Azok emlékére, "Akik hűek voltak mindhalálig"....

 

A Kanizsával szembeni végvidéket bemutató sorozat első darabját Türje plébániatemplomának bemutatásával fejeztük be, így az a helytálló, ha az ismertetést Türjével folytatjuk.

Dr. Vándor László hívta fel figyelmünket arra, hogy a kolostor épületétől mintegy 300 méterre nyomokban felfedezhetőek a középkori városfal részletei. A helyszín picit Szászsebes városfal maradványaira emlékeztetett, amelyeket a nyár folyamán volt szerencsém megtekinteni.

 

 

 

Kemend vára.

 

A sík vidéki várak után üdítőleg hatott Kemendollár település felé autózva község felé magasodó várhely látványa. Kemend vára igazi magaslati vár, a legrégebbi zalai erődítések egyike. A falu kis házai félkör alakban veszik körül a várhelynek helyet adó magaslatot. Nováki Gyula 1952. áprilisban történt próbaásatásai is igazolták, hogy a terület már az újkőkör végén használatban volt, melyet a bronzkor elején szintén használtak.

 

A középkori várat illetően arra következtethetünk, hogy az építtetők a Geregye nemzetség tagjai közül kerülhettek ki, hiszen a feltételezett korszakban a vár helyének környezetében nekik voltak birtokaik. Első okleveles említése 1357-ből való, amikor a Héder nemzetségbeli Kakas két fiának, Jánosnak és Henriknek birtokában volt, akik 1337-ben kapták cserébe Károly Róbert királytól Lékáért. Egy 1373-as oklevél szerint Rohonci Henrik és László tulajdona, ők osztoznak a váron és a hozzá tartozó 9 falun. Az oklevélből a vár akkori felépítéséről is képet kapunk: az erődítmény külső és belső várból állt. A belső várban öregtorony, kápolna, kút palota, és kőház volt, a kapu a nyugati oldalon nyílt. A vár tulajdonlásában az 1403-as esztendő hozott változást. A Kőszegi család leszármazottjai ugyanis részt vettek egy a Zsigmond elleni összeesküvésben, ezért a király elkobozta tőlük a várat. Ezt követően híveinek, Gersei Pethő Jánosnak és testvérének, Tamásnak adta az erősséget. Azonban a birtokbavétel már nem ment ilyen könnyen… Történt ugyanis, hogy az akkor már magukat Kemendinek nevező birtokosok a várba osztrák és német zsoldosokat fogadtak, és folyamatosan támadták a király híveit. A Gersei Pethők csak 3 évi háborúskodás után tudták birtokba venni új szerzeményüket, oly módon, hogy az erődítménnyel szemben ellenvárat emeltek, és a védőket kiéheztették. Az ezzel kapcsolatos peres iratok tanúsága szerint az átvétel nem ment könnyen: a német zsoldosok ekkor is csak pénz, ökrök, lovak, és hintó fejében voltak hajlandóak távozni.  A kártérítési perek egészen 1409-ig tartottak. Habsburg Albert uralkodó 1439-ben bekövetkezett halálát követően az özvegy (Zsigmond lánya) Luxemburgi Erzsébet és I. Ulászló hívei között kirobbant belháború során Erzsébet elkoboztatta birtokaikat és a várat hívének Cillei Ulriknak adta át. Ezt az alkalmat használta fel az előző tulajdonos a vár visszavételére. Ludbergi Kakastól és rokonaitól magának I. Ulászló királynak kellett a várat visszavennie 1441. március 10-én.

(Egykorú másolat az eredetit valószínűleg Erzsébet királynénak küldte meg a város; Sopron sz. kir. város ltárában. Lad. XXXI. F. F. 111, 93. Márványkö vára Vas vármegyében a mai Petö-Mihályfa körül feküdt; ekkor I. Ulászló király is e vidéken tartózkodott, tanúsítja ezt Kemend vára alatt 1441. mart. 10-én kelt levele - Nagy Imre: Sopron vármegye története. Oklevéltár második kötet (Sopron, 1891))

(I. Ulászló király Ludbregi Kakas Jánostól és ennek rokonától Rechnitzer Istvántól Kemend várát átveszi és egyszersmind kijelenti, hogy a vár tulajdonjoga felett, mely fönt nevezettek és Gersei Pető László és Pető között vitássá vált, Budán fog dönteni. Kemend vára alatti táborban, 1441. mart. 10.- Zala vármegye története. Oklevéltár. Második kötet 1364-1498. (Budapest, 1890.))

(I.Ulászló király Kanizsai Imrének. Tudatja a címzettel, hogy a Zala megyei Kemend várat, melyet Ludbreg-i Kakas János és testvére: Rechniczer István Gersei Pető Lászlótól és Petőtől hatalmaskodva elfoglaltak, majd a két fél átadta a várat a király kezébe, aki viszont /1441 március 10.-i/ kiadványában ígérte, hogy közöttük ítéletet mond, a Gerseieknek ítélte oda, mivel a tárgyalásra kitűzött terminuson a másik fél meg sem jelent, viszont a Gerseiek bemutatták jogbiztosító irataikat; megparancsolja egyben, hogy az ítélet alapján a várat a vasvári káptalan hites személye jelenlétében Gersei Lászlónak és Petőnek adja át. – 1441.06.23 – Buda –DL/DF:92925)

Ezt követően a tulajdonosi iratok bemutatását követően a király visszaadta a jussukat a Pethőknek. A vár dombjától ÉNY-i irányba látni lehet I. Ulászló ellenvárának helyét is.

 

(Tudatja címzettel Gersei László és Pető panaszát, amely szerint Szécsi János az elmúlt zavaros időkben embereivel fegyveresen a panaszosok Kemend várát /Zala megye/ megostromolta és a várban levő, Myhalfalwa, más néven Marmankw, Zenthpeterfalwa és Jánosfalwa meg más possessiókra vonatkozó okleveleiket onnan elvitte és ismételteni kérésre máig nem adta azokat vissza, elrendeli egyben a panasz tárgyában a tanuvallatást és Szécsi János inszinuációval történő megidézését a panaszosok ellenében Jakab apostol nyolcadára /aug. 1./ a saját prézenciája elé. – Pálóczi László országbíró – 1449.07.12. DL/DF:93159)

(Pálóci László országbíró a vasvári káptalannak. Elrendeli a tanuvallatást Gersei Pető fia László panasza tárgyában, aki azt a vádat emelte az országbíró előtt Szécsi János ellen, hogy fegyveres embereivel megrohanta és megostromolta a panaszos Kemend várát (Zala m) és a Michalfalwa másként Marwankw, Zenthpeterfalwa és Janusfalua meg más possessiókra vonatkozó, itt a várban levő okleveleket elvitte, ismételteni kérésre sem adta azokat vissza, hanem máig magánál tartja. – 1449-08.23. DL/DF:93165)

Egy 1454-es oklevél szerint Viszi Gál a várnagy, míg egy 1475-ös oklevélből megismerhetjük akkori várnagyát Szepetneki János nemest.  Mátyás király halálát követő zűrzavarokban Zala megye ispánja Székely Jakab osztrák szolgálatba állott, és rövid időre rátette a kezét a Pethők erődítményére. 1492 márciusáig tartotta birtokában a várat és csak olyan feltételekkel engedte át, hogy a tulajdonosok nem perlik okozott az károk miatt. A gersei Pethőknek nem Kemend volt az uradalmi központja, így a kis vár a 16. század első felében nem játszott különösebb szerepet. A mohácsi csatavesztést követő fokozatos oszmán terjeszkedés során került újra a figyelem középpontjába, amikor is Zala megyében a fokozódó török veszély a kisebb várakat, felhagyott kolostorokat folyamatosan erődítették. A 16. század közepéről a Gersei Pethő család tagjai közötti birtokjogi perről maradtak fenn dokumentumok, melynek része volt a Kemendi vár is (ezen perek az örökösök között kisebb nagyobb mértékben ezek után is folytatódtak).  Giulio Turco 1569-ben járt a falai között, rajzáról ismerjük a vár akkori felépítését. Az árpád kori leíráshoz képest kikövetkeztethető hogy a várat a 16. század folyamán kis mértékben erődítették. 1588-ban Gersei Pethő Tamás Ernő főhercegtől Kemend várának védelméhez 10 gyalogost kér. Szerepe Kanizsa 1600. évi elestét követően megnőtt, hiszen a Kanizsával szembeni végvidék Zala folyó kelet-nyugati folyásirányát felügyelő Egerszegi várkörzet törzserődítményévé vált. Funkcióját és adottságait tekintve inkább megfigyelő szerepre volt alkalmas, illetve kisebb török portyázások visszaszorítására.  A 17. század első éveiben helyőrsége „20 német a patantyussal együtt 30 magyar gyalog 10 lovas”. 1611-ből a Zala megyei jegyzőkönyvekben utalást találhatunk a vár egy részének felépítéséről…

 

 

 (ITRA. 234/11. 1611. Vasvári káptalan oklevélbe foglalva Pethő Tamás fiainak , Gábornak és Györgynek osztálya / X V I I I . sz, másolat/ Hidegkuton népes jobbágytelkek, két Szepetken, Paludon, Pozvan, Ollarban, Istvándon jobbágyok t e l e k k e l , Mihályfalvan ugyancsak jobbágyok t e l e k k e l CsQ5,szeg-i szőlőhegyről i u s montanum Kemendi várban...Maz nagyhoz és az sütőház s az pincének f e l e , mely az ajtó felől vagyon.... P.Györgynek, az zenés haz penigh és az torony a l a t t való tömlöoz és az megnevezett kőpincének huszonegy rekesztékkel egyetemben, mely az u t felől vagyon az k i n eleintén az belső várba jártának....P. Gáboré.).

