Somogysárd (Nagybajom) : Korotna vára

A magyarországi oszmán hódítás Somogy megyei történetének egy markáns, romantikus epizódja Korotna várához kapcsolódik. A látványos várhely meglátogatása arra sarkallt, hogy a több száz évvel ezelőtt virágzó erődítmény történetét megismerjem. A várvadász blog legfrissebb bejegyzésében Korotna várát igyekszem bemutatni.

Története:

A Szudas patak partján levő ősi földdarab neve a szláv korito (teknő) szóból ered, amely utal a föld felszínének sajátos formájára. Eredetileg Karatina, Karatna, Karathna névváltozatok ismertek az 1300-as évek közepén erről a területről. A század végétől ismerjük a Korotna alakot, igaz a 15. században felbukkan a Korokna változat is, de ez a Koroknya elnevezéshez hasonlóan csak az újkorban terjed el.

 

A vizenyős terület történetével a vár létesítésének idejétől szeretnék csak foglalkozni, hiszen az írás elsődleges célja a vár bemutatása. Hunyadi János és Hunyadi Mátyás politikája lehetőséget adott a köznemesi réteg rátermettebb tagjainak a felemelkedésre a társadalmi ranglétrán. Esetünkben a kínálkozó lehetőséget a tehetős, helyi köznemesi család sarj, Korotnai János mester igyekezett kihasználni.  Mester címe iskolázottságát mutatta, és alkalmassá tette jól jövedelmező állás betöltésére. 1450-es években János a Marcaliak szentgyörgyvári várnagyaként szolgált (Marcali Dénes-szlavón bán). Elégedettek lehettek munkájával, mivel a Marcaliaknak köszönhette, hogy 1463-ban a somogyi alispánok között szerepelt neve. A következő évben Budára került, ahol rövid ideig a kúriában dolgozott jegyzőként. 1466. közepétől nádori ítélőmester, a nádor segítőtársa lett. Ezt a pozíciót több nádor vezetése alatt egészen 1497-ben bekövetkezett haláláig megtartotta. 1469-től élete végéig a szlavón ítélőmester pozícióját is betöltötte. Nádori ítélőmesterként a nádori irodát vezette, felelt a kiadott oklevelek tartalmáért, őrizte a nádori pecsétet, valamint az oklevelek hitelét biztosította.

Természetesen részt vett a bíráskodásban is. Mivel ő őrizte a nádor pecsétjét, a nádor távollétében lehetősége nyílott arra, hogy saját birtokain (Korotnán, Csákányon), vagy a megyeszékhelyen Somogyvárott bocsásson ki idézésre vagy vizsgálatra szólító okleveleket. Hivatala mellé 1476-tól a somogyi főispáni tisztet is megszerezte, amit olykor mással megosztva, de élete végéig viselt. Korotnai János több mint 30 éves ítélőmesteri és majd két évtizednyi főispáni tevékenysége alatt jelentős jövedelemre tett szert. Jövedelmeit és befolyását jórészt birtokszerzésre fordította. (A veszprémi káptalantól például egy jobbágytelket kért és kapott, mert Budán a házában szállást adott a káptalan tagjainak, akik peres ügyeik miatt több napot voltak kénytelenek a városban tölteni) Birtokpolitikájával megteremtette a Korotnai uradalmat. Az uradalom Korotna, Csicsal és Csákány csomópontokkal 3 fő részre oszlott. Mindhárom területen földesúri majorság működött. Közülük a Korotnai volt a legnagyobb. Az uradalom nagyságáról képet az 1494-es portaösszeírás megismerésével alkothatunk. Eszerint Korotnai János Somogy megyében legalább 127 portát birtokolt. A központ Korotna volt ahol a vár is állt. A várat először 1509-ben említik, de az erősség korábban, már a 15. század utolsó harmadában felépülhetett. 

A vár felépülése Korotnai János társadalmi felemelkedésének egyenes következménye. Mivel ítélőmester tisztét és befolyását használta vagyonszerzésre, joggal feltételezhetjük, hogy a vár 1466 után épült. A befejezésének dátumára is lehet következtetni. A Somogy megyei főispán (esetünkben Korotnai János) hívei, familiárisai voltak a középkori gyakorlatnak megfelelően a megyei alispánok. Közülük Kékcsei Porkoláb Balázs-ról lehet feltételezni azt, hogy hogy várnagy lehetett Korotnán. Neve a Porkoláb, utalhat  éppen a várnagy foglalkozásra is. Sőt, bizonyossá teszi a feltételezést az is hogy Korotnai János halála után fia István szolgálatában maradt, és várnagyként szolgált 1505-ig. Ha tudjuk, hogy Kékcsői Porkoláb Balázs 1483-ban somogyi alispán volt, (ergo várnagy) akkor már egy felépített várban kellett kezdenie szolgálatát. Tehát a vár 1466 után és 1483 előtt épülhetett. A vár az első időszakban uradalmi központ és földesúri lakhelyként funkcionált. Innen irányította az udvarbíró az uradalom életét, ide szolgáltatták be a jobbágyok adóját, és szállították be a majorságok termését. 1516-ban a védelmét 6 rövid csövű ágyú, 95 szakállas puska, 38 puska, 8 dárda, 5 számszeríj, két íj, egy hordó puskagolyó, és egy hordó puskapor biztosította. A vár a hatalmaskodások kiindulópontja, a földesurak egymás közötti csetepatéiban biztos menedékhely, a rablásokban szerzett zsákmányok gyűjtőhelye volt. A vár a földesúri hatalom szimbóluma volt. A várban működött a börtön is.  1497. derekán a várépítő Korotnai János élete tragikus véget ért. A 70. éve felé járó ítélőmestert a pereskedő felek egyike-nyilván jelentős pénzösszeggel- rávette arra, hogy számára kedvező oklevelet állítson ki. Miután az öreg Korotnai kötélnek állt, meggyilkolták, nehogy később elárulja őket. Korotnai János halálával a család különleges jövedelemforrásai elapadtak. Két fia, István és az 1506-ban elhunyt Gergely nem viseltek hivatalt. István, iskolázottságát tekintve apjához hasonlóan megtehette volna, 1505-ben megyei követ is volt, de csak arra volt képes, hogy hatalmaskodjon, és apja összeharácsolt vagyonából minél többet adjon saját kezű kötelezvényeivel zálogba. Gergely halála után Istvánt a hitelezők egyre inkább szorongatták. Kiutat keresve 1506. december 12.-én szerződést kötött a jobbágysorból érsekké lett Bakócz Tamással. Ennek értelmében 4000 forint megfizetésével az érsek kiszabadította Istvánt a budai uzsorások karmaiból, és 3280 Forintot biztosított számára, hogy az elzálogosított Somogyi birtokait megválthassa. Korotnai viszont elvette feleségül Bakócz Tamás unokahúgát, és az érsek pénzén kiváltott birtokokat Bakócz Tamás és rokonsága zálogbirtokainak ismerte el. 1510. május 23.-án újabb egyezség született az érsekkel. Korotnai János örökösévé fogadta Bakócz Tamást és rokonait, Erdődi Pétert, Pált, Lőrincet és Jánost. Korotnai fia János 1509-ben már nem élt, így a Bakócz rokonság több somogyi és tolnai birtok várományosa lett. Sőt az érsek vállalta, hogy Korotnai leányát, a gyermek Katalint majd összeházasítja valamelyik unokaöccsével. Korotnai rá és életére jellemző lépéssel búcsúzott a földi világtól: egy hatalmaskodással.

                                  

Enyingi Török Imre és Korotnai várnagya Szomajomi Miklós 128 jobbággyal 1511. március 24.-én megtámadta Várdát, és Korotnai István számára visszafoglalt egy nemesi kúriát.  Az eset után nem sokkal Korotnai István meghalt. Kiderült, hogy a kiváltott ékszerek egy részét újból elzálogosította, de nem a budai uzsorásoknak, hanem a helyi köznemeseknek és plébánosoknak. Familiárisait, szolgáit nemhogy rendesen nem fizette, hanem még tőlük kért kölcsön. Korotnai István egyetlen vér szerinti örököse a 7 éves leánygyermek Katalin Várkonyi Amadé István alországbíró lett. Az 1511 őszén akcióba lendülő gyám keresztülhúzta az érsek számítását, miszerint a Bakócz rokonság a gyermekkezével megkaparinthassa az örökséget. 1512-től a várnagy az érsek unokaöccsének embere Ipoltfalvi Ipoltfi Gergely lett, Erdődi Péter akcióját követően. A vár megszállásával átmenetileg az érsek érdekeltségébe került a vár, de a frigy meghiúsult. 1516-ban Amadé István törekvéseiben sikert könyvelhetett el. II. Lajos király elrendelte, hogy Katalint iktassák be az elfoglalt birtokokba.  Azonban a birtokok egy részét továbbra is az érsek birtokolta, hiszen az ő pénzén váltotta ki Korotnai István azokat. A másik részre pedig Korotnai özvegye tartott igényt. Így 1516. október 6.-án a Korotnai birtokrész fele került csak vissza Katalin tulajdonába. Az örökség visszaszerzéséhez azonban az érsek és az özvegy jogos követeléseit teljesíteni kellett így Amadé István alkuba bocsátkozott velük.  1517-ben megállapodtak abban, hogy az érsek 3000 Ft ellenében lemond a zálogbirtokokról, míg az özvegy aki közben Pölöskei Ördög László felesége lett 200 Ft hitbért és jegyajándékot kap. A vállalt kötelezettségek teljesítése 1517 végén és 1518 elején megtörtént. A várat Ipoltfi Gergelytől Amadé István megbízottja Fancsi János vette át. A gyám a szükséges pénzösszeget Katalin kiházasításával teremtette elő. A somogyi nemes Tóti Lengyel János apja segítségével fizette ki az pénzt, ezt követően Korotna vára összes tartozékaival együtt Korotnai Katalin és a Tóti Lengyel család birtokába került. Korotnai János halálát követően, amikor a család kétség kívül hanyatlásnak indult, a helyi nemesek közül egy másik Korotnai János tett szert nagyobb jelentőségre. Emelkedését annak köszönhette, hogy kisvárdai Várday Ferenc váci, majd erdélyi püspök szolgálatába állt, annak tiszttartója lett. Ő hívhatta fel urának figyelmét Korotnai Katalin birtokügyére. A püspök meg is kérte rokonát Várday Jánost, hogy érdeklődjön, hogy tulajdonképpen mekkora vagyonról is van szó.  Korotna János előnyös vagyoni helyzete lehetőséget adott arra, hogy az elszegényedő környékbeli nemesek birtokait megszerezze.  1519-ben és 1521-ben Korotnai Sebestyén fiainak korotnai birtokrészét vette zálogba. Így nemsokára ő birtokolta a falu nagyobb részét is. 1534-ben a település 22 jobbágyportából állt. Ebből 14 Korotnai Jánosé, míg 8 Tóti Lengyel János fiaié volt.

                                        

A török 1532-ben Kőszegnél megtorpanó hadjárata komoly pusztítást okozott a megyének. (Az első tapasztalat az 1526-os csatavesztést következhetett be). Az oszmán sereg ugyanis a Dráva vonalát követve vonul végig a megye déli részén, és az ellátáshoz szükséges élelmet a környék lakosságától zsákmányolta. A két évvel később keletkezett adóösszeírásban szereplő felégetett porták is valószínűleg az erőszaknak estek áldozatul. (combusta-felégetett-ként szerepelnek az összeírásban) 1543-ban a török elfoglalta Pécs és Siklós várát, amellyel megteremtette Dél-Dunántúli uralmának alapjait. A Tolna megyei várak megszállásával Somogy megyét már félkörben szorongatta. A török erősségekkel a Somogyi oldalon a magyar erősségek néztek farkasszemet. A Balaton és a Dráva között húzódó Somogyi végvárrendszer ékként hasított bele a hódoltság területébe. Az ék első vonalában volt Fonyód, Lak, Korotna, Sziget, Somogyvár, Babócsa.  Babácsánál találkozott a védelmi vonal a második ékkel. Az ék egyik vonala Berzence Babócsa és Csurgó várakkal a Dráva vidékét felügyelte. A második ék felfelé Pácod, Segesd, Szenyér, Mesztegnyő, Marcali, Kéthely a Balatonig húzódott. Ezekre az erősségekre épült Somogy megye védelme. Természetesen a megyében több kisebb-nagyobb erősség, váracska, palánk húzódott. A védelmi rendszerben Korotna vára kicsi, de erős építmény lehetett, melynek kőfalait kívülről sáncok és sövény is védte. Dzselálzáde Musztafa török történetíró a várról így emlékezett: „ A nyomorult és gyalázatos gyauroknak Korotna nevű váruk is volt, mint a gyaur kutyáknak tanyája és az alávaló, feslett erkölcsű nemzetségeknek menedékhelye erős bástyákkal és szilárd falakkal ellátva.”

A középkori uradalmi központokból kialakított végvárak kezelését eleinte a földesúrak és familiárisaikból kikerült várnagyaik intézték. A katonák fizetése a törökök előrenyomulásával egyre nagyobb terhet jelentett, hiszen a birtokok oszmán kézbe kerülése után a bevételek egyre csökkentek. A végvárak fenntartása viszont létkérdéssé vált, így a földesúri várak fokozatosan a király zsoldjában álló kapitányok és katonák kezébe kerültek. A nagybajomi és korotnai vár Valpóvári Allya Mátyás királyi kapitánynak jutott. A Korotnai várat a hozzá tartozó tekintélyes uradalommal és a Csákányi erősséggel 1542-ben kapta meg. (Allya Mátyás 1542. július 22-én már Korotnáról, 1542. október 28-án pedig a korotnai uradalomhoz tartozó Csákányról írja leveleit Nádasdy Tamáshoz) Az uradalom tulajdonosai Lengyel Magdolna és férje Batthyány Mihály idejekorán megszabadultak a török fenyegetésnek kitett birtokaiktól, és 422 aranyforintért elzálogosították azt Allya Mátyásnak. (A korotnai uradalom mintegy 20 évig volt zálogban, előbb Allya Mátyás, majd halálát követően Zrínyi Miklós kezén. 1562 elején azonban Zrínyi Miklóstól Tóti Lengyel Magdolna és férje, Batthyány Mihály visszaváltotta az uradalmat. )Allya Mátyás jeles bajvívónak számított. A határvidéken a béke ellenére rendszeresen előfordultak kisebb nagyobb összecsapások, cselvetések, portyázások. Allya annyira sikeresen művelte ezt a műfajt, hogy a törökök panaszt emeltek ellene az udvarnál. A helytartóság erre megtárgyalta az ügyét és figyelmeztette, hogy ne szegje meg a törökkel kötött fegyverszünetet, és a török foglyokat adja vissza, akiktől jó váltságdíjat, vagy fogságban levő katonái szabadon engedését remélhette. Szóba került az is hogy az első vonalból valamely távolabbi vidékre helyezik. Várday Pál helytartó azonban védelmébe vette a kapitányt. Nemcsak azért, mert rokonai Somogyi birtokait védte, hanem azért is, mert a Somogy megyei elöljárók és követek igen jó véleménnyel voltak Allya Mátyásról. Szerintük a kapitány nélkül Somogy megye védelme igen nehéz helyzetbe kerülne. A végvárak rossz anyagi helyezete és a törökök közelsége lehetetlenné tette a békét. 1550-ben Dervis pécsi bég katonaival Somogyban portyázott, mikor a babócsai várból kitörő őrség megverte csapatát. A visszavonuló törököket Kálmáncsehinél Allya Mátyás korotnai katonáival okozott újabb veszteséget. 1553-ban 40 korotnai hajdú Bátaszék környékén rajtaütött a törökön és sokat levágott közülük, de foglyokat is ejtett.

                                     

A korotnai kapitányról, de sorstársairól is elmondható hogy nagy lendülettel viaskodtak a szomszéd várkapitányokkal is, a környék falvai sokat szenvedtek a hatalmaskodásoktól, erőszakos rekvirálásoktól. Dersfi Farkas Kaposújváron lefogatta Allyát, a vendéglátás megsértésével vádolva, mert birtokvita támadt köztük. A kapitányt végül Zrínyi Miklós védte meg a királynál. Magyar Bálint fonyódi kapitány 1551-ben részt vett abban vállalkozásban amely, Erdély megszállásával kívánta az országot egyesíteni. Visszatérve megvádolta Allya Mátyást hogy kárt okozott neki, amíg ő Erdélyben tartózkodott. Ellenben a korotnai kapitány azt állította, hogy ő csak a birtokait őrizte, és éppen a fonyódi kapitány rontott rá jobbágyának, Korotnai Máténak házára, és elrabolta két lovát. Allya Mátyás ebben a helyzetben nem tudott lemondani a falvak „meglátogatásáról” sem, hiszen katonáit nem volt miből tartania. Horváth Márton Nádasdy Tamás kapitánya meghagyta a Pácod vára környékén levő falvaknak, hogy ne engedelmeskedjenek Allya Mátyásnak. A falvak népe elfogadta az utasítást, de engedelmeskedni nem tudott neki. A kapitány felprédálta az engedetlen falvakat, jószágukat, szalonnájukat, ruhájukat elszedte tőlük. Később a marháikat visszaadta, de tizenhat állatot megtartott belőlük. Elérte, hogy a jobbágyság félelemből továbbra is neki szolgált. 1554. márciusban a kapitány szolgái Dencs falura szálltak. Amit a házaknál nem tudtak megenni, meginni, azt magukkal vitték. Az ellenálló jobbágyokat jól megverték. Allya Mátyás tevékenységének megítéléséhez több aspektust is célszerű figyelembe venni. Ezek a kapitányok és katonáik jórészt fizetetlenek voltak. Még Nádasdy embere Horváth Márton is arról panaszkodott, hogy amíg a tél tart, emberei vele maradnak, de amint kitavaszodik, elhagyják, mert nincs mit nekik adni, és az ellenség közel van.  Allya Mátyás Somogy megye keleti részét védelmezte, és ehhez katonákra volt szüksége, akiket el kellett látnia, gondoskodnia róluk. Az uradalom amely Korotna egy részét és Lók falut magába foglalta bevételhez juttatta ugyan, de a terület védelme nagyobb terheket rótt rá a bevételeknél. Értékesebb katonáit birtokokkal kötötte magához. Kalauz Mártonnak, Pálfi Ambrusnak, és Zöld Istvánnak birtokokat engedett át szolgálatuk idejére az uradalomhoz foglalt javakból. Allya Mátyás 1554 derekán török fogságba esett és hamarosan ott lelte halálát. (Utolsó levele 1554. május 15-én kelt. 1554. június 9-én már hagyatékáról intézkednek (Barabás: Zrínyi levelek I. 236. 1.). Fogságba eséséről Szarka Pál tudósít [Komáromy András: Magyar levelek a XVI. századból. Történelmi Tár (Új folyam) 12 (1911), 540. 1.].) A korotnai őrség vezetőjének nagy szerepe volt abba, hogy szolgálata idején a török hódoltság területe nem növekedett Somogyban. Allya Mátyás még életében vagyonát és gyermekeit Zrínyi Miklósra bízta. Halála után Zrínyi azonnal megtette lépéseit, hogy a vagyon Nagy Pétertől és Allya Mátyás több emberétől megszerezze. Nagy Péter és társai hűséget esküdtek neki, és megígérték, hogy királyi parancsra azonnal átadják neki a korotnai és csákányi várat és tartozékait. A királyi a parancs megérkezett, így Zrínyi Miklós, mint Allya Mátyás árváinak gyámja 1555.január közepén birtokba vette a két várat és a hozzájuk tartozó javakat.

A Korotnán szolgáló katonák helyzete továbbra is változatlan maradt. Mind itt, mind Kaposváron az őrség fizetetlen volt. A fenntartáshoz szükséges javakat a falvak népétől rabolták össze, de a vár fenntartásáról gondoskodtak. Ebben a helyzetben adtak hírt Ferdinánd Konstantinápolyi követei, hogy a következő hadjárat célpontja ezúttal Somogy lesz. A megyét félkörben szorongató Török erősségek katonái állandó portyázásokkal készítették elő a közelgő hadjáratot. 1555. május 24.-én a törökök felégették Nagybajom falut, és a Korotnai vár alá is eljutottak. Nem volt kétséges, hogy a hadjárat során Korotna vára is sorra kerül. 1555. évi hadjáratot szolgálta a boszniai pasa mozgolódása is, melynek célja az volt, hogy Zrínyit elvonja a Somogyi végekről. Ez sikerült is, Zrínyi a Dráva környékére vonult. Így 300 lovasával nem vállalkozhatott arra, hogy a teljes arcvonalat védje Somogy megyében. Ráadásul tavasszal Nádasdy Tamás főkapitány és nádor igényt tartott néhány katonára Szenyér várában. Zrínyi csupán Kalauz Mártont, Pálfi Ambrust, Imre deákot, és Bornemissza Mihályt és Benedeket engedte el a várból, nehogy a legyengített őrség okot adjon a felbátorodott oszmánoknak a támadásra. Zrínyi kérte, hogy a katonák elmaradt zsoldját fizessék ki, mert ha elhagyják a várat, akkor abból nagy veszedelem származik, annak ellenére, hogy a főkapitány is továbbította a kérést a király felé, a kérésnek nem volt foganatja. 1555. augusztusban Tojgun budai pasa a fegyverszünetre fittyet hányva Székesfehérváron és Koppányon keresztül Kaposvár felé tartott. Szeptember elejére érte el a térséget. Korotna katonái, míg Kaposvárt ostromolta a török, folyamatosan segítséget, gyalogosokat kértek, hogy tartani tudják magukat a nagy létszámú ellenséggel szemben. Hiába írt a főkapitány levelet a királynak, és Oláh Miklós esztergomi érseknek, és érvelt meggyőzően, miszerint Kaposvár elvesztésével a Kanizsáig terjedő országrész elveszik, mivel a kis várak nem tudják tartani magukat, a segítség nem jött. Zrínyi a szlavónai felöl érkező támadások miatt nem tudott segítséget adni, ahogy a főkapitány sem, így Kaposvár szeptember 17.-én elesett.

Az erős bástyákkal és falakkal rendelkező korotnai várat szeptember 12. és 18.-án fokozatosan hagyták el védői, és az ellenség viszonylag épp várat vehetett birtokba. A török miután őrséget hagyott Kaposváron és Korotnán Babócsa felé vette az irányt. Szeptember 23.-án elérte Lábodot, és másnap már Babócsán volt. Babócsa megszállásával az 1555. évi hadjárat elérte célját. Döntően megtépázta a Somogyi védelmi ék első vonalát, és a kulcsfontosságú Szigetvár hátába került.  A török császár a pécsi Dervis bégnek adta Kaposvárt és Korotnát, míg Babócsa Dervis öccsének Ahmednek jutott. 1556 tele és tavasza komoly készülődés jegyében telt mindkét fél részéről. A tét a kulcsfontosságú Szigetvár volt. Ferdinánd király végre egy nagyobb sereg kiállítására szánta rá magát. Míg a sereg toborzása tartott Zrínyi Miklós gondoskodott a török erősségek által körülzárt Szigetvár ellátásáról. Magyar Bálint pedig a Korotnához eső és Koppány felé eső török falvakat Fonyódhoz foglalta. A török pedig 1556.januárban nagyobb létszámú csapatokat irányított Korotnára és Babócsára. Májusban a babócsai és pécsi törökök megindultak Sziget vára ellen, aztán Ali budai pasa vezetésével júniusban megkezdődött a vár ostroma. Már negyven napja tartott Szigetvár ostroma, amikor Nádasdy Tamás és Pallavicini Sforza főkapitányok és Zrínyi Miklós vezetésével összegyűlt tizenötezer főnyi sereg Kanizsáról megindult Babócsára, hogy elvonja Ali pasa erőit Sziget vára alól. Ali július 21.-én felfüggesztette Szigetvár ostromát, és a szorongatott Babócsai őrség segítségére indult. Miután több alkalommal vereséget szenvedett Zrínyi csapataitól, megtizedelt legyengített csapataival megpróbálkozott újra Szigetvár ostromával, de a kilátástalan küzdelemmel július 31-én felhagyott, és visszavonult megfogyatkozott csapataival Pécsre. A magyar sereg ugyanakkor visszatért Kanizsára, hogy ott bevárja Ferdinánd főherceget és csapatait. A török számára világos volt, hogy újabb támadás, csak Babócsa és Korotna irányából érheti.  Július végén a környékbeli parasztok munkájával megerősítik a Babócsai várat, augusztus 9.-én pedig Mehmed Aga vezetésével 400 lovas vonul be Korotnára.

Szeptember elején a főherceg 12000 főnyi sereggel és a zsolddal megérkezett Kanizsára. A zsold kifizetését követően összeült haditanácson, úgy döntöttek, hogy Korotna várát támadják meg és foglalják el. Pallavicini Sforza vezetése alatt Pohlweyler Miklós serege, Lenkovics szlavóniai sereg és Zrínyi Miklós indult meg Korotnára 8 közepes faltörő ágyú kíséretében. Egész éjjel tartó menetelést követően az ágyúkat a vár keleti felén helyezik el.  Nemsokára elhatározták, hogy a nyugatra eső polyvával kevert agyaggal tapasztott sövénykerítéssel védett sánc ellen, amelyen az ágyúzástól nagy rés támadt, rohamot intéznek.  A sánc elfoglalása után szint eldőlt a vár sorsa. A kapunak rontó keresztény csapatok egy rohammal elfoglalták, és kifosztották a várat. A török őrség közül alig néhányan maradtak életben, jórész azok akik a csata kezdetén a mocsarakon erdőkön keresztül elmenekültek a várból. Korotna visszafoglalásának időpontját Istvánffy nem közölte, de közvetett adatokból könnyen meg lehet határozni az időszakot. Tudjuk, hogy Zrínyi csapataival szeptember 12.-én éjjel indult csapataival Korotnára. Egész éjjel meneteltek, így 13-a virradóra értek a vár alá. Sforza a Korotna melletti táborból levelet küldött Nádasdynak. Röviden írok-mentegetőzik a kapitány-mert az álmosság, éhség akadályoznak. Korotna elfoglalásához nem elegendőek a könnyek, a hadseregnek élelem is kell. Két nap múlva szeptember 15.-én ismét írt Nádasdynak a táborból, a levélben azonban egyetlen szó sem utalt az ostroma, tehát az akkor már a múlté lehetett. A sikeres ostrom tehát 1556. szeptember 13. és 15. között zajlott le. A korotnai vár melletti tábor hamarosan feloszlott, és a főherceg seregével együtt hazatért, csak a végbeliek maradtak a várakban.

Az 1556. évi hadjárat sikere azonban nem lehetett tartós. A végbeliek maroknyi serege a változatlan körülmények között nem tudta tartani a visszahódított részeket. 1557-ben Kaposvár újból török kézre került és valószínűleg vele együtt Korotna vára is elesett. 1566. szeptember 7.-én Szigetvár hős védőinek és Zrínyi Miklósnak önfeláldozása ellenére elesett. Kobak Miklós és Horváth György hadnagyok, Korotna várának hajdani elöljárói társaikkal együtt uruk oldalán haltak dicső halált. Szigetvár megszállásával tovább erősödött a török jelenlét Somogyban, sőt Zrínyi halálával az ellenállás lényegében összeomlott. 1582-ben a megye tulajdonképpen teljes egészében az oszmánok fennhatósága alatt állt. A somogyi végvári katonák zalai területekre húzódtak vissza, portyázásaikkal azonban olykor- olykor mélyen behatoltak hódoltsági területekre is.  1584 táján Korotna vára alá is eljutottak és az is elképzelhető, hogy rövid időre megszállták az erősséget. A török Somogy megyei uralma változatlanul fennmaradt, sőt Kanizsa 1600-an történt elfoglalását követően ez az uralom tovább erősödött a térségben. Korabeli létszámadatok szerint a 17. század közepén közel 10000 katona óvta az oszmánok dél dunántúli hódításait, rajtuk kívül több kisebb erősség egészítette ki ezt a védelmi rendszert. Közéjük tartozott Korotna vára is, amelyet az ott talált érem és pénzleletek alapján 1665 körül még használtak. Ezt a feltételezést támasztja alá az is, hogy Evlia Cselebi török utazó 1664 táján említi a várat nagyszabású művében Kaposvárral kapcsolatosan. Közvetett adatok arra utalnak, hogy Korotnát a török hódoltság utolsó éveiben hagyták fel, (vagy pusztulhatott el), mivel egy 1698-ban keltezett kataszteri térkép már romként tünteti fel az erősséget.

Megközelítése:

A helyszínt a legkönnyebben a Somogysárd és Újvárfalva közötti útról lehet megközelíteni. Somogysárdot Újvárfalva felé elhagyva kb. 1,5 km után balra kis ösvény indul az aszfaltútról egy mesterséges tó irányába. A tó végén levő töltésen haladjunk végig, követve az ösvényt. A traktorúton kitartóan haladjunk nyugati, majd délnyugati irányba, átvágva a tó melletti erdősávon, míg egy szántóföld szélére nem érünk. Innen már látható a DNY-i irányba levő kiugró erdősáv, amelynek rejtekében találjuk Korotna várának látványos sáncait. (Az aszfaltúttól a várhely kb. 350-400 m) Érdemes a területet lombmentes időszakban (november eleje és március közepe között) felkeresni, mert így élvezhetjük leginkább a várhely látványos részleteit.

 

Felépítése, személyes tapasztalatok:

A jó megközelítéssel téglalap alakú várterületet grandiózus árok veszi körül, amelybe DNY-i irányból megnyitva sáncot, belevezették a mesterséges tó vizét. A vár területének terepalakulatai egy komplexebb felépítésű épületet sejtetnek. Az északi oldalon egy árkon átvezető földtöltés vezet minket a várba. Az északi és keleti széleken markánsan kirajzolódik egy lepusztult körítő fal omladékos földdel borított maradványa. A bokros, bozótos területen több helyen omladékhalmok, beásások találhatóak, rengeteg habarcsos téglatörmelék társaságában.  Vármag keleti oldala pár méterrel magasabban fekszik a nyugati oldalnál. Valószínűleg itt feküdt a központi épület, amely több helységből állhatott, ezeket az omladékhalmok szépen meghatározzák. A Tó irányába „lejtő” nyugati oldal amolyan „elővár” rész lehetett, itt az omladék kevesebb, és a terep is egyenletesebb.

 

 

 

 

Egy összefüggés azonban gondolkodóba ejtett az első, helyszínen tett látogatásom során is. Az adatok több száz fős helyőrségről szólnak. Tudjuk azt közvetett forrásokból (török adóösszeírás), hogy a 16. század közepén Korotna falu Nagybajommal együtt kihalt az oszmán inváziónak következtében. Ismert az is, hogy a vár tovább létezett, és gyakori szereplője volt a korszak háborús cselekményeinek a térségben. A kérdés az, hol lehetett elhelyezni 150-300-as helyőrséget a kiszolgáló személyzettel, amikor a vár ma ismert területe ehhez mérten kicsi? Sokkal inkább kelti bennem egy reneszánsz castellum, egy birtokközpont érzését a helyszín, amelyet később grandiózus árokkal körítő fallal erődítettek, mintsem egy 150 fő befogadására alkalmas fontos katonai erődítményét, amely jelentős szerepet játszott az 1555-1556-os esztendő harci cselekményeiben. Felépítésének és a hódoltság alatt betöltött funkciójának alaposabb tisztázása a jövő generáció régészeti kutatásának hálásabb feladatai közé tartozik. Az elmúlt évtizedekben egy újabb legenda fonódott össze Korotna várának helyszínével. A közelben futott Nagybajom érintésével is a II. világháborúban a Margit-vonal, amely a mai Magyarország területének egyik olyan helyszíne, ahol a mai napig hatástalanítatlan aknákat rejthet a föld mélye. A Geocaching oldalakon és az Index Várak Várromok fórumán fel felbukkannak posztok figyelem felhívó célzattal. Mi a helyszín bejárása során szerencsére nem találtunk aknát, de azért nem árt a fokozott óvatosság.

 

 

 

 

(Megjegyzés: A posztban szereplő archív felvételek a Nagybajom története című könyvből származnak, míg a leletekről származó felvételeket a Nagybajomban található Sárközy István Helytörténeti Múzeumban készítettem)

 

 

 

Források:

Solymosi László - Mikóczi Alajos: Nagybajom története a kora-középkortól napjainkig. 1979.   47-87. oldal

Magyar Kálmán – Nováki Gyula: Somogy megye várai a középkortól a kuruc korig. 2005.  93. oldal

Dr. Karácson Imre – Evlia Cselebi török világutazó Magyarországi utazásai 1664-1666.  35. oldal

 

 2016. február 20.-án a helyszínen készített filmfelvételem a Youtube-on az alábbi linken érhető el:

https://www.youtube.com/watch?v=M1ufsKTbzXw

 

 

ifj. Fidrich Tibor 

Gamás - Törökvár: Pont az I-re…

2016. március 15-16.-án idén harmadik alkalommal látogattam Somogy megyébe. Ezúttal csatlakozott hozzám a vártúrák nagy öregje ABAAMADÉ, alias Alstadtler Zoltán. Maga a túra sikeresnek bizonyult, hiszen a tervezett célpontokon kívül sikerült plusz elemekkel gazdagítani emlékeinket. A felkeresett helyszínek: Balatonendréd-Katolikus Templom, Balatonszemes-Temető, Balatonszemes-Bagolyvár (sáncrészlet), Fonyód-Várhegy, Fonyód-Fácánosvár, Ordacsehi-Kisvár, Fehérbézseny-Törökvár, Gyugy-Árpádkori Templom, Somogyfajsz-Vári Sűrű, Somogyfajsz (Kastély,Templom), Kaposvár várhely, Somogysárd-Korotna vára, Mezőcsokonya-Sörnyepuszta…A tartalmas program során felmerült Gamás Törökvár is, mint potenciális célpont. A nap során írtam a túráról Dénes Józsefnek, hogy legyen szíves, segítsen a várhely lokalizálásában.  A nagyszerű szakember segített is, másnap-pont időben- küldte a megfelelő adatokat.

