Napjainkban egyre nehezebb a dolga a kies helyszíneket felkeresni kívánó várbarátnak. A nyolcvanas évek óta egyre több várhely válik különböző magánterületek részévé, megközelítésük során egyeztetésekre számíthatunk, vagy egyszerűen a tulajdonos jóindulatára vagyunk bízva. (Ilyen helyszínek pl. Ostffyasszonyfa-Csonkavár, Szentgyörgyvár-Békavár, Réde-Várhely vagy éppen Döröske, hogy csak a hirtelen eszembe jutottakat említsem). Az írásban szereplő helyszín is eme különleges célpontok közé tartozik, ezért is kaptam az alkalmon, amikor Erdősi Ferenc várbarát szíves invitálásának eleget téve felkerekedtem, hogy szemre vételezzem a Várhegyet.

A cél a fotók készítése mellett a terepbejárás, és az adatgyűjtés volt. Laikusként természetesen az elemzésnél igyekszem segítséget kérni, de addig is ezen íráson keresztül, mintegy előzetesként igyekszem bemutatni Bánd Várhegyet a várbaráti közösség számára.

Forrásként a Magyar Régészeti Topográfia Veszprém megyei kötetének igen kevés adatát lehet alapul venni.:

„ Egy 1883-as kéziratos erdészeti térkép romot jelez ezen a helyen (VÁL Térképtára E. 12/5.) A Várhegy ÉK-i végén Bruck T. herendi lakos 1964-ben egy ötszög alaprajzű kőépítmény felszín alatti falait bolygatta meg; ugyanitt középkori téglát gyűjtöttünk. (Torma 1965) A bizonyára középkori őrtorony okleveles említéséet nem ismerjük, talán ide lokalizálható a „mons Lessu” Lesőhegy helynév. (Sörös 1903, 268.)” – MRT 2. kötet 66-oldal. -www.varak.hu (Forrás)

 

A helyszín légvonalban mintegy 2 km-re fekszik Keleti irányban Bánd Essegvártól. Megközelítése engedélyhez kötött, ugyanis kerítéssel lezárt magánterületen fekszik a Mátyás király Vadaskert területén. A gerinc tetejéig terepjáróval jól járható földút visz fel, amely a helyszíntől Délre, mintegy 100 méterre végződik. A hegy anyaga mészkő (dolomit), ennek feltöredezett darabjai beborítják a fennsík felszínét.

 

1. kép - A Mátyás király Vadaskert elzárt területe. A háttérben a romok otthonául szolgáló magaslat

 

A várhely (?) –nek otthont adó fennsík viszonylag nagy területű. Hosszúsága megközelítőleg 270m, területe a gerinctől ÉNY-i irányba haladva fokozatosan lankásodik és keskenyedik. A fennsík az első harmadában a DK oldalán a legnagyobb kiterjedésű (mintegy 110 m).  A terület első harmadának végén (a fennsík legmagasabb pontján) a felszíntől mintegy 1-1,5 méterre kiemelkedve észlelhetőek az egykori épület(ek)re utaló terepjelenségek. Ny-i irányban egy ovális gödör található szélein habarcsos törmelékkel. (Itt a perem nyugati oldalán paticsdarabot is gyűjtöttünk.

 

2. kép - A fennsík területe D-i irányból

 

3. kép - Az épület és a "gödör" maradványai ÉNY-ról

 

4. kép - A "gödör" É-i irányból - peremének jobb oldalán habarcsos kőtörmelék található

 

A gödör peremétől 7-8 méterre keleti irányban egy épület maradványa érzékelhető erősen lepusztult falszakaszokkal. A legmarkánsabban a Délről Nyugati irányba húzódó íves falszakasz rajzolódik ki a feltöltődött talajrétegből. Itt habarcsos tégladarabot (DK-i sarkon) és nagyobb habarcsdarabokat gyűjtöttünk. A keleti oldal peremétől kiinduló lejtő egy nagyobb szakaszon lankásabb.

 

5. kép - Az épület erősen lepusztult falszakaszai DK-ről

 

6.kép - Az épület D-i és Ny-i oldalának belső íves fala (Épület belseje É-ról)

 

7. kép - Az épület erősen lepusztult falának részlete közelről

 

Az épület maradványaival egy vonalban 20m-re keleti irányban a lejtős területen helységre utaló mélyedés, északi peremén rakott fal lepusztult maradványaival. A mélyedéstől 17m-re ÉNY-ra a perem irányába újabb jelentős mélyedés található, amely hipotézisünk szerint vízgyűjtő is lehetett. Erődítésre utaló nyom talán DK-re sejlik fel egy kisebb árokrészlet formájában. Az épületmaradványtól mintegy 30m-re ÉNY-ra a fennsík enyhén lejteni kezd. Itt keleti irányból megfigyelhető némi árokra utaló terepjelenség. Egy igen találó vélemény még elhangzott házigazdám részéről a vár meglátogatása után az épület maradványaival kapcsolatban, hogy  a legbelső falformák hullámzásait , tehát hogy több kupac, vagy gyűrű van, azt is jelentheti, hogy a kitermelt, elhordott eredeti fal meddőjét látjuk.

 

8. kép - A keleti perem mentén levő ciszterna (?)

 

9. kép - Az épülettől keletre a lankás lejtőn falszakasz omladéka látható

 

10. kép - A keleti lejtő levő falszakasz közelről

 

11. kép - A gerinc közepén keleti irányból kisebb árok észlelhető

 

Találkozásunk a helyszínnel több kérdést is felvet:

• Az épületmaradvány nem szabályos kör alakú. Mi lehetett a funkciója?
• Az épülethez hogyan kapcsolódik a peremein habarcsos kőtörmelékkel ellátott gödör?
• Mi lehetett a funkciója?
• Mikorra lehet datálni az épületeket?
• A keleti oldal lejtőjén levő mélyedés és a hozzá kapcsolódó falszakasz egy újabb épületrész?
• A keleti perem mentén levő mélyedés vízgyűjtőként funkcionált?
• Igazolható-e a DK-i oldalon levő árok erődítési elemként?
• Az épülettől 30m-re ÉNY-ra levő árok igazolható e védelmi elemként?

 

Arra a kérdésre, hogy miért pont ide építették az épületet, egyelőre szintén csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Amennyiben a terülten talált habarcsok és a tégla Torma Istvánék által találthoz hasonlóan középkori, talán a hegy D-i vagy DK-i lábánál levő völgyben levő Menyeke faluhoz is köthető valamely formában. A település a XIV. század végétől a veszprémvölgyi apácák birtoka, bár 1488-tól nem szerepel az adóösszeírásokban. Abban az esetben, ha sikerül az épület középkoron belüli idejét megállapítani, akkor talán következtetni lehet Essegvárral való kapcsolatára is. Essegvár első említése 1309-ből való, Menyeke 1392-ben kerül a zirci apáttól a veszprémvölgyi apácák birtokába, tehát a két helyszín egyidőben biztosan létezett. A másik megvizsgálandó teória, amire kísérőm hívta fel a figyelmemet, hogy a Hegy alatt futott a Nemesvámos-Nagyvázsonyi út, amelynek fontos állomása volt Billege vámszedőhely is.

 

12.kép - A keleti oldal-A háttérben levő völgyhíd lábánál a 8-as építése során egy Árpád kori falut találtak

 

13.kép - Patics, tégla, és habarcsdarabok a területről 1.

 

14. kép - Patics, tégla és habarcsdarabok a területről 2.

 

 

Köszönettel tartozom házigazdámnak Erdősi Ferencnek és Reményfi Lászlónak a Mátyás király Vadaskert részéről, valamint sofőrünknek Dezső Lászlónak, hogy lehetővé tették, hogy egy ilyen különleges helyszínen járhassak, továbbá köszönöm Erdősi Xavérnak és Mártonnak az adatgyűjtésben nyújtott támogatását-segítségét.

 

ifj. Fidrich Tibor

Dalmáciai kalandozásaim egyik nem titkolt célja az volt, hogy a Magyar Királyságban zajlott események a térséggel kapcsolatos helyszíneit felkeressem. Az egyik ilyen esemény IV. Béla tatárok elöli menekülése, amelyben Trau (Trogir) főszerepet kapott. Az 1997-ben UNESCO világörökségi helyszínné választott, megkapó kis szigetre épült városon a közel 400 éves velencei uralom csodálatos építészeti remekművek formájában hagyta ott emlékét.

1. kép Trau (ma: Trogír - Horvátország) jelentősebb műemlékei, és fennmaradt erődítései

 

Jelen írás azonban Trau erődítéseivel, és IV. Béla emlékezetével foglalkozik első sorban a város kapcsán.

A Kamerlengo-erődöt 1420 után nem sokkal építették, amikor Trogir a Velencei Köztársaság részévé vált, feladata az volt, hogy megvédje a városba vezető tengeri csatornát és Trogír kikötőjét. Az erődítmény az eredetileg 1380-ban a genovaiak által épített Lánctoronyhoz való hozzáépítés eredményeképpen született. A külső falakat egykor Pietro Loredan, a velencei admirális,Francesco Foscari dózse és Maddaleno Contarini trogiri herceg címerével díszítették. A várat Marin Radojev mester építette Pincino da Bergamo velencei hadmérnök által javasolt tervek után. Eredetileg a várat egy árkádfal vette körül, északi és keleti oldalon pedig széles védőbástya volt. A főbejárat az északi oldalon állt, és volt egy felvonóhídja. Az udvaron található épületekben a várparancsnokot és a legénységét helyezték el, de a 19. században lebontották. Később a Szent Márk kápolnával is erre a sorsra jutott.

2. kép - A Kamerlengo erőd délkeletről a tenger irányából

 

3. kép - A Kamerlengo erőd délkeletről

 

4. kép - Az erőd belső udvarának nyugati oldala

 

5. kép - Az erőd belső udvarának keleti oldala

 

6. kép - Archív fotó a 20. század első harmadából...Itt még áll a várkápolna.

 

Trogír északnyugati részén található Szent Márk-torony. Ez egy erődítés, amelyet a szárazföld felé vezető csatorna védelme céljából építettek. A szerződés szerint építése 1470-ben kezdődött, de csak a 15. század végén fejeződött be. Létesítésére a növekvő török fenyegetés miatt volt szükség. Eredetileg a városfalak két oldalát kapcsolta össze: az északi városfalakat és a nyugati városfalakat, amelyek a Kamerlengo-erőd felé futottak. Az építmény belső tere két emeltre oszlott. Egy kő lépcső vezet a második emeleti boltíves bejárathoz, amelyet az Antonio de Canal gróf reneszánsz címere díszített (1496-1498). A torony északi oldalán egy másik ábrázolás volt található a címerről valamint egy a velencei Szent Márk-szárnyas oroszlánjával ellátott domborművel, azonban mindkettőt 1932-ben lebontották. A sziget kikötője stratégiailag védett volt. A nyugati bejáratát az 1380-ban épített toronyból (Kamerlengo Erőd) láncokkal lehetett lezárni, míg a keletin felvonóhíd volt, illetve védőtornyok, melyek a XIV. században épültek.

 

7. kép - A Szent Márk torony a Kamerlengo erőd Lánctornyából fotózva

 

8. kép - A Szent Márk torony délről

 

9. kép - Archív felvétel az infromációs tábláról.

 

Városfalak

A szárazföldről északról egy kőhídon keresztül lehetett eljutni Trogirba. Az eredeti kapu kissé keletebbre állt, a jelenlegit 1656-ban építették. A bejárat fölött a város védőszentjének (trogiri) Szent János püspöknek 15. századi szobra áll( a milánói Bonino alkotása). A kikötő irányából, vagyis a tenger felöl a déli kapun (1593-ban építették) keresztül lehetett bejutni a városba. A középkor folyamán éjfél után bezárták a kapukat, így akik ezt követően érkeztek, csak a másnapi kapunyitás alkalmával kelhettek át a kapukon. Részükre egy kis fedett helységet emeltek a 15. században, amely a déli kapu melletti városfalnak támaszkodott. Itt húzódhattak meg az utazók a kapu nyitásáig. A városfalakat a Napóleon uralma idején kezdték lebontani a XIX. század elején, amelyet a század során tovább folytattak. Napjainkra a déli városfalszakasz maradt fenn legjobban az egykori védelmi rendszerből. A XIII. századi eredetű déli városfal eklatáns elemei a Szent Miklós torony és a Vitturi torony jellemzően románkori építészeti stílusjegyekkel. A XVII. században épült bástyák maradványai még láthatóak a Fosa na Fortinu csatorna vizében.

 

10. kép - Giovanni Francesco Camocio-Trau citta nella Dalmacia vicino al Spaleto.-1574-es térképének

részlete kiválóan mutatja Trau erődített városát és a kastélyöböl erődítéseit

 

11. kép - A 16. századi ábrázoláson a kapu keletre van...

 

12. kép - A város kapuját keletről északra helyezték, biztosítására védműveket emeltek.

 

13. kép - Giuseppe Juster - Trau 1708. Veduta (A kép a Kamerlengo erődöt és a déli városfalat ábrázolja. Jól látszik a Szent Lőrinc székesegyház tornya is.-Jobbra a kicsi torony)

 

14. kép - Déli városfal. Szent Miklós torony (XIII. sz), előtte az 1602-ben emelt zászlótartó, majd jobbra a déli (tengeri kapu)

 

15. kép - A déli kapu mellett létesített fedett menedék napjainkban kávézó.

 

16. kép - A déli partszakasz másik ékessége a Vitturi torony (XIII. század), alsó szintjén napjainkban

élelmiszerbolt működik.

 

17.kép - A legjobban fennmaradt déli falszakasz háttérben a Kamerlengo erőddel és a Riva sétánnyal. A kép 

a Ciovo szigetet Trogirral összekötő hídról készült.

 

IV. Béla nyomában

Az 1241-42-es tatár invázió részleteire most nem térnék ki. 1242 telén a kemény tél miatt a tatár hordák át tudtak kelni a Dunán, és a Dunántúl kezdték fosztogatni. A hírre IV. Béla és kísérete Zágrábból Dalmáciába menekült. Spalato (Split), Klissza, és Trogír menekülésének főbb állomásai. Trau városfalainak kiépítését a XIII. század elején befejezték, így egy erődített város várta a tatárokat. Az eseményeket Spalatói Tamás fődiakónus leírásából ismerjük. Királyunk Dalmáciai menekülését, Trau-i epizódját Udvarhelyi Nándor a Honismeret 2015-ös 1. számában megjelent írásából ismertetném:

 

„Trau (Trogir) kapcsán idézzük tovább Tamás főesperest:

„A tatár csapatok istentelen vezérükkel a traui parton állapodtak meg. Amikor a király látta, hogy a tatár sereg az ő bujdosásának menedékhelye előtt szállt meg, nem tartotta elég biztonságosnak a közel fekvő szigeten tartózkodni, ezért a királynét fiával és minden kincsével együtt bérelt hajókra szállíttatta, ő maga pedig beült egy csónakba, s miközben ide-oda evezgetett, figyelte az ellenség csapatait, és várta a dolgok kimenetelét.” (Spalatói i. m. 234.)

„Kádán hírvivőt küldött a városba, és a király és kísérete kiadására szólította fel Trau lakóit. A kapuőrség azonban nem is válaszolt, készült a védelemre, s egy hajót állandóan készenlétben tartott, hogy ha a tatároknak mégis sikerülne bejutni a szigeten álló városba, a király tovább menekülhessen. A támadás azonban elmaradt, a tatár sereg váratlanul tovább indult Dél felé. Batu kán ugyanis elrendelte a hadjáratok félbeszakítását és csapatai visszavonulását.

A hagyomány szerint IV. Béla a várost hűségéért, kitartásáért megajándékozta koronázási palástjával. A Szent Lőrinc székesegyház kincstárában több más egyházi emlék között őrzik IV. Béla koronázó palástjának kámzsáját. Az igazgyöngyökkel díszített, hímzéses pajzs alakú csuklyán Pannónia védőszentje, Szent Márton látható, amint köpenyét kettévágja, és egy koldusnak adja. Bár egyes kutatók szerint a kámzsa csak a XIV. vagy a XV. században készült, a hagyomány erősen él.Trau székesegyházával kapcsolatban még egy magyar vonatkozást kell megemlíteni. A főoltár alá temették 1242 áprilisában a király kíséretében tartózkodó unokaöccsét, Omeri Vilmost. A sír az oltár előtt jelöletlen, és egykori felirata sem olvasható már. „

18. kép - IV. Béla koronázó palástjának kámzsája. (részlet) Forrás: ww.ujkor.hu

 

19.kép - A Szent Lőrinc székesegyház főoltára. Egyes történészek szerint az oltár alatt nyugszik jelöletlenül

(Szent) Omeri Vilmos, a király unokaöccse, aki 1242. április 20-án hunyt el.

 

Az óvárosban bolyongva próbáltam valamilyen építészeti részletet utalást találni IV. Béla tartózkodására. A 400 áves velencei uralom rányomta bélyegét a városra, a reneszánsz-barokk (nyomokban román) építészeti stílus dominált az óváros utcáin. Végül szerencsére a sikátorokban való séta közben egy kis templomra bukkantam…

20. kép - Trau (Trogir) Szent Péter templom.

 

21. kép - A Szent Péter templom főoltára (forrás: t-hz.hr)

A Szent Péter-templom a női bencés kolostor része volt, amelyet a legenda szerint IV. Béla király felesége alapított. A templom nyugati frontját a barokk portál díszíti, melyet Szent Péter mellé díszítettek, Niccolo Giovanni Fiorentino műve. A 17. század második felében barokk stílusban restaurálták a belső teret. Az ebből az időszakból származó fából készült mennyezet ovális, fél ovális és hatszögletű mezőkre oszlik, amelyeket gazdagon díszített határok díszítenek. Ekkor hozzáadták a két oltárat, akiket Mária anyának és Loyola Szent Ignácnak szenteltek. Ugyanebben az időszakban a magas oltár fából készült, de csak a Szent Péter és Szent Pál szobrai álltak fenn a mai napig. A templom burkolatába helyezve Trogir nemes családok Andreis és Cipiko sírjait találjuk.

 

Források:

Get to know Dalmatia (Towns, Coast, Inland) – Jura Zilic, Daniel Pek, Filip Kozina – 138,142. oldal –Nasa Djeca 2011.