1620-ban a vármegyei jegyzőkönyvek szarvaskendi  Sibrik Osvátot említik a kemendi vár kapitányaként. 1633-ban „A várban lévő 10 lovas s 30 drabant havi zsoldja 121 Ft 15Xr”, 1637-ben a zsold összege 150 ft. III. Ferdinánd 1637-es utasítása szerint Batthyány Ádám végvidéki főkapitány 1638-ban a várban 10 lovast és 30 gyalogost állomásoztat.  1643-ból arról szerzünk tudomást, hogy a vár megerősítésre, karbantartásra szorul, valamint a hadianyagból is igen hiányosak a készletek…

„1. Az vannak kőfalaj igen megh, romladoztak s mind penigh az kapuja s az g r a t u i t u s laborból megh nem epethetny. Szükségh hogy az hozza való Atyafiak admonealtassak, es az kőfalait közönsegessen <égettetnek megh. Az kapu épületire penigh rendeltetne ő Fölsege pénzt, mellyel égettetnek.

2. Az munitió igen kevés benne. Golyóbis es puska por i s kívántatnék bele.”

1644-ben pestis söpör végig a vidéken amely Kemendet sem kíméli. A betegséget a zalabéri és a kapornaki kapitány is elkapta. 1647-es feljegyzés szerint Sibrik Miklós a kemendi vár kapitánya. 1647-ben Bathhyány Ádám a végváriak összeírását rendeli el.

A Batthyány Missilisek szerint Eördögh István pölöskei kapitány a következő létszámot közli 1648-ban:

„Végbeli vitézek száma:

Szentgyörgyvár: 50 lovas

Kapornak: 20 lovas, 25 gyalogos

Kemend: 6 lovas, 25 gyalogos

Peleske: 10 lovas, 27 gyalogos

Tűrje: - 35 gyalogos

Sümeg: 29 lovas,180 gyalogos

Zalavár: 7 lovas, 40 gyalogos.”

A török által okozott károkról tájékoztató összeírás szerint 1646 és 1649 között Kemenden 30 személyt és 11 lovat vittek el, 9 embert vágtak le és 2 pincét égettek fel. A végvár mindennapi élete és problémái a végvidék többi erősségeivel hasonlatos…A fizetés késik, vagy nem kapják meg a katonák, a hadianyag utánpótlás késik és hiányos…A várbeliek a végvidék más katonáihoz hasonlatosan egyéb tevékenységekkel keresték meg a betevőre valót. Rablóportyák, szőlőművelés, rabkereskedelem…  Egy érdekes dokumentumból megtudhatjuk, hogy a rablóportyák utáni kotyavetyéket követően szabályozták a résztvevők közötti bevétel elosztását is.

  „A Batthyány I . Ádám vezette közös vállalkozások nyereség elosztását már korábban is ez jellemezte, amint azt az igali portya után kiadott főkapitányi utasításban olvassuk:  "Nádasdy uram szolgáinak, hogy kótyavetyét hányjanak magok között, az mely partékát magok nyertek, nálok hagytok és ehhez adtunk nekiek . . . " még 6 rác foglyot.  A körmendi határozatban hangsúlyozták azt is, hogy a megvert ellenség üldözéséhez csatlakozó katonák csak fél részt kaphatnak a zsákmányból. A rendelkezés e pontja egy nézeteltérés miatt született, amikor is az egerszegi és kemendi legények egyenlően akartak részesedni a körmendiek nyereségéből, holott ők csak a megfutamított törökre mentek k i .”

1652 tavaszán a végvidék átszervezésével kapcsolatban a főkapitány, Batthyány I. Ádám az Udvari Haditanács számára készített javaslatában hét végvár – Egerszeg, Egervár, Kányavár, Kemend, Lendva, Magyarósd és Tótfalu – megszűntetését indítványozta. A végvidék székhelyét Szentgrótra helyeztette volna át, a felszabaduló

katonaság felét pedig a megmaradt várakba osztotta volna szét, míg a másik felét hidakhoz és figyelőhelyekhez irányította volna. A tervet később elvetették. Egy 1655-ös feljegyzés szerint a vár katonasága ugyancsak 10 lovas 30 gyalogos. (OL. Esterh.hg-i l t . P. 125. Pál nádor i r .)

 

„1658.okt.20. Gersei Petheő László zálognyilatkozata 12000 Ft., elzálogosítja Akosházi Sárkány Jánosnak és feleségének. Kemend várbeli portióját, hegyen 3 szőlő, présházzal s hegyvámmal. Istvánd pusztában p o r t i o és "eg es forgó malom," Pozva pusztán portio .  Henie hegyen hegyvám és p e r t i n e n t i a . Vasvár: korcsma, vám, erdő s portio a hegyekben. Gersei és Mihálifal hegyekben p o r t i o .”

A végváriak az ellenséges hadmozdulatokról hírlövő mozsarak útján tájékoztatták egymást. „A hírláncnál eredményesebbnek bizonyult a "hirlövő mozsarak" alkalmazása, amely a szomszédos végházak közötti csekély távolságot használta ki: a riasztás az őrhelyekről leadott, meghatározott számú ágyúlövéssel t ö r t é n t . A XVI. században is hatásos módszer, korszerűsítésére Kanizsa eleste után került sor, amikor a török mind gyakrabban tűnt föl a Rába mentén és a Kemenesalján, s a zalai végekre is egyre nagyobb feladat hárult. Batthyány I. Ádám az 1664. január 17-én kelt főkapitányi utasításában foglalkozott a zalai védelem kérdéseivel, közöttük a hírközlés rendjével és a katonai erők szükség szerinti csoportosításával. Batthyány meghagyta a kapitányoknak, hogy ha a török Pölöskét délről megkerülve átjutna a végvárvonalon, akkor a pölöskeiek 1 ágyulövéssel figyelmeztessék Kemendet, az pedig ugyancsak 1 lövéssel Szentgrótot és Egerszeget. A 4 végvár katonái ekkor minél nagyobb számban gyülekezzenek a lukafalvai malomnál, hogy onnan "egymás erejével" mehessenek a veszélyeztetett helyre. Ha a török észak felé kanyarodna el, akkor a pölöskeiek két lövést adjanak le, a kemendiek egyet. Amikor a török már a Zala folyón is átkelt, Egerszeg kétszer lőjön, hírül adva a kemendi kapitánynak, hogy a lukafalvai malomnál várakozókat rendelje Egerszegre. Az egerszegi két lövés a második vonalba tartozó Körmendet is riasztotta, amelynek őrsége ilyenkor Katafalvánál gyülekezett, s ott további parancs érkezéségi készenlétben állott.”

(Varga J. János - A DUNÁNTÚLI TÖRÖK ELLENES HARCOK TÖRTÉNETÉBŐL  1978.)

Az 1663-64. évi habsburg-török háború hadműveletei Kemendet sem kímélték… Kanizsa felmentését és Zrínyi-Újvár elpusztítását követően a török sereg a Zala folyó mentén tört előre a Rába vonaláig. (A Lentitől észak nyugatra levő terület ekkor áthatolhatatlan mocsarat képezett) Az útjukba kerülő összes kis erőd elesett, a Kemendiek a törökök közeledtére feladták a várat. A szentgothárdi csatát és a vasvári békét követően a végvidék erődjeit újjáépítették (Komár és Zrínyi-Újvár kivételével. (Utóbbi felépítésének tiltása a béke egyik feltétele volt) Az 1670-években béke és a kincstár romló anyagi helyzete a katonai költségcsökkentést sürgetett, amely a királyi zsoldban levő végvári állomány létszámcsökkentését írta elő.

Végváriak redukciója:

„Nagy Ferenc a Batthyány család levéltárában fennmaradt első, 1676‐ban keltezett levelében a szentgróti és béri vitézlő rend „könyörgő levelét” továbbította Batthyány II. Kristófnak. A katonák a már hosszú ideje elmaradt fizetésük

miatt kérték a főkapitány közbenjárását az Udvarnál. Azzal is megelégedtek volna, ha az elmaradt zsoldnak csak egy kisebb részét kapják meg. Panaszaik között említik katonai szolgálatuk nehézségét: „csak egynéhányan magunkkal lévén, úgymint Szentgrót (Szent Grotth), ilyen nagy végházban tizenöt gyalog és négy lovas. Minden harmad nap reánk kerül az őfölsége istrázsája. Amikor rossz hírek vannak, másodnap is. Más dolgunkhoz semmiképpen nem láthatunk. Hanem csak éppen az mi kevés fizetésecskínk volna, ha megadatnék, avval köllenék feleséginket, gyermekinket és magunk életit táplálnunk”. Ilyen körülmények között inkább a létszámuk növelése lenne elvárható, mintsem annak további csökkentése. Azt írták feletteseiknek, hogy ha a vár török kézbe kerülne,„még az Rábán felül való füld is, úgymint Sárvár (Sáruar) és Szombathely (Szombathel) tája nem lenne securitásban [védelemben]”. Szinte ugyanezeket a panaszokat olvashatjuk a végvidékhez tartozó Kapornak, Pölöske, Kemend és Egervár katonáinak az Udvari Haditanácshoz intézett 1676. augusztusi felterjesztésében: „a katonaság már oly kis létszámban maradt, hogy a várakat lakni és tovább védeni lehetetlen”. A katonaság létszámbeli fogyatkozása a fent említett várakban a végvidéken az 1671/72‐es ún. végvári redukció intézkedéseivel magyarázható. A szentgrótiak levelében említett létszám (15 gyalogos és 4 lovas) valójában megfelel a végház 1674. évi előírt keretlétszámának (15 gyalogos és 5 lovas). A redukciós rendelet eredményeképpen pedig ekkor már Kapornakon, Pölöskén és Egerváron nem tartottak nyilván királyi zsoldon lévő katonaságot, Kemend neve pedig a redukció előtti 1670. évi nyilvántartásban sem szerepelt. Az, hogy mégis e várak katonái tettek felterjesztést, újabb bizonyíték arra, hogy a királyi zsoldból való elbocsátás ellenére is a várakban maradtak. A végvári katonákat adófizetés (contributio) kötelezettsége is sújtotta, „mely miatt annyira jutottunk – írták levelükben –, hogy fegyverünket, ruháinkat érette elvevín az exactorok [behajtók], bottokkal és csaknem mezételen kölletik őfölsége kapuját űrzenünk”. A szolgálat és az adózás terhe alatt, a fizetetlenség következtében a végvári katonák – a királyi zsoldból elbocsátottak pedig még inkább – rákényszerültek arra, hogy önmaguk és családjuk megélhetését más módon igyekezzenek biztosítani: „egyedül a mezei munkájukból táplálkoztak csak”. Nehéz helyzetük bemutatásán túl figyelemre méltó a kapornaki, pölöskei, kemendi és egervári katonaság azon megjegyzése, hogy a katonák „mivel a török gyakori rablásainak tovább nem óhajtva ellenállni, elhagyták a várat, és a hódoltsági részekre mennek”, illetve, hogy a jelentősen megfogyatkozott végvári katonaságot a fent részletezett nehéz körülmények miatt – amikor „a megélhetésük megszűnik” – „hűtlenségre lehet csábítani”. Azt láthatjuk, hogy a kurucmozgalom által fel nem bolygatott nyugat‐dunántúli területen a végváriak, továbbá az egész végvidéken a katonaság és a polgári lakosság számára realitásként jelentkezett a törökökhöz vagy a kurucokhoz való átállás lehetősége.”

