bejegyzései. (Batthyány Missilisek)

Vándor László: Pölöske vára – Zalai várak sorozat – Zalai Hírlap – 1991. augusztus 8.

Tóth Hajnalka-A kanizsával szembeni végvidék gyöngyösi Nagy Ferenc levelezése tükrében

Rhoads Murphy – Ottoman Warfare 1500-1700 -127. oldal (1999,2001)

Özgür KOLÇAK-XVII. YÜZYIL ASKERÎ GELİŞİMİ VE OSMANLILAR: 1660–64 OSMANLI-AVUSTURYA SAVAŞLARI – 141. oldal Istanbul 2012.

 

Írta, fotózta, szerkesztette: ifj. Fidrich Tibor 

 

Folytatása következik...

Csodálatos természeti környezetben levő folyóvölgyek, vízi bivalyok, szőlőtőkék erdeje a napsütötte domboldalban, a Mura és a Kerka vidéke… Ez a felsorolás szolgált díszletként utazásaim idején, amelyre Végh Ferenc, Szvitek Róbert, Kelenik József, Pálffy Géza és Vándor László írásai sarkalltak. Elhatároztam, hogy felkeresem és megszemlélem a Kanizsával szembeni végvidék hajdani erődítéseit, várhelyeit, hogyan is néznek ki napjainkban. 

A Kanizsával szembeni Végvidék

1600. augusztus 9.-én az oszmán haderő ostromolni kezdte Kanizsa várát. Hiába tartott ki hősiesen Georg Paradeiser és legénysége, hiába próbált meg mindent Philip Emanuel Mercoeur lotaringiai herceg vezette felmentő sereg, a vár október 22.-én kapitulált.  (A megmaradt 146 védő a herceg után ment, aki táborában őrizetbe vette a várkapitányt és tisztjeit)  A közvélekedéssel ellentétben valójában nem gyávaság okozta Kanizsa vesztét. Sőt, Mercoeur vitézül harcoló felmentő serege sem hibáztatható, a hivatalszervezet, amely nem biztosította a hadjárat anyagi utánpótlását viszont annál inkább.  Az ártatlan Paradeiser kivégzésének rejtett okára is fényt derít az, hogy Khlesl bíboros azt állította Mária főhercegnőnek, hogy Paradeiser azért adta át Kanizsát, mert így akarta megbosszulni saját és protestáns hittársai üldöztetését.

 

Kanizsa várának török kézre kerülése, mivel egy újabb hadászatilag kulcsfontosságú erősség esett el, igen nagy csapást jelentett a dunántúli végekre. Az erősség elvesztése nagy veszélyt jelentett általában az egész országra, sőt a szomszédos osztrák tartományokra: Stájerországra és Karintiára nézve is. Zala megye történetének vérzivataros időszaka következett ekkor… Állandósultak, sőt gyakoribbá váltak a török betörések, portyázások. A terület a két világhatalom közötti felvonulási területté vált. Kettős adóztatás, amolyan hódoltságon kívüli hódoltság alakult ki ezen a peremvidéken.  Az 1601-ben Ferdinánd főherceg sikertelen kísérletet tett a Kanizsai erődítmény visszafoglalására. A zord időjárás, az állandó harcok felmorzsolták az ostromlókat, így 69 nap után (november 16.-án) felhagytak az ostrommal.  Kanizsa 1601. évi ostrománál óriási veszteségek érték a keresztény sereget, hiszen a harcokban, valamint a zord idő következtében 9000 ember, 2500 ló, 24 löveg és nem csekély értékű málha pusztult el. Ugyanakkor a több mint két hónapos harcban a török várőrség is szintén felmorzsolódott és a harcok végére létszáma 215 főre apadt.

A Haditanács tudomásul véve az új helyzetet 1601 és 1604 között új védelmi rendszer kiépítésébe kezdett, amely az 1620-as évekre fejeződött be és alakult ki teljesen. Ennek oka a Bocskai féle felkelés eseményeiben és a Bethlen Gábor fejedelem dunántúli hadjárataiban is keresendő.

 

 

 

A várkörzet várainak feladata a török portyázások visszaszorítása, esetleges megakadályozása. A végvár láncolat tagjai hírlövő mozsarakkal figyelmeztették egymást veszély esetén. A várak fa-föld szerkezetű palánkkal megerősített kis erődök voltak, melyek rendszeres karbantartást igényeltek volna. A török fenyegetések és pusztítások következtében a települések elnéptelenedtek, egy-egy tartomány kevésnek bizonyult egy vár fenntartására. A vármegyék által elrendelt ingyenmunkát a falvak lakosai az oszmán fenyegetések miatt vonakodtak elvégezni. Így az erősségek az esetek többségében elég rossz állapotban voltak. A fizetetlenség, az élelmiszer és hadianyag utánpótlás hiánya elviselhetetlenné tették a várbeli életet. A végvárak katonái kénytelenek voltak, különböző módon megkeresni fenntartásuk költségeit. Marhahajtás, adószedés, rabkereskedelem, korcsmáltatás, mezőgazdasági munkák, rablóportyák, hatalmaskodások. Ahol a vár környezetében nem volt művelhető terület, ott a körülmények miatt gyakoribbak voltak a dezertálások és a rablások.

A Kanizsával szembeni végvidék főkapitányi tisztségét 1633-tól a Batthyány család tagjai töltötték be. 1659-ig Batthyány I. Ádám, majd Batthyány Kristóf, (1685-ben lemondott, 1687-ben elhunyt) azt követően pedig Batthyány II. Ádám töltötte be. Ádám volt az a férfiú (később országbíró) aki 1688-ban Fejérvárt, majd 1690. április 13-án Kanizsát foglalta vissza a töröktől.

    

 

Már ténylegesen Kanizsával szembeni végvidéki fõkapitányok (1619-tõl):

1619–1620 Bánffy Kristóf (alsólendvai)

1620–1625 Bánffy Kristóf (alsólendvai)

1625–1626 Zrínyi György

1627–1633 Nádasdy Pál

1633–1637 Batthyány Ádámot kinevezik, de csak négy esztendõ múlva iktatják be hivatalosan

1637–1659 Batthyány Ádám

1659–1685 Batthyány Kristóf

1685–1703 ifj. Batthyány Ádám; 1690-tõl ismét kanizsai végvidéki fõkapitány (supremus

capitaneus praesidiorum Canisae annexorum)

A főkapitány helyettesek, vagy vice generálisok székhelye az Egerszegi várban volt.

A Kanizsával szembeni végek fõkapitány-helyettesei

(egerszegi vicegenerálisok) (1607–1700)

(vicegeneralis confiniorum Canisae oppositorum; Oberstleutnant über die gegen

Kanischawärts liegenden Grenzen; Kanizsa ellen vetett végvárak vicegenerálisa)

1607–1629 Ráttky Menyhért (salamonfai), közben azonban 1617-tõl Ráttky György

(salamonfai) az egerszegi kapitány, de nem vicegenerális

[1625, 1627 Georg Kaspar Kinskyt két ízben is kinevezik, de tisztét sohasem tölti be]

1629–1631 Batthyány Ferenc

1633–1635 üresedésben

1635–1640 Sibrik Pál (szarvaskendi)

1640–1641 Eördögh István (pölöskei)

1641–1656 Keglevics Péter (buzsini)

1656–1671 Sárkány János (ákosházi)

1671–1679 Pethõ László (gersei)

1679–1680 üresedésben

1680–1681 Nagy Ferenc (gyöngyösi)

1681–1695 Nagy Ferenc (gyöngyösi)

1695–1700 Forgách Simon (ghymesi)

(Forrás: PÁLFFY GÉZA Kerületi és végvidéki fõkapitányok és fõkapitány-helyettesek Magyarországon a 16–17. században)

A Kanizsával szembeni végvidék mind szervezetileg, mind földrajzilag 3 részre osztható. (4. körzetnek nevezhető várcsoport a Mura túlpartján a Zrínyiek kezelésében volt)

1.)    Kiskomár várkörzet: Feladata a Zala folyó észak –dél irányú részének felügyelete.

Komár, Balatonhídvég rév, Zalavár, Szentgyörgyvár, Szentgrót, Zalabér.

2.)    Egerszeg várkörzet: Feladata a Zala folyó nyugat – keleti irányú részének felügyelete. Pölöske és Kapornak Egerszeg elővédjeként nyúlt előre. Pölöske a Szévíz mocsaras területének átkelőjét vigyázta Egerszeg előtt.

Egervár pedig utóvédként a Zala mögötti területeket vigyázta.

Kemend, Kapornak, Pölöske, Egerszeg, Egervár, Zalalövő,

3.)    Kerka-Mura vidéki várkörzet: A Kerka és a Mura folyóvölgyeit felügyelték.

Alsólendva, Lenti, Szécsisziget, Kányavár, Magyarósd, Szemenye, Szentpéter, Tótfalu. (Zrínyi-Újvár)

 

A 17. század során a Kanizsával szembeni véghelyek mindegyikénél problémát jelentett

a vár karbantartása. A főként fa-föld szerkezetű bástyák és palánkok állandó, szinte

évenkénti megújításra szorultak. A várak kapitányai azonban megfelelő anyagi háttér hiányában

erre nem voltak képesek. Kérelmeik, leveleik egyik legfontosabb témájává a kezelésükbe

tartozó vár rossz állapotának ismertetése vált.

 

A Kanizsával szemben lévő várak erődítéséhez nagy szükség volt a hódoltsági falvak

gratuitus laborjára, ezért az erősségek kapitányai igyekeztek minél több falut az ingyenmunka

elvégzésére rábírni. A falvak népét sok esetben az oszmánok megfenyegették, hogy megkeserülik, ha dolgoznak a keresztény végvárak megerősítésén. Hiába határozta azonban meg az országgyűlés, mely területek hova tartoznak az ingyen vármunkával, azok tényleges végrehajtásához a végvári katonaságnak erőszakkal kellett felhajtani a falvak népét az építési munkálatok elvégzésére.

 

Komár vára:  (Kivonatos összefoglaló – Szvitek Róbert írásainak felhasználásával)

 

Története:

 

„IV. Béla 1237–1256 között Komárban Szent Erzsébet tiszteletére vilhelmita, majd ágoston rendi kolostort alapított. 1524 előtt az ágoston rendiek helyére domonkos szerzetesek költöztek. A kolostorban még 1542-ben is éltek szerzetesek, akik az egyre növekvő török veszély miatt elmenekültek. A gazdátlan épületet az óbudai prépost (a 16. században a veszprémi püspökök töltötték be a tisztséget) alakíthatta át várrá. Vándor László véleménye szerint a várat az 1540-es években az óbudai prépost építtette, de szerinte az nem a kolostor megerősítése révén jött létre. A szakember azt Zalakomárnak a ma Ispitának nevezett részére helyezi. A kutató 1980-ban végzett itt terepbejárást, ahol középkori település felszíni nyomait, és középkori épületek alapfalait figyelte meg.

 

Az 1540-es évek végéről már évente ismert a prépost által építtetett vár említése;  megnevezése hol castellum, hol fortalicium. A veszprémi püspöknek is, mint általában a magánkézben lévő várak tulajdonosainak, nehézséget okozott az erősség fenntartása, így 1565 novemberének végén Perneszy Farkas babócsai kapitány átvette az erősséget a király számára. A királyi kezelésbe került erődítmény teljes körű ellátásának megszervezése és biztosítása immár a bécsi hadvezetés feladata lett. A fa-föld szerkezetű várat 1568-ban Thury György kanizsai kapitány kezdte kiépíteni a környező falvak jobbágyainak ingyenmunkájával.

1574-ben a palánk a víz miatt erősen megrohadt és a belső ház is javításra szorult. A vár árka sem volt elég mély, néhol még térdig sem ért benne a víz. Kisserényi Gábor kapitány csak nehezen tudta megszervezni a felújítást. A várhoz rendelt Somogy megyei falvakból erőszakkal kellett felhajtani az embereket, akik a várhoz tartozó Komár, Karos és Galambok falvakból származókkal együtt is olyan kevesen voltak, hogy számottevő építést nem lehetett velük végezni. A kapitány a munkákhoz a király és a Kamara segítségét kérte. Károly főherceg 1575 őszén azt írta a komári kapitánynak, hogy egyelőre semmilyen építményt nem szabad építeni Komárban, mert az erőket Kanizsa megerősítésének folytatására kell felhasználni. A következő években így csak a vár állagának megóvására volt mód, Kanizsa kiépítése prioritást élvezett.

 

Az 1577–1578-ban tartott haditanácskozások döntésének értelmében a komári várat a mellette fekvő szigetre kellett volna áthelyezni. Ennek elvégzésére 6000 forint költséget állapítottak meg, amelyet a kanizsai építésekre szánt összegből kellett volna elkülöníteni. A döntés azonban csak terv maradt.

 

1588-ban Kapra Ferenc kapitány a vár építését a maga költségén és a saját rabjaival végeztette. Rabjaival a hó leestéig építtetett. A porház és a belső kőházak zsindelyeztetését végezték, mert az öreg gerendafák mind elrohadtak az esős idő miatt. Mellettük a vártaházak is felújításra vártak.

 

 1591. augusztus elején egy éjszaka a szigetvári Kis Hasszán bég megtámadta a komári várat. A törökök a védők nagy részét elfogták, a többieket levágták. A lovakat és a várban talált eszközöket táborukba hordták ki, aztán a helyet felégették. Kapra Ferenc kapitánynak, aki a vár kapuját őrizve több sebesülést szerzett, fejét vették. A lovakat és a várban talált eszközöket táborukba hordták ki, aztán a helyet porig égették. A kapitány feleségét, valamint öccsét, Kapra Mátét, aki a vicekapitány volt, a többi fogollyal együtt Szigetvárra vitték. Zrínyi György dunántúli kerületi főkapitány ezt követően a vár újjáépítését sürgette, ezért a vármegyéket arra utasította, hogy mindenféle építőanyaggal haladéktalanul menjenek Komárhoz. Úgy vélte, hogy a vármegyék emberei nehezen maradnak három napnál tovább a helyen, ezért Ernő főherceget kérte, hogy a stájer rendeknek is parancsolja meg, küldjenek segítséget. Zrínyi György és Nádasdy Ferenc Kiskomáromhoz érkező serege biztosította a helyszínt addig, amíg a várat földből és fából újjáépítették.

 A tizenötéves háború során, 1600-ban a törökök a Dél-Dunántúlon indítottak hadjáratot. A Budáról Kanizsa ostromára érkező török csapatok közeledtének hírére a kiskomári katonák nagy része megszökött. A várban maradt Bakó Farkas főkapitány és a maradék katonaság úgy ítélte meg, hogy nem tudják az erősséget megvédeni, ezért felgyújtották, majd elhagyták, így az a törökök kezébe került.  Az 1601. évi országgyűlés központi témája Kanizsa eleste volt. Az erősség visszafoglalására az ősz folyamán tettek kísérletet, de november 16-án eredmény nélkül vonultak el a vár alól. Az ostromlók azonban közvetve sikert is elértek. Jelenlétüknek köszönhetően Ráttky Menyhért vezetésével egy magyar csapat szeptember végén vagy október elején visszafoglalta a komári várat, amelyet ezt követően helyreállították és őrséggel látták el.

 

1637. december 21-én éjjel megtámadták a komári várat. A támadó törökök közel ezren voltak, akik a külső vár kerítését 25 lépésnyi hosszan ledöntötték. Az éjszaka folyamán háromszor ostromolták meg a sörház mellett lévő palánkot a malom felől és vagdalták a sorompót. Lovász Istók és Varga Jakab házai között – amelyek a sörfőzőház mellett voltak – át is vágták magukat a palánkon. Azért sikerült a támadás, mert az árokban a víz megfagyott, így azon át tudtak támadni.

 

1638-ban Bessenyei István főkapitány a kiskomári kaput elhányatta és újat építtetett, mert olyan rossz állapotban volt, hogy újat kellett csináltatni. 1645. június 11-én reggel a palánk egy hatalmas darabja földtöltésével együtt az öreg kapu mellett az árokba dőlt, amit csak nagy munkával lehet helyreállítani. Bessenyei István főkapitány azt tervezte, hogy minél hamarabb felállítják a palánkot és újra az árokba dőlt földdel erősítik azt meg.

A törökök Hasszán kanizsai pasa vezetésével 1651. augusztus 15-én ismét megtámadták Komárt. Hajnaltól délutánig négy tarackkal lőtték a kapukat és a bástyákat. A várban lévő malom miatt az árokban lévő víz gyakran elfolyt, de ez az épület az egyik bástyához is olyan közel feküdt, hogy zajától az őrök nem hallották egymás szavát és a neszeket. A támadást a komáriak Pethő László főkapitány vezetésével ugyan sikeresen visszaverték, de a támadás során a hostát és a várhoz tartozó majorok leégtek.

 

A bécsi hadvezetés az 1650–1660-as években tervbe vette Kiskomárom praesidium jelentős megerősítését. Az 1654–1655 évek során folyó építkezésekre vonatkozó adatok, így az ehhez kapott pénzösszegek, arra utalhatnak, hogy a terv kivitelezését meg is kezdték. Az 1664. évi török hadjárat elején, július 13-án a törökök meg is szállták a komári erősséget és a nagyvezír a vár átadására szólította fel a védőket. A vicekapitány úgy ítélte meg, hogy segítség nélkül a vár három-négy napnál tovább nem fog tudni ellenállni. Mivel a környéken lévő keresztény katonai egységek Pápára igyekeztek, ezért a védők tárgyalásba kezdtek a vár átadásáról, amelyre július 14-én sor is került. Mivel a vár palánkjának egy része már korábban kidőlt, nehéz lett volna megtartani az erősséget, ezért a törökök másnap fel is égettek azt. A török sereg végül Bécs felé indult, de augusztus 1-én Szentgotthárdnál vereséget szenvedett. A bécsi vezetés augusztus 10-én Vasváron mégis békét kötött a törökökkel, amelyben kikötötték, hogy Zrínyi-Újvárt nem lehet újjáépíteni. Ám nemcsak ez utóbbi vár, hanem Kiskomárom sem épült újjá. Kiskomárom és Zrínyi-Újvár teljesen el tudta volna vágni a Kanizsai vár utánpótlás útvonalait.

Felépítése:

 

 1571–1572 fordulóján Giulio Turco itáliai várépítész és munkatársai felmérték a dunántúli végvárak egy jelentős részét. Az ekkor készült ábrázolás szerint a komári vártól nyugatra mocsár terült el. A huszárvárat palánk kerítette, hossza kb. 118 m, szélessége a belső várhoz közelebb kb. 62 m, északi keskenyebb oldalán pedig kb. 43 m.29 A külső vár északi sarkain rondellák helyezkedtek el. A belső várat a huszárvártól árok választotta el, ezen belül egy fordított L alakú kőépület található. Északnyugati részén egy kapu védmű állt, ez alatt vezetett a huszárvárba az egyetlen híd. A délnyugati és északkeleti részén

egy-egy rondella, a délkeleti sarkán szintén fa-föld szerkezetű bástya helyezkedett el. A

belső vár négyszög alakú, mérete kb. 51×64 méter lehetett.

Egy, az 1600-as évek elején készült térkép 46 amelynek középpontjában, némi túlzással arxként megnevezve, a kiskomári erősség látható, a várat már sokkal jelentősebb kiépítettséggel ábrázolja, mint a Turco-féle váralaprajz – már amennyiben elfogadjuk, hogy a ábrázolása hiteles.  A komári vár itt látható ábrázolása megegyezik a Turco által felmért erősséggel, de korszerűbb védművekkel van ellátva. A belső vár három bástyával és egy toronnyal volt megerősítve. A külső vár védműveit az 1570-es évekbeli állapothoz képest átépítették, bástyákat, és egy kaputornyot emelve, amelyen keresztül a várba lehetett jutni. A vártól keletre feküdt a palánkkal megerősített hostát. A palánk teljesen körbevette a praesidiumot, melynek keleti, hostát előtt lévő részének északkeleti és délnyugati sarkán, valamint majdnem a közepén rondellákat építettek. A hostát palánkján a középső rondellától délre egy kaputorony helyezkedett el. A hostáton kívül helyezkedtek el a várhoz tartozó majorok, kertek. Ezek kerítéssel voltak körbevéve, amelyek azonban kevéssé tölthettek be védelmi funkciót, amit az a számos híradás is bizonyítja, amely arról szól, hogy a törökök a komári mezőre jöttek és a majorokra támadtak.”

Napjainkban Zalakomárnak hívják azt a kis települést, melyen a várhelyet találjuk. A Balatonhídvég irányába vezető út mellett, egy öreg omladozó étterem mellett találjuk a helyszínt az Árpád utcában. A várból a felszín felett semmiféle terepalakulat nem maradt. A terület erősen bolygatott: kukoricás, valamint művelésbe fogott terület veszi körbe a vár magját. A belsővár területén manapság a kertekbe összegyűjtött növényi hulladékot égetik. Meg kell, hogy jegyezzem, a lehangoló kép ellenére a terület alkalmas lehetne valamiféle emlékpark kialakítására. Talán illene a Bivalyrezervátum mellett emléket állítani a Kanizsával szembeni végvidék kulcserődjének, aki a Török területekre mélyen beékelődve évtizedeken keresztül veszélyeztette az oszmánok utánpótlási útvonalait.

 

Hídvég kis erődje

 

Kanizsa elestével vált Zalavár őrségének fontos feladatává a (balaton) hídvégi átkelőhely védelme. Ez jelentette ugyanis Komár egyetlen összeköttetését a mögöttes országrészekkel, (másrészt elfoglalása a török előbbre-hatolását könnyítette volna meg. Az átkelőhely működtetése Komár szempontjából létfontosságú volt, míg Zalavár számára terhes kötelezettség. Ez a két vár kapitánya között rendszeres konfliktust eredményezett…

Iványi Béla: „Hídvég (ma Balatonhídvég) falut már 1330-ban említik. Akkor már kőtemploma és a Zala folyón át hídja volt, a hídon vámszedő hellyel. A XV. században a Zala mellett lévő Szentgyörgyvár vagy Békavár tartozéka volt, a vámot a zalavári apátság szedte. A vámszedési jogot a XV. század második felében az apátság a Marczali családnak, majd Báthori Istvánnak adta bérbe.”

A török időkben már nem volt híd, a területen rév működött, amely katonai szempontból sokkal biztonságosabb volt. Kanizsa eleste után a stratégiai fontosságú átkelőhely őrzése Zalavár helyőrségének feladatává vált. (Közelebb esett az átkelő Zalavárhoz, mint Komárhoz)

Az oszmánok az első támadást 1640. augusztus első felében intézték a rév ellen. A révészek kunyhóit felégették, és gyilkoltak is.  Keglevich Péter vicegenerális leveléből kitűnik az is hogy a rév őrizetlen volt, védművei nem voltak. 1647. szeptember 19.-én éjjel a török újabb támadást intézett a rév ellen. Bessenyei István komári kapitány a zalaváriak hanyagságát okolja a történtekért Svastics István zalavári kapitányt megnevezve felelősként. Svastics mentegetőzött: kevés a hajdú, mind csépelni jár… A rév és a vár őrizete nagy feladat… A kapitányok és generálisok igyekeztek egymásra hárítani az őrizet felelősségét. Svastics például a Szentgyörgyváriakra, sikertelenül. Nádasdy Vas megyei főispán 1648 februárjában nem vállalja a híd őriztetését, hisz a komáriak akik a legtöbbet használják nem fizetnek adót. Így őriztesse Batthyány az átkelőt az embereivel, jelesül a Zalaváriakkal.

 

1648 augusztusában a török ismét megtámadta a révet. Svastics a komári kapitányt vádolta, hogy elmulasztotta a figyelmeztető lövés leadását. Zala megye Batthyányhoz írt levelében Svasticsot hibáztatja, hiszen rendszeresen hiányosságok vannak a rév őrzésével kapcsolatban, és nem tartózkodik Zalaváron sem, csak az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy nem történt komolyabb probléma. Pethő László komári kapitány 1649 tavaszán felajánlja Batthyánynak írt levelében, hogy a komáriak elvállalják a rév őrzését, de akkor a pénz őket illeti. 1649. április 8-án a pogány ismét megtámadta a révet, az egyik révészt megölték, a másik súlyosan megsebesülve tudott csak elmenekülni. Az emberek megrettentek, nem merték a révészi feladatot elvállalni.   Hiába rendelte el Batthyányi a zalaváriaknak, szerezzenek révészt, nem volt vállalkozó. Pethő eközben 1649 júniusa és októbere között folyamatosan a rév hiánya miatt panaszkodik….  25 emberét vesztette el az átkeléssel kapcsolatos veszedelmek miatt. 1649 során három alkalommal támadta meg a révet a pogány, így nagy nehezen a főurak is megmozdultak. Batthyány leváltotta Svasticsot, helyére Török Istvánt tette meg zalavári kapitánynak. Pálffy nádor utasította Batthyány Ádámot intézkedjék, hogy mire a jég elvonul, a komp és a vigyázóház készen legyen.

Úgy tűnt, hogy a sok török támadást követően kialakítanak egy erődítést a rév védelmére. Pénz hiányában azonban nem történt semmi. Pethő László azonban, akinek leginkább fontos volt az átkelő, rendelt egy kompot Keszthelyen és egyet Győrben. A győrit 1650. májusában ki is fizette. Az itt készült kompot csak darabokban lehetett Hídvégre szállítani. 1650. szeptember-október tájékán a komp helyének kialakítását végzik, végül 1651. május 30-án bocsátják csak vízre a kompot. 1652 júliusában Török István, míg novemberben Pethő László ad jelentést a rév törökök általi megtámadásáról.  Az erőd a gyakori támadások ellenére csak nem akart megépülni. 1655. február 11-én Pethő László a kanizsai basa Hídvégi átkelése kapcsán 6 hajdú elvesztéséről tudósít. Kéri Batthyányt hogy most már tényleg tegyenek valamit az erőd létesítésével kapcsolatban, mert szolgálati ideje alatt már 91 embert veszítettek el Hídvég miatt.

Pethő 1957. május 14-i leveléből már lehet következtetni az erőd meglétére, míg 1685-ben és 1686-ban Radonay Mátyás zalavári apát és kapitány jelentésében konkrétan megnevezi az erődöt. A révet még 1688-ban is használták a végváriak. Tehát az erőd az 1650-es évek végén mégis elkészült, az átkelés biztonságának szavatolására. Sáncai még 1786-ban is láthatóak voltak.