Trogir turisztikai monográfiája – Turisticka Nagrada – 2009, Zagreb. Fani Celio Cega , Marta Büdi.

Archív képek forrása: www.tragurium.blogspot.com

Karczag Ákos – Trau az Adria ékköve. Várak Kastélyok Templomok folyóirat 2007. -4. szám – 40-43. oldal

Decline of Medieval Urban Symbols of Power:Tower Houses in Trogir, Croatia-Ana Plosnić Škarić-RIHA Journal 177-2017. Augusztus.

Udvarhelyi Nándor-IV. Béla nyomában Dalmáciában – Honismeret 2015.-1. szám (web-Újkor 2015.03.12)

 

Ifj. Fidrich Tibor 

Boszniai utazásaim során talán egyik helyszín sem adta vissza annyira jól a közel-kelet érzését, mint Travnik. Megkapó környezete, kulturális egyedisége kitörölhetetlen emlék marad számomra. A város szimbólumaként is tisztelt erősség bemutatását Vanja Jovisic és Enes Skrgo nevével fémjelzett, a Travniki Regionális Múzeum kiadásában megjelentetett kis monográfia magyar nyelvre való fordításával szeretném megtenni. A következő poszt Travnik erődjébe kalauzolja a blog olvasóit.

1.kép - Travnik erődje - Középen az oszmán-török időben épített torony, balra pedig a minaret

 

Travnik erődjének elnevezése az elmúlt 500 év során számos alkalommal változott:

Névváltozatok:

-Garbun, egy elfelejtett középkori név, amelynek jelentését pontosan nem ismerjük, egyrészt talán az Illír törzsek elfeledett nyelvéből ered, másrészt lehet egy török eredetű szó is, amely egy dombon levő erődöt jelent.

-Travnik (Trawnic, Travnich, Travnic) egy bosnyák királyi adószedő után (a szarvasmarha-legeltetés adója) nevezték el, ugyanúgy, ahogy a Mostar városa a hídadó-gyűjtők után kapta nevét;

- az Osztrák-Magyar Monarchia idején az erődöt Kastel vagy Kaštel -ként nevezik meg; így szerepel a katonai térképeken is;

-A helyi emberek egyszerűen Gradnak hívták, végül 1953 után Stari Gradnak kezdték hívni, ahogy Stipe Lozic, a Travniki regionális múzeum igazgatója javasolta, akinek az volt a célja, hogy az erődöt idegenforgalmi látványossággá tegye. Így manapság a - Stari Grad név használatos a köztudatban.

Sem a régészeti kutatások, sem a különböző a témában írt szakirodalom nem tárja fel teljes mértékben a város történelmét; ezért jelenleg számos dilemma kering Travnik alapításának mítosza körül.

Követve Hegel gondolatát, miszerint amit ismerünk nem feltétlenül értjük is, függetlenül attól, hogy mennyit tudunk az erődről, napjainkban is zavarosak a következő pontok: az építés pontos éve, melyik bosnyák király volt az építtető; és nem ismerjük az építészt sem. Biztosan sokan vettek részt az építkezésben szolgák és kőművesek, de nem tudjuk, hogy maga az építkezés mennyi ideig tartott. Nem tisztázott teljesen, hogy 1463-ban az oszmán hadsereg harcban, a katonai egységek feladása útján vagy árulással vette birtokba az erősséget. A feltételezett Illír településtől a középkori bosnyák ítélőszéken és váron át a 415 évig tartó oszmán-török jelenléten keresztül az Osztrák Magyar Monarchia időszakáig, valamint a Jugoszláv királyság és a II. világháború idejéig tekintélyes a helyszín történelme.

Egyes régészek és történészek (mint például Jozo Petrovic, aki Gornji Dolacban született Travnik közelében) úgy vélik, hogy már a neolitikum idején egy őskori település létezett a sziklaszirt észak-keleti lejtőjén, ahol a vár is található. Feltételezhető, hogy minden bizonnyal itt létezett a Destijati nevű illír törzs települése, amely egyike volt annak a 40 erődnek, amelyet az elmúlt 2000 év során a térségben létesítettek. Engedjük szabadjára a képzeletünket, és tételezzük fel, hogy itt volt a legendás Arduba, az erőd, amelyet a 9. században történt elfoglalása véget vetett a Barto vezette illír törzsek felkelésének a Tiberius és Germanicus vezette római légiók ellen. Az asszonyok kezükben tartva gyermekeiket levetették magukat a falakról a mélységbe (talán a Hendek folyót övező sziklákról), hogy ne válhassanak a római patríciusok rabszolgáivá.

2. kép : Az illírek felkelése. A bal felső sarokban Bato portréja.

 

A híres török utazó, Evlija Cselebi 1660-ban az írta, hogy „Travnikot egy raguzai (napjainkban Dubrovnik) latin király építette”, aki a történetírás mai ismeretei szerint egy ismeretlen uralkodó. Természetesen az erőd változatos történelmében a legfontosabb esemény az volt, mikor 1463. június 3-án, II. Mehmed Fatih szultán oszmán serege elfoglalta az erődöt. A hódítók megerősítették a várat, hangsúlyozva annak eredeti -stratégiailag fontos katonai létesítmény- funkcióját. Ez maradt egészen 1948-ig látva az évszázadok alatt különböző katonai viseleteket és alakulatokat – a középkori királyi íjászoktól az ulufedzsiken (fizetett zsoldos (lovas) sereg az oszmán birodalomban), az Osztrák – Magyar monarchia és a Jugoszláv királyság katonáin át a Domobrani (A (nácibarát) Horvát Független állam fegyveresei), az Usztasa (militáns szélsőjobboldali mozgalom) , a nácikat, Tito partizánjait és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság katonáit.

A XVIII. és XIX. században Travnik erődje börtönként és kivégzőhelyként volt ismeretes, az elítélt bégek, agák (katonai tisztségviselők elsősorban) és különböző bűnözők körében. Stari Grad a középkori Bosznia egyik legszebb és legjobban fennmaradt létesítményét képviseli, amelyen a különböző történelmi korok sajátos ismertetőjegyeket hagytak.  Ezek különböző írott és íratlan források, értelmezések a konstrukciót, a funkciót, és az eseményeket illetően a falakon belül és kívül egyaránt.

Jelen írás az ismert adatok alapján próbálja az bemutatni azon emberek mindennapi életét, (átívelve a korszakokon), akik a várban éltek kényszerből vagy saját akaratukból.

A középkori Bosnyák királyság

Az első rigómezei csata után (1389. június 15.-Koszovó) 1389-ben a bosnyák királyság az oszmán sereg támadására számított. A védelmi rendszer elemeként épült fel a Travnik vára. Az eddig ismert történeti források nem adnak információt az építés kezdetének évéről vagy időtartamáról, sem az építtető személyéről. A történészek egyetértenek abban, hogy az erőd a 14. század második felében vagy a 15. század első felében épült. Építési stílusa és más különböző indikátorok alapján feltételezhető, hogy az építtető király II. Tvrtko (Kotromanic); bár Dabisa István is említésre került, mint potenciális építő. A középkori eredetre utaló nyom egy konkrét építési eljárásban található meg, amely a tipikus jellemzője a középkori bosnyák váraknak: vízszintesen fektetett tölgy vagy fenyő gerendák a falakban egyenletes elrendezésben. Maradványaik ma is felfedezhetők kerek lyukakként a falakban, amelyet a látogatók gyakran lőréseknek vélnek. A helyszín ahová a vár megépült, egy tökéletes választásnak bizonyult a középkorban, ahogy Doko Mazalic régész a következőket írja: „Travnik keleti bejáratánál a látogató szeme megakad Stari Grad látványos épületén, amely mintha a városba vezető út közepére állítottak volna. A szürke szín és az épület sziluettje kellemesen kiegészítik a hátteret, és az egész kép befejződik a Sumece folyóval, amelynek forrásai számos helyen megtalálhatóak a város alatt. Amikor a Hendek folyó, amely mély árkaival védi a várost a nyugati oldalon, felduzzad, nehéz ennél a történelmi helynél romantikusabbat elképzelni.” Doko Mazalic és Dr. Ivo Bojanovski feljegyzései alapján, Stari Grad építészeti és régészeti leírása a következő: Az erőd felszíne 1200 m2.

A híd

A főkapuhoz egy kőhídon keresztül lehet eljutni, a híd alatt egy boltív, amely 6 méter széles. Teteje 11 méterrel a Hendek folyó fölött van. A folyó időszakos, télen száraz, nyári időszakban vízzel teltek árkai. A híd 3,20 méter széles.

 

3. kép: Az erődbe vezető híd az esti szürkületben

 

A kapu

A nyugati falon található, a volt mecset mellett. A régi, alacsony kaput, amely körül a falat megerősítették 1,40 méteresre, a régi időkben eltávolították, és egy új, magasabb vaskapuval helyettesítették.

A torony

Az egész védelmi rendszer (erőd) közepére létesítették, ez volt a lelke. Napjainkban 11 méter magas (tető nélkül). Előző magassága 15 méter lehetett, pincéje volt, földszintje, felette további 2 emelet. A földszinti falak 1,50 méter szélesek, a pincefalak szélessége pedig legalább 1,80-2 méter lehet.  A torony alapja egy 16 – oldalú alakzat, amelyet kiegyenesítettek kívülről, belülről pedig alig észrevehető (teljesen átalakították!). A helységeket ablak nélkül alakították ki, a fény a lőréseken keresztül szűrődik be egyedül, amelyből 6 van a földszinten, és 16 a felsőbb emeleten a poligon minden oldalán. A lőrések formája szabályos szépen kialakított. Méretük a földszinten 76:76, a lyuk magassága 50 cm, míg a felső szinten a méretarány 65:55, a lyuk magasság itt is 50 cm.  A torony bejárata a földszint nyugati oldalán található. A bejárat alacsony, de belülről kiszélesedik.

A bíróság

A Travnik várában működő úriszék egyike a két régészetileg megalapozott, középkori nemesi bíróságnak Bosznia Hercegovinában. Kőből és fából épült, mint a legtöbb épület Boszniában abban az időszakban. Feltételezzük, hogy a fából készült elemek különleges faragott díszítéseket tartalmaztak. Az egyetlen konzervált elem ebből az időszakból egy gótikus ikerablak, egy dísszel az ablak fölött, amely kőből készült, különleges növényi díszítő elemekkel, és egy női képpel (valószínűleg a bosnyák királynők vagy arisztokraták egyike) A bíróság nyugati oldala 3,20 méter széles, a keleti 1,80 méter. A keleti fal, a magasságától (5,50 m) és a 18 lőréstől eltekintve egy masszív, 4,50 méteres magasságú extra fallal rendelkezett.

4. kép: A régészeti kutatások során megtalált bifóra (ikerablak részlete) a növényi díszítésekkel és a nőalakkal

 

A bástya

A bástya (félbástya inkább) sokszögű piramis alakú, amelynek déli részét kiegyenesítették és kisebb alsó teraszra bővítették, amely alatt egy ciszterna volt. A bástya oldalán 10 méter magas - a fegyverraktárig. 10 oldalról van szó, mindegyik 3,50-4 méter széles, szűkítve a csúcsot 2,40-3 méterre (mint ma), kivéve az egyik oldalát, amely 3,70 méter széles. A bástya oldalait közeli területekről származó félig megmunkált kőből építették fel; az összekötő részek jól megmunkált mészkő-ből levő elemekkel kapcsolódtak. A bástya fal magját zúzott kő és a habarcs keverékével töltötték fel.  A bástya előtti teraszrészen fegyverraktár volt, átmérője 10:12 méter volt. A helyszín 0.80-0.90 méter vastagságú, legalább 3-4 méter magas falakkal volt körbe véve, rajta fedett tetővel. Egy kőlépcső vezetett ide (részben megőrzött), bejárata egy félkör alakú kapu volt finoman megmunkált mészkőből kirakva. A kapu magassága 2,15 méter, szélessége 1,40 méter. Az ajtóoszlop szélessége 0,84 méter. A terasz és a vár legalacsonyabb része (délkeleti sarok) közötti szintkülönbség kb. 16 méter.

A börtön (kazamata)

Délre egy udvar véd egy masszívra épített kisebb épületet.  Az épület- egy kőből épített helység, amelyet masszív mészkőből készített tetővel fedtek, eredetileg raktárhelység volt (börtönkénthasználták) Hossza 9 méter, szélessége 4.60 méter, magassága a mennyezetig 4,30 méter. Keskeny kis helység alacsony ajtóval, egy kisebb ablakkal a keleti falon, amelyet később befalaztak. Az Osztrákok az 1878-as okkupációt követően két nagyobb ablakot alakítottak ki a déli falon, mindegyik 1 méter széles és 1.30 méter magas volt. Az épület szellőzését a déli fal tetején vágott 3 kerek-egyenként 25 centiméter átmérőjű- lyuk biztosította.

5. kép: A börtön (kazamata) 

 

6. kép: Az egykori börtön napjainkban népművészeti kiállításnak ad helyet.

 

7. kép: Az egykori börtön napjainkban népművészeti kiállításnak ad helyet.

 

A ciszterna

A bástya terasza alatt egy ovális alakú ciszterna volt. A víznyílás a mennyezetén helyezkedett el. A négyszögű nyílás egy oldala 0,50-0,60m. A fal szélessége 4.70m, amelyből 0.30m a mészkő réteg. A ciszterna hossza 4,70m míg a szélessége 2,50m, magassága 3 méter. A vízgyűjtő 2000 l víz tárolására volt alkalmas.

A titkos kijárat

A vár délkeleti sarkán egy félig betemetett félköríves kialakítású titkos átjáró található mészkőből. Magassága 1,50 méter szélessége 1 méter. A kijárat egy erős falazatú épület pincéjében volt; az alapozás nyomai még mindig láthatók. A kijárat meredeken vezetett keresztül a falon, és 2 méterrel a külső terepszint felett ért véget.

8. kép: A legmagasabb pont, a bástya alatti terasz. Alatta boltíves ciszterna helyezkedik el (rácsozott rész)

 

Az alagút

Az erőd alatt, vagy inkább az erődbe vezető híd alatt egy alagút bejárata található, amely 2.50 m széles és 4-5 m mély. A földalatti helység funkciója nagy talány a vár látogatói számára. Feltételezhetően titkos kijárat, raktár vagy istálló lehetett. Enver Sujoldzic (aki egyike a Travniki régió történelmét legjobban ismerő embereknek) a mítosz megfejtéseként a következő magyarázatot adta. A helységet a II. Világháború során ásták azzal a céllal, hogy megvédje az Usztasa és Dombroni egységeket a szövetségesek bombázásaitól.

Várnagy

Valószínű, hogy a várnagy a vár parancsnoka és a város vezetője is volt egyben. A várnagyok mindig kisnemesek közül kerültek ki.

Katonák

A sereg tagjai lehettek íjjászok, lándzsások, tüzérek vagy más katonák. Kardjaik és háromszög alakú pajzsaik bosnyák módon készültek; számszeríjat és páncélt is viseltek. Ők is használtak bombákat- feltételezhető, hogy Bosznia volt az első állam, amely a feudális Balkánon tűzfegyvereket kezdett használni. Vagy az erődön belül, vagy Varosban (Travnik régi településrésze) éltek kis egyhelységből álló házakban. A tűzhelyek mindig a legfontosabb elemei voltak ezeknek a házaknak, ablakait állatbőrök vagy szövet borította üveg helyett. A helységeket ((viaszozott) fenyőfarúddal) fáklyával vagy gyertyákkal világították meg, amelyeket Travnik piacáról tudtak beszerezni. A bútorzat egyszerű és szegényes; asztal, székek, padok. Tipikus szék háromlábú volt, és félkör alakú ülőke volt rajta, ilyet még napjainkban is használnak. A teríték eszközei szintén egyszerűek voltak; helyi fazekasok és fafaragók termékei. Kiválóan illusztrálta ezt egy Travnikban talált agyagedény, amelyen egy szvasztika szimbólum található, ami a fazekas bolt címere. Az állatok húsa szolgált fő táplálékul a bosnyák várak katonái számára. A padlón vagy földön aludtak két lepedő között, gyapjútakaróba burkolózva.

Földesurak és a bíróság

A bíróság megléte rámutat arra, hogy Travnik vára biztonságos rezidenciát jelentett a nemesség és megfelelő helyszínt a bíróság tagjai számára. Itt az előkelőség külső jegyekben is megmutatkozott: nagyobb mennyiségű bútor és dekoráció; függönyök, gyertyatartók, faragott fadíszítések. Itt tartózkodtak a fiatal papok, adószedők és vámtisztviselők. A tágas szobákat a nemesség használta, egyéb létesítmények raktárként (fegyverek és élelmiszerek) istállóként, funkcionáltak többek között.

Kézművesek

Feltételezhető, hogy a kovácsoknak volt egy műhelyük az erődön belül. Lehetséges, hogy a fegyverkovácsok is ott dolgoztak, míg más kézművesek (kőművesek, pékek, molnárok, fafaragók, bőrmunkások, viaszok stb.) valószínűleg Varosban dolgoztak.

Varos

Ha volt is itt település a vár felépítése előtt, erre nincs megbízható bizonyíték. A vár felépítése messze a legfontosabb szegmense Travnik település kialakulásában és fejlődésében. A vár alatt egy Varos nevű kis település alakult ki. Travnik legöregebb utcájának ugyanez a neve. A középkori Varos települést jórészt kézművesek és kereskedők lakták.

9. kép: Az északi oldalon a bástyához vezető lépcsősor.

 

10. kép: Az északi oldalon a bástyához vezető lépcsősor.