(Tóth Hajnalka – A Kanizsával szembeni végvidék Gyöngyösi Nagy Ferenc levelezésének tükrében)

V. Molnár László Kanizsa vára című könyvben egy összehasonlításban az szerepel, hogy a törökök kb. kétszer annyi zsoldot fizettek egy gyalogosnak, mint a Habsburgok.

A vár karbantartását a nehéz körülmények ellenére is próbálták elvégezni.

(1675.06.6-8.    Ügyszám      2073  Hely Körmend  Ügyleírás- Kemend vára helyreállításához karókat rendelnek. Tar József szolgabíró járásából Hetés, Sándorháza, Rád, Szentpéterúr, Nemesapáti falukból, Babolcsay Ferenc járásából Bocfölde, Milej, Lengyel, Böde, Petrikeresztúr falukból. A fenti falvak lakóit egy napra rendelik ki. Forrás     TURBULY ÉVA: ZALA VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI III. 1656-1678)

(91.  Zala m. Levéltár.Közgy. jkv. 11.200. 1675.  Kemend  praesilium  -A kemendi vár restaurálására a környékbeli községek /2 járásból/ faanyagot szállitanak. Szabó Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regesztagyűjtemény. (Jakabfa-Kerkaiklód))

A béke ellenére a török folytatta a portyázásokat rablásokat a területen.

(93.  OL. Batth. cs. körm. lt-a. P. 1313. Tör.ir.  1678-81.  Rsz. 249. No. 411. Kemend  Feljegyzés a török károkról. cf. Bér / Azonos jelzet alatt, a kivonat 8.stb. lapjain./ Ákosházi Sárkány István kemendi kapitány feljegyzései. Felkoncolják á vár alatt a katonákat, a külső várból asszonyokat, gyerekeket raboltak el, elhajtották állataikat.)

1687 előtt Kemend - A végvárak névjegyzéke. Kapitány Sibrik Sándor. 23 gyalogos, 1 zászlótartó, 1 dobos, 3 tizedes, 1 lovas katona. Batthyány II. Kristóf 1681 júniusában kérelmezte, hogy Egervár, Kapornak, Kemend és Pölöske a korábbi állapotába helyeztessék vissza.

Kanizsa 1690-es felszabadítását követően a végvidék helyőrsége bekapcsolódik a felszabadító hadműveletekbe.

Köprülüzáde Fázil Musztafa pasa hadjáratának megindulása után Kanizsa alól, az ún. extra zsold ígéretével nem bocsátották el a kanizsai végvidéki –vagy, ahogy a haditanácsi jelentésekben egyre általánosabbá vált: a Batthyányféle (Batthyanische) – és a győri végvidéki katonaságot. Már április elején döntés született arról a Haditanácsban, hogy a blokádból felszabadult végvári katonaságnak Friedrich Veterani gróf vezérőrnagy hadtestéhez kell csatlakoznia, míg az 1690. évi császári hadműveletek Bádeni Lajos őrgróf irányításával a nagyvezír vezette oszmán sereg feltartóztatására irányultak. Nagy Ferenc főkapitány‐ helyettes a végvidéki katonaság váltását a folyamatos szolgálatban egyre nehezebben tudta megoldani: júniusban arról panaszkodott Batthyánynak, hogy az egerszegiek már „kiszolgálták az idejüket”, de helyettük nem tud megfelelő számú katonaságot kiállítani, mert Lövőn, Egerváron(!), Kemenden, Pölöskén kevés katonaság van vagy majdnem semmi, a zalaváriaknak és szentgyörgyváriaknak „Budáig, Szigetig, Pécsig való útjok is vagyon gyakorta”.

A felszabadító hadműveleteket követően a végvidék jelentősége megszűnt a várak állapotával nem törődtek, állapotuk rohamosan romlott… 1692-ben Festetics Pál kapja zálogba a Kemendi vár részét Sibrik Zsigmond özvegyétől…A XVIII. század folyamán Festetics Pál teljes és igazolható tulajdonjogot szerez Kemend és környéke felett.

„1692.VIII.10. (OL. Pest.cs. l t - a . /Gersei Pető l t . /) Kemend -  Néhai Szarvaskendi Sibrik Sigmond özvegye, Káldy Zsuzsanna nyilatkozata. Az özvegy - saját maga és gyermekei nevében zálogba adja "Kemendy puszta Várban lévő portiomat" és tartozékait Festetics Pálnak és feleségének, Filter Erzsébetnek, 20 évi minimális időtartamra 800 ft-ban.  (Részlet a nyilatkozatból)”

Kemend – 1692. "... mivel egy ép ház sincsen az Várban ki egregyel volna egi öreg gu^ga-yPjnczén kivül... melynek i s födele nincs, épségben való sem adok ő kegyelmeknek, mivel az e l mult háborúkban tellyességgel pusztaságra jutottak . . . "

„1700. Kemend. (Úrbéri összeirás - eredeti U. et C. 27/51.) Erősség Kanizsától 5 mérföldre. Külterülete nincs.

Birtokosa Festetich Paulus, nem ismeretes, milyen jogon. A török hódítók ellen végig megvédte magát, és a törököknek soha nem fizetett adót.”

 A lepusztult romokat a Festeticsek eladták a vasúttársaságnak, akik az épülő Zala Völgyi vasút töltésének alapjába hordták köveit. Más források szerint a kőanyagból a pókaszepetki templom építéséhez is felhasználtak.

A helyszínen járva az erősen bolygatott terület ellenére is a terepalakulatokból kivehető a vár 3-as tagolása.  A várdomb nyugati oldalának egy részét homokbányának használták, így az elpusztult. Az alsóvár területére vezető út egy része szintén kikövetkeztethető, de a beépítés és a művelési tevékenység miatt a többi szintén elpusztult. Érdekes részlet az alsóvárból a keleti oldalon a középső várba futó szakasz. Talán itt egy falszoros lehetett, amelyet a felsővár keleti oldala alatti sáncból ellenőrzés alatt tarthattak. A középső vár területe erősen bolygatott déli irányba fordulva kapaszkodhatunk fel a felső vár területére. A felvezető ösvény mellett faragott kő és téglafal alig kivehető maradványai. A felső vár platója viszonylag kis területű. Keleti oldalán lehetett valamikor az öregtorony, az előbb említett falnyomok talán a felvezető boltíves kapu maradványai. A nyugati oldalon egy kisebb épület… Keleti és déli oldalon a felsővár platóját kisebb félkörbe körbeölelő sáncok lehet, hogy innen ellenőrizhették az alsóvárat, és az előbb említett fal szorost. Én tippelnék egy kisebb toronyra a felsővár délnyugati sarkában is (kereszt helye), hiszen innen kiválóan szemmel lehetett tartani a Zala völgyét. Az ilyen rejtőző várak esetében tipológiai hasonlatokra, hipotézisekre támaszkodhatunk régészeti kutatás hiányában. Így az első tudományos kutatási eredmények publikálásáig mindenkinek lehet igaza, aki elképzelésekkel áll elő a váracska felépítésével kapcsolatban. Mindenesetre az tény, hogy ha egy régészeti kutatást követően emlékhelyet és kilátót alakítanának ki a helyszínen, akkor talán méltó módon lehetne megőrizni Zala megye egy tekintélyes múlttal rendelkező várának emlékét.

 

Nagykapornak

 

Kemendollártól mintegy 16 km-re, délkeletre található Nagykapornak község, a Zalai dombság közepén, a Foglár és a Principális közötti völgy keleti oldalán.  1141-1162 között a II. Géza királyunk idejében a Kadar nemzetség alapított itt bencés monostort.  Az alapító a Kadar (Cador) nemzetségbeli György lehetett. Kapornak nemzetségi monostornak épült, és így a temploma volt az építtető család tagjainak temetkezési helye. Kapornak középkori plébániatemplomát 1264-ben említi először oklevél, és feltehetőleg az apátság építésekor már állt.  Kapornak egyike volt (Zalavár mellett) a Zala megyében működő hiteles helyeknek, amely Nagy Lajos király intézkedéseit követően is megmaradtak. Ez a státusz hatalmas jelentőséget kölcsönzött a helyszínnek. Kapornak jelentőségét illusztrálja az is, hogy 1335-től kezdve a 16. századig többször volt megyegyűlés színhelye. Sőt a 15. századtól nemesi törvényszék is működött itt. Elmondhatjuk hogy az időszakban Kapornak igazi vallási – adminisztratív központtá vált a térségben. A kiváltságai ellenére a mezővárosi jogokat csak 1459-ben szerezte meg. Ekkor sókamara is nyílt a városban, és egyben járási székhely vált belőle.I. Mátyás király 1465-ben adományozta a települést az apátságnak.  (ebben István streveri püspöknek, a kapornaki apátság kormányzójának adományozza "curatributo  ibidem exigilosito " , azonkivlül Lak, Padár, Monokfölde, Kalus, Uyfalu, 3axa, Bodogaszonfalva, Ivánfölde, H Geztred, Szentmárton, Parkasfölde, Challanos, Véczkend, /a malommal/, possessio-kat; Apáthfölde, praediumot Kávás és Akosfölde /másnéven Siger/ között. A Ifagygyüres és Bezred possessio-k közt fekvő Kisgyüres, másnéven Llonyorokerek nevü praedium-ot a Köveskál, Sosthokál, Keövághoeürs, Sasdik.il és Szentbenedekallya possessio-k közötti Karintha praedium-ot, amelyek mind Zala megyében fekszenek.)