                                    

Vándor László szóbeli közlése alapján a kis erőd mára teljesen elpusztult. A Zala folyó szabályzásánál a töltés építéséhez elhordták maradványait… Meglétéről a korabeli levelek és feljegyzések mellett II. katonai felmérés térképe tanúskodik.

 

Zalavár (Vársziget)

 

„Kr. u. 840 körül Német Lajos keleti frank uralkodó az Alsó-Zala-völgyben hűbérbirtokot ad a Moimir morva fejedelem által elűzött Priwinának, aki székhelyét itt a mai Zalavár várszigeten hozta létre. Erődített udvarházát a sziget déli felében építteti fel. Ettől északra, a sziget közepén 840 táján épül Keresztelő Szt. János (fa)temploma a pogány lakosság megkeresztelésére. 850-re készül el Priwina magántemploma, a Szűz Mária templom, 855 tájára pedig a salzburgi érsek támogatásával a Hadrianus mártír zarándoktemplom. Priwina székhelye erre az időszakra már városias jellegű településsé fejlődik. 861-től Priwina fia, Kocel (Chezil) gróf lesz Mosaburg (urbs paludarum azaz „Mocsárvár”) ura. Az ő idejében, a 860-as évek végén Konstantin (Cyrill) és Methód, a „szlávok apostolai” hosszú hónapokig tartózkodnak itt, majd több éven át Mosaburg lesz Methód pannóniai érsekségének tényleges központja. A 880-as évektől Arnulf császár egyik kedvelt tartózkodási helye. 896-ban a magyarokkal szembeni védelmét hűbéresére, Braszlavra bízta. 907-ben a bajorok itt, Brezalauspurcnál szenvednek döntő vereséget a magyaroktól.”

 A X. században elnéptelenedő település a XI. század elejére, a magyar államalapítás idején éled újjá. 1019-ben Priwina egykori magánegyházát szentelik fel újra Szent Adorján tiszteletére. Tőle északra épül fel az államalapító király által kiépített közigazgatási rendszer, a vármegye (ispánság) központja – amelyet valószínűleg első ispánja után Kolonnak neveztek. Ez egy palánkfalú erődítés volt. A legújabb kutatások azt feltételezik, hogy a Szent István által alapított Kolon (Colon civitas) megye területe magába foglalta a történeti Somogy és Zala megyék területét, mely a XI-XII. század fordulóján vált ketté. Zala székhelye itt maradt, ettől kezdve nevezik Zalavárnak, míg a somogyi székhely Somogyvárra települ.

Az Árpád-kori központ virágkora a XI. század vége, amikor a monostort és templomát átépítik, és az ispánsági központ is egy lakótoronnyal és egy templommal (ma: Szent István kápolna) bővül. A XIII. század második felében a monostor hiteles hellyé válik, a világi közigazgatás pedig (a királyi megye átalakulása következtében) elköltözik innen.”

(Forrás : http://www.zalavarpark.hu/tortenet.html)

„1164-ben III. István megerősítette Fulcerius veszprémi püspököt a zalai vár civiseitől vásárolt birtokban. Ekkor tehát már állott a vár.

1222-ben Róbert veszprémi püspök ,,in castro Zala" ad ki oklevelet. 1244-ben pedig IV. Béla „apud castrum Zala" tartózkodik. A XIII. századig Zalavár nyilván a királyé volt, 1443-ban a Rozgonyi, 1444-ben a Gersei Pethő család, 1472-től a zalavári apátság birtoka lett.

Sokat ismerünk a XV—XVI. századi várnagyok közül. Így 1444-ben Gordovai Fancs Péter és Móroczhelyi Farkas László, 1470-ben Domonkos és Liter Péter, 1474-ben Sándorházi Ambrus, Nyári László és Magasi Miklós, 1479-ben Szegfalvi János fia Péter, 1505-ben Egri Pál, 1529-ben Apát Nagy István, 1536-ban Kürtösi Pál nevét.  Zalavár mint erősség akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor a török előnyomulása folytán szükségessé vált a dunántúli végvárrendszer kiépítése.

1557. november 6-án Mezőlaky Ferenc egy düledezőfélben levő várat vesz át. Úgy látszik, hogy a vár még Mohács előtti állapotában van. Mezőlaky lelkiismeretesen erősítette, a jobbágyok robotmunkájának kíméletlen felhasználásával.

Zalavár, mint erőd fontossága Kanizsa elestével (1600. október 22.) nagyon megnőtt. Bocskai szabadságharca idején Bocskai kezére került, mint Sümeget kivéve az összes Zala megyei végvárak. Az 1625: XX. te. maga állapítja meg, hogy egyetlen vár sincs annyira elhanyagolt, és ennek következtében veszélyeztetett állapotban, mint Zalavár.

                             

 

Nyilván az ellátás hiányossága okozta, hogy a zalavári őrség rabolni kezdett. Legalább is azzal vádolta őket Sárkány István, a szomszédos Komár kapitánya: ,,Szegény emberek marháit lopják, tolvajolják, házokat reájok gyújtják, az utakat lesik, úgyannyira, hogy immár csak egy szegény ember is igaz útjában békével el nem mehet.. ,"  Kanizsa elestével vált Zalavár őrségének fontos feladatává a balaton-hidvégi átkelőhely védelme. Ez jelentette ugyanis Komár egyetlen összeköttetését a mögöttes országrészekkel.

1620 tájékán Bogács András várbeli vajda arról panaszkodik, hogy az állandó török fenyegetés ellenére a vár igen leromlott állapotban van, élelem és létszámhiány van. Néhány évvel később Svastics kapitány szintén hasonló helyzetet fest le, bár meg kell jegyezni, hogy elég gyakran volt huzamosabb ideig távol a vártól.

Sibrik Pál vicegenerális 1639-ben 100 német katona küldését kéri Zalavárra, de panaszt is tesz Batthyány Ádám főgenerálisnál és a bécsi haditanácsnál, hogy Svastics István zalavári kapitány „esztendő által két hetet ott benn nem ül, hanem mind széllel nyargal... ilyen végházat kordéra hogyni, nem érdemli az a kapitányságot.

1639 nyarán a Zalaváriak sikeresen megvédik a révet a törökök támadásától.  Svastics továbbra is gyakran van távol a rábízott végháztól…

1640. áprilisában azonban már Szombathelyről kér gabonát a várbeliek számára, távollétét Sibrik megint kifogásolta. Októberben Zalavárról kér szüreti szabadságot, de a következő télen feléje sem néz a várnak, sőt a Vas megyei Toronyból kéri Batthyányt, fogadhasson a megye pénzén húsz gyalogost a „jegeilésre".

A jegelés a várárokban levő jég feltörését jelentette, hiszen az oszmán a befagyott jégen könnyen meg tudta volna közelíteni a várat.

Svastics a várban csak annyit csinált, hogy a várárkot tisztíttatta. 1644 húshagyó keddjén ugyan a török, mely „nagy roppant seregekkel, kiterjesztett zászlókkal... Zalavár alá ment" eredménytelenül távozott, de a vár „immár jobb része is puszta, és nincs mivel épécsük", „rongyos, mint egy mostoha elhagyott árva", „nincsen romlottabb végházunk Szalavár-nál." Svastics maga is jelenti, „az kapu közünknek egy darabja is le akar dúlni," de ezen a címen el akar menni a várból, és 1645 tavaszán sincs otthon. Annál is inkább távol marad, mert 1644 őszén Zalaváron, Szentgyörgyváron, Szentgróton és Zalabérben pestis dühöngött, a zalabéri és kapornaki kapitány is megkapta.

1646 tavaszán és nyarán Svastics építkezett Zalavárott, mert a Zala árvize „az hidainkat és töltéseinket nagy helyen mind elvitte," a kaput is kezdte építeni, és kérdést tesz „mely tájban bontassam el az ó kaput, annak módjával kell lenni, én magamtól el nem merem bontatni, míg nagyságoddal nem beszélek felőle." 1646. októbertől 1647 májusáig Svastics Kiskomárban, a török veszélynek legjobban kitett erősségben helyettesíti Bessenyei főkapitányt, és onnan nagyon kívánkozik vissza Zalavárra.  Svastics gondatlanságának következményeit azzal kívánja leplezni, hogy kevés a várhoz szolgáló robotmunka, de tény az is, hogy a várkapu kijavításáért évekig kellett irkafirkálni, jajveszékelni, eredmény nélkül.

Zalavár megerősítését is állandóan sürgette Török István, az 1649-ben kinevezett új kapitány. Romladozó épületeinek rendbe hozását az országgyűlés által akarta elérni.

Követelésének lett is idővel eredménye, mert Pálffy nádor 1652 őszén közölte Batthyányval, tízezer forintot utaltak ki a végvárak épületeire.

1653 áprilisában Keglevich Péter vicegenerális jelentése szerint a török átkelt a Zalán és a zalaváriak közül Öt hajdút elfogott. Júliusban megint megtámadták a zalavári hóstátot, de mint Török diadalmasan jelenti „szégien ualua mentenek vissza." A török veszély mellett a létszámhiány és a fizetetlenség továbbra is megnehezítette a várban szolgálók életét.

Zalavár erődítési munkálatait hátráltatta azonban az az áldatlan veszekedés, amely Török István kapitány és a veszprémi püspök között 1653-ban kezdődött. Széchenyi György püspök ez év június 26-án Batthyányhoz írt levelében csúnyán megtámadja Törököt, akit lelkiismeretes kapitánynak és gondos építőnek ismertünk meg. A püspök és a kapitány közötti összeütközést úgy látszik a kapitánynak Kardos Gergely plébánossal való konfliktusa mérgesítette el.   A püspök rengeteg panasszal élt a végbeliek vélt hatalmaskodásai miatt is.

Azonban — bár a haditanács végre 12 dupla szakállas puskát küldetett Zalavárra a vár katonái között nehezen volt megszilárdítható a fegyelem. Török 1655. október 28-án panaszkodik, hogy a vitézek közül sokan elbúcsúznak, „s ugian tizedesek is, noha ugian keménjséggel is eléggé csendesítem ükét, de magokat megh keménietvén, az mikor reájok kerülne is az szolgálat, igen engedetlenvl uadnak, kj miat talán suliosabban is köl czelekednem." 1656. január 23-án megint megtámadta a török Zalavárt és „annira bej öt egi folkája, az hol mégh soha lovas török nem volt.... Ez helj most minden felöl mezőre fagiott." Török kér a vár védelmére 25 gyalogost, puskaport, ónt és tarack golyót. Az utóbbi kérelmét tüneményes gyorsasággal teljesítették, mert január 31-én már jelenti Gombai János egerszegi hadnagy, hogy 25 hajdút, puskaport, ónt és ,,taraczk koljóbisokat" küldött Zalavárra. Persze ennek ellenére sem érzik magukat Zalavárott biztonságban, amíg ,,mind kömiöskörül az jégh miat mezőben vagiunk."

Ab Holst ezredes, Montecuccoli főszállásmestere jelenti 1665-ben, hogy Zalavár régi erőd, négyszegletű falból áll, egy mocsár közepén fekszik, 2000 lépésnél hosszabb dorong úton és hidakon át megközelíthető. Másként a várhoz eljutni nem lehet. — Ekkor a vízállás magas volt. Nagyon meg lehetne erősíteni, most azonban rozoga állapotban van, ha az ellenség el tudná foglalni, lehetetlen volna erőhatalommal visszavenni, és az sokkal rosszabb lenne, mint Kanizsa elvesztése.

1676 elején Csernél (Chernél) Mihály zalavári főkapitány nagyobb építkezésekbe kezdett. Batthyány Kristóf főgenerálisnak írt jelentéséből kitűnik, hidakat építenek, a külső és belső kaput megcsináltatják. Ekkor úgy látszik, az építkezésre van pénz, de az őrség a fizetetlenség miatt el akar búcsúzni.

1676. december 26-án a király az erélyes és tevékeny Radonay Mátyás zalavári apátot nevezte ki Zalavár főkapitányává. Ö nem folytatta a Charnel által kezdett erődítési munkát, hanem lápot metszetett, a várbeli német katonáknak házat építtetett.

 

1684 szeptemberében megint a török támadta meg a várat.

A talán Radonay által Zalavárra hozott német katonaság ellen a zalavári magyar sereg kért a legsürgősebben védelmet Batthyánytól 1685. február 12-én. Így jelentést küldtek Nagy Ferenc vicegenerálisnak is, aki óvja a magyar sereget, meg ne támadják a németeket, de a német kapitánynak is megírta, ilyen visszaéléseket ne engedjen, mert különben jelentést tesz a hadi tanácsnak Bécsbe.

1685 nyarán Radonay nagy építkezésbe fog, hidakat,  ,,profont házakat", kvártélyokat, kemencéket készít és a várat egyébként is erősíti, saját költségén, a hadifoglyok felhasználásával. Ez a munka 1686-ra is átnyúlik, ez évben a Zalát is bevezeti a belső árokba. 1687 januárjában már arról számol be, hogy a Zala folyó vizét bevezette a vár árkába. A sebes folyású folyó nem fagyott be télvíz idején sem. Ugyanekkor a palánkot is erősíti. Főleg török rabokkal dolgoztat, de mesteremberekre kiadásai is voltak. Ezzel megszűnt a téli „jegeilés" fáradságos és nem mindig hasznos munkája.

Utoljára akkor volt szerepe Zalavárnak, amikor Batthyány II. Ádám 1689—1690-ben Kanizsát ostromolta. Akkor Zalavárott is „igen nagy szolgálat volt", melyet nehezen győztek. Kanizsa azonban 1690. április 13-án megadta magát, utána már nem kellett a Zala völgyét és ezzel tulajdonképpen Bécset is Kanizsával szemben védeni. A többi kis zalai végvárral együtt Zalavár is elvesztette hadi jelentőségét. Ezután épületeire sem viseltek már gondot.

Egy 1700-ban kelt összeírás megemlíti a „Praesidium Zalavár"-t, mely a Zala folyó közepén fekszik. A várban már nem lakik senki, a Zalán innen a mocsáron kívül lakik még vagy húsz várbeli hajdú. Az apátságot a pécsi püspök (Radonay) birtokolja, de még csak egy papot sem tart itt. 1702-ben Schenckendorf császári ezredes Bécs parancsára a várat felrobbantotta.

Alapfalai még a múlt században fennállottak, és azokat Kollár János pesti luteránus pap le is írta. A vár felrobbantása óta eltelt két és fél évszázad alatt még a romok nyomai is eltűntek a föld színéről.

A vár felépítése:

A vár felépítéséről tanúskodik az 1568. június 11-én felvett hadi leltár. Ennek alapján Iványi Béla tanulmányában így elemzi a leltárban levő adatokat.:

Eszerint a várnak volt egy belső és egy külső kapuja. A belső kaput egy kétkerekű sugár ágyú (falconetta) védte, a külsőt pedig kilenc, vasból készült szakállas puska. Három bástyát is említ, a puskaporost (propugna-culum pulverum), az újat (propugnaculum novum — amit talán Mezőlaky épített) és a zöld szoba felettit. A puskaporos bástyán volt 9 régi szakállas vaspuska, másfél hordó salétrom, két hordócska kén, 12 tüzes labda, hét tüzes nyíl, 10 hajítógépbe való dárda és két éjjeli lámpás. Lőszert itt nem említ. A zöld szoba feletti bástyán viszont nem volt lőfegyver, de volt 300 szakállas ólomgolyó, 100 szakállas vasgolyó, másfél hordó puskapor, 3 font kézi lőfegyverhez való por, két légely szakállas puskához való por, két font ólom és két szakállas puskagolyó forrna. Az újbástyán csak egy kétkerekű vas sugárágyú és két öreg szakállas puska volt.

Említ a leltár egy felső folyosót, amely valami védőtornác féle vagy gyilokfolyosó lehetett. Volt rajta 20 régi szakállas vaspuska, egy kis szakállas és egy ócska magyar pajzs.

 

Három tornya is volt a várnak. A furcsanevű Leledia, melyben 7 hordócska puskapor és körülbelül 100 vasgolyó volt, —- a templom törött (fracta) tornya, mely alatt 16 hordócska szakállasba való puskapor és két nagyobb edényben ágyúba való por állt. Volt itt 50 régi, patkányrágta, galambtrágyával fedett könyv is. A harmadik, magasabb (altior) toronyban egy vas siska ágyú állott: Volt a várban még 6 tábla ólom is, egy-egy közülük 143 fontot nyomott. 500 szakállas vasgolyó, 3 régi szakállas puska, egy prágai szakállas puska, és 3 magyar lovas lándzsa egészítette ki a felszerelést.

A felszerelés nyilván jóval teljesebb az 1553. évinél, de még mindig felettébb szegényes. Ezt a két kapus, három tornyos, bástyás templom-erődöt, illetve alaprajzát rajzolta le 1569-ben a Bécsből leküldött Giulio Turco olasz hadmérnök is. Alaprajzához léptéket is ad. Ha szabad az ő lépését a szokásos 75 cm-rel számítani, Zalavár szilárd kőépítményének szélesebb oldala 21,75 m, keskenyebb 17,75 m, a négyszögalakú vár belterülete a kiugró négy rondellával együtt 315 négyzetméter lenne. Valószínű azonban, hogy a Turco mérései alapjául vett lépés több, mint 75 cm, mert Rómer Flóris, aki 1881-ben a várbeli templom alapfalait megtalálta, a homlokzatot 8,85 m hosszúnak és 1,32 m, szélesnek mérte, holott a Turco-féle alaprajz léptékének 75 cm-es számításával a homlokzat csak 4,5 m hosszú lenne. A Rómer leletei alapján Gyulay Rudolf által felvett alaprajz viszont a templom homlokzati falát 17 méternek tünteti fel. Tehát valahol hiba van. Vagy Rómer mérte hozzá a templom frontális falához az azt folytató várfal egy részét, vagy Gyulay nem ismerte a Turco-féle rajzot, rekontsruált alaprajzának méretei nem megfelelőek, vagy a Turco-£éle „passa" több mint 75 cm.

Turco rajza szerint a vár víztől körülvett szigeten épült, de a mocsaras árokszerű területen túl még kilenc rondellával ellátott palánkvonal húzódik köralakban, és az alaprajzon a vár 15. és 16. számmal jelölt rondelláitól 29. és 30. számmal jelölve ugyancsak palánkvonal húzódik a külső palánkig. Ez a két belső palánksor a külső palánk által körülkerített részt kétfelé osztja:

A belső vár kapuja (az alaprajzon 6. sz.) három és fél lépés széles. Innen a külső palánksorig kétnyílású híd (17—18. sz.) vezet, mely 18 lépés hosszú. A palánkon egy szilárd (kő) építményű kapuszerű nyíláson (20. sz.) és egy rövidke hídon át lehet száraz területre jutni. Egyébként a palánkot is mindenütt víz, mocsár veszi körül. A keletre néző vártemplom (1—2. sz.) északi falát hat támpillér erősíti, a déli fal mentén (4. sz.) valami oszlopsoros ámbitus-féle látható. A vártemplom nyugati végében van a vár legerősebb építménye, az igen vastag falú torony (8. sz.), amelyet az 1568. évi hadi leltár töröttnek nevez. Nem lehet megállapítani, hogy a vár keleti bástyáján lévő, 12. számmal jelölt kiszögellés milyen célt szolgált. Az északi bástya közepe táján a külső oldalon támpillér nyoma látszik. Lehet, hogy ezt Mezőlaky építette. A bástyafalak hossza a szélesebb oldalon (kelet és nyugat) 26, a rövidebben 19 lépés. Ezt átszámítva, a falak hossza a rondellákkal együtt 67,5 méter. Az 5. számmal jelzett tér, ahol az orientációs nyíl van berajzolva, a vár főtere volt, melyet három oldalról épületek vettek körül, a déli oldalról csak a bástyafal. A piac tér 16 X H lépés, mely átszámítva kereken 100 négyzetmétert ad. Bejárata a 6. sz. kapuból, illetve kapuközből, vagy pitvarból volt.

A palánkkal kerített, kapuval bíró külső rész lehetett a külső vár, amelyben azonban szilárd épület nem is lehetett, hisz a palánkon belül csak annyi száraz hely volt, hogy ott támadás esetén a védők elhelyezkedhettek. A külső várat két részre osztó palánksor nyilván a belső várba vezető híd és a belső kapu védelmét szolgálta az északi, keleti, vagy déli oldalról való támadás esetére.”

Iványi Béla tanulmánya óta eltelt évtizedekben több ásatást folytattak le a területen. A török kori vár egy részét feltárták, másik részét napjainkban is erdő fedi. Ezen a történelmileg rendkívül összetett helyszínen emlékparkot és múzeumot hoztak létre.

(Megjegyzés: a vártörténet és a felépítés ismertetéséhez Iványi Béla - ZALAVÁR ÉS A BALATONHIDVÉGI ÁTKELÖ A TÖRÖK IDŐKBEN-Göcseji Múzeum jubileumi évkönyve 1950-60 című tanulmányából emeltem ki szemelvényeket. Ezen idézetek dőlt betűvel vannak jelölve.)

 

Szentgyörgyvár – Békavár

Szentgyörgyvár, vagy Békavár első említésével 1444-ben találkozunk. Építtetője a Pécz nemzetségből származó Marczali család két ága a Vajdafiak és Bánfiak.  A Marczaliak özvegy Erzsébet királyné táborához csatlakoztak és az 1440 nyarán kibontakozó háborúban is az ő oldalán harcoltak mindvégig. Nem csak foglaltak azonban, hanem számos várat is emeltek engedély nélkül a háborúzó felek. Ennek köszönhette létét Szentgyörgyvár is. Építésének pontos ideje nehezen meghatározható, legvalószínűbb, hogy 1440 nyarán, őszén kezdtek hozzá és évekig eltartott a vár kiépítése. A két ág közös birtoklása idején, - a Vajdafiak részéről Imre és János, míg a Bánfiak részéről György és István - mindkét ág egy-egy várnagyot állított a vár élére. A Vajdafiak várnagya Csapi András, a Bánfiaké pedig Laki Kaczor Dávid és Csapi Máté volt. A család anyagi helyzete és tagjainak magszakadása folytán azonban az egységes szentgyörgyvári tartomány, még az ötvenes évek közepén bomlásnak indult. Több falvat a várnagyok, így Csapi András vett zálogba, míg Imre halála után a Vajdafiakat egyedül képviselő János, ága rész birtokát, Nádasdi Darabos Lászlónak és Hosszútóti Ambrusnak zálogosította el, akik 1458-ban Sitkei Antalnak adták tovább. 1459-ben meghalt Marczali János és vele fiágon kihalt a Vajdafiak ága. Rövidesen már a Kanizsai család kezében találjuk a Vajdafiak részét a várban és uradalmában. Kanizsai Miklós és László ugyan többször zálogba adta, mint 1461-ben saját várnagyainak, Keménfalvi Török Ambrusnak és Gébárti Lőrincnek, majd 1463-ban Unyani Miklós sümegi várnagynak, de mindvégig maguk birtokolták. A tulajdonjoguk azonban nekik is csak zálog lehetett, miközben a vár másik fele továbbra is a Bánfiak, míg birtokrészeik többsége az egykori várnagy Csapi András kezében volt. Marcali Bánfi István halála után már csak unokaöccse László képviselte a családot. Fia neki sem született ezért 1474. január 7-én a budai káptalan előtt kölcsönös örökösödési szerződést kötött rokonaival, Báthory Istvánnal, Lászlóval és Andrással. A szerződésbe belefoglalták, hogy amennyiben László utód nélkül halna el, birtokai, köztük Szentgyörgyvára avagy Békavára a Báthory családra száll. Ugyanekkor a várban azonban Lotomberki Swampek György is birtokolt, felesége, Marczali Vajdafi János leánya Katalin révén. Swampek Unyani Miklóst szerződtette várnagyául, aki ezt a tisztet 1474-76 között viselte.

 

Swampek Györgytől azonban lázadásért Mátyás király 1479-ben elkobozta Szentgyörgyvárát és az örökösödési szerződés alapján Báthory Istvánnak és Andrásnak adta.  A továbbiakban még 1496-ban Marczali Bánfi István leányának, Borbálának a lánya, Hédervári Dorottya adta itteni részeit férjének Drágfi Bertalannak, amit a király is megerősített, de birtoklásukról nincsen adat, a szerződés csak a birtokigényt igyekezte fenntartani. Építése utáni első évtizedben a környék retteget rablótanyája. Csapi András várnagy és katonái rendszeresen fosztogatták a környező birtokokat, főként a Gersei Pethők Tátika, Rezi, és Kemend vártartományait. Csapi András válogatás nélkül támadt rá mindenkire, jobbágyokat fogatott el hazatérőben a kapornaki, kanizsai és vasvári vásárokról.  A szentgyörgy váriak támadásai nem kímélték a többi Ulászló párti főurat sem. A polgárháborúban ligák, szövetségi rendszerek jöttek létre. A Marczaliak a Kanizsaiakkal fogtak össze, majd Csapi András familiárisaival és két szentgyörgyi jobbágyával, Bakónaki Török László kanizsai várnagy seregével egyesülve, Pethő László sógorának, valamint szövetségesének, Alsólendvai Bánfi Istvánnak bánfifalvai birtokát pusztították el. 1446-ban és 1447-ben Palóci László országbíró többször járt Zala megyében közgyűlést tartani, a perek sokasága csak tovább szította a konfliktust. Csapi András még 1455-ig töltötte be a várnagyi posztot, 1453 és 1455 között alispánként is működött. Ezt az időszakot azonban inkább már birtokszerzésre használta fel. ő volt a környék uzsorása. Számtalan kölcsönt adott a Marczaliaknak és a Kanizsaiaknak is. Halálakor az 1460-as években számottevő birtokot hagyott maga után, melynek jelentős része zálogban volt nála.

Swampek György birtoklása és várnagysága idején ismét az innen kiinduló hatalmaskodások miatt félték Szentgyörgyvár nevét, 1475-ben szentgyörgyi és hosszúfalui jobbágyaival Biki Dávid sümegi várnagy Mindszent nevű birtokára támadt, majd 1476-ban Kanizsai Lászlóval került konfliktusba, amiért több Zala megyei faluját zálog címén hatalmasul elfoglalta. Elszigeteltségéből és a nyakába szakadt számtalan perből Frigyes német-római császár, Mátyás király legfőbb ellensége pártján kereste a kiutat. 1477 júniusában Mátyás hadat üzent Frigyesnek, és a magyar seregek Bécs irányába kezdtek hadműveleteket. Swampek György a császár szolgálatába állt és katonáit befogadta Szentgyörgyvárba, majd tovább hatalmaskodott a környék felett. Mátyás azonban hamar térdre kényszerítette a császárt, aki már decemberben békét kért. Swampek magára maradt és nem sokáig tarthatta magát.