 

Hazafelé tartva a 67-es úton –igaz, sok időnk már nem volt- elhatároztuk Zoltánnal, teszünk egy bátortalan kísérletet a Gamás határában található Törökvár felkutatására. Ez feltenné a pontot az I-re, mondta újdonsült túratársam. Igyekeztünk biztosra menni, mivel a GPS nem igazán akart működni… A Polgármesteri hivatal bájos adminisztrátorai igyekeztek segíteni, mikor a várról szóló oldalt ki szerettük volna nyomtatni a Hungaricana –ról. Megtudtuk, hogy a falu nagy helytörténésze a szomszéd utcában lakik, ő még több információval tudna szolgálni a vár megközelítését illetően, így hát felkerekedtünk… Az illető úr feleségétől megtudtuk, hogy éppen a boltba ment, és pont elkerültük, de a várhoz vezető út éppen most megközelíthetetlen a csatornázási munkák miatt. Megköszöntük a kedvességet, és akcióba lendültünk, én a GPS-be igyekeztem életet lehelni, míg Zoltán a bolt körül cikázott, hátha megtaláljuk a nekünk szükséges információk birtokosát. Végre meglett az úr, de sajnos semmilyen konkrétumot nem sikerült megtudnunk. Vázlatos leírása alapján Gamást a 67-es út irányába elhagyva a falu ÉNY-i oldalán kezdtük keresni a várat. A felettébb kitartó, ám annál eredménytelenebb keresést idő hiányában fel kellett adnunk. A Magyar Kálmán által leírt helyszín sehogyan sem illett az idős úr által megadott információkhoz. Ekkor sajnos az a képletes pont nem került fel az I-re. Balogh Zoltán barátom pár nappal a túrát követően informált, hogy megtudta merre van a Törökvár.  Sőt, március 21-én fel is kereste a helyszínt, amelyet egy kiváló panoráma felvétellel illusztrált. A felvétel az Amatőr Várkutatók Facebookos fórumán jelent meg. Levélben megkaptam a koordinátát, amely megegyezett a Dénes József által megadott koordinátákkal. Hát, a helytörténész öregúr rossz irányba vezetett minket. Birizgálta a fantáziám a helyszín, és mivel semmit sem szeretek félbe hagyni, 24-én nekiindultam, hogy felrakjam a pontot arra a bizonyos I-re…

 

 

Gamás déli oldalán a Vásártér utca végéről indul az a földút, amely a Deseda patak völgyében egészen a várhelynek otthont adó magaslatig vezet minket. Az utca végétől a vár helyszínéig 35 perc könnyű túra. A földúton folyamatosan délnek kell haladni, majd a völgy kanyarulatánál az ösvényen keletnek kell fordulni, amely egy cserjésen keresztül megkerüli a várnak otthont adó magaslatot. A cserjés végén szántóföld terül el, szélén ösvénnyel. Az ösvényen a magaslat tetején levő erdősáv irányába indulva tudjuk megközelíteni a helyszínt. Maga a vár nem a legmagasabb ponton, hanem attól ÉK,K-re terül el. Célszerű GPS-t vinni, ugyanis a helyszínre turistajelzés nem vezet.

     

 

     

 

     

 

     

 

     

 

      

 

A vár GPS koordinátája:

 

         

 

         

 

Magyar Kálmán leírása a várról (Forrás: Magyar Kálmán - Nováki Gyula: Somogy megye várai a középkortól a kuruc korig, 2005-Kaposvár)

„A várra Stamler Imre (Somogyjád) hívta fel a figyelmünket 1994-ben. Gamás községtől D-re 2,4 km-re, a Szelistyei-árok kanyarja felett, a völgy D-i oldalában emelkedik a Törökvár. A D-i irányban elterülő fennsíkból széles, enyhén lejtő hegynyelv nyúlik ki É-i irányában. A vár azonban nem a legmagasabb részen van, hanem a hegynyelv EK-i oldalából kiugró, különálló részen, amely a lapos dombtető alatt kb. 20 méterrel alacsonyabb szinten van. A vár ovális alakú, a felette emelkedő fennsíktól sekély nyereg választja el. Erről az oldalról mesterséges, 9 m széles, átlag 1 m mély árok védi, amely kétoldalt lekanyarodik a K-i, illetve a Ny-i oldalra. É felől nincs határozott nyoma ároknak. A vár belső területének legmagasabb része a D-i végében van. Teljes területe 40x30 m, 0,1 ha. Az árkon belüli terület 34xl7m, 0,04 ha. Történeti adatot vele kapcsolatban nem ismerünk, jellege alapján középkori.”

A leírás kiegészítéseként a következőket tudnám hozzátenni. A Nyugati oldalon futó árokrészlet rajzolódik ki a legmarkánsabban. A vármagot nyugatról körülölelő árok szerintem 3-4 m széles és 1 m mélységű. A Déli oldalon a vár platóján kisebb kiemelkedés észlelhető. Az árok peremén túl meredek, szakadékos a helyszín. A Délkeleti oldal erősen bozótos, kisebb félkör alakú padka észlelhető a bozótban. Hogy a vár része lett volna, az nem tisztázott…

 

 

 

 

 

A Keleti oldalra futó árok részlete kevésbé érzékelhető. A vár platóján több ponton beásások nyomai észlelhetőek. Itt számos helyen paticsmaradványokat találtam. Ha tipológiailag vizsgálom a szerkezetét, könnyen lehet Árpád kori is a váracska. Ezt a feltevést igyekszik alátámasztani Magyar Kálmán összefoglaló tanulmánya is. http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/tab/tabi_kilato_2004_2005/pages/tk_2004_003_eroditmenyek.htm

 

 

 

 

 

 

 

Korának megállapítása, szerkezeti felépítésének alaposabb felvázolása azonban a jövő tudományos feladatai közé tartozik. Egy picit zavar a Törökvár elnevezés is… Ha a szűkebb környezetet veszem figyelembe, Somogy megyében számos várhelyet illetnek Törökvár elnevezéssel. (Merészebben fogalmazva szinte már közhelynek számít)  A teljesség igénye nélkül Mike-Törökvár mellett a Zselic turistatérképén Korotna várát is Törökvárként aposztrofálják…( A helyi fakitermelők is Törökvárnak nevezték a Korotnát) Nos, talán egyszer csoda történik, és a csekély forrás között ráakad a kutató egy utalásra, amely új megvilágításba helyezi az elnevezést. Mindez azonban a jövő zenéje…

 

Szeretném megköszönni a vár lokalizálásában nyújtott felbecsülhetetlen segítségét Dénes Józsefnek és Balogh Zoltánnak.

 

Írta, fényképezte, és összeállította: ifj. Fidrich Tibor

Somogyi Vártúra II. - Videók a Youtube-on

2016. február 20.-án újra Somogyba látogattunk a megye várhelyeinek felfedezése okán...

 

A túra során készített videók a Youtube-on érhetőek el.

 

Öreglak - Lak vára

https://www.youtube.com/watch?v=eODSb0u-zjE  

 

Szenyér - Várhegy

https://www.youtube.com/watch?v=QIS2zLoqHVw

 

Somogyzsitfa Szőcsénypuszta - Szőcsény vára

https://www.youtube.com/watch?v=QIS2zLoqHVw

 

Somogysárd - Korotna vára

https://www.youtube.com/watch?v=M1ufsKTbzXw

 

Lak várhelyéről készített panorámafelvétel:

 

 

ifj. Fidrich Tibor 

 

Vártúra Somogyban: Posztsorozatom a Várak Várromok INDEX fórumon

2016. január 23.-án 4 állomásból álló vártúrán vettem részt Balogh Zoltán várbarát társaságában.

A felkeresett színhelyek a következőek voltak: Berzence, Babócsa-Törökvár, Segesd (Tüskevár), Kéthely-Fancsivár.

A túráról az INDEX VÁRAK-VÁRROMOK című fórumának keretei között számoltam be.

A túrát bemutató posztok epizódjai az alábbi linkeken érhetőek el.

 

Berzence:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=138513466&t=9038753 

 

Babócsa - Török vár

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=138580393&t=9038753

 

Segesd

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=138592569&t=9038753

 

Kéthely - Fáncsivár

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=138698054&t=9038753

Kéthely:

Zalai végeken 5. - A Vasi Hegyhát és a Haranglábak földje

A Kanizsával szembeni végvárláncolatba tartozó végházak az Őrség, és a  Vasi Hegyhát területén is képviseltették magukat. A XVII. század folyamán a törökök sorozatos portyáikkal tartották félelemben a vidéket. A területen nem sikerült saját közigazgatásukat bevezetniük, de a falvakat egészen a Rába vonaláig adóztatták. A török rablóportyák visszaszorítása, a hírek továbbítása, a tolvajok, pribékek előállítása, a hódoltsági területen robotra küldött jobbágyok kémtevékenységének koordinálása ezen erődítéseknek is a feladatai közé tartozott.  

 

Őriszentpéter

 

Jelen beszámolóm első állomásán még 2014-ben jártam Dr. Ferenczy Sándor társaságában. A Zala folyó mentén kialakított várláncolat legnyugatabbra levő eleméből napjainkra csak a középkori templomot és kis temetőjét körbeölelő körítő árok látszik.  A folyó völgye feletti kis domb közepén álló Szent Péter tiszteletére emelt románkori eredetű katolikus templomot a XVI. században erődítették meg,(1549-ben említik először a castellumot) melyet a körbevevő mély árok, és az e korban elterjedt palánkos erősítés (facölöpök közé döngölt föld), valamint habarcsba rakott téglafal védett (A templomtól délkeletre XVI. századi téglaégető kemence maradványai kerültek napvilágra)  A templom tornya kitűnő őrhely lehetett. Az erődített templom övező falán a kijáratot farkasverem biztosította. Nyilvánvalóan a Kanizsa elleni végvárláncolat egyik kisebb láncszemét képezte. 1963-ban, majd 1979-80-ban Valter Ilona feltárta a faszerkezetű erődítés több részletét.

A téglából épült templom dombon áll, és körülötte erődítés nyomai látszanak. A templomot, falától mintegy 10—15 m távolságban kb. 2 méter mély árok veszi körül. Az árok szélén valamikor kőfal futott körbe. Idős őriszentpéteri emberek visszaemlékezései szerint még e század elején is álltak az árok peremén a nem túl magas, kb. 60—70 cm széles falak. E falakból ma már semmi sem látszik a felszínen, csupán egy fűvel benőtt kiemelkedés mutatja nyomát az árok szélén.

Az ásatás tisztázta tehát, hogy a templomot körbevevő elpusztult fal és erődítés a XVI. század közepén készült. Ezt bizonyítják a fal mellől előkerült cserépdarabok, a fal építőanyagát alkotó nagyméretű téglák, és a téglafalat erősítő palánkos, döngölt agyagos erődszerkezet. Ez az erősítési mód nagyrészt a török elleni harcok idején terjed el.

A vár kis létszámú, főleg gyalogosokból álló katonasága nagyrészt az őrségiekből került ki. Az erődítménynek két kapuja volt. Ezt Batthyány Ádám 1648-as leveléből ismerjük, melyben utasítja a tiszttartót, hogy „a Szentpéter kastély mindkét kapuja fölé vigyázó górét építtessen."  A déli kapu téglából készült alapjait feltárul. Előtte farkasverem volt, melynek aljában kihegyezett karókat találtunk. A sáncot övező szárazárok mögött újabb árokkal övezték. sánc magasodott. A castellumnak 1690-ben már csak romjait írják le: "a castellum a templom oldalán árokkal körülvéve, csak az oldalfalai vannak".

(SAVARIA ,A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE (1995-1998) Szombathely  1999 - VALTER ILONA AZ ŐRISZENTPÉTERI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM KUTATÁSA)

 

Csákány

Csákánydoroszló kastélya napjainkban ápolási intézet, (régebben gyermekotthon) nem látogatható. A kastély területére egyeztetést követően kísérettel lehet bejutni.

Csákány a 16. század első harmadáig a Héderváriak strémi uradalmának egyik faluja volt, amelyet Batthyány Ferenc 1524-ben részben kapott II. Lajostól, másik részben pedig vásárlás útján szerzett 1543-ban. Ezt követően új birtokközpontot alakított ki a területen. A Rába itteni átkelőjének védelmére Batthyány Boldizsár szándékozott először itt kastélyt építeni. Halálát követően, 1591. tavaszán özvegye, Zrínyi Dorottya utasítást kapott Bécsből, hogy kezdje meg az építkezést. Az építkezés 1596-tól 1600-ig tartott a Batthyány birtokok őrségi falvainak és Vas vármegye falvainak robotjával, Boldizsár fia ifjabb Ferenc és Zrínyi Miklós hadainak védelmében. Az erősség egy fából és palánkból készült építmény lehetett, funkcióját tekintve kizárólag katonai célzattal, az átkelőhely védelmére. Be is került a Kanizsával szemben kialakított végvidék várláncolatába. Batthyány II. Ferenc javaslata alapján ekkor 100 fő lovas és 100 fő puskás gyalogos királyi őrséget kapott.

Batthyány Ferenc előre látta a csákányi végvár jövőbeni hadászati jelentőségét. 1600. október 20-án Ibrahim nagyvezér elfoglalta Kanizsa várát, ott szervezte meg új központját, a negyedik magyarországi vilajetet. Ezzel a török katonai hatalom súlypontja is oda helyeződött át. A korábban a sarc beszolgáltatásával felhagyó hegyháti és őrségi falvak kilencven évre adófizetőikké váltak. A hódoltság határa most végleg a Rába vonalán rögzült. A folyó Vas megyét egy hódolt és egy hódolatlan tartományra osztotta, mely részek között a közlekedést is, bár váltakozó szigorral, ellenőrizték. A Rába védővonalának kialakítása ugyan már egy fél évszázaddal előbb megkezdődött, de csak Kanizsa eleste után nyerte el igazi jelentőségét. A szentgotthárdi csatáig a folyót a nagy végvárakon (Csákány, Körmend, Sárvár) és a kisebb erődített kastélyokon (Hídvég, Rum) kívül őrhelyek (Csörötnek, Gasztony, Csákány, Szecsőd, Hollós, Hídvég) egész sora kísérte. Ezeket a mai magasleshez hasonló felépítésű őrhelyeket górénak nevezték. Némelyiket körülpalánkozták, mint a szecsődi és a csörötneki górét. Csákánynál egy időben négy is állt a Rába partján, egyik palánkozott őrhely a hídhoz csatlakozott. Ezt később tarackkal is ellátták. Hajdúk strázsáltak benne, akik a Batthyányaknak számoltak el a beszedett vámmal.

Kőműves tevékenységről először 1617-ből maradt fenn adat. Az ekkor említett Péter kőműves és emberei a szalónaki várban és németújváron szolgálatot teljesítő Thomas Weiss építőmesterhez tartoztak. Ezt az épületet a mai napig nem sikerült azonosítani. Abban az időben a várnak 34 lovas és 30 gyalogos alkotta az állandó őrségét. 1646-ban Batthyány Ádám új végvár építésébe kezdett Csákányban. Az odatelepített őrségnek, katonaságnak hajdúszabadságot adott. A körítő árkot megmélyítette, a palánkot megerősítette, téglavető színt és kemencéket állíttatott. Carli Paumeister kőműves és Hans Dreier ács közreműködésével a kapu mellett egy új földesúri lakóépület építésébe is kezdtek. 1651-ből származó adat szerint Batthyány házi építőmestere Carlo della Torre 30.000 téglát kér „az Nagyságod Háza épületihez.” Kérték továbbá Batthyány jöjjön Csákányba, tekintse meg a tervrajzokat. A mai kastély előzménye tehát 1651-től kezdődően épült fel. Ennek maradványa a délnyugati oldalon levő sokszögű bástya, vagy a kapu fölött magasodó torony.

1664-ben, szentgotthárdi csata eseményei során sikerült megakadályozni a Köprülü Ahmed nagy vezír török seregének itteni átkelését. Katonai jelentősége Kanizsa 1690-es visszafoglalását követően megszűnt. Batthyány IV. Ádám gróf 1753-ban alakítatta át a mai késő barokkos formájára az épületet. Az árkait betemették, bástyáit már korábban lebontották, sáncait megszüntették, a bevezető hidat lebontották. Az épület 1945-ig a Batthyány család tulajdonában maradt.

 

Felsőmarác-Tóthfalu

 

Csákánydoroszlótól Őrimagyarósd felé tartva Felsőmarác előtt megálltam a kanyargós Rába folyó feletti magaslaton, egy emlékhelyen, amely az egykori Tótfalunak állít emléket. Az út melletti kis ligetben emléktábla taglalja a kis véghely hőseinek történetét, jelezve az utókor vándorai számára. A Rába déli partoldalát uraló kis magaslat tetején kis kereszt áll jelezve az egykori helyszínt. Szerencsére a dombocska lombmentes, és a dombot körülölelő sáncárok maradványa is érzékelhető… A régi idők dicsőségét Benczik Gyula írásával igyekszem felidézni.

Zala megyei Csány birtokukról kapták nevüket a másik kastély földesurai, a Csányak, akiknek ősei a 15. század végén szereztek a Hegyháton birtokokat. A mai Felsőmarác határában fekvő Tótfalu semmilyen korábbi időkre mutató erődítéssel nem büszkélkedhetett. A 13. században a Nádasd nemzetség legnyugatabbra vetődött ágának, a Maráciaknak volt a prédiuma Tótlak néven 1291-ben. Neve alapján szláv lakosságra gyanakodhatnánk, de a határjárásában szereplő földrajzi nevek mind magyarok voltak. Másfél évszázad múltán lakói között szláv (szlovén) nevűt egyet sem találunk, néhány Tót család mellett Buda, Szécsen, stb. nevű családok éltek Tótfalun. Marác és Tótfalu 1549-ben együtt 16 portát számlál, és 13 zsellért. A birtokosok különböző köznemesek, köztük a Csányak. 1550-ben a vasvári káptalan küldötte idősebb és ifjabb Csány Bernátnak idézést adott át, akiket Tótfalu birtokon erőd módjára kiépített udvarházukban talált meg. Ez az első, viszonylag korai adatunk a tótfalusi kastélyról. A Csányak itt minden bizonnyal a zalai birtokaikon korábban megkezdett erődítési munkálataik tapasztalatait is felhasználták. Az első török hódoltság alatt 1588-ban Marácon és Tótfaluban 3 és fél portát (kb. 10 család), 7 zsellért, 1 szegényt és hét pusztatelket írtak össze a rovok. A földesurak közül Maráci László megszenvedte a török rabságot, ahová az 1582-es pusztítás idején hurcolták el. Fogvatartói megkínozták, váltságdíjáért testvéreinek el kellett zálogosítaniuk Darabos Gáspárnak 100 forintért a Maráci-birtokrészeket. A tótfalusi kastély a Rába völgye fölé enyhén magasodó dombháton épült, ahol ma már csak egy messziről látható kőkereszt emlékeztet az egykor volt falura és kastélyra. Semmi leírás nem maradt fenn róla, csupán a nyomokat őrző terepalakulatokból következtethetünk a mogyorósdihoz hasonló voltára. A kastély urai Csány György, majd fia Bernát voltak. A Batthyányaknak nem udvari, hanem saját birtokán lakó köznemesi kíséretéhez tartoztak, urukat háromnégy lóval szolgálták, hely illette őket Batthyány asztalánál a németújvári várban rendezett ünnepségeken. Csány György 1628-ban megegyezett testvérével, Imrével, hogy átenged neki egy földterületet a kastély kapujával szemben, hogy ott Imre a saját kastélyát felépíthesse. Csány György segítséget ígért Imrének az építkezésben, hiszen fivére is segített annak idején az ő kastélya megerősítésében. Tíz év sem telt el, Csány György felbontotta a szerződést, mert Imre nem építette fel a saját kastélyát. Az utóbbi azzal védekezett, hogy saját magának kellett a török adót fizetnie, mert jobbágyai telkeiket pusztán hagyták és elszöktek, így az építkezést sem tudta megkezdeni. Az 1609-es zsoldjegyzékben meghatározottak értelmében Mogyorósdon 20 gyalogot, Tótfaluban 1 lovast (Csány György) és 10 gyalogot kellett tartani, amit az idők folyamán mindig igyekeztek biztosítani. 1652-ben egy lovas havi zsoldja 4 forint, egy gyalogé 2 forint 80 dénár volt. A zsoldfizetés elmaradása, vagy annak posztóban, fegyverben történő megváltása rendszeresen megtörtént. A kis végházaknak az elsődleges feladata a török katonai mozgások figyelése volt, egyetlen hadfelszerelésük, a "hírmondó" szakállas ágyú vagy a tarack a riasztást, jeladást szolgálta. Legfeljebb száz fő körüli török portyázóknak tudtak ellenállni. Fontos közbiztonsági funkciót láttak el a kastélyokban szolgáló hajdúk, akikre a tolvajok, török pribékek előállítása hárult. A törvényben szentesített ingyenmunka-beosztás alig ellensúlyozta a szomszédos Batthyány család kezén lévő nagybirtok fenyegető túlsúlyát. Ezen túl a katonáskodó hegyháti köznemesség főparancsnokai is a Batthyány családból kerülnek ki. Nem meglepő tehát, hogy a végvári katonák garázdálkodásai —amelyek elég gyakran érték a Darabos-falvakat— általában büntetés nélkül maradtak. A falvak feldúlásán túl 1649-ben a csákányi kapitány, Kaczor János már odáig ment, hogy a várépítési ingyenmunkát is Csákányban végeztette a Darabos-jobbágyokkal. Darabos Gáspár csak akkor tett panaszt, amikor Kaczor a robotot saját háza építésére fordította. Csány Bernát pedig, aki ekkor a tótfalusi kapitányság mellett a csákányi lovasok kapitánya is volt, nem éppen bajtársiasan viselkedve, terményadót vetett ki Darabos falvaira. Miután Darabos Gáspár megparancsolta jobbágyainak, hogy ne merjenek ennek a parancsnak engedelmeskedni, és azzal fenyegetőzött, hogy az országgyűlés elé viszi az ügyet, Csány meghátrált.

A törökkel való egyezkedéstől a magyar földesurak sem voltak mentek, kiváltképpen, ha érdekeik a hódítókéival egybeestek. Igen érdekes okmány Hasszán kanizsai pasa telepítőlevele Tótfalunak 1626-ban. A pasa a letelepedő jobbágyoknak hat év szabadságot ígért, utána a szokott adójukat kötelesek voltak megadni a szpáhiknak és a magyar földesúrnak, Csány Györgynek. Utóbbinak majorja lévén, arra is védelmet ígért a pasa.

 A földesúr-kapitányoknak saját testvéreikkel is meggyűlt a bajuk. 1648-ban Darabos Istók, a kapitány fivére feltörte a mogyorósdi végházat, ellopta a király által kiutalt muníciót, és szembeszállt a hajdúkkal. A kastélyban "korcsmát árult", a kaput pedig kénye-kedve szerint éjjel is nyitva tartotta. Darabos Gáspárnak Batthyány Ádámhoz kellett fordulnia testvére megrendszabályozásáért. A nyomaték kedvéért fivérét avval is megvádolta, hogy "törökké akar lenni".A köznemesi udvarházakból kialakított kastélyok hadi jelentőségét a haditanácsban és a kamaránál nem ismerték el. Többször próbálkoztak megszüntetésükkel, a zsold megvonásával, a magyar nemesi országgyűlések nyomására azonban ettől mindig elálltak. Csány György így panaszkodott Batthyány Ádámnak 1646-ban: "megértvén azt, hogy némely aprólék végházakbul urunk őfölsége fizetése kivétetnék és alkalmatosabb véghelekre rendeltetvén, hasonlóképpen az én kastélyombul is,... de egynihány legény maradhasson meg őfölsége fizetésén".Amíg a mieink minden követ megmozdítottak, hogy a végházakat jobb karba hozhassák: addig a haditanács a végházak és kastélyok kevesbítésén törte a fejét. Tudjuk, hogy a mieink minden kis vigyázó házacskáért aggódtak s valamennyinek a fenntartását sürgették! Gondolhatjuk, minő érzés fogta el őket, mikor egymás után cassálják a régi házakat. Az 1652. évben például Egerszegre, Szt.Györgyvárra, Kéméndre, Tótfalura, Mogyorósdra, Lindvára és Kányavárra mondta ki őfelsége a halálos ítéletet." Tótfalu esetében, úgy tűnik az ítéletet végre is hajtották. A kastély ura, Csány Bernát méltatlankodott Batthyány Ádámnál: "... ezen rossz hitván tótfalusi kastélyom felöl: abban való kevés fizetésem hogy elvétetik, kit szegény atyám sok költségével és fáradságával szerzett, magamnak is hogy búcsú adassék kommisszáriusok által, nem reménlettem volt ezt... Erre a kevés fizetésre én is érdemesnek tartottam magamat... az gyalázatot sajnálom, mert kegyelmes uram, kinek tiszti fizetése elvétetik, méltó meghalnia". A kamarai megbízottak nem engedtek, kimondták, Tótfalura többé nem fizetnek. Csány Bernát nem adta föl, a fenntartást magára vállalta. 500 szálfát vágatolt az ivánci erdőn, Batthyánytól pedig néhány száz fazsindelyt kért. A hajdúk élete a kifürkészhetetlen hadiszerencsétől függött. Gyakran kellett táborba szállni a dunántúli főkapitány parancsára. A mogyorósdiak és a tótfalusiak résztvettek Szerdahelynél (1640), Pusztabillegénél (1641) és Kanizsa környékén (1648) a török és a rácok elleni portyákon. Szerdahelynél a törököt kelepcébe csaló ún. "martalék" szerepe is kijutott nekik. Aki épségben visszatért a kastélyába, az a hadizsákmányból osztozhatott. A körmendi kótyavetyén 1641-ben 25 lövői, mogyorósdi és tótfalusi hajdú 115 forint értékben részesült a zsákmányból. 1650-ben két hónapra pénzben, öt hónapra posztóval fizettek a Kanizsa elleni végházakban.

Tótfalu

Csány Bernát kapitány 2 lóval

Német György tizedes Gróf János

Ötvös György Fejér György

Nagy András Katona György

Tót Istók Sándor György

Rózsa Jancsi Tót György

A hajdúk és családtagjaik a törökök brutális megtorlásainak, túszszedő akcióinak célpontjaivá váltak. Helyzetüket jól jellemzi Batthyány Ádám tiszttartójának jelentése 1643-ban: "Tótfalui hajdúk jelentik nyomorúságukat, hogy az török miatt házoknál nem maradhatnak, hanem bujdosnak és lappangnak. Amellett az őfölsége szolgálatját is be kell praestálniok, s Csány uramnak is szüntelen köll szolgálni, s ha más hajdút állotnának is be, nem akarja bevenni. Azért könyörögnek nagyságodnak, hogy nagyságod bocsátaná el őket, hogy az pogány fogságába ne esnének, avagy azt engedje meg nagyságod, hogy ide Egerszegre jöjjenek s itt az őfölsége szolgái lesznek. 1664-ben százezres létszámú török hadsereg vonult Vasvár irányából Szentgotthárd felé, átkelőt keresve. A Rába másik oldaláról a magyarok a gomolygó füstről, tüzekről követhették nyomon az előrehaladását. Kisfaludy Balázs csákányi kapitány a veszedelmet látva, jó előre elszállíttatta a mogyorósdi kastély két tarackját Csákányba. Egyiket a hídnál, másikat a kastélyban állíttatta föl. Sem a két kastélyról, sem kapitányaikról, hajdúikról ettől kezdve nem hallunk. Néhány év múlva 1671-ben a végvári katonaság zömét is szélnek eresztették.

(BENCZIK GYULA-AZ ŐRIMOGYORÓSDI ÉS A TÓTFALUSI KASTÉLY A TÖRÖK ELLENI VÉDELEMBEN (1609-1681))

1664-ben a szentgotthárdi csatát megelőző napokban Csányi Bernát és Csanádi Ferenc, a híres törökverő kapitányok Őriszentpéternél lest vetettek a töröknek hatszáz magyar és kétszáz horvát katonával, hogy késleltessék a fősereg előrenyomulását. A csatában négyszázan elestek, maga Csanádi is a csatatéren maradt. Közben a fősereg Körmendnél próbált a Rábán átkelni, sikertelenül. Itt janicsár puskagolyótól találtan elesett Csányi Bernát.

1665-ben Csányi Bernát temetésére halotti zászlót festetett Batthyány II. Kristóf. (MKI, Iványi; Garas 1953. 146.)

 

Esterházy Pál Mars Hungaricus című könyvében leírtak (175. oldal - Perjés Géza) szolgáltattak kicsiny részleteket Tótfalu sorsát illetően. „A harmadik napon tehát eljutottunk a körmendi síkra és ott tábort ütöttünk, az ellenség pedig a Csákány irányában fekvő Tótfalu kastélyhoz, azután pedig Vasvár váracskához érkezve üt tábort, ott két napig időzik, s magához hívatja a császár rezidensét, és mivel a győzelembe vetett reményét teljesen elvesztette, a béke eszközeiről gondolkodik.”  Parancsot ad, hogy útközben pusztítsák el a falvakat és a kisebb várakat... A nagyvezír tehát Csákány irányában tábort üt, a mieink pedig a folyónak erről a partjáról vele szemben foglalnak állást. A szentgotthárdi csata aug.1-én zajlott, a vasvári béke okmányait aug.10-én írták alá. A vert török sereg Végh Ferenc tanulmánya szerint (Végh Ferenc: A török haderő visszavonulása a Balaton-Felvidéken a szentgotthárdi csata után, 1664.augusztus) aug.6-án bontott tábort és kezdte meg a visszavonulását a Balaton Felvidéken Székesfehérvár felé. Ha Vasváron két napig időzött a sereg, és előtte a Csákány környéki Tótfalu volt az állomás Esterházy szerint, és tudjuk, hogy a törökök mindent elpusztítottak-felégettek a környéken, akkor a kis véghely augusztus 8.-a környékén vált a visszavonuló vesztes és dühös had áldozatává a következtetéseim szerint.

 

Őrimagyarósd

 

Csányi Bernát hőstettein merengve érkeztem meg Őrimagyarósdra a Petőfi utcába. Az utca házai mögé egy rendezett, bokrokkal övezett gyalogút vezet. Székely kapuból nyíló fahídon keresztül jutunk a csodálatosan kialakított ápolt emlékhelyre, amellyel szerintem a kis település méltó emléket állított hős elődei számára. Igen kérem, lehet így is csinálni! A Darabos família végházának helyszínén kis pihenő és emlékparkot alakítottak ki tájékoztató táblákkal. A várhelyre nyugatról, a helyszínt körbeölelő grandiózus (kettős) árkon keresztül átívelő fahídon lehet bejutni. A vár területén pihenőpadok, tájékoztató táblák várják a kirándulót. A Keleti oldal megtekintése közben hasít belénk a felismerés, egy a patavölgy fölötti magaslaton állunk. Egy barátságos falusi templomos-vidéki falucska idillikus képe köszön vissza ránk.  A vasi végek krónikásának, Benczik Gyulának vonatkozó sorait idézem fel, miközben körbejárom a helyszínt…

A Hegyhát Őrséggel határos részén a 13. század óta a Nádasd nemzetséghez tartozó Darabosok voltak a földesurak. Szőce, Mogyorósd és Nádasd falvakat mondhatták magukénak. 1549-ben 15 jobbágyporta felett rendelkeztek, s mindkét faluban saját majorjaik kiépítéséhez is hozzákezdtek. Az udvarházban Mogyorósdon ekkor négyen szolgáltak. 1582-ben a Velencei tó mellől indult török hódoltató hadjárat első ízben ért el sikereket: az összes hegyháti falu a török adófizetőjévé vált, sőt a Rábán túl is néhány falut hódolni kényszerítettek. A pusztító hatást lemérhetjük az 1588-as rovásadó összeírás adataiból: Mogyorósdon és Szőcén már csak 2 és fél jobbágyportát (kb. 7-8 jobbágycsalád), 3 zsellért, 1 szegényt és 4 puszta jobbágytelket írtak össze. A tizenötéves háború (1591-1606) kezdetén a hegyhátiak felhagytak a török adó fizetésével. Ettől függetlenül a helyzet rosszabbodott: 1598-ban másfél jobbágyporta (kb. 5 család), 10 zsellér, 5 szegényt és 15 pusztatelek található a Darabos-falukban.

Elmondható, hogy rangidősnek azt tekintették a Darabos családban, aki Magyarósdot és tartozékait birtokolta. Magyarósdról tudni kell, hogy 1550 körül itt épült ki a család erődített udvarháza (fortalitium), majd 1609 után a kastélyt a Kanizsa ellen vetett védelmi rendszerbe kapcsolták. A magyarósdi „aprólék végház" az ősi lakhely több évszázados folyamatosságát jelképezte, de erődként, melyben királyi pénzen 20 hajdút tartottak, a család előkelő rangját is jelképezte a környék köznemesi famíliáinak körében. Gyakorlati jelentősége pedig a vagyonbiztonságban, a birtokigazgatási funkciójában állott (itt alakítottak ki szerény majorságot, idejártak robotolni a környékbeli és a tótsági jobbágyok, itt ülésezett az úriszék). Minden valószínűség szerint eleinte a család levelesládáját is itt őrizték.

(Benczik Gyula - Zágorhidi Czigány'Balázs A Vas megyei Nádasdi Darabos család birtokainak és levéltárának Esterházy kézre kerülése)

Vas megye déli részének sorsát majdnem egy évszázadra Kanizsa várának 1600-ban történt eleste döntötte el. A törökök Kanizsa központtal vilajetet szerveztek, a hódoltsági terület határát egységesen és szilárdan a Rába vonaláig tolták ki. A helyzet ilyen kedvezőtlen alakulása érzékenyen érintette a hegyháti nemességet, hiszen törzsbirtokaik mind a hódoltsági övezetbe estek. Kanizsa vesztése után Darabos István és Darabos Gáspár úgy egyeztek meg birtokaik felosztásakor, hogy Gáspáré lett a mogyorósdi kastély, Istvánnak viszont Szőcén az udvarházat kellett volna erőd módjára kiépítenie. A törökök és a hajdúfelkelés miatt a szőcei kastély nem készülhetett el, ezért 1619-ben új szerződést kötöttek. Ennek értelmében az egyetlen védett épületet, a mogyorósdi kastélyt méltányosan megosztották. Itt kapjuk az első leírást a kastélyról, bár ez is hiányos, csak az Istvánnak juttatott kastélybeli részeket sorolja fel. Istváné lett a kastély kapuja feletti pitvaros szoba, a keleti oldalon a teljes építmény, a konyha melletti bástya alsó és felső részével együtt. A pincében továbbra is ott tarthatta borát István használati tárgyaival együtt, amíg magáét meg nem építette. A kastély a völgyben fekvő falutól és az itt vezető körmendi úttól nyugatra egy meredek domb peremén állt. Három oldalról mély árkolással választották le a platóról. Kapuja nyugatra nézett, előtte kettős árkolást alkalmaztak. Az erőd a Zala és a Rába közötti török mozgást jól ellenőrizhette. A végház 20 gyalogos katonája, hajdúja, akiket az országgyűlés végzése értelmében a császári megbízottak ide rendeltek, Darabos Gáspár parancsnoksága alá tartozót. Helyettesítése, vagy halála esetén a parancsnokságot Istvánnak kellett átvennie. Három év múlva, miután a Bethlen-felkelés idején Darabos Gáspár feleségétől, Hagymási Annától 1.000 forint kölcsönt vett fel, a mogyorósdi kastélyt a szécsényi birtokkal együtt fiára, Darabos Miklósra íratta. A kölcsön felvételét az indokolta, hogy Kanizsa eleste óta a török és a tatár, nemkülönben a szabadon kóborló keresztény katonák kártételei miatt, birtokai részben pusztává váltak és elnéptelenedtek. Igásállatait is Hagymási Anna segítségével sikerült visszaszereznie.

