Kisebb várak, őrhelyek a Dráva és a Rinya mentén.

Az elmúlt időszakban Dél-Nyugat Somogy a Dráva és Rinya menti területeire vitt utam. A terület kisebb váracskáinak, őrhelyeinek, vagy korszakosan „góréinak” feltérképezése a jövő várkutatásának feladatai közé tartozik. A régészeti feltárások hiányában egyelőre marad a történeti, földrajzi és tipológiai megközelítés, és az ezen információkból származó hipotézisek felállítása. A várvadász blog a terület ismeretlenebb szegmenseibe kalauzolja el a kedves olvasót, ismertetve egy-két érdekesebb helyszínt.

A történet kiindulópontja egy 1580-as keltezésű kéziratos térképvázlat, amely Pálffy Géza egy 2000-es kiadású kötetében jelent meg. A térképet Rózsás Márton a Dráva Múzeum kitűnő szakembere is felhasználta a Dráva menti őrhelyek interpretálásánál. Ott bukkantam első alkalommal arra a tézisre, mely szerint a Barcs és Babócsa, valamint Szigetvár és Babócsa közötti kis köröcskék a térképen őrhelyeket, górékat jelölnek.

 

Magyar Kálmán és Nováki Gyula úttörőnek számító 2005-ben megjelent Somogy megyei várakat lajstromozó topográfiájában Komlósd várhely bemutatásánál utalt arra, hogy a térképen levő kis pontocskák kisebb várakat jelölnek, lehetségesen Komlósd és Péterhida várait.

A könyvet bemutató sorokban a szerző úgy fogalmazott, hogy a várak kutatása a területen nem lezárult, csupán abbamaradt… Hogy ez mennyire így van, azt kiválóan példázza, hogy a könyv 2005-ös megjelenése óta kiadott tanulmányok egyes kérdéseket új megvilágításba helyeznek.

 

Drávagárdony – Törökdomb

(Rózsás Márton – Törökkori Őrhely Drávatamási határában - Gyökerek Dráva Múzeum Tanulmánykötete 2005)

Drávatamási község Somogy megye déli részén, Barcstól délkeletre mintegy 13 km-re fekszik. A községtől keletre 2 km-re, a Drávagárdonnyal határos területen található a református temető (amely ma közigazgatásilag Drávagárdonyhoz tartozik). Itt emelkedik a csonkagúla alakú, platóján 25 x 25 m-es, 2 m magas mesterségesen kialakított, körülárkolt domb.  Árok nyoma már csak a nyugati oldalon vehető ki, itt mai állapotában kb. 3 m széles és 0,5 m mély. A dombon is sírok vannak, ezek földjében semmiféle leletanyag nem figyelhető meg. A domb az egykori Dráva-medernek közvetlenül az É-i partján helyezkedik el, környékén 1990-ben terepbejárásokat végeztünk. Ekkor a dombtól nyugatra egy kelta-római előzményekkel bíró 13- 16. századi település nyomait regisztráltuk, keletre pedig ugyancsak előbukkant egy bronzkori lelőhely fölé települt 13-14. századi falu helye. A domb egyébként "Török domb" néven ismert, és a hagyomány szerint a Pécs – Verőce közötti őrállomások egyike volt. Ugyanezen a területen, de 800 m-re északkeletre, egy másik határrésznél érdekes - „beszélő" – elnevezéssel találkozhatunk. Egy mélyebben fekvő, mocsaras, vízállásos terület neve „Kasté". A helyi hagyomány szerint a török időkben itt állott a földesúr cölöpökre épített kastélya. Pethő az 1603. esztendő eseményeinek bemutatásánál a következőket írja:

"Tratmanstorfer Sigmond, a Thót Országi Generál [azaz Sigmund FriedrichGraf von Trauttmansdorf szlavón főkapitány (1603-1630)], és az Iffiu Zrínyi Miklós, a Thamásinnál való Két Kastelt, kit a Drávának két felőli való partyán, a hidnak kéét végében tsináltak vala a Törökök, megvévék, és mind hidastúl elégetek, a benne való Törököket le vágák, Octobernek 12 napyan." (a kiemelések tőlem).

A leírás szerint tehát a Dráván - a mai Drávatamásival azonosítható -Tamásinál híd volt, amelynek két végét egy-egy török „kastély" biztosította. Pethő Gergely tehát két "kastélyról" írt, közülük jelenleg egynek a feltételezett helyét ismerjük, a "Kasté" elnevezés ennek emlékét őrizheti. A Dráva túlsópartjára épített másik erősség valószínűleg a folyó 18. század végi - 19. század eleji szabályozásának eshetett áldozatául. Barcstól Eszékig számos átmetszést hajtottak végre, melynek következtében a folyó kb. 1 km-re délebbre alakította ki mai, mélyen bevágódott medrét. A hídról Pethő feljegyzését kivéve más említést eddig nem találtunk. Az adat értékét és megbízhatóságát külön növeli azonban, hogy a magyar nyelvű krónika szerzője igen jól ismerte mind Tamási környékét, mind a 16-17. század fordulójának Dráva-menti eseményeit. Pethő ugyanis  1599. januárjától 1600. szeptemberéig a legközelebb fekvő királyi végvár, Babócsa főkapitánya volt; mígnem ő adta fel azt a Kanizsa ellen vonuló Ibrahim nagyvezírnek 1600. szeptember 4-én. Sőt a híd felégetésének idején (1603.okt.12.) is a Dunántúlon szolgált a végek egyik legismertebb harcosa, Nádasdy Ferenc - a nevezetes Fekete Bég - lovasainak egyik főlegényeként.A 16-17. század folyamán a Magyarországra felvonuló török hadjáratok a Dráván való átkelésnél hagyományosan az Eszék-dárdai hidat használták. Kétségtelen, hogy a kisebb létszámú csapatok és portyák gázlókon és alkalmi hidakon is átkelhettek, de ezek használhatósága nagyban függött a vízállástól. Ha megvizsgáljuk az eszéki hídról fennmaradt számos ábrázolást és leírást, valamint hadmérnöki felvételeket, kiderül, hogy a mintegy 3 km hosszú hidat nagyon célszerűen, a geográfiai adottságokat maximálisan kihasználva építették meg. A híd szerkezetét a mocsaras ártéren keresztül cölöpök, a Dráva két ágán viszont hajók tartották. Erre vonatkozóan számos utazó, Evlia Cselebi, Edward Brown és Heinrich Ottendorff beszámolója is egybecseng. Feltételezhetjük, hogy a drávatamási híd is hasonló konstrukció lehetett.