 

Az oszmán-török időszak

1448-től kezdődően a törökök állandóan jelen voltak Boszniában, a szokásos módszert alkalmazva; városokat és erődöket foglaltak el. A bosnyák király Tomasevics István nem volt hajlandó továbbra is adót fizetni a török szultánnak, így elvesztette az állam vazallusi státuszát. II. Mehmed (Fatihként is ismert) a hódító, oszmán-török szultán 1463-ban hadjáratot indított Bosznia ellen, személyesen vezetve az akkori világ talán legjobb hadseregét. A sereg átkelt a Drina folyón és sorra foglalta el a várakat. A trogiri születésű Nikola Testa, aki a két utolsó bosnyák király közeli barátja volt, Jajce-ban tartózkodott az invázió idején. Ő kísérte az utolsó bosnyák királynőt, Katarinát Vrlikba történő menekülése során. Testa Trogírban tájékoztatta a velencei herceget az oszmán hódításról. A herceg számos kémet küldött Boszniába, hogy kövesse és jelentse az eseményeket.  Ezekben a napokban a kémek egyike latin nyelvű levelet küldött Boszniából 1463. június 3.-án. A levél Trogíri jelentés néven lett ismert és jelenleg is Zadar levéltárában őrzik. A kém azt írta, hogy a török sereg behatolt Boszniaba, és más várak mellett elfoglalta a megerősített Travnik várost is.  Ez tulajdonképpen Travnik első említése a történelemben. Az 1464-es újabb hódítás során, Fatih szultánt elkísérte egy török történetíró Dursun bég., aki egyben az uralkodó életrajzírója is volt.  Tarih-i-Ebu-l feth című munkájában Dursun bég beszámolt arról, hogy a szultán királyi sátrait Travnikban állítatta fel. Érdemes megjegyezni, minden bizonyítékot figyelembe véve Travnik egy Matija Sabancic király (török bábállam uralkodója 1465-1471-ig, a Kotromanic dinasztia egyik utolsó ismert tagja) részvételével helyreállított bosnyák királyság része volt. A hódítást követően Varos teljesen kihalt – egyes történészek szerint 7 évig nem volt lakossága. A szláv népesség a török és magyar seregek Jajce környékén történő állandó csatározásai miatt költöztek el. Az oszmánok háborús elveiket követve igyekeztek visszatelepíteni a lakosságot Travnikba. Nagy mértékben csökkentették az adókat és más kedvezményekkel is ígértek. Egy megőrzött „defter” -nek (kataszteri adó-nyilvántartás) köszönhetően a városlakók első említése mellett ismerkedtünk meg Travnik egyik polgárának nevével. Stjepan Brajkovic az oszmán seregben szolgált, jutalmat kapott. Azt a feladatot kapta, hogy Vlach nomádokat hívjon Travnikba, akik híreket hoznak a közeledő ellenségről. Az erődben végzett kutatások szerint alaptalannak bizonyultak egyes történészek feltételezései, miszerint a törökök csak a minaretet tették a falba a bejárati kapu mellett, és nem végeztek semmilyen más beavatkozást. Az erőd kialakítása az eleven bizonyíték arra, hogy a mai állapot jórészt katonai erődök építését értő kezek beavatkozásának eredménye. Hatula – függőlegesen fektetett gerendák a jellemző a török építészeti stílusnak, és egyértelműen bizonyítják az erőd fejlesztését a török időszak alatt. A folytonos harcok miatt, amilyen az 1480-as is volt, valamint a tüzérségi fegyverek csatákban való elterjedése miatt a törökök jelentősen megerősítették az erődöt.  Különösen a falak erősítették meg, oly módon, hogy a régi köré egy szélesebbet emeltek. Rekonstrukciójuk során keletkezett a 16 oldalú torony mi kinézete. A középkori maradványokat a vár legmagasabb pontján lebontották, azaz csökkentették a magasságot. A középkori fal köré egy 10 oldalas bástyát emeltek. A régi fal és az új bástya közötti teret, sziklával, habarccsal és földdel töltötték fel sokszöget formázva az ágyúk és a katonák számára. A törökök szintén építettek egy ciszternát a bástya alatt. A bíróság az építkezés során elpusztult.  A középkori bíróság helyén kívülről a nyugati falszakaszt csökkentették és szélesítették, kialakítva egy helyet ágyúk számára.

11. kép: Az ún. Trogíri jelentés

 

A mecset

A török építkezések legnyilvánvalóbb szimbóluma a fennmaradt minaret, amely napjaink látagói számára egyértelműen jelzi, hogy az erődöt törökök építették. A török korszak szakértője, Aladin Husic kutatásai szerint a mecset 1480 előtt épült a II. Mehmed Fatih szultán uralkodása idején. A mecset a fenálló középkori létesítmény átépítésével jött létre, és látható a nem teljesen pontos tájolása Mekka felé. Dél-délkeletre néz délkelet helyett. Egyszintes épület volt 8.5 * 14 méteres méretekkel.  A falak szélessége pedig 90-100 centiméter. Minaret megfelelőre formált mészkőből épült, amelyet habarccsal és ólom bevonatú fém kapcsokkal illesztettek össze. Serefet - a minaret kerítését kőből készítették, majd lefestették.  A mecsetet zsindelytető fedte egészen az 1903. szeptember 3.-án bekövetkezett nagy tűzvészig. Ezt követően befedésére tetőcserepeket alkalmaztak. A Dzemat (muszlimok csoportja, akik ugyanabba a mecsetbe utaznak) 1485 óta létezik Travnikban, és az erőd mecsetjének első ismert imámjai és hatibjai -mevlana a tiszteletre méltó Uvejek voltak. Korának és elhanyagolt állapotának köszönhetően a mecset a két világháború között összedőlt, rekonstrukciója azóta sem történt meg. Csak a minaret áll, és emlékeztet minket a régi időkre. Egyéb létesítményekre utaló nyomokat is felfedeztek, mint például agyag kemence és mészégető kemence. Itt valószínűleg katonák házai lehettek. Feltételezhető, hogy ezen kis házak bútorzata igen egyszerű és szegényes lehetett, hasonló a városi házakhoz.  Szintén feltételezhető, hogy a katonák igen egyszerű terítéket használtak kelet-bosnyák ételeket ettek, lámpást, gyertyát, fáklyát használtak helységeik megvilágításához. Számos katona lakott Travnik városában is.

 

    

12-13. kép: a mecsetből napjainkra csak a minaret áll.

 

14. kép: A mecset alapjai

 

Az erőd, mint katonai létesítmény

Az erőd elsősorban katonai funkcióval rendelkezett, ezért katonák, fegyverek és egyéb felszerelés elhelyezésére készült. Jajce elestéig az erőd stratégiai fontosságú szerepet töltött be, mint határmenti erősség a török és magyar hadak közötti csatatér közelében. Az erődítmény történemében még egy támadást lejegyeztek, amely 1831 március 26-án történt, mikor bosnyák felkelők Husszein Gradascevic kapitány vezetésével elfoglalták a vezír városát Travnikot. Ez a bosnyák nemes, aki Zmaj od Bosne (Bosznia sárkánya) – ként volt ismert volt a vezetője annk a katonai és politikai frakciónak, aki Bosznia autonómiájáért küzdött. A felkelők elérték Travnikot, (Boszniai Eyalet központját, a vezír székhelyét) mire Namik pasa travniki vezír elbarikádozta magát a várban, de hamarosan megadta magát néhány ágyúlövést követően.

A vár helyőrsége

A kezdeti foglalásokat követően, a törökök a néhány török katonával vegyítve helyi szláv és vlach lakosságból származó emberekből álló katonai egységek kialakítását támogatták. Katonai szolgálataikért cserébe különböző kiváltságokat kaptak. 1530-ban a legtöbb (mustahfiz) helyőrségi katona Boszniai erődökben helyi illetőségű volt. 115 főből 15 jött Ruméliából (Vidin, Arnauti, Sereza, Moreja) az csat egy jött Anatóliából (Trabzon). 1516-ban Travnik erődjének helyőrsége 96 főből állt, míg 1530-ra a számot lecsökkentették 47-re.

Az erőd, mint börtön

A 18. és 19. század folyamán az erőd börtönként vált hírhedté, ahol különböző bűnözők, de akár a Bosnyák arisztokrácia – „ a Szultán elkényeztetett gyermekei” (bégek, agák) töltötték büntetésüket. A foglyok létszáma 1850-ben volt a legnagyobb. Serasker (egy nagy katonai hadjárat vezetője) Omer Latas pasa volt, főparancsnokként számos béget és agát bebörtönöztetett, akik szemben álltak a hatóságokkal. Ahogy az adatokból is látszik itt kizárólag a Muszlimok számára fenntartott ítéletvégrehajtás működött, a nem Muszlim vallásuakat az Ilovaca hegy lábánál végzeték ki Gornji Dolac alatt. Úgy vélik, hogy körülbelül 50 agát, béget, kádit (bíró) és kapitányt öltek meg a várban. Ismeretes egy adat 18 janicsár vezető kivégzéséről 1750-ből, amelyet Mehmed Kukavica pasa vezír rendelt el.

Az Osztrák-Magyar Monarchia és a Jugoszláv királyság időszaka

Az erőd megtartotta katonai funkcióját néhány főből álló helyőrséggel. 1903. szeptember 3-án egy mozdonyból származó véletlen szikra katasztrofális tüzet okozott, amely során több mint ezer épület megsemmisült Travnikban. Az erőd is megsérült, a fából épült tetőszerkezetek égtek le, amelyet később cseréppel pótoltak. Mivel számos ember hajléktalan lett, a városi hatóságok néhány házat építettek az erődön belül, amelyet a szegényeknek béreltek egy nagyon alacsony díj ellenében.  Az I. világháború után kis katonai egység volt az erődben. A laktanya és az Oficirski dom (The Officers étkezde) mellett az erőd továbbra is katonai szerepet töltött be, mint a körzet központja.

15. kép: Az Osztrák-Magyar Monarchia katonái Travnikban

 

16. kép: Travnik az 1903. szeptemberi katasztrófa után

 

17. kép: Travnik az 1903. szeptember 3.-i katasztrófát követően.

 

2. világháború

A második világháború alatt Travnik egy nácibarát bábállam része volt, amelyet Független Horvát Államnak hívtak (Nezavisna drzava Hrvatska) az usztasa és domobrani egysége támaszpontjaként vált hírhedté. Az erődben egy helyőrség működött, fegyverraktárakkal, a katonaság barakkokban volt elszállásolva. Ismert tény, hogy a nácik végeztek némi ásatást a vár területén, de motivációjuk és eredményeik ismeretlenek maradtak. 1941-ben az erődben az usztasa erők a következő civileket lőtték agyon: Esad Talam, Savo Kostic, és Milko Zolja. 1944. október végén a partizánok hozzákezdtek Travnik felszabadításához. Az egyik legtovább ellenálló kollaboráns gócpont az erőd volt. Az ütközetekben részt vett partizánok visszaemlékezései és háborús archívumok alapján Milan Indzic Harcok Travnikért (Battles for Travnik - Borbe za Travnik) című könyvében rekonstruálja az erődért folyó küzdelmet:

„Néhány egység a 7. krajinai dandárból harcolt az erőd körül, ahol 120 kiválóan felfegyverzett usztasa és csendőr állt készen, nemcsak, hogy harcoljon az erődért, hanem hogy meg is védje azt. Az erődbe nem volt könnyű bejutni. Falai nagyon magasak, a bejárathoz vezető híd pedig jól védett volt.  A 7. dandár 4. zászlóalja körül zárta az erődöt, míg a dandár többi része elfoglalt egy ellenséges támaszpontot Tarabovacnál, ahol pár ágyú is volt. A 7. dandár nehézlövegeket telepített oda aknavetőkkel a hátukban. Tarabovacból a nehéz tüzérségünk és az aknavetőink be tudtak lőni az erőd belsejébe. Néhány perc multán a nehéztüzérség és az aknavetők tüzelni kezdtek. Egy hatalmas robbanás hallatszott, amint a lőszerraktár épülete felrobbant, ahol a tartalékot tárolták. A lőpor és a robbanóanyagok egyidejűleg kaptak lángra és robbantak fel. A robbanást követően az ellenséges katonák képtelenek voltak az erőd bármilyen fajta védelmére. Hogy ez milyen rosszul hatott rájuk, az a fehér zászló illusztrálta a legjobban, amely hamarosan megjelent a megadás jeleként.”

18. kép: Partizán egységek Travnik felszabadításánál 1944. októberében

 

Az új évezred küszöbén

Az 1992-1995-ig tartó háború során a várat nem érte egyetlen tüzérségi találat sem. Rövid idő alatt, mivel az állagmegóvás lehetetlen volt, a falak és a létesítmények állapota leromlott, romossá vált. 1999 nyarán egy Szeretném megmenteni a várat ("Zelim spasiti Stari grad") elnevezésű kampányt indítottak. Művészek, értelmiségiek, és a polgárság válasza bizonyította, hogy az erőd fontos látványosság mindenki számára. Ezt követően alakult meg a "Fond za kulturno nasljede Travnika" - Travnik kulturális örökség alapítvány. 2003-ban ezeket a kezdeményezéseket követően, a Múzeum, az NGO alapítvány, számos cég és intézmény létrehozott a várban egy nyári színpadot és amfiteátrumot, hogy különböző kulturális rendezvényeket rendezzen. A nemzetközi adományokat követően intenzív rekonstrukciós programot folytattak 2005/2006-ban. A toronyban egy állandó népművészeti kiállítást rendeztek be, amely a travniki régió emberének életmódját, kulturális, történelmi és természeti örökségét mutatja be. A kazamatában Travnikról szóló dokumentumfilmeket mutatnak be, művészeti kiállításokat, kerekasztal-beszélgetéseket rendeznek. Minden június 3.-án  kezdődik a Ljeto na Starom grad elnevezésű programsorozat a várban. Szeptember 15-ig tartó időszakban néptáncosok, fúvószenekarok, rockegyüttesek, lépnek fel, színi előadásokat, filmvetítéseket, divetbemutatókat szerveznek.

19. kép: Az E2 teraszrész. Lelátó a nyár előadásokhoz, a színpad részlete bal oldalon, a torony középen,

a kép  hátterében pedig a bástya és a hozzá vezető lépcsősor.

 

Az ajándékbolt

A "Stari grad” belsejében egy ajándékbolt található, Travnikot ábrázoló szuvenírekkel, helyi kézművesek munkáival. Alkalmanként a szövő és fazekas kézműves bemutatókat tartanak.

Múzeum kávézó-klub

Közvetlenül a 60-as és 70-es évek boszniai kávézójának helyszínén egy múzeumi kávézó-klub nyitotta meg kapuit. Mivel a szabadban van, ez a kert kiváló hely a felüdülésre. A Café-klub különböző kulturális programokat is szervez, mint például a "Veceri sevdaha" - Sevdah éjszakái (sevdah-hagyományos népi szerelmes dal).

20.kép: Mehmed Kolasevic fotógyűjteményének egy darabját kinagyítottam.  Az 1-es az egykori bisztrót jelöli, míg a 2-es

a többszintes lakóépület maradványát.

 

Régészeti kutatás

Állagmegóvással és restaurálással kapcsolatos munkákat 1962-ben, 1969-ben, 1973-ban és 1985-ben is végeztek a várban.

A helyreállításra, restaurálásra vonatkozó munkálatok a következő eredménnyel zárultak:

- Az eredeti középkori falak kutatása a lőrésekkel, 2.20 méter mélységig leásva.

- A középkori torony fedetlen volt.

- Gótikus bifora (ikerablak) domború díszítéssel, amely része volt a nemesi úriszék épületének

-  Az Osztrák-Magyar időszakban létesített ciszternát is feltártak.

- Feltárták néhány ház és más létesítmények alapjait (pl. mészégető kemence, pékség)

További régészeti leletek, amelyeket leltárba vettek: vas ágyúgolyók, amely 3 cm-es vagy annál nagyobb átmérőjűek, kés, villa, szvasztika szimbólummal ellátott korsó, kerámia töredékek (sárga, sötétszürke és zöld színben), majolika töredékek, római agyagtégla, gomb,pipa.

 

21. kép:  Travnik erődjének alaprajza.

 

Az erőd leírása:

Az erőd területének hosszabb tengelye az észak-déli, míg a rövidebb pedig a kelet-nyugati irányú.

A.) Az erőd legmagasabb része, a gerinc legszembetűnőbb részén található, egy bástya, amely 16 méterrel meghaladja az erősség legalacsonyabb pontját. A bástyát az oszmán-török időszak alatt emelték a középkori torony helyén. A bástyától délre egy kisebb terasz található, amely alatt egy kőburkolatú boltíves ciszterna épült.

B.) Délre a téglalap alakú udvar 28 m hosszúságú. A jelenlegi ciszterna és a kert egy részén a középkori palotaszárny maradványait találták meg, amely a török támadások során pusztulhatott el.

22. kép: Az (A) jelzésű bástya alatti ciszterna 

 

23. kép: A bástya (A) alatti teraszról nézve az  28 m hosszúságú udvar és a börtön épülete. Itt volt egykor

a bosnyák uralkodó idején létezett vár palotaszárnya

 

C.) A déli oldal udvarát egy kisebb épület erős falakkal és masszív kőburkolatú mennyezettel zárta le. A létesítményben csak egy szoba van, amelyet börtönként használtak.

D.) Délre egy kisebb udvar nyílik (E1) egy tizenhat-oldalú toronnyal (11 m magasságú). Nyugati irányban az udvar további négyzetes teraszokban végződik.  A torony az oszmán-török időszakból származik. Feltételezhető hogy helyén a középkori torony alapjai álltak. Megtaláltak továbbá egy jól megőrzött boltíves ciszternát az Osztrák-Magyar időszakból, amelyet mészkőből és betonból építettek. Egy kőlépcsőn és egy boltíves nyíláson keresztül a külső (vagy alsóbb) udvarrészre (terasz) jutunk.

24. kép: A tizenhat-oldalú torony az oszmán-török időszak alatt épült.

 

25. kép: A torony belsejében népművészeti és helytörténeti kiállítást rendeztek be.

 

26. kép: A torony belsejében népművészeti és helytörténeti kiállítást rendeztek be.

 

E.) Az erőd területén egy mecset épült, melynek minaretje be lett ágyazva az erősség nyugati falába. A legfrissebb kutatások eredményei szerint a mecset II. Mehmed szultán idején épült, a XV. század második felében.

F.) A mecsettől délre az oszmán időszakból származó, az osztrák-magyar uralom alatt megújított épület (őrház) maradványai találhatók. Később, a hatvanas években egy étterem (bisztró) működött a helyen. (20. kép)

G.) A külső udvar keleti részén kétszintes lakóépület nyomai találhatók. A felső szint az E3 udvar részén, míg az alsó szint a kert vagy alsó udvarrész szintén E2 szinten helyezkedik el. A földszintet (raktárhelyiség) 2003-ban rekonstruálták.