 

A négy dél-dunántúli megyében (Baranya, Tolna, Somogy, Zala) a mohácsi csatavesztés idején kb. 60 vár állhatott.-' Ezektől északra, Fejérben, Veszprémben, Vasban is lehetett vagy 35 erősség. Ezek a számok nem lekicsinylendők - önmagukban. De, ha figyelembe vesszük azt, hogy a Dél-Dunántúlon a XVI. század közepéig egyetlen vár sem volt alkalmas arra, hogy egy komolyabb török ostromnak is siker reményében állhasson ellen, akkor mindjárt más a kép! 1526-ban a dunántúli kolostorok katonai szereplésére még nem került sor. 1529-ben viszont az elfoglalt erősségek között szerepelt Pannonhalma, de megszálló csapatokat nem hagyott benne a török, így újra magyar kézre került. 1532-ben a töröké lett Kapornak erődített kolostora, de szintén csak rövid időre. A török fenyegetéseket még mindig nem mérték fel a maguk komolyságában. Az egyes erősségek katonasága jelentős részét is inkább a szomszédos falvakkal szembeni hatalmaskodások foglalkoztatták, mintsem a török terjeszkedés figyelemmel kísérése, az ellenállásra való felkészülés.

1530-Antal kapornaki apát Mezemlaki Menyezek Mihálynak és örököseinek Mezewlaki Mihály sok segítségéért, amelyek után a konvent neki 100 Ft-tal t a r t o z i k , átadja birtoklásra és használatra: Kapornakon 1 teljes jobbágysessiót minden hasznával, Kapornak területén Kanyakuth helyen lévő malmot a Laki Kapornaki folyó mellett , A kapornaki szőlőhegyen lévő szőlőt. Anno 1530.

Zalai Szt. Adorján konvent tanúsítja, hogy Antal apát öregségére és tartós betegségére való tekintettel a kapornaki apátság javait : az egyházat, a castellumot, másik plébániai templomot, praediumokat, lakott és elhagyott jobbágytelkeket, malomhelyeket átadja testvérének, Mezenlaki Wat Ferencnek. Őt az apátság javaiba bevezette és megerősítette. 1530. Kapornak, castrum.

 

Antal apát és a kapornaki konvent, a kapornak-i vár castellanus-ának, Issebor-i Literati Jánosnak, érdemeiért "praesertim hoc tempore ingressionis Thurcarum i n Hungária dum Caesar ipse has partes sub Viennam esset profectus, laudabiliter piacúit" – a Zala m-i Zenthmarthon possessio-ban egy népes jobbágytelket és a Zenthmarthonból  Issabor-ba vezető ut mellett fekvő 9 hold szántóföldet ajándékoz.

„Az 1530-as években egymás után tűnnek fel írott forrásainkban a dunántúli erődített kolostorok. Közös jellemzőjük, hogy egyelőre még a szerzetesi életet és a katonai készültséget sikerült egyensúlyban tartani, ha kisebb-nagyobb súrlódások árán is. így Héderhelyen, a ferencesek klastromában még 1555 elején is 17 (!) szerzetes élt. A Zalavár birtokosává lett Hasságh Ferencet pedig I . Ferdinánd kötelezte, hogy a rendházban szerzeteseket tartson és ő is szerzetbe lépjen. Persze ezek ellenkezőjére bővebben van példa. A kapornaki apát például 1536-ban kétségbeesve írta Nádasdy Tamásnak, hogy a monostor kegyura 50 lovast kér tőle és állandóan zaklatja. A követeléseket a rendház szegénysége miatt nem tudja kielégíteni.” (Csorba Csaba)

 

1537. okt. 4. -Pmecham Wilchelm levele. I.Ferdinándhoz Sümegről.  Kapornak Miután Győrt felmentette Török Bálint ostromától, Veszprém felmentésére indult. Útközben bevette Kapornakot, melyet minden szükséges eszközzel megerősített.

„Kapornak jelentősége is hirtelen megnőtt 1547-re. Ekkor úgy említették, mint Zala megye katonai központját. A dunántúli rendek körmendi gyűlése további építését Zala megye feladatává tette. Az erődített kolostorban ekkor még öt szerzetes is élt a katonaság (várkapitány, várgazda, lovasok és gyalogosok) mellett.” (Csorba Csaba)

1548-Markalhaza-i Perenc, a kapornaki apátság várának castellanus-a.

Egyelőre nem szűnt meg a szerzetesi élet sem a dél-dunántúli erődített rendházakban. Levéltári jegyzőkönyvek szerint továbbra is az egymással szembeni hatalmaskodások miatti panaszok voltak napirenden az 1540-es-1560-as években. 1562-adat a kapornaki konvent működéséről. Az apátok fényűző világi életet éltek, és szerzetesi fogadalmat se tettek. A törökök előtti utolsó apátot, Mezőlaky Ferencet, aki egyben a zalavári apát címét is birtokolta, 1566-ban iktatták be Kapornakon.  1567-ben azonban a török elpusztította az apátságot, ám annak vagyonát és értékes könyvtárát sikerült átmenteni Zalavárra. Az apát 1568-as halála után bizalmasai végrendeletét meghamisították, maguknak követelve az értékes vagyont. A kárvallott királyi kamara azonban csapatokat indított utánuk, és hosszú harcok után visszaszerezték a kincseket és a várost. A konvent népesebb volt, mint a többi apátságban. 1568-ban, amikor már a magyarországi monostorokban csaknem mindenütt megszűnt a szerzetesi élet, Kapornakon még imádkozik és dolgozik négy szerzetes: Sáfár Péter a custos, Miklós alesperes (talán alperjel), Simon barát és Mihály a harangozó és órajavító. A várnagytól félévre 4 forint ellátmányt kaptak, Mihály 7 forintot.

„1569-től kezdték Kanizsát, a legfontosabb dél-dunántúli katonai központot rendszeresebben erődíteni. Viszont Zalavárt és Kapornakot 1568-ban a királyi biztosok „haszontalan fészek"-nek nevezték, melyet nem érdemes fenntartani. Mégis megmaradtak.” (Csorba Csaba)

1569-es inventárium szerint  a castellum  tulajdonosa a kapornaki apátság. Egy 1570 körül született végvári jegyzék szerint Kapornakon 40 drabant állomásozik.

Szendrei János: Váraink . . . HK 1888. 100. Kapornakon 1575 körül szűnhetett meg végleg az egyházi élet. - Sörös, PRT XII/B 297.

A királyi kamara 1580-ban vette át az erősség kezelésével kapcsolatos teendőket. Zalavár és Kapornak parancsnoka kapitányi utasítást kapott, a kötelességek részletes leírásával. Ekkor a két végházban 70 gyalog és 37 lovas volt összesen.

Egeraly László Zalavár és Kapornak kapitányának adott instructio . 1580.

Bevezetőben elmondja Illésházy István a Cam. Hung. tanácsosa Egeraly Zalavár és Kapornak kapitányaként kitüntette magát, a két várban 70 gyalognak és 37 lovasnak parancsol. Eddig az apátságok javadalmát a kanizsai kapitány Kilman András kezelte. A török támadás m i a t t i nehéz helyzet, propter rabiem Turcicam quae nunc i n hoc Comitatu Zaladiensi vehementer grassatur, szükséges az említett várak fokozott védelme. Ezért adja a két apátság javainak kezelését is a kapitánynak.

1. Évente adjon számot a kamarának az apátságok javainak kezeléséről.

2. Gondoskodjon a két apátság allodiumában rozs, buza, zab, árpa vetéséről mind nagyobb mennyiségben sine magna oppressione colonum.

3. Az allodiumok állatállományát, mivel a török miatt ott tartani nem tudja, ossza szét a jobbágyok között.

4. Az allodiumokban nevelt állatok szaporításáról gondoskodjék. Vaj és sajt a várak ellátására szolgáljon.

5. Tized begyűjtéséről gondoskodjék, erről részletes jegyzéket adjon a kamarának.

6. A falvakon, ahol a "bort török, martalócok és kanizsai katonák fizetés nélkül itták meg, bort ne mérjenek. Ha a kapitány alkalmas módot talál az educillatiora , megteheti, jövedelmét a várakra fordítsa .

7. Colonos i n suis l i b e r t a t i b u s i n x t a Urbárium, quoad f i e r i potest consewet, u t ne magis ac magis desolentur.

8. Possessiones desolatos omni studio ac d i l i g e n t i a curet ruvsus reaedificare ac populosas reddere, addito etiam eius s o l i t a i n x t s leges regni l i b e r t a t e .

9. Malmokat, halastavakat jó állapotban t a r t s a , javításukra a jobbágymunkát használja f e l .

10. Kiadásokat csak a kamara vagy Srnestus főherceg parancsára tehet, kérjen róla mindig elismervényt.

11. Kapornak templomának és várnak t e t e j e erősen rongált. Javítására jobbágy munka mellett 40 Ft-t fordíthat. A castellanus és vár személyzetének járandóságáról kimutatás.

 

1592. Rudolf Újlaki László vasvári prépostnak adja Zalavár és Kapornak apátságát egy malommal és 4 inquiliaris sessioval. Az adománylevél elmondja, hogy az adomány nem terjed k i az apátságok birtokaira , mert azok a végvárak szükségleteinek fedezésére kellenek.