Darabos Gáspár a harmincas években az egerszegi végvárban szolgált tisztként, majd a negyvenes évektől újra a kastélyban parancsnokolt. Az 1609-es zsoldjegyzékben meghatározottak értelmében Mogyorósdon 20 gyalogot, Tótfaluban 1 lovast (Csány György) és 10 gyalogot kellett tartani, amit az idők folyamán mindig igyekeztek biztosítani. 1652-ben egy lovas havi zsoldja 4 forint, egy gyalogé 2 forint 80 dénár volt. A zsoldfizetés elmaradása, vagy annak posztóban, fegyverben történő megváltása rendszeresen megtörtént.1Mogyorósa és Tótfalu kastélyainak felvétele 1609 után a Kanizsa ellen kiépített végvári rendszerbe a Darabosok és Csányak számára számos előnyt jelentett. Ezek közül elsősorban az ingyenmunka-körzetek kedvező kialakítása említhető. A végvárak állandó karbantartására, megerősítésére már az előző évszázad derekán határozatokat hoztak az országgyűlésben. 1559-ben 6 napban, 1567-ben már kétszeresében szabták meg a jobbágyok évi várépítő robotját, amit Vas megyéből Pápára és Kanizsára kellett szolgáltatni. 1600 után a Darabosok és Csányak falvaiban élőkben rendkívüli könnyítést jelentett az, hogy a helyben levő, saját védelmükről gondoskodó kastélyok fenntartására voltak csak kötelezhetők, nem kellett Egerszegre, Egervárra, esetleg még távolabbi "vármű"-re járniuk. Természetes, hogy az elszegényedéstől rettegő köznemesek számára, akiknek a jobbágytelkek pusztán hagyása egyet jelentett létalapjuk megszűnésével, ez a jobbágykímélő rendelkezés nagy fontosságú volt. A törvényben szentesített ingyenmunka-beosztás alig ellensúlyozta a szomszédos Batthyány család kezén lévő nagybirtok fenyegető túlsúlyát. Ezen túl a katonáskodó hegyháti köznemesség főparancsnokai is a Batthyány családból kerülnek ki. Nem meglepő tehát, hogy a végvári katonák garázdálkodásai —amelyek elég gyakran érték a Darabos-falvakat— általában büntetés nélkül maradtak. A falvak feldúlásán túl 1649-ben a csákányi kapitány, Kaczor János már odáig ment, hogy a várépítési ingyenmunkát is Csákányban végeztette a Darabos-jobbágyokkal. Darabos Gáspár csak akkor tett panaszt, amikor Kaczor a robotot saját háza építésére fordította. Csány Bernát pedig, aki ekkor a tótfalusi kapitányság mellett a csákányi lovasok kapitánya is volt, nem éppen bajtársiasan viselkedve, terményadót vetett ki Darabos falvaira. Miután Darabos Gáspár megparancsolta jobbágyainak, hogy ne merjenek ennek a parancsnak engedelmeskedni, és azzal fenyegetőzött, hogy az országgyűlés elé viszi az ügyet, Csány meghátrált. A földesúr-kapitányoknak saját testvéreikkel is meggyűlt a bajuk. 1648-ban Darabos Istók, a kapitány fivére feltörte a mogyorósdi végházat, ellopta a király által kiutalt muníciót, és szembeszállt a hajdúkkal. A kastélyban "korcsmát árult", a kaput pedig kénye-kedve szerint éjjel is nyitva tartotta. Darabos Gáspárnak Batthyány Ádámhoz kellett fordulnia testvére megrendszabályozásáért. A nyomaték kedvéért fivérét avval is megvádolta, hogy "törökké akar lenni".Tudjuk, hogy a mieink minden kis vigyázó házacskáért aggódtak s valamennyinek a fenntartását sürgették! Gondolhatjuk, minő érzés fogta el őket, mikor egymás után cassálják a régi házakat.

Az 1652. évben például Egerszegre, Szt.Györgyvárra, Kéméndre, Tótfalura, Mogyorósdra, Lindvára és Kányavárra mondta ki őfelsége a halálos ítéletet." Az őrségi és hegyháti hajdúk —ettől részben eltérő— története megíratlan, de a mogyorósdi és tótfalusi hajdúkról, életükről az alábbiakban némi képet nyerhetünk. A hódolt területen szolgáló parasztkatonának jelentős kedvezmény volt a békeszerződésben biztosított mentessége a török adó alól. Az olyan kis településen, ahol együtt élt hajdú és jobbágy, ez viszályra adhatott okot. "Itt az mogyorósdi falunkban lévő polgárság között számtalan sok veszekedés volt az itt való kevés hajdúsággal az török adó felől, mivelhogy egynihányan az hajdúkban az falu között laktak és egész helyeket bírtak, s nem akartak az falu közibe fizetni... ezen dolgot, hogy jó compositióra vihessök, mind az falut és az hajdúkat összegyöjtöttök, akarván jó rendre hozni őket, hogy mind az polgárság és az hajdúk békességben maradhassanak. És csak szónkat sem akarván meghallani, az hajdúk pártot ütöttek magokban az kapu között és elfutottak, az őfölsége végházát pusztán hagyván" —számolt be 1644-ben egy ilyen esetről Darabos Miklós. A hajdúk élete a kifürkészhetetlen hadiszerencsétől függött. Gyakran kellett táborba szállni a dunántúli főkapitány parancsára. A mogyorósdiak és a tótfalusiak résztvettek Szerdahelynél (1640), Pusztabillegénél (1641) és Kanizsa környékén (1648) a török és a rácok elleni portyákon. Szerdahelynél a törököt kelepcébe csaló ún. "martalék" szerepe is kijutott nekik. Aki épségben visszatért a kastélyába, az a hadizsákmányból osztozhatott. A körmendi kótyavetyén 1641-ben 25 lövői, mogyorósdi és tótfalusi hajdú 115 forint értékben részesült a zsákmányból. 1650-ben két hónapra pénzben, öt hónapra posztóval fizettek a Kanizsa elleni végházakban.

A fennmaradt sereglajstrom szerint a katonák névsora:

Mogyorósd

Nagy Gergely tizedes Kozma György tizedes

Böröck Péter Szabó István

Geher Mihály Horvát György

Bödör Márton Illés János

Tóth Gyurkó Pintér István

Szántó Mihály Banicska János

Fülöp Tamás Horvát Istók

Horvát Miklós Fejér Gergely

Geher János Degesi György

Horvát Péter Szabó György

A hasonlóan kétségbeejtő helyzetben levő szentpéteri hajdúk a kanizsai töröktől hitlevelet szereztek maguknak, hogy adózás fejében maguk és családjuk biztonságát elérjék. A mogyorósdiak és tótfalusiak ezzel nem éltek. Az előírt hajdúlétszám megtartása a kapitányoknak állandó nehézséget jelentett a tárgyalt korszakban. Perneszy Istvánt, a Mogyorósdtól 10 km-re levő Lövő kastély kapitányát nem egyszer otthagyták a hajdúi, megoldásnak Darabos jobbágyainak az elcsábítását vélte. "Az elmúlt napokban Darabos Gáspár szőcei falujából gyütt be hajdúságra három legény. Az egyik fiával együtt nem volt örökös jobbágya őkegyelmének, hanem a Széchyek jószágárul gyütt oda lakni, mindazonáltal az helyét pusztán nem hadta benne. Az harmadik penig, aki az Tótságrul szakadott és csak lakóul lakott őkegyelme jobbágyánál, de helt nem birt. Egy lévén ezért állapotjok, mind az hármat befogadtam, mert tudja azt nagyságod, hogy országunk végezése szerént még az örökös jobbágy is elmehet az végházban, csak gyütten az helet pusztán ne hagyja. Azt penig egyik sem hadta, s nem is volt örökös jobbágya a fia Darabos uramnak" — írta Perneszy Batthyánynak, előre felmentve magát Darabos vádjai alól. Egy ennél súlyosabb esetnek is Perneszy volt a főszereplője. A mogyorósdi porkoláb a kastély puskaporát meglopta és néhány embernek eladta. Perneszy menedéket adott a tolvajnak, akit Darabos Gáspárnak később Sárváron sikerült elfognia és vasra veretnie. A németújvári tömlöcbe akarta szállíttatni, de törvénynapig kezességen kiváltották. Erre Perneszy újra védelmébe vette. 1664-ben százezres létszámú török hadsereg vonult Vasvár irányából Szentgotthárd felé, átkelőt keresve. A Rába másik oldaláról a magyarok a gomolygó füstről, tüzekről követhették nyomon az előrehaladását. Kisfaludy Balázs csákányi kapitány a veszedelmet látva, jó előre elszállíttatta a mogyorósdi kastély két tarackját Csákányba.

Egyiket a hídnál, másikat a kastélyban állíttatta föl. Sem a két kastélyról, sem kapitányaikról, hajdúikról ettől kezdve nem hallunk. Néhány év múlva 1681-ben a végvári katonaság zömét is szélnek eresztették. Az utolsó híradás akkor kelteződik, mikor I. Lipót a magyar haderő létszámbővítésébe kezd, a török végleges kiűzésére készülődve. 1681. évi decretumában két cikkely foglalkozik Mogyorósddal (Tótfaluról már szó sincs):

12. Kányavárra az előbb említett Mogyorósdon levő húsz gyalogot küldjék, és a földesurak károsodása és jövedelmeik csökkenése nélkül vegyék számításba.

19. Mogyorósd kastély szintén fenekestül romba dűlvén, az előbb odatartozott Szőce és Szentjakab birtokokat Lövő erősséghez kell rendelni.

A két kastély krónikája itt ér véget. Darabos Gáspár és Miklós, illetve Csány György és Bernát legfőbb törekvése, hogy a hódoltsági területen bármi áron fenntartsák a nemesi udvarházukból kialakított "aprólék végház"-akat —bár minden körülmény ellenük dolgozott — , a szentgotthárdi csatáig eredményes volt. Mogyorósd, Szőce, Marác és Tótfalu nem váltak pusztává, törzsökös lakosságuk nem menekült el, mindez ennek a ténynek köszönhető. A 17. századi castellummá alakított nemesi kúriák közül kettőnek, a Kanizsa ellen vetett végházak közé sorolt mogyorósdinak és tótfalusinak a rövid bemutatása nem elegendő általánosabb következtetések levonására.

(BENCZIK GYULA-AZ ŐRIMOGYORÓSDI ÉS A TÓTFALUSI KASTÉLY A TÖRÖK ELLENI VÉDELEMBEN (1609-1681))

Tótfalu és Magyarósd 1664-es története magával ragadó. Igyekeztem Benczik Gyula útját követve valami konkrétabbat megtudni, mi is történt a szentgotthárdi ütközet és a Vasváron kötött béke körüli időszakban ezeken a helyszíneken, illetve a két véghely pusztulásának időpontját jobban körbehatárolni.  A Batthyány Missilisek egészen jól kutathatóak, térítés ellenében a levelezések digitalizált másolatai elérhetőek. A mélyebb kutatásnak azonban részemről anyagi és időbeli korlátai vannak. Egy digitalizált levél megfejtése, történelmi-történeti kontextusba helyezése is sok időt vesz igénybe. Viszont perspektívájában kecsegtető hogy a véghelyek mindennapi életének kutatása adhat még új információkat az utókor generációi számára. Ezen helyszíneken tudtommal komolyabb régészeti feltárás sem zajlott így a tudomány további lehetőségeket tartogat a téma további kutatói számára. Koppány Tibor „Kastélyok a Végvárak Mögött” című a Balassi Kiadó gondozásában a közelmúltban megjelent kötet 211. oldalán a következő szerepel a Magyarósdi véghellyel kapcsolatban. „…1664-ben a Szentgotthárd felé vonuló Török sereg felégette. Nem sokkal később ugyan újjáépítették, sőt 1681-ig őrséggel is ellátták, akkor azonban az őrségét a Kanizsához közelebbi Kányavárba vezényelték, azzal az indoklással, hogy a mogyorósdi tönkrement végházat nem érdemes ismételten újjáépíteni. Még ezt megelőzően, 1677-ben a néhai Darabos Gáspár özvegye a család birtokait a mogyorsódi „kastél hellel együt”  Hollósy Gáspár leszármazottaira hagyta. A birtok a 18. században tőlük került a Rimanóczy családhoz.”

Végezetül néhány gondolatot szeretnék megosztani a túrákkal kapcsolatban. 2014.-szeptemberében Dr. Ferenczy Sándor társaságában egy emlékezetes vártúrán vettem részt. A fő célpont ekkoriban Németújvár volt, de a sikerült más érdekes helyszíneket is bevenni a repertoárba. Őriszentpéter, Vasvár, Körmend, Egerszeg, Zalavár voltak azok a helyszínek, melyek mintegy felvezették a későbbi túra gondolatát. Akkor Kemend várának megtekintése meghiúsult, így ezen helyszín lett a vágybeli kapocs, amely szinten tartotta bennem a terület iránti érdeklődést. Végh Ferenc Keszthelyről és Szvitek Róbert Zalakomárról írott kiváló művei tereltek újra abba az irányba, hogy a könyvben taglalt helyszíneket felkeressem. Az út előkészítésében nagy segítségemre volt Dr. Dénes József, aki az általam kért vár(ak) lokalizációjában segített. Nem lehetek elég hálás a jó sorsomnak, hogy megismerhettem Dr. Vándor Lászlót, aki Zala megye várkutatásának meghatározó és megkerülhetetlen alakja. Szinte nincs olyan helyszín a térségben, amelyről ne lenne az érdeklődőket kielégítő ismerete. A Zalai végeken sorozat nyilvánosan hozzáférhető forrásainak a szakember tanulmányai adták a gerincét. Valószínűleg mindig emlékezni fogok erre a túrasorozatra, hiszen általa egy olyan különleges világot ismertem meg, amelyre joggal lehet büszke minden hazánkfia. A Göcsej, a Muraköz az Őrség, természeti szépségei és néphagyományai, a terület legendái és történelmi emlékei arra kellene, hogy sarkallják a döntéshozókat, hogy jobban megismertessék ezen értékeket az emberekkel. Büszkének kell lennünk az olyan helyszínekre, mint Pölöske, Türje, Őrimagyarósd, Zalavár, Zrínyi-Újvár. Emlékük és hőseiknek tisztelete hozzájárulhat talán ahhoz, hogy újra megtaláljuk elveszettnek hitt identitásunkat. 

 

Írta, fényképezte, és összeállította: ifj. Fidrich Tibor 

Zalai végeken 4. - Lenti, Szécsisziget, Kányavár

 

A Zala folyó vonalától a Kerka és az Alsó Válicka vidékére kalauzolom el a kedves olvasót, a megye délnyugati végébe. Lenti, Szécsisziget, és Kányavár erősségei szintén a Kanizsa ellen kialakított végvárláncolat tagjai voltak. Az ő történetüket mesélem el a Zalai végeken sorozat legújabb epizódjában.

 

Lenti

A település neve eredetileg Németi volt, amely Nemtire, majd később Lentire módosult. Első említése 1237-ből ismert, ekkor Boleszláv fia Búzád birtoka, akitől 1256-ban IV. Béla elveszi, és őt a honti várfölddel kárpótolja. 1275-ben, mint a királyi vadászok faluját említik. A várat először 1325-ben említik, ekkor Kőszegi János a birtokos.  A település tehát 1275 és 1325 között a Kőszegieké lesz, a vár építésének időpontja is erre az időszakra tehető. Később ismét a király kezébe kerül, — valószínűleg 1337-ben — aki 1343-ban Lendvai Miklósnak adományozza a várat birtokaival együtt. A birtokosok az Alsólendvai Bánfi család tagjai ettől az időponttól kezdve egészen 1644-ig. Birtoklásuk csak egy rövid ideig, az Albert király halálát követő zavaros időben szünetelt, amikor a vár Cillei család híveinek kezébe került a pákai várral együtt. Bár Ciliei Ulrik, amikor kiszabadult I. Ulászló fogságából, kötelezte magát, hogy a várat tulajdonosának visszaadja, ennek ellenére a királynak 1441-ben ostrommal kellett visszavennie. A sikeres ostromot követően került vissza ismét a Bánfiak birtokába. A XVI. századi krónikák az erősséggel kapcsolatban a Bánffi család birtokosai közötti egymás kárára történt hatalmaskodásokról illetve a nőági leszármazottakkal (Nádasdy) folytatott birtokperekről szólnak. (Érdekes, hogy Ferdinánd 1528-ban Bánffy Jánost hűtlensége miatt birtokai egy részétől megfosztja. - Később a birtokrész visszakerül a Bánffiakhoz) Katonai jelentősége Kanizsa 1600-as elfoglalását követően emelkedik, amikor a végvidék várláncolatának jeles tagjává válik.

1528. Nemthy castellum

Warday Pál esztergomi érsek és testvérei: Tamus nádori itélőmester és Simon beiktatásának elrendelése a Zala m-i Nemthy castellumbeli és a hozzátartozó oppidumok, possessio-k etc. birtokának fele részébe. E birtok előbb Alsolyndva-i Banffy János Ferdinánd király ellen elkövetett hűtlensége, majd Zeplak-i Horwath János Jaycza-i vár bánjának e vár elvesztése miatti hűtlensége folytán került adományozásra.

1548. Nempthy castrum

Az alsólyndwa-i Banffy István familiárisai: Ormandy István és János 1541-ben a Kolgyar-i özv. Bankó Imréné Zala m-i Kolgyar possessio béli nemesi kúriájából különféle ingóságokat raboltak el és vittek Nempthy várába. - Az idézést Ormand-on és Lak-on adták át!

1557-Nempty kastély Zágrábi Soproczay Antal mester és a vasvári káptalan kanonokja nagys.

Alsólyndvra-i Banffy István Zala m. főispánja  személyében,  Miklós és Gáspár fiai , valamint Magdolna leánya nevében alsólyndva-i Banffy Lászlót és  mindenkit eltilt Bolondos /Szepes/ és Alsolyndva váraknak, továbbá Nempty és cherenecz kastélyok /Zala  m,/ a megvételtől, zálogba vevéstől, elfoglalástól és azok birtokbavételétől, használatától stb. királyi leirattal és a káptalan által.- 1557, Sz. János apostol napján.

1559.Nempthy oppidum

Banffy László Zala m-i főispán és kir. főajtónálló mester 1558-ban a Banffy István Zala m-i főispán és főételfogó kegyurasága alatti Nempthy oppidum-beli szent György tiszteletére alapított egyház rétjét - amely a Nempthy possessio-ból a castellum  felé vezető közút mellett fekszik - elfoglaltatta s körül keríttette. Ugyanezt  tette a Kebele possessio-ban a szent Márton tiszteletére emelt parochialis egyházhoz tartozó Ryganyocz- ban fekvő puszta jobbágytelekkel is.

Lenti oppidum-             birtokosai, illetve a hozzájuk tartozó porták száma a XVI. század folyamán:

1542: Banffy László 12 p,- István 10 p.

1564: Banffy László 8 féltelek 29 corabusta 1 servitor 10 zsellér Molendinura dni 1 p

1564: Banffy István 12 fél és 8 negyed p, 16 combusta 16 zsellér

Van itt az úrnak egy allodiuma, ehhez használ 4 jobbágytelket.

1566: Banffy István 2 fél és 16 negyed porta, 5 servitor, 4 szegény, 16 új épület, 7 zsellér

Banffy Lászlóé 8 fél és 4 negyed porta , 29 új ház,  1 servitor,  1 malom, 10 zsellér

1598: Banffy család 3 tagjáé 49 porta, Nádasdy Ferencé  11, és Dorafi  Ferencé 5 ház, összesen : 65 ház.

1564- Nemesnep-i Boda Benedek és Titerati  Sassas Pál, a Nempthy vár castellanusának: Pechy Jánosnak, Nemesnép posessio határában, a Telekreth nevű rétjét lekaszálták.

1576. Divisio Bánffy László fiai között: Lenti, Lendva várak és tartozékaik.

1581.szept. 1. -Banffy László nevében előadják, hogy 1579-ben ennek Zala m. Nempthy castellumát  Banffy Miklós fegyveres  servitoraival megrohanta, és onnan erőszakkal két törököt hurcolt el , több mint  500 frt kárt okozva a panaszosnak. Banffy Miklóst Alsólendva várából perbe idézték.

1584. -Bánffy János kötelezvénye- Banffy Gáspár Nempthy várában átengedi neki a kapu fölötti házat, oly feltétellel, ha neki szüksége lesz rá s ezt egy hónappal előtte jelzi , köteles visszaadni.

1589. Vasvári kápt. hitelesh . jegyzők. X I I . 386-87.0.285.sz. Nempthy- Nagys.  Alsólyndwa-i  Banffy Gáspár a maga és édestestvére Banffy Miklós nevében előadja, ünnepélyes tiltakozás, ellen mondáskép:  értesült, hogy Alsolynadvía-i Banffy  János abban  az esetben, ha utódok nélkül halna meg, akkor - egyezséget kötött Nádasdy Ferenccel,  Fogharas örökös urával, Vas és Sopron megye főispánjával , a csász. és kir . felség  főistállómesterével,  és  tanácsosáva l , hogy Beczkó vára, máskép Bolondos, valamint  Alsolyndwa vára és Nempthy kastélynak Zala megyében a f ele  atyai örökség  jogon őt illeti ; utódok nélkül pedig Nádasdy Ferencre és örököseire szállnának.  Eme egyezség és szerződés ellen Banffy Gáspár és Miklós, mint testvérek ünnepélyesen és nyilvánosan tiltakoznak, mert az rájuk nézve ártalmas és sérelmes.

1590. Perirat . Másolatban esztergomi kápt, jelentése.-Nádasdy Ferenc és  Banffy János osztályáról. - Castrum Nempthy fele kerül osztályra. A vár két kapuja /eseterius, interius / közös marad, egyéb épületrészek felosztásánál intézkedik, közös marad a vár előtti kétkerekű malom is a Kerkán . Oppidum  Nempthy  fele kerül osztályra.

1590 Lenti- Nádasdy Ferenc atyja és néhai Banffy László között per folyt a kir. Kúrián a Trencsén vm-i Bolondos vár,valamint Lenti és Alsólendva fele része ügyében. A perben Nádasdy Ferenc felperes és Banffy László fia János egyességet kötöttek. - Banffy László leányának /János nővérének/ fia Ráttkay Péter ezt az egyességet sérelmesnek tartja magára, tiltakozik a végrehajtása ellen.

A hiteles helyi jegyzőkönyvek és periratok bejegyzéseinek taglalása után térjünk vissza az 1600-as évek elejére. A végvárláncolat kiépítésének folyamatát Bocskai és Bethlen mozgalmai lassították. A Bocskai féle felkelés idején Bánffy Kristóf Alsólendva és Lenti váraival együtt meghódolt a felkelők előtt. 1607.V.29-én Bánffy Kristóf már arról tájékoztatja Batthyány Ferencet, hogy Pribék Mátyás Lenti várkapitány Ráttky Menyhértet beengedte a várba, és a császár számára a várat elfoglalta. Ráttky ezek után átveszi a kapitányságot.

Az országgyűlés elrendeli a megerősítését, hasonlóan a többi végvárláncolatban részvevő erősséghez.

A király az 1625. és 1630. évi országgyűlések beleegyezésével úgy rendelkezett, Lenti stájer védőőrséggel és Stájerország költségén védelmeztessék. (Ennek fő oka, hogy a vár mellett haladt a vidékről az oda vezető legrövidebb út) Térség falvai a földesúr mellett a töröknek is adóztak. Egy 1629-es Esterházy levéltárból származó szöveg megmutatja annak mértékét.

1629./Eszterházy hg. lt. P. 123. raksz. 6§1./ Lenthy sarc Ft 50, adó R 21, kocsi pénz Ft 20, Pasa,tihaja ajándéka Ft 4 

A törökök szüntelenül folytatták a rablóportyáikat a vidéken, növelve a kettős adóztatású falvak szenvedéseit. Lentiből egy jelentés szerint 1635 és 1640 között 41 ember raboltak el, 27 embert öltek meg, és 56 marhát hajtottak el a törökök. A rab váltság összege 5580 Ft-ot tett ki.

1636.X.3. Banffy Kristóf levele B.A.-hoz -Kányavári  és Lenti kapitány ill. vajda tizedmagával Szombathelyre ment, ahol a prédikátor 2 diákjával prédikált. 300 török ütött rájuk, a kapitányt és a vajdát megölték, a papot elvitték.

I636.X.6. Sibrik Pál levele B. Ádámhoz Egerszegről. -Lenti alá a török beütött s mintegy 25 lovas már a hídnál volt, mikor egy hajdú megszólította őket. Megölték. A bent levők észrevették, s még idejében felhúzták a kaput. Tizenháromnál többen nem voltak abban az erős várban.

1636. A vár alatt a törökök egy katonát levágtak, feleségét s 2 gyermekét elvitték, egy másiknak feleségét s gyermekeit  vitték e l . A vajda fiának fejét vették, - Szombathely faluban Borbély István vajdát negyedmagával levágták.

1637. Kanizsai törökök Lendva melletti  Sz. Miklós faluban nagy haddal a végbeliekre ütvén 9-t elfogtak, 4-t levágtak s 10 lovat szerszámostól  elvittek . Katonák közül Galambos Gergely nemes 400 Ft sarcon jött k i a koldulásra jutott . A többiek sarca 170-180-250 tallér.

1638. A török a hostatra jött, s 9 embert vitt el. Dobri faluból egy katona feleségét vitték el.

1639: Lentiben ez a katonaság van: 1 hadnagy, 1 alhadnagy, 44 lovas s 58 gyalog zsoldos, továbbá 2 gyalogvajda, 1 zászlótartó, 8 tizedes, 1 dobos - összesen 117 katona. 1. Lenti. Van ebben a végházban: 1 hadnagy, 1 vicehadnagy és 44 lovaskatona. A gyalogoknál van 2 vajda, 2 zászlótartó, 8 t i z t d e s , és 58 gyalog katona, végül 1 dobos. Lóállományuk összesen 79 ló. (Batthyány mustra – „az végek megjárása”1639. május 1.)

1640. Lenti gravaminák. Kutos faluban 5 hajdúra találtak a kanizsai törökök, kettőnek fejét vették. Szombathely faluból 3 hajdút vittek el és 3 katona fejét vették. - Barabás faluból egy tizedes feleségét vitte el egy pribék többed magával.

1641.V.8. Kaczor János Csákányból B.Á.-nak - A török 4-500 lóval Zatay erdőben rejtőzött Csesztreg és németfalu között. Mikor a hírt bevitték és Lentiben lőttek, a török eltakarodott.

A török rablóportyák ellenére a vár védőművei folyamatosan felújításra szorultak, nem volt elég muníció sem.   A vár felépítését Dr. Vándor László 1976 és 1978 között végzett kutatásai tisztázták: A vár a község északkeleti szélén a Kerka folyócska és a Sárberki patak összefolyása által közrefogott szigeten áll, amelyet egykor három oldalról széles mocsár vett körül. Csupán délnyugat felől volt megközelíthető. A szigetet mesterséges árokkal kettéválasztották, az északkeleti részén helyezkedett el a belsővár, a délnyugati felén pedig a külsővár. A vár védelmére a két vízfolyást  az összefolyás alatt egy malommal visszaduzzasztották , így látták el vízzel annak árokrendszerét .  A négyzet alakú belső várat , amelyből ma csak egy L  alakú épület áll, egy 30—35 méter széles vizesárok övezte, amelyet a külső várból egy töltésúton lehetett megközelíteni.  A legyező alakú külső vár délnyugati oldalán a visszaduzzasztott Sárbereki patak, keletre a Kerka töltötte be a várárok szerepét, nyugaton pedig a patak össze volt kapcsolva a belső vár árkával. Ez a felépítési rendszer a terepen ma is nagyon jól megfigyelhető.

(Vándor László - A Lenti vár 1976-1978. évi kutatásának eredményei.)

1642.III.11-Bánffi az egyetlen tarackot elvitte a várból s Most lőfegyver nélkül vannak.

1643 –„En Lenti- vice Capitan Szecheödy István nagyságod paranczolatja szerent az minő fogiatkozasok vadnak eben az vegh házban ugi mint Lentiben Ngódnak punktatin  irva adok, ez szerint:

1.A végvár ágyúit Banffy Christof Alsólendvára vitette, így a vár ágyú, munitio és pattantyús nélkül van...ha ez nem  leszen az ellenséghnek szüntelen való reánk rohanassa miatt az vegh hazat semmi  utal megh nem oltalmazhattiuk. ..”

1643.VIII.30.-Szecsődi István Lantiból B. Ádámnak.

Ha jelző lövést adnak le, azt csak tiszta időben hallják meg Sz.Péteren (ma Őriszentpéter). A török mindig Kutos és Németfalu között megy föl Körmendre, éjféltájban a déli időben jön visszafelé. Sz.Péteri  vajda parancsolja meg a falvak lakóinak, ha a törököt észreveszik, azonnal lóháton adjanak hírt Sz. Péterre, s Körmendre. Tegnap egy pribék 15-öd magával Kápolnáról 2 hajdút vitt el a csépléstől, de nem mertek utánuk menni, mert féltek, hogy úgy járnak, mint aratáskor, amikor 7 emberüket vitte el a török. S ha akkor is utánuk mennek, a  Csömödér-i bürünél lesben álló 300 lovas mind egy szálig levágta volna őket. minket Nagos Uram "....kevesenkint elfogyatnak, majd immár az bástyára is  alig találunk hajdút vigyázni...ki elszökött, k i megholt , kit  az török vitt el . "

1644 után a nőágon rokon Nádasdy Ferenc lett Lenti és uradalmának birtokosa.

 1646.III.27- Szecsődi István Lentiből B. Ádámnak. Lenti katonaság száma: lovas 42, belső vajda 25, külső 25 gyaloggal.

1648.V.5. Szecsődi István Lantiból B. Ádámnak: Novai polgárok jelentették, hogy Kaczor János (csákányi várkapitány) megparancsolta nekik, hogy ezentúl ne Lentibe adják be a hírt , hanem Porszombatba. Kéri, B. parancsolja meg, hogy a falvak továbbra is Lentibe hozzák a hírt.

1649-1650 Szecsődi István jelentése a törökök által okozott károkról-"Lentyekben az mynekor esött az Török myat Anno 1649.  Az Katonak közöli Mihály Kovacznak  fejet  köték Baxay Istokot  e lfogtak. Vacy Giörgiöt elfogtak Szakmary Istvánt elfogtak Giarmaty Mihalt elfogták;.:,- Az gialogok közöli Tofey Jánosnak feiet vötek, Német Janczyt elfogtak, Szabó Janczyt elfogtak, Tonay Petyt elfogtak, Kardos B allit elfogtak, Zaby Giorginek feiet  votek, Horvát Farkasnak feiet  vötek, Tófei Nagi Giörgiöt elfogtak, Chömödery Giorgioknek feiet vötek, Magiar Giörgnek feiet  vötek, Bott Pétert elfogtak, - Anno 1650.  Bodacz Miklóst felleségostul elfogtak, Varga Miklóst elfogtak, Az Hadnagynak ket  Szilgaiat elfogtak, Katona Kopas Istok  fellességét elfogták, Katona Chorba Mihal felleseget elfogtak, Vörös Giörgi felleseget e l fogtak, Benczös Pálnak ket leianiat elfogtak, Vaczy Ballas parypaiat  Szerszámostul  elvittek , Racz lstoknak paripaiat szerszamostul elvitték, Horwat Miklósnak paripaiat  elvitek, Baxay Istóknak parypaiat Szörszamostul elvitek . Az Tehén marhainkatys mind elhaytotak. Secződy István."

"Anno 1649. Esztendőtül fogva kiket az Törökök elvittek  vagi  levágtak." /S most - a hozzátartozókon kivűl  41 személyt  sorol fel , mint akiket elhurcoltak a törökök Lentiből. A feljegyzést ezzel a szöveggel zárja: "Aszont, leant az kiket  elvittek  8  vitte / k / , Tehenüket Kétczer ízbe hajtotta e l csordással együtt." /Idegen, de kb. egykorú kéz-még az alábbi feljegyzéssel egészítette k i a fentieket: / " Lenti Zabo Mihalj , anak utána 5 Zolgajat Nadasdi  Ferenc uram eö Nagioaghanak. Ezeket fel nevezett rabokat kit  orzagh uton, kit  szölöhegiben, kit falukon vágtak,tagtak,nem chatan.”

A török veszteségek mellett végre a vár megerősítésére is utalnak dokumentumok. 1652. December 17.-én Batthyány Ádám Alsólendván pátenst ad ki, mely szerint a Lenti vár épületeihez a környező falvak házanként 20 szál fát kötelesek szállítani. Amennyiben ezt elmulasztanák, úgy a német katonák, vagy hajdúk mennének azt behajtani.

1653.-Haditanács rendelete. Alsólendva és Lenti várakban lévő német katonaságot Nádasdi Ferenc parancsnoksága alá rendeli.

1654.IX.7-Vasdinyei Sándor B. Ádámhoz. A várban 4 tarack s két kisebb van csupán, puskaporuk is kevés.

1656. Komáromy István Nemptiből  B.Á-nak. - Törökök száz lóval jöttek a vár alatti malomra. Szombathely és Iklód közötti fenyvesben volt a leshelyük. Dömeföldéről 2 kányavári hajdút vittek el.

1663.-Török adók összeírása - Lenti. Mezőváros. Szolgáltatások: A szultánnak : 6 Ft "a fumis". A kanizsai basának: 1 it 50 dénár. 2 köböl liszt , 10 pint vaj , 10 tyúk. 4 szekér 10 napra, különböző munkákra.

1664.ápr.8.- A bejegyzés szerint 17 lovasból, és 69 gyalogosból áll az őrség.

1667-ben terv készült a vár nagyszabású átépítésére, amely azonban (valószínűleg pénzhiány miatt) nem valósult meg.

Nádasdyt királyellenes összeesküvés miatt kivégezték 1671-ben, birtokait elkobozták. Átmenetileg a királyra száll a birtok.

1680.I.23.-Batthyány Kristóf generálishoz-Nempthi, Alsólindva és Balatincz /!/ végvári katonasága ellen emelnek panaszt, akik a kamara tisztségviselőivel nem tudnak megegyezni.

1681.szept.12. kamara a csáktornyai adminisztrációhoz. Nempti-Selischevick Perenc becsehelyi főesperes sürgeti a várban lévő német katonaság által Sz. Ferenc tiszteletére emelt templom kijavítását. A templom állapotáról jelentést kérnek. (Egy 1688-as Zágrábi érseki levéltári bejegyzés (Canonica visitatio) megadja a helyét is a templomnak-…” a vár kapuja közelében, ahol oda bejárnak, nedves, sőt mocsaras halyen van a Szt. Ferenc templom,…fából építve, gyengén minden pillanatban összedőléssel fenyeget. Elég tágas, de nem is javítható. - Új templomot kellene építeni alkalmasabb helyen, in suburbio ante praesidium,….ahol a régi is állt. Mihelyt a háborús idő véget ér, fel kell építeni..)