27. kép: A Kolasevic gyűjtemény archív felvételén jól látszanak az egykori lakóépületek.

 

28. kép: A kinagyított archív felvételen 1 számmal jelöltem a titkos átjárót, 2-es számmal lehet látni a mecset épületét,

a 3-as számmal pedig az egykori lakóépületeket jelöltem.

 

29. kép: A titkos átjáró az E2-es udvar felöl. 

 

30. kép: A bástya előtti terasz a börtön tetejéről fotózva. Az elfalazott rész mögött van a ciszterna.

 

31. kép: Travnik erődjének panorámája az E2 teraszról. A fotó É-Ény irányba készült.

 

Az E2 udvarrészen (teraszon két további lakóépület nyomat találták meg (I és J). Az északi fal és a lépcsősor, amely összeköti az alsóvárat a bástyával, lényegében középkori eredetű. A középkori falak maradványait felfedezték a dél-keleti török bástya mentén az E2 terasz területén, ami az is jelenti, hogy a középkori erődítmény lefedte a jelenlegi erőd területét.

 

Források: 

Time Machine: Stari Grad Fort in Travnik - 2010 .  A Travniki Regionális Múzeum kiadványa. Szerzők: Vanja Jovisic, Enes Skrgo.

Megjelent 1000 példányban. Magyarra fordította: ifj. Fidrich Tibor 

Az archív fotók forrása: Mehmed Kolasevic gyűjteménye (internet)

Ajánlott irodalom:

Husref Redzic és Hamdija Kresevljakovic – Bosznia és Hercegovina középkori várai című könyve (Redzic -1953, Kresevljakovic-2009) 318-319. oldal -  Fordította: Szatanek József. kézirat

 

ifj. Fidrich Tibor 

 

 

Vranduk kis vára mintegy 14 kilométerre található Zenica városától.  A vár a Boszna folyó által képzett szurdok fölötti sziklára épült. A szurdokban a folyó egy kerek ívet ír le, így az erődnek a szikla helyzete természetes védelmet nyújt. A Vranduk név, amelyről azt feltételezik, hogy a branduk (megvédeni) szóból származik, utal a terület történelmében betöltött szerepére is.A város valószínűleg a 14. század végén épült egy stratégiailag nagyon fontos útvonal mentén. Alapításától 1463-ig, báni székhely, majd királyi város volt. Ez volt az egyetlen erődített város Brod egyházközségben, egyike a középkori Boszniai hét egyházközségének.

 

1. kép Vranduk vára és a Sultan Fatih mecset (jobbra) a Boszna folyó partjáról fényképezve

 

A középkorban egyike volt annak számos királyi városnak, ahol Ostoja István bosnyák király, később az utolsó bosnyák uralkodó István Tamás, illetve az ellenfele, Radivoje tartózkodott. Első említése egy az 1410. március 11.-én kelt Dubrovnik polgárai által Zsigmond királynak írt, katonái viselkedését taglaló, (panasz) levelében található. Ebben az is szerepel, hogy a bosnyák királyok küldöttségeket fogadtak, szerződéseket írtak alá, és okleveleket bocsátottak ki. Tamás király testvére, Radivoj Vranduk hercegeként került említésre. Egy nagyobb kereskedő település létezett Vranduk erődített falaitól mintegy 2,5 km-re. A település neve Varosic, ahol a Ferencesek monostort alapítottak, és a 15. század közepén Mária tiszteletére templomot emeltek.

2. kép A várudvar délről, az öregtorony előterében a vár kútja.

 

Fejlődésének csúcspontját a 15. században érte el. Tamás király különleges figyelmet szentelt a településnek. A városon belül felépítette a Szent Tamás templomot, amely speciális jogosultságokat kapott a pápától, a várost pedig falakkal erősítette meg. 1463-ban az Oszmán birodalmon bekebelezte Vrandukot. Savoyai Jenő 1697-es boszniai hadjárata során elkerülték Vrandukot. Az 1700-as évek elején megalapították a Vranduki kapitányságot. (1702-től 1760-ig a vár a vranduki kapitányság székhelye.) A 18. században és a 19. század elején börtönként szolgált politikai foglyok számára. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege 1878-ban megszállta a Vrandukot, és a vár 1890-es felhagyásáig helyőrséget tartottak benne. Az Osztrák – Magyar Monarchia volt az első, aki megpróbálta megmenteni a műemléket, és némi konzerválást hajtott végre az erőd falain 1914-ben. 1947-ben szintén zajlottak állagvédelmi munkálatok, nem sokkal a II. világháborút követően. A területen a régészeti kutatások 1968-ban vették kezdetüket.

 

3.kép  Kiállítás az öregtorony emeletén

 

4. kép  A vár látképe északról

 

Vranduk vára a hegyi erődök típusához tartozik. A felújítások ellenére megtartotta eredeti formáját, emlékeztetve minket a korai európai várakra. A középkorban az öregtorony magasabb volt, az udvar területét pedig falakkal vették körül. A kisebb torony és a keleti fal később épült, a vár bejáratának védelme céljából. A bekerített várudvar területen számos más létesítmény is működött, például a „ Dizdar kuca” (várparancsnok háza),  melynek maradványait is megtalálták. Az oszmán időszakból és a középkorból számos tárgyat találtak a régészeti feltárások során. (edények, ékszerek, érmék, szerszámok stb. stb.) A leletek Zenica város múzeumában tekinthetőek meg. 1999-ben a Zenica Városi Múzeum a kormányzattal és egyes helyi közösségekkel együttműködve megkezdődik a Vranduk óvárosának megóvására és helyreállítására. 2005-ben a Vranduk óvárosa Bosznia és Hercegovina nemzeti emlékművévé vált.

 

5. kép  A vár bejárata a keleti oldalon

 

6. kép  Vranduk alaprajza

 

7. kép  Panorámafotó. Vranduk vára, jobbra a Sultan Fatih mecset és a Boszna folyó kanyarulata

 

A Vrandukban működő régi mecset, közismertebb nevén a Sultan Fatih mecset, a vár 1463-as elfoglalását követően épült. Az nem ismeretes hogy a mecset eredetileg is így nézett-e ki, egy azonban biztos: a vár mecsetjeként működött. Napjaink Vrandukban levő mecsetje a kétszintes fából épült galériával (mahfil) és fa minarettel rendelkező mecsetek közé tartozik. Két bejárata van; az egyik északon, a másik pedig nyugaton található. A későbbi beavatkozások során a tető burkolatát és dőlésszöget megváltoztatták. A mecset imámjai a vranduki Ivanovics családból kerültek ki, a határozat értelmében, amelyet a Boszniai váli (civil kormányzó) Silahdar Abdullah pasa bocsátott ki Muharrem hónapban (1195. AH – 1780/1781).

 

  

8-9. kép  A mecset északi és nyugati bejárata és a mithrab belseje

 

ifj. Fidrich Tibor

 

Források: Lejla Agic – The Royal City of Vranduk – kiállításvezető – JU Muzej grada Zenice 2018-április

                  Vranduk vár és a Sultan Fatih mecset információs táblái.

Ajánlott irodalom:

Husref Redzic és Hamdija Kresevljakovic – Bosznia és Hercegovina középkori várai című könyve (Redzic -1953, Kresevljakovic-2009) 351. oldal -  Fordította: Szatanek József. kézirat

Bosznia várai a tapasztalataim szerint kívül esnek a hazai várkedvelők érdeklődési körén. A terület erődítései viszonylag ritkán szerepelnek a váras csoportok fénykép kollekcióiban. Történetük, felépítésük részleteire vonatkozóan Szatanek József pótolhatatlan információin kívül, szinte nincs magyar nyelvű információ. Hatalmas kincs a témában Husref Redzic és Hamdija Kresevljakovic – Bosznia és Hercegovina középkori várai című könyve (Redzic -1953, Kresevljakovic-2009) amelyet a magyar kutató a bosnyák régészeti lexikon adataival kiegészítve fordított magyarra. A mű kéziratban maradt fenn, könyvben való megjelentetése sajnos még várat magára.

Boszniai kalandozásaim során jutottam el Tesanj városába, melynek várát, a Zenica-Doboj kanton Turisztikai Szövetségének támogatásával megjelentetett kiadvány- Tesanj évszázadai – vonatkozó részeinek fordításával igyekeztem bemutatni. A szerző-Jamin Mandzukic történész professzor. A teljes anyag nemsokára elérhető lesz az interneten pdf formátumban.

Tesanj város észak és közép Bosznia határán helyezkedik el, a környező hegyek lejtői között. Jellemvonásaival azon helyek közé tartozik, amelynek története egyidős a homo sapiens megjelenésével. Számos régészeti lelőhely (Trebacko brdo, Paklenica, Tesanj) támasztja alá ezt az állítást. A rómaiak megjelenése előtt a kelta törzsek a Bosna és Usora folyók sekélyebb részén telepedtek le, új szokásokat, életmódot terjesztettek el, és a bronzeszközök használatának kultúráját is. A kelták azonban asszimilálódtak, és bár sokkal kevesebben voltak, mint az illír törzsek, de kultúrájuk jóval fejlettebb volt. Néhány évszázados jelenlétüket régészeti leletek igazolják, például kelta kard, tőrök, lándzsák, fibulák, és egyéb használati tárgyak a mindennapi életből. A nyelvészek éltal végzett kutatások azt mutatják, hogy több mint 600 szó a délszláv nyelvben kelta eredetű. A bosnyák folyók nevei például ezek közé tartoznak: Brka (ami azt jelenti, hogy bőven van), Bosnia (nyugodt és kiterjedt), Buna (ami hangos), Una (ami azt jelenti, hogy beáramlik), Drina (erős) vagy akár Tesanj város neve, amely a kelta nyelvben szereplő tesseni szó alapján kis kastélyt jelent.

Pontosan a bronzkorban a Tesanjka folyó mély kanyonjának magas szilaszirtjeinek tetején az első kelta-illír törzsek emelték az első erődített helyeket. Ezeket a rómaiak elpusztították a Balkán-félsziget meghódítása során. Helyére egy erődöt építettek, amely menedékként szolgált. Az erőd ismét elpusztult a 6. és 7. században, a Szlávok Balkánra való benyomulása során. A helyi földesurak később a középkor folyamán egy kisebb várat emeltek ez egykori római erőd helyén. Egyes történelmi források szerint Tesanj messze feküdt azoktól a stratégiailag fontos katonai és kereskedelmi útvonalaktól, amelyek az erős Magyar Királyságot Bosznián át összekötötték az Adriai partokkal. a 14. század első felében II. István bosnyák bán idején Usora bánság a középkori Bosznia része lett, és a század végére Tesanj a Zlatonosovic arisztokrata család birtokai közé tartozott. A Zlatonosovic család birtokolta a Bosznia folyótól és a Drina folyótól lefelé eső területeket, a Drina folyó menti területeket keleten Tesanj, Doboj, Dobor és Srebreni városokkal együtt. A család legismertebb képviselői testvérek voltak: Vukmir hercek (?-1424) és Vukasin (?-1430). Bár a hierarchia szerint nem tartoztak a magasabb arisztokráciához, úgy, mint a Hrvatinic, a Kosaca vagy a Pavlovic családok, a nevüket számos Bosnyák uralkodó említi okleveleiben a 14. és a 15. század során. Példának okáért Vukasin Zlatonosovic Usora bánság vezetője tanúként szerepel Ostoja István egy oklevelében, melyet „in Usora, in Listica” (Lijesnica Maglaj közelében) adtak ki 1399. január 15.-én. A Zlatonosovicsok képviseltették magukat az 1389-es rigómezei csatában sógoraik Vladja és Stipan révén, akik az előkelő Kosaca családból származó Vlatko Vukovic bosnyák herceg seregében harcoltak, és tragikus módon Oszmán szolgaságban végezték. Nem tisztázott, hogy pontosan mi történt azt követően, miután az utolsó Zlatonosovic 1430-ban elhagyta a régió politikai színpadát. (Történészek szerint 1430-ban halt meg a II. Tvrko király elleni ütközetben).

Egyes bizonytalan adatok szerint úgy tűnik, hogy Radivoj (II. Tvrtko unokaöccse, féltestvérének (Ostoja Istvánnak egyik természetes fia) Bosznia akkori (királyi cím nélküli) vezetője szerzett meg néhány királyi birtokot: Vrandukot, Tesanjt, és Soko-t Gracanica közelében. Nikola Lasvanin atya a Fojnica monostor krónikása rámutatott, hogy Tomasevics István bosnyák király nagybátyjának Radivoj Kotromanic-nak adományozta Tesanjt 1461 szeptember 18.-án. (Radivoj kétszer is ellenkirály volt, de az adományozás idejére már régen megbuktatták). „ A korona igaz és hű szolgálatáért Tomasevics István királysága óta pontosan itt Komotinban, Luka-ban, és Tesanj-ban Usira bánságban.” A jó kapcsolat és az adományozás oka az utolsó Bosnyák király részéről talán egyfajta köszönet lehetett nagybátyja felé, hogy segített az év nyarán (1461 július 10.) apjának István Tamás bosnyák uralkodónak meggyilkolásában. (István Tamás 50 évesen halt meg tisztázatlan körülmények között. Egyes híresztelések szerint halála nem természetes úton történt. Radivoj és István fia összeesküdtek ellene, más elképzelések szerint Mátyás és Mehmed is részt vett a cselekményben.

Ezeket az elképzeléseket a történészek később elutasították.) Bosznia 1463-ban került Oszmán fennhatóság alá, Tesanj pedig hamarosan egy bábállam fővárosává vált Kotromanic Matyás vezetésével. Radivojt 13 éves fiával és Tomasevics István bosnyák királlyal és Radivoj Pavlovic-al együtt Jajce 1463-as elfoglalása után a szultán kivégeztette. Őt Matija Sabancic (Kotromanic ház) követte, amikor is Mehmed 1465 utolsó hónapjaitól kezdve Bosznia királyának nevezte ki. Matija egyike volt az 1463-ban kivégzett Radivoj 3 fiának.1471-ben említették utoljára a források. 1472-től a bábállam új királya Matija Vojsalic lett a Hrvatinic házból, de 1476-ban eltávolították, mivel konspirált a magyarokkal a szultán ellenében. Az oszmánok ezt követően meg is szüntették ezt a mesterséges tisztséget. Istvánffy Miklós történetíró szerint Tesanj végső oszmán megszállása 1520-ban történt. „ A Tesanj-iak és Sokoliak, miután tudomást szereztek a Srebrenikeiek sorsáról, az erődöket felgyújtották, és a szökés mellett döntöttek. És így az erődök, amelyeket mi évszázadokon keresztül megvédtünk, elbuktak az elöljárók tunyasága miatt. A további Ottomán hódításokat követően Tesanj mályen a hátországba került, és elvesztette stratégiai jelentőségét, így a várat is elhanyagolták. Ez jól látszik Sarhos-Ibrahim pasa 1620-as a Boszniai várak állapotáról készített jelentésében is, amelyben azt írja, hogy Tesanj erődje elhanyagolt. Az erődítmény maradt is elhanyagolt, ám amikor az Oszmán Birodalom csapatai vereséget szenvedtek 1683-ban Kalenberg-nél Bécs közelében, és a Habsburgok ellentámadásba kezdtek, a vár újra előtérbe került. Mint a kapitányság egyik főhadiszállása, valamint fontos stratégiai pontja az Oszmán birodalom északi határainak, az erőd felújításra került a 18. század első felében. Az alsó vár építése 1703-ban kezdődött, II Musztafa szultán és a Bosnyák vezér Mehmed pasa uralkodása alatt, és a nagy torony (Dizdar Torony) és az árok építése Ali pasa és Szulejmán pasa bosnyák kormányzók idején kezdődött 1745/6 és 1746/7-ben. Így nyerte el a vár végleges formáját és lett a Bosnyák tartomány egyik legnagyobb erődítménye.

Abban az időszakban történt Tesanj történetének egy nagyon fontos epizódja, melynek főszereplője Savoyai Jenő volt. Bár francia származású volt, anyai részről pedig olasz, jelentéktelen kinézete miatt nem fogadták el a francia katonai akadémián, így szolgálatait I. Lipót Habsburg uralkodónak ajánlotta fel. Katonai karrierje az elkövetkezendő évtizedekben briliáns és felfelé ívelő volt, de negatív személyként emlékeznek rá Boszniában; ő vezette a Habsburg expedíciós erőket 1697 őszén, akik felégették és kirabolták a Boszniai tartományt a Bosna folyó mentén, így érkeztek Szarajevóba 11 nap alatt. Tesanj városa is károkat szenvedett pusztításaik során, bár a várat nem tudta elfoglalni a november elején történt 2 napig tartó ostrom során. A két birodalom csatája drámai változásokat eredményezett, mert „Undjurovina”-ból rengeteg muszlim menekült jött és telepedett le a Spreca, Bosna és Drina folyók völgyeiben, Savoyai pedig az ellenkező irányban 40000 bosnyák katolikust telepített le Szlavónia hatalmas területein. Mielőtt a kapitányságokat eltörölték 1833-ban, egy a vár állapotáról készített jelentésből kiderül, hogy jelentős tüzérséggel rendelkezett. A város védelmére 30 különböző kaliberű ágyú állt rendelkezésre, 200 kézifegyver, 200 szablya, hatalmas mennyiségű puskapor, élelmiszer egy hosszú ostrom szükséges kellékeként. A katonai egységek 1840-ben hagyták el a várat. 1878 tavaszán közvetlenül Bosznia Osztrák-Magyar monarchia által okkupációja előtt, a Szarajevóból jött parancs szerint az összes fegyvert Tesanj várából el kellett szállítani, az ágyukat pedig a súlyuk miatt megsemmisítették.