1597. Mátyás főherceg  Canisa, Babolcha, Kyskomar, Zalavár és Kapornak várak tartozékainak összeírását rendeli el.

1600. Kérik Mátyás főherceget, hogy a kapornaki praediumban naponta a katonák létszámát; legutóbb i s az apát / Ujlaky Lajos boszniai püspök/ a tatárok támadásával szembeszállt, őket elriasztotta , s így megmentette a környező falvak lakosságát.

„A Kanizsa eleste utáni helyzettel, s a Kanizsát környező magyar végházak ügyével a magyar tanácshoz intézett főhercegi leirat foglalkozott (1601. március 18.), melyhez kimutatás is készült. Eszerint akkor Zalavárott 30 német gyalog és 20 hajdú, Kapornakon 30 német gyalog, 50 hajdú, 50 huszár, Csákányban és Szentpéteren együtt 100 hajdú és 100 huszár volt. Az 1602:14. t c - 19- § és 24- § rendelkezett Kapornak és Keszthely erődítéséhez szükséges ingyenmunkák szabályozásáról. Előbbihez és Egervárhoz Vas megye negyedik járását, utóbbihoz tartozékait rendelték.” (Csorba Csaba)

1601. Kapornak 50 lovas 50 gyalog.

1606. Hajas János Kapornakról B. Ferencnek /másolat/

...Nagyságodnak nyilván nagyon, ez országot, az elmúlt esztendőben Hagymási Kristóf, Senniey és Sárkány miatt, mint vesztek és vontak el , hogy csak az Isten tudja ebben a sok háborúban, mint és hogy tartottam meg est a hitván helt , mind török, tatár és egyéb ellenségtül, kik miatt az, mint Mgtok is tudja magam is bujdosásban voltam. Mostan is még ujabban föltámadtanak, és az házakat, ugy mint Egersseget és Kapornakot meg akarták lopva venni." Idejében üzent a tiszttartónak Egerszegre s azóta vigyázásban vannak.

1621- Kapornak lovasok: 24 lovas. Gyalogosok: 1 vajda + 13 gyalog.

1625 – Kapornak- 50 huszár, 50 magyar darabont 1 tüzér. 1633-37 között 36 embert vittek el vagy vágtak le a törökök.

1637-ben Kapornakon 50 lovas és 50 gyalogos szolgál királyi zsoldon Ferdinánd utasításának megfelelően, 1652-ben pedig 100 huszár, 50 hajdú, 1 tüzér.  Egy 1643-as, a török károkról készített beszámoló szerint a vár összes marháját elhajtották. Ugyanebben az évben a kapitány Batthyány segítségét kéri a kapu javításához: „ Az minemű kapu közünk vagion igen e l romlott s ugyan az árokba akar dűlni.”

Az 1643-as esztendőből még egy igen kifejező levél maradt fenn, amelyben Szarka Lajos kapitány felsorolja Batthyánynak a várban uralkodó állapotokat:

Az végbeli kapitány üraiméknak az my difficultasi vannak.

Kapornak.

1. Az minemő kut benne vagyon, az elpusztult , az előt az kamorarul lanczal tartottak, most az is nincz, ha penigh az külső kútra

iarnak, onnend az Török őket elviszi kit penigh le vágnak bennek. Azt megh köllene czinaltotni .

2. Az kapuja mind el romlott, nulyet megh köllene epettetni . Lövő szerszám kevés vagyon benne, azokhoz i s az kik vannak sem gulyobis sem puska por nincsen.

3. Vasat is kellene rendelni az várnak épületire, mert semi vas nincs benne.

4. Az vajda benne igen megh öregedet es tisztinek megh nem felelhet, instálni ő Fölsége előt, hogy lenne valami provoséioia kiből

táplálhatna magát. Es helet mas vaydat rendelni.

5. Az előt az földes Urak pénzes vigyázót tartottak, azonkivül porkolabot-is tartottak benne, most penigh sem vigyaszot sem porkolábot nem tartónak, az is remedialtetnek.

6. Sz előt szanto földök rettyek v o l t -az vitézlő rendnek, de azokat- is, es nincs honnend magok és lovak táplálására valót takarniok, ezekről is dispositiot tenni, hogy lenne honnend elni .

A levélből kitűnik, hogy a vár karbantartásra szorul, kevés a lőfegyver és a muníció. A vajda kiöregedett, helyére új tisztet kellene találni. A vajda mellett további posztok sincsenek betöltve, és az élelmiszer és a takarmány ellátás is akadozik, nem megoldott, mivel az apát és közte a szántó és a rét használatát illetően nézeteltérések vannak. 1644-ben a várkapitány saját költségén csináltatja meg a kaput.  Az apát és a kapitány közötti nézeteltéréseket az okozta, hogy az apát eltiltotta a sereget azon rét és szántó használatától, amelyet már a kapitány elődei is használtak. A másik konfliktust az okozta, hogy az apát a várban is szeretett volna kocsmát, de Szarka Lajos nem engedte mert az az ő érdekeit sértette. Végül pölöskei Eördögh István vicegenerális és Zsibrik Pál közreműködésével megszületett az egyezség. Az apát a városban árult a bort (hiszen ott voltak az emberei, a kapitány a hostátban. A kapitány az elődeihez hasonlóan megkapta a kérdéses szántó és rét használati jogát, de többet nem használhat annál. 1644-ben a környéken pestisjárvány söpört végig. Szarka kapitány a pestis következtében meghalt katonák pótlását sürgeti Batthyánynál: "...hogy itt amire kiholtak Kapornakbul az vitézek, hogy az kaput nincz kinek fól vonj, Aszonyok voniak fél immár; az Apatennal edgiöt Szaz Niolczvan holt megh bennek, az k i megh nem hal i s , Hagimasi uram hadában szökött bennek, uyi mint Farkas Jankó, Sipos Istók és Király Imre. Nagisagodat kérem Nagisagod küldgye viszsza üket, tekintve fogiatkozott állapotunkat. Nagisagod valahonnend Gyalogot küldgyön bele, mert bizony Kara követközik az ó Fölsege házának; én hirénél adom Nagiságodnak, ne legyek en oka ez után; az varmegiekbul adhatnak gialogot bele, ha Nagisagod akaria."

Az apáttal együtt 180 ember esett áldozatául a szörnyű kórnak, aki túlélte a pusztítást az elszökött. A vármegyék segítségét kéri Szarka Lajos a létszám pótlására. Szarka Lajos 1644 után már nem szerepel a Zala megyei levéltár bejegyzései között. Mivel a komári kapitány Batthyányval folytatott levelezéseiből kiderül, hogy a kapornaki kapitány is elkapta a pestist, feltételezhetjük, hogy az év során elhunyt.

A végbeli vitézek életkörülményei a többi véghely katonáinak körülményeihez volt hasonlatos. Több évig nem kaptak zsoldot (1633-1640), a vár állapota az elmaradozó karbantartás miatt kritikus volt. A katonák megélhetésük feltételeit különböző tevékenységekkel próbálták biztosítani. Karhatalmi feladatok vállalása, mezőgazdasági munkák, marhahajtás, portyázás, korcsmáltatás, adószedés, rablás,… Ezekre a tevékenységekre a levéltári bejegyzésekben mind-mind találunk utalást.

1646 aug.31-én Francsics Gáspár levélben tájékoztatja Batthyány Ádámot, hogy Egerszegről és Kapornakról segitséget kértek, aratni szeretnének s ez időre erősítést kérnek a városokba. Javasol Egerszegre 100-100 lovast, s gyalogot, Kapornakra 50 gyalogot s 70 lovast.

1648.július 28, Magyaródon kapornaki hajdúk garázdálkodtak. Hidvégről jobbágyok ingóságait rabolják el . Garaboncról rablott jószágot Betefán adták el . Ebben az évben 20 lovas 25 gyalogos állomásozik a várban.

1649. A vár hiányosságai - Fogytán vannak a kenyérnek. Egy jó pattantyús kellene. A várban lévő kúthoz vödör s lánc hiányzik. Az őrség zúgolódik a fizetetlenség miatt, kevesen vannak s terhes a szolgálat. A fegyelem meglazult. 25 muskétát kérnek.

1652. február  5.-én Batthyány Ádám  Rohonczban keltezett pátenst ad ki a Kapornáki vár renoválását célzó gratius laborra melyben kijelöli a Vas és Zala megye falvakat is.

Zalavár és Kapornak őrségére 1660-ból van ismét adatunk: Kapornakon 50 huszár, 50 darabont, 1 tüzér, Zalaváron 10 huszár, 100 darabont, 2 tüzér volt.

(ERŐDÍTETT ÉS VÁRRÁ ALAKÍTOTT KOLOSTOROK DÉL-DUNÁNTÚL TÖRÖK KORI VÉGVÁRI RENDSZERÉBEN-CSORBA CSABA 1974.)

1664. július 26.-án a Rába vonala felé nyomuló oszmán haderő felgyújtotta az erősséget, a vasvári békekötést követően azonban újra magyar katonák állomásoznak falai között. (A területet bejárva az feltételezem, hogy az erősség a környező dombokról belőhető volt, így hosszabb ostromnak nem tudott volna ellenállni. Felépítése és elhelyezkedése miatt a portyázások visszaszorítására volt inkább alkalmas)

Az 1670-es években a végházak királyi zsoldon szolgáló katonáinak redukcióját írta elő az Udvari Haditanács, amely Kapornakot sem kerülte el. Egyes katonák annak ellenére, hogy lekerültek a zsoldlistáról, továbbra is a várakban maradtak, voltak olyanok is, akik a kibontakozó kuruc mozgalmakhoz csatlakoztak, vagy török területen próbáltak szerencsét. A fizetetlenség, és a létszámhiány a végházak működését veszélyeztette, hatására a végbeliek több ízben protestáltak az Udvari Haditanácshoz.

Batthyány II. Kristóf 1681 júniusában kérelmezte, hogy Egervár, Kapornak, Kemend és Pölöske létszámai a korábbi állapotukba helyeztessenek vissza.