A Szent Ferenc templom mellett a vár is siralmas állapotban van az 1680-as évek első felében. A vár rossz állapota mellett a redukció miatt létszámhiánnyal is küzdenek.

1681.11.23.Szecsődy Gáspár Lentiből B. Kristófnak.- Középső várnak töltesi beszakadtak és romladoztak, az palánkjai kidüledeztek. A hidak is igen megromlottak. P.S. Itt nemcsak a középső, de a belső várnak is egy darab palánkja kidőlt.

1681.12.11.-Sibrik Pál levele B.Á-hoz Egerszegről. Lentibe és Zalavárra küldjenek 200 németet.

1682 1.24. A vár romlott állapotát panaszolják. A középső várhegy palánkja romlott, a hidak használhatatlanok, sem lovas, sem szekér nem használhatja, Még- tűzifát sem hordhatnak Maguknak a várba.

1685.IX.4.-Nagy Zsigmond levele,Lentiből  B.A-nak”-... szegény végházunk éppen romladozott és pusztult állapottal vagyon”

A kettős adóztatás, a gratius labor, a török veszély, a készülő Kanizsai blokád mellett, a felszabadító csapatok elszállásolása is terhet jelent a lakosságnak és a végbelieknek.

1685.VII.29. Nagy Zsigmond levele Lentiből B-Á-nak.

... Itt valóban nagy nyomorúságban vagyunk a német szomszédok miatt, egyfelől  aratja  a szegénység, másfelől csépli s elviszi . Gabona hordó szekeréből kifogja a lovát vagy ökrét, az arató asszonyokkal Istentelenség, amit csinál. Annyira körül könnyül vétettünk pedig, hogy majd- alig van valamely falu , akiben nem volna... Hosszufaluban Laszlit regimentje, Lendván Deszlit , Montecucoli regiment Csesztregen hál.

1686-ban az Alsólendvai és a Lenti váron felújítási munkálatokat is végeztek, erről az alábbi számadási jegyzőkönyv is tanúskodik.

A felszabadító háborúk során a Lenti vár katonái is részt vettek a hadműveletekben.

1686.VII.4-Lenti végházból táborra ment vitézlő rendek száma-50 lovas,50 gyalog.

1688.XI. 10. Haditanács összeíratja a végvárak katonaságát. Lenti: német 50, hajdú 100, huszár: 100

A Nádasdy birtokok 1671 után a királyra szálltak, de hamarosan új tulajdonos lépett a színre…

A Bánfi család nőági leszármazottai és Esterházy Pál — aki tevékeny részt vállalt az uradalom várainak megszállásában, és az Alsólendva—Lenti uradalom egy nyolcadának birtokosa volt — indított keresetet a birtokért Esterházy szerződést kötött a kamarával, hogy 102 500 forintért megkapja a két uradalmat. 1690-ben meg is kapta az adománylevelet  I.Lipóttól.   A császárhűségével 1687-ben hercegi rangot kapott főúr 1712-ben megkapta a jogot, hogy a hercegi címet legidősebb fiú utódaira is kiterjeszthesse. Ekkor elrendelte, hogy az adományul kapott Nádasdy - féle birtokokon levő várait I.Lipót iránti tiszteletből L betű alakúvá alakítsák át . A ma álló L alakú épület az 1712 utáni átépítés révén jött létre… (Vándor László)

A katonai jelentőségét vesztett vár uradalmi központtá vált, később tiszti és családlakásokat alakítottak ki falai között. Egy 1764-es leírás felvázolja a vár akkori felépítését, pontos leírást ad a helységekről: -„Vagyon az Berek közöt az M Urassághnak jó  materialiákbul valló kastélla, 2 condignatiora (emelet vagy szint) Fa Sindőly alat ; minden Condignatioba találtatik három szoba, egy konyha, állatta földszint; az Kapu mellet két kis kamara forma Pincze." (Eszterházy hercegi levéltár-Oppidum leírás)

1832-"A régi vár palisatirozása most is látszik. Egyéb nem maradt a várnak falaiból épen, mint a belső kapuja, amelyen felül két emeletre épült kasznári lakás vagyon. "

Könyöki József 1884-ben készít leírást a várról:  „A kaputorony, melyen a vonóhid nyomai még láthatók, a jelenlegi bérlők Lenk testvérek hanyagsága folytán dült romba, úgy hogy csak a négy erős fal áll, még, is kivehető, hogy a torony kétemeletes volt. Három kisebb épület nyomait találtam még, de miként voltak ezek összekötve a vár többi épületeivel azt annál kevésbé lehet kipuhatolni, miután a 2, lapon látható rajzon ezen épületek is külön állanak. Az alaprajzon éjszakra eső hosszú épület a régi vár anyagából épültnek látszik és jelenleg magtár. A vár egy széles víz árok által van elszigetelve, mely vizét a Kerka folyócskából kapta; innen e folyócska Szécsi Sziget felé veszi útját. Kezembe került Lenti várnak egy rézmetszete következő felírással: „Abbildung der Wöstung Nembti in Ungarn. 1665." Úgy látszik, ezen kép egy illustrait múből való. Ha e várat öszszehasonlítjuk a vár jelenlegi alakjával, azt tapasztaljuk, hogy 1665ben a vár csak czölöpfallal volt körülvéve és a jelenlegi granarium mögött egy templom és egy nagyobb épület csoport létezett. Én, a ki a helyszínén voltam lehetetlennek tartom, hogy oly nagy épületcsoport a granarium mögött elfért volna s így csak az lehetséges, hogy a vár csak 1665 után miután az épületek nagy része már elpusztult volt, lett csak vízárokkal körülvéve, vagy a képnek rajzolója nem természet után, hanem leírás után rajzolta ilyennek."

(Könyöki, Pozsony 1884 évi december hó végén.)

1925-Várának omladéka a múlt század nyolcvanas éveiben még megvolt. Előtte szép tó terült el. Tágas szobáiban uradalmi tisztek, később cselédek laktak. Az uradalmi bérlők pusztulni hagyták. Később ugyanis a bérlők - kegyeletre nem gondolva – lebontották és helyére magtárt építettek.

1976 őszén, amikor is a nagyközség tisztítatta a vár környezetét a bozóttól, a vár árkában előbukkantak a külső vár nyugati palánkjának cölöpmaradványai. A községi vezetőinek támogatásával, az Országos Műemléki Felügyelőség megbízásából régészeti kutatások kezdődtek (1977) a várban. A több ásatási perióduson keresztül zajló ásatás eredményeképpen Vándor László ásatásvezető régésznek sikerült a vár felépítését és építéstörténetét tisztáznia. Ásatási eredményeit publikáló tanulmányában reményét fejezte ki a szakember, hogy sikerül a műemléket az idegenforgalom, és a település szolgálatába állítania. Szomorúan kell megállapítanom, hogy ez majd 40 évvel az ásatások befejezését követően sem sikerült. Az elhagyatott műemléképület magányosan, lepusztulva várja a szebb időket. A közelmúltban felröppent a hír, hogy a település vevőt keres a műemlékre. (http://hvg.hu/ingatlan/20151202_Elado_egy_magyar_var_retekkel_horgasztova ) Remélem, hogy Kerka vára méltó gazdára lel, és újra felvirrad a nap Zala megye Egervár után a legépebben fennmaradt erőssége felett.

 

Szécsisziget

Lentitől 9km-re délkeletre, a Zalai dombságban a Kerka folyó partján áll Szécsisziget. Még most is emlékezetembe villan az a festői kép, ahogy a falu felé autózva egy természetes magaslaton megpillantottam a Szapáry-Andrásy kastélyt, amely az egykori vár anyagának felhasználásával épült. Előtte a Kerka holtágának ingoványos területén kialakított bivalyrezervátum. A békésen kérődző bivalycsalád a gyönyörű természeti környezetben, melynek kiváló hátteret ad a nemrég felújított kastély. Festménybe illő, romantikus kép. A falu a 14. század végéig a Szigeti család tulajdonában volt. Szigeti Péter 1403-ban azokhoz a főurakhoz csatlakozott, akik Zsigmond ellenében Nápolyi Lászlót kívánták a trónra jutatni. A lázadás leverése után Szigeti elvesztette birtokait, amelyet a király a nagyhatalmú Szécsi Miklósnak adományozott. Ezen família birtokolta a területet a középkor folyamán. Valószínűleg a Szécsiek emelhettek itt várkastélyt a Kerka folyó völgyének egy természetes szigetén. 1437-ben említik először az erősséget Szécsi Miklós fiainak várnagya kapcsán. (Castellanus  castelli Zygeth. /1437: Dl-13029) Ekkor még Szigetnek nevezik a helyet. Szécsiszigetként 1496-tól kezdődően (Csánki D.) szerepel. Bár, mint az az alábbi birtokfelosztási iratok igazolják a Sziget és a Szécsisziget elnevezést felváltva használják.

1541  Zigeth castellum- Sempte, 1541. Thurzó Elek gr. országbíró és locumtenens testimoniálisa:

Thurzó Elek és felesége ormosdi Zekel Magdolna, úgy is, mint kiskorú Anna és Erzsébet leányaik gyámjai, valamint Salm Miklós és feleségei Széchy Margit között létrejött tranzakcióról. Fölsőlendva várát, Zygeth, Murayzombathel és Lethenye castellumokat két egyenlő részre osztották. Az egyik fél részt Thurzó Anna és Erzsébet, a másik fél részt pedig Salm Miklósné, Széchy Margit kapta.

A birtoklás körüli vitáknak ezzel nem lett vége. 1526-ban a mohácsi csatában hősi halált halt Széchy II. Tamás Vas megyei főispán fia, István visszavonta korábbi nyilatkozatát, mellyel hozzájárult, hogy atyja a mostohájára, Zekel (Székely) Magdolnára hagyományozza a Vas megyei Dobra várát, Letenye mezővárost, valamint (Szécsi) Sziget kastélyát.

A hatalmas Széchy-dominium várai és kastélyai többször képezték vita tárgyát a Széchy-örökösök —Thurzó Elekné Székely Magdolna ezen házasságból származó leányai (Anna és Erzsébet) valamint Széchy Tamás leánya, Margit (férjezett gróf Salm Miklósné) —között, mely 1541-ben egyezséggel végződött. Felsőlendva várát, Szécsisziget, Muraszombathely és Letenye castellumokat két értékben egyenlő részre osztották, s az egyiket Thurzó Anna és Erzsébet, a másikat Salm Miklósné kapta. Számunkra ez az „osztály" azért fontos, mertnév szerint felsorolja Letenye mezőváros, Béc, Szentgyörgy, Egyeduta, Csitár és a kis Hergyó jobbágyait a telkek nagyságával, a zsellérek valamint a puszta telkek számát.

Visszatérve Felsőlendvai Széchy Margit két házasságából született leányainak: gróf Archo-i Pyrho Júliának és gróf Salm Magdolna férjezett báró Lobkowyczi Poppel Lászlóné 1572. évi, Miksa császár által aláírt vagyonmegosztási szerződésére, elcsodálkozhatunk a latin nyelvű irat rendkívüli precízségén. Az örökösök asszonynevéből kitűnik, hogy ők is követték idősödő anyjuk példáját, s mindketten idegen országbeli főúrhoz mentek feleségül. Megosztásra került Vas megyében Felső-Lendva, Dobra és Muraszombat, Zalában pedig a szécsiszigeti és letenyei uradalom.

1572-ben (májusban) Széchy Margit Salm Miklóssal levő első házasságából született Magdolna és második házasságából (archoi Pyrho gróf) született Júlia között felosztják a birtokot.

1572. június 29. Osztály Archo coraes és feleségei Szécsi Margit lányai Júlia hajadon között egy részről és Salm Miklós meg feleségei Szécsi Margit leányai Magdolna között más részről. Felosztásra került a Zala megyei Szécsisziget castellum és tartozékai.

1572-Thormafölde  of.t Zechyzygethe castellum Miksa cs. és kir. által kiadott bizonyságlevél. /Eredeti. latin. Kelt. Alzar possessioban 1572-ben./ június 29-én.

A király előtt megjelenik Zazy András  a kir. pers* praesentia bíróságának locumtenense, s jelenti, hogy megkapta korábban a királynak 1572. ápr.20.-án Bécsben kelt mandátumát, s az abban foglaltakat, illetve az abban előirt osztályt foganatosította. /A mandátum szerint - melyet az oklevél szószerint közöl – korábbi időben kérelmet nyújtott be a királyhoz Felseelyndwa-i Zechy Margitnak második férjétőli Archo-i Pyrho gróftól született leányai Júlia, melyben egyenlő és igazságos osztálytételt kért saját maga és féltestvére, anyjának első - Salmas-i Miklós gróffal - fennállott- házasságából származó leányát Magdolna - k i most Lobkowycz-i Poppel László felesége - között. A király annak idején az osztály lefolytatását Hethes-i Pethe Imrére / ki a kir. y pers. prans, helyettes ítélőmestere volt akkor/ bízta. Az osztály azonban elhúzódott, s Pethe azt nem foganatosította. A felek végül is 1572. máj. 6-át, s az azt követő napokat tűzték ki az osztály foganatosítására, egyben kérték, hogy a király ezúttal Zazy Andrásnak adjon mandátumot az osztály elvégzésére. A király ebben a mandátumban meg is hagyja Zazynak, hogy a kitűzött időben menjen "ad faeies Arcis Trlnchiniensis, ad castrorum Felsew Lyndwa, et Dobra, Neonon castelli Muray Zombathnooati, stem Monastery sancti onnino i n Castri ferrei, ad Castello Zechyzygethe nuncupati i n Zaladiensi comitatibus existentlum habitorum.,," valamint ezek tartozékaiba, s a teljes vagyon meg osztását végezze el, annak megtörténtét pedig - a nála lévő királyi pecsét felhasználásával - a király nevében kiadott bizonyságlevéllel igazolja, s a bizonyságlevél azonos példányait a feleknek adja ki. Zazy ezt a mandátumot teljesíti most, s részletesen számot ad az osztályról.

1600 után a Kanizsa elleni végvidék váraként a Kerka alsó folyásának őrzése és a folyó mellett futó útvonal felügyelete lesz a feladata.

1604-ben a török sikertelenül ostromolta. Egy 1607-ből származó zsoldlajtsrom szerint az őrség létszáma 150 fő. Kapitánya Széchy Tamás.

Kb. 1610-1620. Szécsisziget-50 lovas, 100 gyalogos. "Az mely Vegek Canisa ellen szükségesek volnanak es mellik végben menny embert keolleön tartany"

1612-Győrffy Pál revocatiojával kapcsolatban történik említés Zechyzigeth fortalicium kapitányáról, akinek neve Kralyowith János. (Krajovszky János)

1630-Dániel János Szécsiszigetből- Tormaföldi polgároknak a törökök megparancsolják, hogy a lentiekkel vívott harcban elesett törököket keressék meg. Tizedes feleségét elvitte a török, Borsfáig üldözték. Csömödór-i kelőnél meglövöldöztík az ittvalók a törököt. "Minduntalan rajtuk vadnak, mégcsak a szőlőjüket sem tudják beszedni”.

1630.-Szécsiszigeti gravaminák. A vajdát a vár alatti kertből elvitték. Másodszor egy asszonyt s 2 gyermeket vittek el. Harmadszor a marha egy részét hajtották el, majd mikor a megmaradt marhákért is visszajöttek, a vár alatt megharcoltak velük s a marhát is visszavitték. Majd 500 lovas s gyalog jön a vár alá. 1638.-mikor rablani jöttek s Szent Miklósnál eléjük álltak, 12-öt levágtak, s 3-t elvittek. Nem is tudják azok számát, akiket levágtak. Nemrégen még a papot is elvitték, az is sarcon jött ki.

1630-1637 Szécsisziget Török gravamina Nádasdy Pál halála óta 30 személyt vittek el vagy öltek meg a törökök. Egy másik forrás is akad a török károkról. E szerint 1636 és 1638 között 36 ember vittel el, 16 embert öltek meg, és további 9  embert vagy megöltek, vagy elraboltak Szécsiszigeten.

1637- III. Ferdinánd instrukciója az új főkapitány B. Ádám részére. A várban 50 lovast s 100 gyalogot tartson.

1638. Dániel János Szécsiszigetből –Könyörög, vegye el tőlük a főkapitány a kányavári őrséget, mert igen kevesen vannak még a belső várra is. Az elmúlt harcban is estek el közülük.

1638-Szécsisziget Batthyány Ádám jelentése a végvárról. A várban az előirt 100 lovas és 100 gyalogos helyett csak 25 lovas, s 20 gyalogos van, feltétlenül szükséges a létszám feltöltése s az épületek rendbe hozása.

1638-50 lovas és 100 gyalog a várban.

1639-1 főkapitány, 1 vajda, 2 zászlótartó, 2 dohos /mindkét vajdának 1 - 1 apródja/ 7 tizedes 25 lovaskatona, /összesen 46 lóval a kapitányét i s beleértve/ 53 gyalogos. A névsor után 11 özvegyet sorol fel. (Batthyány l t . I , Ádám iratai 1639* május 1 . "Az Végek meghiavasa...")

"Mentem Lentibül Szecziszigetben es találtam ottan Szeczi Dénest es az benne valokatis fogiatkozottul es kevesen voltak az benne való fizetéshez képest, nem voltak teöbben, hanem lovas no 25 és gyalogokat monták hogi volt no 70 egiebarant az hel az mága aláppáttiahos képest megh lehetne czak egetes heiaval van."

1640 szeptember 18.-.Dániel János Szécsiszigetből B. Adámnak-Lenti és Szécsisziget katonasága Beletinc felé rabolni induló török sereget támad meg Kányavár táján a hegyekben. 4-t elfognak közülük. A török ezért erősen portyázza a vidéket" Minduntalan rajtunk vadnak, megh csak az szölejöket sem tudják beszedni" t.i . a végváriak.

1641-Ziget /Szécsisziget/ A mult héten Kapornak alatt voltak a törökök, elvitték 1 tizedes lányát, 2 hajdút és 1 fejet, Ziget alul is 4 rabot vittek el , A kányavári zászlótartót a vár alatt elfogták. Fenyegetőznek, ha Nagyságod nem bocsátja el a rabjait . Nagyságod faluját, Szentivánt felverik, jobbágyait elrabolják, "de ez csak álnokság."

1643- 100 lóval Kanizsáról kijött a török egy régi katonának a fejét vette.

A végbeli vitézek a török portyák miatt elmaradozó mezőgazdaságból származó bevételeiket rabló portyákkal igyekeznek pótolni. Előfordul az is hogy a török elleni rabló vállalkozásoknak a katonai kötelezettségek látják kárát. Az engedély nélküli portyák miatt hiányos az őrség a castellumban, fizetetlenség miatt gyakori a fegyelemsértés és az engedetlenség. Egy 1643. december 9.-én kelt, Dobos Györgynek és a seregnek írt levélben Batthyány csinál rendet: "Azért ennek utána is vitézek az Szofogadatlanságnak es az Kemenniséghnek békét hadgiatok, az beinek Kapuiét az Kapitán hire nélkül se akarattya ellen megh ne nyissatok, vagy penigh akar mi Kiozin Teöreök hirre egy avagy ket Tehénnek el haitásaért Ki ne menietek,az helt pusztán ne hadgiatok, melliet nem régen czelekedtetek es oktalanul magatokat el vesztettétek az vakmerős Kemennységh miatt…”  Megparancsolja nekik a továbbiakban, hogy a kapitánynak mindenben engedelmeskedjenek. Ha előfordul a jövőben a parancs nélküli, meggondolatlan török elleni akció, akkor az életben maradottakat Batthyány ki fogja végeztetni.

Batthyánynak továbbá ítélkeznie is kell, hiszen a falvakat is rabolják a hajdúk. A december 9. levélben utasítja Dobost, hogy a rablott holmiból a kárvallottakat kell kárpótolni. A rablóvállalkozások kótyavetyéinél előforduló vitás kérdésekben is döntést kell hoznia. A vállalkozásokban elhunyt katonák családtagjainak is kell juttatni a zsákmányból.

" akik elvesztek a harcban, azoknak is van feleségük, maradtak hozzátartozóik, A kártérítést azokon kell megvenni.”

A töröktől zsákmányolt két lovat helytelen lenne "Malakoczi Uram-nak adni, mert Malakoczi azt nagyon kívánja. E helyett ezt mondja Batth. - Salamoni Ítélettel: „,mert együt volt az nyeresógh es veztesegh. Kotyavetyere Kölly vetni es az Karvallottakat s Sebeseket Kölly vele contentalni” - hiszen Malakoczi nem kapitány Szeczi Szigeten, hanem csak a jobbágyok tiszttartója, s ne avatkozzik a katonák dolgába.

Végül Szalai Jánost ajánlja a vajdaságra Dobos kapitánynak, Zuk János helyett, akiben nem bízik.

1644-Zalai János vajda Szécsiszigetről Batthvany Ádámnak. A vár igen szorongatott állapotban van. A török szüntelenül a környéken csatázik, nem tudnak kijárni a falvakra. A vár épületeivel senki sem törődik. Nincs pattantyúsuk. Kéri, küldjön Batthyány legalább 10 németet Egerszegről.

1644.IV.9.- Bánffy István levele B. Ádámhoz, Kéri parancsolja meg Szécsisziget végvár népének, ne pusztítsák birtokait. "Szécsiszigetiek jobbágyaimat kergetik, útjukban háborgatják, marháikban sagmant hannak, és egyéb féle inconvenienter lévő dolgokat cselekszenek. Mostanában Kanizsára mentek volna jobbágyim, azokat Alsolindvai városom előtt föl verték, magokat Szigetben fogságba vitték, és az szekéren lévő portékajókban sagmant hagyván, négy lovakat elvittek”

A török portyázások mellett a vár is rossz állapotban van, a környék lakosságát pestis tizedeli.

1645?- Dobos György Szécsiszigetből-,,ha valaha kívántatott épités ez végháznak, most kívántatik…az kaputól fogvást a nagyhídig a kerítés csak szintén ledűlőben vagyon, eléggé támogattatom, de mind kirothadott," A hódoltságiak, ha Kanizsára rendelik őket, elkerülik a várat, s máshol keresnek kelőt a Kerkán.

1645.II.9.-Szalai János és Zuk János vajdák Szécsiszigetből Batthyány Ádámnak,-.az több uj házakba rendölt vámegye népet ide egyet sem, im mostanában is 4 jó öreg katonánkat a törökök elvitték s az döghalál is fölötte megronta bennünket,,,nem tudhatjuk ki légyen kapitányunk, im az elmúlt egy egész esztendeje felénk sem jött az kapitányunk. 1646. V. 25.-én kelt levelükben ismét Dobos György kapitányra panaszkodnak.

1645 körül Dobos György Szécsiszigetből- A külső palánk kidűlőben van, a belső vár is elpusztult. A házak fedetlenek, se ablakok, se kemencék. A fölső részben ispánok, kulcsárok laktak, állandóan dörömbölést kellett hallgatnia. A felsőházba költözik, alsóba feleségét s gyermekeit teszi. A gratuitus laborra kötelezett falvak 2 - 3 szekeret küldenek csupán s kísérőnek gyermekeket és lányokat.

1645 - Dobos György Szécsiszigetből- Szeretné, ha a főkapitány: a maga szemével láthatná az végháznak az ő állapotját, megláthatná Ngod minemű fogyatkozott állapottal legyen, egy jóravaló kapunk, egy jóravaló hidunk nincsen, semmi jóravaló láncok az soronpókon, semmi jó lakatok nincsenek, kivel mind 'tartoznának az ő Nga gondviselői..."

A Kerkán lévő kétkerekű malom egyik kereke elveszett, a másik sem forog, molnár sincs benne, így veszedelmes vidékekre kell őröltetni járniuk a várbelieknek és a lakosságnak.

1646. II. 26 - Dobos György Szécsiszigetből. A külső és belső végházat ebben az évben szeretné megcsináltatni. A hidakat és a malmot a főkapitánynak kellene megcsináltatnia, hiszen a majorságbeliek használják. Különösen a malom fontos, Lentiben kell őrletniök, mert nem akarnak a hódoltsági malmokba járni. A külső sorompónál lévő belső híd leszakadt egy szekér alatt. Palánkot szeretne a bástyák közé vonni.

1646. III. 22. Szécsiszigeti sereg B. Ádámhoz.- Soha a végház még veszedelmesebb állapotban nem volt , A két hidat a földesúrnak kellene javítani, hiszen jórészt ők használják, a seregbeliek még a tűzifát is hátukon szállítják be. A malom is teljesen elpusztult s hódolt falvakra iszákkal, tarisznyával viszik a gabonát őrleni.

A könyörgő levelek meghallgatásra találnak Batthyány Ádám pátenst ad ki a környék falvainak, a vár védőműveit felépítendő…

1647-Gr. Batthyány Ádám generális parancsa Szécsisziget végvár megépítésére. /Kelt Pozsonyban, 1647. máj. 21-én./ Batthyány Ádám pátensének fogalmazványa: Szécsisziget "külső kerítését" a török elégette. Ennek felépítésére a gratiutus labor-on kivül a falvak lakóit Lenti, Alsólindva, Belatincz, Rakicsány, és Muraszombat tartományokból a várhoz rendeli várműre. Mulasztás esetén szigorú büntetéseket helyez kilátásba.

Előfordul, hogy a szomszédos várak katonasága is garázdálkodik a Szécsiszigethez tartozó falvakban.

1647-B. Ádám levelének másolata Csörgő Bálint lendvai kapitányhoz- Alsólendva-i katonaság nagy dúlást tesz a szécsiszigeti jószágban: "házakat, pincéket föltörnek, egy szóval sok féle mód nélkül való kárvallásokkal illetik az szegénységet."

1647.- Szécsiszigeti sereg Batthyány Ádámhoz -A török miatt nem tudják szőlleiket munkálni, de még fát sem tudnak a várba hozni. Külső vajda alatt 17, belső alatt 12 gyalog van s összesen 10 lovas. Csak 1 1/2 font poruk van.

1648-Szécsisziget castrum - Zrinyi Miklós és Malakoczi Miklós között egyezség Szechi Szigeti praesidium és tartozékaira vonatkozóan, - Malakoczy Miklós és felesége Szechy Katalin nyugalmasabb helyen akarnak javakat szerezni, ezért Zrínyi Miklósnak és örököseinek 12000 Ft-ért átadták birtoklásra azzal a feltétellel, hogy a visszafizetésig a Zrinyi családot a birtoklásban nem háborgatják, ugyanakkor Zrinyi Miklós azokat a jobbágy szolgáltatásokat, amelyek a tulajdonost illették Muraköz szigetén, ezután is be fogja hajtani.

Az 1649-es kárjelentések szerint 1633-1647 között 147 személyt vittek el vagy vágtak le, és 450 marhát hajtottak el. Ennek kissé ellentmond egy másik jelentés, mely szerint 1642-1648 között 345 személyt vittek el s vágtak le. 63 házat felégettek 150 marhát elhajtottak.

1650.III.31-Barbély István levele Szécsiszigetről B.Ádámnak. A várbeli vitézek a török miatt nem tudnak a falvakba kijárni élelmet szerezni, pedig igen szűkében vannak.

1653. VIII.1- Herbgy István Szécsiszigetről Batthyány Ádámnak. "...ezen nyomorult puzta várunk Szecsi Zigete szintén eldűlő félben vagyon..." a gratuitus labort a falvak nem prestálják. A Sz. Miklósi kelőt bevágta a főkapitány parancsából. Mindez a vitézség kárára van, mert a Tótság lakói Lenti felé vették útjukat. Igaz itt a német kapitány állandóan zaklatja őket. (Az átkelőt feltehetőleg azért kellett tönkretenni, mert a török is ezt használta pribékjeivel a portyázások során)

A robotmunkát a törökök is alkalmazták, nem csak a hódoltsági, hanem a Rába vonaláig terjedő kettős adóztatású területeken is. Közigazgatásukat nem tudták ráerőszakolni a végvárláncolat miatt a területre, portyázásokkal tartották félelemben a falvak népét.

1653-Musztafa olai bég levele a tartomány falvaihoz minden falutól 1 fejszés jöjjön 1 heti élelemmel Kanizsára.

1656.III. 18. Széchenyi György pk. Sümegről- Karácsonyfalvai és novai jobbágyai szinte elpusztultak a szécsiszigetiek pusztításai miatt.

1656.-Szécsisziget. praesidium - Szécsisziget megerősítéséhez kirendelnek egy járást 3 napra.

A végvári haderő 1672-es csökkentését követően 30 lovas és 40 gyalogos marad csak Szécsiszigeten.

Egy 1684-es urbárium felsorolja a malom kihozatalát és bevételeit ez a forrás a visszaigazolása annak, hogy az 1645-ös levelek után valamikor helyreállították.

1684. VIII. 29-Szecsődi Gáspár Lentiből Batthyány Kristófnak- Szécsiszigetiek Összes marháját éjjel elhajtotta a török. A kanizsalak igen fenyegetik a falvak népét égetéssel és rablással, ha nem mennek be várműre, szénakaszálásra és aratásra. Reznek lakóit 3 szekérrel beengedte, de élelmet nem vihettek magukkal.

1685. VIII. 12. - Bossa Mihály vajda Szécsiszigetből - Kanizsaiak lest vetettek a légrádiaknak, akik Komárom városáról a marhákat el akarták hajtani s 43-t elfogtak.

1686.VII.4-A felszabadító háborúkban a Szécsiszigetiek 20 lovassal és 30 gyalogossal képviseltették magukat

1687.1.20-gr. Braskovics Miklós levele.- Szécsiszigeti jobbágyai a végbeliek ellen keservesen panaszkodnak.

1688-Haditanács összeírása a végvárak katonaságáról-Szécsiszigeten 100 huszár, 100 hajdú.

A Zrínyi család kihalása után a Széchyek majd a Kéryek birtokolják a várat. Ugyanezen évben elhunyt Széchy Péter, s vele kihalt e nagy múltúcsalád férfiága. 1687-ben (más források szerint 1688-ban) Lipót császár kedvelt hívének, gróf Kéry Ferenc tábornoknak —Széchy Julianna férjének —adományozta az uradalmat, valószínűleg elmaradt illetményei fejében.

Kanizsa ostromát meg sem kísérelte a felszabadító sereg. Mivel eleve az őrség kiéheztetésére törekedtek, a dunántúli főkapitány elrendelte, hogy a Zala folyótól délre minden falu népe költözzék el jószágával, élelmével, értékeivel egyetemben, hogy a házakat, malmokat felgyújthassák és a várat blokád alá vehessék. A terv be is vált, 1690. április 13-án az éhségtől legyengült őrség megadta magát, és végre Kanizsa is felszabadult. Kéry nyilván tisztában volt a várható pusztulással, s mivel 1687-ben még a harcok elején tartottak, feleségével kijelentette, hogy békésebb vidéken szeretnének birtokot. Ezért nem is kezdtek el érdemben gazdálkodni Széchiszigeten. Előbb bérbe adták, majd 1690-ben eladták Szapáry Péternek és feleségének, Egresdy Zsófiának 10.000 Ft-ért, 100 akó borért és 100 köböl zabért. Ez utóbbiakat a vásárlók kötelesek voltak az Apátiban lévő kastélyba szállíttattni.

1690-ben a birtokot Széchy Julianna hozományaként megszerző gróf Kéry Ferenc Szécsisziget castellumot, fortalitiumot és dominiumot tartozékaival együtt eladta Szapáry Péternek és feleségének, Egresdy Zsófiának, valamint örököseinek, 10 ezer forintért, 100 akó borért és 100 köböl búzáért. A Szapáry család a katonai jelentőségét vesztett erődítést elbontja, és helyére emeletes kastély építtet (1759). Napjainkra csak a magtárépület őrzi a hajdani vár építészeti emlékeit. A 2000-es évek elején a kastélyt felújították, napjainkban szállóként és múzeumként várja a látogatókat. A kastély körül szinte épségben megmaradt az egykori vár árka is.

 

Kányavár

A Kerka vidékéről az Alsó Válicka területére vezet utam. Kányavár erősségéről nagyon keveset lehetett tudni. Régészeti kutatásról nincs információm, csupán terepbejárásról. Nováki Gyula rajza tanúskodik erről. A helyszín megtalálását Dénes József várkutató hatékony segítségének köszönhetem, amelyet ezúton is nagyon köszönök neki.

Kányavár községet átszelő főút párhuzamosan fut az Alsó válicka patak vonalával. A Községi könyvtárat elhagyva kell menni a főúton (Pördefölde irányába) menni kb. 200 m-t, majd jobbra lekanyarodni a Válicka patak irányába. Kb. 100-150 m-t megtétele után a házak és kertek ölelésében feltűnik a kisebb mocsárral övezett dombocska, amely egykor a Kerecsényiek sasfészkének adott otthont. Az erősség történetét a falu honlapjának történeti adatainak és a levéltár helytörténeti bejegyzéseinek segítségével dolgoztam fel. Az idézeteket dőlt betűvel, a levéltári bejegyzéseket kivastagítva adom közre.

„Az Alsó-Válicka menti kisközség hajdani erősségének emléke a falu nevében őrződött meg. A falut a középkorban Kányaföldének nevezték, és csak az itt épült vár után kezdik a 17. században kányavárnak nevezni. A várnak ma már semmiféle nyoma nincs, de tudjuk róla, hogy téglából épült a patak mocsarainak védelmében. Maradványait a múlt század végén, de századunk elején is még hordták az itteni lakosok építkezéseikhez.

Kányafölde történetéről az oklevelek adatait böngészve nagyon keveset tudunk. Először 1417-ben hallunk a faluról, ekkor Kányaföldi Márk fia, Pál lakhelye. Később Dobri Gergely az itteni birtokos, akitől Kerechényi László, Alsólendva várnagya foglalja el az 1440-44 közötti zavaros időszakban. A Kerecseny faluból származó kisnemesi família sarjának a későbbiekben is sikerült megtartania Kányaföldét, amely aztán a család központjává vált, előnevüket is innen vették.