Ha a drávatamási híd építésének történelmi környezetét vizsgáljuk, feltétlenül szólnunk kell azon körülményekről, melyek indokolhatták a híd létesítését. A történeti kutatás számára régóta ismeretes, hogy a Dráva bal partja mentén, római kori nyomvonalon egy, a középkor-későközépkor során is használt, nagy forgalmú útvonal húzódott. Az Eszék-Siklós-Babócsa közötti szakasz tulajdonképpen a Pécs-radkersburgi tranzitút (marhahajtó út) része volt, melynek élőállat forgalmáról részletes adatokkal rendelkezünk. Az eszéki híd mellett a Dráván való átkelés réveken és kisebb hidakon át történt, ilyen volt Drávatamásitól DK-re a szentgyörgyi és a valpói rév. Az élőállat export virágkora a 16. század közepén volt, majd a század végére ezen a szakaszon erősen visszaesett. Ennek oka részben a török hódítás, részben a kereskedelem és az úthálózat összeomlása volt. Mindezeket a gondokat tetézték a 15 éves háború kisebb-nagyobb, a környéket is érintő összecsapásai. Ezek egyike okozhatta 1603. okt. 12-én a valószínűleg rövid életű híd és a hídfők pusztulását. A környéken található, őrhelyként is meghatározható objektumok a vízfolyások mocsaras árterében vagy annak peremén helyezkednek el. Alapjuk mesterséges, vagy a célnak megfelelően átalakított természetes dombocska. A mesterségesen emelt domb alakja több esetben csonkagúla, olykor egy természetes földnyelv kiemelkedő részét választották le árokkal erre a célra. Közös jellemzőjük a gondos helykiválasztás mellett az, hogy rajtuk sem szilárd építményre utaló nyomokat, sem felszíni leleteket nem találunk. Barcs környékén Drávaszentesen, Komlósdon, Péterhidán, Háromfán, Babócsán és Kálmáncsán ismertek ilyen kis mesterséges dombok.”

 

 

A Mura és a Dráva medrében több helyszínen is felbukkannak fába vájt csónakok maradványai… Ezen bödönhajók malmok, vagy korabeli átkelőhelyek elemei voltak. A víz alatti régészet, és ezzel párhuzamosan ezekből az elemekből álló hidak kutatásának a feltételei az ezredfordulóra értek meg. A Dráva határfolyó révén nem vagy igen nehezen volt kutatható. A politika szerencsés irányú változása révén létrejöhettek azok a kutatócsoportok, amelyek immár kutatásokat végezhettek az érintett területeken. A Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti szakosztálya a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal karöltve végzett kutatásokat. Az 1603-ban felégetett, a Drávagárdonyi Őrhelyhez kapcsolódó híd elemeit már 1992 óta ismerték Rózsás Márton jóvoltából. A Drávatamási-Kenderáztató területen Tóth János Attila vezetésével 2006-ban egy 30 elemből álló (farönkökből kivájt hajók) hidat térképeztek fel a Dráva medrében.

http://sirasok.blog.hu/2009/09/21/torok_kori_hajok_nyomaban_a_drava_melyen

http://www.argonauta.hu/wp-content/uploads/2011/03/38-Toth-JA.pdf

Hegyi Klára 2007-ben megjelent a Török Hódoltság várai és várkatonasága című háromkötetes művében említést tesz Drávatamási váráról. A III. kötet 1602. oldalán a budai kincstár naplójának két kiadási tétele említi a várat. (Tomasin volt Tamási vára is Tolnában, köztük a szandzsák megjelölésével tettek különbséget.) Az 1609. május 15-i bejegyzés a tamási agák költségeire utal ki 333 akcsét, míg az másik bejegyzésből az derül ki hogy 1609 nyári hónapjaira 44 azabnak fizettek zsoldot, akiket a tamási hídról helyeztek Fehérvérra. A hídra nagy valószínűség szerint a 15 éves háború idején a Kanizsáért vívott harcokban volt szükség, ugyanis a boszniai beglerbég ezen kelt át seregével. A bejegyzések dátuma azért is érdekes, mert mint azt már tárgyaltuk Sigmund von Trauttmannsdorf szlavón főkapitány és a magyar hadak 1603-ban Tamásit „mind hidastul elégeték.”

 

Barcs – Palánkvár

A barcsi török vár 1567-ben Szigetvár török kezére kerülése után, a szigetvári bég parancsára épült, közvetlenül a Dráva partjára a középkori falutól nem messze. A szultáni tanács 1567 szeptember 23.-i rendelete már elkészült várként említi. A vár és őrségének feladata elsősorban a kikötő biztosítása, illetve a folyó ellenőrzése volt, tehát kisebb folyami támaszpontként funkcionált, bár a katonák nyilván részt vettek a Dél-Somogy területén zajló kisebb-nagyobb összecsapásokban is. 1600-ig a budai villajetben a szigetvári szandzsákhoz tartozott, létszáma a fennmaradt zsoldjegyzékek szerint 200 fő, majd az 1590-es évek első felében 225 fő volt. A létszám nagyobb részét a vízen és vízparton szolgálatot teljesítő gyalogos azabok és martalócok, míg kisebb részét a lovasok és a tüzérek alkották.  A fennmaradt 16. század végi bejegyzések alapján többségüket balkáni származású katonák alkották. Kanizsa elfoglalását követően (1600) a vár több szomszédos várral együtt a kanizsai vilajethez került, a létszámot ekkor csökkentették. A barcsi vár közel 100 éves fennállása során egyszer 1595-ben, a 15 éves háború idején leégett, véglegesen pedig 1664-ben, Zrínyi Miklós téli hadjárata alkalmával pusztult el. 1595 nyarán gróf Zrínyi György, a Kanizsa alatt összegyűlt vend-vidéki és stájer hadak vezére, Herberstein Zsigmond és más vitézek Kanizsa felől megtámadták a törököt, s átkelve a Rinyán Babócsa ellen vonultak. A források szerint e hadmozdulat eredményeként a környék több török helyőrsége Szigetvárba menekült, így a barcsi őrség is elhagyta a várat, de előbb még felgyújtotta azt. Az erősség, rövid átmeneti időszak után, valószínűleg 1600-ban, a kanizsai ostromot kiegészítő egyéb hadműveletek során került ismét török kézre, más kisebb dél-dunántúli várakkal együtt.