1478 első felében feltehetően Báthory István foglalta el, vagy vette át a várat. Augusztusban már az ő várnagyát, Mányai Lukácsot találjuk a várban. Mátyás király halálát követően több jelentkező is akadt a magyar trónra. A magyar főurak, köztük Báthory István is a későbbi Ulászló király mellett tette le a voksát. Habsburg Miksa király azonban támogatottság híján fegyverrel akarta megszerezni a trónt. Birodalmi segélyekből és kölcsönökből felszerelt mintegy 18 000 főnyi seregével 1490 októberében megindult Magyarország ellen. Október végén, november elején egy hétig Renneknél (ma Csabrendek) táborozó seregnek ellátatlanság miatt Miksa szabad rablást engedélyezett. A több ezer zsákmányra éhes német zsoldos első célpontjai között lehetett az ellenpárti Szentgyörgyvár és tartománya. Bár Miksa hadjárata kudarcba fulladt, dunántúli uralmát csak a következő év nyarán sikerült felszámolni a Báthory István, illetve a Pethők vezette Ulászló párti seregeknek. A Jagelló uralkodók alatt Szentgyörgyvár központi szerepet töltött be, mind Zala megye politikai életében, mind a közigazgatása területén.  Szentgyörgyvár várnagyai: 1445-55 Csapi András, 1445-46 Laki Kaczor Dávid, 1451-59 Kustányi Lukács, 1458 Korotnai János, 1461 Keményfalvi Török Ambrus, Gébárti Kis Lőrinc, 1474-76 Unyomi Miklós, 1476-78 Lotomberki Swampek György, 1479-83 Mányai Bese Lukács, 1480 Kendi Barnabás, 1481-92 Balázsfalvi másként Sólyagi Nagy János, 1492-98 Ivánczi László, 1492-1511 Gétyei János, 1493-1509 Uzsai Gáspár, 1510-26 Hosszú-tóti György, 1531 Mihályházi Székely Mihály, 1545 előtt Palatics János, 1548-1558 Kákonyai Kecskés Pál, 1558-1560 Kovács Péter.

 

Az oszmán terjeszkedés azonban lassan Zala megyét is elérte. 1541-ben elesett Buda, de Zala megye életében csak Fehérvár 1543-as eleste után lett rendszeres vendég a török. Szentgyörgyvár mégsem a török elleni vitézségével tüntette ki magát, hanem várnagya hatalmaskodásai miatt panaszkodott rá az egész környék. Palatics Jánost 1545-ben még a vár helytartójaként nevezi egy oklevél, de 1548-ban már Kákonyai Kecskés Pál a várnagy. Rögtön gyilkossági ügybe is keveredett az emberei miatt, amikor Vince nevű helyettes udvarbíráját (provisor) Szarka János szervitorral Hídvégre küldte, de azok Karos mezővárosba mentek, ahol megölték az óbudai prépostság nagykomári várának kapunállóját, Vincét. 1550 őszén Kecskés várnagysága kezdetén nem adta vissza a kapornaki apát által Palaticsnak adományozott szőlőt. Mivel a szőlőhegyet elődje is csak élethossziglanra kapta, illetve az a pálosok földjén volt, igazság szerint őket illette. Hiába kérték vissza a remeték a hegyet, Kecskés egy ízben még a török rájuk küldésével is megfenyegette a szolgabíróval kiszálló vikáriust. 1554. június 13-án jelentette urának, Nádasdy Tamás nádornak, hogy Kecskés Pál szentgyörgyvári tiszttartó fia, György hatalmaskodva magtámadott egy borszállítmányt. Zay Ferenc szolgái szekereken bort szállítottak Gétyéről, akik közül az egyiket Kecskés György és emberei lekaszabolták. A félholt sebesült még valahogyan elvergődött Csány várárig, ahol a kapu elé lerogyott és azonnal meghalt, Szerecsen János volt a neve. Ez azonban csak egyike volt azoknak a kényszer okozta rablásoknak, amit a katonák megfelelő ellátásának hiánya idézett elő. Kecskés Pál tiszttartó a szükséges élelmet kénytelen volt erőszakkal beszerezni őrsége számára. 1558-ban a várnagy ismét gyilkossági ügybe keveredett. Csányi Ákos fenyegette meg, hogy a Nádasdy Tamás szolgájának megölésében bűnösöket fogassa meg. Kecskés Pál várnagysága alatt nem sokat tett a török elleni küzdelemért, annál inkább jeleskedett a hatalmaskodásokban. SzámtaIan zavaros  ügye közül nem tudjuk melyiknek a hatására, de végül is még 1558-ban elhagyta Szentgyörgyvár várnagyságát. Ura bizalma azonban úgy látszik továbbra is töretlen maradt, mert Szentgyörgyvárról a Báthoryak szomszédos Somogy megyei várába, Marcaliba került várnagynak, itt említik 1559-ben. A Báthoryak türelme és Kecskésbe vetett bizalma a mohácsi csatamezőn véghezvitt hőstettében keresendő. Báthory István nádor Kecskés Pál familiárisa kíséretében menekült el a mohácsi csatából, és mikor lova már nem tudta tovább vinni, Kecskés átadta az övét. Báthory így megmenekült, míg Kecskés Pál török fogságba esett. A nádor nem feledkezett meg élete megmentőjéről és pénzen kiváltotta, majd gazdag javakkal és tisztséggel halmozta el őt.

 

Kecskés utódja Kovács Péter tiszttartó sem maradt el a hatalmaskodásban, és ha kellett rablóknak is védelmet adott. 1560. március 22-én jelentették Nádasdynak, hogy Nagy Sebestyén és Bakos András ismét Páhokon fosztogattak. Feltörték a szőlőhegy pincéit, kifosztották az embereket és feldúlták a falu templomát. Mikor a veszprémi püspök emberei rajtuk akartak ütni Szentgyörgyvárba menekültek be. A rendszeres török támadások mellett azonban gyakorta előfordult, hogy a szomszédos végvárak katonasága is a vár körül fosztogatott. 1558. március 17-én Csányi azt írta a nádornak, hogy Szentgyörgyvár felől lövéseket halott, és hogy a komáriak tekeregtek arra.  Szentgyörgyvár egyik legfontosabb védelmi funkciója a mándi híd, majd az átkelő biztosítása volt. A török támadások miatt állandó problémát jelentett a védelme. Mivel rendszeresen használták a portyázok is, a folyó menti falvak pusztulása csak idő kérdésének látszott. Mezőlaky Ferenc zalavári apát hiába szólította fel a szentgyörgyváriakat, azok semmit sem tettek az átkelő védelmében, ezért 1565 decemberében Mezőlaky leromboltatta a hidat. Ezzel azonban nem lehetett a révet lezárni, mivel a gázlókon továbbra is rendszeresen átkeltek a törökök. Ezt felismerve 1586 őszén a megye is követelte, hogy a csányi és szentgyörgyvári vár közti kapcsolat miatt helyezzenek egy hajót Mándhoz az átkelés biztosítására. A hajó építéséhez 1588. március 20-án a tihanyi vár hajóépítő műhelyében kezdtek hozzá. Elkészülte után bizonyosan szolgálatba állt. Az átkelőn persze mindvégig vámot szedtek, de mivel 1586-ban a megye 100 forintos büntetés terhe mellett megtiltotta az utasok átkelését Mándnál, Csányi Bernát Szentgyörgyvár örököseinek nevében tiltakozott, hogy a megye megsértette a mándi átkelőre vonatkozó kiváltságaikat. A kehidai és mándi átkelők védelmére szolgáló várak közül azonban 1588-ban a törökök elpusztították a kehidait.

A vár birtoklásában is változások történtek az évszázad végére. Báthory András halála (1566) után, Szentgyörgyvár fiára, II. Györgyre szállt. György birtokát végül Erzsébet nevű lánya örökölte, aki Nádasdy Ferenchez ment feleségül. Nádasdy Ferenc másként a híres Fekete bég 1598-tól haláláig, 1604-ig dunántúli főkapitányként a török elleni harcok rettegett hadvezére volt. Apja halála után Nádasdy Pál örökölte Szentgyörgyvárt.

Szentgyörgyvár szempontjából a főkapitányság székhelyének, Kanizsa várának 1600 őszén történt eleste hozott gyökeres változásokat. A védelmi rendszert immár kisebb végvárak egész láncolatából alakították ki, melyből a későbbiekben a Kanizsa elleni végvidék főkapitánysága szerveződött meg. 1629-ben Topos György volt Szentgyörgyvár kapitánya. Topos idejében rengeteg támadás érte a várat és a mándi átkelőt, a legsúlyosabb már Török István kapitánysága alatt következett be. 1643. július 3-án reggel, a babócsai törökök kapákkal és fejszékkel, a Mándon - nemrégen a törökök és a csavargók ellen - épített váracskára (őrházra) támadtak és azt lerombolták. Ezután a sereg nagy része itt maradt, de egy kb. 600-700 fős csapat Szentgyörgyvár alá vonult és "nem csak csata képpen hanem zazlokkal az hidigh jöttének az vár alá" ostromba kezdett. A több mint egy órás közelharcban a várőrség kerekedett felül. A szentgyörgyváriak három katonát, három gyereket és egy asszonyt vesztettek. Az állandó török támadások mellett a következő évben a pestis is tizedelte a várak őrségét. 1644. november 21-én Bessenyei István főkapitány jelentette, hogy a zalavári és szentgyörgyvári sereg körében is tombol a járvány. A pestistől csak nehezen tudott a környék megszabadulni. 1646 márciusában Batthyány Ádám főkapitány a pestis járvány miatt Török Istvánt is kérte, hogy adjon számot az őrség létszámát illetően. A kapitány március 27-én jelentette is, hogy bár sokakat elvitt a döghalál, de a lajstrom szerinti 40 gyalogos megvan, mivel sikerült feltölteni a hiányt. Június 26-án majdnem oda lett a vár is, amikor az óvatlan kapitányon és őrségén rajtaütöttek a törökök. A kint tartózkodó katonák közül tízet vágott le az ellenség. 1649-ben Török Istvánt a Nádasdyval való ellentétei miatt leváltották és áthelyezték Zalavárra kapitánynak. Levelében azt írta, hogy utódja Vasdinnyei Sándor lesz. Vasdinnyei azonban csak alig több mint egy évig látta el kapitányi tisztét, mert 1651. március 27-én Török már azt írja Batthyánynak, hogy Szentgyörgyvárnak nincsen kapitánya.

Vasdinnyei helyére még 1651-ben Ácsai János egykori sümegi kapitányt nevezték ki. Török István azonban nem nagyon szívlelte Ácsait, mert hamar összetűzésbe keveredett vele Szabar falu miatt. Kapitányságáról nem sok forrás maradt, de azt élete végéig viselte (bár annak ideje hamar eljött). Ácsai János szentgyörgyvári kapitány haláláról, annak másnapján 1654. február 17-én Török István zalavári kapitány értesítette Batthyány Ádám főkapitányt. Levelében részletes helyzetképet adott a várban uralkodó állapotokról. A kapitány halálával a katonaság tiszt nélkül maradt, ugyanis Ácsain kívül, sem vajdája, sem porkolábja nem volt a várnak. A vár ideiglenes irányításával Batthyány Ádám Török Istvánt bízta meg. Február 27-én az ideiglenes kapitány látogatást tett Szentgyörgyváron, de igen rendetlen állapotokat talált. Parancsa csak addig ért valamit, amíg a várban tartózkodott. 1654. július 16-án Török István éppen Szentgyörgy váron tartózkodott, amikor a törökök újra lecsaptak a mándi őrházra, és megölték az egyik várbéli legényt. Másnap Török István Szentgyörgyváron kelt levelében ismét jelentést tett a főkapitánynak a fegyelmezetlen szentgyörgyvári seregről és a törökök újabb, aratásra tervezett támadásáról.

1656. február végén a törökök ismét a mándi malom környékét szállták meg. Az őrházzá alakított malom őrsége nem futott el, csak négy zalavári hajdú, akik éppen ott voltak, a török közeledését látva, jobbnak látták arrébb állni. A törökök azonban csak rabolni voltak, így a körülzárt erősséget nem támadták meg. Július 6-án egy másik török támadás során 9 katona esett fogságba, egynek pedig fejét vették. 1657. február 19-én Ákosházi Sárkány János jelentette, hogy a portyázó törökök ismét összecsaptak a szentgyörgyváriakkal, és kilencet levágtak közülük. Ekkor már új kapitánya volt a várnak, a levelét 1655. január 28-án már innen keltező Chernél Mihály személyében. 1664-ben a császári hadak megpróbálkoztak Kanizsa visszafoglalásával, de közben a török főerők Köprülü Ahmed nagyvezír vezetésével átkeltek a Dráván. A hadmüveletek közben Szentgyörgyvár, Zalavár és Keszthely a török csapatok hátába kerültek, melyek teljesen elzárták a várakat a külvilágtól. A szerencsének köszönhetően e három várat a török mégsem ostromolta meg, így elkerülték a pusztulást. Kiskomár hiányában, Zalavár és Szentgyörgyvár szerepe ezt követően jelentősen felértékelődött. Nem tudjuk pontosan meddig volt Chernél Mihály Szentgyörgyvár kapitánya, és hogy követte-e 1671 előtt még valaki e poszton, de ebben az évben már Gersei Pethő Lászlót váltotta Zalavár és Hídvég főkapitányi székében. Kapitánysága alatt jelentős változások történtek Szentgyörgyvár birtoklásában. A Nádasdyak ugyanis 1658 körül, 6000 forintért zálogba adták a várat és uradalmát Gersei Pethő László kiskomáromi főkapitánynak. Amikor 1671-ben Pethő Lászlót kinevezték egerszegi vicegenerálisnak, szentgyörgyvári kapitánya, Chernél Mihály valószínűleg az ő javaslatára Zalavárra került. Utóda Fáncsi István lett Szentgyörgyvár élén, aki 1673 januárjában már innen címzi levelét. 1674 augusztusában az elkobzott Nádasdy birtokokba, Egervárba, Pölöskébe, Szentgyörgyvárba Radonay Mátyás zalavári apátot iktatták be. Szentgyörgyvár esetében azonban aligha lett valami a birtoklásból, mert 1675-ben még Pethő László tartotta kezében a várat és uradalmát, de 1676-ban már Széchenyi György váltotta magához. 1677-ben I. Lipót császár, mint Nádasdy Ferenc hűtlensége folytán elkobzott birtokot, Széchenyi György érseknek adományozta. Közben a végsőkig elmérgesedett a kapitány és a sereg közötti viszony, amelynek végeredményeként Fáncsi István sűrű szitkok közepette elküldte a sereg nagy részét, mondván 15 emberével is megvédelmezi a várat. A katonaság a sértések és Fáncsi eljárása miatt Batthyányi Kristóf főkapitányhoz fordult, aki 1678 szeptemberében vizsgálóbizottságot küldött Szentgyörgyvárra. A főkapitány döntését nem ismerjük, de hasonló példák akadtak, így bizonyos hogy Fáncsit a becsületsértési ügyben pénzbírságra ítélték.

1681. április 17-i levelében Fáncsi István kapitány is a török támadások miatt panaszkodott Batthyány Kristóf főkapitánynak. A békekötés (1664) óta ugyanis tizenkétszer támadták meg a várat a törökök, alkalmanként kb. 500 fős sereggel, néha kevesebben.

1687 augusztusában gróf Esterházy Gáspárt nevezték ki Zalavár és Szentgyörgyvár kapitányává. Mindkét erőd esetében ő volt az utolsó kapitány. Zalavár és Szentgyörgyvár őrsége a felszabadító háborúban több Somogy megyei hadműveletben is részt vett. Esterházy érdemi ténykedése Kanizsa 1690-ben történt visszafoglalását követően véget ért. 1691-ben még kapitányként említik, de hogy gyakorlatban mikor bomlott fel Szentgyörgyváron a katonai szervezett, nem tudjuk. Kanizsa visszafoglalását követően a harcok már innen messze, a délvidéken folytatódtak. A vár és őrségének fenntartása hadászati célokból teljesen feleslegessé vált. Az egykori sereg természetesen továbbra is helyben maradt. Egy ideig még a várban is laktak, de pénz híján nem volt miből karbantartani az állandó javításra szoruló falakat. A vár állagának romlásával az egykori katonaság is elhagyta. Erre 1696 és 1700 között került sor, mert ez utóbbi évben már üres volt a vár. Hivatalosan I. Lipót 1701-ben számolta fel a végvári rendszert, de Szentgyörgyvár ekkorra már biztosan nem funkcionált. Az egykori vár gyors pusztulásnak indult, a XVIII. század közepére már csak egy fala állt. Anyagát valószínűleg az egykori katonaság és a betelepülők saját házaik felépítéséhez elhordták.

A polgármesteri hivataltól balra a patak menti töltésen kell menni kb. 300 m-t. A vár maradványai magánterületen vannak. A tulajdonos a területet legelőként használja. A mesterséges meder kitisztítása után látszottak a vár külső palánkjának cölöpjei. Szóltunk a felfedezésünkről a falugondnoknak, majd Vándor Lászlónak, aki értesítette az illetékes múzeumot.

 

Szentgrót vára:

A szentgróti várat írásos forrás először 1299-ben említi. Ekkor a Tűrje nemzetség tagjai, Pósa fiai, Tamás fiai és Tamás fia, Dénes fiai egyességre léptek, elfogadták azt az osztályt, amely Pósa és Tamás között jött létre — tehát a század derekán —, amely szerint Szentgrót vára Szentgrót faluval, Zyud, Barka és Udvarnok falvakkal Tamás fiaié, Dénesé, Fülöpé és Tamásé lettek. Tehát a várnak 1299 előtt már állnia kellett. A középkor folyamán a vár a Szentgróti és a beházasodott Berekszói Hagymási család közös birtoka. 1433-ban jelennek meg a Hagymásiak, akkor Szentgróti László özvegye, Margit férjhez megy Hagymási Lászlóhoz. 1423-ban itt tartózkodik Zsigmond király, aki itt adta ki egy oklevelét. Az Albert király halálát követő zavaros időkben várnagyai árulása folytán Bánffy Pálnak sikerült elfoglalnia, aki 5 ezer forint értékű ékszert, ruhát s azon kívül okleveleket vitt el innét, továbbá megölte négy jobbágyukat, és sok pénzt csikart ki a vár tulajdonosaitól. A vár néhány évig az ő kezén is maradt, mert 1443. augusztus elsején a vasvári káptalannak azon panasza tárgyában intézkedik I . Ulászló, hogy Bánffy Pál a káptalan egy erőszakkal elvitt jobbágyát Szentgrót várában tartja fogva. 1444-ben egyeztek ki a király előtt Bánffy Pál és Szentgróti László fia, János és Hagymási László fiai úgy, hogy a Szentgrótiak és Hagymásiak visszakapják a várat, de fenntartása és bizonyos építkezések fejében 560 aranyforintot fizetnek. Ezzel azonban még nem ért véget a dolog, mert 1446-ban Himfi Balázsné, Agáta — Szentgróti László leánya és testvérei, Anna és Miklós, néhai Hagymási László gyermekei és Himfi Basi azzal a kéréssel fordultak a kormányzóhoz, hogy szólítsa fel Bánffy Pált, hogy térítse meg nekik azokat a károkat, amelyeket nekik a vár elfoglalásakor okozott. 1480-ban Agáta és fia, Himfi Imre azt a panaszukat terjesztették Mátyás elé, hogy Albert halála után Hagymási Miklós és néhai Szentgróti János az ő itteni részeiket elfoglalták.

A Mátyás halála után bekövetkezett zavarokban Hagymási Miklós és Szentgróti János a várukból kitörve, Bánffy Miklós és Jakab birtokait felégették és kirabolták. Ezért 1491-ben I. Ulászló elvette birtokaikat, és a Bánffyaknak adományozta. Ezt az ítéletet azonban nyilván nem hajtották végre, hiszen a vár továbbra is az eddigi tulajdonosok kezén maradt. Szentgróti János utódok nélkül halt meg (1499?), s vele kihalt a Tűrje nemzetség Szentgróti ága. A várnak és tartozékainak Himfi Imrére és nővérére, Marcaltói Miklósnéra, Ányos Miklósra, Hédervári Istvánra és Imrére, valamint nővérükre, Brigittára kelett volna szállnia, ámde adományul felkérte azt Pogány Péter és Csulai Móré György, akik abba be is vezettették magukat. Ez ellen tiltakoztak a fentiek. Mindezek ellenére avár 1521-ben Hagymási Lászlóé és Jánosé volt, és a kezükön is maradt. Szentgrót várának tartozékai voltak 1450-ben: Kisvásárhely, Nyírlak, Gericse, Szentgrót; 1474-ben pedig Szentgrót Tűrje, Kisutca, Vásárhely, Udvarnok, Bárba, Dabronc, Batyk, Dergecs, Lak. Ez utóbbiakat abból az összeírásból tudjuk, amely a renneki járás adóhátralékait tünteti fel-17Л XVI. század közepe táján Hagymási Kristóf Izabella királyné pártjára állt, és Erdélybe távozott. Ezért I . Ferdinánd 1556. december 19-én Regensburgban kelt oklevelében a „hűtlen" Hagymási Kristófnak Szentgrót várában (arx) birt negyedrészét elvette, és azt Macedóniai Péter királyi kamarás mesternek és Péchy Gáspár udvari familiáriusnak adományozta. A birtokba iktatásnak azonban ellentmondott Hagymási Leustách, így az adományozás soha nem vált valósággá. Ettől kezdve a várat a Hagymási család zavartalanul bírta. Kanizsa elestével Szentgrót a Zala folyó völgyét védő várövnek lett a tagja, annak egyik legfontosabb erődítménye. Á várat állami felügyelet alá vonták, amelyről a bécsi császári haditanács rendelkezett a Hagymási család tulajdonjogának fönntartása mellett. A Hagymásiak a vár örökös főkapitányai maradtak. A vár erősítéséről országgyűlési törvénycikkek sora rendelkezett.

A török а XVI—XVII. században néha ugyan igyekezett a várat megtámadni, elfoglalni azonban soha nem tudta, valószínűleg nem is akarta, hiszen komoly ostromra soha nem került sor. 1654-ben Hagymási István a család utolsó férfitagja élete végét közeledni érezve, Szentgrót várát és a várost, Udvarnokon, Dabroncon, Batykon levő ingatlanrészeit a hegyvámmal, a malmait a szalahegyi és huszonyai szőlőkkel, Alsó-Csáford, Dabron, Babotha, Szentmihály, Bárba, Vásárhely és Lak, Zala vármegyei pusztákat — azaz az egész szentgróti uradalmat — eladta Batthyány I. Ádámnak. Ezzel a vár a Batthyányak kezére került, de még nem jogerősen. A birtokbaiktatásra a beleegyezést csak 1663-ban adta meg I . Lipót, amikor özvegy Hagymási Miklósné, született Maróthy Zsuzsanna is meghalt. 1673-ban Batthyány Pál átmeneti időre elzálogosította a birtokot 11 ezer forintért, az örökös főkapitányi cím fenntartása mellett-Kanizsa visszavétele (1690) után a zalai végvárrendszer sorsa megpecsételődött; feladata megszűnt, sőt a bécsi udvar az erősödő kurucmozgalmak miatt a magyarországi várak zömének a megsemmisítését is elrendelte, nehogy a felkelők kezére kerüljenek. így a megye várainak többségét is felrobbantották, lebontották. A kis palánkváraknak azonban az is elég volt, hogy sorsukra hagyták őket, hiszen az állandó karbantartást igénylő föld-fa szerkezetű erődítmények rövid idő alatt maguktól is összedűltek. Szentgrót vára nem jutott erre a sorsra, hiszen Batthyány II. Ádámnak, Kanizsa visszafoglalójának tulajdona volt. így a vár, ha békés célokra is, de használatban maradt а XVIII. századra is. 1704-ben is mint „erős hely"-et említik, 1735-ben pedig Lakics Pál a „szent Gróthi várbeli porkoláb". A középkori erődítmény a XVIII. század közepére már aligha tölthette be a kor igényeinek megfelelő lakhely funkcióját. Ezért jelentős részét elbontva, helyén új kastélyt emeltek.

 

Felépítése:

A rajzok alapján a vár a Zala folyó szigetén foglal helyet. Kétemeletes épület egy öregtoronnyal a déli oldalán, kaputoronnyal, amelyhez egy rondella csatlakozik. A kapu a város, tehát délkelet felé néz, és hídon át közelíthető meg. Az egész vár palánkfallal, azok sarkainál ugyancsak palánkbástyákkal van körülvéve. A vártói délre híd köti össze a Zala két. part ját, melyet felvonóhíd biztosít. A vár vízzel körülvettségét igazolja egy 1700-as német nyelvű leírás, amely szerint a vár a Zala közepén áll, és a török időkben erős praesidium volt.  A várba egyetlen hídon és egyetlen kapun lehetett bejutni, a források soha egynél több kaput nem említenek. 1644-ben a várbeli egyik tarack a kapuban hever, 1653-ban Farnadi Benedek és felesége a vár kapujában fegyveresen hatalmaskodnak, 1655-ben egy káptalani hiteles ember érkezett Szentgrótra, és a hídon a kapuhoz menvén a várba való bebocsátását kérte. Hogy a vár valóban kétemeletes volt, azt a következőkből tudhatjuk: 1654- ben a beteg Hagymási István eldagadt lábai miatt a maga tehetségével még csak az garádicson sem tud alámenni.2 8 Egy 1690. évi összeírás pedig kimondja, hogy Szentgrót „castellum duárum contignationum", tehát kétemeletes. A vár tornyának létét igazolja Csabai György vajdának 1658-ban Batthyány Ádámhoz intézett levele, amelyben panaszkodik, hogy a szentgróti legények nem fogadnak szót neki „mert ha vagi levéllel nagyságod szolgalatjára akarok küldeni közülük valakit, vagi toromban viglázni, mert azt sem tudom, melj órában a török itt terem, megvetik szómat". Sokkal kevesebbet tudunk a vár belső beosztásáról.