A kányaföldi várkastélyt valószínűleg György építette, aki Bakócz Tamás esztergomi érsek kincstartója volt, és 1510-ben 22 zalai, 9 horvátországi helységben volt birtoka. Először 1516-ban hallunk a várkastélyról, majd 1523-ban már mint várat említik. Györgynek három fia volt és egy lánya, aki Hássági Dénes neje lett. Egyedül Pálnak voltak gyermekei, hat fia és két lánya, akik korán árvaságra jutottak. A halála előtt már súlyos pénzzavarban lévő Pál sógorának zálogosította el a várat, akitől a fiúknak csak 1548-ban sikerült visszaváltaniuk. „ (www.kanyavar.hu)

1536. május 31. (f.IV. a. f. penthecostes) Pozsony (Posony)

Bethlenfalvi Thurzó Elek (Thurzo de Bethlenfalwa) országbíró, Ferdinánd király helytartója, a kapornaki egyház konventjének. Előadták előtte a nemzetes Kerecsenyi Katalin (Kerecheny) asszonynak, a vitézlő Háshágyi Dénes (de Hassagh) özvegyének, valamint fiainak, Ferencnek, Gábornak és Imrének a nevében, hogy ők a néhai Kányaföldi Kerecsenyi Pál (Kerecheny de Kanyafelwde) Kányafölde várában (castrum) lévő birtokrészeit, valamint Kerettye (Kerethye), Szentadorján (Zenthadoryan), Máróc (Marocz), Gutorfölde (Gwthorfewlde), Barlahida (Barlahyda), Szompács (Zompach), Várfölde (Warfewlde) és Báza (Baza) birtokokat, zálog címén törvényesen birtokolni akarják. Az országbíró utasítja a konventet, hogy küldje ki hites tanúbizonyságát, akinek jelenlétében a kijelölt királyi emberek valamelyike iktassa be a kérelmezőket a fenti birtokokba. Az esetleges ellentmondókat idézzék a királyi személyes jelenlét elé, az ellentmondók és a jelenlevő szomszédok és határos birtokosok nevével tegyenek jelentést. - Kijelölt királyi emberek: Ebergényi Péter (de Ebergen), Becsvölgyei Illés (de Bechwelgye), Koppány Benedek (de Koppan), Hetési András (de Hetes). - A hátlapon: Lecta.

Hátlapján zárópecsét nyoma. —fasc. 42. nr. 2152. — Az oklevélen a jelentés fogalmazványa (lásd 135. sz..).

1536.  Junius 17. (III. die diei introduct.) [Kapornak]

A kapornaki egyház konventje jelenti Bethlenfalvi Thurzó Elek (Thurzo de Bethlenfalwa) országbírónak, hogy az 1536. május 31-én kelt parancslevelére (lásd 134. sz.) kiküldte szerzetestársukat egy emberrel, akik a Szentháromság vasárnap utáni szerdán (f.IV. p. f. trinit. - jún. 14.) Kányafölde váránál be akarták iktatni Kányaföldi Kerecsenyi Katalint és fiait a néhai Kerecsenyi Pál birtokaiba, de ennek többen ellentmondtak. (A jelentés szövegének egy része javított, a nevek egy része olvashatatlan.)

Fasc. 42. nr.2152. — Fogalmazvány a 134. sz. oklevélen.

Zalavári  hh.lt  1536. Kanyaffewlde  

1/2152.  Özv.Hasshagh-i Dénesné áa fiai beiktatása a Kerecheny Pál Zala m-i Kanyaffewlde oaatrum éa a Kerethye, Zenthadoryan, Marocz, Gwthorffewlde, Borlahyda, Zornpach, Warfewlde és Baza posaesaio-kbeli bírtokai birtokába zálog cimén.

1543-Özva Hasshagh-1 Dénesné és fiai ; Ferenc^Balázs és Imre beiktatása ««in domínium porcionum possesslonalium totális castri Kanyaf eldhe és Geretthye, Zenthadorian, Marocz,; Gwthorfeldhe, Barlahyda, Zompaeh, Warfeldhe és Baza possessio-kbeli birtokreszékbe a néhai Kerecheny Pál és f i a Mihály f a s s i o - j a alapján, zálogjogon.

1545-Hashagh-i Dénes özvegye; Kata, a néhai Kanyafewlde-i Kerecheny György lánya és nővérének, néhai Krisztinának a lányai Borbála, a Kerecheny György birtokaiból, nevezetesen: a Zala m-i Kanyafewlde vár, Gachhaza, Zenthadoryan, Marocz, Zamarfewlde, Baaza, Zompach, Bebes, Bagód, Hagyaros, Chathar, Zenthlazlo, Barlahyda, Karycha, Gerethye possessiokból igénylik az őket illető részt, i l l e t v e a leánynegyedet néhai Kerecheny Pál fiaitól; Mihály-, László-, Andrés- Lajos-, János-, és Mátyástól.

A Kerechényi fiúk közül a legidősebb, Mihály - mint Nádasdy Tamás bizalmi embere - alnádorságig vitte. László és András a török elleni küzdelmek ismert alakjai lettek. Kerechényi László 1555-ben Szigetvár kapitánya, majd pedig Gyuláé, melyet hetven napi ostrom után 1566. szeptember 1-jén eladott a töröknek.


1559-Salavári hli.lt„ 1/625. Kanyafewlde possessio   Kerecheny András a testvére, Kerecheny Mihály alnádor Zala m-i Kanyafewlde possessio-beli castelluma "deambulatoriuma"-t  szétdobatta. A GEhergnffyZygethe-n élő Horwat Perenc és a Pernekagh possessio-ban lakó a g i l i s Magh Sebestyén pedig a Kerecheny Mihály Z a l a m-i Alsó Bagód possessio-beli nemesi kúriájából Zábo Pálnak egy lovát elvitette .

1561-Kanyaffalwai Kerecheny Mátyás személyesen vallja , hogy mindennemű javakat és jogokat a zalamegyei Kanyaffewlde castrumban /és több horvátországi castrumban/ idősebb testvérének, Kerecheny Mihálynak utólag elzálogosította.

Kányavár ura a legidősebb fiú, Mihály volt, aki az alnádorságot 1562-ig viselte, mejd ezután visszavonult birtokaira. A család pénzügyi helyzete nem volt valami fényes, amire jól rávilágít a harmadik fiútestvér, András levele, aki 1552-ben így ír a vár állapotáról: "csak egy gyalogos sincs fizetett..." Ebben a helyzetben igyekszik a török veszedelem árnyékában a kastély palánkjának karót és vesszőt hordatni jobbágyaival.

Ez az állapot előrevetítette árnyékát annak a tragikomikus eseménynek, amely 1576-ban játszódott le Kányaváron. Kerechényi Mihály szlavóniai birtokán tartózkodott, ahol megbetegedett. A várat embereire bízta, akik feladatukat - a vár őrizetét - nem vették valami komolyan. Ezt kihasználva két török fogoly kiszabadította magát, a kaput bezárta, a várban tartózkodók közül kit megöltek, kit bezártak, az erősséget birtokukba vették. A vár porkolábja, aki a kapu előtt tartózkodott, gyáván elszaladt és egészen a szőlőhegyig futott, ahol összetalálkozott Alsólendvai Pál embereivel, akik ott éppen a dézsmát szedtek. Tőlük kért segítséget, mire azok összeszedve a várat visszafoglalták. Miután a bajon túl voltak, Bánfi emberei nem voltak hajlandóak a várból kimenni, azt birtokba vették. Bánfi kihasználva azt, hogy törvények igen szigorúan büntették a vár elvesztőit, szabályosan megzsarolta a vár gazdáját. Kányavár visszaadása fejében kötelezvényt iratott alá, hogy mindennemű ellene folytatott perét visszavonja, és eláll minden kártérítéstől, pereskedéstől a vár jogtalan birtoklásával kapcsolatban. Hiába próbálta aztán Kerechényi Mihály ezek után a megállapodást semmisnek nyilvánítani, a megye akkori főispánjával szemben semmire sem jutott.

Kerecsényi Mihály vallja Bánffy László javára, hogy míg ő Szlavóniában volt, Kanyaffewlde catrumot. - ahol két fogvatartott török rabról tesz említést- a' törökök elfoglalták. Sokan, ugyanis a vidéken jelenleg dühöngő Járvány miatt /morbo contagioso/ a várból k i voltak zárva,- másokat, akik a várban voltak, a törökök megölték, - így a vár a törökök, kezére került. - A castellanus, aki akkor castrum kapujában volt, látván azt Bánffy László jobbágyaihoz és servitoraihoz futott, akik a közeli promontoriumon bortizedet szedtek és segítséget kért tőlük. 'Ők a tizdszedést otthagyva a castellanussal Kanyaffewlde castrumot körülvették és késedelem nélkül visszafoglalták. - Mindazonáltal a Vár nem kis kárt szenvedett, ezért ő Bánffy Lászlótól kártérítést követelt- most a követeléstől eláll- Bánffy László ugyancsak elfoglalta Perdeffewlde poss. területén ujólag létesített rétet. Ennek visszaszerzését is vallomásával nyugtázza. A. 1576 Szt. Imre napját követő csütörtök.

Kanizsa török kézre kerülése után Kányavár is szerves része lett végvidéken kialakított végvárláncolatnak. Problémái hasonlatosak azokkal a mindennapi gondokkal, amelyek a végvidék várainak és katonaságának életét nehezítették az 1600-1690 közötti időszakban. A téglából emelt Kerecsényi castellum palánkerődítései folyamatosan karbantartásra szorultak volna. Ezt a környék falvainak robotjából kellett volna megvalósítani. Ez elmaradt vagy a tartományok a robot megváltására megállapított pénzösszeget is vonakodtak megfizetni. A katonaság zsoldja késett, hasonlóan az élelem és a muníció is. A boldogulás érdekében a katonaság mezőgazdasági munkákat és egyéb faladatokat vállalt, hogy a megélhetését biztosítsa. Szélsőséges esetekben nem volt ritka a fosztogatás sem. Kanizsához való közelsége miatt a kis vár fokozott veszélynek volt kitéve. A konkrét adatokat a levéltár helytörténeti adattárának Batthyány Missilisekből származó kézzel írott bejegyzéseiből vettem ki.

Kanizsa 1600-ban elesett és az erősség a török kezén minden rossznak a műhelyévé vált, ahonnan az őrség nap mint nap elindult a zalai és vasi végvárak és az oltalmuk alatt meghúzódó falvak ellen. A "Kanizsa ellen vetett végházak" katonasága a váraik alá száguldozó és a leshelyen várakozó ellenséggel vívott szakadatlan küzdelemben jelentős veszteségeket szenvedett: 1633-1637 között Pölöske, Kányavár, Bér, Szécsisziget, Kapornak, Lenti, Szentgrót, Egervár, Szentgyörgyvár, Egerszeg és Zalavár őrségéből az elesettek és a rabságba hurcoltak száma 280 fő volt.

 Ez meghaladta a 11 végház állományának egyötödét.

A Kanizsa ellensúlyozására kiépített végvárrendszer fontosabb erősségei: Kiskomárom, Egerszeg, Egervár,Pölöske, Kapornak, Zalavár, Szentgrót, Szentgyörgyvár,Kernend, Lövő, Magyarosd, Lenti, Légrád,Lendva,Szécsisziget, Bér, Kányavár, Szemenye, Szentpéter és Tótfalu.

(Varga János: A dunántúli török ellenes harcok történetéből (Főúri magánkatonaság és királyi vitézek közös vállalkozásai)) 1978.

1631-A kányavári vajdának a hídon a törökök másodmagával fejét vették.

1632-A vadászatról 3 hajdút vittek el, a faluból 8 főt, s egyet le is vágtak.

1633-Két hajdút negyedmagával vittek el.

1635- A porkolábot másodmagával a vár alól vitték el.

Bánffy Kristóf mellékeli a kányavári kapitány Sós Gergely levelét. Batthyány Missiles (1636)

„ várunknak jobb része mind megégett és csak az Isten tudja, miért maradtunk meg, mert az porháznak is… megégett az föli, és az szegény legényeknek, az mi kevés takarmányuk volt, az mind benne égett….” A legénység el akarja hagyni a várat.

1636-Aratáskor két hajdút negyedmagával vittek el. Soós vajda lányát a híd mellől ragadták el. Szőlőszedéskor 4 hajdút vittek el. Horváth János kapitányt negyedmagával levágták. Soós vajdát elvitték, s sarcon jött ki.

Bánffy Kristóf levele B.A.-hez – 1636. X.3. Kányavári és lenti kapitány ill. vajda tizedmagával Szombathelyre ment,ahol a prédikátor 2 diákjával prédikált. 300 török ütött rajuk,a kapitányt és a vajdát megölték, a papot elvitték.

Bánffy Kristóf Alsólendváról Batthyány Ádámnak – 1637.IX. 15-A török a Kányavári várat ostromolta.

Bessenyei István Egerszegből – 1637.X.11-A kányavári obervajda segítséget kért: „küldjek valami egynéhány köböl lisztet, mert ha nem küldök, meghalnak éhen.”

1638-Az aratásról 4 hajdút vittek el, a tizedes fejét vették.

Batthyány I. Adám iratai 1631-1639. 59~60.f.  Az egyes erősségek veszteségei: Pölöske 48, Kányavár 26, Bér 33, Szécsisziget 30, Kapornak 36,Lenti 32,Szentgrót 14, Egervár 6, Szentgyörgy vár 5, Egerszeg 26, Zalavár 24 fő. Uo. P 1313.

Eördögh István Peleskéről Batthyány Ádámnak – 1639.IX.11. „…egy ember most gyött, az azt beszéli, hogy Kányavárnak az árkát megmérték, és hogy valami tömlőkön bőrhidat csináltak volna, úgy hogynem meglopni akarnák..”

peleskei Eördögh István Batthyány Ádámhoz 1641-február - Amely hajdúkat Nagyságod Kányavárra küldött, azoknak letelt a havuk, és ott tovább nem maradnak. Bár csak 10 legént rendelne Nagyságod oda, míg az idő felnyílik.

1641 – A kányavári zászlótartót a vár alatt elfogták a törökök.

1641- Turoczi György kányavári kapitány levele Eördögh István egerszegi kapitánynak.  A török itt járt a vár alatt (Kányavárott) a kertekben, és szegény hajdúknak a dolmányát vitték el, és kevés disznójukat meglőtték. Csupa gyalogos volt, visszaszalasztottuk őket.

1641-IX.8 – Soós Gergely vajda levele Batthyány Ádámhoz. Segítséget kér, mert csak nyolcadmagával van a várban, s a török szüntelenül háborgatja. Lentiben és Szécsiszigetben is kevesen vannak. Küldjön segítséget legalább a szüret idejére.

1643-A török 12 tehenek hajtott el. Elvittek elevenen 7 németet, 2 porkolábot.

1644-A vár árkából a víz kiszáradt, igen háborgatja őket a török, már a kútra sem mernek kimenni.

Dobos György kapitány Szécsiszigetből (1645.10.26) Kányavárat nem tudják őrizni. Hét mázsa port s ólmot kért Egerszegről. Pattantyúsra is szükség lenne, a katonák nem értenek a tarackokhoz.

— Szinte állandó veszélyhelyzetben van Kányavár, amely minden szempontból a leggyengébb vár a környéken: a várárokból kiszáradt a víz, elfogyott a muníció, 1646-ban pedig ezek mellett a kidőlt palánk helyreállításához kérnek segítséget. Tíz évvel később még mindig minden változatlan, a végvár az elképzelhető legrosszabb állapotban van.

(Müller Veronika: A zalai végek mindennapi problémái a XVII. század első felében)

Dobos György Szécsiszigetről 1646. április 20 körül. Letenyeiek igen panaszkodnak a Kanizsaiakra, akik miatt el kell pusztulniuk. 300 db palánkfát vetettek ki rájuk. A Kányavári végházra rendelt faluk közül csak a püspök Novai és Karácsonyfai falvai maradtak el.  1646.IV.23-Kányavár fogyatkozását megépítettem, ma vitték végbe.

1647.I.7 – A kányavári vajda segítséget kért, mert csak hetedmagával szorult be a várba. Az árkuk befagyott, a jegelést nem győzik, ezt a török jól tudja. Élésük sincs, 11 legén elszökött az éhség miatt. Egerszegen karácsony óta 8 legényem veszett a török miatt. Jegelésnél is rájuk törtek.  Pölöskei Eördögh István levele Batthyány Ádámhoz.

1649-Az országgyűlés 25 Ft-ot rendelt a végvár épületire. Kőszeg tartomány gratuitus labor váltságából.

Kerpacsics István egerszegről – 1654. XI.21 – Kányavári vajda írt. Nincs több 6 hajdúnál a várban. A várhoz tartozó várost meg akarják szállítani (?).

 (Dóka Klára: Latin forrásszöveg olvasási és fordítási gyakorlatok II. (Levéltári módszertani füzetek 7. Budapest, 1988) XXVI. Szentgróti és kányavári harcok leírása, 1667-1681.)

Kányavár erődítmény alatt

1. Még a béke kezdetén Pécsi Bence szökevény számos kanizsaival együtt elhajtotta a várőrség tíz igavonó barmát.

2. Ugyanez a szökevény négy társával együtt ismét barmokat akart elhajtani, amikor a várőrségbeliek észrevették őket, megtámadták, és közülük egy, Öt lóval a mieink hatalmába került.

3. Ugyanezek a kanizsaiak a várőrség tagjainak közel 100 barmát hajtották el, és két katonát elfogtak.

4. Ugyanezek a kanizsaiak egy másik alkalommal hasonló erőszakkal hajtottak el onnan ötven marhát, és elrabolták a tizedes fiát, aki az ő börtönükben halt meg.

5. Ugyanezek a kanizsaiak Kovács István katonát útközben elfogva lefejezték.

6. Ugyancsak ez a 25 kanizsai gyalogos e helység két katonáját, Sármásy Balázst és Tot Jánost Borsfa faluban elfogta és fogságba hurcolta.

7. A kanizsaiak. 100 lovassal Kovács Györgyöt Nova faluban fogták el, és fogságba hurcolták.

8. Ugyancsak kb.60 főnyi kanizsai lovaskatona Csőre Péter katonát, miközben saját szőlőjében dolgozott, elhurcolta.

9. A várőrség két tagja a kanizsaiakkal meghódolt területen megütközött, egy bizonyos törököt, Hali agát és egy rácot puskával keresztül lőtt, de azután mindkettőjüket elfogták és megölték.

10. A kanizsaiak kb.harmincan Borsfa faluban 12 katonánkkal megütközve, hatot közülük lekaszaboltak.

11. Amikor a kanizsaiak 15-en ugyanabban a faluban a mieink közül 12-vel csatáztak, mindkét részről egy-egy fő esett el. /.../

1677-es felmérés szerint a várban 1 mozsárágyú, 6 szakállas puska, és 1 pattantyús van.

1681-ben és 1687-ben a vár védőműveit ismét erősítették.

1684. VIII. 7. – Szecsődi Gáspár Lentiből Batthyány Kristófnak. Kányavárat 200 török támadta meg, 50-60 lóval beszállt, s gyalogosan a marhákat akarta elhajtani, de a hajdúság ezt megakadályozta. Estefelé ismét megkísérelték a marhák elrablását, de a hajdúság utánuk ment, és visszaszerezte azokat.

1688.XI.10-Haditanács összeírása a végvárak katonaságáról-Kányavár német:20, hajdú 65.

1690 után Kanizsa visszafoglalását követően a kis végház stratégiai szerepe megszűnt, felhagyták. A pusztuló épület építőanyagát a környékbeli lakosság használta fel. (pl. tégláit elhordták s ezekből épült a például a pákai templom.)

 

Az egykori alsó válickai mocsárvárhoz / a malom mellett volt / - melyet ma is Várnak, Várkertnek neveznek - több monda fűződik. Ezekből jócskán közel Gönczi is: egy hatalmas fára akasztották fel a törökök a kányavári barátokat; a vár alatt pince van, tele torral és kincsekkel; a feslett életű Bánfi Dorottya halála, stb. Monda fűződik a szentlőrinci, erdőben lévő Várdombhoz is. / Göcsej, 38-39./ További mondák: a vízzel körülvett várhoz bőrhíd vezetett. (Ez utóbbit egy levéltári bejegyzés is igazolja)

 

Alsólendva

Alsólendva napjainkban Szlovéniához tartozik. Talán ez az egyik oka, hogy a várról a korábbiakhoz hasonló részletességű forrásokhoz nem jutottam. Így a 16-17. századi történetét igyekeztem összefoglalni három forrásból.

 A 16. század végén és a 17. század elején a várost és a várat a törökök több ízben ostromolták, a 1603-as török támadás volt a legerőteljesebb. Az erődöt ekkor nyolcszáz főnyi katonaság védte tizenkét ágyú segítségével, a város határában pedig ötszáz lovas és gyalogos várta a támadókat. A védelem fontos részét képezte a mai Szentháromság kápolna helyén álló kisebb erődítmény is, ahol nyolcvan fegyveres állomásozott.

 De hadd kezdjük egy kis történelemmel: a kápolna ugyanis hálából épült a törökök feletti győzelemért. Miután a török elfoglalta Kanizsát, az alsólendvai vár 1600-ban katonai erődítményként az első védelmi vonal fontos végvárává lépett elő. A legnehezebb „török-esztendő” az 1603-as év volt, hiszen két nagy támadás is indult Lendva ellen. Feltételezhető, hogy az első támadást a törökök háromkirályok napján indították, amikor egy közel 1000 főből álló török had akarta meglepni Bánffyt, a támadást azonban a vár védői visszaverték. A másik, sokkal nagyobb török támadás október 14-én volt, s végül a Bánffy Kristóf vezette várvédők diadalával végződött. A második csata rengeteg áldozatot követelt, az elesettek holttestét a vár feletti hegyen temették el. A ma is még elő-előbukkanó csontmaradványok miatt a hely ma is „Csontos” néven ismert. Idővel a kápolnában helyezték el vitéz Hadik Mihály holttestét, a helyi legenda szerint az 1603-as csatában hősi halált halt várkapitány maradványait. Amikor egy átalakítás során rábukkantak a koporsóra, látták, hogy a holttest egészen ép, ugyanis természetes úton mumifikálódott. Hadik halálával kapcsolatosan több monda is fennmaradt, az egyik legismertebbet Dervarics Kálmán helytörténetíró közli, és így szól: „A mi Hadikunk… fejére a halálos vágást, amely most is látszik, csatában kapta, mely Lendva-lakos, Gyertyános, Kapca falvak és a Mura folyó közötti síkságon vívódott. Hadik Mihály a népmonda szerint személyesen vezette századát, vele harcolt egyetlen fia, a 23 éves Hadik András, akkor a Ghilányi huszárezredbeli őrkadett; az ütközet a népmonda szerint a magyar seregre nézve oly szerencsétlenül végződött, hogy Hadik Mihály két halálos sebet kapván fejére, futásba keresett menekülést, s paripája teljes erejéből rohant vele a Csonka-dombra, a Szent-Háromság kápolna körüli sáncok mögé. Ezen Csonka-domb borzasztó meredek és magas; a népmonda szerint Hadik ott nyargalt fel lóháton, ahol a legmeredekebb s felnyargaltában mindenütt virágok tapadtak a ló lába nyomában, s ezen vonalban, melyen Hadik a Csonka-dombra felnyargalt, sem fű, sem fa, de még bokor sem nőtt.” Fontos hangsúlyozni, hogy az alsólendvai vár sosem került török kézre. 1644-ben kihalt a tulajdonos Bánffy-család, majd egy rövid Nádasdy időszak után az Esterházy családé lett a birtok.

Az Esterházyak az adományként kapott várakat I. Lipót király iránti hálából “L” alakba kívánták átépíteni, ami a XVIII. század elején a lendvai vár esetében – a bástyarendszer felújításával együtt – be is következett. Így alakult ki a ma is látható barokk stílusú várkastély. A várban oktatási intézmény is működött, mégpedig 1872-től 1896-ig, amikor a polgári iskola új épülete megnyitotta kapuit. A vár épületét a jugoszláv hadsereg a Trianon utáni időszakban laktanyának használta, majd a második világháború után ismét általános iskola működött benne. 1973 óta a várkastély a Lendvai Galéria és Múzeum intézménynek nyújt méltó helyet. (Forrás: Népújság/MNO/Alsólendva weboldala)

Muraszemenye

Muraszemenye várrá alakított ferences kolostorában a 16. század végén és a 17. század elején királyi zsoldon tartott katonaság állomásozott. Sőt, a településen és a szomszédos községben még két erődítmény létezett a középkorban. Feltehetően Aligvár árpádkori, míg Csernecen várkastély létezett egykor, ahol 1577-ben tartották Bánffy István és Guti Ország Magdolna lányának, Annánnak Révai János gróffal történő lakodalmát. A Szemenyei castellum történetét Varga Gézáné, Vándor László tanulmányával, valamint a Zala megyei levéltár bejegyzéseivel próbálom összefoglalni.

„A szemenyei ferences kolostort 1556-ban a protestáns hitre tért leszármazók, az alsólendvai Bánfiak alakítják várrá. 1569-ben G. Turcho lerajzolta az akkor már gótikus formákat mutató, szabálytalan hatszögletű, palánkkal körülvett várat. Egy-egy vár nagyobb területeket védett. Az elhúzott ostrommal más várak is megmenekülhettek. Ha valamelyik idő előtt elesik, az a többi vár sorsát is veszélyezteti. A magyar végvári rendszer kisebb-nagyobb várai között a közös érdek teremtett szoros kapcsolatot. A védelmi vonal fenntartása háborúkban és békében egyaránt nagy erőfeszítést igényelt. A végvári őrségben a huszárság mellett a gyalogosok szolgáltak. A 16. században új neme fejlődött ki a gyalogságnak, a hajdúk, akik eredetileg marhahajcsárok, hajtólegények voltak. Külön csapatok még a haramiák, kóbor szerbek, zsiványok, akiket a horvát várakban rendszeresen szolgálatra fogtak.

1572. Zemenye castellum-Az Akoshaza-i Sarkán János kérésére kihallgatott tanuk vallják, hogy agilis Bekes András, az ő Sarkanzygethe castellum-beli afficialisa , - a szolgálati év kitöltésekor - társaival a castellumot kirabolta, majd Kanysa-ra távozott, onnan pedig Banffy Miklós szolgálatába lépett, és a Zemenye-i castellum castellanus-a lett. Kihallgattak : Pölöskefee, Dwsnak,Kysffalw, Zenthbalas, Peoleoske, Haholth, Kaczorlak, Bencze,Peovenyes,Barlahyda possessio-kból 2-6 /névszerint  felsorolt / jobbágyot.

A Balatontól a Dráváig terjedő védelmi szakasz váraiban mindenütt magyar katona szolgált: Zalavár, Kapornak, Peleske, Szemenye váraiban is.  1586-ban olvashatjuk Szemenye nevét. Magdalena Orzagh de Guth Bánffy István özvegye temetteti Veszprém alatt meghalt férjét in Claustre Zemenije.  1586-ban Zychy Tamás és testvére, György nevével kapcsolatban írják a „kolostort, amit erősségnek építettek át. Szemenye váráról még a következőket ismerjük: 1576-ban a kanizsai főkapitányság alárendeltségében van, 25 lovas, 30 hajdú állomásozik itt a király zsoldján. Kapitánya Laky Gergely, Bánfi István megbízásából. Kanizsa eleste után a Kerkára támaszkodó új védelmi vonal előretolt állomása. A török támadások következtében a várakat ellátó falvakból a lakosság próbált menekülni. Az őrség élelmezése, ellátása egyre bizonytalanabbá vált. A várak zöme korszerűsítést igényelt, oly módon kellett átalakítani, hogy minél kevésbé szolgáltassanak célpontot az ellenség tűzfegyvereinek. A tornyokat lebontották, a falakat megerősítették, esetleg két falsík találkozásánál bástyát építettek. A munkálatok sürgőssége, a pénzhiány, kőhiány miatt leggyakrabban palánkfal készítésére került csak sor. A magyar-horvát határvédelem szervezete nem korlátozódott csupán a végvárakra. Mögöttük, közöttük különböző eredetű és rendeltetésű, várakhoz közvetlenül nem kötött határvédelmi erők helyezkedtek el. Ezek segítették a török portyák elhárítását, a magyar vállalkozásokat, sőt alkalmanként a várak vitézeinek tevékenységét is támogatták. A végvárak és a mozgó kontingensek a török módszert fordították a visszájára: betörést betöréssel, dúlást dúlással igyekezett viszonozni. A jobbágyság akkor fogott fegyvert, ha lakhelyét és annak közvetlen környezetét érte támadás. A fosztogató török portyák gyakran ütköztek akadályba. 1578-ban a törökök pusztították a Mura alsó folyásának vidékét. Veszélyes volt a szultán Barcson állomásoztatott flotillája, amelynek féken tartására a Dráva parti erődök mellett a Mura mentiek, Légrád, Molnári és Szemenye is fontos hely volt. A török rablások merésszé és gyakorivá váltak. A Kerka vidékén és Rédicsen pusztítanak 1587-ben. Ebben az évben számol be Zrínyi György dunántúli főkapitány B. Ferencnek, hogy a „török Szeömeönye és Canisa között rablott.”

1594. X. 18.- Zrínyi György B. Ferencnek -„A török Szeomeiinye és Canisa között rablott , Baycha és Mura melléke táján.”

Az 1600-as években a településünk nevét gyakran írják Kanizsa várával kapcsolatban. Kanizsa vára ugyan mellékirányban feküdt, de most, amikor a török had a Dráva mentén támadt, főszerephez jutott. Mercoeur, a magyarországi hadak főparancsnoka, 1600. szeptember 16-án indult Győrből Kanizsa felmentésére. Útközben csatlakoztak hozzá a különféle magyar és horvát csapatok, majd az egész had október 2-án Szemenyénél tábort vert. A katonák sánccal vették körül magukat, az a táborhely lehetett a ma Várhelynek nevezett terület Szemenye és Csernec határában. A sánc nyomai még ma is láthatók. Kerültek innen elő csontok, kardok. Szemenyén újra haditanácsot ültek a parancsnokok, és eldöntötték, hogy a törökkel szemben nyílt csatára fognak vállalkozni Kanizsa váráért. A sereg ekkor 13.700 embert számlált. A felmentő sereg nem érte el célját. Rudolf 1601. évi decrétuma 29. cikkelyében úgy határoz, hogy Szemenyét, a Kanizsához közelebb fekvő erősséget, addig is, míg Kanizsát visszaszerezhetik, katonasággal és lőszerrel lássák el.

1602. Hethes-i Pethe Marton II. Rudolf helytartója, kalocsai kanonok, győri püspökség adminisztrátorának oklevele Banffy György és Kristóf protestációjáról. Alsolindva, Nempthy és Zemenie fortaliciumaik Kanisa elestével szorongatott helyzetbe kerültek omni ope et auxiliuo nonsolum destituta essent, verura etiam collabi et minari coepissent.. Ismételten interveniáltok a királynál, Mátyás főhercegnél, segítséget kértek.Nem kaptak, sőt birtokaikat i s elfoglalták. Elháritják maguktól a felelősséget, ha a várak elesnének, ez nem az ő hibájukból fog történni.

1604-ben a törökök az Alsó-Kerka-völgyi erőket ostromolták és a Muraközben fosztogattak. Több vár elesett, ekkor pusztult el Dobri erődítménye is. A törökök azt tervezték, hogy Zemenje várát fogják megtámadni. De mivel ebben szép számú gyalog helyőrség volt, mely a támadásoknak hevesen ellenállt, semmi eredményt el nem értek, kénytelenek voltak Kanizsára visszavonulni. Ebben az évben a természet erői is a szemenyei védők segítségére sietnek. A Mura áradása elűzi az ostromlókat a vár alól. 1607-ben 150 főnyi őrség van a várban. 1608-ban erődítik, ezután, mint végvár nem szerepel, a várrá alakított kolostort már nem említik.

OLJ Batthyány c s . l t - a , P.1322. Körmendi Közp. I g . i r . Rsz.46. No. 140. Kb. 1610-1920.

Zemenie, Szemen!e  c f . Canisa elleni végházak - Javaslat a végvárrendszer felállítására. 100 lovast s 200 gyalogot javasol.

Említenek Alsószemenye határában egy „Kapuhely" nevű részt, amelyen keresztül lehetett menni Szemenye várába. Erről a környékről került elő 1963-ban egy K-Ny-i tájolású sír. A csontváz mellett 4 db vas pincekulcs feküdt. Kora 17-18. századra volt becsülhető. Sok állati és emberi csontot is találtak később. Vastag, 40 méter hosszú lánc, nagy farönkök kerültek elő. 1972-ben a kotrással végzett kavicsbányászás során téglából készült alapfalaknak ütközött a gép. A felszínhez közel, alacsonyabb vízállásnál ezeket a romokat ma is láthatjuk. Az idő vas foga, és a feledés is hozzájárult ahhoz, hogy sokan nem ismerik, hogy ezek a falak a várrá alakított kolostor részei lehettek. „

(Varga Gézáné: FEJEZETEK MURASZEMENYE TÖRTÉNETÉBŐL – 26-30. old –Zalaegerszeg 2000.)

 

(A Muraszemenyéről készített légi felvételt ezúton is köszönöm Balogh Zoltánnak.)

„1972-ben a muraszemenyei tsz kavicsbányájában, amely Alsó- és Felsőszemenye között félúton a falutól délre, a Mura árterén található, a kotrással végzett kavicsbányászás során téglából készült alapfalakba ütköztek. A terület a Maláka-patak torkolatától északnyugatra van. A kavicsbányában leletmentést végezni nem lehetett, mert a jelenlegi talajvízszint ezt nem tette lehetővé. A kotrógép a nagy faldarabok mellett néhány idomtéglát, emberi csontokat és 15-16. századi kerámiatöredékeket hozott a felszínre. A lelőhely fekvése és a leletek alapján alapos a gyanúnk, hogy a bányamunka a szemenyei ferences kolostor maradványait pusztította el.”

A Zala megyei ferences kolostorok kutatása  VÁNDOR LÁSZLÓ - KOLDULÓRENDI ÉPÍTÉSZET A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON –TANULMÁNYOK 1994.)

 

Írta, fotózta és összeállította: ifj. Fidrich Tibor

Zalai végeken 3. - Egervár, Zalalövő

Egerszeg várát a várvadász blog egy korábbi bejegyzésében már részletesen bemutattam. (2014.09.26 - http://varvadasz.bloglap.hu/cikkek/egerszeg-palankvara-57415/ ) Egervár pedig Pölöskéhez vagy Kemendhez képest ismertebb, jól kutatott erősség. Számos tanulmány, ismertető, könyv foglalkozik a történetével, feltárásával, felépítésével. Úgy döntöttem, hogy a témaadó sorozat fősodrához igazodva a Kanizsával szembeni végvidékben betöltött szerepét és történetét vizsgálom meg. Érdekességképpen említem meg, hogy Egervár 1950-ig Vas vármegyéhez, majd Vas megyéhez tartozott, utána került közigazgatásilag Zala megyéhez. Az írás illusztrációjaként pedig a felújított, és 2013-ban átadott várkastély belső fotóit és kiállításának képeit adom közre, mert ilyen részleteket bemutató fotók kis kivételtől eltekintve a mai napig nem igazán kerültek közlésre internetes berkekben.

Kanizsa török kézre kerülése (1600) után az erődítmény a nyugati országrész egyik legfontosabb végvára lett. Törvénycikkek sora rendelkezett megerősítéséről. Jelentőségét az növelte meg ennyire, hogy a Kanizsát Béccsel összekötő legrövidebb út erre haladt. A folyón túli első vár, ami a kalandozók útját állhatta, Egervár volt. Hogy a török útja valóban erre vezethetett, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a pölöskei őrségnek az összes többi várénál súlyosabbak voltak a veszteségei. S jóllehet Egervár, a Zala mögött, már a védelmi rendszer hátsó, védettebb tagjai közé számított, veszteségei súlyosságát tekintve rosszabb helyzetben volt, mint a török torkában lévő Kiskomárom.