A török már Kanizsa elfoglalása előtt megvethette lábát Barcson, egy adat szerint ugyanis a Kanizsa és Babócsa környékén gyülekező magyar hajdúk 1600 júniusában szétverték a barcsi török bég csapatait, háromszáz katonát felkoncoltak, s a kegyetlenségéről hírhedt béget kivégezték. Kanizsa elfoglalása (1600) után viszonylag nyugodt évtizedek következtek a Dél-Dunántúlon, így Somogy életében is, ezt a nyugalmat kisebb csete-paték zavarták meg. Ezt illusztrálhatjuk egy, a barcsi törökökre vonatkozó adattal is: Zrínyi Miklós, akinek feltűnésével az 1630-as évek végén új fejezet kezdődött a dél-dunántúli török ellenes harcokban, megemlékezik arról, hogy 13 légrádi lovas „valóban jó szerencsével járt(ak), mert az barcsi fő szerdár agát negyedmagával hozták el". Ennek az időszaknak a harcai az 1664. évi, Dráva-menti téli hadjáratban csúcsosodtak ki. 1664 elején Zrínyi Miklós horvát bán és a török elleni harcra alakult Rajnai Szövetség megbízottjaként gróf Hohenlohe német tábornok seregei, melyhez csatlakoztak Batthyány Ádám és Draskovich János csapatai is, elfoglalták Berzencét, Babócsát, Barcsot, felperzselték Turbékot, Baranyavárat, bevették Pécs városát, s felégették az eszéki hidat. Több kisebb erősséget és számtalan falut felgyújtottak, gyakorlatilag elpusztították a vidéket, elvágva ezzel a dél-dunántúli török várak utánpótlási vonalait a Balkán felé. Barcs várának őrsége Zrínyi hadai közeledtének hírére január 25-én, mint 1595-ben is, felgyújtotta a palánkot és harc nélkül elmenekült. Zrínyi másnap a behódolt Babócsáról egy kisebb sereget - egy ismeretlen szerző levele alapján mintegy ezer lovast és 300 gyalogot – irányított Barcsra a vár végleges lerontására, ahol nagyobb bástya nyúlik ki a folyó felé. A vár belső területén „kastélyszárny" látható, ennek egyik helyisége a „moscha" azaz a mecset. Az erősséget vizesárok veszi körül, melyen híd vezet a kapuhoz. A kapu előtt jellegzetes, háromszög alakú a védőmű. Tudomásunk szerint Barcs török vára ekkor, 1664-ben szerepelt utoljára a végvári harcokban. Evlia Cselebi török utazó, aki a környéken 1664-ben, a téli események után fordult meg, már nem tesz róla említést, noha több környékbeli, még álló palánkról részletes leírást közöl. Jóval később, a török ellenes visszafoglaló harcok (1684-1686) ugyan még érintették Barcsot, ahol a szigetvári törökök sáncot is építettek, hogy néhány császári szövetséges csapattest Dráván való átkelését megakadályozzák. Ezek az események azonban már nem tartoznak a barcsi török palánk történetéhez.

Fekvése:

Barcson a Nagyhíd u. és a Hősök tere utcák által közre zárt terület ÉNY-i sarkában van a vár helye. A régészeti feltárásra több idényben került sor. A hitelesítő szondázó ásatások 4 szezonban zajlottak 1989 és 1994 között (itt tisztázódott az is, hogy a helyszín nem a 15. századi castellum alapjaira épület, hanem attól független törökök által emelt erősség) , míg 2002 és 2003-ban a területen tervezett bérlakások miatt újabb ásatásra nyílt lehetőség.

E terület, mely kiterjed a Nagyhíd u. 1-3-5-7. sz. telkekre (Otártics-kert), a volt Költségvetési Üzem (KÜ) udvarára, ill. részben a 2. sz. Általános Iskola (Ál) udvarára és a rk. plébánia telkére, jelenleg közel 6 m magas az alsóbb (egykori meder) részhez viszonyítva (tfm. 109,60 m), távolsága a mai Drávától 1,5 km.

A helyszín Rózsás Márton azonosította a hetvenes években. A lokalizálást nagyban elősegítette egy 1799-es keltezésű barcsi térkép, amelyen a hely „régi törrök sántz” ként van feltüntetve – (utal rá jankovich 1976,29), valamint a helyszínen talált gazdag török kori leletanyag is utal erre.

A palánkfal korábban és újonnan megtalált részletei alapján északnyugat és délkeleti irányban helyezkedett el, mintegy 90 m hosszúságban. Szélességére a helyi adottságok alapján lehet következtetni, kb. 70m lehetett. Északi sarkát, mint ahogyan azt a feltárások eredményei is utalnak rá, rondella védte. Régészeti megfigyelések alapján a palánkfal a 16. században 2 soros volt. Az A belső sort ágakkal és vesszővel megfonták. A két sor közé földet, agyagot döngöltek, majd a külső sort megtapasztották. A fal vastagsága a külső cölöpsorral együtt közel 3m volt. Az északnyugati palánkfal mellett nagyobb épületmaradványok kerültek elő, amelyek nem támaszkodtak a falhoz. A helyiségek mérte különböző: 12*7, 12*5, 5*6m. Elképzelhető az is, hogy a helyiségek egy több részes épület elemei lehettek.  Nagyrészt a 16. századi épületek részére emelték a 17. századi épületeket azok pusztulása után. A lakóhelységek fala deszkeszerkezetű volt, padlója döngölt agyag. Kő és tégla a kályhák és tűzhelyek kiépítésénél, valamint fa tartószerkezetek megtámasztásánál került felhasználásra. Fedésük feltehetően zsindely lehetett. A leletek azt mutatják, hogy a várban működött kovácsműhely is. „A vár erődített telep volt faluról jött balkáni katona-paraszti őrséggel, akik meghatározott feladatot teljesítettek. Az őrség részben önellátásra rendezkedett be, de nyilvánvalóan kapcsolatot tartott a környező településekkel is.”