Az 1686-os felszabadító hadműveletekből a kapornaki vitézek is kivették a részüket. Nagy Ferenc vicegenerális Batthyány Ádámnak írt július 4-i levele szerint a Kapornakról táborra ment vitézlő rendek száma: 40 lovas és 25 gyalog. Egy 1687 előtti levéltári forrás a kapornaki katonaság felépítéséről nyújt teljesebb képet:

A kapitány: Kertelendi Zsigmond

1 zászlótartó

1 strázsamester 1 trombitás

4 tizedes s 46 lovas

1 gyalogos vajda,/nincs betöltve/ 1 zászlós, 1 dobos,

4 tizedes és 39 gyalogos.

Hertelendi Zsigmond valamikor 1680-as évek közepétől 1690 őszéig működött kapornak kapitányaként.

 

Kanizsa blokádját, majd felszabadítását követően fokozatosan elvesztette Kapornak vára katona funkcióját. Az erősség egy 1700-as úrbéri összeírásban még szerepel, védműveit 1702-ben vagy 1703-ban rombolták le. A plébániatemplom falai közé lassan visszaköltözött a vallási élet. Temploma 1735-től működött, és a 16. században nyílt iskolában is újraindult a tanítás. 1736 és 1779 között barokk stílusban újjáépítették az apátsági templomot is, így régi formájából sokat vesztett. Napjainkban a plébániatemplom melletti kolostorépület idősek otthonaként funkciónál. Az érdeklődők amennyiben a templomot is meg szeretnék tekinteni, a kulcsot az intézményben vehetik fel. A templomba az idősek otthona udvaráról nyíló oldalajtón keresztül lehet bejutni. A dicsőséges végvári időszakra a monostor bejáratának kerítése előtt állított kopjafa emlékezteti napjaink vándorait.

 

Pölöske

 

A Kanizsával szembeni végvidék egyik legdicsőségesebb történetével büszkélkedő helyszínéhez érkeztem. Pölöske várának 1664-es históriáját találó történelmi párhuzamokkal leginkább Leonidász és a thermopülai szoros, vagy Szondi György és Drégelyvár eseményeihez lehetne kapcsolni. A terület feltételezések szerint már a bronzkorban is erődített lehetett. A tégláit helyben vetették, égették, abból építtette a mocsárral, vizesárokkal körülvett várat 1242-1272 között a Hahót-Buzád nemzetség.

A német eredetű nemzetség (Buzád atyja, Hahót 1165 táján jött Magyarországba, az egyik nézet szerint Meissenből (Szászország), újabb nézet szerint Messendorfból (Stíria) és Zala vármegyében a Pölöske patak mellett alapította a róla nevezett falut, hol unokája I. Arnold (Buzád fia), a XIII. század elején Szt. Margit tiszteletére monostort alapított. I. Arnoldnak három fia volt : II. Arnold zalai főispán és nádor (1234-1242), I. Keled (a Hahóti-család őse) és Panyit, aki még 1272. is élt. ) jeles képviselője II. Arnold (Wertner Mór-  Az I. Hahót fia I. Buzádtól származó ún. Arnold ág tagja. Apja I. Arnold alapította Hahóton a család nemzetségi monostorát Antiochiai Szent Katalin tiszteletére. A nemzetség ezen ága örökölte a megye középső területén lévő törzsbirtokok zömét. Ő építtette Pölöske és Sztridó (ma Strogova, Horvátország) várait. 1234 előtt IV. Béla egyik bizalmi embere, 1235-1239 között Zala megye főispánja, 1240-ben Somogy főispánja volt, majd 1242-ben rövid ideig az ország nádora. 1243-ban soproni, 1244-45-ben nyitrai főispán.) aki 1242-ben Magyarország nádora is volt, lehetett a vár építtetője. A várat 1270-ben említik először, amikor Arnold fia Miklós fellázadt V. István ellen, nem ment el a koronázásra, és a várába fogadott németekkel együtt garázdálkodott a vidéken. Sőt, az ellene küldött Miklós nevű zalai ispánt fivérével együtt meggyilkoltatta. A kor kaotikus viszonyaira jellemző, hogy a király 2 év múlva megbocsátott neki, sőt mindenét visszakapta. A század végére a Kőszegiek birtokába került az erősség. A közben kihalt Arnold ág miatt a királyra szállott erősséget 1320-ban Köcski Sándor országbíró seregének kellett visszaszereznie Kőszegi Kakas Miklóstól.  A király Pölöskét 1330-ban Mikcs Szlavón bánnak adományozta, és kizárta az örökségből a Hahótok más ágait. Mikcs fia István az Ördög melléknevet viselte. Az utána következő leszármazottakat Pölöskei Ördög családként tartja számon a történetírás. Gyakoriak voltak az Ördög-családdal kapcsolatos botrányok. Többek között pénzhamisítás, nők elhurcolása szerepelt a bűnlajstromon.

A pölöskei Ördög család több részre szakadt, az örökösök osztoztak a birtokállományon. A családtagok egymás sérelmére elkövetett bűncselekményeiről, pereiről szólnak az oklevelek, levéltári bejegyzések:

-12-17 (DL-DF 13600) Rozgon-i György országbíró bizonyítja, hogy megjelent előtte Syrak-i Miklós, Peleske vár várnagya és nyugtatta Alsolindwa-i bán fiát: Pált az addig az ideig elkövetett összes hatalmaskodások: emberölés, fogságba-vetés, állatok elhajtása stb felett és az ezekre vonatkozó összes iratokat semmiseknek és a felhasználóra nézve ártalmasoknak jelentette ki. Hátán pecsét nyomai.

Zalavári hh. lt. 1/1538. 1553.  Bornak possessio  Az Olah Miklós esztergomi érsek nővérének fia: Chazar Miklós és az Ujlaky Perenc egri püspök titkára: Eanyth János beiktatása a Zala m-i Peleske castrum-beli, valamint a Peleske, Bornak, Kebynk, Senye, Kwthos, Bak, Felsewbak, Gewrbew, Napradfalwa possessio-beli  birtokraszek birtokába adomány aimén.  Ezeket a hűtlenségbe esett Peleske-i Ewrdeg Ákos / a nővérét Koshar Mihálynét megsebesítette/ veszítette el.  Az iktatásnál megjelentek: Zenthandras-i Zabo Pál és Eghazy György, Sandorhaza-i Sándor Mihály, Sandorhaza-i Eelyesy Mihály. Ellentmond: Bechwelghe-i Thoth Miklós az eredeti birtokos nevében.

Zalavári hh. lt. 1/1763. 1555.  Bornak possessio  Ewrdeg Mátyás 1550-ben az özv. Ewrdeg Lászlóné Nova-i jobbágyának 2 lovát a Nova possessio-beli közös tulajdonukat képező legelőről elhajtotta, a Bornak-i jobbágyaival pedig az ottani Gerghrethe navü rétjét kaszáltatta le.

Zalavári hh. 1*. 1/1797. 1555.

Bornak possessio  1552-ben Ewrdeg Perenc 5 Naghbak-i és 3 Kelenk-i jobbágyával az özv. Ewrdeg Lászlóné Gewrbe-i és Bornak-i jobbágyait kifosztották.

Zalavári hh. lt. 1/1801. 1557 /?/  Bornak possessio

A Pewleske.i Ewrdegh Mátyás engedélyével az ő és testvérei birtokát képező Bornak possessio valamennyi jobbágya a jobbágytelkek során egy hold telken a plebanusnak házat építettek s a telek helyett adtak az egyház szántóföldjeiből a Nagh Imre gyepe nevü részt. Amikor 1566-ban az Ewrdegh testvérek "eadem ecclesia tunc temporis plebano carente et deserta" az egyház szántóföldeit felosztották egymás közt, az emiitett csereföldet is besorolták a felosztásba, Mátyásnak pedig a plebanus házast adták, de azt már korábban testvére Perenc elfoglalta és most ós "pro allodio teneret".

Ugyan ez a Perenc 1556-ban a Mátyás Kelenk possessio-beli Nagh reth nevü rétjéről a szénáját elvitette.

Egy Kelenk-i: jobbágyát pedig, akiről azt állította, hogy tőle /Ferenctől/ szökött el, a törvényes eljárás megkerülsével visszavitette s meg sem várva a megye intézkedését, Kelenk-en egy puszta telket adott neki, s amig ott házat épit telkén "in modum inquilini" jelölte ki a tartózkodási helyét. /Az oklevél vége leszakadta hiányzik./

Zalavári hh. lt. 1/1807. 1558.  Bornak: possessio  Az Ewedegh család tagjainak egymás ellen Peleske várában, Bornak poss sessió-ban és "in insula arcic Peleske" elkövetett hatalmaskodásai.

Hozzá tartozik a teljesebb képhez, hogy a botrányok ellenére a család a vár és a település fejlődéséhez nagyban hozzájárult. Két oklevél 1421-ből arról árulkodik, hogy Zsigmond király a pölöskei vártartomány felét (Rezivel és Keszthellyel) elzálogosítja Medvei János zágábi püspöknek és testvérének Rudolfnak 10000 aranyforintért.

 1429 Ápr. 20. Hradistye. Zs. 10000 aranyforintért elzálogosítja Rezi (Zala m.) várat és felsorolt falvait meg Keszthely oppidum-ot, továbbá Pölöske vár felét Medvéi János zágrábi püspök királyi és királynéi főkancellárnak és testvérének, Rudolfnak. - Zala vm. II. 427. (DL 92575 - Festetics cs., Zala 86.) 430 Ápr. 20. Hradistye. Zs. a zalai konventhez. Vezesse be János zágrábi püspököt és testvérét: Rudolfot Rezi várba és Pölöske vár felébe (Zala m.), s zálog címén iktassa azt részére. - Zichy VIII. 24. (A zalai konvent 1421. aug. 19-i okleveléből: 875. DL 79680 - Zichy cs., zsélyi 218-B-138.)