Nagy Ferenc az „újfajta" kanizsai végvidéken teljesített szolgálatot, amely Kanizsa várának elvesztése (1600) után „Kanizsával szembeni végek" néven alakult ki néhány évtized alatt, több törvény (1609:61, 1613:17, 1618:35, 1622:41, 1625:20, 1638:70) és egyéb rendelkezések folytán. Kanizsa várát pótolni kellett, kisebb várak megerősítése útján, mivel hiánya erősen veszélyeztette az örökös tartományokat, különösen Stájerországot. A fenti törvények főleg Nempti, Egervár, Keszthely, Szigliget, Csobánc, Zalavár és Egerszeg várának megerősítését írták elő, a dunántúli vármegyék közmunkájának és pénzadójának felhasználása útján, de nyomatékosan hangsúlyozták, hogy elvárják a veszélyeztetett osztrák tartományok közreműködését is e terhek viselése terén.

1605- Nádasdy II. Tamás csatlakozott a Bocskai szabadságharchoz, így a király el akarta kobozni birtokait. Ekkor a földesúr családját Egervárra költöztette át.

1613-Az országgyűlés a vár kincstári pénzből történő megerősítését határozta el, mivel az erősség az oszmán haderő vonulási útvonalába esett.

ÖStA HHStA Türkei I. Karton 101. Konv. 1. 1615.10. fol. 27-29.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus TURCICA 1521-1643

Dokumentum dátuma              1615.10.07. Prága

Ügyleírás                    II. Mátyás – Hanns von Mollart, a Hofkriegsrat elnöke (orig. német Adam von Trauttmansdorff és G. Questenberg) a Portára utazó követ instrukciójának tartalmáról instruálja, Nádasdy Tamás Egervár nevű vára megerősítéséről, vagy inkább más vár, pl. Zalavár előtérbe helyezéséről, Zichy Pál kinevezéséről veszprémi kapitánnyá Keglevich helyett, Kovács Balázs vázsonyi kapitányi kinevezéséről

1619.05.22. Ügyszám                 1481        Hely            Szombathely oppidum

Ügyleírás                    Mivel az Egervár várához szolgáltatandó ingyenmunkákkal, illetve ezek megváltásának a hátralékaival kapcsolatban Nádasdy Tamás úr (magnificus) több közgyűlésen is éppen elég panaszt terjesztett elő, ezért a vármegye közönsége elrendelte, hogy az elhunyt perceptor özvegye és örökösei a Szent Medárd ünnepe előtti pénteken, vagyis június 7-én terjesszék a számadásokat a számvevők elé. E számvevők a következő személyek lesznek: Szántóházy Ferenc jegyző, Káldy Ambrus és Guary Miklós szolgabírák, valamint a mondott Nádasdy Tamás úr egyik familiárisa, akit tudniillik arra kijelöl.

1620-Egervárat Bethlen Gábor fejedelem hadai foglalták el. Nádasdy II. Tamás ugyanebben az évben elhunyt, így a vár tulajdonjoga Nádasdy I. Pál dunántúli főkapitányra és Vas vármegyei főispánra szálltak. Pált 1625-ben az uralkodó grófi rangra emelte.

1622-Esterházy Miklós országbíró Egerváron tárgyalt a Bethlen Gábor által elfoglalt várak és birtokok visszaadásáról.

StA HKA Hoffinanz -Ungarn. r. Nr. 130. Konv. 1626. július fol. 54-72.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus HOFFINANZ UNGARN (1275) 1525-1641

Dokumentum dátuma              1626.07.06.?

Ügyleírás                    Kimutatás a magyar végekről (teljesnek mondható). fol. "Extract was auf allen Ihrer K.M. zugehörigen hernachgeschribnen hungarisch und windischen grenizen für khriegs volkh zu roß und fueß besoldt und underhaten ist" (köt db.) [pl. Győr: 1000 német gyalog, 315 huszár, 150 m. gyalog, 100 naszádos és 46 tüzér, Szentmártonhegy: 25 huszár és 50 m. gyalog, Csesznek 14 huszár és 50 gyalog, Pápa 200 huszár, 250 gyalog és 27 tüzér, Veszprém 200 huszár, 300 gyalog, 12 tüzér, Tata 50 huszár, 100 gyalog és 7 tüzér. Komárom 300 német gyalog, 100 huszár, 576 naszádos, 38 tüzér, Ujvár 800 német gyalog, 500 huszár, 500 gyalog, 38 tüzér, Léva 50 német gyalog, 100 huszár, 100 gyalog, 10 tüzér, kanizsai végeknél...Craishauptmanschafft zu Scharwar 150 huszár és 100 gyalog, Egerszeg 200 huszár, 150 gyalog, 7 tüzér, Egervár 25 huszár, 56 gyalog, 1 tüzér, ...Pozsony 200 német gyalog, Magyaróvár 25 német gyalog,] 1625.01.31. fol.60-62, 68-70. kivonat a teljes magyar és vend végekről (más létszámadatok és hozzá a zsold összege). fol.63-66. Kivonat a bányavidék várairól (Nr.2.). fol.67. külön kivonat Győrről (Nr.1.)

ÖStA HKA Hoffinanz -Ungarn. r. Nr. 133. Konv. 1628. március fol. 515-534.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus HOFFINANZ UNGARN (1275) 1525-1641

Dokumentum dátuma              1628.03.27.

Ügyleírás                    Udvari Kamara-Udvari Kamara(anw) 1628.03.01. Bécs (orig.) magyar végvárak ellátása ügyében, a zsoldfizetésre mutató több melléklettel. fol.516-519. "Verzaichnus was auf hernach volgendte granizen (Außer der perggstetterische unndt oberhungarische so alberait ire verordnete bezallung empfangen haben) .. lauffen thuet" (a győri, kanizsai és vend végek Katonaságáról készült kimutatás a zsold összegének megadásával) [fol. 517r. Egervár 25 ló és 50 gyalog, 285 ft 37 x 2 den. a költség]

1631.06.16.  Ügyszám                152       Hely                Szombathely

Ügyleírás                    A vármegye közönsége a szolgabírákat bízta meg ezzel a feladattal, tudniillik, hogy ki-ki közülük a saját járásában szedje be a hátralékokat. A mondott szolgabírák megkapták a bírságleveleket is a Kanizsa végvárával szemben lévő várak, azaz Pápa, Pölöske, Egervár és Egerszeg építésére szükséges ingyenmunkákat illetően: akik tehát eddig nem teljesítették ebbéli kötelezettségüket, azok készpénzben fogják megváltani a reájuk kivetett munkát

1632.03.25.  Ügyszám                1267      Hely              Körmend

Ügyleírás                    A dunáninneni megyék szombathelyi gyűlésének határozata alapján a Kanizsával szembeni véghelyek megsegítésére rendelt gabonát Egervár vára kapja. A töröktől megszállt porták fél, a többiek egy kőszegi köböllel adjanak Szent György napig Nádasdy Pál gróf közvetítésével, vagyis neki kell átadni a gabonát.

ÖStA HKA Hoffinanz -Ungarn. r. Nr. 147. Konv. 1633. március fol. 37-41.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus HOFFINANZ UNGARN (1275) 1525-1641

Dokumentum dátuma              1631.03.10.

Ügyleírás                    Osztrák Udvari Kancellária dekrétuma Udvari Kamarához a magyar végvidékek zsoldjának kifizetése ügyében (pénz előteremtése) 1632.09.29. (orig. n., Tobias Gertinger) + mell. táblázatos kimutatások a győri, kanizsai és vend, bányavárosok, és komárom végek katonáságáról:. fol. 38. "Extract über die Raaberischen Granitzen" (Győr: 700 német lovas, 314 huszár, 250 gyalog és 41 tüzér, Keszthely: 100 huszár, 100 gyalog és 2 tüzér). fol. 39. (Extract über die Canischischen und Windische Granitzen" (Kiskomárom: 150 huszár, 240 gyalog és 5 tüzér, Egervár: 25 lovas és 50 gyalog, zsold: havi 269 ft 37 1/2 ft, évi 3235 ft 30 den.). fol. 40. "Extract über die Comornische, Perggstetterische, und oberungarische drey gränitzen" (orig. n.)

1633.05.31.   Ügyszám               1584.      Hely Szombathely vára

Ügyleírás                    A vármegye közönsége azt is elrendelte, hogy a Pápa és Egervár építésére szükséges ingyenmunkát június havának 20. napjáig kell teljesíteni az előző esztendőben elmaradtakkal együtt, s a rendelkezésnek nem engedelmeskedőket a kivetett munka kétszeresének a teljesítésére kell büntetésül kötelezni.

Az 1633-38 közötti időszakból a következő 10 várban regisztráltak halálesetet: Egerszeg, Pölöske, Kapornak, Egervár, Kemend, Lövő, Kiskomárom, Zalavár, Szentgyörgy, Szentgrót.1633-ban Egerváron 4 halott, 6 kilépő. 1638: 67-69 között mozgott a létszám a 75-ös kerethez képest. Kállóczfalvay Imre egervári vajda 1630,40,50 Kaczor Balázs kapitány 1630-as,1640-es évek.

ÖStA HKA Hoffinanz–Ungarn. r. Nr. 168. Konv. 1643. december 80-113.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus HOFFINANZ UNGARN (1275) 1525-1641

Dokumentum dátuma              1643.12.19.

Ügyleírás                    III. Ferdinánd – Pálffy Pál, Magyar Kamara elnöke, a Kanizsa elleni végek és a báni végek zsoldfizetése ügyében instruálja, a Johann von Goess által kínált 15000 ft kölcsön és további 5000 ft-ra a biztosíték a félharmincad, a báni végekre szánt 15000 ft-ból 7000 ft átadandó a biztosnak, Veit Friedrich Streublnak, a maradék 8000 ft-t tartsa további rendelkezésig magánál (latin fog.). + fol. 81-86, 87-92. Kimutatás a Kanizsa elleni végeken végrehajtott zsoldfizetésről, a magyar ft-t néha 80, máskor 100 dénárban számítva, létszámadatok is részben megjelölve: „Specification der verrichten bezahlung...” (két példány) (A várak: Körmend, ahol KáldyFerenc „crayhauptmann” működik, Egerszeg, ahol az „obrister leutnant” van, és hozzá Török Miklós és Gregoróczy kapitány, Pölöske, Kapornak, Egervár, Kemend, Lövő, Mogyoros, Kiskomárom, Zalavár, Szentgyörgyvár, Alsólendva, Nempti, Szécsisziget). fol. 93, 111-112. Udvari Kamara előterjesztése a báni végek fizetésére szánt 7000 ft-ról, ill. a Pálffy Pál átal ajánlott előlegről, rajta feljegyzés uralkodói audienciáról, 1643.09.18. Bécs (résztvevők: Lichtenstein herceg, Slavata, Khevenhüller, Verdenberg, Schlick, Martinitz, Kurz - Kolowrat Udvari Kamara elnöke és Stauding tanácsos). fol. 94-95. Veit Freidrich Streubl beadványa az ügyben (orig. német). fol. 96-97. Vatay Lukács kimutatása a félharmincadról, 1643.12.01. (orig. latin). fol. 98-101. Kivonat a Kanizsa elleni végek zsoldfizetéséről, 31000 ft-ról: „Extractus super assignatione pecuniae solutionis confiniorum Canisae oppositorum die 8. Novembris Anni 1643” (orig. latin). fol. 12-103. Szombathelyi Márton levele az ügyben, vlsz. Pálffy Pálhoz, 1643.11.30. Szentgrót (latin másolat). fol. 105-107. Batthyány Ádám gróf levele, vlsz. Pálffy Pálhoz, 1643.11.28. Szentgrót (latin másolat). fol. 107-108. Batthyány Ádám gróf, Kueffstein báró, Jakob Rauch mustramester – Pálffy Pál gróf, 1643.11.29. Szengrót (orig. német). fol. 109-110. Pálffy Pál levele III. Ferdinándhoz, 1643.11.27. Pozsony (latin másolat).

1646-Kaczor Balázs várkapitány jelentést készített a várban uralkodó rossz állapotokról. A helyőrség létszáma 75 volt, a 20 lovas közül azonban csak 10-en tudtak lóra ülni, mert a többieknek nem volt lovuk. Puskaporral és tartalék munícióval sem rendelkeztek ekkor. (A várkapitány nem saját kezűleg keltezhette leveleit, mert egyes források szerint írástudatlan volt.)

1648-ban 20 lovas, 30 gyalogos szolgált a várban, míg 1649-ben az egervári helyőrség létszáma 13 lovas, 30 gyalog.

1649-ben Kállóczfalvi Imre egervári vajda Batthyány Ádámnak írt levelében arról számolt be, hogy a rossz állapotba került várban új hidat, felvonót és kaput kezdett építeni. Tudósít emellett a külső várat érintő palánk javíttatásáról is.

1655 Tűzvész pusztított a várban, amelyben két bástya égett le (és feltehetően a külső vár is). A vár már korábban is rossz állapotban volt, erről számolt be a tűzvész előtt kelt levelében Ányos György várkapitány. Ekkor az Udvari Kamarát utasították, hogy a vár helyreállításához 500 forintot utalványozzon az akkori tulajdonosnak, gróf Nádasdy III. Ferenc országbírónak, Vas, Zala és Somogy vármegyei főispánnak.

 „[. . .] meggyulladot és tőbül mind kiégett, csak egy karó sem maradt a belső várnak [. ..] tarackok is mind elégtek. Ember is elég égett benne f. . .]" Másnap a tudósító, Kerpacsics István egerszegi főhadnagy pontosít: ,,[...] az külső ostatja és külső kapuja, az belső kapuja és az egyik bástyája épen megmaradt. Nagy bozódban vagyon, ahoz nem jöhetni sehonnéd is. Csak éppen az kapurul jó vizes árka vagyon-"

1656 folyamán ismételten kérték az Udvari Kamarától a vár felújítására utalványozott összeget.

1656.03.20.  Ügyszám                1835  Hely                  Körmend

Ügyleírás Az uralkodó kegyes meghagyására minden porta után egy szekeret rendelnek az egervári vár helyreállítására Kaszaházy (Kaszahazi) György járásából egy napra.

1664 A vár kapitánya, Landor Péter hosszasan alkudozott a Bécs irányába vonuló, Köprülü (Küprili) Mehmed nagyvezír vezette oszmánokkal, végül azonban kényszerűségből átadta a várat, és elvonult a védőkkel. Ekkor az oszmánok felgyújtották a várat, a tűz minden bizonnyal nemcsak a külső, hanem valamilyen mértékben a belső várat is érintette.

1671 Egervár földesurát, gróf Nádasdy III. Ferencet a Habsburg-ellenes Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétele miatt lefejezték, birtokait elkobozták, így Egervár is kincstári tulajdonba került.

1671-1676 között a kincstár a leromlott állapotú várat tartozékaival együtt Radonay Mátyás zalavári apátnak-és egyben ottani várkapitánynak adta bérbe. Feltételezések szerint ebben az időszakban is folytak az építkezések a várban. Ekkor kerültek befedésre a belső épületek, ekkor kerülhetett sor a torony helyreállítására és a kialakítására. Ezekről azonban egyelőre hiteles források még nem kerültek elő. Egy 1675-ös jelentés szerint a várnak még mind a négy szárnya állt.

1676- Széchényi I. György kalocsai érsek – későbbi esztergomi érsek – megvásárolta a kincstártól az egervári uradalmat, (a vételár a pölöskei és szentgyörgyvári uradalmakkal együtt 33000 Ft-ot tett ki) 1677-ben az uralkodó adománylevelet is kiállított a főpap számára az új birtokról.

Batthyány lt. Missiles. 17385. 1678.VI.26. Gyenesy Gergely Egerszegről Kelemen István kapornak! vajdának. Kanizsai törökök marháit akarják megrabolni. Sz.Grot, Vasvár, Egervár, Lenti, Széosisziget, várakból is részt vesznek. Sz. Jáiháliakra, Rajkiakra, Almasiakra gondunk lesz, nehogy hirt vigyenek.

1678- Széchenyi II. György az uradalom kezelését testvérének fiára, Széchenyi II. Györgyre bízta,(1679. január 24.-én) aki 1679-ben feleségével együtt Egervárra költözött. Sőt, itt születtek gyermekei is. 1685-től II. György lett a vár kapitánya, majd a Haditanács egerszegi várkapitánnyá is kinevezte. György hozzákezdett az uradalom újjászervezéséhez. Romjaiból helyreállította a templomot, újra betelepítette a falut, termelőképessé tette a szétzilált uradalmat. Érdemeiért Györgyöt, nejét és gyermekeit 1697-ben Lipót császár grófi rangra emelte.

Abban, hogy szinte poraiból új életre kelhetett a XVIII. században, jelentős szerepet játszott a magyar történelem egyik legjelentősebb családja. Egerváron 1676-tól 1873-ig a Széchenyi család a földbirtokos.

1690 Kanizsa visszafoglalásával Egervár katonai jelentősége átmenetileg megszűnt. (A Rákóczi féle szabadságharc eseményeiben lesz még kisebb szerepe) Ekkoriban mindössze ötven gyalogos és tizenhét lovas katona védte.

1692-ben a Széchenyi család átköltözött Egervárról a (fertő) széplaki kastélyba. Ezt követően csak birtokigazgatás vagy ítélkezés céljából látogatott ide a földesúr.

A várkastély átvészelte a Kanizsa visszafoglalását követő évszázadok viharait. 2013-tól felújítva Múzeumként és rendezvényközpontként várja az érdeklődőket.

 

Zalalövő végvára (1566 után – 1702)

A Zalai dombság peremén az Őrség és a Göcsej határán helyezkedik el Zalövő. A település már a rómaiak idején is lakott volt. Ennek az időszaknak a tárgyi és történeti emlékeit láthatjuk a Göcseji Múzeum állandó kiállításán, amelyhez egy különleges romkert is csatlakozik (Villa Publica). A Kanizsával szembeni végvidék várait bemutató sorozat vonalvezetése szempontjából az a kis palánkvár az érdekes, amelynek története fennállásának majd 140 éve alatt szorosan összefonódott a Perneszy család nevével. A vár történetét „Simon Éva – Zalalövő története 1566-1690” című írásának és a Zala megyei levéltár vonatkozó adatainak felhasználásával igyekszem bemutatni. Simon Éva leírását az időrendi események szerint átszerkesztettem (dőlt betűvel jelenítem meg), míg a vonatkozó részek teljesebb illusztrálása érdekében beszúrtam a levéltár anyagait (kisebb vastag betűs karakterek). Saját gondolataim egyenes, átlagos magasságú karakterekkel kerülnek megjelenítésre.

,,Ezt pedig nemcsak saját használatomra és kényelmemre, hanem nem kevésbé a szent császári és királyi felségnek, rendkívül kegyelmes uramnak, védelmére és megőrzésére is készítettem ". Ezekkel a szavakkal határozta meg Perneszy András 1576-ban lövői vára építésének célját Ernő főherceghez írt levelében. Perneszy András volt, aki feleségével, Brodarics Katalinnal a faluban lévő nemesi kúriába költözött.  Kiderült, hogy Szigetvár elvesztése után ő épített „castellumot" a településen, amelyről csak annyi állítható egészen bizonyosan, hogy 1576 előtt már készen állt.  1566-ban Szigetvár fontos végvárának oszmán kézre kerülése után ismét szükségessé vált egy új védelmi övezet kialakítása, amelyet a mai Nagykanizsa, az egykori Kanizsa központtal szervezett meg a bécsi Udvari Haditanács. Ebben az esetben mintegy természetes akadályokat használták fel a korabeli Zala megye mocsarait és folyóvizeit. Megerődítették a Kanizsától északi és déli irányban húzódó Kanizsa-patak völgyét, valamint a Zala folyó partjának néhány fontosabb átkelőhelyét.  Esetünkben az építkezést 1566 után kezdték meg Lövőn. Ekkor nem a meglévő kúriát erődítették meg, hanem egy teljesen új várat emeltek, ami tetemes költségeket rótt a családra. A hosszabb ideig tartó építkezés saját és hitvese birtokainak minden jövedelmét felemésztette.  Ezeknek az őrhelyeknek zárt végvárrendszerré szervezése 1577 - a nagy bécsi haditanácskozás - után történt meg.  Lövő vára először 10 főnyi őrséglétszámmal az 1582. évi végvárösszeírásban bukkant fel, feltételezhetően Perneszy András említett 1576. évi kérelmének hatására. Ettől az időponttól tarthatjuk a török elleni királyi védelmi rendszer szerves részének. Szerepe már ekkor és a későbbi időszakban is végig a Zala folyón átvezető híd védelme, a török portyák szemmel tartása a gázlók ellenőrzése, felügyelete és a hírek továbbítása volt. E feladatok ellátására a települést kedvező elhelyezkedése tette alkalmassá. A gázlók védelmét állandó őrök állításával nem lehetett megoldani, különösen mivel a széles kanyarulatokat képező folyókon némelyik falu határában több átkelő is volt. Ezek a helyek jelentették az egyébként jól záródó természetes védvonal gyenge pontjait. A gázlókat Zala vármegye gyűlésének határozatai alapján az alispán és a főszolgabíró elvi irányításával évről évre bevágták, ami annyit jelentett, hogy kidőlt fákkal torlaszolták el, így téve azokat használhatatlanná.  De a falusiak gazdasági és kereskedelmi igényei miatt ezt a munkát nem mindig tudták végrehajtani, vagy a lakosság a már bevágott átkelőt hamar kibontotta. A kialakult esetleges gondatlanságokat a török portyázók szinte azonnal kihasználták.  Különösen azoknak a gázlóknak bevágása volt fontos feladat, amelyek nem a falvak belsejében, hanem azoktól távolabb feküdtek. Korszakunkban a mocsaras rétekkel körülvett folyómedren való átkelés nem volt egyszerű feladat. A jó szándékú utasnak a meglévő kiépített átkelőket, hidakat és kompokat kellett igénybe vennie, amelyek használatáért vámot volt köteles fizetni. A hidak védelmét, a török betörések által veszélyeztetett országrészben, általában egy-egy kis őrházra bízták. így volt ez Lövő esetében is. A Perneszyek 72 öl hosszú fahídján vezetett át az út Körmend, Sopron és Bécs felé,  amelyet itt a lövői palánk oltalmazott. A hódoltság peremén — mint már fent is láthattuk — létkérdés volt a pontos hírszerzés és az információknak kellő időben a megfelelő helyre való eljuttatása. A híradásnak és hírtovábbításnak éppen ezért többrétű, jól szervezett rendszere alakult ki. Idetartozik a kémek és kalauzok világa , de a jobbágyi társadalom mindennapjait is átszőtte ez a probléma, mivel ők figyelhették meg legjobban a falujuk körül kószáló törökök mozgását, azaz a „nyomokat". Éppen ezért reggel és este rendszeresen bejárva környéküket (nyomjárás), tapasztalataikról be kellett számolniuk a közeli végvár kapitányának. A nyomjárás megtagadásából vagy hanyag végzéséből a megtorló intézkedések mellett akár peres ügyek is keletkezhettek.

A zalalövői vár első kapitányainak kilétére utaló forrás a mai napig nem ismeretes. A várat felépítő Perneszy Andrást ugyanis az eddig megismert dokumentumok egyetlen helyen sem nevezik a lövői vár kapitányának. Ezzel szemben Alsó-Lendván tölti be ezt a funkciót. András halála után, 1596-ban, gyermekei egyenlő arányban osztoztak a váron. Ekkor pontosan meghatározza az osztálylevél, hogy ki legyen a vár gondviselője: "Az mely tiz gyalogot őfölsége ide rendelt Lövőbe, annak gondja viselése Perneszy Jánostul függjön főképpen, de azért közönséges dolgokban, kiváltképpen és mindenekben, az miben lehet, mint jó attyafi igyekeznék az ű attyafiainak segítséggé lenni minden dologban azokkal az gyalogokkal."  János korábban Kiskomáromban szolgált, majd 1581-ben a kanizsai lovas őrség egyik kapitánya volt, tehát a fegyverforgatásban meglehetősen járatos ember.  Lövői kapitányságának feltételezett ideje az 1591-1606 közötti időszak, pontosan a tizenöt éves háború és Bocskai szabadságharcának korszaka.

A vár külső megjelenéséről és szerkezetéről a Perneszy család említett 1596. évi, első fennmaradt osztálylevele tájékoztat. Ekkor az építtető Perneszy András gyermekei egyenlő mértékben osztozkodtak apjuk örökségén. Eszerint a palánkkal és vizesárokkal övezett vár, vagy ahogyan ők nevezték, a kastély négyzetes alaprajzú volt. Építőanyagát nem egységesen jelölik meg a leírások. Bél Mátyás a XVIII. században téglából készült falakat említ,  míg egyik fenti dokumentumunk  kövekről beszélt. Bizonyos tehát, hogy a vár a kor kisebb várkastélyaihoz és palánkjaihoz hasonlóan, többféle anyagból (kő, tégla, fa) épült. Tetejét fazsindelyek borították. Kapuja az útra, nyugat felé nézett. Rajta belépve a kapuközbe értek, amelyet 1596-ban meghagytak közös használatúnak, elsősorban a porkolábok és drabantok fegyvereinek tárolására. A vár déli oldalán egy bástya és egy csardak, vagyis kis őrbódé állt. A baloldalon, azaz északon, csak egy bástya volt, ebben kapott helyet a konyha. Maga az építmény két szintből állt, udvarán lakó -és a legénység gabonaszükségletének tárolására szolgáló gazdasági épületekkel. Az északkeleti sarokban volt a pitvaros „rend ház" ezen vezetett fel a „grádics" a felső szintre. A keleti oldalon valószínűleg egy másik lakószárny volt, amelyet szintén „Rend ház" -ként emlegetnek. Ez ekkor Perneszy János, a megbízott kapitány tulajdonába került. Sajnos azt nem tudjuk, hogy a katonaság lakhelye melyik részben lehetett. Érdekes viszont annak a „kwfolio kuth"-nak az említése a vár közelében, amely talán megegyezik a szájhagyomány által Huszár-kútként  emlegetett máig megtalálható forrással. Feltehetően innét biztosították a végváriak ivóvíz - szükségletét.  Pozsony. U s t r . A r c h i v . Pasc. 102. n r . 80. 1609. július 13. Esterházy cs. cseszneki ágának levéltára.Zala m. osztálylevelek a Perneszi család tagjai  között.

A Lövő kastélybeli házaknak osztálya.

Jutott Perneszi Ferencnek, s Pálnak egy öreg kályhás szoba az alatta való öreg pincével és ezekből nyíló, két egymáson való kamara. Jutott Perneszi Istvánnak az h . . z a t t h alatt való ház tornácával és pitvarával együtt. Jutott Perneszi Borbálának szeglet bástya és ellenében való swtoő füstös szobának az feli az fölötte való kalihás szobának a felével. - "Napenyészetről a kapu közben ... egy kis kályhás szoba pitvarával egyetemben." A kapu közben, mikor bejönnének balkéz felől, a szeglet bástya aljánál és fölivel egyetemben két öreg ház a szeglet bástya ellenében, föl szélrül egy swteő füstetős szoba, ennek a fele a fölötte levő kályház szoba felé. – Fel vannak sorolva az ékszerek ékkövek és más értékek. Itt is fel van jegyezve, mi melyik családtagnak jutott .

1609-ből adósságjegyzék van az iratban. Eszerint az adósok között szerepelnek Milej-ből Thubol Demeter és Rózsás Demetérné. Az irat eleje és vége hiányzik. Ennek ellenére eredeti osztálylevélnek néz ki . 1609-ből egy újabb osztálylevél a kastélybeli házakat sorolja fel. Ebben szó esik egy öreg kályhás azaz nagy szobáról, amely alá volt pincézve, mellette pedig mindkét szinten kamra helyezkedett el. A forrás megemlékezik egy tornácos pit varos házról is, amely talán megegyezik a fent említett északkeleti „rendházzal". Az egyik bástyával szemben egy sütő füstös szoba állt, amely felett szintén volt egy kályhás szoba. Nyugaton a kapuközben egy pitvaros kis szoba volt, de tudunk még két öreg házról az északi bástyával szemben is.  A későbbi források szerint pedig a vár egyik pincéjét tömlöcként alkalmazták.

Az őrség létszámát illetően az első adatunk 1582-ből származik. Ekkor csupán 10 királyi fizetésű gyalogos szolgált a várban összesen havi 26 rajnai forint 15 krajcárnyi zsoldért. Ez a létszám folyamatosan megmaradt 1599-ig , amikor igen megszaporodtak a fizetetlenségről szóló hírek. Augusztus 27-én Nádasdy Ferenc dunántúli kerületi és sárvári főkapitány (1598-1604) számolt be Batthyány Ferencnek arról, hogy nincs pénz, „...s bizony dolog, hogy ha ez fogyatkozás miatt az vitézlő népnek, főképpen az gyalognak valami bontakozása történik." Nádasdy jóslata sajnos bekövetkezett. 1599. szeptember 8-án Zala vármegye közgyűlésén Perneszy János másodalispán ugyanis a vármegye nevében már azzal a kéréssel fordult a királyhoz, hogy azt a 10 gyalogost, akiket korábban Kanizsáról helyeztek a lövői castellumba, de nem sokkal ezelőtt elhagyták a várat, a környező vidékek védelmére újra rendeljék oda.  A kérés meghallgatásra talált, hiszen 1600 júniusában már a lövői várban szolgáló 10 kanizsai gyalog ellátása és fizetése ügyében fordult Perneszy Mátyás főherceghez.  (1600- Lövő castellum  Kérik /Mátyás főherceget/ hogy gondoskodjék annak a 10 gyalogos katonának ellátásáról, akiket Lövő castellum-ban már korábbi királyi rendelkezés helyezett el.) Kanizsa eleste, 1600. október 22. után a helyzet gyökeresen megváltozott. A kis lövői vár szerepe ugyanis a frontvonal északabbra tolódásával felértékelődött, az új védelmi vonalban nagyobb létszámú őrséggel kapott helyet. 1601-ben már 20 gyalogos és 6 lovas szolgált benne.  Perneszy János halála után Lövőn fia és örököse, Ferenc vette át tisztségét. A korábbi lövői „kapitányok" a szó szoros értelmében nem voltak az uralkodó kinevezéssel kirendelt és beiktatott kapitányai, csupán a vár gondviselői, mint annak birtokosai. A véghely tehát földesúri kézen maradt, ugyanakkor benne a kamara által fizetett királyi zsoldos katonák szolgáltak, de a vár örökös urainak csak névleges kapitánysága alatt.

Ferenc 1618-tól kezdve keltezte Lövőről leveleit. Ezek közül az egyik legérdekesebb 1621-ben, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629) magyarországi mozgalma idején született. Az is véletlen, hogy kezünkbe kerülhetett, mert záró soraiban többször is nyomatékosan kérte a címzett Batthyány Ferencet, hogy szaggassa szét írását. Ez a levél minden burkolt szándék nélkül felfedi szerzőjének gondolkodásmódját. Természetesen nem vethetünk semmit Perneszy szemére, mert most megismerhető politizálását, ill. ügyeskedését a szükség és a félelem alakította.

Az „országgyarapítás" idején Batthyány Ferenc generális, dunántúli kerületi főkapitány (1620-21) is a Habsburg-ellenes táborhoz csatlakozott és segítségével a Dunántúl jelentős része Bethlen ellenőrzése alá került.  1621-ben ismét fellángoltak a harcok, és a zűrzavar Perneszy birtokait sem kímélte. A csallóközi és Fűztő melletti javait Pálffy Miklós foglalta el, de a zalaiakat is háborgatták a császári seregek. „Minden marhámat elhajtották vala mind magamét, ücsémét, jobbágyimét és némely Nagyságod szolgáiét is és jobbágyiét is, az kiknek Körmendről feleségek ide jutottak volt hosgám." - írta Perneszy Batthyánynak június 15-én. Borotvaélen táncolva próbált hű maradni generálisához, ugyanakkor meg akarta őrizni javait is. Sérelme miatt bement a német táborba és közben megfigyelte az ottani helyzetet.„...az éhes oly igen sok volt köptök, úgy mint az kenyér Körmend alatt, hogy két pénz érő kenyeret 10 pénzen [ti. dénáron - S. É.] meg vettek volna, nem csak az német, de még az magyarok is. " Perneszytől is élelmet követeltek. „Én Nagyságos Uram nem merek nekik ártani, mert mind magam életében hátamat, marhámat és jószágomat porrá és semmire teszik; azal fenyegetnek, hogy ha valamiből ellenek vetek." Ennek ellenére a környék helyzetéről mégis félrevezető információkat adott a németeknek. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy tartott levelének idegen kézbe kerülésétől.

A várkatonaság létszáma egészen az 1650-es évek elejéig nem változott, folyamatosan 20 gyaloggal és 6 lovassal őrizte a környéket. A legénység első fennmaradt név szerinti felsorolása 1621 nyaráról származik. (1621. július 16 - augusztus 2. (MOL 1322 A Batthyány család körmendi központi igazgatóságának iratai. A hadinépre vonatkozó iratok. 7. csomó. No. 237. fol. 233.) Szabó János tizedes, Nagy Mihály, Iván Balázs, Bodó György, Molnár János, Benczik Bálint, Tornyos Pál, Bedeők Benedek, Karos Miklós, Vidis András.) Erről az összeírásról azonban bizonyossággal kijelenthető, hogy nem teljes, hiszen csak 10 gyalogos katona nevét adja meg; feltételezhetően azokét, akik Bethlen mozgalma idején pártjára álltak és éppen a várban tartózkodtak, Ekkor a Szabó János tizedes és emberei 31 forint zsoldot kaptak a zab árából.  Ugyanekkor a 6 lövői lovasnak is fizettek 24 forintot. A véghelyek élelemszükségletét a vár birtokokról és a vármegyék által beszedett rovásadóból, a contributioból (dicából) fedezték. Az átlagos gabonaszükséglet lovasoknak 4 1/2, gyalogoknak 3 kőszegi köböl volt, amely búzát vagy rozsot jelentett. Ez egy gyalog esetén 2,5 mázsa gabonát tett ki. A lövői katonaságnak, 20 gyalognak és 6 lovasnak, a fennmaradt 1638. évi adatok szerint 87 köböl gabonára volt szüksége, amelynek előteremtése az ország törvényei  szerint a vármegyék feladata volt. A török által kevésbé sújtott országrészek adóját használták fel erre a célra. Ebben az esetben például a lövői katonaság élelemszükségletének egy része - 45 köböl gabona - a távoli Komárom megyéből érkezett.  Két évvel később, 1640-ben már arról értesülhetünk, hogy Mosón megyéből rendeltek Lövőre, Magyarósdra és Kányavárra gabonát.  A katonák az élelemellátás mellett pénzben és posztóban kaptak még járandóságot. A közkatonák hópénze 3-5 forint között változott. Az egyeden olyan hosszabb távú részletes kimutatás, amelyben nevek is szerepelnek, az 1633 és 1640 közötti időszakot öleli fel. Rendkívül értékes forrás, hiszen tartalmazza a katonák szolgálatba állásának és távozásának pontos dátumát, néha pedig még okát (halál, elment, levágták, stb.) is.