 

1881 után az Osztrák-Magyar igazgatás fontolgatta a Torony börtönként való hasznosítását, de ez csak rövid ideig tartott. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság idején a várat felhagyták és rommá vált. Az 1950-es évek elején kezdtek neki kisebb régészeti kutatásoknak vagy kisebb konzerválási munkálatoknak. A 70 évek közepétől a 80-as évek közepéig a rekonstrukciós munka sokkal intenzívebben haladt kulturális és természeti emlékművek és ritkaságok védelmével foglalkozó hivatal, a Tesanj Kulturális Tanszék és Bosznia és Hercegovina Földmúzeum képviselőinek bevonásával. Ebben az időszakban restaurálták az Óratornyot, a „Hibás” tornyot (Kapitány torony) és a védőfalat, amely összekötötte az egykori sokszögű toronnyal. Az 1992-95 ig tartó háborút követően Tesanj város az Oktatási, Tudományos, Kulturális és Sport Minisztérium együtt dolgoztak a falak a Dizdar Torony és a tetőzet javításán. Ez jelentette a helyreállítások alapját.

 

A kulturális műemlék fontosságának felismerése után a helyi önkormányzat intenzív beruházásokat hajtott végre az elmúlt években, és azt tervezik, hogy teljes mértékben felújítják ezt a monumentális komplexumot állandó kiállítások és egyéb kulturális tartalmak számára.  Tesanj épített komplexumát 2003 ban nemzeti emlékhelynek nyilvánították, és állami oltalom alatt áll.

 

ifj. Fidrich Tibor 

 

Forrás:

Jasmin Mandzukic - Tesanj évszázadai - A JU múzeum állandó helytörténeti kiállításának vezetője.-Fordította: ifj. Fidrich Tibor.

Ajánlott Irodalom: 

Husref Redzic és Hamdija Kresevljakovic – Bosznia és Hercegovina középkori várai című könyve (Redzic -1953, Kresevljakovic-2009)

Fordította: Szatanek József. kézirat 

 

2018. március 2.-án az Amatőr Várkutatók Fóruma című csoportban Gulio Turco hadmérnök 1569-1572 között készített rajzaiból osztottam meg egy csokorra valót. Két ábrázolás keltette fel az érdeklődésemet: Az egyik Rajk váráról, a másik pedig Mórichelyről készült… Elhatároztam, hogy egy kisebb túra keretében felkeresem ezeket a várhelyeket. A blog legújabb írásában a helyszínen tapasztaltak és az általam fellelhető adatok alapján szeretném bemutatni a két erődítést.

Rajk vára  (1566,67– 1600)

 A középkori vár környezetét elképzelni a mai terepadottságok alapján igen nehéz. A Közép Zala vidékének dombjai között észak-déli irányú völgy (Kanizsa patak völgye a vár idején) húzódik. Lényegében ez a patakvölgy köti össze a Mura és a Zala folyót. Ebben a völgyben haladt Kanizsától északi irányba egy fontos közlekedő út, illetve ebben találtak utat maguknak a környék időszakos illetve állandó vízfolyásai, többek között a Kanizsa patak (később Principális csatorna). A dombhátakról lefolyt és összegyűlt csapadékvíz miatt is a terület középkorban, és a kora újkorban erősen ingoványos volt. A környéken élők az ingoványban található kisebb szigeteken éltek. A XIX.-XX. század vízszabályzási műveleteinek köszönhetően vált a terület összefüggően lakható településsé.  A vár Hahót-Sárkányszigettől mintegy fél mérföldnyire, a mocsár középén feküdt, de immár a Kanizsa patak másik oldalán. Az átkelés a vártól nem messze, egy malom és gát alatt vezető úton volt lehetséges, amely kihegyezett fákkal volt elzárva. Viszont a vártól a gát hadászai szempontból mégis messze volt. Az ott átkelőket ágyúval nem lehetett sakkban tartani, sőt észrevenni sem lehetett. Az 1570-es évek végi elképzelés szerint (Eck Zu Salm győri főkapitány vezette Muster Comission-1579 tavaszán) éppen ezért volt tervbe véve egy várhoz közelebbi gát építése.

Néhány történeti adatot szeretnék megosztani. Maga az erődítés a helytörténeti adatok szerint a helyi birtokos Rajki család nemesi kúrájának megerősítéséből jött létre feltehetőleg a 16. század közepén. Egy Ferdinánd által a kapornaki konvent részére 1545. április 3.-án kiadott utasítás még csak Rajki Gábor kúriáját említi, viszont az 1567. évi országgyűlés által hozott rendelet, már konkrétan említi a várat. Koppány Tibor Kastélyok a végvárak mögött című könyvében konkrét időpontot sikerül az építési időt illetően meghatározni.

„Ez történt a zala megyei Rajk esetében, ahol a birtokos Rajki család udvarháza köré az 1560-as évek végén tahy Ferenc kanizsai kapitány segítségével Rajki gábor, az alsólindvai Bánffyak várainak prefektusa építtetett négy sarokbástyás palánkot, s abba, mint Kanizsa vára alá tartozó végvárba, 1574-ben rendelt 20 fős fegyveres gyalogos őrséget II. Miksa király.”

Müller Veronika: Az egerszegi vár a XVII. Században - Zalaegerszegi Füzetek 2. (Zalaegerszeg, 1976)

Az 1567. évi országgyűlés elrendeli, hogy a törökhöz közelebb eső véghelyeken (Keszthely, Szentgyörgyvár, Rajk) állandóan lovas katonaság tartózkodjék.''

Rajki György és Rajki Gábor, Albert és János közötti birtokper Vasvári káptalan által kibocsátott 1580-as  jegyzőkönyveiből kiderül, hogy az építésnél a környékbeli falvak jobbágyai is részt vettek. 1569 körül Gulio Turco olasz hadmérnök is járt erre, és felmérte a várat. (Itteni tevékenysége talán épp annak köszönhető, hogy az uralkodó 1568-ban átvette a várat a Kanizsai családtól, és egy jövőben Kanizsai vár körüli védelmi koncepció miatt fel kellett mérni ezeket a kis várakat is. Később a Kanizsa várának környezetében levő kis várak, palánkok, amelyek a terület átkelőit, útjait felügyelték, a természeti adottságokkal kiegészítve egy komplett védelmi rendszert alkottak.)

1582-ből származó adat arról tanúskodik, hogy a várnak helyet adó szigeten lakók iszonyú szegénységben élnek, és az állandó török veszély miatt szántójuk sincs. 1588-ban a török Kéthellyel, Kehidával és Hídvéggel, Fityeházával együtt felégette, azonban újjáépítették, mert 1594 és 1598 között ismét említik a zalai végvárak között. Egy 1588-as adat arról tájékoztat minket, hogy a vár belső területe teljesen felhagyott, elhagyatott. (interior penes castrum totaliter deserta.) 1594-ben két adatunk is van a várról, ami azt jelenti, hogy pusztításából újjáépítették, újra benépesítették.

Az első a Zala Vármegye regesztáinak gyűjteményéből származó 1594. május 27-i adat, mely említi a várat a török elleni zala megyei felkelés egyik gyülekezőhelyeként.

Bilkei Irén - Turbuly Éva: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1555-1711 I. 1555-1609 - Zalai Gyűjtemény 29. (Zalaegerszeg, 1989)Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztai – 330.-1594. május 27.-60. oldal

A megye nemes és nem nemes lakói között sokan vannak olyanok, akik megtagadják, hogy szükség esetén az alispánok szavára hadba vonuljanak. Ezért úgy határoztak, hogy az ilyeneket 12 frt bírsággal sújtsák. Mivel olyan hírek járnak körbe, hogy a szigeti várnál az ellenség cselre készül, úgy határoztak, hogy a megye minden lakója köteles azonnal felkelni (insurgere) és fegyveresen összegyűlni szükség szerint Sümeg, Kapornak és Rajk váraknál, a fenti büntetés terhe alatt..

A második Cristoph Haym kanizsai kapitány 1594-es jelentése, amelyben több várral egyetemben a Rajki vár állapotáról is beszámol:

Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992) Kerecsényi Edit: A Kanizsa környéki végházak helyzete a vár 1594–96 közötti protokollumai tükrében

Haym első terjedelmes jelentéseiben főleg a kanizsai vár, az utak, a palánkok s a város állapotáról számolt be. Megítélése szerint Kanizsa olyannyira düledező és rozzant, hogy egyes pontjain nem is védhető. Újudvar, Kilimán (Khielman-sziget), Kacorlak, Rajk és a többi megszemlélt végházról is az volt a véleménye, hogy azok oly nyíltak és védtelenek, hogy az ellenségnek nem tudnának ellenállni.

…Helyette azt javasolta, hogy ezen háborús időkben a végvárakat — pl. Kiskomárt, melyet Kanizsa után a legjelentősebbnek tartott — valamint a végházakat: Újudvart, Kacorlakot, Kilimánt, Szigetet, Rajkot és Kapornakot (Kapernach?) — több hadinéppel és fegyverrel lássák el. Szükséges, írta, hogy Kiskomárba még 200 német és 50 haramia, Újudvarra 50 haramia és 60 német, Kacorlakra 20 haramia, Kilimánba, Rajkra és Kapornakra 100—100 haramia kerüljön erősítésül a szolgálatot ellátó német katonák mellé.

A rajki palánk dicsőséges pillanatáról tesz említést Haym jelentése, amikor 1595. március első napjaiban a védők az oszmánok támadását sikeresen visszaverték.

Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992) Kerecsényi Edit: A Kanizsa környéki végházak helyzete a vár 1594–96 közötti protokollumai tükrében

…Azon év március első napjaiban is Rajkot támadta és rohamozta a szigeti Hasszán basa, ám a rajki vajda, Rajky Albert vitézül ellenállt. Végül Hasszán kénytelen volt csúfosan elvonulni. Haym elismeréssel írt a rajki vitézek helytállásáról, majd kérte a főherceget, hogy a nemes és tisztes nemzetségből származó Rajky Albert havi 16 talléros fizetését jutalomként 20-ra, Belzi István hadnagyét pedig 5 tallérról 7-re emelje fel. Megjegyezte még, hogy a török támadás következtében a haramiák itteni állataikat elveszítették, a lovak pedig a vetést lelegelték és összenyargalták. Javasolta, hogy a kárt a haditanács térítse meg. Ha pedig pénz nem lenne e célra, megfelelő mennyiségű posztót adjon helyette…

Talán a fokozódó oszmán veszély vagy az új védelmi koncepciójegyében döntés született a vár környezetében levő gázló megszüntetéséről (áthelyezéséről ?)

Bilkei Irén - Turbuly Éva: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1555-1711 I. 1555-1609 - Zalai Gyűjtemény 29. (Zalaegerszeg, 1989)Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztai - 1598. augusztus 2. – 619. 100. oldal.

A rajki gázlót a szomszédos faluk, tudniilik Hahót, Pölöskefő, Kacorlak és Söjtör lakói rontsák el. Erre Rajky Albert, a rajki vajda viseljen gondot.

Rajki várának 1600-ban bekövetkezett pusztulásáról Dr. Vándor László 1994-es írásából Simon Éva által átvett adatát tartalmazó tanulmányából kaptam információt.

Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 42. (Zalaegerszeg, 1997)Simon Éva: Magyar nagybirtokosok tervezetei a Kanizsával szembeni végvidék kiépítéséről – 64. oldal

…az ostrom idején a környező kis várak legénysége Georg Paradeiser kanizsai főkapitány (1598-1600) parancsára a fővárba vonulva őrházát lángra lobbantotta. Leégett Fityeháza, Bajcsavár, Keresztúr, Újudvar, Rajk és Kielmansziget erőssége, de a tűz martalékává vált a Zala völgyének előterében álló Pölöske vára is.18

Felépítését illetően értékes adatot találtam Koppány Tibor könyvében:

Turco rajzainak egy része hasonló kastélyokat ábrázol. a legegyszerűbb épületforma, a már említett, késő középkori és háromosztatú nemesi ház a Rajki családnak a zalai Rajkon egykor állt kastélyáról készített rajzon látható: árokkal körülvett, négy sarkán kerek bástyákkal megerősített palánk, udvarán téglalap alaprajzú, belső osztás nélküli épülettel. helyszíni kutatás hiányában feltételezés lehet, hogy az ábrázolt épület olyan emeletes ház pinceként használt földszintje, amelyet két boltövvel alátámasztott, háromszakaszos dongaboltozat fedett és afelett, a felső szinten helyezkedett el az eredetileg nemesi lakóhelyként szolgáló három helyiség. hasonló a mai zalacsány határában árkaival, illetve egykori patakmedreivel körülhatárolt, a csányi család birtokában volt kastély rajza is. annak hasonlóan az alsó szinten egyterű épülete előtt középen azonban torony helyezkedett el, amelynek bejáratához külső lépcső vezetett fel.

Alaprajzát Giulio Turco 1571–1572-ben készült, RAIcH feliratú rajza örökítette meg  Ezen olyan, mintegy 60 × 70 méteres palánkvárlátható, amelynek négy sarkán egy-egy hegyesszögű bástya állt és déli oldalán, a két bástya közötti kötőgát jobb harmadában falazott kaputorony emelkedett. A kapuhoz hosszú fahíd vezetett át a nagyjából tizenöt méter széles vizesárkon. Az árok külső szélén újabb palánksor húzódott, a híd előtt kisméretű elővárral. A vár belsejét a rajz üresen ábrázolja, azonban a későbbi adatok szerint, a zalai kis végvárakhoz hasonlóan, ez is a birtokos család udvarházából épült ki. építtetője valószínűleg középkori eredetű nemesi kúriából a Rajky család volt. A 16. század közepén birtokosa Rajky Gábor, aki 1549 és 1569 között az alsólindvai Bánffyak birtokainak, várainak és kastélyainak prefektusi tisztségét viselte. Szigetvár 1566-ban történt elestét követően a Kanizsa központtal megszervezett, „A Balaton és a Dráva közötti Főkapitányság” végvárai közé került. Palánkbástyás formájára még 1566–1567-ben Tahy Ferenc kanizsai főkapitány építtette.

(Koppány Tibor – Kastélyok a végvárak mögött Balassi kiadó 2014)

Annak ellenére, hogy a vár a kora újkorban elpusztult, a XX. század végén sajátos módon, nem messze a vár eredeti helyétől, újjászületett. 1997-ben Vigh László, a falu akkori polgármestere Felsőrajk falu közepén barátaival elkezdte felépíteni az egykori vár farönkökből, álló, elképzelt palánkját, földhányásokkal, árkokkal, függőhíddal. A helyszín kulturális központtá nőtte ki magát, ahol rendszeresen tartanak különböző hagyományörző rendezvényeket. A stílusos palánkrekonstrukció megszemlélését követően fel akartam keresni az eredeti várhelyet is. A terület ismert, Várhely pusztaként ismerik. Autóval viszonylag könnyen megközelíthető, az a kis lakott tanyaépület, ahol autónkat leparkolhatjuk. Több ház volt a jelenleg meglevő ház körül; az egykori házakat eladták, majd később elbontották. A tarlós földön levő rengeteg téglatörmelék is ezt igazolja. Az Osztrák Magyar Monarchia írásban és képekben című könyv Zala Vármegyét bemutató szegmensében olvasható, hogy az egykori vár helyét a vasút szeli át. Nosza, elindultam a vasúti sínek irányába. Ott felvettem egy GPS koordinátát, majd a sínektől kiinduló gyalogösvényen indultam vissza Várhely puszta irányába. A sínektől kb. 50 m-re bal kézre esik a Várhely. Bolygatott, bozótos, terület (méhészkedésre utaló nyomok) ez is lombos időszakban áttekinthetetlen. A tanya tulajdonosa elmondta, hogy 25-30 évvel ezelőtt még látszottak az egykori erősség nyomai, de eldózerolták azt is. A bozótos területen mindenesetre érdemes lenne kutatni, hogy az egykori várból maradhatott-e valami a vasútépítés és az egykori házak bolygatása következtében…

Mórichely (Miklósfa – Kanizsa közelében) (1560-as évek – 1578)

Somogy és Zala megye határán a Kanizsa patak mocsaras völgy állt a török portyázások útjában. A mocsáron gázlók és hidak vezettek át, de ezek a Kanizsai vár valamint a közelében létesített erődítmények ellenőrzése alatt álltak.

A korabeli leírások szerint az egyik ilyen fontos (vízi) átkelő a 16. században Mórichelynél volt. itt vezetett keresztül a Kanizsa patak völgyét átszelő, a várat északról megkerülő út. ( Sz.Simon Éva: Az út Csurgó–Iharos–Szentpéter–Liszó–Mórichely állomásokon keresztül, tehát északnak ment Kanizsára)

Miért pont Mórichely? Erre Szepesiné Simon Éva történész az OSZMÁN TERJESZKEDÉS ZALA MEGYÉBEN A 16. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN című írásában találunk választ.

„…Zákány felől Kakonyán keresztül az út a Muraközben fekvő Kottori felé vezetett. 1570 körül pedig a Zrínyiek viszonylag jól védett birtokai még veszélyes terepnek számítottak. A másik, hogy a természeti viszonyok rövid idő alatt – 1570 és 1579 között – jelentősen megváltoztak a területen. 1577-ben ugyanis Andreas Kielman von Kielmansegg kanizsai főkapitány (1577-1581) elkezdi építtetni a keresztúri gátat, amely mesterségesen alacsony vízállást hozott létre a Kanizsa-patak alsó szakaszán, ezzel több, addig nem létező átkelési pontot teremtve. Ez a későbbiekben felértékelte Kakonya szerepét. 1570-ben azonban még más volt a helyzet. Kakonyához közel, a patak túloldalán állt Keresztúr, ekkor már óolasz bástyás palánkerődje, ahol 1569 óta további erődítési munkák folytak. További akadályt jelentett Molnári és Letenye, ezzel megnehezítve a törökök észrevétlen tovább haladását. Ráadásul Kakonya közelében, a Mura egyik régi vízfolyásán áradáskor átfolyt a víz a Kanizsa-patak völgyébe. Itt tehát könnyen kutyaszorítóba kerülhettek volna a portyázó szpáhik. Valószínűleg ezért döntöttek Mórichely mellett.”

A kis árpád kori település rotundáját a Somogy megyei várak eleste és Kanizsa várának előtérbe kerülése után (az 1556-os sikertelen Szigetvári ostromot követően, még inkább a 60-as években Rajkhoz hasonlóan) kezdték a kanizsaiak megerősíteni. A körtemplomot palánkkal és árokkal vették körbe. Vele ellentétes oldalon volt a bejárat. A várba az árkon keresztül kis fahíd vezethetett. Ezen az oldalon két kis rondella volt található, feltehetőleg a bejárat védelmére.