Annyi biztos, hogy a várban kápolna volt. Ugyanis 1655-ben Hagymási István halálakor a szentgróti várban reggel 6 órakor tartották a gyászmisét, és innen vitték a holttestet a türjei szentegyházba eltemetni. 1656. április 3-i keltezéssel ismert egy összeírás, amelyből csak annyit lehet tudni, hogy a várban „inventálásra való egyéb nincs, hanem az ajtók és ablakok mindenütt, az mint az előtt volt, most is megvannak." Aztán felsorol néhány bútort, valamint azt, „hogy az kis kápolnácskának az ajtaja és deszkaépülete megh vagyon". A kápolnának harangja is volt. Ha az inventáriumnak hinni lehet, a vár bútorzata rendkívül szegényes, ugyanis eszerint volt a várban három kis és egy hosszú asztal, két hosszú és három egyenes szék, egy régi bőrös szék és három pohárszék. A szentgróti vár kapuja masszív, boltozatos építmény lehetett, ahol télen a kaput őrző hajdúk tüzelhettek is. A XVII. század második felében a vár épülete nagyon rossz állapotban volt, 1664-ben Battyhány Pál rossz állapotát említi,1673-ban az elzálogosításkor egyenesen puszta állapotáról beszélnek. 1684-ben Drivodelics Ferenc kapitány bástyákhoz való fát gyűjtött össze, nyilván a palánkhoz. A szentgróti várnak külső vára nem volt, hanem a település egy része, az ún. Hostát volt palánkkal körülvéve, és ezt tekinthetjük külső várnak.

A végvárat a tulajdonos Batthyány család kastéllyá építette át 1787-ben. Napjainkban gyermekotthonként funkcionál. Az épület északi szárnyán középkori épületnyomok. Az északi oldalon a körítő árok halvány nyomai figyelhetőek meg. A töltés pereméről a Zala folyó szabályzás előtti medre is megfigyelhető. A várról nem ismerünk alaprajzot, felépítését egy teljes körű régészeti feltárás tudná tisztázni. A várba vezető kis hídtól jobbra az egykori Intézőházban helytörténeti kiállítás mutatja be az érdeklődőknek a régmúlt történetét.

 

      

 

Zalabér:

1530-40 között nagyon nagy volt a török elözönlés veszélye. Ezt igazolja Szentgrót megtámadása és Kőszeg ostroma is. Ahol csak tehették, várakat építettek, kolostorokat, kastélyokat képeztek ki várvédelemre. így jött létre Bérben a kúriából a kis váracska. Pontosan, hogy mikor történt ez a „quasi praesidiummá" való kiépítés, nem tudjuk, de az első említése már 1537-ből való, amikor első Ferdinánd Szapolyai hozzápártolt hős vitézének, Kápolnay Ferencnek ajándékozta a „béri castellumot". Ekkor a vár kapitánya Bakyth Pál, a későbbi győri majd szombathelyi várkapitány a volt. Kápolnay egy Siófok melletti ütközetben lelte a halálát 1542-ben. A várat tartozékaival együtt azonnal elfoglalta Török Bálint hitvese, Pempfiinger Katalin. Ugyanezen évben betört a várba a cseszneki vár kapitánya Csaby Farkas Démi Répássy Ferenccel, a későbbi béri kapitánnyal. Ez ellen azonnal panaszt tett a királynál a két élő tulajdonos: Béri János és sógora Csaby Basó András. Majd bérből indul a további rabló hadjárat Peleske kifosztásával magával a béri castellánussal Répássy Ferenccel a fosztogatók között. 1553-ban a király Nádasdy Tamásnak, a későbbi nádornak és Mérey Mihálynak, a későbbi királyi személyes jelenléti bírósági helytartónak adományozta az „erőddé átalakított nemesi kúriát" a hozzátartozó javakkal. Már be is akarták iktatni őket, amikor is ezt a család örökösei lehetetlenné tették minden királyi adománylevél ellenére. E sok bizonytalanság, viszálykodás, gazdacsere a falu, de vele a vár elnéptelenedését is magával hozta. 1562-ben Bánffy István a szomszédos Zalaszeg ura azt jelentette Nádasdy Tamásnak, hogy Bér castelluma teljesen üresen áll két özvegyen kívül senki sem él benne, a török elfoglalhatja. Gondoskodjanak őrzéséről. A birtokkal együtt követelik Béri István leányági örökösei a nemesi kúriát is, amely „in modum castelli, seu fortalici" van kiképezve. 1545-ben Béri János sógorának, Csaby Andrásnak zálogosítja el bizonyos kölcsön fejében az ő várrészét is. Hasonlóképpen Szelestey Gábor Ányos Boldizsárnak 1576-ban elzálogosítja az ő részét. Ez azért is nagyon fontos, mert így veszi lassan kezdetét az Ányosok uralma Bér felett. A 16. század végére a vár jelentősége egyre fogy, a lakosság nem talál benne menedéket. 1581-82-ben is a Rábától visszatérő portyázó törökök több foglyot hurcoltak el a faluból. A 15 éves háború bizonytalanságában is a krími tatárok elől inkább a nádasokba menekül a lakosság, mint a vár oltalmába. (1596) Ezután lett Orbányos György a vár kapitánya. Előtte senki várúrról és várkapitányról nem hallunk. Az egyik jelentős egyéniség a vár történetében Ányos Boldizsár fia, Ányos Kristóf, aki 1599-1608-ig volt a falu ura. Ő magáévá teszi a vár ügyét, 1602-ben elzálogosítja Eszéky Mártonnak Német Újvár parancsnokának 200 Ft ellenében Nárai Vas megyei faluban lévő birtokát, hogy béri várában fizetni tudja a zsoldosokat. A várnak nagyobb jelentőséget végvárrá való nyilvánítása adott Kanizsa elfoglalása után. (1613)

A törvény értelmében a vár fenntartásáról, a kincstáron keresztül a megye köteles volt gondoskodni. 1617-ben újra Bérben ülésezik a megyei törvényszék. Bér várának védelmét az Ányos családra bízzák. 1621-ben, Bérben 1 tizedes, 9 gyalogos szolgál. Az állandó török portyák miatt 1640-ben 20 főből áll a vár katonasága. 1630-37 között török portyázók Bérből 33 embert vágtak le vagy vittek magukkal. 1644 Húsvétján a kanizsai törökök megkísérelték a vár elfoglalását, de kudarcot vallottak. Július 5-én egy nagyobb portyázó csapat próbálja meg elfoglalni a várat. A szentgróti felmentő sereg a béri templomnál súlyos harcok árán a Zalának szorítja a törököt. A várvédők kitörtek a várból, és nagy öldöklés közepette a török elmenekült. Az ütközetben 20 magyar katona esett el, a törökök veszteségeit nem ismerjük. A menekülők felgyújtották a falut, 5 férfit és 2 lányt még magukkal hurcoltak.

Az elmaradó zsold miatt a katonák a falu jövedelmét saját ellátásukra fordították. A katonák a következőket írták panaszlevelükben:” Botokkal s csaknem mezítelenül kölletik őfelsége kapuit őriznünk.”

1648-ban Buday Benedek béri vajdát a körmendi úriszéken perbe fogta Nagy Imre és Nagy János tizedesével és más hadukkal együtt a veszprémi püspök, hogy már három év óta nem fizetnek bortizedet. Ki tudja, e vészterhes időben volt-e egyáltalán termésük. Ők magukat nem tartották, mint - várvédő vitézek - semmiféle tized fizetésére kötelezőnek. Zsoldot igen rendszertelenül kaptak, és nagyon sokszor el is maradt az, megélhetésük a bortermelésből volt. Magának a kapitánynak sem volt más jövedelme, mint a hegyvám. Az 1655. évi országgyűlés szerint Bérben 30 lovasnak és 20 gyalogosnak kell lenni. A veszprémi püspökkel tovább folytatódnak a perek. 1673-ban Tóth István gyalogos vajda lesz a vádlott és gyalogosai. A török rabló portyák csak rádupláztak a nép szenvedéseire. Tóth István vajda írta meg levél formájában ez irányú panaszait. „1680. Szentháromság vasárnapján Német Gyurkó renegát egészen a vár erődítményéig tört előre számos törökkel, de csak egy lovat tudtak zsákmányolni." „Ugyanebben az esztendőben Szt. Mihály napjának táján viszont éjszakai időben ólálkodtak a renegát vezette törökök a végvár körül, de mikor látták, hogy nem jutnak zsákmányhoz, ... visszatértükben a szentgróti szőlőhegyen néhány katonát kínoztak meg." A végvár még 1688-ban is 60 hajdúval rendelkezett a Haditanács összeírása szerint, de 1687-ről az áll, hogy a kapitány tiszte nincs betöltve. 1690-ben Kanizsa és vele ab Zala-völgye is felszabadult a török uralom alól. 1692-ben még lakták. Kormányos István és felesége nyilatkozata: „Bér praesidiumban élnek". Még 1701-ben is oppidumnak seu praesidiumnak nevezik Bért. Tehát még mindig megvan a vára. Tudjuk, hogy a vár egy része csak boronafallal épült, és így örökös tatarozásra szorult. Jelentőségét elvesztve nem nagyon törődtek vele. Tégláit az 1720-as években a pakodi templom és a zalabéri Horváth kastély építéséhez használják fel.

 

Felépítése:

 

1561-ben azonban nagy munkát végeztek rajta: körülvették dupla palánkkal, azaz rőzséből font fallal, és közét földdel töltötték fel. A földet a meder kiásásánál nyerték. így Giulio Turco rajza már négyszögletes szigeten ábrázolja, a sarkokon ötszög alakú ki szögeiléssel. E felmérési rajz szerint maga az erősség két lakótoronyból állott, és valóban ezt igazolják a későbbi oklevelek is. Természetesen lakott itt mindenki, akinek csak résztulajdona volt a várban, mert az uraságoknak kúriájuk is volt más helyütt, így pl. az Egerallyaknak Bozolban. A mercennariusok, az őrség szintén kint lakott a faluban.

Zalabér településre bejutva a Zala folyón átívelő híd mellett, a mai Vízmű területén létezett egykor a vár. A régi szabályozatlan folyómeder nyomai megtalálhatóak csakúgy, mint a vár Zala felé eső vége. Az közúti híd a régi várba vezető híd nyomvonalára épült. A híd alatt átmenve az átellenes oldalon is érzékelhető a vár széle, és az erőd árkának vonala a szabályozatlan folyómederrel.

 

Türje:

 

Klasszikus értelemben nem tartozik a Kanizsával szembeni végvárláncolathoz, de Szentgróthoz való közelsége kapcsán érdemes megemlíteni a Gyümölcsoltó Boldogasszony templomot és monostort Türjén. Az árpád korban épült románkori és barokk építészeti elemeket is felvonultató épület a 16-17. század folyamán végvárként szolgált.

Érdemes megemlíteni az elmúlt évtized során felfedezett freskótöredéket, amely a Szent László legendából mutat be egy jelenetet.

 

Nézzük a végvár történetét röviden:

Miksa császár 1566 nyarán hadjáratot vezetett a törökök ellen. A hadjáratban az akkori türjei prépost, Sitkey Mihály is fegyverrel a kezében kezdettől végig személyesen részt vett. A prépost távollétét kihasználva Kövesy Benedek és Zalapay Lőrinc sümegi várnagyok, uruknak, Köves András veszprémi püspöknek parancsára, csellel elfoglalták a türjei monostort.  A hadjáratból visszatérő Sitkey prépost megpróbálta ugyan visszaszerezni Türjét és a monostor elfoglalása miatt pert is indított a püspök ellen, de erőfeszítései eredménytelenek maradtak. Türje a veszprémi püspökök birtokában maradt, sőt ebben a prépost nem sokkal később bekövetkezett halála után (1574) királyi adományozás is megerősítette őket.

A monostor 1608-ig maradt a veszprémi püspökök kezén. Köves András idejére esik a sümegi vár átépítése és ő alakíttatta át a türjei monostort is castellummá. Ebben, más püspökökhöz és főurakhoz hasonlóan, a királyok példáját követte, akik a már meglevő várakból, magánkastélyokból és kolostorokból vár-láncolatot szerveztek a megmaradt országrész védelmére. 1604. január 23-án vette át Ujlaky Lajos püspök Balogh Mihály kincstári kommisszáriustól Sümeg várát, Egerszeg és Türje castellumot, melyek a veszprémi püspökséghez tartoznak, minden javaikkal és tartozékaikkal együtt. Ez alkalommal újra írásba foglalták a castellum urbáriumát és leltárát. Két hónappal később, március 22-én már a vasvári káptalan előtt tiltakozott a püspök amiatt, hogy a prépostság jogos jövedelmét képező szentgróti vám felét Hagymásy Kristóf és Miklós erőszakkal lefoglalták. A Hagymásyak ellenséges magatartása okozta a püspök tragédiáját is. 1605 tavaszán a Bocskay-hadjárat idején Hagymásy Kristóf, Bocskay sógora, elérkezettnek látta az időt a püspökkel való leszámolásra. Be sem várta a hajdúsereg megérkezését, hanem alattomban összejátszott Egervári Ferenccel, a püspök akkori sümegi tiszttartójával és szabadosát, Csaby Mihályt a várban tartózkodó püspök ellen küldte. Ez többedmagával rárohant az ebédlőasztala mellett ülő püspökre, agyonverte és levágott fejét a várfokon kivetette.  A Bocskay-felkelés idején rövid időre Sümeg is, Türjei is Bocskay hadvezérének, Németi Gergelynek kezére került. De mialatt Németi Stájerországban hadakozott, a császári csapatok élén Batthyány Ferenc visszafoglalta a várat és környékét. Sümeget és Türjét pedig a király visszaadta az akkori veszprémi püspöknek, Náprágyi Dömötörnek. Náprágyi utódát, Lépes Bálint, addigi tinini püspököt 1608. április 9-én iktatták be a veszprémi püspökségbe. Türje átadását ez alkalommal Kerekes János magyar kamarai regestrator végezte. Az átadás azonban nem ment zavartalanul, mert Tűrje várban egy Márton nevű veszprémi kanonokot találtak, aki azt állította, hogy Náprágyi Demeter püspök és Hagymásy Kristóf a várat neki adták. Bár az adománylevelet felmutatni nem tudta, a várat mégsem akarta átadni, sőt az őrséget is mindenféle gúnyolódásokra oktatta ki. A regestrator végül is csak rábeszéléssel és fenyegetésekkel tudta rávenni az őrséget, hogy a királynak az esküt letegye és a püspököt befogadja.  Az őrség magatartását érthetővé teszi az a tény, hogy a veszprémi püspökök ezekben az években nem fizették rendesen a sümegi katonák zsoldját és a türjei őrség utánpótlását is elhanyagolták. Lépes Bálint néhány hónap múlva a nyitrai püspökségbe távozott. Helyébe 1608. október 11-én a korábbi váci püspök Radovith Péter kapott veszprémi püspöki kinevezést, ő azonban november 19-én meghalt. Utódja 1608. december 13-tól Ergelics Ferenc lett, aki előzőleg boszniai, majd pécsi püspök volt. A türjei prépostságot azonban ugyanakkor a király Telekessy Istvánnak adományozta.

Ergelics Ferenc megkísérelte ugyan Türjét birtokba venni azon a címen, hogy az a veszprémi püspökséghez van csatolva, de Telekessy István Németh György tiszttartó segítségével ebben megakadályozta. Sőt még Sümeg várába sem mehetett be a püspök addig, amíg az ott élő katonaság hátralékban lévő zsoldját ki nem fizette. A hajdúk feladata volt mindenekelőtt a castellum védelme. Bár a türjei jobbágyság a töröknek is fizetett adót, ilyen értelemben tehát hódoltsági területnek számított, nincs feljegyzés arról, hogy a török ostromolta volna Türjét, így az ottani hajdúk sem harcoltak közvetlenül a törökkel. De másféleharcokból nekik is kijutott. 1605-ben, a Bocskay-felkelés idején, Kenesey István vezetésével 14 vázsonyi lovaskatona betört Türjére és azt kirabolta. Hagymásy Kristóf azonban, aki maga is Bocskay híve volt, katonáival rajtuk ütött és kiűzte őket Tűrjéről. Igaz, hogy nem csak a vázsonyiakat űzte ki, hanem a veszprémi püspök Sümegről küldött hajdúit is. Helyettük saját katonáival rakta meg Türjét. Később azonban Ujlaky Lajos püspök levélbeli fölszólítására visszaadta a castellumot a sümegi hajdúknak.

A védelmi feladatok ellátásán kívül az 1644. évi urbárium a hajdúk következő kötelességeit sorolja fel: a kaput éjjel—nappal őrizni, a prépostot elkísérni, levelet hordani, hetenként kétszer erdőt kerülni, a jószágot és a jobbágyokat megvédeni, kapálásban, aratásban, gabonabehordásban segíteni, a préposthoz és a koronás királyhoz való hűségesküt megtartani.

A veszprémi püspökök után Tűrje kommendátor-prépostjainak sorát Telekessy István nyitotta meg. Ez a körülmény azonban nem változtatta meg a monostor végvár-szerepét. E rendeltetésének megfelelően nemcsak a kolostorépület megmaradt részeit alakították át castellummá, hanem maga a templom is védelmi célokat szolgált. Ez a helyzet a 17, század végéig fennállott. A 17. század utolsó évtizedei a prépostságnak mint erődítménynek is fokozatos pusztulását hozták. A hajdúk fegyelme meglazult, gyakran húzódtak meg köztük szökött katonák. A helyzetet a mostoha külső körülmények még súlyosbították. A Bécs ellen 1683-ban felvonuló Kara Musztafa nagyvezér csapatai, a többi dunántúli helységhez hasonlóan, valószínűleg Türjét is végigpusztították.  A felszabadító háborúban és az azt követő években a katonai beszállásolások a lakosság még megmaradt tartalékait is fölemésztették. Ezek a körülmények elhihetővé teszik a néhány évtizeddel később írt türjei házi krónikának azt az állítását, hogy Türje a törökök és a hajdúk pusztításai következtében teljesen elpusztult.  Az elnéptelenedett községbe a harcok elmúltával bajor telepeseket hoztak. A veszedelmeket túlélő, vagy a menekülésből visszatért magyarság mellett ők alkották a következő évszázadban Tűrje lakosságát.

 

Felépítése:

 

Magáról a castellumról kép, vagy részletes leírás nem ismeretes. Felszereléséről némi képet nyújtanak a fennmaradt leltárak. 1604-ben az alábbi felszerelési tárgyakat írták össze: 1 négyszögletes asztal, 2 pad, 1 rossz fűtőkemence, 10 fatányér, 5 fatál, 2 tömb ón, 5 szakállas és 5 szuronyos puska, 10 páva, aszalt gyümölcsből másfél köböl, 8 köteg széna, 1 kád savanyú káposzta, 5 üres hordó, a toronyban 4 szakállas puska és 1 öreg harang, a kisharangot elvitték Sümegre. Az épület bejáratait az alábbi zárakkal erősítették meg. A klastrom ajtaján kétfelé nyíló ajtó volt, rajta két sarokvas és lakat öreg kulccsal. A külső kapun öreg retesz és vas závár volt, rajta egy horgas és egy lakat. A középső kapun két retesz vasból, két lakatjával, a kis ajtón pedig vas závár volt. A negyedik kis ajtón egy vas retesz lakatostul, a pitvarajtón pedig két vas horog volt található. A négy évvel később, 1608-ban készült leltár a castellum felszereléséből a következőket említi: a felső védősáncon van 2 nagyobb szakállas puska, a várnagy házában 3 kisebb szakállas puska, 1 ágy, 1 asztal. A belső kapunál van 2 nagy tolózár, a külső kapunál ugyancsak 2 nagy tolózár.

 

Források:

Képek 1100 esztendő zalai történéseiből – Szerkesztette Vándor László. Zalaegerszeg 1996.

Kelenik József : A Kanizsa elleni végvidék katonai erejének változásai 1633-1638

Pálffy Géza: Kerületi és végvidéki főkapitányok és főkapitány-helyettesek Magyarországon a 16–17. században. (Minta egy készülő főkapitányi archontológiai és „életrajzi lexikonból”) In: Történelmi Szemle 39. (1997)

Szvitek Róbert József: Kiskomárom Végvár szerepe a Dél-Dunántúli védelmi rendszerben – doktori disszertáció 2008.

Iványi Béla: Zalavár és a balatonhídvégi átkelő a török időkben - A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1950-1960 (Zalaegerszeg, 1960)

http://www.zalavarpark.hu/tortenet.html

Szatlóczki Gábor: Szentgyörgyvár a középkorban, Szentgyörgyvár a török időkben.-(Szentgyörgyvár története – Zalai kismonográfiák 7. – 2002)

Vándor László: Szentgrót vára - Kutatások a zalaszentgróti volt Batthyány-kastély területén –(Degré Alajos: Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból 1978. Zalai Gyűjtemény 8. Zalaegerszeg, 1978.)

Sorok János: Zalabér története. Zala kismonográfiák 3. – 1997.

Kovács Imre: A türjei Premonteri Prépostság története. Zalai Gyűjtemény 32. Zalaegerszeg, 1991.

 

Írta és a felsorolt forrásokból összeállította: ifj. Fidrich Tibor

 

Folytatása következik…

A II. világháború véres eseményei során ( a kastélyban védekező németek és a szovjet csapatok közötti csata)  a főnemesi rezidencia teljesen kiégett. A sokat megélt falak pusztulásnak indultak.  Bár az ezredforduló környékén a kaputornyot helyreállították, de a palotaszárnyak továbbra is érintetlenek maradtak. 2007-ben egy magánbefektető vásárolta meg a kastélyt. 2009 novemberében az Európai Unió segítségével, a Műemlékvédelmi hivatal bevonásával hatalmas rekonstrukcióba kezdtek a Gazdasági Minisztérium irányításával. A munkálatok 2013 szeptemberére fejeződtek be, és a rekonstrukcióhoz kapcsolódó teljes költségek elérték a 16 millió eurót. (5 milliárd Ft)

Konferenciaközpont és wellness szálloda üzleti ügyfeleknek és turistáknak... Ez lett a Véglesi várkastélyból.  Emellett igyekeztek megőrizni valamit a régmúlt időkből is. Végles  a Circle of Sword elnevezésű rend székhelyévé is vált 2014.-ben.

A szálloda recepcióján érdeklődésemre válaszként megtudtam, hogy az érdeklődők számára indul idegenvezetés az épületben minden nap. Ennek költsége 4 euro (1300 Ft), és mintegy másfél órát vesz igénybe. Kaptam a kínálkozó alkalmon, capuccino-mat egy hajtással legurítva indultam a várkastély belső világának felfedezésére.

 

 

Az idegen vezetés során a vár történetét ismertetik, megemlékezve a magyar uralkodókról (Nagy Lajos, Zsigmond, Mátyás). A túra a Nyugati palotaszárnyból indul a szálloda recepciójáról.  A recepcióval szemben magyar uralkodóink portréi láthatóak.  A történeti áttekintést követően a magasított ágyúállás alsó szintjén kialakított konferenciaterembe jutunk. Később a belsővár udvarán folytatódik az idegenvezetés. Itt íjászati lehetőség is van a turisták részére.

 

 

 

 

 

A belsővár udvaráról a keleti palotaszárny sarkán levő gótikus várkápolnába vezet utunk. Gyönyörűen felújított, hangulatos helyszín, különleges alkalmaknak (pl. esküvők) is otthont ad.

     

 

 

 

A keleti palotaszárny folyosóit járva a falakon annyi fegyver van, hogy egy komolyabb múzeum is megirigyelhetné…

 

   

 

   

 

 

 

A lovagterem egy pazarul felújított helyszínné vált, felidézi a nemesi rezidencia régi pompáját…

 

 

A magasított ágyúállás teteje napjainkban napozóterasz…

Majd bemutattak egy vendégszobát, hátha az érdeklődő a későbbiekben meg szeretne szállni a kastélyban.

 

 

A külsővár udvarának végén az Ény-i ágyúbástya közelében egy solymászbemutatóval zárult az idegenvezetés.

   

 

 

 

Az Ényi- ágyúbástya tövében wellness helység került kialakításra.

A külsővár nyugati fala mentén gazdasági épületek helyezkedtek el. Manapság itt szuvenír bolt és kávézó található. A helységek tetején kisebb panorámaterasz került kialakításra.

 

 

A magam részéről tetszett a Véglesi várkastély. Az áru és funkciócsatolásnak egy igen ritka és okos példáját lehet látni. A műemlék hasznosítva van, funkciót is adtak neki. Akit a vár érdekel, megmutatják neki, oly módon, hogy kedvet kapjon később a kastély szolgáltatásainak igénybevételéhez is.

 

 

 

 

Szöveg és fotók: ifj. Fidrich Tibor 

 

A szeptember egy igen napsütéses kánikulai héttel ajándékozott meg minket, lehetőséget adva arra, hogy az év során esetlegesen elmaradt vártúra célpontokat teljesíteni lehessen. Igyekeztem kihasználni az alkalmat, hiszen az időjárás előrejelzés (ha egyáltalán hinni lehet neki) az általam kijelölt térségben borús esős időt jelzett a hónap utolsó harmadára. Amennyire lehet szeretek biztosra menni, így felkerekedtem, hogy a Csallóközt átszelve becserkésszem Cseklész várát. Az írás témájául szolgáló váracska nem tartozik a mai Magyarországon az ismertebb helyszínek közé, ezért igyekszem a róla található ismereteket minél jobban összeszedegetni.

Cseklészt ma szlovákul Bernolákovo-nak hívják, nevét Anton Bernolák szlovák írótól, a szlovák nyelvújítás legnagyobb alakjától kapta. A községet 1948. június 10-től hívják új nevén.

Ha Dunaújfalu (sz: Nová Dedinka) vagy Magyarbél (sz: Velky Biel) irányából közelítjük meg a települést, már távolról feltűnnek a település képét markánsan meghatározó Várdomb kontúrjai rajta a Szent István templom tornyával. Talán a legegyszerűbb, ha a templom előtt parkoljuk le az autót. A templomkert jobb oldalán indul egy kétnyomú ösvény, amelyen végighaladva 5 perc könnyű sétát követően balkézre találjuk a vár romjait. A terület elkerített, ásatási terület, ennek ellenére szabadon megközelíthető. A várról 3 nyelvű tájékoztató tábla osztja meg az ismereteket.