1430-ban a település mezőváros, ahol vámot szednek.  Egy 1513-as dokumentum pölöskei barátokat említ, amely utalhat a család kolostor alapítására is. Sajnos még a 16. században is elszomorító közerkölcsökről tudósítottak az egyházlátogatási jegyzőkönyvek. 1532-ben a vár a Bécs irányába nyomuló Szulejmán szultán csapatai előtt a többi zalai várhoz hasonlatosan megnyitja kapuit.

Egy év múlva az Eördög család ismét elveszíti az 1430-ban visszakapott birtokait. A király elkobozza, mert Eördög Ákos megsebesítette nővérét, Koshar Mihálynét. Az elvett birtokokat Chazar Miklós, Oláh Miklós esztergomi érsek unokaöccse - az érsek nővérének fia - és Panyth János, Ujlaky Ferenc egri püspök titkára kapta. A birtokok: Peleske, Barnák, (Banak) Kebynk, Senye, Ewthon, Bak, Felsőbak, Görbő, Náprádfalva. A beiktatást a zalavári hiteleshely végezte. Annál megjelentek: Szentandrási Zabo Pál és Eghazy György, sándorházai Sándor Mihály és Belycsí Mihály. A beiktatásnak - Eördög Ákos nevében - ellentmondott a becsvölgyei Thoth Miklós.  1554-ben Eördögh Mátyás lánya - Zewd-i Kosár Mihály felesége - a zalavári hiteles hely előtt pert indít testvérei ellen az apjuk halála után neki járó - leányágat illető - örökségért, Pölöske vár és falu, Barnák, Kelenk, Bak, Náprádfalva és Görbő falvakból, valamint a hozzájuk tartozó Felrethbak, Henye és Kutas birtokokból. Az 1555-ös tizedkivetési összeírásokban az szerepel, hogy a falu az Ördög családé. Azt, hogy a család mekkora volt, nem tudjuk, de Ördög Ákos birtokvesztése után 1564-ben még a család négy tagja bírja Náprádfát, Görbőt, Velencét és Erdőfalvát. Nem említi az összeírás az 1553-ban beiktatott Chazar Miklóst és Panyth Jánost. Említ viszont egy szolgát, 7 puszta telket, 8 zsellért, 1 újonnan épített épületet és 10 adó alá nem eső személyt. Ugyanezt a négy települést 1566-ban már az Ördög család 5 tagja birtokolja. Elképzelhető, hogy Mátyás említett lánya pert nyert, így őt is beiktatták az itteni birtokokban. Ekkor ők 13 negyed telket birtokolnak. Alattvalóik közül 27 szegény, adó alá nem eső, 1 szolga és 2 zsellér él a birtokokon. 5 telek pedig puszta. Huszonöt év elteltével Ördögh László azt vallotta a szombathelyi káptalan előtt, hogy a Pölöske, Bak, Henye, Görbő, Náprádfalva, Kutos, /Nona  Kilingh/ falvakban az ő tulajdonát képező birtokrészeit a visszaváltásig elzálogosította Ördög Istvánnak 30 Ft-ért.

Az elkövetkező időszakban a török elfoglalja Somogy megye nagyobb részét, majd 1566-ban elesik Szigetvár is.

A portyázó és zsákmányra vadászó törökök egyre gyakrabban törnek Zala megyére. Ekkoriban lesz Kanizsa főkapitányság és rendelik alá az összes kisebb várat, így Pölöskét is.  A várak birtokosai megtarthatták kapitányi tisztségüket, így a pölöskei Ördög család is. 1569-ben a család tagjai kötelezik magukat, hogy a várban saját költségükön 18 katonát tartanak. Ekkor készült Giulio Turco rajza is az erősségről.  1576-ban a várban 35 a király zsoldjában levő katona is állomásozik. Két év múltán, 1598-ban már csak két tagja él a családnak. Ők bírnak Náprádfán 12 házat.

1600-ban Kanizsa várának elestével a kialakuló végvonalban kiemelkedő szerep jut Pölöskének. A pogány torkában amolyan elővéd szerepet tölt be, védelmezve a Szévíz átkelőjét Egerszeg irányába.  Az 1601. évi országgyűlés XXIX. törvénycikke pedig elrendelte, hogy „ne csak mindig a Rába folyó átjáróját és gázlóit őrizzék, hanem a Kanizsához közelebb fekvő többi erősséget is, tudniillik Pölöskét, Egerszeget, Kapornakot, Zalavárt, Kemendet, Nemptit, Szécsiszigetet, Szentgrótot, Szemenyét, Alsó‐Lendvát is addig, amíg Kanizsát Isten jóvoltából visszaveszik, szükség szerint katonasággal és lőszerekkel megerősítsék és kijavítsák, és azok közül kettőt vagy hármat fővéghelyül kiválasszanak”.

Mivel a portyák mindig a legkisebb ellenállás irányába mozogtak, a törökök az ellenőrzésük alatt tartott kanizsai völgy mentén észak felé húzódó úton indultak a hódolatlan területek felé. Csakhogy a völgyet - mivel az ott erősen összeszűkül - a kapornaki vár lezárta. Volt viszont egy másik, kevésbé ellenőrizhető út is észak felé, a Szévíz völgyének nyugati oldalán. A szévízi mocsár átjáróját, a keresztény területek "bejáratát" a mindössze 90-100 fős pölöskei palánk őrsége figyelte. Pölöske volt a Zalától nyugatra eső területek legmesszebbre előrenyúló, legelői álló őrhelye. Ha a török ott átjutott és az egerszegiek arról nem értesültek s nem vágták el az útját, már könnyen átkelhetett a Zalán.

A Kanizsa ellen vetett várak közül északon Pölöske és Egervár illetve Kapornak, keleten pedig Zalavár és Szentgyörgy őrségei szenvedték a legsúlyosabb veszteségeket. A török támadások súlya földrajzi és katonai helyzetük miatt nehezedett éppen ezekre a várakra. Egervár kivételével mindegyikük a védelmi rendszer legelöl álló, fontos zárópozícióban lévő, de kis létszámú, katonailag viszonylag erőtlen helyőrsége volt. A rendszer nagy várait - Kiskomáromot és Egerszeget - részben földrajzi fekvésük, részben pedig jelentős katonai potenciáljuk miatt a portyák jobbára elkerülték. így, bár ezek képezték a védelem talpkövét, a legtöbb támadást a jelek szerint az olyan kis létszámú váraknak kellett felfogniuk és elhárítaniuk, mint Pölöske vagy Zalavár. Ezek a kicsiny és névtelen várak kicsiny és névtelen helyőrségükkel gyakran súlyosabb áldozatokat hoztak az ország védelméért, mint híres-neves nagy erősségeink. (Kelenik József)

1633-1640 között nem volt zsold a Kanizsával szembeni végházakban. 1633-ban 44 kilépő 11 halott. 1638 keret 110 fő, lajstrom szerint átlagosan 85 fő. 1638-ban 50 lovas és 60 gyalogos a helyőrség létszáma, míg 1648-ban csupán 10 lovas és 27 gyalogos. Az 1631-57 közötti időszakból Pölöskén 98 halálesetet regisztráltak. 1645-ben a török családostól visz el egy hajdút, ráadásul a pestis is tizedeli a környéket. 1645-ben Pölöskei Eördögh István, Pölöske vár gazdája és a vicegenerális-helyettese Batthyánynak jelenti, hogy már vagy három hónapja igen beteg. Ha megkönnyebbülne, kéri Batthyányt, hogy engedje meg, „had mennék fel valahova, vagy Rohonczra, avagy (Német) Újvárra ferdeöshez eret vágatny." Tehát Pölöskén vagy Egerszegen még csak eret vágni tudó borbély vagy fürdős sem volt, aki segíteni tudott volna rajta. 1655-ben Eördögh ismét beteg, a házából, azaz szobájából ki sem tud menni, fájdalmas betegsége miatt „csak az ágiamban fentergek”… 1646-ban papíron 60 fő a létszám valójában csak 40, 1649-ben 41 fő. (Tóth Hajnalka) 1651-ben 10 hajdút hurcol el a török. 1655-ből értesülünk arról, hogy a várban csupán két tarack van, abból az egyik, amelyik a hírlövő, tönkrement.

1659-ben pölöskei Eördögh István törvényes örökös nélküli elhunytát követően 1660-ban Nádasdy Ferenchez kerül a birtok, ekkor a létszám papíron 100 fő körül van, ám a tényleges lajstrom szerint ennél mindig kevesebb.

(Liber Regius XII. nr. 108. 1659. jul. 16.  1659.  Baratokfalva  1. Pölöske.  Lipót Eördög István magva szakadtával Nádasdy Ferencnek adja.)  N R A 584/28 1660. Vasvári káptalan jelentése Lipót királyhoz.  Nádasdi Ferenc-t bevezeti Pölöske castrum és tartozékai Pölöske, Barnák, Barttokffalwa, Kelegh, Nagy Bak, Fölső Mena, Alsó Mena, Turoly, Hapradfalva, Görbő, Himfölde, Alsó Hoto, Felső Hoto, Eördögh Henye, Hagkutas, Kisfalud, Törpén birtokába, amelyek Eördögh István halála után a család magvaszakadtéval a királyra szálltak. A birtokbaiktatás a Peleske-i várban történt. /Sajnos nem jelöli, melyik tartozék praedium/.