Kanizsa című  lokálpatriota hetilap - Bakonyi Erzsébet -  Büszkék lehetünk régészeti leleteinkre című cikke:

Az egykor Somogy vármegyéhez tartozó Mórichely falu plébániája már az 1332-37 évi pápai tizedjegyzékben említésre került. A mórichelyi Árpád-kori rotunda (körtemplom) helyének lokalizálása csak 1978-ban sikerült, mikor Vándor László a Mórichelyi-mezőn, a jankapusztai útelágazás közelében azonosította a falu középkori templomának maradványait. A szántóföldben rejtőző maradványok jelenleg nem veszélyeztetettek, azonban e romok tudományos-építészettörténeti jelentősége miatt kívánatos lenne a feltárás folyatatása és befejezése, valamint a rom nagyközönség számára is élvezhető bemutatása

Fontos adat  Mórichely környékéről, amely szerint 1569. júniusában a kanizsai főkapitány, Thúry György és vitézei a falu közelében összecsaptak a szigeti bég törökjeivel és megszalasztották őket. A falu elpusztult.

1575 Mórichely erődítését sikertelenül ostromolta a török.

A kis vigyázóhely sorsát  egy új védelmi koncepció pecsételte meg.

Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)Kelenik József: A kanizsai védelmi övezet és természetföldrajzi adottságai a XVI. század 70-es éveinek végén – 167. OLDAL

„…egy dombon épült 1578-ban a bajcsai palánk. Ez a vár 500 fős helyőrségével Kanizsa után a környék második legerősebb helyének számított. A biztosok és Kielmann kapitány tökéletesen egyetértettek abban, hogy a vár nem megfelelő helyen épült, mivel két környező domb is föléje magasodik, ám mivel az út itt vezetett keresztül nem lehetett máshová építeni. Mivel Bajcsavár ezt a mocsáron átvezető fontos utat immár ellenőrzése alatt tartotta, feleslegessé vált a túlparton az ugyanezt az utat vigyázó Mórichely palánkja, mit hamarosan fel is robbantottak. Őrségét pedig az elhagyott szentmiklósi templomból kialakított új erősségbe helyezték át, a csákányi átkelőhöz vezető út őrzésére.”

A Miklósfa – Surd út mellett a Liszóra vezető út elágazásánal, a Gyékényesre vezető út mellett a szántóföld rejti az egykori körtemplom és település a maradványait. A felszínen semmi sem látszik.

 

ifj. Fidrich Tibor 

 

Források:

https://djnaploja.wordpress.com/2018/04/26/zalaszentmihaly/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/felsorajk-vara-ma-2272541/

https://www.youtube.com/watch?v=e7LH-ez1Pj8

http://www.varbarat.hu/varak/rajk.html

Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992) Kerecsényi Edit: A Kanizsa környéki végházak helyzete a vár 1594–96 közötti protokollumai tükrében

Bilkei Irén - Turbuly Éva: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1555-1711 I. 1555-1609 - Zalai Gyűjtemény 29. (Zalaegerszeg, 1989)Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztai - 1598. augusztus 2. – 619. 100. oldal.

Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)A török háborúk kora (1540-es évek–1690)Vándor László: A zalai végvárrendszer a 16–17. században - 91.oldal

Bilkei Irén - Turbuly Éva: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1555-1711 I. 1555-1609 - Zalai Gyűjtemény 29. (Zalaegerszeg, 1989) Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztai – 330.-1594. május 27.-60. oldal

Müller Veronika: Az egerszegi vár a XVII. Században - Zalaegerszegi Füzetek 2. (Zalaegerszeg, 1976)

Zala megye helytörténeti lexikona - Kéziratos regesztagyűjtemény Ebergény-Felsőrajk - Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regesztagyűjtemény 7.Felsőrajk 7.148. 80

Báró Forster Gyula: Magyarország műemlékei 2., A Műemlékek helyrajzi jegyzéke és irodalma (Budapest, 1905) Magyarország műemlékeinek általános irodalma – Zala vármegye műemlékei – 1023. oldal.

Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)Kelenik József: A kanizsai védelmi övezet és természetföldrajzi adottságai a XVI. század 70-es éveinek végén 163-174. oldal

Zalai gyűjtemény A zalavári és a kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái 1545-1548 - Zalai gyűjtemény 64. (Zalaegerszeg, 2008)Regeszták 349-582  16-17. OLDAL

A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)Kozák Károly: Téglából épített körtemplomaink és centrális kápolnáink a XII–XIII. században 75. OLDAL

Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)Kelenik József: A kanizsai védelmi övezet és természetföldrajzi adottságai a XVI. század 70-es éveinek végén – 167. OLDAL

Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998) Béres Mária: Erődített templomok a Kárpát-medence középső területén – 33.OLDAL

N. Dvorszky Hedvig - F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1991/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1991) – 9.OLDAL

A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)DÉNES György: Szalonna, feudális főúri szálláshely és kerek temploma 79.OLDAL

Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)A török háborúk kora (1540-es évek–1690)Vándor László: A zalai végvárrendszer a 16–17. században – 90-91. OLDAL

http://lexikon.katolikus.hu/M/Mikl%C3%B3sfa.html

http://www.miklosfa.hu/index.php/ct-menu-item-7/miklosfa-tortenete

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei, Zrínyitől Rákócziig c. könyvének (kézirat) szemelvényei

Szepesiné Simon Éva: OSZMÁN TERJESZKEDÉS ZALA MEGYÉBEN A 16. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN (Egy szandzsák-összeírás összehasonlító elemzésének lehetőségei és tanulságai) doktori disszertáció, Budapest 2011.

2018. márciusában egy kedves ismerős jó tanácsát megfogadva, családommal Celje városát kerestem fel, hogy szemügyre vegyem a romantikus táj fölött őrködő ősi várat, a Cillei grófok sasfészkét. Angol nyelvű források segítségével szedtem össze azokat az információkat, amely e kétségkívül látványos és érdekes erődítményt be tudja mutatni az érdeklődő olvasóknak. Értem ezalatt az építési periódusait, a történetét, vagy éppen a róla szóló legendákat. Bízom benne, hogy a kedves olvasó legalább úgy fogja élvezni az alábbi sorokat, ahogyan én élveztem a várral kapcsolatos adatok feldolgozását.

1451. április 11.  fordulópontot jelentett Celje történetében, ugyanis a Cillei grófok uralkodása idején virágzó település szabad városi jogokat kapott Frigyestől. Vára eredetileg a karintiai Heunberg karintiai grófjainak tulajdonában volt, akik az erősséget a 12. század második felében emelték. A váracska a mai állapotához képest sokkal kisebb volt, egy román kori palotaszárnyat, egy zárt udvart, illetve egy külső várfalat foglalt magába, melynek tetején gyilokjáró volt, ahogyan más várak esetében is abban az időben. Miután a Heunberg grófi család kihalt, 1341 április 16.-án a várat és Cille városát a cillei grófi címmel együtt az Alsó-Stájerország ban (Stíria) levő Sanneck várának (ma Zovnek) ura Sannecki Frigyes kapta IV. Lajos császártól adományként.

A grófok belefogtak a vár komfortos rezidenciává történő átalakításába. A külső várfalat egy gótikus palotaszárnyba építették be, amely a kastély lakóépületeként szolgált. Egy közel 23 méter magas védő tornyot építettek egy közeli dombra, amelyet később Frigyes -toronynak neveztek. Az épület fejlődésének későbbi fázisaiban a várat külső fallal bővítették, kis tornyokkal, melléképületekkel és katonai létesítményekkel, széles védő árkokkal és egy új, a vár központi részébe vezető bejáratot létesítettek. Annak ellenére, hogy a vár rendkívül jól és erősen meg volt erősítve, végső része csak a XVI. Század elején épült, és vált a korszak az egyik legerősebb erődítményévé. Végleges fejlesztési fázisában a középkori várat reneszánsz erőddé alakították át, amely veszélyhelyzetben menedéket nyújtott a helyiek számára.  A XVIII. Században a várat elhagyták, és a köveit egyéb közeli épületek építéséhez használták fel. Állagmegóvását követően vonzó turista látványossággá vált. Modern információs központ és kávézó is létesült a vár területén a látogatói igények kiszolgálására. Szlovénia egyik legnagyobb középkori vára csodálatos helyszínként szolgál esküvők, valamint a nyári időszakban különböző rendezvények és koncertek számára.

A Cillei család – Cilli grófjai 

A Cillei dinasztia ősei az Alsó Stájerországban levő Sanneck (ma Zovnek) várának voltak urai. Miután Celje első birtokosai a Heunburg család kihalt, Sannecki Frigyes adományként kapta Celje városát és várát a cillei grófi címmel IV. Lajos német-római császártól (1341. április 16.). Frigyes ide költözött, modernizálta, és megerősítette a várat annak érdekében, hogy egy kényelmesebb, biztonságosabb rezidenciát alakítson ki családja számára. A város mai címerének – három aranycsillag egy kék háttérben – kialakulása szintén erre az időszakra nyúlik vissza. A Habsburgok hűbéri függőségéből való kilábalás érdekében II. Hermann támogatta Luxemburgi Zsigmondot Magyarország királyát. Megmentette az uralkodó életét a Nikápolyi csatában (1396), majd anyagi és katonai segítséget nyújtott Zsigmondnak a vereséget követő instabil katonai és politikai helyzet megszilárdításában. Hermann és Zsigmond szövetsége 1405-től még szorosabb lett, mikor az 1401-es eljegyzést követően a király feleségül vette a gróf legfiatalabb lányát, Cillei Barbara hercegnőt, aki így Magyarország királynője, majd később  német királynő és a Csehország királynője is lett. Unokája, Habsburg Erzsébet IV. Kázmér lengyel királlyal kötött házasságot, a frigyből 13 gyermek született, közülük 10 maradt életben.

A II. Hermann gróf a dinasztia legerősebb és legbefolyásosabb képviselőjének uralkodása idején a család részt vett a legfelsőbb szintű európai politikai életben, és szövetséget kötött az akkori legjelentősebb nemes családokkal. 1436-ban Zsigmond Hermann utódainak II. Frigyesnek és II. Ulriknak adta az örökös birodalmi fejedelem címet. A családi história számon tart egy tragikus kimenetelű szerelmi történetet is Desenicei Veronikáról. II. Hermann politikai ambícióinak biztosítása érdekében fiát Frigyes összeházasította egy másik nagyhatalmú család tagjával Frangepán Erzsébettel. Frigyes nem volt boldog, hamarosan szerelmes lett egy kisnemesi származású hölgybe Desenicei Veronikába. Frangepán Erzsébetet meggyilkolták, és Frigyes hamarosan nőül vette Veronikát II. Hermann akarata ellenére. Renitens fiát a Cillei vár 23 méter magas tornyába záratta, (Frigyes torony), míg Veronikát 1425. október 17.-én Ojstrica várában (ahol be volt börtönözve) valószínűleg Hermann parancsára megfojtották.

 

                 

Apja az örökségéből is kitagadta, azonban amikor 1426-ban Hermann nevű öccse hirtelen meghalt, újra Frigyes lett a Cillei-vagyon örököse. Hamarosan kegyelmet kapott, sőt 1426 végén erdélyi vajdává történő kinevezése is szóba jött. 1445-től szlavón 1453-tól horvát báni címet viselt.

www.historia.hu-Borbála és a Cilleiek

…Zsigmond egészen a haláláig elhalmozta kegyeivel a Cillei családot, arra azonban gondosan ügyelt, nehogy túlságosan megerősödve veszélyt jelentsenek hatalmára és Magyarország integritására. 1435-től Zsigmond viszonya a Cilleiekhez érdekes kettősséget mutat. Egyrészt, hűen a Luxemburgok hagyományos Habsburg-ellenes politikájához, támogatta a Cillei-territórium kiemelését a Habsburgok fennhatósága alól. Zsigmond 1436 novemberében Prágában emelte a Cillei grófokat birodalmi fejedelmekké. Másrészt viszont világossá tette, hogy Szlavóniában nem szándékozik örökletessé tenni a Cilleiek hatalmát. [...] A későbbi fejlemények azt mutatják, hogy a Cilleiek nehezen viselték a szlavóniai hatalomvesztést, de 1440-ig nem állt módjukban fellépni a helyzet megváltoztatása érdekében….

A Habsburgokkal folytatott háborúskodást 1443-ban egy békeszerződés és a két család kölcsönös örökösödési szerződése zárta le. A család hatalmának csúcsán II. Ulrik idején állt, aki Albert uralkodása idején cseh helytartó is volt. 1452-ben átvette a fiatalkorú V. László feletti gyámságot, ambíciói miatt összetűzésbe került a Hunyadi családdal. Hunyadi János 1456-os halálát követően átvette a főkapitányi tisztet, de szembe került a Hunyadi Párttal, akik Hunyadi László hatalomra jutásának, és az ország megszilárdításának kerékkötőjét látták személyében. A konfliktus tetőpontján Cillei Ulrikot 1456. november 8.-án a Hunyadi párt hívei Nándorfehérváron meggyilkolták. Vele kihalt férfiágon a Cillei család, így a Habsburgokkal kötött örökösödési szerződés értelmében minden uradalmukat és birtokukat (III.) Habsburg Frigyes és örökösei kapták.

               

Legenda: A fekete hollóról

Mielőtt Ulrik gróf részt vett egy csatában, egy hölgy látott egy fekete hollót, figyelmeztette őt, hogy ne távozzon otthonról, mert a fekete holló rosszat jelent. Ulrik azonban figyelmen kívül hagytatta, és egyébként elindult. Miközben Nándorfehérváron tartózkodott, ugyanazt a hollót látta. Miközben megfigyelte, egy ellenséges katona (ellenséges Hunyadi párt híve) leszúrta. Így találkozott Ulrik a végzetével.

 

Séta a vár körül

A vár részeinek ismertetésével 11 információs tábla alapján igyekszem bemutatni a vár részeit és a középkor egyik legerősebb európai családjának életét.

• 1)  A vár területére a Turisztikai Információs Központon keresztül jutunk, amelynek helyiségei az egykori torony mellett találhatók. A Turisztikai Információs Központban jegyeket és ajándéktárgyakat lehet vásárolni, valamint alapvető tájékoztatást kap a látogató Celje-ről és a várról. A Cillei grófokat bemutató állandó kiállítása  "Cilli Today and Never Again" címmel a celjei Regionális Múzeumban található.
• 2) A Veronica kávézóban italokat és desszerteket lehet fogyasztani, míg a vár felé nyíló előterében játszóteret alakítottak ki a gyermekek számára.
• 3) Keleti Belső udvar – Az udvar szolgált helyszínként annak a középkori hagyományőrző programnak, amelyet április és október között rendeznek a várban. A rendezvény lehetőséget nyújt a látogatóknak arra, hogy hiteles környezetben részesei legyenek a történelemnek íjászat és kreatív középkori kézműves műhelyekben történő foglalkozások keretében.
• 4) Frigyes torony – kilátó

A torony II. Frigyesről kapta a nevét, aki II. Hermannak, a dinasztia legerősebb és legbefolyásosabb képviselőjének volt a fia. A 14. században emelték, 23 méter magas, falai 3 méter vastagok.

Az első emeleten sötétkamrát állítottak fel, amely fölött fegyver és egyéb katonai felszerelés tárolására került sor. Eredeti formájában egy gyilokjáró futott körül a torony teljes felső emelete körül. A toronyban tartották fogva II. Frigyes grófot a Desenicei Veronikával - az apja akarata ellenére - történt házasságkötése után.

Legenda arról, hogyan élte túl Cillei Frigyes bebörtönzését.

Frigyes első feleségét Frangepán Erzsébetet meggyilkolták, és a fiú apja akarata ellenére titokban házasságot kötött Desenicei Veronikával. II. Hermann gróf fiát a vár tornyában börtönözte be, míg Veronikát megfojtatta. A legenda szerint II. Frigyest hűséges fegyver hordozója mentette meg a biztos haláltól, aki föld alatti járatot készített. A járaton keresztül látta el a foglyot élelemmel. Azt mondják, hogy a folyosó még mindig látható volt a múlt században, és elég széles volt ahhoz, hogy egy felnőtt ember használhassa.

 

• 5) Várudvar kúttal- A Cilleiek uralkodása idején a vár ezen részén jelentős katonai létesítmények álltak.

Falmaradványok jelzik egy kovácsműhely és az istállók helyét. Napjainkban a várudvar a nyári időszakban szervezett rendezvények fő helyszíne, többek között szabadtéri koncertek és színi előadások, amelyek az augusztus végén rendezett kétnapos várjátékokon érik el csúcspontjukat.

 

• 6) Vár-árok és felvonó híd - A XV. Század folyamán a meglévő természetes árkot mélyítették, és védő-árokká alakították át, amely plusz védelmi funkciót biztosított a Cillei grófok által lakott vár területén. Az árok mélyítése és átalakítása szintén megkívánta a belső várba való bejutás átalakítását. Az eredeti nyomvonalon egy felvonó híddal ellátott kaput építettek.

A Vár kútjának legendája Egy éjjel egy gazdálkodó érkezett a kastélyba, hogy fontos hírt küldjön a tulajdonosának. Ahogy elért az udvarra, hirtelen hangokat hallott: "Hol van a földem, hol van a kastélyom, ki vagyok én? "Amikor a gazdálkodó közeledett a kúthoz, látta, hogy a sebesült Ulrik gróf van derékig a kút vizében. Azóta senki se mert vizet gyűjteni a kútból, amelyet később befalaztak.

        -7) Torony a gyilokjáró (Pelikan út) fölött – Északi torony

             A védőárok északi részén, egy kis kaput találni, amely a „Pelikán út” végpontját jelöli. Nevét egy ismert 20. századi celjei fotográfus Josip Pelikan után kapta, kinek stúdióját a városközpontban lehet megtalálni. A vedő-árok bejárata felett egy három emeletes torony emelkedik, amelyet a Pelikán út fölötti toronynak is szoktak hívni. A 16. század elején épült, miután a Cillei dinasztia már kihalt. A torony jelenleg időszakos kiállításoknak ad otthont.