A lövői varban szolgálatot teljesített személyek

1633. januar-1640. március

(MOL P 1322. A Batthány család körmendi központi igazgatóságénak iratai. A hadinépre vonatkozó iratok. 12. csomó. No. 327. fol. 80-82., fol. 137-138.)

Név        Csapatnem         Beosztás             Szolgálati idő     Megjegyzés

Balogh Peter      gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Benczik Balazs   gyalogos                           1633.09.-1640.03.          

Benczik Bálint    gyalogos                           1633.09.-1640.03.          

Cseke Tamás      gyalogos                           1633.09.-1640.03.          

Fias Gáspár         gyalogos                           1638.08.-1640.03.          

Fias György         gyalogos             tizedes  1633.09.-1640.03.          

Horváth Gáspár gyalogos                           1638.08.-1640.03.          

Horváth Márton               gyalogos             tizedes  1633.01.-1634.07.           kilépett

Horváth Mihály  gyalogos                           1635.06.-1640.03.          

Ispán Mihály       gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Ispán Péter         gyalogos             tizedes  1635.12.-1640.03.          

Joan Balázs         gyalogos                           1633.01.-1638.07.           kilépett

Karos Miklós      gyalogos                           1633.01.-1634.03.           kilépett

Magyarósdy István          gyalogos             tizedes  1640.03.-1640.03.          

Molnár György  gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Molnár János     gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Móré György      gyalogos             tizedes  1633.01.-1635.10. 1635.12.-1640.03.      kilépett, majd visszalépett

Mudis András     gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Nagy Mihály       gyalogos                           1633.01.-1633.07.           meghalt

Pangi Péter         gyalogos                           1633.01.-1640.03.           meghalt

Szabó Gáspár     gyalogos                           1633.09.-1635.10.           kilépett

Szabó János        gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Szabó Péter        gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Szentgyörgyvölgyi Albert              gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Tornyos Ferenc  gyalogos                           1636.03.-1640.03.          

Tornyos Miklós  gyalogos                           1635.06.-1640.03.           kilépett

Tornyos Pál        gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Tóth András        gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Tóth Balázs         gyalogos                           1640.01.-1640.03.          

Tóth György       gyalogos                           1633.01.-1633.05.           kilépett

Töttösy György  gyalogos                           1633.09.-1640.03.          

Varga Benedek  gyalogos             tizedes  1637.08.-1640.03.          

Varga György     gyalogos                           1633.01.-1635.12.           kilépett

Vöse Mihály       gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

A legkevesebben 1634 júliusában tartózkodtak a várban, míg a legnagyobb kilépési hullám egy évvel korábban, 1633 júliusában következett be. Ez a jelenség nemcsak Lövőn jelentkezett, hanem a Kanizsával szembeni végvidék szinte minden egyes várában megfigyelhető. Okát mindeddig nem sikerült a kutatásoknak megállapítaniuk. Ekkor Lövőről 6 gyalogos távozott, közülük 4 olyan, aki feltételezhetően már 1621 óta a várban szolgált.

(A lövői várban szolgálatot tevő gyalogosok névsora 1640. augusztus 20-án

(MOL P 1315. A Batthyány család levéltára. Batthyány I. Ádám iratai. Másolati könyvek Rsz. 4/b. pp. 38.) Szabó János tizedes, Horváth Gáspár, Gerenchér István, Tóth István, Kanassy István, Szabó Péter, Cseke Tamás, Fias Gáspár tizedes, Tóth Balázs, Tornyos Ferenc, Horváth Mihály, Németh Mihály, Lövő Márton, Ispán Mihály, Teötössy György, Veöse Mihály)

A későbbiekben is a Batthyányak hű szolgájának bizonyult Perneszy. 1641- ben Bessenyey István  kiskomári kapitánnyal (1636-1648) a végvárak fogyatkozásairól beszámoló, Bécsbe küldött bizottság tagja volt.  Személyesen találkozott Gerard Questenberggel, a Haditanács alelnökével.  A tárgyalásokon felvetődött kérdések általában a végek állandó problémáit jelentették. Tanácskozást hívtak össze a károk miatt és kiküldték Jakob Rauch von Rauchenberg mustramestert a végvidékre vizitálni. Perneszy Bécsben figyelte az eseményeket és tudósított. Előre jelezte katonai felettesének, Batthyány Ádám végvidéki főkapitánynak egy tracta, azaz béke meg kötésének előkészületeit. Ezt Szőnyben 1642-ben tető alá is hozták, aminek következtében Perneszy, a jó diplomáciai érzékkel rendelkező kapitány is új feladatot kapott. A béke megtartása ügyében helyi, határ menti szinten, két küldöttség tárgyalt egymással. 12 magyar és ugyanennyi török kapitány. Elhatározták a titkon való csaták szigorú megbüntetését, kimondták az utazók és határterületen mozgók számára a hitlevél (azaz salvus conductus) kiállításának szükségességét, megszabták a hódolt falvak számát és adóját, az ingyenmunkának és a rabok ki szabadulásának módját.

1642-től Ferenc betegeskedni kezdett. Ezután már csak nehezen tudott Batthyány Ádám végvidéki főkapitány szolgálatában maradni, mivel a lábai miatt „fölötte nyavalyásul" érezte magát. 1644-ben ismét azt állította magáról, hogy öreg és beteg, ezért fiát készül maga helyett Lövőre helyezni. Zala vármegyei alispáni funkcióját viszont egészen 1649-ig betöltötte. 1647-ben pedig még a pozsonyi országgyűlésen is részt vett.  1654-ben azonban már biztosan nem volt az élők sorában.

Az 1630-1640-es évek fordulóján a túlélés feltételei megnehezedtek Lövő környékén. A szaporodó török támadások miatt a várban szolgáló szegény legények faluban élő családja és vagyona is egyre nagyobb veszélybe került.  Éppen ezért érte újabb fogyatkozás a lövői sereget. 1640 végén Kurta György tizedes 5 társával együtt szökött meg a várból. Az eseményekről először Perneszy Ferenc várkapitány december 2-án kelt levele tudósít bennünket. Ebben beszámol Batthyánynak arról, hogy„...egy Kurta György nevő tizedes ... lator az töröknek mostani ki csatározásokat publica [sic], mindaz 20 legényt, hogy pusztán hagyják ez helt, mivel az falun békességessen nem lakhatnak, és így hatod magával ki szökött az beiből, és most Kanisára ment. Egerszegi végház mellett hit levelet hoza magának avagy törökké lésben, még nem tudjuk, így már 17 legénynél több nincs ez beiben... "

A lázadó tizedest és embereit a következő év nyarára sikerült elfogni. 1641 augusztusában már az egerszegi vicegenerális hadiszéke előtt döntöttek ügyükben. A perbe fogottak név szerint Kurta György tizedes, Balogh Péter, Benczik Balázs, Tóth András és Kávási György hajdúk voltak. Kurta ellen a legfőbb vád az volt, hogy kapitánya és az egerszegi vicegenerális akarata ellenére Kanizsára ment, onnét visszatérve felbújtotta a katonaságot, azaz „azon végházban lévő vitézeknek esteket vesztvén, búcsút adott nekik ily siókkal: nem jámbor volna az anyatok besse [sic!] lélek fiai, ha ki nem mentek a végházból. " Néhányan távoztak is szavára, a többiek előtt viszont kardot rántott az egyik hajdúra. Védekezésében ugyanakkor Kurta azzal érvelt, hogy kapitánya engedélyével hagyta el a várat, és tagadta, hogy bárkit is távozásra szólított volna fel. Ügyét végül megfelelő bizonyítékok hiányában az október 5-én tartandó egerszegi hadiszékre napolták el. A másik két vádlott, Balogh Péter és Benczik Balázs rokonaik török fogságba esésére hivatkoztak, amikor a vár elhagyásának okát előadták. Vallomása szerint Tóth András a kapitánytól is búcsút vett. Az ítélet alapján Baloghot és Tóthot szabadon bocsátották, Bencziket, mivel szabadságlevele nem volt, kötelezték a végvárban való további szolgálatra. Ugyanekkor Kávási Györgyöt, aki ráadásul egy gyilkos hajdú szökéséhez is segítséget nyújtott, fővételre ítélték. A lövői vár katonalétszámának csökkenését nemcsak belső problémák, ha nem külső támadások is előidézhették. A fent vizsgált időszak mutatói azonban a gyakori panaszok és elégedetlenkedések ellenére sem nevezhetők túlságosan magasnak. 1630-1641 között mindössze 4 fő került a pogányság kezére,  pedig a környéket többször is prédálta a török. 1638 júliusában Csébről vitték el Gerencsér Mihályt ötödmagával, szeptemberben pedig két bagodi hajdút családostól.  1644-ben egy lövői katona, Gyenes György fogságba kerüléséről hallunk, akit 200 forint sarcért szabadíthattak ki.  Végül 1652-ből tudunk egy olyan esetről is, amikor a lövői katonákat nem saját falujukban érte támadás. Ekkor ugyanis Nován ütött rajtuk a török, miként a korabeli beszámoló mondja „...két tikmonyázó hajdút, lövőiek közül, ott az faluban el nyomtattak" s el is vitték őket.  Szerencsés kimenetelűnek bizonyult az 1646. évi török rajtaütés. November 7-én, egy szombati napon, amikor a marhákat haza akarták hajtani Lövőre, 20 lovas török jelent meg a várkastély előtt. Egy figyelmes hajdú azonban észrevette, hogy nem saját katonáik közelednek, ezért gyorsan becsukta a vár kapuját. A bejutni nem tudó törökök erre lövöldözni kezdtek. A tűzharcban egyetlen lovat ért csupán találat, de egy szerencsétlen falusi polgár az ellenség kezére jutva fejével fizetett óvatlanságáért. Az eseményekről Francsics Gáspár körmendi kapitány számolt be: 1646.XI. 9. Franstics Gáspár B. Ádámhoz Körmendről. "...ez elmúlt szombaton...mikor az marhát haza hajtották volna Lövőre száz lovas jött be iöth az Kastelt  tsak nem megh loptak , egy haidu hogy megh esmérte, hogy nem kattonak, hirtelen betette az Kaput s ugy lövöldöztek hozzájuk..."  De a falu népe sem volt mindig ennyire szerencsés. A gravaminák, azaz a fogyatkozásokról szóló sérelmi feliratok szerint ugyanebben az évben január és október között már 4 személyt levágtak a törökök.

Az 1646. év egész Zala és Vas megyében a nehezebb esztendők közé számított. ,Az elmúlt két hónapban csak az ő Fölsége végbeli szolgáiban többet kit levágtak, kit elvittek száznál [...] azon kivöl falukat hodultattak és az régen koldult falukra is, az kiknek valamijüket érzik, mert a polgárok árulják egymást el, többet vittek rabságba másfél száz- nál." — írta Batthyány Ádám Lippay György esztergomi érseknek.  Ha az okokat próbáljuk feltárni, csak a megszokott jelenségekkel találkozunk. Elsősorban a végbeliek fizetetlensége és fogyatkozása miatt estek ezek a kárvallások.

Perneszy Ferenc Fiáról, Perneszy Istvánról 1647-től igazolható minden kétséget kizáróan, hogy a vár kapitánya volt. Fiatal korától Batthyány Ádám familiárisaként szolgált. 1643-ból fennmaradt fizetésének összege is.  Apjához hasonlóan gyakran vett részt különféle, a végvárak ügyeit érintő megbízatásokban. 1654-ben Lövő kapitányaként utazott Bécsbe a Haditanácshoz, hogy a végváriak hátra maradt zsoldja ügyében tárgyaljon.  Kapitánysága alatt érte el a vár legnagyobb számú királyi fizetésű haderejét, mint ahogyan erről az alábbiakban még részletesen lesz szó.

A zsold fizetésének kérdése az egész korszakon végighúzódó egyik legsúlyosabb probléma volt. 1648-ból már arról értesülhetünk, hogy a végvári kapitányok, mintegy kényszerítő eszközhöz folyamodva, megtagadták a számukra alamizsnaként odavetett kéthavi járandóság felvételét. Ez a módszer teljesen bevett volt a XVII. század közepén. Batthyány Ádám főkapitány azonban - véleményem szerint helyesen - a kérdést nem látta ilyen egyszerűnek. Szerinte a szegény legények, akiknek semmi „az szájokba való falat sincsen" örömest veszik fel a rész zsoldot is, hiszen könnyebb nekik abból élve várni a többire, „nehogy...sokra várakozván sem egyik, sem másik ne legyen... "  Ilyen esetekben a legénység úgy próbált magán segíteni, ahogy tudott. A lövőiek is ezt tették nyomorúságukban, noha néha nem a törvényes utat választották. Úgyszintén 1648-ban például két lövői katona a közeli Szentgyörgy faluból a birtokos Nádasdy Ferenc jobbágyainak két lovát elhajtotta.(1650 - Két Lövö-i gyalogos katona 1648-ban Szentgyörgy possessio-ban a Hagygyöp nevü legelőről g r . Nádasdi Perenc egyik jobbágyának 2 lovát elhajtotta…)

Az ellátás fedezetéül szolgáló zsold hiánya úgy látszik a XVII. század közepére már olyan súlyos méreteket öltött, hogy a végvidék átszervezését is kilátásba helyezték. Perneszy Ferenc kapitány már 1644-ben arról panaszkodott, hogy többek között az ő végházából is elvetetnék a fizetés. 1649-ből és 1652-ből pedig fennmaradtak a változásokat megfogalmazó tervezetek, amelyek közül az előbbi a kis lövői véghelyet is a megszüntetendő várak között sorolta fel.  A krízis azonban nem tartott sokáig. Az 1652. évi, végül jóváhagyott javaslat a meghagyandó véghelyek közé vette fel Lövőt.  1648-ból származik az egyetlen eddig előkerült olyan adat, amely a vár renoválásáról intézkedik. Ekkor teljesen romos állapotúnak mondták,ezért fennállt a veszélye annak, hogy a törökök megszállják. Ez annak ellenére is így volt, hogy az egerszegiek már 1643-ban arról panaszkodtak, hogy az ingyen munka (gratuitus labor) nagyobbik részét, amely korábban hozzájuk tartozott, Lövőhöz rendelték. Lövő esetében is — éppúgy mint általában — a végház karbantartása és építése a szomszédos települések feladata volt, ingyen munka formájában, amelyet az országgyűlési törvények határoztak meg.  1649-ben Háshágy, Baksa és Pórszombat tartozott szolgálattal a lövői várhoz.  1653-ban Háshágy, Cséb, Pórszombat és Salomvár lakosságát rendelték ki egy „új bástya" építéséhez.  Az 1650-es évek második felében — ugyan többnyire posztóban, de — valóban a végvidéki főkapitány állításának megfelelően, rendszeresebben érkezett fizetés.  A kis lövői véghely esetében is megfigyelhetünk ekkor létszámgyarapodást. Az 1650-ben még 6 huszárral védett vár legénysége 1653-ra 20 lovas vitézre növekedett és ugyanekkor újabb 20 legényt kért a Haditanácstól a kapitány.  (1653.XII. 16. Lövő kapitányának levele a Haditanácshoz. Kéri, a presidium 20 főnyi lovas legénységét 40 főre emeljék fel .) Perneszy István még a télen megkapta a kért friss sereget, mert az 1654 februárjában Egerszegen tartott mustrán már 40 lovassal jelent meg.  A fizetés azonban ekkor sem zajlott le zökkenőmentesen. A fizetőmesterek csak a korábban felfogadott 20 vitéz zsoldját akarták kifizetni, a később felvettek ügyében alkudozás indult meg. A komisszáriusok 5 havi fizetést ajánlottak az egész évi 10 helyett. Perneszy ezt visszautasította és az alábbi szavakkal hívta fel főkapitánya figyelmét a korrupcióra. „...Ki teccik abbul Nagyságos Uram, hogy csak a magok hasznát nézik, mert ők mind a 300 új lovasra való fizetést fölvették, és ha mit megtarthatnak benne, az az ő szerencséjek."  Arról sajnos nem szólnak az eddig előkerült források, hogy miként zárult le a kapitány és a mustramesterek konfliktusa.

Úgy látszik, az új legények fogadása Perneszy számára általában nem ment problémamentesen. 1654 tavaszán ismét nézeteltérésbe keveredett, ekkor a szomszédos kis vár, Magyarósd kapitányával, Darabos Gáspárral, akinek három jobbágya a lövői hadba kéretőzött szolgálatra. Korábbi földesuruk természetesen nem örült távozásuknak és Batthyány főgenerálishoz fordult emberei visszaszerzése ügyében. Perneszy mentegetőzni kényszerült. Védekezésében az ország törvényeit citálta, miszerint még az örökös jobbágyok is végvári szolgálatra állhatnak, csak telküket nem hagyhatják pusztán; az ő új legényei pedig nem örökös jobbágyok, ezért hagyhatták el régi urukat.

A Perneszyeknek azonban nemcsak kapitánytársaikkal, hanem generálisaikkal is meggyűlt a bajuk. 1653-ban, még Perneszy Ferenc idején, a lövői katonák ellopták a főkapitány egyik jobbágyának lovait. A jószágok keresésére indult tulajdonost és a mellé adott hajdút a végbeliek a vár tömlöcébe zárták és Batthyány értesülései szerint tizedesük vezetésével törvényt akartak felette ülni. A főkapitány hangot adva felháborodásának, szokatlanul kemény szavakkal dorgálta meg Perneszyt: "...örömest  akaránk tudni, honnét vetted az autoritást magadnak, hogy szolgáinkat háborgatván, ujjat vonsz Generálisoddal [...] mert nem hogy ollyan gyermekded, és alattunk levő kapitánnak meg engednénk, más renden való embernek sem engednénk szolgáinkat megháborgatni. " Az események folytatását Perneszy egyik leveléből ismerhetjük meg. „ Vevén ezért a Nagyságod parancsolatját, és Szekér Mihókra törvényt nem láttattam, de mivel úgy nincsen az dolog, az mint Nagyságodat informálták, azért el sem bocsátottam [...] De kérem Nagyságodat alázatossan, míg engem meg nem hallgat, akár mely szinisztra információjára annyira ne büntessen. "  Három hónappal később az említett Szekér Mihók már Batthyány törvényszéke előtt állt latorság vádjával.

Egy másik eset, egy lólopás kapcsán személyleírást is kapunk két gyanúsított lövői katonáról. Egyiküknek, Zaroczai Jánosnak kapitánya leírása szerint „...mostani fizetett posztó új kék dolmánya, vörös béllés süvege, egy szál darutoll benne, és új sárga karmazsin csizmája vagyon", Keöreösy Zsigának pedig „szederjes új dolmánya farkasbőr rajta, fekete süvege és három szál sastoll benne, annak is sárga csizmája" volt.  A bajkeverésben tehát Perneszy István katonái sem maradtak alul.

Zalalövő környéke a XVII. században, a meglehetősen rossz közállapotok idején nem volt mentes a latrok és garázdák tevékenységétől sem. Mivel a marhakereskedelem volt a magyar gazdaság legjövedelmezőbb ágazata, a marhalopás volt az egyik leggyakoribb bűntény a korszakban. 1636-ban egy egész bűnszövetkezet nyomára akadt Perneszy Ferenc. Egy Torod Lőrinc nevű nemesember ekkor már néhány éve a fia és más latrok által ellopott jószágok orgazdája volt. Saját házánál vagy erdőkben és mocsaras völgyekben rejtette el az eltulajdonított állatokat, hogy aztán a jelentős haszonért értékesítse őket. Perneszy Batthyány Ádámtól kérte ezen személyek megbüntetését.  Latrokat ugyanekkor a szökött végvári katonák között is találunk. 1652-ben egy Kis Andor nevű személyről írta a kapitány: "...akkoris vasban lévén, hogy elszökött, az véghelyt meghágta, s úgy ment el azon kurvájával, nem is volt — el higgye Nagyságod — az csak mellett híresebb tolvaj ennél. "  A korabeli erkölcsöket mutatja, hogy szinte minden gonosztevő mellett találunk egy vagy több házasságtörő asszonyt.

Egy évvel a kapitány megfeddése után ismét bántalom érte a generális embereit. Az igazságot ugyan nehéz kideríteni, mert a két fél két merőben különböző történetet adott elő, ugyanakkor érdemes meghallgatni mindkettejüktől a „krimibe" illő részleteket. Batthyány Ádám 1654. április 2-án Perneszy Istvánnak címzett levele alapján:„...Egerszegre lévén a Szent Péteri katonáink egy néhányan, akikkel Ráksy [ Rákosi ] jobbágyink is voltának s be szállottak Lövőn az kegyelmed korcsmájára, ott pénzeken iván, ment egy hajdú közjkben, a pénz nélkül akarván innya köztök, mondotta egyik jobbágyunk, igyék. Azonban az hajdú úgy ütötte jobbágyunkat, hogy holt elevenen vették föl az földrül, s az több kegyelmed hajdúi és katonái föl támodtanak, szolgáinkat verték és táglották polgárinkkal együtt, mind az tömlöcbe hanták őket, és katonáinknak fegyvereket lovokat mind elvették...

Ezzel szemben Perneszy 1654. április 4-én Batthyány főkapitányhoz írt levele így összegzi ugyanezeket az eseményeket: "Az elmult estve megérkezvén ide Lövőre, találám itten fogva Nagyságod két Szent Péteri katonáját, az kik az elmúlt kedden itthon nem létemben ezen faluban, elsőben itt való katonáimmal öszye veszvén lóra ültek, a közben egy egerszegi katona egy más itt való katonával lovat akarván cserélni futtatni mentek volna ki. Egy korbácsnál egyéb fegyver nem lévén nálok. Azon Szent Péteri katonák reájok támadtak, az én katonám nehezen el szaladott elöttök, az egerszegi katonát elérvén, fejét akarták venni az gallérán ennyihány vágás van és mind az két kezét öszze vagdalták, kiváltképpen ezen Kouach Giörgi, az ki itt vagyon fogva. Az társát elbocsáttattam; in flagranti utannok menvén az itt való katonák megfogdozták őket. "

A következő évben, 1655-ben érte el a vár legnagyobb sereglétszámát. Ekkor az országgyűlési törvény 3. cikkelye értelmében, 80 lovasnak és 78 gyalogosnak kellett volna szolgálatban állni.  1655. június 2-án azonban csak 46 huszár és 40 hajdú volt a várban.  Felmerül a kérdés, hol fért el a megnövekedett számú legénység Lövőn? 1644-ben ugyanis még azt írta a vár kapitánya, hogy „Polgár beit bíró hajdú egy sincs, csak tarisztnások" ami talán azt is jelentette, hogy a kis erősségben volt elegendő szállása a katonáknak.  Mint a fentiekben már olvashattuk, 1654-ben készíttetett egy új bástyát Perneszy István, de ez a bővítés nem biztos, hogy elegendő hellyel szolgált a megduplázódott végvári seregnek. Legvalószínűbbnek az látszik, hogy ezután részben a vár alatti faluban találtak szállást a katonák, esetleg a majorház megerősítésével teremtettek több helyet, de erre konkrétan egyetlen forrás sem utal. 1656-ban azonban valószínűleg értékes „szakembert" szerzett Perneszy kapitány. A Pölöskéről távozó Krakkay András kalauz legény dolgában írt Batthyánynak. "...illeti kalauz legény Kanisa fele mostan ebekben az végházakban bizony nincsen, kár volna ha a Nagyságod generálissága alól el menne, az minthogy ki megyén inkább hogy sem Pölöskére vissza mennyen. 1655-ben Perneszy nem kapott idejében hírt arról, hogy Szentgyörgyön ütött a török, Batthyány Ádám főkapitány pátenslevelet bocsátott ki, amely megnevezte azokat a falvakat, amelyek nyomhordással tartoztak a vár kapitánya számára. A Szalapatakától Magyarósdig való nyomhordásról címet viselő iratból megtudhatjuk, hogy nem csak a közvetlen környék, hanem a törökök szokásos útvonalába eső távolabb fekvő Nova, Pórszombat, vagy a majdnem 30 km-re lévő Csömödér is a lövői várnak szolgáltatott híreket. A falvak nyomolvasása mellett maguk a végvárak és őrházak is fontos szerepet töltöttek be a hírközlésben. A XVII. századra kétféle gyakorlat vált általánossá. Az első, a gyorsabb, de nem minden körülmény között alkalmazható: a hírlövés. Ez valójában vészjelzés vagy bizonyos jel leadását, továbbítását jelentette, amely öblös mozsárágyúval (hírlövő mozsár, pattantyú) keltett, meghatározott számú jól hallható lövésből állt. Használatát a jó idő {„mikor tiszta idő és csöndes hogy szél nem fúj vagy eső nem esik") és a szomszédos várak közötti csekély távolság tette lehetővé. Ha valamelyik végvár felé ellenség közeledett, vagy a vár látótávolságán belül elhaladt, ezt jelenteni kellett a szomszédos erősségeknek. Ilyenkor a várban is dobbal, trombitával lármát csaptak és az őrszemélyzetet a hostátból (váralja, a vár alatti város) a várba rendelték. A lövés a földeken dolgozó parasztság számára is fontos figyelmeztetést jelentett.

A XVII. század közepén a Kanizsával szembeni végeken is szükségessé vált a hírlövések rendszerének még pontosabb és használhatóbb alkalmazása érdekében azok szabályozása. 1644-ből maradt fenn az a végvidéki főkapitányi utasítás, amely meghatározta a Zala folyó Egerszegtől keletre húzódó szakaszán a hírközlést. 1652- Ránk János mustramester javaslatára hírlövő ágyút kapott a Lövői vár.

Bár a hírlövés a korabeli hírközlés leggyorsabb módozata volt, jócskán rendelkezett hátrányokkal. Nem csak rossz időben vált bizonytalanná használata, de nem lehetett ezzel a módszerrel hosszabb és részletesebb helyzetjelentéseket küldeni, csupán annyit tudatni, hogy a környéken jár a török. Ezért gyakran párhuzamosan használták a másik megoldással: a futárláncolattal. Ez a szolgálat a Batthyányak főkapitánysága idején, 1633-tól Németújvár és Körmend központtal működött. Szükség idején futárok nyargaltak váltott lovakkal a zalai dombok kö zött pihenőtől pihenőig. Ebben a rendszerben Lövő szintén a muraközi Zrínyi birtokok és Lenti, valamint Körmend között jelentett fontos láncszemet. Ugyanezt a szolgálatot vették igénybe a falubeliek által begyűjtött nyomok továbbítására is.

A lövőiek talán „legnagyobb hadi sikere" is létszámgyarapodásuk után következett be. 1657. december 11-én 150 lovas török 300 lóval a szomszédos Salomváron Lenti várához tartozó katonákat szorított be. Perneszy miután hírt kapott, embereivel kiment, hogy megnézze, mi történik. Terve az volt, hogy csak szükség esetén avatkozik az eseményekbe, inkább a Zala túlpartján felvonulva ijeszti meg a törököket. Mire megérkezett, a támadók már elvonultak, egy halottat és több sebesült törököt hagyva hátra.  Varga József azt is tudni véli, hogy ekkor Perneszy 29 török latrot fogott, akiket a körmendi főkapitány utasítására sáncmunkára fogtak.

A létszám csökkentésének oka elsősorban I. Lipót császár 1671 decemberében - a Wesselényi összeesküvés leleplezése után - kiadott redukciós pátensében keresendő.  A rendelet értelmében a magyar végváriak háromnegyed részét -elvileg legalábbis - elbocsátották, hogy helyüket német birodalmi ezredekkel és végváriakból szervezett szabadcsapatokkal töltsék fel. Míg 1671 előtt Lövőn 46 lovas és 42 hajdú állt szolgálatban, a redukció után csaknem 50 százalékkal kevesebben, 30 huszár és 15 hajdú.  Az eredeti létszámot egészen 1682-ig nem állították vissza. Perneszy János rövid ideig tartó (1671-74) kapitánysága után István fia, ifjabb Ferenc lett a vár parancsnoka.  Ő volt az egyetlen, aki nagyobb veszélyben elhagyta várát. 

1676-ban ismét zsoldja miatt panaszkodott a lövői legénység Batthyány Kristóf generálisnak. Ekkor a Haditanács azt kérte a katonáktól, mondjanak le hátramaradt fizetésük egy részéről. Tiltakozásukat nyomatékosabbá téve, így ecsetelték szomorú helyzetüket: "...sokkal is kevesebben lévén mint azelőtt, az szolgálat is sokkal is terhesebben esik rajtunk, im az végházbul sokára ki nem bocsáttattunk, török részre való csaták [portyák - S. É.] erősen tiltatnak, kicsi munkával sem kereshetünk, jegy vertelenek és ruhátalanok s kenyér nélkül is tellyességgel szűkösök vagyunk. "

1678-ban már olyan rossz állapotban van a kastély, hogy a családtagok nem osztják fel újra.  Ezek után a forrásokban már alig szerepel, inkább csak kapitányáról értesülve következtethetünk fennállására.

Perneszy Ferenc kapitány 1681-ben, kelt és az elmúlt 18 esztendőről szóló jelentésében a kártételekről részletesen beszámolt. 1665-ben egy hét leforgása alatt két ízben is a végház alá ütöttek a törökök, elvittek hat embert és a háború után megmaradt marhájukat mind elhajtották. 1680-ban a szokásos módon, az aratás idejét kihasználva támadtak ismét a falura 200 lovassal. Ekkor tizenegy embert vittek el. 1676-ban a csordásukat hurcolta el Vékony Jancsi Kanizsára, ahonnét a beglerbég magával is vitte távoztakor a rabot. 1680-ban pedig egy szénahordó katonáját vágta le az egyik pribék.

A tüzérek, vagy korabeli kifejezéssel a pattantyúsok  közül Lövőn csak nagyon későn, a visszafoglaló háborúk idején találkozunk az elsővel, amikor a várba helyezik, „mert hogy csak a hajdúk lőjenek, több kár esik a lövő szerszámokban és puska porban, hogy sem mint a pattantyús fizetése lenne."   A kézi lő fegyverek használata ekkor már természetes volt a hadba hívott gyalogság körében, ugyanakkor a strázsaházak egy-két tarackját és hírlövő mozsárágyúját is gyakran ők kezelték. 1638-ban, lőport, kanócot és ónt Lövőre nem adtak.  1640-ben mindössze 37 font puskaport utaltak ki a várbeli katonaságnak.  Ezekből az adatokból inkább arra a következtetésre juthatunk, hogy a hajdúság puskáinak megtöltésén kívül másra nem használták a lőszert. De ennél többre talán nem is volt szükség a kis Zala-parti őrhelyen. Mint láthattuk, a várat néhány kisebb portyán kívül komoly támadás nem érte.  1684-ben, amikor a visszafoglaló háború kezdetén reguláris német csapatok táboroztak a vidéken, Lövőt is többször megsarcolták. A hatalmas adók elől - az alföldi települések egy jelentős részéhez hasonlóan - elmenekült a lakosság, és megfutamodott cselédeivel együtt Perneszy Ferenc is.  Halálát ugyan nem tudjuk mi okozta, de az még ugyanebben az évben bekövetkezett. Erről Nagy Ferenc, a Kanizsával szembeni végek vicegenerálisa  az alábbi szavakkal számolt be Batthyány Kristófnak:„...szegény Perneszy Ferenc Uram halálárul, kit még ez előtt nem értettem volt, bizony szánokodásra méltó, mert jó indulata ifjú, erős ember volt. "Az ő halálával véget ért a Perneszy család földbirtokos kapitányainak sora Zalalövőn. 1685-ben ismét a lövőiek ínségéről szólnak a források. (1685.X.8. Csupor Pál Alsólendváról B. Ádámnak "...akarám...romlott végházunk állapottyát emlitenem, az mellyet az mennyire lehetett epitettünk ugyan, de az strasa hellyek mostis csak pusztán állának, csak annyi hely nincsen, az hol az  fegyvert az kapusok lerakják...")