Leírása:

 A Cseklészi vár romjai egy ovális magaslaton helyezkednek el a Várdomb délnyugati peremén a kastély és a Szent István templom között. A vár maradványainak jelentős része a mai napig a föld alatt rejtőzik. A mesterséges magaslat tetején egy víztorony áll, amelyet a 20. század elején létesítettek. A felépítése stílusosan egy vár tornyára hasonlít. A vár alatti völgyön a Fekete Folyó folyik keresztül. A domb déli peremén az erődítmény külső falainak mintegy 30 méteres szakaszát lehet azonítani a föld felett. A falak terméskőből épültek és 1,9 méter vastagok.  2008-ban a helyszínt és a szomszédos területet Nemzeti kulturális emlékké nyilvánították. A Cseklészi vár Polgári Társulás tagjai és szimpatizánsainak munkája következtében tud a rom megújulni és fennmaradni az utókor számára.

 

 

A Cseklészi  vár Polgári Társulás a Szlovák Nemzeti Múzeummal, és a Pozsonyi Régészeti Múzeummal  közösen 2010 óta végez régészeti kutatást a területen  Dr. Zdenek  Farkas régész vezetésével.

A következő fontosabb megállapítások születtek a kutatások folyamán:

1.      A területen egy kora vaskori település nyomait találták. (Hallstatt kultúra-Keleti Hallstatt kör).

2.      Az első erődítmény egy fa-föld szerkezetes épület lehetett. Lehetséges, hogy a korai erőd magva az ősi dombon még fellelhető.

3.      Az első épületet és a 13. században létrehozott fa épületet tűz pusztíthatta el, melynek helyén még ugyanabban az évszázadban egy újabb kőből létesített erődítmény épült 2m vastag falakkal, őrtoronnyal. Később a várat déli és nyugati irányba téglából épített helységekkel bővítették. (Boltíves pincék nyomai)

4.      A dendokronológiai vizsgálatok és kutatások szerint a vár a 15. század végén pusztulhatott el, és vált a környék lakóinak építőanyag forrásává.

 

 

A vár történetét illetően:  mai települést 1209-ben említi oklevél először, amikor II. András király a birtokot Tamás nyitrai ispán fiának Sebestyénnek adja. A várat valószínűleg a Hontpázmány nemzetségi „Cseklészi” ága építhette 1290 körül. A vár funkciója a reprezentáció mellett védelmi jellegű is volt, hiszen a Pozsonyt Nagyszombattal és Semptével összekötő utat felügyelte. A vár alatti Fekete Folyón való átkelésért pedig vámot szedtek. A vár első uráról, Bökényről (1266-1304) rokonára, Szentgyörgyi Ábrahámra szállt, aki [1304-06] eladta Csák Máténak. Valószínileg Máté halála után, 1321-ben került királyi kézre.  Károly Róbert király 1323-ban „Veres” Ábrahám comesnek  adta Semptéért cserébe,  1392-ig rövid megszakítással az ő és leszármazottai (Cseklésziek) tulajdonában állt az erősség. (1385-ben a morva őrgrófok egy időre elfoglalták)  1392-ben Luxemburgi Zsigmond cseréli el a várat Cseklészi Tamás fiúsított lányaival az Apponyi várért.  (Későbbi Apponyiak). . 1393-tól Korbáviai Károly kezén volt élethossziglani adományként. 1422-ben visszaszállt a koronára, és Rozgonyi ifj. István és György pozsonyi ispánoké lett, 1426-tól zálogul, majd élethossziglan, 1439-től adományul is.  A majorság a Szentgyörgyiek és Baziniak kezén volt, míg a vár a Rozgonyiaké. Az gyakran vitához és viszályhoz vezetett a családok között. Gyakran előfordult, hogy az ellenséges pártok erőszakot alkalmaztak, és katonai akciókat vezettek egymás ellen. Az vezethetett a vár kifosztásához és pusztulásához a 15. század végén. (Dendokronológiai vizsgálatok és régészeti kutatások is ezt támasztják alá. Később a Szered-Sempte várának birtokaiként sorolják fel a területet, amely a Rozgonyiak kezén volt. 1511-ben a várat már romként említik.

 

 

Források:

Engel Pál – Magyarország világi archontológiája 1301-1457. V-Várnagyok és várbirtokosok

Cseklész, szlk. Čeklis (Pozsony m., ma SL.)

Castrum. Német neve Landschütz. A Hontpázmány nem cseklészi ága építtette a 13. sz.-ban, utolsó tagjáról, Bökényről (1266-1304) rokonára, Szentgyörgyi Ábrahámra szállt, aki [1304-06] eladta Csák Máténak. Valószínileg Máté halála után, 1321-ben került királyi kézre. I. Károly 1323-ban „Veres” Ábrahámnak adta Semptéért cserében (Anjou VII. 145. sz.), ezóta a tőle származó Cseklészieké volt. [1385-ben] a morva őrgrófok egy időre elfoglalták (Losentz, Windecke 14). Zsigmond 1392-ben visszacserélte Cseklészi Lőkös fia Miklós fiúsított leányaitól. 1393-tól Korbáviai („Cseklészi”) Károly kezén volt élethossziglani adományként. 1422-ben (vö. Dl. 86788) visszaszállt a koronára, és Rozgonyi ifj. István és György pozsonyi ispánoké lett, 1426-tól zálogul, majd élethossziglan, 1439-től adományul is (Dl. 13423). 1450-ben György a vejének, Bazini Imrének adta zálogba (a felét, Dl. 14422), ill. felesége hozományaként (másik felét, Dl. 14425). – Pozsony és Senec között, Bernolákovo (Cseklész) területén állt (Súpis I. 116; Fügedi 116; Engel 102).

 

 

Borovszky Samu-Magyarország vármegyéi és városai – Vende Aladár: Pozsony vármegye községei

Cseklész, a budapest–bécsi vasútvonal mentén fekvő kisközség, 242 házzal és 1804, túlnyomóan magyar ajkú, róm. kath. vallású lakossal. E község 1290-ben Cseklészi Kozma nevében szerepel először. 1324-ben I. Károly király Vörös Ábrahám comesnek adományozza. 1324-ben már vára is említve van Castrum Chekles néven. 1390-ben az Apponyiak az urai. 1458-ban Dengelegi Borbáláé, Rozgonyi Sebestyén nejéé a vár és a község. Az 1553-ik évi portális összeírásban Báthori Andrásnak 13 1/2 és a borostyánkői uraknak 15 portája adózott. A XVII. században mezőváros volt. Később az Esterházyak lettek az urai és gróf Esterházy József 1722-ben nagyszerű kastély építtetett ide, mely jelenleg Esterházy Mihály grófé s egyike az ország legszebb és legkiesebben fekvő kastélyainak, mely tömérdek műkincset, értékes festményt és gazdag könyvtárt rejt magában. A község a német Landsitz és Landsütz néven is ismeretes volt. A vár a Thököly-féle zavarok alatt a felkelők kezére jutott. Ma már csak csekély romja látható. Maga Cseklész a Rákóczy-felkelés alatt teljesen leégett. Katholikus temploma XIV. századbeli építmény, melyet azonban az idők folyamán átalakítottak. Az egyház birtokában 1666-ból való érdekes aranykehely van. A lakosok fogyasztási hitelszövetkezetet tartanak fenn. A község határában állott hajdan Monar község, mely 1324-ben szerepelt; ma már nyoma sincs. A dűlőnevek között is vannak olyanok, a melyek jelentőséggel látszanak bírni. Ezek: Rézhegy, Úrgyöp, Papkert, Kuczerföld és Sajtosföld. A község körjegyzőségi székhely. Van saját postája, távírója és vasúti állomása.

Pozsony vármegye nemes családai – ifj. Reiszig Ede – Hontpázmány nemzetség, a Szentgyörgyiek

A Kis-Kárpátok aljában fekvő Szentgyörgyöt I. Sebös Tamás nyitrai ispán fia kapta 1209-ben, Cseklész, Iván (Ivánka), Eberhart és a ma ismeretlen Kastellán falvakkal, illetőleg azok részeivel együtt. (F. III. 1/73. és 2/408.) Sebös 1241 után várat épített Szentgyörgyön, Bazin közelében, a mely már 1208 óta atyjának, Tamásnak birtoka volt. Utóbb itt is várat építettek s mivel a család tagjai felváltva, hol Szentgyörgyön, hol Bazinban laktak, azért Bazini vagy Szentgyörgyi grófoknak neveztettek. A fentebb említett Sebös főpohárnok és nyitrai főispán testvére Sándor főpohárnok volt, kinek fiait, Kozmát és Achillest IV. Béla király 1256 jún. 21-én Bazin birtokában megerősítette. E két testvér közül csak Kozma maradékait ismerjük, de azok is csak a XII. század végeig éltek. Ábrahám utódai azonban tovább terjesztették a nemzetség ezen ágát. I. Péter (1308–1365.) és testvére, Sebös (1304–1345.) a Szentgyörgyi és Bazini grófok ősei. E hatalmas nemzetség sarjai, mint látjuk, már II. Endre alatt magas méltóságokat töltöttek be, de ezeket IV. Béla uralkodása alatt is megtartották, sőt a Cseklészi ág az uralkodó családdal is rokonságba került. Bökény, a ki egy 1236-ban kiadott oklevél szerint Cseklész ura volt, III. Béla király unokáját, Erzsébetet, II. Endre király egyik nővérének leányát bírta nőül, (Wenzel VII. 535.) kinek hitbéri és hozományi illetménye fejében nyert birtokokat (Kürth, Paka, Beke és Csütörtökhely) hasonnevű fia 1260-ban Katalin leányának, Magyar nb. Olgyai Péter (1308 előtt) nejének adta. A nemzetség Szentgyörgyi ágából Tamás (1365–1399.) újvári várnagy, majd kir. tárnokmester, dalmát és horvát bán, végül országbíró. Unokahuga, Czeczilia (1398–1434.) Rozgonyi István temesi grófhoz ment nőül. A szentgyörgyi ágnak a XV. század elején magvaszakadt. A bazini ágból Sebes fia János kir. testőrtiszt (1361), György (1384–1426) pozsonyi főispán, Zsigmond szlavon bán († 1492.) és János erdélyi vajda (1487 táján). A család utolsó férfisarja Kristóf († 1557 márcz. 18.)

 

 

Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár I, VII Budapest 2001

Cseklész vár és h.(Pozsony m.)

 329, 2448, 2450,2463, 2822, 2915, 6141. — i cs. 492, 887, 901, 2448, 2463, 2822,3905.

2448 Márc. 26. A budai káptalan előtt Zs. a nyitramegyei Appony várat elcseréli Cseklészi Miklós leányaival a pozsonymegyei Cseklész várért, valamint pozsonyi házukért, jobbágyaikért, révvámukért és szőlőikért. Apponyi I. 226. és I. 320., tart. kiv. (Mátyás 1459 jún. 6. ítéletleveléből, itt márc. 19. dátummal.)

2450 Márc. 27. Buda. Zs. Cseklész várért cserében Appony várat adja. Apponyi I. 229. (Az 5416. sz. okl.-ből.) és 1.320., tart. kiv. (Mátyás 1459 jún. 6. ítéletleveléből, márc. 20. dátummal.)

2463 Ápr. 6. A pozsonyi káptalan előtt Cseklészi Anna eltiltja férjét, Vesszős Tamást és rokonait, hogy Cseklész várat Zs.-al elcseréljék. Apponyi I. 232.

2822 Febr. 9. A nyitrai káptalan előtt Cseklészi Anna tiltakozik, hogy férje, Vesszős Tamás és rokonai Cseklész várat elcserélik a királlyal, ez pedig a várat Bodizlo fia Károlynak adja. Apponyi I. 235.

329

Dec.

 5. Buda. Zs. Cseklészi Miklósnak adja a cseklészi királyi vámot. Apponyi I. 218.

2915 Máj. 1. (Bude, in Phii.

 et lac.)

 Zs. a pozsonyi káptalanhoz. Iktassa be Bodozlaus Corbauia-i comes fia Gergely fia Károly mestert élte tartamára a pozsonymegyei Cheklez királyi vár, [Cheklez]

 oppidum

 és tartozékaik birtokába.

A pozsonyi káptalan 1393 jún. 23. okleveléből. Pozsonyi káptalan orsz. It. C. 1. f. 9. nr. 22.

 O.

 L. Fkgy.

 

1407 Febr. 25. (Bude, 44. die oct. epiph.) Garai Miklós nádor ítéletlevele. Midőn 141 l-ben Márton-nap előtti hétfőn (nov. 9.) Nyitra és Trencsén megyék részére prope villám Zelchen közgyűlést tartott, Wereswar-i János fia: Miklós és Elethky-i(!) Simon fia: Tamás igényt emeltek Apon várára és a hozzá tartozó Kerthweles, Perezlen és Apoon falvakra Ewr-i Péter fiaival: Tamással és Miklóssal, valamint Thwrolch-i Benedek leányaival: Cecíliával, Kaza-i Gywla feleségével és Orsolyával, Bathor-i Szaniszló fia: István feleségével szemben. Mint előadták és Zechen-i Frank országbíró idézőlevelével is bizonyították, a vár csere útján szállt az alperesekre nagyapjuk, Chechlez-i Lewkws fia: Miklós Chechlez nevü váráért, Chechlez-i viszont a felperesek osztályos testvére volt, ezért, bár leányait - az alperesek szüleit - apjuk birtokaiban fiúsították, tamen hoc fieri nequisset. A pert ekkor a felek kívánságára Györgynap nyolcadára halasztották, onnan pedig de termino in terminum tovább tolódott, miközben az alpereseket háromszori kikiáltással megidézték és távolmaradásukért többszörös bírságban marasztalták el. Az elmúlt vízkereszt nyolcadán a felperesek ítéletet kértek, az alperesek pedig további halasztást cum gravamine consueto. Ekkor úgy ítélt, hogy az alperesek György-nap nyolcadán kötelesek választ adni és bírságaik kétszeresét megfizetni. Innen az ügyet ő maga halasztotta el a. jelen vízkereszt nyolcadára, amikor a felperesek ismét ítéletet kértek. Az alperesek erre kijelentették, hogy a várhoz való joguk bizonyítására a következő terminuson készek bemutatni okleveleiket, amelyek jelenleg Wezews (dictus) Tamás özvegyénél vannak. ítéletlevelében kötelezi az alpereseket, hogy Mihály-nap nyolcadán mutassák be okleveleiket, bírságaikat pedig, mivel most nem fizették meg, cum dupplo fizessék meg.

Papíron, hátlapján pecsét nyomával. DL 30777. (GYKOL Cista Div. Com. 2-4-18.) - (M.)

 

 

Házi Jenő – Pozsony vármegye középkori földrajza – Csallóközi kiskönyvtár – Kalligram könyvkiadó 2000.

CSEKLÉSZ (Ceki) 1209-ben Szentgyörgy tartozéka volt, s mint ilyet, II. Endre király Mike fia Csépán bántól szerezte meg, amelyet azután hűséges szolgálata fejében Sebes főpohárnok mesternek adományozott (Dl. 57., Szentpétery 242., CD. III. 1. 73. és III. 2. 468., hibásan). — 1216-ban II. Endre király ezt az adományát megismétli (Dl. 80. és 81., CD. III. 1. 178. hibásan, ÁUO. XI. 133—4.). — Bökény fia Bökény ispán Cseklész nevét 1266-ban már előnevében használja (Dl. 605. és ÁUO. VIII. 158-9.), kinek példáját Bökény testvére, Pál fia Kozma 1290ben szintén követi. Ennek az oklevélnek szövegéből azt is megtudjuk, hogy ekkor a cseklészi hegyet már szőlők borították (Dl. 1287., CD. VI. 3. 70-1. és 1-10. VIII. 283.). - Végül 1300 táján arról értesülünk, hogy Amadé fia Lothár Cseklészi Bökény fia Bökénnyel pereskedik (Amadé Itár, IV. 1. 6.). - Cseklész vára és birtoka Róbert Károly király adománya alapján Meynoth fia Vörös Ábrahám tulajdona lesz; egykor Szentgyörgyi Ábrahám fia Ábrahámé volt, aki azt Csák Máténak adta el, akinek halála után szállott a királyra (Apponyi okltár I. 55 1324-ben a pozsonyi káptalan beiktatja Vörös Ábrahámot Cseklész birtokába (Apponyi okltár I. 64-8., CD. VIII. 2. 526-30 )• — (1324-ben Róbert Károly király adománylevele) aki egész vagyonra tett szert ki nem fizetett bírói illetékek címén, hogy csak Pozsony megyéből Szemet, Sárfö, Csataj, Kiszey Csanak és Nyárasd falvakat említsem, amelyek a birtokosztály alól is mentesek voltak (Dl. 3851.). Elődeink pereskedési szenvedélyének ez az adat olyan szomorú bizonyítéka, amely végezetül érthetővé teszi, miért ment tönkre annyi nemesi család a középkor folyamán. Egy alkalommal már említettem, hogy Csataj Borsa és lgram szomszédságában fekszik. Ezt bizonyítja 1348-ból Anna asszony intézkedése is, akinek első férje Borsai Pál fia Mihály volt, míg mostani férje Márk fia Jakab, s akinek az első férje után járó hitbér fejében Udvaros fia Simon és két fia, Sebestyén és Lőrinc, átengedik elhunyt első férje birtokait. Ő viszont ennek ellenében volt férje tulajdonából lemond 10 hold szántóról lgram és Csataj között, továbbá 11 holdról Borsa területén, végül átengedi volt férjének telkéből annak 1 /5-öd részét (Dedek i. m. III. 659-60., Tört. Tár 1911. évf. 510—1.). - Csataj falu 1371 -ben osztozik Csanak sorsában. L. ott! (Dl. 5961., 6939., Sopron okmtár I. 395 . ) 1383 előtt Csatajt említik (Borsai Pethő 19.). Borsai Pál fia Tamás a birtokrészét Csataj közelében 60 évre zálogba adta 1391-ben Borsai Egyed fia Mihálynak 8 font dénárért és két nagyszombati mérő búzáért (Szülló, Dl. 37383., Zsigmondkori okltár I. nr. 2146.). 1393-ban Zsigmond király többek között Csatajt is Szentgyörgyi Temlin ispánnak ajándékozza (Dl. 7893., Zsigmondkori okltár I. nr. 3078.), amely egyébként neki volt elzálogosítva. -- 1398-ban ebből a faluból, Pál fia Tamás birtokrészéből a Nagyjókai Mihály fia Jakabnak járó hitbért, jegyajándékát és leánynegyedét Nagyjókai Mihály fia Jakab rokonának, Borsai Domonkos fia Jánosnak 12 márka dénárért eladta (Szüllő, Dl. 37372.).- Csataj, Gurab és Nyárasd birtokokat idősb Szentgyörgyi Tamás gróf 1400-ban ifjabb Tamás grófra hagyományozza abban az esetben, ha nem lenne fiú utódja (Dl. 8556., 10011., Zsigmondkori okmtár II. nr. 270.). 1408-ban Szentgyörgyi Péter fia Péter mester kiegyezett…

 

 

Mivel a leányt menyegzői ruhával ellátni nem tudták, ez okból Borsa, Réte és Csataj birtokrészeiket 60 mórko dénárban neki elzálogosították (Szüllő Itár, Dl. 37376., Zsigmondkori okltór II. nr. 6693.). 1412-ben Bazini Miklós fia György mester a testvérével, Miklóssal Bazin várában kibékült, s ellene o pereskedést beszüntette, teljesen megbízva fivére emberségében. Ez vonatkozik Temel bán Csataj birtokára és csütörtöki birtokrészére is, amelyben Temel bán pervesztes lett 700 ft erejéig (Dl. 11686., 12037., 12041 ) -- 1412-ben Garai Miklós nádor Pozsony megye közgyűlésében, közel Pozsony városához megállapította, hogy akik Bazin városából áruikkal Csónokon át, a szőlők háta mögött Igrámnál, innen Csatajba mennek, Ciferben vámot fizetni nem tartoznak, azok viszont, akik Bazinból Csánokon és Báhonyon át mennek, Ciferben vámot kötelesek adni (Dl. 9865.). 1412-ben Garai Miklós nádor megállapítja, hogy Galgócon, Szereden és Farkashidán, azonkívül Pozsony megyében, mely helyeken kell vámot fizetni (Dl. 9869., CD. X. 5. 352—4.). -- 1413-ban Garai Miklós nádor a pozsonyi káptalannak meghagyja, hogy a Szentgyörgyi család tagjait előbbi birtokaikba iktassa vissza (Dl. 10011. és 10012.). --- Csataj fölött 1421 -ben egyfelől Szentgyörgyi ifj. Temel fia Eberhard, másfelől Szentgyörgyi Péter fia Péter gróf a fiával, Lászlóval többek között megosztozik (Dl. 11105., így. P. 227 . ). 1425ben lényegileg ugyanaz történik (Dl. 12041 . . ) 1429-ben Bazini Miklós gróf fia György pereskedik Bazini György gróffal, többek között Csataj miatt is (Dl. 12037., 12073.). 1432-ben Szentgyörgyi László Csatajt és Csütörtököt 700 magyar ft-ért visszaváltja Bazini Péter gróf zálogából (Dl. 12462.). 1434— ben Fraknói János fiai, Vilmos és Pál fia Pál, többek között Csatajt is Molnári Péter fiának, Kelemen püspöknek, Istvánnak és Domonkosnak ajándékozzák (Dl. 12633., Sopron m. Okltár II. 212—3.).

 

— 1435-ben Cseklészról (Apponyi okltár I. 634., CD. VIII. 2. 524-6., 1.). - -- Cseklész és Pozsony között 1337-ben dél felé, közel Q lyázó vizéhez, amely Iván(ka) helység előtt folyik, egy rét terül el, az után Papnépe falut Cseklésszel egy út köti ossze, miként mindezt a győri káptalannak egyik oklevele bizonyítja (Dedek i. m. III. 245., Rimely: Capitulum eccl. Posoniensis 311-3.). 1340-ben Vörös Ábrahám fiai, András és Meynold már Csek_ lészröl nevezték magukat (Dl. 3284., Dedek i. m. III. 527.). 1346-ban Cseklészi Vörös Abrahám fia János ellen van pere Bazini Sebös mesternek és Karcsai Polda fia Lórántnak (Dedek . . 1347-ben Cseklészi i. m. Ill. 612., Tört. Tár 1908. évf. 502-3 ) - Vörös Ábrahám Mór Beke birtokából két egész lándzsát Jakab fia Miklós pozsonyi polgárnak IO évre bérbe ad (MNM. Törzsanyag, Anjoukori okmtár V. 105—6.). --- 1348-ban Cseklészi vagy Vörösvári Vörös Abrahám fia, Lökös Lőrinc mester, VÖrÖsvári és kaplati birtokrészét elcseréli Mókus Mór avagy Ábrahám testvérének cseklészi birtokrészével (Apponyi okltár I. 167—8.). r- 1349-ben a győri káptalan jelenti I. Lajos királynak, hogy a Pozsony megyében termelt bor dézsmájának egy tizede, valamint a Pozsony városában termelt gabona dézsmájának egy negyede a pozsonyi káptalant illeti meg. E vizsgálat megtartásónál az egyik királyi ember Cseklészi Vörös Ábrahám fia Lőkös mester volt (Tört. Tár 1911. évf. 521.). Ebben az irányban a győri káptalan 1349-ben Cseklészi Vörös Ábrahám fia Lőkös mester királyi emberrel föleg nagyszombati és Pozsony városi polgárokat is kihallgat, s ez igazolta a pozsonyi káptalan állításának igazságát (Dedek i. m. III. 936.). 13SO-łRn Olgyay András fia Péter fia Andics mester a győri káptalan előtt bejelenti, hogy az ősétől, Cseklészi Bökény fia Bökénytől (sic!) rászállott Németfalut a Csallóközben 40 márkáért zálogba adta Bodrogi Péter fia Váró Benedek mesternek, aki a Győr megyei Szentlőrincről származó nemes ember (Dl. 4155., Anjoukori okmtár V. 418-9.). — Cseklészi Ábrahám fia Lőkös a csallóköů Kiscsütörtök birtokát, amelyet Telesprunni Ottó fiaitól, Weltől és Jensultól 20 bécsi márkában bír zálogban, nővérüknek, Anglisnek engedi át, aki neje Celen fia Elek fia János mesternek, az udvar katonájának (Dl. 4406., Anjoukori okmtár Vl• 156-7.). - 1354-ben Cseklészi Vörös Ábrahám fia Lőkös átiratja I. Károly király 1323. évi oklevelét (hg. B.—Str. Körmend, Acta Korlátköiana-Apponyiana, Lad. 1. nr. 2., fgy. F. 186.). Cseklészi Lőkös fia Miklós 1360-ban említve (Törzsanyag, CD. IX. 7. 189 . . ) — 1361-ben I. Lajos király Cseklészi Vörös Ábrahám fia Lőkös fia Miklós mester lányait, Anglist, Maretilt, Skolasztikát és Annát arra az esetre, ha fiú testvérük nem születne, fiúsítja (Apponyi okltár 181 2.).— 1383-ban Mária királynő ezt a fiúsítást a maga részéről is megerősíti, de a lányok közül Skolasztikát már nem említik (Uo. 208—11 . . ) 1366-ban Cseklész Szőlős szomszédságában említve (Dl. 5500.). Béke 1377-ben Cseklészi Vörös Ábrahám fiainak birtokában (hg. B.—Str. Köpcsény, c. 19. f. 15. nr • 2 ). . 1380-ban, mivel Cseklész Lőkös fia Miklós mesternek, másrészt Cseklészi Ábrahám fiai közül Jánosnak nincs örököse, István pedig még nem házasodott meg, viszont Suri Tamás fia Péter mester nejét, Ágnest, azután Thuróczi Benedek nejét, Merlét, végül Zselizi Vesszős fia Tamás nejét, Annát, akik Miklós mester lányai, fiúsították, Cseklész vára és Veresvár meg Béke birtokok fölött megosztoznak (hg. B.—Str. Köpcsény, c. 16. f. 1. nr. 21.). — 1380-ban I. Lajos király Cseklészi Vörös Ábrahám fia Lőkös fia Miklós mestert Cseklész birtokában megerősíti (Apponyi okltár 202—3.). — 1381-ben I. Lajos király előbbi oklevelét megerősíti (Uo. 203—5.). 