 

           

Az egykori török palánkvár egyes leleteit a Barcson működő mára sajnos helytörténeti kiállítóhellyé soványodott Dráva Múzeumban tekinthetjük meg. Érdekes tudni, hogy az ásatások 2010-ben végleg befejeződtek, és még a napjainkban is kapnak vissza leleteket a helyiek Budapestről. A Múzeumban két vitrin állít emléket a várnak és mutat be néhányat a helyszínen talált leletekből.

 

Barcs-Drávaszentes Őrhely

A mesterségesen emelt dombot, Drávaszentes ÉK-i szegletében, a Malom utca végéről indulva érhetjük el. Az utca végén földút kezdődik: A jobbra induló a mezőgazdasági művelésű földek felé visz, míg jobbra indulva, egy tanya előtt elhaladva lejutunk a Györgyös patak partjára. A patak mentén jobbra haladva kb. 250 m-t haladva érjük el a patak túloldalán levő dombot. (A patakon át kell kelni a domb megközelítéséhez!) Rózsás Márton véleménye szerint a Skergulának is nevezett helyszín őrhely lehetett egykor, amely a közelben létesített malmot vagy a Györgyös patak átkelőjét figyelhette. Jelenleg északi széle mezőgazdasági művelésű terület, míg a domb közvetlen környezetét ligetes erdő borítja.

 

Péterhida – Várhely:

Az árokkal körülvett kis dombocskát legkönnyebben a Kossuth Lajos útról lehet megközelíteni. Az út mentén tudunk parkolni majd a menetirány szerinti jobb oldalon levő ösvény indul a Várhely irányába. Mintegy 300 m. Megtétele után érjük el a nádasból kiemelkedő kis dombhát szélét koronázó Őrhelyet. Történeti adatot nem ismerünk róla, jellege alapján viszont lehet középkori. Ha például az Árpád korban építették, attól még nyugodtan funkcionálhatott Őrhelyként a kora újkorban. Az Árpád kori kisvárak Őrhelyként való „újra hasznosítására” vannak példák a térségben is. (Pl. Babócsa 33-as domb) A 21*20 méter alapterületű szinte sík platójú dombot 3/4 részben veszi körbe árok. Az árok során kitermelt földdel az árok külső szélén kisebb feltöltést emeltek. A nyugati oldalon az árok megszakad ezen az oldalon erdős bozótos a közvetlen környezet. A vár teljes területe 50*40 méter, az árok szélessége 4-5 méter, mélysége kb. 0,5-1 méter. A helyszínt a kora újkorban el tudom képzelni figyelőhelyként, őrhelyként.

 

 

Péterhida – Góric domb

A következő helyszín a  Drávaszentesi Őrhelyhez hasonlóan nincs benne a 2005-ben megjelent Somogy megyei vártopográfiában. Azonban fekvése és tipológiai hasonlósága az eddig különböző tanulmányokban ismertetett őrhelyekhez, az említendő, vizsgálandó helyek közé emeli a Góric dombot. Először egy hosszabb idézetet ismertetnék Rózsás Márton 2005-ben megjelent tanulmányából, melyet személyes gondolataimmal egészítenék ki.

 

 (Rózsás Márton – Törökkori Őrhely Drávatamási határában - Gyökerek Dráva Múzeum Tanulmánykötete 2005)

E kis létesítményekről kevés korabeli összeírás vagy leírás maradt, külső megjelenésükről és életükről szinte csak feltételezésekre vagyunk utalva. A térképes anyagban is ritkán találkozunk egyértelmű jelölésükkel, de szerencsés módon a vizsgált területre vonatkozóan van néhány adatunk. Johannes Sambucus, azaz Zsámboky János (1531-1584) császári magánorvos és udvari történetíró 1579-ben megjelent Magyarország térképén a Babócsát övező kiterjedt mocsár peremén "Peterhida" felirattal kis tornyot jelöl. Biztosra vehető, hogy a tomyocska nem magára a településre vonatkozik, hisz jóval jelentősebb, nagyobb lakosságú falvakat viszont nem tüntet fel. Kétségtelennek látszik, hogy ebben az esetben a Babócsához tartozó őrhelyről és egyben átkelőhelyről van szó, melynek helyét Péterhidán nagy valószínűséggel azonosítani is lehet. A Komlósd-Péterhida közötti összekötő úttól 500 m-re délre, a rét közepén emelkedik a "Gorica" vagy "Góricdomb" néven ismert dombocska, mely a viszonylag sík terepből már messziről kiemelkedik. A terepalakulatok azt mutatják, hogy egykor jelentős vízfolyások vették körül. A helyi hagyomány szerint "az 1500-as években a törökök szálláshelye volt, egy török basa lakott itt". Ebben az esetben ugyanarra gondolhatunk, mint a drávatamási "Kasté" vagy "Török domb" esetében, azaz az emlékezet több generáció óta őrzi egy név lehetséges eredetét. Újabban Pálffy Géza kutatásai nyomán vált ismertté egy számunkra nagyon érdekes kéziratos térképvázlat. Ezen az 1580-ban készült, a somogyi és a Dráva menti várakat is feltüntető vázlaton az erősségeket körökkel jelzik. A nagyobb körökkel, és ezen belül névvel is jelölt várak között a kisebb, "névtelen" karikák az őrhelyeket jelölhetik. Barcs közvetlen környékén kétirányújelzővonal ismerhető fel. Az egyik a Barcs-Babócsa közötti, ahol a 15 km-es szakaszon két őrhelyet tüntet fel a vázlat, közel azonos távolságra egymástól. Ez megfelel a Barcs-Komlósd-Péterhida-Babócsa vonalnak. Komlósdon és Péterhidán szinte biztosan ismertnek vehetjük helyüket. Péterhidáról már szóltunk, Komlósdon a "Báthory-domb" kapcsán említi a helyi hagyomány az egykor itt állott "kastélyt". Feltételesen ugyanezen láncolatba illeszthető a Barcs-Drávaszentesen található mesterséges dombocska is. Ezt alátámasztani látszik a már említett első katonai felmérés, melyen itt ugyancsak megtalálható a kisebb várat, erősséget jelölő, csúcsára állított négyzet, mellette épületet, malmot (?) jelöl a térképlap. A másik vonal Babócsáról Szigetvár irányába tart, négy őrponttal. Ezt egyelőre nem vizsgáltuk, de a szakasz legjelentősebb köztes pontján, Kálmáncsán földrajzi nevek ("Várhegy; Látó-domb") és az előzőekhez hasonló kialakítású várhely is őrzi a vonal emlékét. A változó birtoklású területeken az őrhelyek rövid ideig állhattak fenn, többnyire fából készített építményüket a tűz, árkaikat és alapjukat a mezőgazdasági művelés vagy az anyagnyerés tüntette el. A drávatamási őrhely - egyben nagy valószínűséggel hídfő is - szerencsésen egyesíti magában e létesítmények ismérveit, speciális újkori funkciójánál fogva pedig elkerülte a végleges pusztulást. Az erődítés maradványai azt mutatják, hogy a korabeli források további feltárása és a térség alaposabb ismerete, valamint a földrajzi nevek és helyi hagyományok több olyan katonai jellegű/célú objektumra deríthetnek fényt, melyek a török kori várhálózat fontos részei voltak, de régészetileg eddig kevesebb figyelmet kaptak. Miután a Dráva ma országhatár, a régi part menti, part közeli őrhelyek kutatására eddig sok lehetőség nem volt. A dombokat itt megkímélték a nagy földmunkák, fennmaradtak, így jövőbeli felkutatásukra nagyobb az esély, mint a belső országrészeken.”