Az 1664-es esztendő elhozta a vár történetének legdicsőségesebb fejezetét. A Zala völgyén előretörő oszmán haderő az útjába kerülő helyeken vagy feladták a várat vagy elmenekültek. (Bizonyos értelemben ez érthető is volt, hiszen huzamosabb ostromot nem álhatott ki egyik helyszín sem. Ha csatlakoztak Montecuccoli Rába vonala mögé siető seregéhez több haszonnal járt, mintha elkerülhetetlenül bedarálta volna őket a török hadigépezet. Másik szempontból, ha a végházak ellenállnak, és lekötik a török sereget, akkor még inkább biztosíthatták volna, hogy a császáriak a Rábán a törökök előtt átkelve kedvezőbb pozícióból várhatják a törökkel való összecsapást. Az hogy végül ez történt sokkal inkább Montecuccolin és a szerencsén múlott)

Pölöske kis erődje azonban az ellenállást választotta. A 100 fő kis helyőrség a kilátástalan helyzet ellenére úgy döntött, felveszi a küzdelmet, és megvédelmezi a Szévíz átkelőjét a többszörös túlerővel szemben. Miért döntöttek így? Mi motiválhatta őket arra, hogy az utolsó leheletükig harcolnak, és nem adják fel? Pölöske 1664-es fejezete a hősiesség, az önfeláldozás megrendítő példája az utókor számára. Szomorú tény, hogy a történet nem terjedt el annyira, és az események részleteiről angol, német, török forrásokban (Erich Prokosch 1976: Krieg und Sieg In Ungarn, Rhoads Murphy – Ottoman Warfare 1500-1700 -127. oldal (1999,2001), Özgür KOLÇAK-XVII. YÜZYIL ASKERÎ GELİŞİMİ VE OSMANLILAR: 1660–64 OSMANLI-AVUSTURYA SAVAŞLARI – 141. oldal Istanbul 2012. , Silahdar Tarihi – Köprülü Fazil Mustafa) többet találtam, mint magyar nyelven. Ezek közül sajnos 2 forrást ismertem, meg a többi elemzése a jövő kihívásai közé tartozik. Meg kell, hogy jegyezzem, hogy az általam megismert külföldi források is kiemelik a pölöskei vitézek bátor fellépését.

Zalakomár lerombolását és Egerszeg felgyújtását követően július 20-án egy 2000 fős oszmán kontingens Hussain aga vezetésével körbezárta Pölöske erődítményét. A várba vezető hidat viszonylag könnyen megszállták, de a védők össztüzet zúdítottak rájuk a falakról. Az utászok 5 kantárnyi (török súlymérték a hódoltsági területeken 1kantar-55kg) puskaporral aláaknázták a külső palánkot.  A vártemplom melletti keleti oldalon az ostromlók rést vágtak, az ellenállás ennek ellenére töretlen maradt. A templom és a külső palánk felgyújtása után a vár sorsa megpecsételődött, de a védők az utolsó emberig harcoltak. A vár bevétele során a magyar várőrség az utolsó emberig elesett… VL: „Takáts Sándor a korszak avatott krónikása egy korabeli levélből idézi: Mikor a menekülés órája ütött (volna), megmaradt néhány ember akkor is azon fáradozott, hogy minden lövő szerszámot megsemmisítsen.”

A várhely közelében az identitását kereső kisközség hagyományőrzői méltó emléket állítottak a végvári vitézek előtt.

A volt középkori templom szentélyének helyén, a vár helyére tekintő kis dombocska tetején kis emlékmű hirdeti a pölöskei hősök emlékét az utókor számára.

                         

A vasvári békét követően a várat helyreállították, és a helyőrség létszáma újra 100 fő körül mozgott. Az Udvari Haditanács végvári redukciós törekvései az 1670-es években Pölöskét is elérték. Kapornakhoz hasonlóan azok, akik kikerültek a zsoldlistáról jórészt továbbra is a várakban szolgáltak. Viszont a körülmények miatti létszám lemorzsolódást nem pótolták. Így az évtized végére a krónikus létszámhiány már a várak fenntarthatóságát veszélyeztette. Batthyány Ádám végül 1681-ben kérvényezte a régi létszámbeli állapotok visszaállítását. Ennek ellenére a létszámhiány továbbra is problémákat okozott.

A Buda felszabadítását célzó, majd Kanizsa felszabadulását  követő felszabadító hadműveletekből kivették a részüket a Pölöskei helyőrség katonái is.

A táborba induló végváriak létszáma, a zsoldjuk kifizetése és a szállításukhoz szükséges szekerek összegyűjtése július elején - amikor Lotharingiai Károly és Miksa Emánuel hadai már több, mint két hete ostromolták Budát - még mindig csak megoldandó problémát jelentett a főkapitány-helyettes számára. Július 4-i keltezésű levele részletesen foglalkozik azzal, hogy a Zala melléki végházakban milyen létszámú katonaság van (lovastisztek, közlovasok és gyalogosok), a levélhez tartozó mellékletben pedig sorra veszi, hogy egy-egy erősségből - mind a Zala melléki, mind pedig a Mura melléki végházakból - mennyi katonát rendelt Batthyány II. Ádám mellé. A feljegyzésekből azonban az olvasható ki, hogy a végházakban szolgálatot teljesítő őrség létszáma alatta maradt annak, amit a Haditanács előírt. Az erősségek jelentős emberhiánnyal küszködtek: Pölöskén például az előírt 30 lovas helyett 17-et, a 70 gyalogos helyett pedig 39-et lehetett találni. A végvári katonaság létszámának feltöltésére kínálkozó lehetőség az lehetett volna, hogy ún. szabad legényeket fogadnak fel, akik zsoldért és zsákmányért szerződtek egy-egy hadjárat idejére. De 1686-ban ez nem jelenthette a probléma teljes megoldását, hiszen - túl azon, hogy közülük is többen meghaltak vagy rabságba estek - a megmaradtak a jobb megélhetés reményében beíratták magukat a fizetésen lévő végvári katonák közé. Az egerszegi szabad vajdáról pedig tudjuk, hogy lemondott a vajdaságról. Felmerült annak a lehetősége is, hogy a közeli települések nemeseit szólítsák fel hadba vonulásra, de őket csak korlátozottan lehetett hadra fogni, kényszeríteni pedig nem lehetett.

 (Tóth Hajnalka-A kanizsával szembeni végvidék gyöngyösi Nagy Ferenc levelezése tükrében)

A felszabadító háborúkat követően a kis váracska hadi jelentősége fokozatosan megszűnt, állapota rohamosan romlott. Ezt követően „a Széchenyiek tulajdonába került az egész terület, a vár tégláiból épült többek közt a kiskastély, az útszéli kápolna, a lóistállók, magtárak, került belőlük a Teleki kastély falaiba is. (zaol.hu) „

A 18. századi urbáriumok Várerdeje birtokként említik a területet:

OL. Széchenyi cs. lt-a. P. 623. X. köt. 1740. 6. cs. l.sz. Rsz. 430. /Pag. 173./  Várerdeje  praedium  Sopron megyei officialisok által Gr. Széchenyi fivérek kérésére foganatosított conscriptio az Egervár-i, Szent Györgyvár-i és Pölöske-i Széchenyi uradalmakban. /Eredeti, magyar. Kelt. Répcze Szemeré-n. 1740. dec. 26-án./

/Az összeirást tartalmazó vastag füzet fenti pagináján a Pölöske-i uradalmához tartozó, Várerdeje praediumra vonatkozó alábbi adatok olvashatók:/

"Húszon nyolcz köbölre való Szántó Pölgyő vagyon, ez is Pölöske majorhoz munkáltatik, és most bé vagyon vetve; nyolcz kaszásra való Rittye is vagyon, melyet az Uraságh tovább való dispositiójáigh Szent Lászlói Barátok kaszáltattyák. Mint egy öt holdbul álló Cseres és Tölles, de nem épületre való Erdeje vagyon, mellyet, mivel az Makk gyakorta jól terem, ollankor hmsz darab "Sörtvéles megh hizhatik rajta."

1775-ben, 1781,1783-ban, és 1792-ben is vár erdeje puszta-ként említik a vár környezetét a Széchenyi család oklevelei. Napjainkban a vár magánterületen fekszik, ennek ellenére megközelíthető. Régészeti feltárása még várat magára. Az erdős bozótos területen téglatörmelék jelzi a falak nyomát. A föld alatt megtalálhatóak az alapfalak, de az erősen bolygatott terület terepalakulataiból következtetéseket levonni a felépítést illetően meggondolatlanság lenne. A nyugati oldal egy jelentősebb részét elszántották, az elmúlt évszázadok során. A puszta terepviszonyai viszont egy légi felvétel esetében kirajzolják a hiányzó terület körvonalait. Az átláthatóság miatt javaslom a vár lombmentes időszakban történő meglátogatását. Annál is inkább, mert a nem körültekintő vendég könnyen a kórházban köthet ki. Ugyanis a területen tanyázik az ország egyik leghatalmasabb kullancs-populációja.

 

(Köszönettel tartozom, Dr. Vándor Lászlónak a várhelyekkel és műemlékekkel kapcsolatos információkért.)

 

Források:

Nováki Gyula: A kemendi vár – Göcseji Múzeum Jubileumi Évkönyve 1950-1960.  (97-107. oldal)

Vándor László: Kemend vára  – Zalai várak sorozat – Zalai Hírlap – 1991. szeptember 7.

Zala megyei levéltár – Kemedollár helytörténeti bejegyzései

Varga J. János – A Dunántúli török ellenes harcok történetéből 1978.

Zala megyei levéltár – Nagykapornak helytörténeti bejegyzései. (Batthyány Missilisek)

Csorba Csaba: Erődített és Várrá alakított kolostorok a Dél Dunántúl török kori végvári rendszerében –SMMK 1974.)

Vándor László: Várrá lett kolostorok – Zalai várak sorozat – Zalai Hírlap – 1991. július 20.

Kelenik József : A Kanizsa elleni végvidék katonai erejének változásai 1633-1638

Zala megyei Levéltár – Pölöskéhez köthető levéltári bejegyzései. (Batthyány Missilisek)

Vándor László: Pölöske vára – Zalai várak sorozat – Zalai Hírlap – 1991. augusztus 8.

Tóth Hajnalka-A kanizsával szembeni végvidék gyöngyösi Nagy Ferenc levelezése tükrében

Rhoads Murphy – Ottoman Warfare 1500-1700 -127. oldal (1999,2001)

Özgür KOLÇAK-XVII. YÜZYIL ASKERÎ GELİŞİMİ VE OSMANLILAR: 1660–64 OSMANLI-AVUSTURYA SAVAŞLARI – 141. oldal Istanbul 2012.

 

Írta, fotózta, szerkesztette: ifj. Fidrich Tibor 

 

Folytatása következik...