 

 

— A Cseklészen szedett vámot Zsigmond király 1387-ben Cseklészi Lőkös fia Miklósnak ajándékozta (Apponyi okltár 218—9. , Zsigmondkori okitár 1. 329 . ). — 1389-ben Cseklészi Lőkös fia Miklós végrendelkezik. A cseklészi vámot neje, Margit használja élete végéig, amely után lányaira szálljon. E vám jövedelméből évente 4 font dénárt egy fél szőlővel a cseklészi pap kapjon misemondásra, míg egy egész szőlő, Cseklészen, legyen Ábrahám fia Istváné, aki „testvéremfia” (Apponyi okltár 221—2., Zsigmondkori okltár nr. 887.). — 1390-ben Cseklészi Ábrahám fia István királyi ember (Mednyánszky Itár, MNM. és Dl. 7433 ) 1392ben Cseklész vár a vámjával ismét említve (Apponyi okltár 226— 9., Zsigmondkori okltár I. nr. 2448.). I— 1393-ban Cseklészi Lőkös fia Miklós mester lánya, Anna, aki neje Zselizi Vesszös fia Tamásnak, tiltakozik a csere ellen (Apponyi okltár 235—7., Zsigmondkori okltár I. nr. 2822.). 1399-ben Bazini Sebes fia Miklós fiainak, György mesternek és Miklósnak bazini jobbágyai nem kötelesek Cseklészen vámot fizetni (Dl. 8506., Zsigmondkori okltár I. nr. 6141.). I— Cseklész vára 1402-ben. Várnagya Gewreg ura, Károly mester megbízásából hatalmas kodik idősb Szentgyörgyi Tamás ispán Eberhard, Sárfö, törtök nevű birtokain; ebből a szempci jobbágyok is kiveszik részüket (Dl. 8703., Zsigmondkori okltár II. nr. 1500.). 1402. ben Cseklészi Károly megidézve Szentgyörgyi Péter fia Tarnás ispán ellenében (Dl. 8769.). — 1408-ban Sykharth Q cseklészi várnagy, aki ura, Károly nevében ellenmondott Sárfö és Misérd határjárásának; ezek Szentgyörgyi Péter fia Péter és ennek fiQi László, Kozma és Péter birtokában voltak (Dl. 9409., Zsigmond. kori okltár II. nr. 6170.). 1408-ban ismét (Dl. 9441.). 1409. ben gróf Szentgyörgyi Péter mester pereskedik Cseklészi Károly mester és társai ellen (Dl. 9503., Zsigmondkori okltár II. nr. 6600.). a- 1410-ben Kanizsai György bán és kapitány azt kéri a pozsonyi tanácstól, hogy a zsidók a cseklészi jobbágyoktól ne követeljenek annyi kamatot (MZSOK. I. 132—3.). - 1412-ben Cseklészt Vöröskő várához nem messze fekvőnek említik (Dl. 9869., CD. X. 5.3534.). Cseklész (Lamsnicz) várát Corbaviai Károly ispán halálával Zsigmond király 3500 magyar ft-ban és 1800 rajnai ft-ban 1424-ben elzálogosítja Lajos bajor királynak (fgy. P. 97 . . ) 1425-ben Beke tartozéka volt Cseklésznek (Dl. 11638) . . - 1426-ban Cseklész várát tartozékaival, Cseklész és Szempc városokkal, valamint Vörösvár felével a király elzá logosítja Rozgonyi György pozsonyi ispánnak és testvérének, Rozgonyi Simon dömösi prépostnak (Dl. 11860.). - 1427-bena király Cseklész várát Cseklész és Szempc városokkal, Beke fa luval és Vörösvár birtok felével 1500 arany ft-ért zálogba veti Rozgonyi István és György pozsonyi ispánoknak, valamint Rozgonyi Simon dömösi prépostnak (Dl. 11936.). — 1429-ben Berzeviczy Henrik fia Péter királyi tárnokmester Sopronhoz írt levelét Cseklészen keltezik (Házi okltár I. 2.409.). 1431-beno király Cseklész várát 3100 arany ft-ért veti zálogba Rozgonyi István és György pozsonyi ispánoknak és Rozgonyi Simon veszprémi püspöknek (Dl. 12410., 12412., 12426.). 1436. ban már 1640 arany ft a zálogösszeg Cseklészen, Szempcéflt Békén (Pozsony megyében) és Vörösvár nyitrai birtokon. Szemp cen Q templom Szent Márton tiszteletére épült föl (Dl. 12919” 12923., 12926., 12925.). - 1437-ben pereskedés Cseklész miatt (Dl. 13113)I • • 1439—40-ben említve Cseklesz (Ortvay: Pozsony város története IL 3. 399 ) • •

 

 

— 1439-ben Cseklészen Rozgonyi István és György pozsonyi ispán emberei az óbudai apácák boldogasszonyfalvai jobbágyaitól jogtalanul vámot szednek (Dl. 9870). . 1439-ben Albert király Cseklész várát és városát szempccel együtt Rozgonyi Simon fia István fia Sebestyénnek adományozza (Dl. 13423., 13447., 12923.). Cseklészi Vörös Ábrahám fia Lőkös 1349-ben királyi ember volt (Mon. eccl. Str. Ill. nr. 936. 1446-ban Cseklész zálogjogon Zagorhidai Tárnok, Demeter és János birtokában volt, de ezt tőlük Rozgonyi György országbíró és Rozgonyi István fia Sebestyén elfoglalták. Az országnagyok fölszólítják őket a visszaadásra (Dl. 13917 . ), 1450-ben Cseklész vára Rozgonyi György pozsonyi ispán és testvére, néhai István birtokában volt (Dl. 14323.). — 1450-ben Cseklész várát Rozgonyi György felében, tartozékaival együtt, Bazini Imre és László grófnak elzálogosítja 3000 magyar ft-ért, hogy testvérét, Sebestyént a török fogságból kisznbadíthassa (Dl. 14422.). -- 1450-ben Rozgonyi György a lányát, Ilonát nőül adja Bazini Imre grófnak, s hozományul adja Cseklészvárának felét (Dl. 14425., 15121.).-1451 -ben Rozgonyi István fia Sebestyén protestál amiatt, hogy Cseklészt Rozgonyi György pozsonyi ispán zálogba adja (Dl. 14444 . . ) -- 1451-ben Bazini Péter gróf fiait, Imrét és Lászlót beiktatják Cseklész várónak felébe (fgy. P. 98., Dl. 144438., 12823., 14449., 22492., 12923., 14454 . . ) — 1452-ben Cseklész vára fele zálogba vetve, hogy Rozgonyi Sebestyén az 5 évi török fogságból kiszabaduljon (Dl. 12923 . . ) 1454-ben Szentgyörgyi Imre gróf neje, 110na, Rozgonyi György lánya, Cseklész felét kapja hitbérül és jegyajándékul (Dl. 14813. és 15121 . . ) - 1457- ben Cseklész fele Rozgonyi György lányáé, Ilonáé, aki Bazini Imre gróf neje (Dl. 15193) . . - 1458-ban Cseklész alias Laznicz ügyében a Szentgyörgyi grófok nem jelentek meg (Dl. 15204.). 1458-ban Cseklész várnagyai Gyepes Péter és Erdélyi András (Törzsanyag). 1459-ben Mátyás király ígéri, hogy Rozgonyi Sebestyén erdélyi vajda birtokait, miután török fogságban volt, hamaroson visszaadja (Dl. 15356 . ) . — 1461-ben a Rozgonyi család tagjai Cseklész és Vereknye fölött egyezséget kötnek (Dl. 15554.). -- Ók 1463-ban az egyezséget nem tartották be (Dl. 15880.). Cseklészt Mátyás király Szempccel együtt 1468-ban Bazini és Szentgyörgyi János és Zsigmond grófoknak adományozza (Dl. 16656.). 1468-ban Cseklész erődítményt Enzesdorfer Jánostól, aki azt 8 ló váltságdíja fejében Rozgonyi bestyéntől megszállva tartotta, Grafenegg Ulrik és Parnkircher András visszafoglalták, és 2000 arany ft zálogösszeg 1469-ben Rozgonyifejében Q Szentgyörgyieknek adják (Dl. 16715.). — László tiltakozik az ellen, hogy Mátyás király Cseklészt és Szempcet Bazini és Szentgyörgyi János és Zsigmond grófoknQk adományozza (Múzeum, Majthényi Itár, Z. 8.). - 1471 -ben számos névleg fölsorolt szempci jobbágy és Long Miklós cseklészi vámos tiltakozása olvasható (Dl. 17141.). 1473-ban Cseklészt Szempcet és Béke birtokot, amelyeket Bazini és Szentgyörgyi György gróf fiai, János és Zsigmond grófok 2400 arany ft fejében megszereztek maguknak, átengedik Rozgonyi Sebestyén gyermekeinek, Lászlónak, Drusinának és Annának, akik vi. szont lemondanak Vöröskő váráról Bazini és Szentgyörgyi gróf öt fia, János, Zsigmond, Péter, Kristóf és György javára (Dl. 17447 . . ) r— 1473-ban egyfelől a Rozgonyiak, másfelől a Bazini és Szentgyörgyiek megegyeznek abban, hogy Szempcet és Cseklészt kizárólag csak Bazini és Szentgyörgyi Imre fia Simon válthassa meg (Dl. 17449.). — 1474-ben Rozgonyi György lánya, Ilona Szempcet, Cseklészt és Béke birtokot 500 arany ft-ért zálogba adja Bazini és Szentgyörgyi János és Zsigmond grófoknak, akik azokat Bazini és Szentgyörgyi Imre fia Simonnak átengedik (Dl. 17598 . . ) r— 1485-ben Beatrix királyné előtt többek közt Cseklész és Szempc zálogjoga ismét tárgyalás alatt áll egyfelől Bazini és Szentgyörgyi Simon gróf, másfelől Bazini és Szentgyörgyi László gróf lánya, Borbála között, aki Roraui Lichtensteiner Rudolf neje (Dl. 19033.). — Még ebben az évben, azaz 1485-ben arról hallunk, hogy Rozgonyi László a király emberének jelenléte nélkül beiktatta magát többek közt Cseklész és Szempc birokába, aminek többen ellenmondtak (Dl. 19074.). Cseklész várának fele miatt 1487-ben egyfelől Rozgonyi László, másfelől Bazini és Szentgyörgyi Simon gróf között van per (fgy. P. 99., Dl. 12919., 19248., 19285., 19295')' — Cseklész vára-földje 1519-ben Bazini és Szentgyörgyi Innre gróf fia Simon fia Farkas zálogbirtokában, aki Ilonától' Rozgonyi Simon fia György lányától született volt (Dl. 23119” Dl. 23261.).

 

A blogban szereplő alaprajz forrása  Miroslav Placek és Martin Bóna : Encyklopedia Slovenskych Hradov című kötet 94. oldalán található.

 

ifj. Fidrich Tibor

Az alábbi kis írást Petróczki József amatőr várkutató szíves figyelmébe ajánlom…

 

Soós Elemér Gesztes váráról írt jegyzeteinek feldolgozásával a 2015. májusi Castrum Bene vándorgyűlést követően kezdtem el foglalkozni. A nyári időszakban a tervezett vártúrák mellett csak lépésben tudtam haladni a kézirattal. Volt azonban egy másik probléma is, amely lassította az anyag feldolgozását. A kézírás olvashatatlanabb részeit, némely alkalommal többször is ki kellett nagyítani, összehasonlítani a kézirat más szövegrészeivel, hogy kérdéses helyen a megfelelő szó kerüljön a megfelelő helyre. A szófordulatokat, a megfogalmazás beli kacskaringókat változatlanul hagytam. Tettem ezt azért, mert nézetem szerint a jegyzetek kiváló kordokumentumok. Egy lelkes amatőr várkutató anyagát mutatja be, hogyan látta a várat 115 évvel ezelőtt. A korszak a magyar fotózás és archeológia hőskora volt, olyan nevekkel , mint Rómer Flóris, Gerecze Péter, Müllner János, Dívald Károly, Myskovszky Viktor, vagy éppen jelen kézirat írója.  A jelentőségét a jegyzeteknek véleményem szerint az adhatja, hogy a 19. század ás 20. század fordulóján meglátogatott rom felépítéséről igyekszik a maga módján átfogó képet adni. A jegyzetek némely esetben elkülönülnek egymástól és sok esetben ismétlik önmagukat. A tudományos kutatás az elmúlt 100 év során felülírta a leírtakat,  viszont megkísérli bemutatni úgy a romot, ahogyan a turista házzá alakítása előtt kinézhetett a maga romlatlan valójában. A történeti forrásoknak igyekeztem utánanézni és ahol lehetett kommentárokkal kiegészíteni azokat. A Birckenstein féle rajz alapján megálmodni a várat utópia, viszont a felskiccel alaprajzot összevetni a leírtakkal, adhat némi támpontot Soós Elemér elképzelését illetően.

 

A kézirat végén a Forster központ Fotótárának interneten felelhető bemutató anyaga közül beillesztettem 4 képet Gesztes váráról a 19.-20. század fordulójáról, ahol a várrom még bolygatatlanul hirdette a régmúlt idők dicsőségét.

 

 

OFK 2265

1231 és 1237-től keltezett rendeletében Csák Guedus vagy Guedek (?) helységet említ, melyet testvére Ugrin Forcos comes özvegyétől vett. Miután Forcos comes That (Dad) és Vanna (Pusztavám) helységeket is beírta, nem alaptalan azt állítani, hogy ez a Gudos vagy Guedek a mai Komárom megyei Gesztes, hol azonban a vár csak később épült.

Kozma és Csákvár felé hasadozó szorosok védelmére.

A feljárás kanyargó

Az utat a várárka (?) szinte megnehezítette

A várhegy kúpja majdnem fél hektár síkterület . Ezen helyezkedett el az előudvar, a várudvar, és a vár. A sík terület a vár körül felhasználtatott - körfallal lett körülvéve. A kúp sík felülete nyugati szélén lejtős térségbe végződik. Ezen áll az előudvar, melynek körfalalapzata  a lejtős térség szélén, a várfal sarkán, s a kapuhoz közeli részen még látható. Ezen várfalon belül egy másik párhuzamos falnak alapzata látszik. Ebben a sikátorban tanyázott az előudvar őrsége.

 

Az előudvar térfogata  1050  (négyzet) méter 

A várudvar térfogata  2379 (négyzet) méter

A  vár                        995.784 (négyzet) méter

--------------------------------------------------------------

Összesen            4424.784 négyzetméter

(A térfogat és a terület fogalma itt felcserélésre került, de 4424,784 négyzetméter az valóban megközelítőleg 0,5 hektár amennyit a vár teljes területére taksált.  Az adatokat hogyan számította ki arra nincs utalás…-A térfogatnak más mértékegysége van-szerk.)

                     

A körfal 7-8 méter magas és 2 méter vastag gyilokjárókkal volt megvédve (?) , aminek nyomai a várudvar déli old. hosszan vannak a kelet sarkáig körülláthatni. A vár hossza 51.76 (m) szélessége 18.40 (m) magassága 18 méter. A várudvar legvégén (?) emelkedik szabályos egyenlőségben a vár.

Az északi hosszoldalon nyíló várkapu mellett egy 6.20*7 négyzetméteres torony működött kapuvédként.

 

OFK 2266

A vár homlokát tagolta:

A belső udvar         11.48 méter

A baloldali torony  11.48 méter

A jobboldali torony   20 méter

Két körfal                    8.80

-------------------------------------------------

Az egész  51.76 hosszú

 

A (11.48) méter hosszú belső udvar a várat elbontja –

Amilyen széles oly magas volt a vár t.i. a bolthajtásos ……. 6.40  a két mennyezetes emelet 5.0 az orom 2.0 a ……. 18.170 méter

A várkapu nagy homokkő kockákkal épült, lapos szerkezetű nyílása 3.30 méter, kívül mélyedéses, belül fülkés volt.

A mélyedésbe kívülről sarkonforduló vaspántos kapu illeszkedett, mely … összekapcsolódott a belső tölgyfa kapuval, se kiemelni se betörni nem lehetett a falnyílásnak vastag  közép- vagy gáttagozata miatt.

 

      

 

Az udvarról a vele vízszintes pincehelyiségek mindegyikén két méter magas és 1.80-1.50 befelé szűkülő ajtó – s ugyanolyan 0.85 * 60 négyszög mét.  ablak volt.  A boltozatot vékonyabb fajú téglából kettős sorozattal  igen ellenállóan lettek rakva. Egyik pinczének két harmadát  (1899) ez borította. Az udvarról a nyugati torony első emeleti karzatára kőlépcsők vezettek a körfalnak az udvarra kiszökellő sarkain. A karzatot hatalmas faragott gyámkövek tartották az első emeleten, de a második emeleten gerendás karzat lehetett ott csak a gerenda (fészkek)   láthatók körös körül az udvarban, (jelölve) a karzat irányát. A körfal a földszinti helyiséget egymástól teljesen elkülöníti. Az emeleteken a karzati közlekedésen kívül is még más közlekedés lehetett  mert arra mutat az, hogy a keleti toronyban a körfal a keleti szélességi oldal felé éppen annak egyetlen nagy ablaka közepébe vág. Mindegyik osztálynak, mint lent az udvarban, úgy az emeleten is, külön kijárása és emellett ablaka volt az udvarra. Az egyik ilyen ablak profilozott béléssel csúcsíves; lehet hogy az udvaron a többi ablak is ilyen volt.

OFK 2267

Az emeleten előszobába jutunk, melyből a vár hosszoldalain 1-1 ablak nyílik. Így a keleti toronynak homlokoldalai osztályában a várkapu felé (rézsüt?)vágott  akkora keskeny ablaka volt, hogy ember alig fért el benne.  Ez ablak fölött a szoba sarkába lapulva kürtő könyökölt két gyámkövön melyek egymást keresztezve(?) a sarkok két oldalából kinyúltak. Itt a szobában tüzeltek mivel konyha is volt. (Veszprémben Somlyón ilyen kürtő) A szoba melletti osztály nagyobb részt terem volt egy nagy ablakkal.  A második emeleti osztály minden előszobával kis teremmel volt beosztva, melyekből egy nagy ablak szolgált a déli hosszoldalra. Az előszoba ablaka erkélyes volt. Az előszobából létrákon hágtak fel a második emeletre, melynek beosztása alig különbözött az első emelettől, csak ablaka volt több, melyek tető irányosak  voltak. A hosszú nyugati torony osztályok is csak előszobákból és teremből állottak. A homlokoldali osztály előszobája a kapuvéd toronnyal egy nagy hosszan oldalazott nyílással volt kapcsolatos, melyből a kapu védelmére a toronyba szálltak. Még ennek a toronynak sarkát a kapu felöl rézsutos ablak fedezte, addig az átellenes sarkot a torony mellett a teremből nyíló nagy ablak védelmezte. A homlok oldalon a vársarkok védelmére még egy, a nyugati várfalon 2 ablak volt a kapuk őrzésére. Az egyik keskeny ablakból az előudvar kapuját tarthatta szemmel az őr, ki a kőpadkás mélyedésben jobbra balra leülhetett. A második széles nagy ablak az előudvarból a bástyán vele szemközt benyíló kaput őrizte, védelmezte. Ugyancsak a déli osztálynak termeiből, s nemcsak az előszobából, erkélyes ablak nyílt délnek. A női lakosztály erkélyéről merengett Mária királyné a vár alatti völgybe. A hosszú toronynak második emeletéből  egyéb sem maradt mint a homlokfalon látható itt ott düledező ablaknak lapos ívezete. Az ablakok különfélék voltak: kisebb, nagyobb, szélesebb, keskenyebb, rézsut vágott, szélesebben vájt, csúcsívesek, lapos ívezetűek, vagy tető irányosak.  Az emeleten a faragott homokkő bélésekbe körítő vasrácsozatnak végei rozsdásodtak. A bélés későbbi eredetű a profilirozás tagadhatatlan nyomaival. A kapu fölötti homlokfalon, az udvar felöl, az emeleti karzattól kezdve emelet magasságú kéményszerű üreg látható volt. Az ablakoknak foltozása szűkítése befalazása kővel s téglával mint az a keleti torony második emeletén látható bizonysága, hogy már nem csupán védelmi, hanem lakályossági czélra is alakítottak. …………. a második emelet ablakai inkább a lakályosság jellegét engedik felismerni. Téglás tatarozás látható kívülről a homlokfalban is, hol a kapu körül a földszintről ember magasságnyira eső vonalban törte a falat az a királyi sereg mellyel 1588 Radics volt gesztesi várkatona éjjel meglepte és csellel bevette.  Mivel a várnak két egyforma magas tornya volt,  és ezeknek magassági szintjük egymáshoz nem volt egyelőtlen, azér t  az összekötő falak, melyek a második emeleten is felül egész az ormozatig emelkedtek a tornyokat teljesen beburkolták, a várat mintegy …… kő kockává tömörítették, mely nagy faragott kövekkel épült négy éles sarok közzé szorított. Valódi paizsvár (Schilaburg)  A vár faragatlan mészkő – faragott homokkő és téglából épült.

 

A homokkő Sóskútról származtatik.  Gesztes vidékén nincs homokkő. A XVII. században Balogh Istvánnak ( 1624-ben Tata és Gesztes kapitánya)  kellett számolni Gesztes javításával . Mibe kerültek, mennyibe voltak ezek, nem tudni.

1652-ben a bástyafal  11 öl hosszúságban, és 4 öl magasságban beszakadt, és a kapu is rozoga állapotba került, ennek kijavítása 44 köböl körfalazásért számított 276 forint.  Az ácsoknak 140 forint, és a fuvarosoknak, napszámosoknak járó napi díj lett fizetve. A várnak három kapuja, 3 udvara s felvonó hídja volt. Az ellenségnek az előudvar kapujától 5 kanyarulatot kellett tenni míg a várba juthatott, Minden kanyarulatnál a tátongó ablakok veszedelme fenyegette.  Ortelics (?) pedig kiemeli Gesztes erősségét amelyet Tata fölé helyez.

 

OFK 2268

„Ertz-Herzogliche/ Handgriffe/ BEMUTATOTT Gesztes vára csak annyiban vehető tekintetbe, amennyiben felmérése után készült kúpfelülete a ……..  …………. által felmért alaprajzának a körvonalaival egyezik.

Tartozékai …. Veszprém megye 3, Esztergom megye 8, Győr  m. 12, Fejér m. 28, Komárom vm. közel 51 helység több vámmal.

Királyaink közül többen tartózkodtak a várban.

1388 k. – Zsigmond király október 24.-én itt adta ki adomány levelét Ramacka Péternek, mellyel egyidőben a jogbitorló chaktorni nemeseket a hatalom fölötti királyi jogtól eltiltja. Fejér D. X. 447.449

1435k – Albert herceg

1495 szeptember 21. – I(?) Ulászló kir. vadászattal töltötték itt idejüket.  Fejér D. X  453.

Várnagyai:

Chori Nagy Tamás – 1330-1355

Silstrang – 1417

Lacha (?) – 1447

Radics vajda – 1588

Balogh István – 1624

…….. Mihály – 1635

1410-1417 – Hohenzollern Frigyes bírta a várat uradalmastól Vitámmal együtt zálogban.

1558-1559 – Dívan Oszmán aga mint parancsnok 35 emberrel  (Defterek II. 222)

1568-1569 – Musztafírek (gyalogság) és topcsik (tüzérség) 49 ember

1588  - 60 gyalog

1588 k – A vár Radics vajda (ismerte a vidéket-200 emberrel)parancsa alatt maradt. Éjfél előtt egész csendben a vár alá húzódtak. A gyal. Radics vajda vezetése alatt tüstént megrohamozta a kapukat. Míg a törökök felriadtak, mielőtt az ágyúikat elsüthették volna, az udvarok be voltak véve, az ostrom a kapu előtt tombolt. Létrát támasztottak a falnak, csákányok ---- kövek repültek az ablakokból védekező törökökre, a vaskapu recsegett a faltörések ütései alatt, de nem engedett.  A végén a török ….. megadta magát. A következő feltételekkel:

I.                    A mozsarak és (muníció)lőporés egyéb védelmi szerek a várban maradnak.

II.                  Az őrség  karddal, puskával minden podgyászával elvonulhat ahová akar. (Budára távoztak)

 

 

 

OFK2269

A Komárom vármegyei Gesztes helynevét okleveleinkben mint Geztesh, Gesztus, Gesthes, Kezthes (Fejér M. IV./I.

Anjou K. Okl. t. II/541. és 587. III.6  és 174.11) , német íróknál Göstessh néven fordul elő.

Csák 1231 és 1237-ből fennmaradt végrendeletében  Guedus vagy Guedesh helységet említ, (l. Fejér M. III/2. l 227.230 , Hazai okmt.  I.16.l) melyet Ugrin Forcos comes özvegyétől megvett.  . Miután Forcos comes That (Dad) és Vanna (Pusztavám) helységeket is beírta, valószínűleg Guedus vagy Guedesh  a mai Komárom vármegyei Gesztes, hol azonban a vár Csák végrendelete után jóval később épült, mivel várnagyjáról , CSÓRI Nagy Tamásról, ki egy személyben Csókakőnek is várnagyja, éppen egy század múlva van szó.

Gesztes homlokával északra néz.  A hegylánczból kitolt Katócz (Gadócz) és a Nagy Somló gerinczei által képzett Hosszú h. (464 m) elválasztja Vitám  várától. Két hegyszoros közé ékelt (Mészáros h. 382 és Veres h. 418 csúcsok közt) 404 méter magas kúpon áll, honnan az északra nyúló völgykatlanban fekvő Gesztes községet századokig őrizte, és a Kozma felé délkeletre, és a Csákvár felé délnyugatra hasadó szorosokat védte. Csigavonalú várútja a Gesztes déli faluvégétől  a váralját nyugatról szegélyező szorosból a várhegy déli hosszoldalán fel a keleti oldalt is megkerülve, az északi hossz oldalához ér, hol a várbástya előtt elhaladva az előudvar kapujához jut.

Ez az út, melyet a várárok megnehezített, a vár aljától egészen a kapuig a várból megvédhető volt. A várhegy kúpja majdnem fél hektár… sík terület. Ezen helyezkedett el az előudvar, a vár udvara, és a vár. Ma a várhegy keleti oldaláról kényelmes út vezet a vár homloka elé a várudvarra. Az előudvar nyomait ma csak a gondos körültekintés és tapasztalati ismeret találja meg. A sík felület szegélyét  sziklába ágyalt hatalmas körfal kerítette be, nehogy az ellenség könnyen a várnak megkerülése nélkül  a kapuhoz juthasson, és hogy a hegy kúpon üresen maradjon az a sík felület, amelyen az előudvar a várudvarhoz támaszkodott. A síkfelületet vagyis a hegy fenlapját körülbástyázták, hogy az ellenség sehol lábát meg ne vethesse.