 

Góric dombot Észak-északnyugati irányból lehetett megközelíteni. A terepalakulatok alapján észlelhető, hogy egykor mocsár vette körül, amely napjainkban kaszálóként funkcionál. A homokdomb kiemelkedik a környezetéből, bár kisebb elbányászás nyomai észlelhetőek. Feltételezhetően a dombot körülölelő árok északi oldalát tölthették fel a kitermelt földdel, a mezőgazdasági művelés során. Jelen helyzetében egy kaszáló sarkában helyezkedik el, délről erdős ligetes terület ölelésében. Izgatottságomat az okozza a dombbal kapcsolatban, hogy északnyugatról-délnyugat-dél délkelet irányába kisebb árok nyomvonalát lehet érzékelni mely északkelet-észak irányába haladva folyamatosan töltődött. Ez talán érthető is hiszen az északi oldal esik a mezőgazdasági művelés irányába. A kaszáló sarkán futó földút miatt fel kellett tölteni az árkot, hogy a kaszálóra jövő kocsik tudjanak közlekedni. Érdekes szempont a helyszín fekvése. A kora újkorban és a középkorban hatalmas kiterjedésű mocsár feküdt a helyszínen melynek az egyik végpontja nagy valószínűséggel a Góric domb lehetett…(A közelében kisebb település nyomait fedezték fel) A másik köztes(?) pont pedig a tőle légvonalban 1,5 km-re levő Várhely lehetett… Ha a török kapcsolatot figyelembe vesszük a mocsár kezdetét felügyelte a török (Góric domb), míg a helyiek ismerték a mocsáron aló átkelés lehetőségeit (Várhely). Jakovich-Bésán Dénes 1976-os tanulmányában (ADATOK A RINYA-VÖLGY KÖZÉPKORI TELEPÜLÉSTÖRTÉNETÉHEZ) említi : „A török adóösszeírások szerint 1554-ben 3, 1565-66-ban 8, 1571-ben pedig 14 háza volt. Ez a növekedés a környékbeli kisebb falvak lakossága ide menekülésének tulajdonítható. Kedvező fekvése - a Dráva-mocsarak között lehetővé tette, hogy több kisebb falu lakosait is befogadja. Először csak Csarnafalva és Décse lakosai menekültek ide, majd a 17. században Komlósd és Szederics népe is. Emléke a mai napig megőrződött, a területet Várhelynek, illetve Puszta- vagy Ófalunak nevezik, és régészeti leletek is ezt bizonyítják.”

Az információkból kiindulva valószínű, hogy Péterhida a mocsarak védelmében befogadta a környék menekülő lakosságát, így Komlósdot is. Az 1580-as térkép idején Jankovics Bésán Dénes tanulmányából tudjuk, hogy Komlósd területe lakatlan volt (puszta). (1534-36-ban 8-8 házát írták össze, 1545-1552 között 13-15 porta után adózott, 1557-ben csak 5 portája volt. 1561-82-ben puszta, 1596-ban 1, két évvel később 5 portáját írták össze.) Ez véleményem szerint valószínűtlenné teszi a Bátori domb őrhelyként való szerepét a vizsgált térképen.

 

Komlósd – Várhely

Komlósdon a hagyomány szerint Bátori-dombnak nevezett helyszín könnyen felkereshető. Az főút mögötti kis utcácskából egy földút vezet Somogytarnóca irányába. Itt a kis hídon átkelünk (amely tulajdonképpen a Barcs-Komlósdi Rinyán vezet át minket), majd rögtön jobbra térünk. Itt jelzetlen mezőgazdasági úton haladunk 200 métert, itt jobbra egy erdős-bozóton részen egy csapást észlelünk. Pár méterre a csapáson haladva megtaláljuk az egykori dombot, amelyet téglavetőként is használtak egykor.

 

 

A várhelyet sűrű, szinte áthatolhatatlan bozótos lepi be. Az északról nyugati irányba haladó 45 m-nyi hosszúságban árokrészlet elég jól kivehető. A vármagot a beásások szinte teljesen tönkretették. A keleti oldal árka és oldala az ipari tevékenység közben szinte teljesen elpusztult, bár az északi oldal árokrészletéből és oldalainak vonulatából ki lehet szerkeszteni. A vár négyzet alakú lehetett egykor, és a folyó partjának magaslatára, bár nem a legmagasabb pontjára épült. Ez lehet egyébként – mint ahogyan a túratársam is találóan megjegyezte- a castellumokra jellemző tipológiai sajátosság. A keleti oldal magasabb terepszinten levő, egyébként megművelt részétől egy ÉK-DNY-i irányú árok választja el a helyszínt. Én a terepet bejárva nem gondolom azt, hogy a Bátori castellum tipológiailag a Drávagárdony-Törökdomb, vagy a Péterhida-Várhely, Péterhida Góric domb, vagy a Drávaszentesi Őrhely felépítéséhez hasonló helyek sorába tartozna. Ellenben én feltételezek a castellumtól távolabb, Komlósdtól Északra a Rinya mentén egy átkelőt, (talán malomhely?-egyes XVI. századi urbáriumok utalnak rá, hogy Komlósd környezetében malom működött. A malmokat némely esetben szintén őrhelyek vigyázták). A helyszín vizsgálata indokolt lenne, bár napjainkban sajnos mezőgazdasági művelés alá esik a terület, így az őrhely nyomainak fennmaradási esélye nagyon kicsi.