                    

       -8) Gótikus palotaszárny – Az eredeti vár sokkal kisebb volt, mint a napjainkban látható épületegyüttes. A külső fala ott volt, ahol a Gótikus palotaszárny maradványait találjuk. A 14. században a Cillei grófok belevágtak egy átfogó átalakításba, melynek során a várat egy sokkal komfortosabb rezidenciává alakították át. Ekkor az előbb említett külső falszakasz bele lett építve a készülő 4 emeletes Gótikus palotaszárnyba. A felsőbb emeletek lakhelységként, míg az alsóbb emeletek raktárként és egyéb hasznos célokra voltak használva.

     -9) A Románkori palotaszárny a vár legrégebbi részének minősül. A múltban több emeletből állt. A felsőbb emeleteket lakóhelységeknek használták, míg az alsóbb szinteket funkcionális célokra és raktárként használták. Belső része egy ciszternával ellátott kis udvart tartalmaz. Egy a 16. században történt földrengés során a palotaszárny elpusztult, és egy újabb épült az alapjain. Napjainkban a Román kori palotaszárny termét különböző rendezvények (pl. esküvők) lebonyolítására használják.

  -10) Kilátó terasz – A teraszról nyílik a legjobb kilátás Celje városára. A Celje mentén folyó Savinja folyó csaknem kétezer évvel ezelőtt alakult ki, és fontos közlekedési utat szolgált dél felé a középkorban. A folyó hátterében találjuk a tutajosok védőszentjének templomát, a Szent Miklós templomot, amelyet a Cillei grófok időszakában emeltek.  A tutajosok különleges imákat mondtak a biztonságos utazás érdekében. Nyugatra található a Kamnik-Savinja Alpok.

Legenda – A vár és a Szent Miklós-hegy közötti hídról

A legenda szerint a Savinja folyó bal partján levő Szent Miklós hegyen levő templomot és Celje ősi várát egy bőrből készült függőhíd kapcsolta össze a Cillei grófok idejében.  Századokkal ezelőtt néhány ember még képes volt megmutatni a gyűrű helyét, amelyet a kőzetbe vertek, jelezve az egykori híd helyét. 2018. február végén látott napvilágot a hír, amely szerint a függőhidat újra kívánják építeni 3.3 Millió Euro költségen.

http://www.total-slovenia-news.com/news/728-celje-plans-the-world-s-longest-tibetan-style-bridge-across-the-savinja-river

 

Ales Stopar – Stari Grad Celje

A Celje feletti meredek sziklán álló óvár az egyik legnagyobb ilyen jellegű épület Szlovéniában. Több mint 7000 m2 területet foglal el, és minden bizonnyal az ország egyik legjelentősebb várromja.

A középkorban a Savinja, a Voglajna és a Hudinja folyók összefolyása fontos közlekedési útvonalak metszéspontját jelentette, amely az ősidők óta létezett. Ezt a területet az Illírek lakták, őket a kelták követték, mint az első állandó telepesek. Itt hozták létre a rómaiak Noricum tartomány egyik legfontosabb települését (Municipum Claudia Celeia). A folyók összefolyásánál a korai időkben kialakult kereskedő település a Cillei grófok uralkodása idején érezhetően fejlődött a Savinja folyó feletti sziklaszirten épült vár védelme alatt. Az első erődítés a sziklás gerinc nyugati oldalán épült (a román palota helyén) a 13. század első felében a Karintiából származó Heunberg grófok jóvoltából. A déli oldalon a természetes védelmet a gerinc fölé magasodó sziklafal jelentette.A vár első írásos említései 1125 és 1137 közötti időszakra keltezhetőek; valószínűleg Gunter gróf építette. Az eredeti tulajdonosok a karintiai Vovberg grófok voltak, akik a 12. század második felében építették a várat. A grófi család kihalása után a vár 1333-ban az öröklés útján a Sanneck (Zovnek) urak kezébe került; akiket a helyszín után hamarosan Cilleinek kezdtek el hívni. A városban hamarosan lakóhelyet alakítottak ki maguknak, a várban tisztségviselők tartózkodtak, akik különféle feladatokat láttak el. A vár a Cilleiek tulajdonában maradt egészen az utolsó férfisarj, II. Ulrik 1456-ban bekövetkezett haláláig. Az első császári várnagy Kristóf Ugnad volt, akit 1461-ben neveztek ki a vár élére. A második, Jurij Apfaltrer-t két évvel később követte elődjét… A várnagy 1470-ben Andrej Hohenwart lett. Amikor átvette a tisztséget, megesküdött, hogy gondoskodik az erősségről, és jó állapotban tartja.A tisztséget 1503-ban bekövetkezett haláláig betöltötte. Őt követte Jakob Landau, aki egy délnyugat német hercegség uralkodói tisztségviselője volt. Várnagyi tisztségét I. Miksától kapta, kinek 10000 koronát kölcsönzött. Landau 1514-ben még mindig betöltötte a hivatalát. 1515-ben a várat parasztok támadták meg egy jobbágyfelkelés során. 1516-ban Bernard Raunacher rövid ideig töltötte be a tisztséget, de a császár utasítására át kellett adnia Gasper Herbst-nek, Rudolfswert (később Novo Mesto) bevételeivel együtt. Más várnagyok is követték a tisztségben, akik az adóbehajtásért is feleltek a vicedominus betöltése mellett egyidejűleg. A vár a 16. század végén jelentős felújításon és fejlesztésen ment keresztül. A vár azonban a 17. században elvesztette a stratégiai fontosságát, és lassú pusztulásnak indult. Georg Matthaus Vicher 1681-es leírása szerint a Frigyes toronynak már nem volt tetőzete. Az alsóvár tetőzetét 1748-ban távolították el. Amikor 1755-ben Gaisruck gróf megvásárolta a várat, a vár legszebb faragott köveit a Petrovce és Zalec közötti Novo Celje kastély építéséhez használtatta fel. Az utolsó lakói 1795-ben hagyták el a pusztuló épületet. 1803-ban Andrej Gorisek gazdálkodó vásárolta meg a várat, és kőbányaként kezdte használni. 1846-ban Wickenburg gróf, Stájerország kormányzója vásárolta meg a romokat, ás az államnak adományozta őket. 1871-ben a romok iránti érdeklődés élénkülni kezdett, és kitartott egészen 1882-ig, amikor a Celje-i Múzeumi Társaság erőfeszítéseket tett a vár restaurálásra, amely napjainkban is tart.

A Jugoszláv királyság idején a Maribori hatóság átadta az erősséget a helyi önkormányzat kezelésébe, amely nagyban hozzájárult a vár megőrzéséhez. A második világháború idején a várat felhagyták, de a rekonstrukciós erőfeszítésék folytatódtak a háború után. A Frigyes torony sarkain beton blokkokkal pótolták a hiányzó köveket. Egy parkolót alakítottak ki a vár bejárata mellett. Az északi oldalon a fal meg lett bontva, hogy egy új bejárat legyen egy újonnan kiépített út találkozásánál. (Pelikan út). Minden évben nyár végén a „Celjei csillagok alatt” címmel rendezvényt szerveznek, amely előadásokkal és bemutatókkal igyekszik ábrázolni a középkori életet. Koncerteket is szerveznek a helyszínen. A várat évente mintegy 60000 ember látogatja meg.

A vár építészeti fejlődését, több szakirodalom írja le, melynek legfontosabb megállapításait az alábbiakban összegezzük. Ivan Stopar legfrissebb könyvében az Ostra kopja, bridki meci-(Hegyes lándzsák, éles kardok) a következőképpen jelenik meg.

A vár vizsgálatát a gerinc nyugati részén, az épület legöregebb románkori részén kezdjük meg. Az alaprajz ötszög alakú volt, vagy inkább téglalap alakú, amely megtörött a déli oldalon igazodva a terep alakulataihoz. A nyugati oldalon egy emeletes palotaszárny volt, amelynek falai csupán részleges töredékekben maradtak fenn, tőle keleti irányba pedig egy nagy kúttal rendelkező belső udvar nyílt. Az udvart záró keleti, a támadásnak leginkább kitett fal 3 méterrel magasabb volt, mint a többi külső fal szintje. A fal tetején gyilokjáró.

A második fázisban, talán valamivel 1300 előtt, a Keleti-Nyugati tengelyű gerinc, nyugati oldalon levő sziklatömbjét, amelyre a vár épült, külső védőfalakkal vették körül követve a szikla vonalát. Az északi oldalt egy kis toronnyal erősítették meg, amely a vár magjába történő bejutást ellenőrizte.

A harmadik fázisban, vagyis a 14. század első felében az új tulajdonosok hozzáfogtak a vár kényelmesebb rezidenciává történő átépítéséhez. A keleti oldalon emelt, magasabb falat is felhasználva egy gótikus palotaszárnyat építettek, amely több lakó és funkcionális helységet kínált, mint a nyugati román sítlusú palotaszárny. Lakóhelyiségek csak a két felső emeleten volt, ezeket melegítették, mint ahogyan ezt a kandalló maradványai is mutatják. Az alsóbb szinteken raktárhelységek voltak, és egy kamra, amelyben füstölt élelmiszereket tároltak. Az udvar irányából egy fa lépcső vezetett az első és második emeletre, míg belső lépcsősor vezetett a legfelsőbb emeletekre. Az új palotaszárny megépítésénél a többi falnál 3 méterrel magasabb keleti falat belefoglalták az új épületbe, így az elvesztette addigi védelmi funkcióját. Azonban a keleti oldal védelme továbbra is kiemelt jelentőségű volt, így a vármagtól keletre egy természetes kiemelkedésen egy négyemeletes védőtornyot emeltek, amely közel 3 méteres vastag falakkal rendelkező építmény volt. Az első emeletre egy falépcsővel ellátott bejárat vezetett, míg a tetején gyilokjáró futott körbe. Nemsokára Frigyes toronynak kezdték hívni, mivel Herman gróf ide zárta lázadó fiát Frigyest a Desenici Veronikával történt tragikus kimenetelű szerelmi kapcsolatát követően.

A negyedik építési fázisban a Frigyes torony és a vármag alkotta területet külső védőfallal vették körbe. Az így kapott várterületet északon és délen kis védőtornyokkal is ellátták. A falak követték a sziklagerinc vonalát, tetejét díszítéssel és gyilokjáróval látták el.

Az ötödik fejlesztési fázis során, amely úgy 1400 körül következett be, a keleti falon kívül újabb területet kerített körbe, így az eddigi külső fal egy elválasztó fal lett, amely az új keleti részt választotta el a középső vártól. A Belső várat a palotaszárnyaival védőárokkal választották el a középső várrésztől, amelyen kis fahíd biztosította az áthaladást, és egy kis kaputorony védett.

A vár további fejlesztése nem állt meg a nyugati oldal külső falánál. A hatodik, késő gótikus periódusban, amely a XV. század második felére esett, a gerinc keleti részén levő sziklás felszínre egy erős ötszögű tornyot emeletek. A belső és középső vár közötti elválasztó árkot tovább mélyítették. Eddig a belső várba a sekély árkon átívelő, enyhén emelkedő fix építésű fahíd vezetett. Az árok további mélyítésévél szükségessé vált a belső várba való bejutás megváltoztatása is.Az árok belső oldalára kőpilléreket emeltek, amelyeken felvonóhíd csatlakozott. A belső várba vezető kaputoronyból tudták adott esetben működtetni a hidat.

A vármagot körbe ölelő fal déli és nyugati oldalán új félköríves tornyokat emeltek, amelyek összeköttetésben voltak a többi gyilokjáróval.

Paolo Santonio utazó 1487-ben a várat csodálatra méltónak írta le, egy el nem foglalt feudális erődítménynek, amelyet háromszoros falgyűrű védett. A 16. század elején a középső vár déli oldalán a negyedik falgyűrűt a meglévő falakhoz építették. Bővítést követően Celje az ország egyik legerősebb erődjévé vált. Ezeket a falakat ágyúkkal és különböző tűzfegyverekkel látták el. A belső vár ebben az időszakban nem változott jelentősen.

A Déli falon épült az úgynevezett András-torony, amelyben már 1479-ben egy kápolnát feltételeznek. A falgyűrűk közötti részen a 16. század első évtizedeiben néhány kisebb épületet (őrház, kovácsműhely) emeltek.

Az 1511-es katasztrofális földrengés az eredeti román kori palotát romba döntötte. A részben megmaradt alapfalakon egy új épületet emeltek, amelyet a gerinc belseje felé bővítettek. A keleti falát kis lépcsőházzal ellátott tornyokkal díszítették.

A nyolcadik, és egyben utolsó fejlesztési fázisról a legjobban az 1565-1579 között zajlott munkálatok írásos forrásai tudósítanak. A legalapvetőbb változás az volt, hogy a várat teljesen az akkori Reneszánsz irányzat szerint alakították át. A fából készült erkélyeket eltávolították, helyükre kőből faragott boltíves árkádokat emeltek. A lakószobákba új téglaburkolatú padlót helyeztek. Az elhasználódott tetőszerkezet fa részeit, megújították, vagy kicserélték. A gyilokjárók fa zsindelyeit cseréppel borították.

A belső tereket is felújították, a helyszínen talált reneszánsz stílusú csempék azt jelzik, hogy a lakóépületek többsége kályhával volt felszerelve.A déli és nyugati oldalon levő félköríves tornyok pincéit feltöltötték, egy emelettel megemelték, tetejüket kúpos tetővel borították.Ezen a szakaszon a fa gyilokjárókat is eltávolították. A félkör alakú tornyok a védőfalnál magasabbak voltak. A felépítmények közötti mellvédeket befalazták, a falakat megemelték.A külső falakon lőréseket alakítottak ki. A vár legkeletibb oldalán az ötszögű tornyot egy fedett bástyába építették bele. Falai két és fél méter vastagok voltak. A vár déli kapuját kaputoronnyá fejlesztették, védelmére egy barbakánt emeltek. A középkori várat egy reneszánsz erődítménnyé alakították át, amelynek a modern hadviselési stílushoz kellett igazodnia. A vár nemcsak az állandó helyőrségnek adott otthont, hanem veszély esetén a környék lakossága is ide menekült.

A XVIII. század végén a régóta pusztuló várat utolsó lakói is végleg elhagyják, majd kőbányaként hasznosítják.

Mindenekelőtt a faragott építészeti elemeket használták fel a falakból, fennmaradt falai pedig találkoztak sorsukkal… Annak ellenére, hogy sok építészeti emléke elveszett, Celje ősi várát a várépítészet egyik legfontosabb emlékeként tartják számon a mai Szlovéniában.

ifj. Fidrich Tibor 

 

Források:

Ales Stopar – Stari Grad Celje (angol nyelvű változat-Margaret Davis) -Celje Regionális Múzeum, a Szlovén Köztársaság Kulturális Minisztériuma segítségével.  2006. Készült 1000 példányban.

Old Castle Celje – (Ingyenes túravezető) – Kiadja: Celje-i Kulturális és Turisztikai Központ (Institution for Cultural Events and Tourism Celje) – Euro Lingua. 2017.

www.historia.hu – Borbála és a Cilleiek

 

Ajántott irodalom:

http://fotelkalandor.blog.hu/2017/05/07/tortenelmi_lecke_magyaroknak_celje

http://www.gothic.hu/gothic/?q=cilleivar

Csépe Attila: Szlovéniai vártúrák – VKT 2010. /4. október – 36-39. oldal

Szatanek József: Nagytábor vára és legendái – VKT 2009. /2. április – 42-43. oldal

Egy különleges helyszín került a látókörömbe ebben a hónapban. A horvát-bosnyák határ közvetlen közelében, az Una folyó mentén, egy mára feltöltődött folyami szigeten épült vár és környezete kezdett el foglalkoztatni. A helyszínen beszerzett források, és különböző történeti adatok ötvözésével szeretném kiegészíteni Szabó Tibor és Szatanek József várkutatók cikkei által szélesebb körben is megismert erősségekről kapott ismereteket.

Annak ellenére, hogy Kostajnica és környéke már az ősidők óta lakott, és az ókor öröksége is képviselteti magát, maga a helység első ízben csak 1240-ben került említésre egy adás-vételi szerződésben, amely említi a Kostajnica és Dubica települések közötti utat. Eredetileg Kostajnica  Dubica városhoz tartozott mielőtt Hetink gróf tulajdonába nem került. Utódai, a Hetnik nemzetséghez, családhoz tartozó grófok felvették a Kostajnicai előnevet, a XV. század elejéig irányították a területet. A középkori Szlavónia tekintélyesebb nemeseinek sorába tartoztak, közöttük Kostajnicai Péter és János, valamint unokája Miklós fontos tisztségeket töltöttek be a királyi udvarban sőt részt vettek a térség jelentősebb katonai összecsapásaiban is. Hetink nemzetség birtokai akkoriban a mai Horvát-Kostajnica és Bosnyák Kostajnica területére is kiterjedt Dubica és Dobrljin irányában. Valószínüleg a ferencesek 1285 és 1294 közötti betelepítése is a család nevéhez fűződik. Az Una mentén egy új nagybirtokos család jelent meg a 14. században, a Zrínyiek. Bizony előfordult akkoriban, hogy a Kostajnicai grófok tulajdonjogi viták következtében összeütköztek a Zrínyi családdal. A 15. század elején Kostajnicai Miklós halálával kihalt a nemzetség, és birtokaik a királyra szálltak. A XIII. század második felében valószínűleg Kostajnica grófjainak rezidenciája az Una folyó szigetén épült fel, míg a 14. és 15. században történt a legtöbb bővítés a feljegyzések szerint. A kaputornyot, amely az Una folyón átvezető híd fölött állt, a Kostajnicai grófok építették, a 14. század második felében, amikor a kastély már teljes mértékben használatban volt. A Frangepánok idejéig az óvárost castellumként említették. A Frangepánok idején viszont már castrumként jegyezték fel a helyszínt, ami utalhat fejlesztésekre, bővítésre is. A Kostajnicai grófok idejében egy település létesült az Una folyó bal oldalán egy Szent Mihályról elnevezett plébániatemplommal, amely említésre került János fő esperes figyelemre méltó plébániákat tartalmazó listájában a Dubicai főesperességben. A ferencesek jelentléte ebben az időszakban szintén említést érdemel. A gótikus ferences kolostor és az Assisi Szent Ferenc templom maradványai a mai Szent Anna temetőkápolna területén maradtak fenn. Egyes feljegyzések szerint a XIII. század végéről származnak de kifejezett első említése az 1380-as években, a Kostajnicai grófok idején történt, amelyet a század fordulójára jellemző középkori gótikus építkezési mód is alátámaszt. A Szent Anna kápolna a monostor maradványaira épült a 18. század elején, míg az új ferences monostor egy új helyszínen épült fel az Oszmán uralom alóli felszabadulást követően szintén a 18. században.