A hegy síkfelülete nyugati szélén lejtősen végződik, amelyen az előudvar állott, s melynek bástya alapfalai a lejtős térség szélén, a várfal sarkán és a kapuhoz közeli részén 1899-ben még látható volt.  Ezen várfalon belül egy másikpárhuzamos falnak alapjai is még voltak.        Ez képezte azt a védfolyósót, mely hivatva volt a kaput megvédeni.

A sikátort a várudvarral összekötő falakról a kapunál csak az alapzatuk kiszedése után támadt árok tanúskodik, míg a kapunak átelleni oldalán

 

 

OFK2270

a kiszedés által fellazított talaj a lehengerített kőanyaggal együtt lecsúszott, a szikla eltűnt, mely csupán annyiban irányít, hogy az összekötő fal  ennél kiljebb esett.

A védfolyosó és a várbástya közti udvar térségét most hosszában 6-7 méter széles árok felezi,  melyen keresztűl, annak közepén az útnak meghagyott 5 méter széles szikla visz a vár bástyája alá. Ez az árok alighanem 1652 után vágatott, mikor a várnak nagy tatarozásra volt szüksége. Az anyagot innen fejtették akár az építésre, akár a mészégetésre. Az előudvar kapujától a sziklahídon keresztül a bástya aljáig – odáig, hol a két udvar egymással érintkezik, legalább 6 métert emelkedik. Az a körülmény, hogy a bástyafal nem ok nélkül szögletes, és hogy a megtörési sarkon a torony szerű fal vastagabb, valamint hogy az összekötő fal felé nyúlással bír – valószínűvé teszi, hogy a vastagabb fallal szerelt felvonható-híddal megnehezített bejárás a bástyafal ezen sarkán és a földszinttől 6 méter magasságnyira eső nyílásán volt.

A bástyasaroknak másik oldalán az előudvarra nyíló ablakból a hídra való feljutást meg lehetett akadályozni. Amint az ellenség a várudvarra lépett, szemközt a várból 2 méter négyszög nyílású védő ablak, vagy talán erkély fenyegette.

A várudvarnak szélessége 11-16-24 méter közt váltakozó, elég tág a középkorban szokásos tornajátékokra és fegyvergyakorlatokra.  A bástyafal 2 méter vastag, 7-8 méter magas, és kikönyöklő favédő folyosókkal volt az emeleten felszerelve, miről a vár déli oldalának hosszán, a várnak keleti sarkán körül a nyomok tanúskodnak.

A várudvar négyszögű térségén emelkedtek szabályos egyenesszögben a vár épületei; hossza  51.76, szélessége 18.40, és magassága 18 méter volt. Az épület északi hosszoldalán 6.20-7.00 méteres torony őrködött, kapuvédként.

A 14 méter hosszú belső udvar a várat az udvar két egyenlőtlen részre osztotta, a nyugati majdnem kétszer akkora, mint a keleti. Az udvarból a nyugati torony első emeleti karzatára kő lépcső vezetett, a körfalnak udvarra kiszögellő sarkán. A karzatot szögletessé faragott hatalmas gyámkövek tartották az első emeleten, de a másik emeleten gerendás karzat volt, miről a gerenda ágyak lyukai jelzik az udvarban a karzat irányát.

A körfal a földszinti helységeket egymástól teljesen elkülöníti.

 

OFK 2271

Gesztesnek 3 udvara, és 3 kapuja és egy felvonó-hídja volt. Az ellenségnek az előudvar kapujától 5 kanyarodást kellett végrehajtani, hogy a várba bejusson. Minden kanyarodásnál a védő ablakok fenyegették. Hogy ezen előudvaron át volt a főbejárat, az egy (XVII. század-1631. évi) rajz tanúsítja, habár az láttanilag hibás, melyen a kúpfelülete a Cserő mérnök felvételével egyezik. (lásd Arch. Értesítő XII. kötet 136 és 141. old.)

Gesztes kezdettől fogva királyi vár volt terjedelmes tartozékokkal. Esztergom vármegyében-1, Győr-3, Fejér -12,

Komárom-28, összesen 37 (szerintem ez 44-szerk.) község több vámmal. Legtöbb Komárom vármegyében, és így nagyon természetes, hogy egyik járása tőle kölcsönözte nevét.

Uralkodóink közül többen tartózkodtak Gesztesnek várában. Zsigmond király 1388 október 24.-én  itt adta ki azt az oklevelet, amellyel a Latorcza feletti jogot birtokló chaktorni nemeseknek ezt a hitvallást megtiltja, s a jogot Ramacka Péterre ruházza. (Fejér D. X. 447-449)

Hat nappal később Mária királyné királyi kézirattal a két Forgách testvért, Pétert és Jánost meghívja. (l. Fejér D. u.o  414-148 oldalakon)

Albert herceg 1435-ben, és 1495 szeptember 21-től október 4-ig Ulászló király vadászott és madarászott. (Fejér D. 459 u.o.) és Engel:   Geschichte des Ungarischen Reiches ..Magy kir. hadjárat , utazás és tartózkodási helyei

(A forrás megnevezése teljes formában -  Geschichte des Ungarischen Reiches und seiner Nebenländer, 42. kötet;49. kötet –1798  szerző: Johann Christian “von” Engel- a szerk.)

Ferkát basa békeszegéssel vádolta Ernő herceget (1588) és dühösen követelte a vár visszaadását, ami meg is történt, bár a királyiak azt nem ágyúkkal, és így nem jogtalanul vették be. (A forrás megnevezése teljes formában-Roka. Kriegs, und FriedensA Geschichte der Krone Hungarns, und der Ottomanischen Pforte. Ofen 1785. 8. Djecsy.-a szerk) A szerző Johann Baptista Roda a könyv eredeti címoldalán – a szerk.

1652-ben a vár bástyafala volt csak ledőlve de a vár még állott. A Birckenstein féle metszeten rablónak lovazását látni, aminek magyarázatát Fromaz (Fumée-a szerk.)  adja. A vértesben rabló dunai hajósok egyike, kik nyers, izmos, minden gonoszságra rátermett parasztok voltak. Salm Miklós idejében karóba került.

(Histoire générale des troubles de Hongrie et Transilvanie – Szerző: Martin Fumée 1608 – a szerk.)

(Histoire des Troubles de Hongrie: Depuis 1684. jusques 1686. Tome Troisieme-a szerk)

 

    

OFK 2272

Gesztes

A két fal közti sikátor (zwinger) –ban tanyázott a vár őrsége.  Az előudvar (sikátorról) –ról valószínűleg felvonóhídon történt a közlekedés- egy jelenleg 6 m magasságban látható nyíláson át. A vár 7-8 méter magas, s 2 m vastag  gyilokvédős folyosókkal ellátott  14-24 méter széles udvar közepén emelkedett ………., melynek hossza kelet-nyugati irányba 52-szélessége és magassága 18 mét. volt.

Az északi hosszoldalon nyíló várkaput a mellette levő 7 méter átmérőjű négyszög öregtorony védte. A várat a 14 méter hosszú és 11 méter széles belső udvar két részre osztotta, a nyugati (torony) jóval nagyobb, mint a keleti, mindkettő kétemeletes, és körfal szelte ketté. Az udvarról a nyugati torony első emeleti gyámköves karzatáról kőlépcső vezetett fel, az emeleti előszobákból azonban létrákról kellett felhágni az emeletre.  A tornyok összekötő falai a második emeleten felül egészen az oromzatig emelkedtek, és így a várat óriási kőkockává tömörítették, mely nagy faragott kövekből épült, négy éles sarok közé szorítva.

Arch. Közl.  XXII. 1899

Gesztes építészeti szempontból tökéletesebb Vitánynál, hihetőleg gazdagabb úr építette, védelmi szempontból is erősebb volt. A Csák nembeli Trencséni ág ősi jószágai közé számítják, tehát már a XIII. században épült. Komárom megyében melynek egyik járása tőle nyerte nevét.

1330 A Csór nembeli Tamás a várnagya midőn Kezthesnek hívják. (Cs. III. 486)

1385 Változik neve Geztus, Geszthes, Geszthes-re, s mint ilyen :  1387-ben, 1417, 1426-ban a királyé.

…..Rozgonyi Istvánnak adta zálogba, kinek kezén 1437-ben látjuk……

1458-ban Mátyás király is elismerte…

1444-1446 a Rozgonyiaké, de azért 1444-1445 és 1446 végén Újlaki Miklós mondja magáénak; 1444 benne is lakott a várban.

1460-ban aztán Rozgonyi János királyi tárnokmester és fia István s annak tesvérei Rajnald Os….. Újlaki Miklósra ruházták a várban és tartozékaiban szerzett összes örök jogukat.

1464-ben még mindég jogot tartanak rá a Rozgonyiak Újlakival szemben.

1465-ben már az Újlakiak birtokai közt sorolják föl Veszprém megyében.

1492-ben Fejér megyéhez számítják.

Tartozékai: 1440-1446-ban Csákvár. Árki. Dobos helységek Fejér megyében. Gerencsér. (?-ez nem jó adat-szerk.) Hosszú és Egyházas-Váma Fejér vagy Komárom megyében. Sári-Sáp Esztergom megyében. Bőny, Pázmán, Szt. Vid helys. vámja Győrben.

1460-ban ugyanezek és Szt. Mihály és Vígmán kivételével. Veszprém megy. Dudar és vám (Cs. III. 486)

1566-ban a török hatalmába került várat a királyiak ismét visszafoglalták, de kevéssel utóbb ismét török kézre került.

1588 körül Gregoróczy Vincze győri és Huszár Péter pápai parancsnokok saját őrségükből 2000 főnyi hadat összeállítván a Vértesben portyáztak és november 9.-én Radics volt gesztesi várkatona ügyes vezetése alatt éjnek idején rajta ütöttek Gesztes várán. 60 főnyi török őrség heves ostrom után szabad elvonulás biztosítása mellett feladta a várad, de Ferkad (Ferkát ?) basa követelése folytán Ernő főherceg (től) ismét visszatért török kézre,kitől Pálffy Miklós és Schwarzenberg Adolf  1598 tavaszán hamarosan vissza szerezte.

1605 A vár ekkor még védhető állapotban volt, őrsége ekkor Bocskay Istvánhoz pártolt.

                                           -------------------------------------------------------------------------------------

 

Itt a jegyzetek véget érnek...

 

Néhány adatot azonban megosztanék a várral kapcsolatban:

 

A történet összefoglalója a község történetét bemutató weboldalról:

http://sites.vargesztes.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=8&Itemid=2

 

A község e sanyarú sorsú végekhez tartozott, ám ekkor még Gesztest nem tudták feldúlni, kirabolni, a vár védelmet adott az ittlakóknak. Azonban 1543-ban, mikor Szolimán szultán a Dunántúl meghódítására indult,  elfoglalta Esztergomot, s egyúttal Tata és Gesztes is a birtokába került. 1556-ban Slam gróf keresztény seregei sikeresen visszafoglalják a tatai várat. Gesztes várának török őrsége erre a hírre feladja a várat, és Esztergomba menekült, így Gesztes várát bajvívás nélkül foglalhatta  vissza Slam gróf.

 

1558-ban Hamza bég seregei elfoglalták Tata várát, majd Gesztes felé fordultak. A várat ekkor 36 magyar vitéz védte így a bég seregének nem jelentett gondot a vár bevétele. 1559-ben újra magyar kézen a vár, és ott is marad 1566-ig. Ekkor a török ostromot nem állva ismét török kézre került és a Török Hódoltság területéhez tartozott.

 

1588-ban „bravúrosan” visszafoglalják a magyarok. A visszafoglalásról a következőket tudjuk: 1588. nov. 9-én Gregoróczy Vince győri, Huszár Péter pápai kapitány portyára indult 2000 emberrel. A portyázókhoz csatlakozik a komáromi Radics vajda, aki szolgált Gesztes várában, és jó helyismerettel rendelkezett. Több napi kémkedés után végül is Radics helyismeretére hagyatkozva az éj leple alatt megrohanták a kapukat. Mire a törökök álmukból felriadva ágyúikat elsüthették volna a magyarok már az udvarokon voltak. A törökök a túlerőt nagynak látva a megadás feltételeiről kezdtek alkudozni. E vereség után a budai pasa a békeszerződés megszegőinek titulálta a magyarokat és visszakövetelte a várat, amit Radics, királyi nyomásra kénytelen volt átadni.

 

 

A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási központ Fotótárának internetes bemutatójában találtam néhány fotót a várról a 19.-20. század fordulójáról.:

 

 

 

 

 

 

 

A jegyzeteket feldolgozta: ifj. Fidrich Tibor

"Az ágyúgolyó is félúton leszédül: S szárnya-szegve hull le légi ösvenyérül"

 

A felhők felett, a természet védelmében: Murány középkori vára

 

A történelmi Gömör-Kishont vármegye Észak keleti részén, egy 939m magas Cigánka nevű hegy tetején, csodálatos természeti környezetben áll a középkori Magyarország egyik legmagasabbra épített vára, Murány. A várat a természet erődítette: a magas sziklafalak szinte megközelíthetetlenné tették a helyszínét. A középkori erősség számomra a misztikum kategóriájába tartozott, és az elérhetetlenebb helyszínek közé soroltam.

Nagy örömömre szolgált, hogy idén májusban Fülöp Zsolt és Koronczi Tibor  jóvoltából alaposabban szemügyre vehettem álmodozásaim gyakori helyszínét.

                                 

Az interneten nem született a várat bemutató részletesebb cikk, ezt az űrt szeretném betölteni alábbi írásommal. A vár történetét taglaló részben Sarussi Kiss Béla történész igen alapos és kiváló munkáját használtam fel, a wikipédia és a műemlékem.hu vonatkozó részeit. Az idézeteket dőlt betűvel közlöm, megkülönböztetve azokat saját gondolataimtól.

 

Története:

 

Sarusi Kiss Béla: Murány történeti szerepe a kezdetektől a 17. századig – Castrum 5. (2007) 77-104.

 

Murányt, mint „Márton földjét”, Kövi határjárása alkalmával említik először. Amikor Jolsva 1243-ban királyi várbirtokként tűnik elénk a pelsőci határjárásban, egyetlen más Murány–völgyi települést sem említenek. 28 évvel később, 1271-ben azonban Jolsvát a hozzá tartozó murányi várral együtt adományozta el V. István Miklós országbírónak, 1299-ben pedig a már lerombolt murányi várat („cum castro desolato”) [Tornai] Tekus fiai át kellett adják a Balog nembeli Oth fia Herricus mesternek, tartozásuk fejében. Györffy György ezekből az Árpád-kori adatokból, valamint az 1321-ben kelt oklevélből időszakos megkülönböztetések nélkül azt a következtetést vonta le, hogy a váruradalom

„a Jolsva patak felső völgyében, Jolsva és Murány vára körül” alakult ki. Legrégebbi birtokosaiként a 13. században Gömör vármegyében már virágzott Ilsvaiakat ismerjük.

A későbbi murányi uradalom területe 1271 előtt még két részre oszlott. Jolsvát a tőle északra elterülő részekkel a Vizesrétig (később ezen a helyen alakult ki Mokraluka település) a Záh-nem; ettől északra a Garamig a Rátoldok birtokolták. A déli részeket a Rátoldok a Záh javak elkobzása után, valamikor a 14. század közepén kapták adományba. A murányi uradalmat 1321-ben a Rátold nembéli néhai Rolandus nádor fiai bírták, akik átadták a Sztoján neméből származó Helbrand fiainak, Helbrand és Éliás comesnek, soltészságba. A soltészszerződésből kiderül, hogy a várat az 1299-es állapotához képest még nem hozták helyre, tehát nem látott el fontos hadászati vagy birtokigazgatási feladatot. Az is kiderül, hogy a vár birtokosai tartottak a vár újbóli megerősítésének terhétől.

 

                        

 

Murány középkori említésével Luxemburgi Zsigmond egy 1435-ben kelt oklevelében találkozunk ismét, amikor az uralkodó a pelsőci Bebek családnak adta a füleki és jolsvai várakat és uradalmakat és a jolsvai várhoz tartozó murányi vámot. A murányi várhegyre már 1440 körül husziták telepedtek le, akik valószínűleg sziklavárat építettek oda, amely 1461-ben még biztosan létezett. Ezt részben erősíti, részben gyengíti a Murányt említő kevés számú oklevél, amely ebben az időszakban született: 1438-ban és 1439-ben két-két, 1453-ban

pedig egy oklevélben Murány esetében csak azt jegyzik meg, hogy vámmal rendelkezik,1454-ben azonban már egyértelműen várat (fortalicium) említenek. Az 1461-es év előtt azonban nincs adatunk arra, hogy a husziták valójában megszállva tartották a várat. Egyetlen várostromról van közvetett bizonyítékunk. A vár kiváló védhetőségét felismerő husziták ugyanis megszállták Murányt, ezért királyi utasítására Szapolyai Istvánnak Murány alatt ostromvárat kellett építenie, s ehhez segítségül a király Lőcse városát rendelte a kapitány mellé. 1465-ben pedig Szapolyai Imre, aki levélben tudatta Bártfával, hogy a vár alatt egy erődítményt kíván emelni. Murányt már 1470-ben megszerezték Szapolyaiak, ami jól illeszkedik abba a stratégiába,

amely, egy a Tokajtól a Szepességig húzodó, többé-kevésbé összefüggő birtokkomplexumot eredményezett a család részére.4 Tornallyai János gömöri ispán, murányi és rákosi várkapitány 1523-ban Jolsván kelt, Selmecbányának írt leveléből kiderül, hogy őt a vár tulajdonosa az erdélyi vajda, Szapolyai János nevezete ki kapitánynak. Fontos kiemelni, hogy a krónikák és a szakirodalom állításával szemben Szapolyai Murányt nem birtokába, csupán a Tornallyaiak kezelésébe adta. Még 1528-ban is csak arról biztosította hívét, hogy a várra fordított költségek megtérítéséig tőle azt semmilyen szín alatt és semmilyen módon el nem fogja venni. Ígéretét azért tette, mert Tornallyai saját jövedelmeiből a várat rendbe hozta, megerősítette és sok gyalogost tartott a várban.

 

 

 

Az utolsó biztos adatunk Tornallyai Jakabról 1528-ból származik. Valószínűleg még Lengyelországból hazatért, majd egy nem ismert időpontban, talán még 1531 előtt meghalt. Halála előtt kiskorú fia, János gyámjaként Basó Mátyást, familiárisát, régi Gömör megyei nemest jelölte ki. Basó megmaradt Szapolyai pártján, de nem tartotta be Tornallyai Jakab végakaratát, mivel annak fiát Lengyelországba küldte, hogy eltávolítsa őt öröksége közeléből. Tornallyai János a visszatérése után egészen 1542-ig várta, hogy jogos birtokába jusson, majd ekkor egész családjával, rokonságával és szolgáival Ferdinánd pártjára állt, akit hűségéről biztosított és aki ekkor menlevelet és kegyelmet

adott számára. Szándéka egyértelmű volt: mivel nem tudta elérni, hogy Basó visszaengedje Murány birtokába, ellenségének ellenségéhez csatlakozott. Számítása csak részben hozta meg gyümölcsét, mert Murányt már nem kaphatta vissza, de a vár visszafoglalása után az uralkodótól az apja által a várra fordított összegekért – apai jussáért – cserébe rendszeres készpénz kárpótlást/támogatást kapott.

 

 

I. Ferdinánd azt szerette volna elérni, hogy a várat Basó Mátyás önként szolgáltassa ki újdonsült hívének, Tornallyai Jánosnak. Murány ostorma ugyanis rendkívül nehéznek ígérkezett. A tárgyalások végül Basó hajthatatlansága miatt akadtak el. Várdai kancellár ekkor azt javasolta, hogy Basó további gonosztetteinek megfékezésére az uralkodó építtessen Murány alatt egy olyan kastélyt („castellum”), amellyel Basóék rablásait, illetve a várba történő élelemszállítást meg lehet akadályozni.1549 nyarán Niklas Graf zu Salm királyi főhadparancsnok (1546–1550) vezetésével spanyol és német zsoldosok, valamint Bebek Ferenc nemesi csapatai elfoglalták Murányt és Basót főbb társaival együtt kivégezték. Basó Mátyás valószínűleg nem gondolt arra, hogy Ferdinánd ekkora anyagi áldozatot követelő hadjáratot kezd. Az uralkodónak azonban nemcsak Murány megszerzése volt fontos, hanem nővérével, Máriával történt egyezsége után végre egész Alsó- és Felső-Magyarországon meg kívánta erősíteni hatalmát. Basó leverése erősítette a köznemesség Ferdinánd iránti elkötelezettségét.

 

 

Murányt a központi kormányzat 1594-ig, Fülek újbóli keresztény kézre kerüléséig nem kívánta magánkézbe adni, ezután azonban többen is gyorsan felismerték előnyeit. A birtok zálogba adását az udvari, a magyar, az alsó-ausztriai kamarákat és a besztercebányai alkamarát is érintő hosszas előkészítő munka előzte meg. Az uralkodót, illetve az Udvari Kamarát elsősorban az mozgatta, hogy Murányt, ha már nem tudta királyi birtokként megtartani, minél jelentősebb ellentételezésért cserébe engedje ki a kezéből. Ennek a szándéknak a megvalósításában az első állomás az volt, hogy a vár utolsó kapitányával el tudjanak számolni. Julius Herbersteinnel szemben ugyanis az uralkodó jelentős adósságot halmozott fel. Ennek kisebbik része a vár élelemellátására adott hitel, a nagyobb rész pedig a részére ki nem fizetett zsold volt. Herbersteinnek a tárgyalásokat 1602 tavaszán sikerült lezárni, ugyanakkor már a tárgyalások során kikristályosodott, hogy a végső cél voltaképpen az, hogy a füleki főkapitány, Hans Jakob von Rottal kapja meg a birtokot. Rottal esélyét az is növelte, hogy nemcsak a már eddig kölcsönzött pénzéért akarta a birtokot megszerezni, hanem arra is hajlandó volt, hogy újabb összeget hitelezzen az Erdélyben harcoló katonák fizetésére. A Rottal-féle okirat a zálogba adás egész jogi folyamatát egy engedményezés keretébe foglalta, amelyben Herberstein volt az engedményező, Rottal az engedményezett, II. Rudolf pedig az egész ügyletet jóváhagyta. A hosszas ügyintézés és a nagy költségek ellenére Rottal nem tarthatta meg Murányt.  II. Mátyás 1609. december 20-án újabb záloglevelet állított ki, amely szerint Széchy Tamás dunántúli főkapitány, királyi udvarmester, tanácsos Rottalnak 77307 mFt-ot (=magyar forint) fizetett és 10 ezer mFt-ot az uralkodónak, hogy Murányt átvehesse.”

 

 

Wikipédia:

„Ettől kezdődik Murányban a Széchyek uralma és Murány fénykora. Széchy Tamásról fiára, Györgyre szállt a birtok. Neje, Homonnay Mária 1613-ban megvette azt apósától, Széchy Tamástól, György dacolt előbb II. Ferdinánd királlyal, majd urával, Bethlen Gáborral. Széchy György és neje Murány várát a protestáns szellem és műveltség egyik középpontjává tették.

Széchy György 1625-ben váratlanul bekövetkezett halála után özvegye, mint hű királypárti háborítatlanul birtokában maradt a várnak, lefizetvén a kamara által újabban pótlásul követelt 22 ezer tallért, a vár és uradalma 1626. április 14-én tulajdonul ráíratott, de hitlevelet kellett adnia, mely szerint: «Murányi várat idegen fejedelmeknek kezébe nem ejtem, névszerint pedig az erdélyi fejedelemnek, sem pedig erdélyi fejedelemhez tartozó embernek (át nem adom), sőt még testamentumomban is... Erdélyhez tartozandó embernek nem hagyom, sem adom». Ő hiven meg is tartotta fogadását, de leánya Mária anyja halála után I. Rákóczi György pártjára állott. Az ekkor történt események szolgáltatták a tárgyat Gyöngyössy István «Mársal társalkodó murányi Venus»-ához s Tompa meg Petőfi «Széchy Mária» címü remek költeményeikhez.

 

Az 1630-as években három Széchy lány örökölte a murányi várat: Éva, Kata és Mária. A várat Széchy Mária és két lánytestvérének férjei birtokolták. Széchy Máriát özvegyként másodszor rozsályi Kun István köznemes, szatmári főispán vette feleségül 1634-ben, akitől 1637-ben – harcias előzmények után – elvált. 1644-ben tűnt fel a magyar történelemben Wesselényi Ferenc - aki később az I. Lipót császár elleni főnemesi összeesküvés egyik szervezője lett. Wesselényi ebben az időben még egyszerű végvári vitéz volt és első házassága révén császárhű várkapitányként katonáskodott Füleken. Amikor 1644. nyarán Rákóczi György  csapatai visszavonultak az előző évben elfoglalt felvidéki területekről, Wesselényi is visszatért Fülekre. Szemet vetett a Rákóczihoz hű Murány várára. Wesselényi ekkor összefogott Széchy Máriával és együttesen, csellel túljártak Mária sógorainak eszén, és a várat a Habsburgok kezére játszották egyetlen puskalövés nélkül. Ennek révén Mária egyedüli vártulajdonos lett, Wesselényi pedig kettejük házassága után gróf és felső-magyarországi főkapitány. A királyi hadvezér, Wesselényi Ferenc  a várral együtt a szép úrnő Széchy Mária szívét is megnyerte és a vár 1645-ben királyi megerősítéssel a kezükön maradt.

A Széchyek ekkor I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hívei voltak, Széchy Mária azonban csellel -az őrséget leitta - átjátszotta gróf Wesselényi Ferenc füleki várkapitánynak, így Habsburg-kézre jutott. Erről szól a magyar irodalom klasszikus műve, Gyöngyösi István háromrészes eposza  a "Márssal társolkodó Murányi Vénus"

Wesselényi 1667-ben bekövetkezett halála után – az összeesküvéssel kapcsolatos mindenféle gyanúokok miatt – Széchy Máriának el kellett hagynia Murányt, Kőszegen halt meg 1679-ben száműzetésben. Murány várát 1672-ben az összeesküvés felfedezése miatt V. Károly lotaringiai herceg  ostrom alá vette és Széchy Mária hősies védekezése ellenére elfoglalta azt. A várban talált összeesküvéssel összefüggő iratok döntő befolyással voltak Magyarország további sorsára.