 

 

Bélavár:

A község vasútállomásától kis út vezet nyugati irányba (Bajcsy Zsilinszky út), a volt Határőr laktanya területe felé.

Tulajdonképpen a volt laktanya és közvetlen környezete jelenti az egykori Bélavár területét. Az ötvenes évek Tito ellenes politikája hívta életre a Dráva fölé emelkedő magaslaton épített laktanyát. A hely stratégiailag kiváló helyszín, ezt évszázadokkal előbb elődeink is felismerték. A laktanya építése során a vár maradványai nagyobb részt megsemmisültek. Napjainkra a laktanya is megszűnt, helyén előbb Varroda, jelenleg pedig fűrésztelep működik. Az ipari létesítménytől keletre, erdős részen két árokkal körbe ölelt kis dombocska jelzi a vár fennmaradt helyét, és emlékeztet a régmúlt idők dicsőségére. A vár egy hosszúkás természetes magaslat végén helyezkedett el, délről és északról meredek oldallal. A várnak helyet adó gerinc természetes védelmét a Dráva ártere fokozta. A gerinc nyugati és északi irányba kiszélesedett helyet adva az egykori erősségnek. A vár két elővárből és a belsővárból állt, melyet árkokkal választottak el egymástól.  Az ipari létesítményhez vezető út a vár területét szinte kettészelte.

 

Az úttól északra futó, majd nyugatra kanyarodó, később délre forduló, végül a műút által megszakított árok adja meg a Bélavári Várdomb elővárainak kontúrját. Északra meredély látható az árkon túl, amelynek végén egykor hatalmas mocsár terült el. Az első elővár platóját szinte teljesen, míg a második elővár vármagját a kisebb mértékben pusztította el. A nyugati árokrésztől nyugatabbra, egy újabb árok jelzi, hogy újabb erődített rész lehetett azon a helyen, amelyet a katonai létesítmény építésénél elpusztítottak. Tehát a két elővár déli oldalát a laktanyához épített műút pusztította el, míg a belsővár területét a laktanya építésekor dózerolták el.

 

           

„Erről a várról írta egykor Dzselálzáde Musztafa: árkai olyan mélyek, mint a pokol legsötétebb feneke, falai magasak, mint a hetedik menyország...

A középkori vár egykor Török Bálint, majd Tahy Ferenc tulajdonában volt. Szigetvár eleste után a többi délsomogyi várhoz hasonlóan török kézre került, majd a török kiűzése után végromlásnak indult. Az 1950es évek elején még így írnak róla: egy vegyes kőfalazatú, magas körbástya a falu határában.” (www. turistautak.hu)

 

„1531-ben a település neve már Bélavár, az ország rendjei itt gyűltek össze tanácskozásra. A 16. századból több adat ismert, Török Bálint után 1550-ben Tahy Ferenc birtokában volt. Valószínű, hogy a török idők végéig fennállt a vár. 1951-ben még így írtak róla: várrom a határban. Magas falak, vegyes falazással, kerek őrtorony XV század". Valószínűleg az 1950-es években a határőr laktanya odaépítésekor bontották le teljesen a romokat.”

(Magyar Kálmán-Nováki Gyula: Somogy Megye várai a középkortól a kuruc korig 2005-36. oldal)

 

Bélavárat megmelíti Evlia Cselebi török utazó is, aki az 1660-as években járt a területen.

Vízvár-Baltavár:

A falu templomától kb 300 méterre, az Ady Endre utca végén tábla jelzi a Természetvédelmi terület kezdetét. A táblától kb. 100m-t haladva jobbkézre található Vízvár egykori várának helye. A vármagot a Dráva irányába vezető földút kettészelte. A magaslathoz kapcsolódó körívet leíró sánc területét sűrű bozót, erdő fedi. A magaslatra felmászva a plató részen érzékeltem némi szabályos bemélyedést, talán egykor egy épület (torony?) álhatott itt. A vár a Dráva folyó ezen szakaszának magaspartján állt, ahonnan a teljes partszakasz megfigyelhető volt.

A várat 1971-ben Dr. Magyar Kálmán járta be.

Az erősség ismert története röviden:

1555 tavasza  Tahy Ferenc Berzence és Babócsa között saját költségén felépítteti a vízvári új palánkvárat, amely a Muraköz és Stájerország védelmében jelentős szerepet tölt be.

1555. november 17.  Zrínyi- a bécsi tárgyalások előkészítéseként Nádasdy Tamás nádornál megoldást sürget Vízvár, Berzence és Csurgó kellő létszámú őrségének fenntartására.

1566. szeptember 7. - Szigetvár elestével a véghelyek (Babócsa, Vízvár, Berzence, Csurgó, Segesd, Szenyér, Szőcsény, Csákány, Marót, Marcali, Lak) katonái a várakat üresen hagyva vagy felgyújtva elmenekülnek: ezzel valójában az egész országrész elbukik, Somogy megye teljesen török fennhatóság alá kerül.