Wikipédia:

Kostajnica várát 1420-tól említik. 1424-ben Zsigmond király Blagay Lászlónak és fivérének adta, de ezt Cillei Frigyes bán nem ismerte el, mire bepanaszolták őt a királynál. Később a Lipoveciek birtoka. Lipoveci Ilona házassága révén szomszédvári Tót Lászlóé, majd 1442-ben a második férjé Frangepán Mártoné és leszármazottaié lett. 1471-ben Frangepán Miklós négyezer aranyért Benvenjuda Ivánnak adta el. 1480-ban Mátyás király kikényszerítette, hogy Benvenjuda lemondjon a várról, de Mátyás halála után újra birtokba lépett. 1492-ben a Benvenjuda fivérek nyolcezer aranyért Egerváry Lászlónak adták el. Kostajnica időközben jelentős településsé vált vásártartási joggal. A vár uradalmához 27 falu tartozott jó jövedelemmel. A 16. század elején, miután a török 1513–ban elfoglalta Dubicát a király Beriszló Péter püspöknek adta Kostajnicát, amely így egyházi birtok lett. 1530-ban Tahi János vránai perjel 13 ezer aranyért Zrínyi III. Miklósnak adta el.

Kosztajnica vára tanúja volt egy egyes pontjaiban máig tisztázatlan orgyilkosságnak is. A Zrínyi fivérek itt ölették meg 1539 őszén Hans Katzianert a habsurgok korábbi dicsőséges hadvezérét.

Az események és az összefüggések taglalására Varga Szabolcs – Leonidasz a Végvidéken : Zrínyi Miklós (1508-1566) című 2016-ban megjelent kötetét, és annak új adatait illesztem Be. Az idézetek dőlt betűkkel jelenítettem meg.

 „Már a kortársak sem értették pontosan, miért kellett meghalnia a sokak által sokat dicsért hadvezérnek. Tény, hogy az általa vezetett Szlavóniai hadjárat gyászos véget ért, a körülbelül huszonötezer főt számláló serege az Eszék mellett fekvő Gorjannál vereséget szenvedett. A  katasztrófa óráiban a hadvezér már messze járt, tisztázatlan okok miatt cserben hagyta seregét és elmenekült. Ferdinánd Bécsbe rendelte, és bár először megígérte, hogy nem esik baja, vizsgálati fogságba vetette. Katzianer kalandos úton megszökött a bécsi börtönből, és váltott lovakkal visszasietett Horvátországba, ahol az évtizedes fegyverbarátság miatt remek kapcsolatokat ápolt. A tartomány lakosságán amúgy is páni félelem vett erőt, mert jól tudták, hogy ekkora sereget Ferdinánd nem lesz képes kiállítani. Mindenki a közelgő oszmán támadást várta, és ebben a helyzetben nem tűnt utópiának, hogy Horvátország átálljon Szapolyai oldalára, az élére pedig oszmán vazallus helytartóként Katzianer kerüljön. A szervezkedésben Török Bálint is részt vett akinek pár hónappal korábban még oroszlánrésze volt a gorjani vereségben. Ő vitte a szervezkedés hírét Nagyváradra, ám az összeesküvők elkéstek, mert Szapolyai február 24.-én aláírta a hőn áhított váradi békét, és nem akarta ezt azonnal felrúgni holmi kétes kimenetelű gyanús vállalkozás kedvéért. Így Katzianer terve egy saját uralma alatt álló, az Oszmán birodalommal jó viszonyt ápoló vazallus állam kiépítéséről 1538 nyarára megbukott. A bukott főkapitány személye mindvégig akut gócpontnak számított Ferdinánd szemében, számára csak végleges kiiktatása volt elfogadható. Itt kerültek ismét előtérbe a Zrínyi fivérek, akik előtt e politikai merénylet révén nyílt meg végre az út a királyi udvarba….”

…. Katzianer Kosztajnicán Zrínyiéknél vendégeskedett ebben az időszakban. Ennek körülményei nem teljesen tisztázottak. Zrinyiék lényegében alkudozások tárgyává tették vendégüket, felhasználva őt politikai rehabilitációjuk, és újabb birtokcseréik céljára. Erre a Ferdinánd nevében eljáró Jurisich Miklós főhadparancsnok és a Zrinyiek közötti levelezéséből derült fény.

Jurisich „július 9.-én megígérte Jánosnak és Miklósnak, hogy Ferdinándtól adománylevelet szerez a Korbáviai örökséghez tartozó várakra, vranai perjelség birtokaira, és bármilyen bűnt is követnek el, a király megbocsát nekik és örököseiknek.”

Július 24.én Szomszédvár Zselin és Alsósztubica is bekerült a család követelései közé.

Nádasdy Tamás és Török Bálint levelezéséből kiderült, hogy Kazianer meggyilkolására október 27.-én került sor, ellentétben a kutatások eddigi 1539 nyarát megcélzó állításaival.

 

 

A Zrínyi család számára akkoriban Kostajnica és vára egy kiemelkedő stratégiai pont volt az Una melletti birtokaik és gazdasági érdekeltségeik védelme érdekében. Állandó helyőrséget állítottak fel Kostajnica védelmében, sőt III. Miklós és fiai több alkalommal is ott tartották székhelyüket. IV. Zrínyi Miklós Kostajnica várára úgy tekintett, mint a Horvát Királyság kapujára. Kastojnica legrégebbi városképe, Georg Houfnagel 1617-ből származó, Castanowiz Croatie Propugnaculum címmel nem a helyszínen tapasztaltak alapján, vagy emlékezetből készült, hanem egy másolat alapján, ahol a város az Una folyó egy szigetén ábrázolja, amely a kereszténység bástyájaként az Oszmán birodalom felé néz. A Zrínyi grófok a Zrin hegyen található (ezüst) bányákból és a Gvodzansko-i pénzverdéből származó bevételeket használták fel birtokaik védelme érdekében. Az 1530-as években az oszmán támadások tovább fokozódtak Kostajnica és az Una völgye ellen, az 1550-es években ezek tovább folytatódtak, így Zrin grófjai biztonságosabb területeket kerestek maguknak.

Wikipédia

1540-ben megtámadta Zrin várát, de a Zrínyiek visszaverték. 1542-ben a király Zrínyit nevezte ki horvát bánná, aki 1544-ben és 1545-ben súlyos harcokat vívott a törökkel az Unamentén. 1553-ban megerősítette Kostajnica és Novi várait, melyek védelmére a királytól katonaságot kért. A két vár védelmét a király Erdődy Péterre bízta. 1556-ban Zrínyi muraközi és magyarországi birtokainak védelmével volt elfoglalva.

Fokozatosan birtokokat szereztek védettebb területeken (tengerpart, Gorski kotar, Kupa-völgy, Medimurje, osztrák területek), és házasságkötésekkel és politikai szövetségekkel növelték hatalmukat. Rákényszerültek, hogy hagyják az Una völgy védelmét a Belső-Ausztria kincstára által finanszírozott határmenti lakosságra. 1552-ben IV. Miklós az Una egyik legfontosabb erődítményét Kostajnica várát átadta a királynak. A várat egy 40-60 fős habsburg egység védte, egy parancsnok felügyelete alatt.

1556-ban  Malkocs bég boszniai pasa ostrom alá vette Kostajnica várát (az utánpótlási útvonalakat elvágta, a városból kivezető utakat ellenőrzése alá vonta) , melyet mindössze 60 főnyi katonaság élén Pankratius Lusthaller várkapitány védett, aki a kilátástalan helyzetben július 23-án átadta a várat a töröknek... A dühös Zrínyi Miklós visszavette a várat 1558-ban, de később 1559-ben újra török kézre került.

1577-ben a térség legfontosabb Zrínyi erősségei a Zrin hegységben levő Zrin és Gvozdansko ellen zajló nagy támadások előestéjén Kostajnica török helyőrsége 400 lovasból, 200 gyalogosból, és 50 Vlach -ból állt. Ez egy hatalmas létszám volt, ami azt mutatja, hogy Kostajnica Sokollu Ferhat pasa idején az oszmán hadsereg kiemelt fontosságú katonai bázisa volt. Biztonságos menedékül szolgált a katonai csapatok számára, akik folyamatos küzdelmet folytattak a környező területeken. Kostajnica fontos ottomán bázis volt a tizenötéves háború idején is.

A horvát erők többször is (különösen az 1593 és 1606 közötti határmenti harcokban) megpróbálták visszafoglalni Kostajnicát, de nem jártak sikerrel. A Keresztény haderő megőrizte és megerősítette befolyását a Kupa vidékén, viszont Kostajnica az oszmán állam fontos határmenti katonai bázisa volt, így a keresztény támadások célpontja Az Una szigetén álló várat 1594-ben Lenkovics György generális, majd 1596-ban Sigismund Herberstein generális és Draskovics János bán is sikertelenül támadta. 1624-ben Zrínyi V. Györgynek rövid időre sikerült visszafoglalni, de 1630-ban már ismét török kézen volt. 1652-ben Zrinyi VII. György megtámadta Kostajnicát, a külvárost felégette a polgárokat elüldözte, de maga a város és a vár nem lett megtámadva. A törökellenes felszabadító harcok keretében Erdődy Miklós horvát bán célja az oszmán erők Una vonaláig való visszaszorítása volt. 1687-ben Erdődy felgyújtotta Kostajnica külvárosát, de nem támadta meg a várat, amely még mindig kemény dió volt a keresztény sereg számára. Kostajnica ostroma csak akkor kezdődött meg, amikor 1688. június 12.-én Ludwig von Baden herceg és a bán egységei egyesültek Sziszek közelében és a megfelelő logisztikai háttér is biztosítva lett. A bosnyák pasa 6000 fős hadserege várta a keresztényeket az Una folyón.

 

Bánlaky József – A magyar nemzet hadtörténelme.

Augusztus 8.-án a sziszeki hídon átkelvén, az őrgróf, miután Petrinjánál a horvát bán 4000 emberét is a maga hadtestéhez csatolta, a mult évben ismét török kézre került Kostajnica felé folytatta útját, melyet Sziavus boszniai pasa 6000 emberrel tartott megszállva.* s azonkívül az Una átjárókat vagy megszállatta, vagy elromboltatta. Mindazonáltal az őrgróf hadai egy részét Kostajnicán fölül a folyón átküldvén, a pasát bekerítéssel fenyegette, mire ez Gradiska felé vonult vissza. Most aztán a császáriak augusztus 14.-én megszállották a törökök által fölgyújtott Kostajnicát, majd a pasát üldözve, Dubicát, augusztus 21.-én pedig Gradiskát. Menetét tovább folytatva, az őrgróf augusztus 28.-án Bródot érte el. Itt két fontos dolog történt. Az őrgrófnak egyrészt Erdődy bán hadtestét, részben, sőt úgylátszik főkép, annak fegyelmetlensége miatt, részben mivel esetleges török beütések miatt Horvátország fokozottabb védelméről kellett gondoskodni, vissza kellett küldenie* s másrészt a hátországgal való biztos összeköttetésről is kellett gondoskodni, mi célból az őrgróf Bródnál a Száván állandóbb jellegű hídat veretett és azt erős hídfővel is ellátta.

A keresztény hadsereg gyorsan átkelt az Unán köszönhetően két zászlóalj és 15 ágyú Djed hegy felöli támogatásának. A sereg egy része az Una bal partjára lett küldve, hogy elvágja a pasa csapatait a várban védekezőktől, akik a város közelében várakoztak. A nehéz tüzérségi tűz alatt az erőd nem tudott sokáig ellenállni, és a helyőrséget feladásra kényszerítették. Az oszmán sereg többi része szétszóródott. Három nappal Ludwig von Baden herceg érkezése után Kostajnica felszabadult, sőt az ezt követő napokban Dubica és Jasenovac erődítményeket is felszabadították. A bán katonáit helyezték el a felszabadított erődökben. A bán serege a Török alóli felszabadító háború végéig maradt Kostajnica-ban, ezt követően egy Petrinjai parancsnokság alatt álló német helyőrség lépett a helyükbe.

 

Ez egy ideig feszültséget okozott, mivel a várossal szemben a vár felügyelete a Varasdi Általános Parancsnokság hatáskörébe tartozott. 1695-ben Lipót császár Kostajnicát a horvát bán alá rendelte. (1693-ban elhunyt Erdődy Miklós, utóda Batthyány Ádám – 1703-ban hunyt el. 1704-től a bán Pálffy János) 1703-tól A Habsburg uralkodó az egész Una és a Kupa közötti területet a bán katonai parancsnoksága alá rendelte, így jött létre a Báni végvidék. Glina és Dubica mellett Kostajnica volt a legfontosabb erőd a Bani végvidéken, amelyhez később Petrinja is csatlakozott. Kostajnicában ebben az időben kérdés volt a Kostajnica és Petrinja között letelepedett vlach-ok sorsa is, akik tiltakoztak a báni fenyegetettség ellen. Azt kellett eldönteni, hogy csatlakozzanak az oszmán birodalomhoz, vagy közvetlenül a császár fennhatósága alá kerüljenek. Az oszmánok alóli felszabadulás idejéből származik Horvát-Kosztajnica L.F. Marsigli a császári tanács elnöke által készített hiteles ábrázolása. Az 1699-es békeszerződés alapján egy új határt jelöltek ki az Ottomán birodalom és a Habsburg Monarchia között. A határ 1699-ben az Una folyón mentén húzódott, a szerződés 5. cikkelye értelmében Kostajnica és az Una folyó többi szigete Habsburg tulajdon lett. Ebben az időszakban némi törekvés indult az időközben tönkrement vár felújítására. 1697-ben például az országgyűlés úgy döntött, hogy Keglevich Péter várkapitány 200 forinttal nagyobb összeget (a már odaadott 300 forinton felül) ad az erőd építési munkálataira. Tizenöt évvel később az új kapitány Krsto Delisimunovic idején volt néhány felújítási munkálat is, és Kostajnica előirányzott további 500 forintot.

 

A 18. század fordulópont Kostajnicai öregvár életében. A 18. század első harmadában a határvidék katonai jelentősége kapcsán felül kellett vizsgálni a vár védhetőségét. Az öregvárat a török oldaltól csak egy mocsaras holtág választott el, a Djed hegy irányából pedig teljesen belőhető volt az erősség, mint ahogy ezt már a visszafoglaló háborúk idején is tapasztalhatták. Ez a tény felülértékelte a Djed -hegy mint erődítés katonai jelentőségét, így nem volt kérdés, hogy előbb utóbb egy erőd építésébe kezdenek a magaslat tetején. A törökökkel kiújuló konfliktus következtében elkezdődött katonai felkészülés következményeként 1713 vagy 1715 körül kezdték el az erőd fejlesztését.

Az 1730-as évektől F. Du Portal de Monteau hadmérnök vezetése alatt új lendületet kapott a Djed-hegyi erőd fejlesztése. A Djed hegyi erőd és a vár fejlesztésére irányuló kísérletei a következő évtizedekben is tartottak, de az elégtelen befektetett összegek nem engedték meg a nagyobb és részletesebb munkákat. A század végére az új politikai helyzet más prioritásokat alakított ki a térségben. Az Oszmán-Habsburg konfliktus megszűnése miatt az erőd katonai szerepe csökkent, majd fokozatosan megszűnt. Az új beruházások a térségben egészen más objektumok kialakítására koncentrálódtak. Határ térség lévén a helyszín vám és kereskedelmi központtá alakult. Már a 18. század közepétől fokozatosan alakultak ki a raktárak, épületek a vámügyek intézésére, valamint karanténépület az orvosi ellenőrzés szükségességének megfelelően. A két világhatalom utolsó nagy háborúja után a Svitovski békeszerződés által létrehozott határok (1791) után Kostajnica a katonai funkció helyett már egy új összetettebb szerepet játszott. A 18. század végére jelentős határátkelő és közlekedési és kereskedelmi csomópont lett az oszmán birodalom és a bosnyák pasalik felé.

 

Új középületek épültek az adminisztratív, és oktatási célokra, amelyek közül néhány még mindig létezik. Folyamatosan kialakultak és bevezetésre kerültek az új polgárias élethez szükséges feltételek. A Kostajnica-ban a XIX. század végén élő kiemelkedő pedagógus és író Davorin Trstenjak volt.

 

 

Az élet új kihívások elé állította a várost a Horvát függetlenségi háború idején a huszadik század kilencvenes éveiben. A városközpont romossá vált, sok műemléképület elpusztult, néhány fennmaradt épület a háború nyomait azóta is magán viseli.

A Zrinyi vár, és az Unica és az Una folyó közötti terület 2002-ben került vissza Horvátország tulajdonába. Teljesen felújított, mérhetetlen értékű kulturális műemlék. Büszke falai és tornyai sok titkot rejtenek. Mit is ajánlhatnék záró gondolatként? Gyerünk, fedezzük fel ezen titkokat, és legyünk részesei hacsak egy rövid időre is annak a magasztos történelmi emlékezetnek, amelyet a vár képvisel.

 

Írta, fordította. fényképezte - ifj. Fidrich Tibor 

 

Források:

Forrás: Stari grad u Hrvatskoj Kostajnici Konzervatorsko-restauratorski radovi do završne prezentacije - Drago Miletic, Marija Valjato Fabris 2011.

Stari Grad Kostajnica – angol és horvát nyelvű kismonográfia  - Kostajnica vára , Horvát Kulturális Minisztérium kiadványa.

Bánlaky József – A magyar nemzet hadtörténelme. (Internetre feltöltött változat)

Varga Szabolcs – Leonidasz a Végvidéken Zrínyi Miklós (1508-1566)  (2016)

Gjuro Szabo 1916-os felvételei szintén a 2011-es Drago Miletic és Marija Valjato Fabric nevével fémjelzett tanulmányából származnak.

 

További, ajánlott irodalom:

http://varak.hu/latnivalo/index/2992-Kosztajnica-Zrinyi-var/

http://varak.hu/latnivalo/index/1226-Kosztajnica-KostajnicaDjed/