Thököly Imre felkelése idejében kurucok, labancok felváltva birtokolták. 1702-ben tűzvész rongálta meg a várat. 1706-ban már II. Rákóczi György  kedvelt hívének, Bercsényi Miklós  birtokában volt, aki egy ideig itt őriztette a magyar Szent koronát.

A szatmári békekötés után Murány várának jelentősége megszűnt. 1720-ban III. Károly király Koháry István  grófnak adományozta a várat az uradalommal együtt és ezzel a vár sorsa a lassú enyészet lett. A murányi vár romjai mellett Koburg herceg az 1840-es években turistaházat építtetett, melyet Petőfi is meglátogatott Felső-Magyarországi útja során és akkor a ház kapujába késsel véste be: Petőfi Sándor 1846 július 14-ikén. Alatta Tompa Mihály későbbi kézírása látszott. A murányi uradalmi felügyelőség üvegfedél alá foglaltatta az érdekes feliratokat.”

Műemlékem.hu

„Az egyik családtag, az 1881-ben, Alsó-ausztriai birtokukon, Ebenthalban elhunyt Szász-Coburg-Gothai Ágost herceg emlékét a murányi vár alatti nyeregben szép emlékoszlop őrzi. A kis dombocskán álló, kovácsolt vaskerítéssel övezett, kőből faragott, romantikus stílusú oszlop alapja hasáb alakú. A párkánnyal koszorúzott tömbön latin nyelvű szöveg emlékezik meg a herceg haláláról, illetve arról, hogy ezt az oszlopot fia, Fülöp állíttatta, az elhunytat gyászoló, leghűségesebb özvegy anyának tett fogadalmából, 1883-ban. A talapzaton karcsú, gúla alakú obeliszk áll, melynek elülső oldalán, egyszerű, ovális keretben az elhunyt Ágost herceg domborművű profilképe látható.”

Felépítése:

A turisták számára készített tájékoztató táblán szereplő ábrázolás angol nyelvű információi alapján elkészítettem a vár alaprajzának aktualizált, magyar nyelvű változatát. Egy régebbi, Várak Várromok című indexes fórum-beli alaprajzot találtam csupán, amely az eltelt évek alatt jócskán módosult. Meg kell viszont jegyeznem, hogy az alaprajz témája kiváló vita alap lehet az eljövendő generáció amatőr kutatói és szakemberei számára. A legalaposabbnak tartott alaprajz Claude de Rochet császári hadmérnök 1740-es keltezésű ábrázolása.  Igen fontos, hogy az alaprajz esetében melyik korszak információit, és mely vármustra során készített leírást vesszük alapul. A végvárrendszerben például először Murányban öntöttek ágyút. Az ágyúöntő műhely helyszínét viszont a turisták számára készített alaprajz nem ábrázolja. A szárazmalom mellett a Bebekek által tönkretett sörfőzde kiépítését is végre kellett hajtani 1556-ban, melyet 1583-ban megismételtek. Murány várában 3 ciszterna volt, 1559. márciusáig csak az esővizet gyűjtötték össze. Ekkor a hosszú ideje mélyített kútból feltört a vár alatti forrás vize. A vár 1584-es inventáriuma szerint a kút mélysége 76 méter volt. Ekkoriban a Cigánytoronyban kialakított helységekben lakott a prefektus és a hadnagy, ahol 1578-ban 3 új mázas kemencét építettek.

 

Sarussi Kis Béla:

„A vár építményeiről még a várinventáriumokból is értesülhetünk. Az első, 1550-ben készült inventáriumban négy építményt említenek: a hadszertárat, egy búza raktárat, egy templomot és a vele szemben lévő új fehér házat. A hadszertárban és a fehér házban jelentős mennyiségű búzát és más gabonát tároltak. A másfél évvel később felvett leltárban már egy hadszertárat, őrszobát, liszt házat (mehl hauss), Feigel udvarbíró szobáját, a pincét, a mészáros, a pék, a bognár lakhelyét/műhelyét, a fuvarosok istállóját, a konyhát, templomot és a kovácsműhelyt találunk. Az ugyanekkor a kastélyról, a majorságról, a malomról és az uradalom falvaiban tárolt, de a várhoz tartozó termények és állatok összeírásából megtudjuk, hogy a kastélyban tárolt élelmiszereket egy sörfőzö házban és a malomban tartották. Volt még egy hátsó és egy első pince, egy szoba a sáfár részére, egy kocsma vagy konyha (popina/kuchell). 1555-ben az udvarbíró háza alatt egy pincét is említenek. „

 

 

„A hadfelszereléseket és szerszámokat az ágyúöntő műhelyben, a lőportorony alatti helyiségben, a hadszertár melletti helyiségben, a kapu alatti új szobában, a zsidótoronyban (Juden turm), a cigány toronyban (Zigainer turm), a trombitás, a kapitány, a pék,

a tüzérmester és a lakatos lakhelyén (habitatione), a kútnál, az új szoba melletti lőporkamrában, a fogda (carcer) alatti és az élésház alatti helyiségben, a „Pumplwammes” toronyban, lőportorony és az új szoba melletti teremben és a kovácsműhelyben tartották.”

 

 

„Az 1584-ben a prefektusi poszt átadásakor készült vár inventáriumban a már ismert fehér ház, élésház, pékség, sörfőzőház, vágóhíd, őrmesterház és hadszertár mellett új építményeket sorolnak fel. Ekkor tűnik fel először a zászlós háza, amely alatt a vár legnagyobb, borospincéje volt, a lelkész háza, ahol leginkább zabot és árpát tároltak, egy torony a kapu felett, ahol gabonát és lisztet tartottak, a kádár háza, a kovácsműhely, az alkapitány háza hadszertár melletti ácsműhely mellett még egy lőportorony. A sörkamra (Cella Cervisiacea.) szintén új épület, amely alatt a kapitány saját pincéje volt. Itt mézet is tartottak. Ami a  legérdekesebb: a várban egy palotát (palatium) is felsoroltak, ahol két bronz trombitát tartották. A vár mellett ekkor már egy istállót is építettek. Mivel a „Scharffenek”-nek nevezett  helynél sorolják fel azokat az eszközöket, amelyek a felvonó működtetéséhez szükségesek, így valószínűleg ez az az építmény, amelyet a felvonó köré/mellé építettek.”

 

 

A csiga fogadóhelyszínét elhagyva egy mesterséges sziklalépőn felbaktatva feltűnik előttünk a vár szimbólumaként is ismert kaputorony, amely az elmúlt években tetőfedést kapott. A torony egy kis udvarra visz, balra tőlünk jelentős omladék réteg, a torony jobb oldala mellett kis emelkedő pedig a restaurált helységbe visz, amely jelenleg kilátóként funkcionál. A toronyból lehet szemlélni a várba vezető ösvény környezetét. Az omladékon keresztül az ösvény egy mesterséges udvarra visz. Itt fedett tájékoztató táblát találunk, amely esőbeállóként is kiválóan funkcionál. Velünk szemben a parancsnoki ház. A falak mentén felállított állványzat arról tanúskodik, hogy a parancsnoki házon állagmegóvást / restaurálást hajtanak végre a közeljövőben. Az erre vonatkozó tervekre az interneten bukkantam rá. Bízom benne, hogy nemsokára tető kerül a sokat megélt épületre. A parancsnoki ház mellett vannak a délkeleti, úgynevezett Huszita toronynak a maradványai. A toronyból kiváló a kilátás a kaputorony előtti udvarra, és a torony külső környezetére. A parancsnoki háztól dny-i irányba vezet minket az ösvény; tőlünk balra a fegyverkovács műhelyének feltételezett helyszíne, jobbra az északi fal, magas állagmegóvott falszakasza. A markáns, eltérő árnyalatú szakaszok arról árulkodnak, hogy a fal sikeres állagmegóváson esett keresztül. Vele szemben a déli fal mentén az istálló alapfalai futnak párhuzamosan a Cigány toronyhoz vezető ösvénnyel. Az alaprajz információi szerint a torony déli lábánál levő kis helység az aranyműves helysége volt. Egy utalást találtam erre, mikor az 1549-es ostrom során egy talján aranyműves árulása folytán veszett oda a vár. Az olasz mesterember magyar segítőivel az éjszaka során a kinyitotta a kaput, és beengedte Aldana spanyol zsoldosait, akik lemészárolták a várőrség egy részét. Az alkudozások során egyik éjszaka során 3 pásztor foglyul ejtette a várból kiszökő Basó Mátyást, akit a vár elfoglalása után hű segítőivel együtt a várban fejeztek le. A Cigány torony területét ma kilátóként használják. Az istállótól keleti irányban haladva a déli falmentén alapfalak nyomai találhatóak, itt barakkok álltak egykoron. A déli oldal egyik legmarkánsabb része a Koháry palota, helységeit kiszabadították az omladék alól és ide is kilátót létesítettek. A palotahelyszínének feltárása, és a falak állagmegóvása az idei tervek között szerepel. A Koháry palotával szemben a központi palotaszárny és a hozzá kapcsolódó kápolna maradványai állnak, a palota erősen lepusztult falainak feltárása és állagmegóvása még a jövő nagy kihívásai közé tartozik. Ény-i irányba a csiga fogadóépülete és a ciszterna irányába folytatom utamat. Az első (nagy) csiga fogadóépülete és az északi fal mentén húzódó tűzoltóház közötti terület ma még bozótos feltáratlan. Az északi fal mentén azonban kis ösvény vezet, ahonnan élvezni lehet a vidék páratlan látványát keleti irányba haladva. Északra a távolban a környező hegyek ölelésében feltűnnek a Tátra havas csúcsai, az eligazodást hegyek között egy tájékoztató tábla segíti.

 

A tűzoltóház azonosított maradványától déli irányba induljunk, mert keletre az ösvény egy meredek magaslaton véget ér. A délre tartó ösvény viszont ugyancsak keletre kanyarodik, és a magaslat lábánál a kisebb lifthez vagy csigához ér. Keleti irányban a török torony terül el. Érdekes területe a várnak. Jelentős Északi és Keleti falmaradványok. A két fal találkozásánál kilátó, a keleti fal mentén pedig fából készített gyilokjáró fut. A torony közepén a tömlöc vagy fogda kocka alakú kontúrja növeli a látvány adta élményfaktort. Ide a jobb sorsra érdemes delikvenst egyszerűen leengedték. A menekülés lehetősége innen nulla volt, minden irányban kemény szikla… Egy szinttel lejjebb, a torony nyugati falához építve a várbörtön díszeleg… A fal kiromlásán átbújva újabb állagmegóvás nyomait, állványokat és építőanyagot találni. Itt emeltek egy kis faházat a vármentők számára. A Török toronytól kiinduló északi fal mentén futó kis félkör alakú torony falainak megóvása, zajlik szemmel láthatóan. Itt jelöli a térkép Basó titkos átjáróját is, az hogy ez mit takar, és pontosabban hol helyezkedik el, az számomra még utánajárás tárgyát képezi.

 

Nyugatra haladva raktárépületek alapfalait látni, majd a Koháry palota előtt megcsodálhatjuk még a Reneszánsz kápolna alapfalait is.  A Koháry palotától északnak fordulva a parancsnoki ház és a fedett turista tájékozató táblánál találjuk magunkat, tehát a várat körbejártuk.

 

Mit is mondhatnék összegezve Murányról?

 

Gyönyörű természeti környezet, csodálatos kilátás minden irányba… A vármentés a 24. órában érkezett; az Északi falszakasz, az istállók, a központi palotaszárny falai erősen lepusztultak, csakúgy, mint a délkeleti, úgynevezett Huszita torony és a kaputorony közötti rész is. Biztos vagyok abban, hogy az elkövetkezendő évek során ezekre a területekre is sor kerül majd. Hiszen számos kecsegtető kezdeményezés indult az állagmegóvás területén. Ilyenek például a török toronytól északra eső rész, a parancsnoki ház, vagy a Koháry palota területén zajló munkálatok. A régészeti feltárás is tartogat még nyitott kérdéseket a tudomány számára. Jó lenne megtalálni a husziták előtti, árpád kori előzményét a várnak. Feltárni és bemutatni a szárazmalom területét. A parancsnoki házban, ha egyszer tető kerül rá, lehetne egy kisebb múzeumot kialakítani. A feltárások hatására az alaprajz is módosulni fog ebben véleményem szerint. Örülök a vármentő programnak, mert egy aranyos kirándulóhelyet teremtettek a helyszínből, ahol a falak megóvása menetrendszerűen halad. A Basó legenda és a Szécsy-Wesselényi féle kaland méltó történeti hátteret teremt ehhez a szép természeti környezetben található grandiózus középkori várromnak. Aki egyszer olyan szerencsés volt, hogy a falak között kóborolhatott egy kis ideig, olyan élményt mondhat magának, amelyet nem felejt el sohasem.

 

 

 

És a várat bemutató írás végére jöjjön két gondolatébresztő téma:

 

Illésy János a Századok című Folyóirat hasábjain 1899-ben az alábbiakat írja:

 

„A fegyelmetlenség, az üres kincstár, a változott idő lassan-ként sírásója lőn a legtöbb erősségnek, úgy hogy az átidomult hadviselés és új katonai szervezet folytán jelentőségök egyre jobban hanyatlott, s III. Károly király jónak látta az ilyen várak-ból kivonni katonáit, a várakat pedig, nehogy bármiképen még kárt okozhassanak, lerontatni, egész hadi jellegüktől megfosztani.

Váraink nagy részének végső pusztulása, czéltudatos pusztí-tása ettől kezdődik. Mária Terézia folytatta atyja munkáját, s 1776-ban Murány várának a kiürítését rendelte el. A murányi várnak ezen temetésébe egy igazán síri jelenetet játszott bele a véletlen. A pusztuló várral együtt majdnem elpusztultak azoknak az ősöknek hamvai is, a kiknek idejében a legdicsőségesebb napokat látták a komor falak. Mintha az egyik nem akarta volna a másikat túlélni.

 

 

A kihurczolkodó katonák kutatásaik közben egy föld alatti boltozott üregben négy koporsóra akadtak ; ezeknek ketteje ónból való volt, a másik kettő rézből. A kassai várparancsnok, kinek kerületébe a vár tartozott, sietett a leletet a Pozsonyban székelő had-testparancsnokság tudomására hozni, megjegyezvén, hogy »ősmondák szerint« a vár egykori tulajdonosainak, gróf Wesselényi nádornak és feleségének hamvait rejtik magukban a koporsók. A hadtest-parancsnoknak volt belátása fölismerni, hogy e lelet »kein dem Militari zustehendes Eigenthum ist«, s ennél fogva 1776 április 23-án azzal a kéréssel fordult a m. kir. Helytartótanácshoz, hogy a koporsókról, »die durch Länge der Zeit sonst nichts als den Werth des Metalles in sich haben«, intézkedjék. A Helytartótanács ápr. 29-én 2304 sz. alatt jelentéstételre szólította fel Hont vármegyét, fölvilágosítást kívánván arról is, hogy nincs-e valaki, a ki a koporsókhoz jogot tarthatna, s ha nincs, mi történjék velők ?

 

A vármegye urai sem értettek többet a dologról, mint akár a katonaság, akár a Helytartótanács. Jónak látták tehát felvilágosításért a vár urához, gróf Koháry Ignáczhoz fordulni. A gróf teljeshatalmú megbízottja, Weigl Sámuel, nem is késett a tényállást földeríteni. A családi levéltárból kiböngészte, hogy a két ónkoporsóban néhai gróf Széchy György kir. kamarás, és felesége Homonnai Drugeth Mária grófnő földi maradványai ; az egyik rézkoporsóban Wesselényi Ferencz gróf, Magyarország egykori nádora, a másik rézkoporsóban pedig, miként a felírás bizonyítja, az 1645-ben elhalt Troppen Ferencz György nyugosz-nak. A levéltár irataiból az is kiderült, hogy II. Rákóczi Ferencz mozgalmában Murány vára az ostrom alkalmával lángba borulván, leégett a szentegyház is, melynek fölépítése czéljából a szükségtől nyomott kalmárszellem rávetette hiuzszemeit a földben heverő fémkoporsókra. A várbeli lelkész ugyanis 1715-ben engedélyt kért az esztergomi érsektől, hogy a koporsókat a kápolna kijavítására értékesíthesse. Az érsek megbotránkozással utasította vissza a kegyeletlen kérést és szigorúan megparancsolta, hogy a hamvakat megbolygatni ne merészeljék.

Reményét fejezi ki Weigl, hogy a m. kir. Helytartótanács sem fogja engedni, hogy a katonaság, melynek a sírokhoz semmi köze, kegyeletlenségre vetemedjék.”

 

„…az 1625 sept. 1-én szolgái által meggyilkolt Rimaszécsi és Felső-lindvai Széchy György (II.) koporsójának feliratát közli Wagner Károly: Collectanea geneal. hist. dec. II. 113—129. lapjain. Wesselényi nádornak, a ki az imént nevezett Széchy György leányának, a híres Széchy Máriának volt harmadik férje, — réz-koporsójáról pedig Hevenessi kézirati gyűjteménye nyomán Nagy Iván emlékezik meg ismeretes családtani munkájában. (XII. köt. ' 161. 1.) Ebből megtudjuk, hogy Wesselényinek a fia Ádám is Murány várában temettetett el kőkoporsóban ; erről azonban a mi irataink, miként láttuk, nem emlékeznek.”

 

Arról, hogy mi történt a koporsókkal arról nincsenek adatok, jó lenne, ha a kutatás fényt derítene a maradványok további sorsára.

 

Pandula Attila pedig  1992-ben a Turul (LXV. 1951-92  42-44.oldalán) oldalain két XVII. századi emléktáblát említ amelyek Széchy Mária, illetve Wesselényi Ferenc nevéhez kötődnek.

 

A szerző 1991-ben járt a várban:

 

„Murány vára 1644-ben a három Széchy lány tulajdonában volt, két lány félje - Illésházy Gábor és Listius -Rákóczi hűségére állt. Esterházy Miklós nádor Wesselényi Ferencet küldte a vár elfoglalására. Wesselényi korábban már kapcsolatban volt Széchy Máriával. A vár átadásáról folyó megbeszélések során többször találkoztak titokban, illetve üzentek egymásnak bizalmas szolgákon keresztül. Széchy Mária elvállalta, hogy a legalkalmasabb helyen kötelet bocsájt majd le, s azon majd bejuthat Wesselényi és katonái. A várúrnő körbejárta a falakat, keresve azt a pontot ahol a legalacsonyabb a fal, s közben, mintegy játékként, itt-ott lebocsájtott cérnán kavicsot. Egy helyen mintegy 23 méter magasnak találta a falat. Ezt a pontot megüzente Wesselényinek. 1644. augusztus 5-én, Széchy Mária „bankettet" rendezett Illésházy Gábor és katonái számára, akik lerészegedtek. Ezt követően este 10 és 11 óra között ment be a megadott helyen embereivel Wesselényi egy leeresztett lajtoiján.8 A várban nem volt ellenállás. Murány meghódolt III. Ferdinándnak. Széchy Mária harmadnapra Wesselényi Ferenc felesége lett. A vár elfoglalása után Széchy Mária végül, lényegében magának és férjének szerezte meg Murány várát, a rokonságot birtokátrendezéssel kárpótolták. 1650. február 12-én Bécsben kiállított királyi adománylevél szentesítette Wesselényi és Széchy Mária örökös jogát Murányra.9 Wesse-lényit 1667-ben bekövetkezett halálakor ide szállították, s a vártemplom kriptájában helyezték örök nyugalomra.10 Azon a nevezetes helyen, ahol Wesselényi és katonái a murányi várba jutottak, kevéssel az események után, 1650-1651-ben új bástyát építettek, az eredeti fal itt tehát megszűnt. Acsády Ignác szerint 1663-1664-ben tétette Wesselényi Ferenc a jeles helyen a falba a két emléktáblát. Ezek pontos egykori helyét utóbb nem sikerült megállapítani. 11 A táblák már a XVIII. században kihullottak eredeti helyükről, s ezt követően különféle helyeken kerültek felállításra a várban. TomaSik Sámuel szerint az 1820-as években a Wesselényiféle emlékkő a vár kapuja felett volt elhelyezve. Az 1782-ben felfedezett kriptában került elő a Széchy Máriaféle tábla.12 Bodon Ábrahám és Ebeczky Emil szerint a Wesselényi emlékét megörökítő tábla korábban a várbajutás helyén volt, a Széchy Mária-féle pedig a vár kapuja felett.13 1867-ben mindkét kő, a várban egészen az újabb időkig ép állapotban lévő ház egyik helyiségében volt befalazva. 14 Droppa József is ezen a helyen látta a táblákat a századfordulón.15 A várban éppen álló ház, melyben az itt előkerült leletek egy részét, s más régi emlékeket őriztek16 ma már romos. A táblák innen kikerültek. Ma - 1991-ben - a bejárati kaputól balra, a Főtorony előtti térségben láthatók egymás mellett fahasábokon.”

A kérdés spontán merül fel mindenkiben: Hol lehetnek az emléktáblák napjainkban, 24 évvel a fenti soron megszületését követően?

Reménykedem abban, hogy a felújított parancsnoki házban egyszer létesítenek egy apró kis múzeumot ahol a kérdéses tárgyak bemutatásra kerülnek.

 

ifj. Fidrich Tibor

 

 

Források:

1608. évi (k. e.) XIII. törvénycikk

a szabad városokban, a méltóságok és tisztségek miképpen illessék a magyarokat és a németeket egyaránt és hogy a magyarok meg a csehek vagyis szlávok minden ellenmondás nélkül házakat vásárolhassanak

Továbbá: a karok és rendek azt sem tartják elmellőzhetőnek, hogy a magyarok részéről ez előtt hozzájuk igen sok panasz érkezett a miatt, hogy nekik a szabad királyi városokban és a bányavárosokban, meg a szlavoniai városokban sem házat vásárolniok nem szabad, sem más köztiszteknek a viselését nekik a saját hazájukban meg nem engedik.

1. § Ezért megállapitották, hogy az összes szabad városokban, ezutánra a főbirákat és tanácsosokat nemzetiségre való tekintet nélkül válaszszák; és az egyéb bármiféle tisztségeket is továbbra minden valláskülönbség nélkül az akármelyik szabad városban lakó magyaroknak, németeknek és cseheknek avagy szlávoknak vegyesen és fölváltva adják.

2. § És hogy a született magyarok közöttük minden ellenmondás nélkül házakat vásárolhassanak és épithessenek és hogy ingó javaikat akármelyik szomszéd városba Ferdinánd király ezerötszázhatvanharmadik évi hatvankettődik czikkelyéhez képest bevihessék és ott tarthassák.

3. § Mindazonáltal ugy és olyan föltétel alatt, hogy viszont a magyarok is, a maguk polgári házaik után mindenféle közterheket hordozzanak és a polgárokkal minden szabadságot, kiváltságot és mentességet egyenlően élvezzenek.

4. § De a szabályszerüen kelt és törvényesen kiadott kiváltságaiknak, a melyeknek folytonosan gyakorlatában voltak, épségben és sértetlenül maradása mellett.

5. § A kiváltságolt mezővárosokban is, ugyanennek a megtartását és követését tartják helyesnek.

 

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Mur%C3%A1ny_v%C3%A1ra

 

Illésy János : A Murány  várában talált koporsók – Századok 1899.

 

Sarusi Kiss Béla - Murány történeti szerepe a kezdetektől a 17. századig – Castrum 5. (2007) 77-104.

 

Csorba Csaba - A „Márssal társolkodó murányi Vénusz” históriája – Várak Kastélyok, templomok 2009. február 42-45. oldal.

 

Sarusi Kiss Béla - A természet által megerősített vár Murány végvár és uradalma a 16. század második felében –

Budapest Főváros Levéltára – 2008.

 

Pandula Attila: Két emléktábla a Murányi várban – Turul LXV. 1951-92   42-44. oldal

 

Acsády Ignác – A Széchyek Murányban – Századok 1885. (Széchy György meggyilkolásának részletei)

 

Csak annyi maradt fenn ott időzéséről, hogy Széchy Györgyöt saját szolgái éjnek idején orvúl meggyilkolták. A borzasztó tettet a koporsón levő felírat szerint sept, 1-én, az özvegy által szétküldött temetési meghívó és az egykorú protestáns diariumok szerint aug. 31-én éjjel 11 és 12 óra közt követték el. Széchy Barkováralján, Terebeshez egy órányira egy csűrben éjjeli nyugalomra tért. Oda hatolt be árúló szolgája vagy fegyverhordozója, Léthy Miklós, egy más egykorú szerint Penthe Tamás, s alvó urát agyonlőtte.4) Mások szerint a gyilkosok többen voltak s három golyó hatolt az alvó Széchy testébe. Kinek felbujtására történt a gonosztett ? azt az eddig hozzáférhető

adatokból megállapítani nem lehet. A kortársak Bethlent gyanúsították,5) de mint ma már határozottan, föltétlen biztosággal mondhatni, a legcsekélyebb ok nélkül. Széchy és Bethlen ezidőben jó barátok voltak, habár a világ nein tudott róla, mert érintkezésök titokban tartatott. Meglehet a véres tett Homonnay erőszakos halálával áll összeköttetésben, ámbár e gyanút sem igazolja semmi. De meglehet az is, hogy a gonosztett magánboszú műve. Széchy kegyetlen, brutális ember volt s néha cselédeivel is embertelenül bánhatott. Talán a szenvedett sérelemtől elvadúlva követték el a gyilkosok a tettet. Meglakoltak-e érette, indított-e valaki pert ellenök, arra sincs âdat s ezt a kortársak sem tudták.x) A bűntény Zemplén megye területén történt, de e megye levéltárában nincs okmány, mely ez esetre vonatkoznék.

Pethő Gergely krónikájában 1625-től azt írja : »Ezen esztendőben sok főúr hala meg Magyarországban. •— Széchy Györgyöt a maga szolgái éjjel alvó helyében az ágyban általlövék és megölék isten igaz ítéletéből az ő állhatatlanságáért, mert ugyan kereskedik vala immár a fejed'elmek között való pártoskodással, hol az császár pártjára, hol Bethlenére pártolván egynéhányszor.«