Pálffy Géza nagyszerűen helyezi történelmi kontextusba az erősséget:

Az 1550-es évek közepére a dél-dunántúli török veszéllyel egyre jobban szembesülő összes érintett (a bécsi hadvezetés, a magyar és a stájer rendek, ill. a környékbeli birtokosok) fokozatos együttműködésének köszönhetően Szigetvár vonalában és hátországában már kezdett formálódni egy határvédelmi övezet. Ennek kiépítését elősegítette, hogy az 1547. évi Habsburgoszmán békekötést követően 1555 nyaráig - Szlavóniával ellentétben -komolyabb támadás nem érte a dél-dunántúli végeket, így Tahy Ferenc szigetvári főkapitány (1550-1553) Nádasdy Tamás dunántúli kerületi generálissal (1548-1552) (2. ábra) együttműködve eredményes munkát végezhettek. Tahy különösen érdekelt volt a Dráva menti területek védelmében, hiszen a törökök 1552. évi szlavóniai előrenyomulása miatt elvesztette Kőrös megyei családi várai túlnyomó részét, köztük a Szentgyörgyvár és Verőce között, Babócsával szemben fekvő Gorbonokon álló várkastélyt is. Ezzel a verőcei és a szomszédos török várak katonasága számára a Dráva mentén megnyílt az út Szlavónia és a Muraköz, a folyón átkelve és Babócsa várát elkerülve Somogy és Zala megye, mindezeken keresztül pedig Stájerország portyázására.

Tahy a veszélyessé váló helyzet elhárítására 1555 nyara előtt Berzence és Babócsa között saját költségén egy palánkvárat épített, Barcs és Légrád között ugyanis ekkor egyetlen vár sem őrizte közvetlenül a Dráva partját. Vízvár - miként neve is beszédesen jelezte - a Dráva folyó északi árterének egyik szigetén épült fel; így ábrázolta a horvát-szlavón végekről 1563-1564 fordulóján Nicolo Angielini itáliai várépítész készítette haditérkép is (3. ábra). Az új véghely elsődleges feladata a folyó két partján a Muraköz irányában előrenyomuló török csapatok szemmel tartása és a szomszédos várak riadóztatása volt, csekély alapterülete miatt ugyanis őrsége csupán néhány tucatnyi gyalogosra rúgott. Mivel a várhoz nem tartoztak birtokok, Tahy már 1555. június 14-én azzal a kérelemmel fordult a Ciliiben összegyűlt stájer és krajnai rendekhez, vegyenek részt az újonnan épült erősség ellátásában. Néhány hónap múlva, amikor Tojgun budai pasa elfoglalta Babócsát, a magyar főúr kérése igazán aktuálissá vált.

Vízvár felépítésével Tahy Ferenc Bajcsavár Dráva-parti elődjét húzta fel. Noha a teljesen új váracska későbbi utódjánál jóval kisebb volt és magánkezdeményezésből készült, s csupán a főúr szorgalmazására kapott utóbb stájer támogatást, mindez tökéletesen megfelelt az 1550-es évek még képlékeny, dél-dunántúli katonai viszonyainak, a formálódóban lévő határvédelemnek és annak a körülménynek, hogy az új vár a Muraköztől mégdélkeletre, mintegy 40 kilométerre feküdt. A stájer rendek ennek ellenére azonnal felismerték jelentőségét. Hans Ungnad, a horvát-szlavón végek főhadparancsnoka (1553-1555) Tahy kérésére a vár felépítése után a vend végekről tüstént szakállas puskákat, ólmot és lőport küldött Vízvárra. Mindezek - bár szlavóniai közvetítéssel - részben biztosan a gráci hadszertárból származtak. 1556 márciusának közepén azután egy Bécsben tartott hadi-konferencia Berzence, Csurgó, Kanizsa, Szenyér, Kiskomárom és Fonyód mellett már komolyan számolt Vízvár 35 fős őrségével is, amelynek zsoldja egy esztendőre 1260 rajnai forintra rúgott. Vízvár jelentősége a Dráva mente védelmében betöltött szerepe mellett ekkorra - egyúttal, mint az elesett Babócsa ellenvára - még jobban felértékelődött. S noha az 1556 nyári keresztény hadjárat visszafoglalta Babócsát, Vízvár továbbra is a Muraköz és Stájerország előretolt bástyája maradt.

Szigetvár 1566. szeptember eleji eleste az egész országrész bukását és teljes Somogy megye török fennhatóság alá kerülését hozta magával. A kulcs-vár elveszte a hátországában fekvő véghelyek őrségeiben akkora riadalmat váltott ki, hogy azok váraikat felgyújtva megfutottak.

(Pálffy Géza: A Bajcsavarig vezető út-A stájer rendek részvétele a Dél-Dunántúl határvédelmében a 16. században

BAJCSA-VAR - Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében – 16-18. oldal)

 

 

A vár 1555-ös Tahy Ferenc által történt felépítésétől az 1566-os felhagyásáig a Somogy Megye kézikönyvében is szerepel. A vár a török háborúk végéig mindenképpen fennmaradt, erre abból az alispáni jelentésből is lehet következtetni, amely Forster Gyula szerkesztésében megjelent Magyarország Műemlékei II. kötetének vonatkozó lapjain olvasható: Vízvár Egykori vára.  Alaprajz 1681. a bécsi K. k.  Technisch.

A vár lokalizálását illetően egy újabb fejlemény lehet Dr. Dénes József várkutató 2007-es blogbejegyzése, amelyben a II. katonai felmérés térképére hivatkozva teljesen máshova teszi az egykori vár helyét.

http://varkutato.blogter.hu/113509/vizvar  http://archive.is/TxLHS  - 2007.01.21 -i bejegyzés:

„Somogyban, a Dráva mellett található Vízvár község. Ezt a nevét csak a 16. században kapta, amikor a stájer rendek hathatós anyagi támogatásával egy végvárat emeltek itt a törökök ellen.

A helyét mindeddig nem ismertük, ugyanis mindeddig rossz helyen kerestük. Közhely szerűen hangzik, de semmit sem lehet ott megtalálni, ahol nincsen. A megoldás kulcsát a második katonai felmérés térképe jelenti, ahol a falutól délre, a Dráva jobbpartján ábrázolták az ötszögű bástyás vár helyének kontúrját, íme:”

 

Johannes Sambucus (azaz Zsámboki János) 1572-es térképén Vízvárat a II. katonai felmérésben szereplő Dr. Dénes József által megadott helyhez kísértetiesen hasonló helyszínen ábrázolják. A másik érdekesség a dátum. A vár 1566-os felhagyásáig ismerjük leginkább a történetet. Az 1572-es keltezésű térkép egy újabb adalék lehet ahhoz, hogy a vár 1566 után is tovább élt. Erről tanúskodik egy 1664-es keltezésű térkép is. Gerard Mercator 1580-1600 közöttere datálható térképe szintén ábrázulja a várat, (igaz sematikusan) és ő is a Dráva túloldalára teszi.

 

 

 

További kutatandó területek:

Az 1580-as kéziratos térkép Barcs és Babócsa között két kis pontot jelöl, míg Szigetvár és Babócsa között 4-et. Ahhoz, hogy összefüggéseket és kapcsolatot keressünk a kisebb várak és őrhelyek között, érdemes azonosítani, hogy merre futhatott az adott területen a középkori út. Ebben Magyar Kálmánnak egy 1996-os tanulmányában (Somogyi Múzeumok Közleményei 12. (1996) Magyar Kálmán: Nagyatád és környéke XI.-XV. századi településtörténete és régészeti emlékei) megjelentetett ábra volt segítségemre. Nos az ábrán kitűnik, hogy a Szigetvár és Babócsa közötti középkori út Kálmáncsa irányába futott, majd vagy Istvándi, irányába érte el Babócsát. Ha ezt a változatot nézzük, akkor az ismertebb vagy azonosított helyszíneket, esetleg őrhelyeket lehet a pontokhoz társítani…

Szigetvár – Kálmáncsa (1) vagy Görösgal (1) – Istvándi (Kisdobsza) (3) – Komlósd őrhely (4)

Az őrhelyeket ezen helyszínek környezetében érdemes keresni.

Patapoklosi területén (Kálmáncsa felé pont az út mentén van) a jelenleg ismert adatok szerint a Török kor idején nem létezett már a castellum, őrhelyről, vagy kisebb palánkról a Szigetvári kapitányok leveleiben sem találni adatot.

Görösgal (Nemeske) helyszínén azonosított erősség létezett, kiváló leírását adja Lebedy János (kézirat)

Kálmáncsa területén a Rinya mellett szintén azonosított erősség létezett, erre utal a Várdomb vagy Látó domb elnevezés is.

A Komlósd területén található Bátori-dombot bejárva a helyszín felépítése és adottsága miatt is inkább birtokközpont vagy castellum képzetét kelti, a Rinya vagy Dráva menti őrhelyek hipotézisébe tipológiailag nem illeszkedik bele. Ellenben a településtől Északra a Rinya bal partján az I. katonai térképen feltűnik egy őrhely vagy rév ábrázolása. Én ennek tulajdonítom a 4. pontot a térképen.

A korabeli térképek (1677, 1718-ből amelyeket találtam) nem jelölik Komlósdot Péterhidát viszont két őrhellyel is. Ez a második őrhely lehet a Komlósdon kívüli és a Góric domb is. Jelölve van a (Dráva)Tamási palánk is, sőt Darány hagyomány szerint említett helye is.

Istvándi területén is létezhetett valamilyen kisebb góré, itt a Nagyatádi és Barcsi községtörténeti lexikonában találtam utalást. „Az ősi kéttornyú plébániatemplomot a szigetvári pasa lebontatta, és varfalak építéséhez (a Szigetvári vár falainak építésére-szerk) használta fel. A határbeli Törökkúti dűlőn volt található a török hódoltság alatt a babócsai és Szigetvári várak között épített hadiút.” A tetővár puszta vagy Aligvár puszta elnevezés (Harmadik Katonai Felmérés térképe) is valamiféle erődített hely jelenletére utalhat.

Darány : A község határának egy részét Lakateleknek nevezik, és a hagyomány szerint egy török előkelőnek volt itt kastélya.

 

Források:

       Rózsás Márton-Kisebb őrhelyek és erődített templom Barcs környékén

„Gondolják, látják az várnak nagy voltát..." - Tanulmányok a 80 éves Nováki Gyula tiszteletére. Bp. 2006.

Gyökerek. A Dráva Múzeum Tanulmánykötete – 2007. 153-163. oldal (másodközlés)

http://sirasok.blog.hu/2009/09/21/torok_kori_hajok_nyomaban_a_drava_melyen

http://www.argonauta.hu/wp-content/uploads/2011/03/38-Toth-JA.pdf

Rózsás Márton – Törökkori Őrhely Drávatamási határában - Gyökerek Dráva Múzeum Tanulmánykötete 2005

Magyar Kálmán – Nováki Gyula : Somogy Megye vára a középkortól a kuruc korig  2005.

Pálffy Géza: A Bajcsavarig vezető út-A stájer rendek részvétele a Dél-Dunántúl határvédelmében a 16. században BAJCSA-VAR - Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében – 16-18. oldal)

Vízvár – Örökségvédelmi Hatástanulmány  2004.

www.turistautak.hu-Vízvár

Jakovich-Bésán Dénes :Adatok a Rinya völgy középkori településtörténetéhez  – Somogy Megye Múltjából – Levéltári évkönyv 7. – Kaposvár 1976.   3-25. oldal

Andrási Antal – Szili Ferenc : A Barcs és Nagyatádi járás községtörténeti lexikona.

Pesty Frigyes :  Somogy vármegye helynévtára  Fontes Comitatus Simighiensis 1. -Somogy Megyei Levéltár 2001.

Forster Gyula szerk.: Magyarország műemlékei I-II. kötet (1905,1906)

Somogyi Múzeumok Közleményei 12. (1996) Magyar Kálmán: Nagyatád és környéke XI.-XV. századi településtörténete és régészeti emlékei

Hegyi Klára: A török hódoltság várai és várkatonasága 2007- III. kötet – 1602. oldal

http://varkutato.blogter.hu/113509/vizvar

KOVÁCS Gyöngyi – RÓZSÁS Márton: A barcsi török palánkvár (Türkische Plankenfestung in Barcs). SMMK 12 (1996) 163–182.

A barcsi török vár és környéke. Újabb kutatások (1999–2009) (The Ottoman-Turkish Castle at Barcs and its Surroundings. New Research (1999–2009). In: Benkő Elek – Kovács Gyöngyi (szerk.): A középkor és a kora újkor régészete Magyarországon / Archaeology of the Middle Ages and Early Modern Period in Hungary I–II. Budapest 2010, II: 621–642.

        https://djnaploja.wordpress.com/2015/09/12/barcs-torok-vara/

         Lebedy János: Nemeske és Gőrösgal várai - Háromfia Bt. 2008 

 

  Írta, fényképezte, és szerkesztette: ifj. Fidrich Tibor 

0.026 mp