Ekkor már a török elleni visszafoglaló háború (1683-1699) miatt megérkezett főként német zsoldosok ellátása is a környéket terhelte.  A legénység is megfogyatkozott, hiszen 1686-ban már nem tudták belőle kitölteni a császári táborba menők helyeit. Általában fizetetlen szabad legényeket küldtek helyettük, akik a zsákmányból tartották fenn magukat. Lövőről ekkor 25 lovas és 30 gyalog vonult hadba. A vár teljes legénysége 46 lovas és 42 gyalog volt, közöttük mindössze 3 szabad legénnyel.  1687-ben azonban Csapody István kapitány alatt már csak 35 lovas 1 tizedes vezetésével valamint egy gyalogos vajda alatt 3 tizedes vezetésével 35 királyi hajdú szolgált.  Közülük egy 300 fős kontingensben 11 lovast és 10 gyalogot rendeltek Pécsre.  Ez a sereg azonban a szökések miatt csak nagyon meg fogyatkozva érkezett meg rendeltetési helyére. Helyettük új emberek kiállítását parancsolták meg. Eközben azonban Lövőn sem csökkent a pogány veszély. Nagy Ferenc vicegenerális arról számolt be, hogy katonái Lövő körül kézigránátos törökökre bukkantak.  1689-ben már amiatt panaszkodnak a lövői végváriak, hogy őket senki sem váltja le, ott halnak meg a várban.  Erre azután két héten belül végre megérkeztek az új legények.  A török veszély azonban nem csökkent, így felmerült, hogy megtiltsák a környékbeli szőlők megművelését, amit korábban fegyveres őrizet alatt tudtak elvégezni. „Ha ebeket megtiltjuk, — írta szemléletesen Nagy Ferenc vicegenerális — mind az végházak, mind az környéke elpusztulnak, mert inkább ki megyén a végházbul a szegény legény, hogy sem mint a szőlőjét pusztán haggyá. Egyébiránt is vetése igen kevés lévén, a szőlő hasznából élődik. " 1689-ben azonban már csupán 26 lovas volt Lövőn. A gyalogok számáról ekkor adatokkal nem rendelkezünk.  1690 júliusának végén Nagy Ferenc vicegenerális pedig már arról tudósította felettesét, Batthyány főkapitányt, hogy tűz pusztított Lövőn, s emiatt a „szerencsétlenségük miatt nagy visszavonásban vannak, úgy, hogy rövid nap ember halál is következtetik miatta".  1691-ben az őrség fizetése már oly minimális, hogy nagyon-nagyon kevesen lehettek.  Csapody István leányágról kapcsolódott a Perneszy családhoz. A végvidék vezetőiben azonban felmerült a kérdés, vajon alkalmas lesz-e az örökös, az ismeretlen Csapody, a vár irányítására?  Nagy Ferenc ezzel kapcsolatban a következőképpen számolt be aggályairól Batthyány Kristófnak:" Csapody István Uramat láttam ugyan, de én sem vagyok derekas ismeretes ő kegyelmével, el hittem másképpen qualitatis [sic!] meg vannak, csak benn lakhassék a végházban, de ha csak névvel viselik a kapitányságot, soha benn nem laknak némeIilyek a végházban, rettenetes nehéz egy nyomorult paraszt vajdával" [ti. aki a királyi gyalogság élén ott áll — S. E.]. 107

A fő- és vicegenerális aggodalmai egyáltalán nem voltak alaptalanok, hiszen Csapodyval utóbb jócskán meggyűlt a bajuk. Ő ugyanis még egy éve sem viselte a kapitányságot, amikor generálisa hadbahivó parancsára a következőket válaszolta Jakról írott levelében: ,Akarám azért Nagyságodnak alázatossan tuttáro adnom, én biszony míg most is nyomorult beteges állapotul levék. Ma vettem valami ürüszagot be, sokkal rosszabbul érzem magamat utána. Az Fordos is [fürdős — S. É.] nálam volt, meg hattá, hogy átjövő szerdán be mennyek hovgájo Szombathelyre és ott fog orvosolni." Azt, hogy mi lehetett a baja, sajnos nem tudjuk, de ha írása igaz, elég rosszul érezhette magát, „...még csak a lábomon is egyik nyomtul az másikhoz alig mehetek" — panaszkodott.  De ez nála nem számított ritkaságnak, ha katonáskodására volt szükség. 1690-ben ismét nem tudott főkapitánya rendelkezésére állni. „Kegyelmes Uram minden nap az nagy hideglölés van rajtam" — írta.  Egy idő után ezt feljebbvalói is megsokallták és 1691-ben a végvári katonaságból kiállított és Eszékre küldött sereg élére helyezték. „Csapodi István Uramat rendelvén eleikben, mert száz lovassal illik egy kapitánnak, vagy főhadnagynak lenni. Gyenessi Uram sem vonyogálná ugyan magát elránt, de az elmúlt télen is oda alá volt, s a nyáron is. Csapodi Uram pedig még ekkoráig kevesset táborozott, most az egy holnapot eltöltheti ottan ő kegyelme. Melléje pedig vice hadnagyot Vass János Uramat, aki is becsületes katonaember, a magam compániájábul rendeltem... " - nyilatkozta gyöngyösi Nagy Ferenc vicegenerális a főkapitánynak. Ebből az utolsó mondatból is kitűnik, hogy feljebbvalói nem bíztak meg feltétlenül Csapodyban. A lövői várnak ő volt az utolsó parancsnoka. Egy 1697-es urbáriumban még feltűnik a Lövői vár. (1697. Úrbéri osszeirás- e r e d e t i .  Luvö seu Leö   Mezőváros Kanizsától 9 német mérföldre. Palánkkal körülvett erősség, huszárok és hajdúk lakják.  Jobbágynevek: 4 negyedtelkes jobbágy / összesen 1 egész t e l e k / , gyermekek, állatok száma, széna mennyisége.)

1701.november 9-én I. Lipót császár és magyar király (1657- 1705) rendeletileg is megszüntette a magyar katonák által őrzött végházakat.  1702-ben a korábbi Kanizsával szembe vetett végek közül már néhányat felrobbantottak. Lövőről a XVIII. század elején csak annyit olvashatunk, hogy romos, tehát használaton kívül van.  Mivel apró végvár volt, nem robbantották fel, hanem magára hagyva adták át az enyészetnek. Zalalövő hódoltságkori történetével együtt lezárult tehát a korszak elején birtokosként felbukkant és a település sorsát meghatározó Perneszy család története. De nem csak a Zala vármegyei szinten neves família tűnt el ekkor, hanem a település históriáját meghatározó vár is.

Napjainkban a várból a felszín felett semmi sem látszik. A Göcseji Múzeum a közelmúltban két ásatást is folytatott a törökkori palánkvár helyszínén. A helyszín pedig a Deák Ferenc úti óvoda területe és a mellette levő focipálya.  Az óvoda területén 2011-ben folytattak ásatást Redő Ferenc vezetésével. A 2011-es ásatás folyamán pedig a törökkori vár nyugati bejárata (ott, ahol Simon Éva is sejtette), a kapuköz, a várudvar kővel burkolt részlete és a várhoz tartozó helyiségek is előkerültek. A kutatás egyik jelentős eredménye, hogy bizonyítást nyert a vár keleti palánkfalának helye, az előkerült 4 párhuzamos cölöpsor a vár szerkezeti felépítéséről és kiterjedéséről is pontosabb képet mutat. (A cölöpsor által jelzett palánkfal mellett keletre húzódik a várárok, melynek teljes szélességét nem sikerült akkor meghatározni) Az óvoda melletti területen (focipálya) 2014-ben folytattak ásatásokat. A késő középkori leletek között van egy 1575-ös ezüst pénzérme, amely a palánkfal betöltéséből került elő – ez igazolja a vár építési időpontjára vonatkozó eddigi adatokat. Az előkerült gazdag leletanyag zöme a 16–17. századra datálható kerámiatöredék – többek között festett tányérok, fajansztöredékek –, kályhacsempe (Habsburg-címeres és lovagalakos is) és kályhaszem töredékek, kovácsoltvas palánk- és épületszegek, vaseszközök, díszített üveg- és ablakszemtöredékek, állatcsont, de előkerült még több bronz gombostű, francia kapocs, gyűrű, csat, ólom puskagolyó, plomba, ruhadísz, ékszertöredékek és lószerszámok, valamint egy nagyobb méretű bronzedény is. Habsburg-kori érmék, többek között 1575-ös és 1630-as keltezésűek is. (Göcseji múzeum beszámolói alapján)  A focipályát azonban már hiába keresi az erre vetődő érdeklődő. Helyén ugyanis mentőállomás létesült, amelyet pont napjainkban adtak át a lakosságnak.

 

Források:

Müller Veronika: A zalai végek mindennapi problémái a XVII. század első felében

Iványi Emma: Gyöngyösi Nagy Ferenc vicegenerális

Zala és Vas vármegyei jegyzőkönyvek, Batthyány Missilisek.

Kelenik József : A Kanizsa elleni végvidék katonai erejének változásai 1633-1638

Egervári reneszánsz várkastély és látogatóközpont – vártörténet 27,28,29. oldal  (2013)

Simon Éva – Zalalövő története 1566-1690.

Zala megyei levéltár helytörténeti bejegyzései – Zalalövő.

Göcseji múzeum ásatási beszámolója - Feltevésből valóság – törökkori palánkvár a Zalalövőre tervezett mentőállomás helyén-2014. október 29.

Zala Média Online - Vár az óvoda alatt…(2011)

 

Írta, fényképezte, és összeállította: ifj. Fidrich Tibor 

 

 

Folytatása következik...

Zalai végeken 2. - Türje, Kemend, Kapornak, Pölöske.

Azok emlékére, "Akik hűek voltak mindhalálig"....

 

A Kanizsával szembeni végvidéket bemutató sorozat első darabját Türje plébániatemplomának bemutatásával fejeztük be, így az a helytálló, ha az ismertetést Türjével folytatjuk.

Dr. Vándor László hívta fel figyelmünket arra, hogy a kolostor épületétől mintegy 300 méterre nyomokban felfedezhetőek a középkori városfal részletei. A helyszín picit Szászsebes városfal maradványaira emlékeztetett, amelyeket a nyár folyamán volt szerencsém megtekinteni.

 

 

 

Kemend vára.

 

A sík vidéki várak után üdítőleg hatott Kemendollár település felé autózva község felé magasodó várhely látványa. Kemend vára igazi magaslati vár, a legrégebbi zalai erődítések egyike. A falu kis házai félkör alakban veszik körül a várhelynek helyet adó magaslatot. Nováki Gyula 1952. áprilisban történt próbaásatásai is igazolták, hogy a terület már az újkőkör végén használatban volt, melyet a bronzkor elején szintén használtak.

 

A középkori várat illetően arra következtethetünk, hogy az építtetők a Geregye nemzetség tagjai közül kerülhettek ki, hiszen a feltételezett korszakban a vár helyének környezetében nekik voltak birtokaik. Első okleveles említése 1357-ből való, amikor a Héder nemzetségbeli Kakas két fiának, Jánosnak és Henriknek birtokában volt, akik 1337-ben kapták cserébe Károly Róbert királytól Lékáért. Egy 1373-as oklevél szerint Rohonci Henrik és László tulajdona, ők osztoznak a váron és a hozzá tartozó 9 falun. Az oklevélből a vár akkori felépítéséről is képet kapunk: az erődítmény külső és belső várból állt. A belső várban öregtorony, kápolna, kút palota, és kőház volt, a kapu a nyugati oldalon nyílt. A vár tulajdonlásában az 1403-as esztendő hozott változást. A Kőszegi család leszármazottjai ugyanis részt vettek egy a Zsigmond elleni összeesküvésben, ezért a király elkobozta tőlük a várat. Ezt követően híveinek, Gersei Pethő Jánosnak és testvérének, Tamásnak adta az erősséget. Azonban a birtokbavétel már nem ment ilyen könnyen… Történt ugyanis, hogy az akkor már magukat Kemendinek nevező birtokosok a várba osztrák és német zsoldosokat fogadtak, és folyamatosan támadták a király híveit. A Gersei Pethők csak 3 évi háborúskodás után tudták birtokba venni új szerzeményüket, oly módon, hogy az erődítménnyel szemben ellenvárat emeltek, és a védőket kiéheztették. Az ezzel kapcsolatos peres iratok tanúsága szerint az átvétel nem ment könnyen: a német zsoldosok ekkor is csak pénz, ökrök, lovak, és hintó fejében voltak hajlandóak távozni.  A kártérítési perek egészen 1409-ig tartottak. Habsburg Albert uralkodó 1439-ben bekövetkezett halálát követően az özvegy (Zsigmond lánya) Luxemburgi Erzsébet és I. Ulászló hívei között kirobbant belháború során Erzsébet elkoboztatta birtokaikat és a várat hívének Cillei Ulriknak adta át. Ezt az alkalmat használta fel az előző tulajdonos a vár visszavételére. Ludbergi Kakastól és rokonaitól magának I. Ulászló királynak kellett a várat visszavennie 1441. március 10-én.

(Egykorú másolat az eredetit valószínűleg Erzsébet királynénak küldte meg a város; Sopron sz. kir. város ltárában. Lad. XXXI. F. F. 111, 93. Márványkö vára Vas vármegyében a mai Petö-Mihályfa körül feküdt; ekkor I. Ulászló király is e vidéken tartózkodott, tanúsítja ezt Kemend vára alatt 1441. mart. 10-én kelt levele - Nagy Imre: Sopron vármegye története. Oklevéltár második kötet (Sopron, 1891))

(I. Ulászló király Ludbregi Kakas Jánostól és ennek rokonától Rechnitzer Istvántól Kemend várát átveszi és egyszersmind kijelenti, hogy a vár tulajdonjoga felett, mely fönt nevezettek és Gersei Pető László és Pető között vitássá vált, Budán fog dönteni. Kemend vára alatti táborban, 1441. mart. 10.- Zala vármegye története. Oklevéltár. Második kötet 1364-1498. (Budapest, 1890.))

(I.Ulászló király Kanizsai Imrének. Tudatja a címzettel, hogy a Zala megyei Kemend várat, melyet Ludbreg-i Kakas János és testvére: Rechniczer István Gersei Pető Lászlótól és Petőtől hatalmaskodva elfoglaltak, majd a két fél átadta a várat a király kezébe, aki viszont /1441 március 10.-i/ kiadványában ígérte, hogy közöttük ítéletet mond, a Gerseieknek ítélte oda, mivel a tárgyalásra kitűzött terminuson a másik fél meg sem jelent, viszont a Gerseiek bemutatták jogbiztosító irataikat; megparancsolja egyben, hogy az ítélet alapján a várat a vasvári káptalan hites személye jelenlétében Gersei Lászlónak és Petőnek adja át. – 1441.06.23 – Buda –DL/DF:92925)

Ezt követően a tulajdonosi iratok bemutatását követően a király visszaadta a jussukat a Pethőknek. A vár dombjától ÉNY-i irányba látni lehet I. Ulászló ellenvárának helyét is.

 

(Tudatja címzettel Gersei László és Pető panaszát, amely szerint Szécsi János az elmúlt zavaros időkben embereivel fegyveresen a panaszosok Kemend várát /Zala megye/ megostromolta és a várban levő, Myhalfalwa, más néven Marmankw, Zenthpeterfalwa és Jánosfalwa meg más possessiókra vonatkozó okleveleiket onnan elvitte és ismételteni kérésre máig nem adta azokat vissza, elrendeli egyben a panasz tárgyában a tanuvallatást és Szécsi János inszinuációval történő megidézését a panaszosok ellenében Jakab apostol nyolcadára /aug. 1./ a saját prézenciája elé. – Pálóczi László országbíró – 1449.07.12. DL/DF:93159)

(Pálóci László országbíró a vasvári káptalannak. Elrendeli a tanuvallatást Gersei Pető fia László panasza tárgyában, aki azt a vádat emelte az országbíró előtt Szécsi János ellen, hogy fegyveres embereivel megrohanta és megostromolta a panaszos Kemend várát (Zala m) és a Michalfalwa másként Marwankw, Zenthpeterfalwa és Janusfalua meg más possessiókra vonatkozó, itt a várban levő okleveleket elvitte, ismételteni kérésre sem adta azokat vissza, hanem máig magánál tartja. – 1449-08.23. DL/DF:93165)

Egy 1454-es oklevél szerint Viszi Gál a várnagy, míg egy 1475-ös oklevélből megismerhetjük akkori várnagyát Szepetneki János nemest.  Mátyás király halálát követő zűrzavarokban Zala megye ispánja Székely Jakab osztrák szolgálatba állott, és rövid időre rátette a kezét a Pethők erődítményére. 1492 márciusáig tartotta birtokában a várat és csak olyan feltételekkel engedte át, hogy a tulajdonosok nem perlik okozott az károk miatt. A gersei Pethőknek nem Kemend volt az uradalmi központja, így a kis vár a 16. század első felében nem játszott különösebb szerepet. A mohácsi csatavesztést követő fokozatos oszmán terjeszkedés során került újra a figyelem középpontjába, amikor is Zala megyében a fokozódó török veszély a kisebb várakat, felhagyott kolostorokat folyamatosan erődítették. A 16. század közepéről a Gersei Pethő család tagjai közötti birtokjogi perről maradtak fenn dokumentumok, melynek része volt a Kemendi vár is (ezen perek az örökösök között kisebb nagyobb mértékben ezek után is folytatódtak).  Giulio Turco 1569-ben járt a falai között, rajzáról ismerjük a vár akkori felépítését. Az árpád kori leíráshoz képest kikövetkeztethető hogy a várat a 16. század folyamán kis mértékben erődítették. 1588-ban Gersei Pethő Tamás Ernő főhercegtől Kemend várának védelméhez 10 gyalogost kér. Szerepe Kanizsa 1600. évi elestét követően megnőtt, hiszen a Kanizsával szembeni végvidék Zala folyó kelet-nyugati folyásirányát felügyelő Egerszegi várkörzet törzserődítményévé vált. Funkcióját és adottságait tekintve inkább megfigyelő szerepre volt alkalmas, illetve kisebb török portyázások visszaszorítására.  A 17. század első éveiben helyőrsége „20 német a patantyussal együtt 30 magyar gyalog 10 lovas”. 1611-ből a Zala megyei jegyzőkönyvekben utalást találhatunk a vár egy részének felépítéséről…

 

 

 (ITRA. 234/11. 1611. Vasvári káptalan oklevélbe foglalva Pethő Tamás fiainak , Gábornak és Györgynek osztálya / X V I I I . sz, másolat/ Hidegkuton népes jobbágytelkek, két Szepetken, Paludon, Pozvan, Ollarban, Istvándon jobbágyok t e l e k k e l , Mihályfalvan ugyancsak jobbágyok t e l e k k e l CsQ5,szeg-i szőlőhegyről i u s montanum Kemendi várban...Maz nagyhoz és az sütőház s az pincének f e l e , mely az ajtó felől vagyon.... P.Györgynek, az zenés haz penigh és az torony a l a t t való tömlöoz és az megnevezett kőpincének huszonegy rekesztékkel egyetemben, mely az u t felől vagyon az k i n eleintén az belső várba jártának....P. Gáboré.).

1620-ban a vármegyei jegyzőkönyvek szarvaskendi  Sibrik Osvátot említik a kemendi vár kapitányaként. 1633-ban „A várban lévő 10 lovas s 30 drabant havi zsoldja 121 Ft 15Xr”, 1637-ben a zsold összege 150 ft. III. Ferdinánd 1637-es utasítása szerint Batthyány Ádám végvidéki főkapitány 1638-ban a várban 10 lovast és 30 gyalogost állomásoztat.  1643-ból arról szerzünk tudomást, hogy a vár megerősítésre, karbantartásra szorul, valamint a hadianyagból is igen hiányosak a készletek…

„1. Az vannak kőfalaj igen megh, romladoztak s mind penigh az kapuja s az g r a t u i t u s laborból megh nem epethetny. Szükségh hogy az hozza való Atyafiak admonealtassak, es az kőfalait közönsegessen <égettetnek megh. Az kapu épületire penigh rendeltetne ő Fölsege pénzt, mellyel égettetnek.

2. Az munitió igen kevés benne. Golyóbis es puska por i s kívántatnék bele.”

1644-ben pestis söpör végig a vidéken amely Kemendet sem kíméli. A betegséget a zalabéri és a kapornaki kapitány is elkapta. 1647-es feljegyzés szerint Sibrik Miklós a kemendi vár kapitánya. 1647-ben Bathhyány Ádám a végváriak összeírását rendeli el.

A Batthyány Missilisek szerint Eördögh István pölöskei kapitány a következő létszámot közli 1648-ban:

„Végbeli vitézek száma:

Szentgyörgyvár: 50 lovas

Kapornak: 20 lovas, 25 gyalogos

Kemend: 6 lovas, 25 gyalogos

Peleske: 10 lovas, 27 gyalogos

Tűrje: - 35 gyalogos

Sümeg: 29 lovas,180 gyalogos

Zalavár: 7 lovas, 40 gyalogos.”

A török által okozott károkról tájékoztató összeírás szerint 1646 és 1649 között Kemenden 30 személyt és 11 lovat vittek el, 9 embert vágtak le és 2 pincét égettek fel. A végvár mindennapi élete és problémái a végvidék többi erősségeivel hasonlatos…A fizetés késik, vagy nem kapják meg a katonák, a hadianyag utánpótlás késik és hiányos…A várbeliek a végvidék más katonáihoz hasonlatosan egyéb tevékenységekkel keresték meg a betevőre valót. Rablóportyák, szőlőművelés, rabkereskedelem…  Egy érdekes dokumentumból megtudhatjuk, hogy a rablóportyák utáni kotyavetyéket követően szabályozták a résztvevők közötti bevétel elosztását is.

  „A Batthyány I . Ádám vezette közös vállalkozások nyereség elosztását már korábban is ez jellemezte, amint azt az igali portya után kiadott főkapitányi utasításban olvassuk:  "Nádasdy uram szolgáinak, hogy kótyavetyét hányjanak magok között, az mely partékát magok nyertek, nálok hagytok és ehhez adtunk nekiek . . . " még 6 rác foglyot.  A körmendi határozatban hangsúlyozták azt is, hogy a megvert ellenség üldözéséhez csatlakozó katonák csak fél részt kaphatnak a zsákmányból. A rendelkezés e pontja egy nézeteltérés miatt született, amikor is az egerszegi és kemendi legények egyenlően akartak részesedni a körmendiek nyereségéből, holott ők csak a megfutamított törökre mentek k i .”

1652 tavaszán a végvidék átszervezésével kapcsolatban a főkapitány, Batthyány I. Ádám az Udvari Haditanács számára készített javaslatában hét végvár – Egerszeg, Egervár, Kányavár, Kemend, Lendva, Magyarósd és Tótfalu – megszűntetését indítványozta. A végvidék székhelyét Szentgrótra helyeztette volna át, a felszabaduló

katonaság felét pedig a megmaradt várakba osztotta volna szét, míg a másik felét hidakhoz és figyelőhelyekhez irányította volna. A tervet később elvetették. Egy 1655-ös feljegyzés szerint a vár katonasága ugyancsak 10 lovas 30 gyalogos. (OL. Esterh.hg-i l t . P. 125. Pál nádor i r .)

 

„1658.okt.20. Gersei Petheő László zálognyilatkozata 12000 Ft., elzálogosítja Akosházi Sárkány Jánosnak és feleségének. Kemend várbeli portióját, hegyen 3 szőlő, présházzal s hegyvámmal. Istvánd pusztában p o r t i o és "eg es forgó malom," Pozva pusztán portio .  Henie hegyen hegyvám és p e r t i n e n t i a . Vasvár: korcsma, vám, erdő s portio a hegyekben. Gersei és Mihálifal hegyekben p o r t i o .”

A végváriak az ellenséges hadmozdulatokról hírlövő mozsarak útján tájékoztatták egymást. „A hírláncnál eredményesebbnek bizonyult a "hirlövő mozsarak" alkalmazása, amely a szomszédos végházak közötti csekély távolságot használta ki: a riasztás az őrhelyekről leadott, meghatározott számú ágyúlövéssel t ö r t é n t . A XVI. században is hatásos módszer, korszerűsítésére Kanizsa eleste után került sor, amikor a török mind gyakrabban tűnt föl a Rába mentén és a Kemenesalján, s a zalai végekre is egyre nagyobb feladat hárult. Batthyány I. Ádám az 1664. január 17-én kelt főkapitányi utasításában foglalkozott a zalai védelem kérdéseivel, közöttük a hírközlés rendjével és a katonai erők szükség szerinti csoportosításával. Batthyány meghagyta a kapitányoknak, hogy ha a török Pölöskét délről megkerülve átjutna a végvárvonalon, akkor a pölöskeiek 1 ágyulövéssel figyelmeztessék Kemendet, az pedig ugyancsak 1 lövéssel Szentgrótot és Egerszeget. A 4 végvár katonái ekkor minél nagyobb számban gyülekezzenek a lukafalvai malomnál, hogy onnan "egymás erejével" mehessenek a veszélyeztetett helyre. Ha a török észak felé kanyarodna el, akkor a pölöskeiek két lövést adjanak le, a kemendiek egyet. Amikor a török már a Zala folyón is átkelt, Egerszeg kétszer lőjön, hírül adva a kemendi kapitánynak, hogy a lukafalvai malomnál várakozókat rendelje Egerszegre. Az egerszegi két lövés a második vonalba tartozó Körmendet is riasztotta, amelynek őrsége ilyenkor Katafalvánál gyülekezett, s ott további parancs érkezéségi készenlétben állott.”

(Varga J. János - A DUNÁNTÚLI TÖRÖK ELLENES HARCOK TÖRTÉNETÉBŐL  1978.)

Az 1663-64. évi habsburg-török háború hadműveletei Kemendet sem kímélték… Kanizsa felmentését és Zrínyi-Újvár elpusztítását követően a török sereg a Zala folyó mentén tört előre a Rába vonaláig. (A Lentitől észak nyugatra levő terület ekkor áthatolhatatlan mocsarat képezett) Az útjukba kerülő összes kis erőd elesett, a Kemendiek a törökök közeledtére feladták a várat. A szentgothárdi csatát és a vasvári békét követően a végvidék erődjeit újjáépítették (Komár és Zrínyi-Újvár kivételével. (Utóbbi felépítésének tiltása a béke egyik feltétele volt) Az 1670-években béke és a kincstár romló anyagi helyzete a katonai költségcsökkentést sürgetett, amely a királyi zsoldban levő végvári állomány létszámcsökkentését írta elő.

Végváriak redukciója:

„Nagy Ferenc a Batthyány család levéltárában fennmaradt első, 1676‐ban keltezett levelében a szentgróti és béri vitézlő rend „könyörgő levelét” továbbította Batthyány II. Kristófnak. A katonák a már hosszú ideje elmaradt fizetésük

miatt kérték a főkapitány közbenjárását az Udvarnál. Azzal is megelégedtek volna, ha az elmaradt zsoldnak csak egy kisebb részét kapják meg. Panaszaik között említik katonai szolgálatuk nehézségét: „csak egynéhányan magunkkal lévén, úgymint Szentgrót (Szent Grotth), ilyen nagy végházban tizenöt gyalog és négy lovas. Minden harmad nap reánk kerül az őfölsége istrázsája. Amikor rossz hírek vannak, másodnap is. Más dolgunkhoz semmiképpen nem láthatunk. Hanem csak éppen az mi kevés fizetésecskínk volna, ha megadatnék, avval köllenék feleséginket, gyermekinket és magunk életit táplálnunk”. Ilyen körülmények között inkább a létszámuk növelése lenne elvárható, mintsem annak további csökkentése. Azt írták feletteseiknek, hogy ha a vár török kézbe kerülne,„még az Rábán felül való füld is, úgymint Sárvár (Sáruar) és Szombathely (Szombathel) tája nem lenne securitásban [védelemben]”. Szinte ugyanezeket a panaszokat olvashatjuk a végvidékhez tartozó Kapornak, Pölöske, Kemend és Egervár katonáinak az Udvari Haditanácshoz intézett 1676. augusztusi felterjesztésében: „a katonaság már oly kis létszámban maradt, hogy a várakat lakni és tovább védeni lehetetlen”. A katonaság létszámbeli fogyatkozása a fent említett várakban a végvidéken az 1671/72‐es ún. végvári redukció intézkedéseivel magyarázható. A szentgrótiak levelében említett létszám (15 gyalogos és 4 lovas) valójában megfelel a végház 1674. évi előírt keretlétszámának (15 gyalogos és 5 lovas). A redukciós rendelet eredményeképpen pedig ekkor már Kapornakon, Pölöskén és Egerváron nem tartottak nyilván királyi zsoldon lévő katonaságot, Kemend neve pedig a redukció előtti 1670. évi nyilvántartásban sem szerepelt. Az, hogy mégis e várak katonái tettek felterjesztést, újabb bizonyíték arra, hogy a királyi zsoldból való elbocsátás ellenére is a várakban maradtak. A végvári katonákat adófizetés (contributio) kötelezettsége is sújtotta, „mely miatt annyira jutottunk – írták levelükben –, hogy fegyverünket, ruháinkat érette elvevín az exactorok [behajtók], bottokkal és csaknem mezételen kölletik őfölsége kapuját űrzenünk”. A szolgálat és az adózás terhe alatt, a fizetetlenség következtében a végvári katonák – a királyi zsoldból elbocsátottak pedig még inkább – rákényszerültek arra, hogy önmaguk és családjuk megélhetését más módon igyekezzenek biztosítani: „egyedül a mezei munkájukból táplálkoztak csak”. Nehéz helyzetük bemutatásán túl figyelemre méltó a kapornaki, pölöskei, kemendi és egervári katonaság azon megjegyzése, hogy a katonák „mivel a török gyakori rablásainak tovább nem óhajtva ellenállni, elhagyták a várat, és a hódoltsági részekre mennek”, illetve, hogy a jelentősen megfogyatkozott végvári katonaságot a fent részletezett nehéz körülmények miatt – amikor „a megélhetésük megszűnik” – „hűtlenségre lehet csábítani”. Azt láthatjuk, hogy a kurucmozgalom által fel nem bolygatott nyugat‐dunántúli területen a végváriak, továbbá az egész végvidéken a katonaság és a polgári lakosság számára realitásként jelentkezett a törökökhöz vagy a kurucokhoz való átállás lehetősége.”

(Tóth Hajnalka – A Kanizsával szembeni végvidék Gyöngyösi Nagy Ferenc levelezésének tükrében)

V. Molnár László Kanizsa vára című könyvben egy összehasonlításban az szerepel, hogy a törökök kb. kétszer annyi zsoldot fizettek egy gyalogosnak, mint a Habsburgok.

A vár karbantartását a nehéz körülmények ellenére is próbálták elvégezni.

(1675.06.6-8.    Ügyszám      2073  Hely Körmend  Ügyleírás- Kemend vára helyreállításához karókat rendelnek. Tar József szolgabíró járásából Hetés, Sándorháza, Rád, Szentpéterúr, Nemesapáti falukból, Babolcsay Ferenc járásából Bocfölde, Milej, Lengyel, Böde, Petrikeresztúr falukból. A fenti falvak lakóit egy napra rendelik ki. Forrás     TURBULY ÉVA: ZALA VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI III. 1656-1678)

(91.  Zala m. Levéltár.Közgy. jkv. 11.200. 1675.  Kemend  praesilium  -A kemendi vár restaurálására a környékbeli községek /2 járásból/ faanyagot szállitanak. Szabó Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regesztagyűjtemény. (Jakabfa-Kerkaiklód))

A béke ellenére a török folytatta a portyázásokat rablásokat a területen.

(93.  OL. Batth. cs. körm. lt-a. P. 1313. Tör.ir.  1678-81.  Rsz. 249. No. 411. Kemend  Feljegyzés a török károkról. cf. Bér / Azonos jelzet alatt, a kivonat 8.stb. lapjain./ Ákosházi Sárkány István kemendi kapitány feljegyzései. Felkoncolják á vár alatt a katonákat, a külső várból asszonyokat, gyerekeket raboltak el, elhajtották állataikat.)

1687 előtt Kemend - A végvárak névjegyzéke. Kapitány Sibrik Sándor. 23 gyalogos, 1 zászlótartó, 1 dobos, 3 tizedes, 1 lovas katona. Batthyány II. Kristóf 1681 júniusában kérelmezte, hogy Egervár, Kapornak, Kemend és Pölöske a korábbi állapotába helyeztessék vissza.

Kanizsa 1690-es felszabadítását követően a végvidék helyőrsége bekapcsolódik a felszabadító hadműveletekbe.

Köprülüzáde Fázil Musztafa pasa hadjáratának megindulása után Kanizsa alól, az ún. extra zsold ígéretével nem bocsátották el a kanizsai végvidéki –vagy, ahogy a haditanácsi jelentésekben egyre általánosabbá vált: a Batthyányféle (Batthyanische) – és a győri végvidéki katonaságot. Már április elején döntés született arról a Haditanácsban, hogy a blokádból felszabadult végvári katonaságnak Friedrich Veterani gróf vezérőrnagy hadtestéhez kell csatlakoznia, míg az 1690. évi császári hadműveletek Bádeni Lajos őrgróf irányításával a nagyvezír vezette oszmán sereg feltartóztatására irányultak. Nagy Ferenc főkapitány‐ helyettes a végvidéki katonaság váltását a folyamatos szolgálatban egyre nehezebben tudta megoldani: júniusban arról panaszkodott Batthyánynak, hogy az egerszegiek már „kiszolgálták az idejüket”, de helyettük nem tud megfelelő számú katonaságot kiállítani, mert Lövőn, Egerváron(!), Kemenden, Pölöskén kevés katonaság van vagy majdnem semmi, a zalaváriaknak és szentgyörgyváriaknak „Budáig, Szigetig, Pécsig való útjok is vagyon gyakorta”.

A felszabadító hadműveleteket követően a végvidék jelentősége megszűnt a várak állapotával nem törődtek, állapotuk rohamosan romlott… 1692-ben Festetics Pál kapja zálogba a Kemendi vár részét Sibrik Zsigmond özvegyétől…A XVIII. század folyamán Festetics Pál teljes és igazolható tulajdonjogot szerez Kemend és környéke felett.

„1692.VIII.10. (OL. Pest.cs. l t - a . /Gersei Pető l t . /) Kemend -  Néhai Szarvaskendi Sibrik Sigmond özvegye, Káldy Zsuzsanna nyilatkozata. Az özvegy - saját maga és gyermekei nevében zálogba adja "Kemendy puszta Várban lévő portiomat" és tartozékait Festetics Pálnak és feleségének, Filter Erzsébetnek, 20 évi minimális időtartamra 800 ft-ban.  (Részlet a nyilatkozatból)”

Kemend – 1692. "... mivel egy ép ház sincsen az Várban ki egregyel volna egi öreg gu^ga-yPjnczén kivül... melynek i s födele nincs, épségben való sem adok ő kegyelmeknek, mivel az e l mult háborúkban tellyességgel pusztaságra jutottak . . . "

„1700. Kemend. (Úrbéri összeirás - eredeti U. et C. 27/51.) Erősség Kanizsától 5 mérföldre. Külterülete nincs.

Birtokosa Festetich Paulus, nem ismeretes, milyen jogon. A török hódítók ellen végig megvédte magát, és a törököknek soha nem fizetett adót.”

 A lepusztult romokat a Festeticsek eladták a vasúttársaságnak, akik az épülő Zala Völgyi vasút töltésének alapjába hordták köveit. Más források szerint a kőanyagból a pókaszepetki templom építéséhez is felhasználtak.

A helyszínen járva az erősen bolygatott terület ellenére is a terepalakulatokból kivehető a vár 3-as tagolása.  A várdomb nyugati oldalának egy részét homokbányának használták, így az elpusztult. Az alsóvár területére vezető út egy része szintén kikövetkeztethető, de a beépítés és a művelési tevékenység miatt a többi szintén elpusztult. Érdekes részlet az alsóvárból a keleti oldalon a középső várba futó szakasz. Talán itt egy falszoros lehetett, amelyet a felsővár keleti oldala alatti sáncból ellenőrzés alatt tarthattak. A középső vár területe erősen bolygatott déli irányba fordulva kapaszkodhatunk fel a felső vár területére. A felvezető ösvény mellett faragott kő és téglafal alig kivehető maradványai. A felső vár platója viszonylag kis területű. Keleti oldalán lehetett valamikor az öregtorony, az előbb említett falnyomok talán a felvezető boltíves kapu maradványai. A nyugati oldalon egy kisebb épület… Keleti és déli oldalon a felsővár platóját kisebb félkörbe körbeölelő sáncok lehet, hogy innen ellenőrizhették az alsóvárat, és az előbb említett fal szorost. Én tippelnék egy kisebb toronyra a felsővár délnyugati sarkában is (kereszt helye), hiszen innen kiválóan szemmel lehetett tartani a Zala völgyét. Az ilyen rejtőző várak esetében tipológiai hasonlatokra, hipotézisekre támaszkodhatunk régészeti kutatás hiányában. Így az első tudományos kutatási eredmények publikálásáig mindenkinek lehet igaza, aki elképzelésekkel áll elő a váracska felépítésével kapcsolatban. Mindenesetre az tény, hogy ha egy régészeti kutatást követően emlékhelyet és kilátót alakítanának ki a helyszínen, akkor talán méltó módon lehetne megőrizni Zala megye egy tekintélyes múlttal rendelkező várának emlékét.

 

Nagykapornak

 

Kemendollártól mintegy 16 km-re, délkeletre található Nagykapornak község, a Zalai dombság közepén, a Foglár és a Principális közötti völgy keleti oldalán.  1141-1162 között a II. Géza királyunk idejében a Kadar nemzetség alapított itt bencés monostort.  Az alapító a Kadar (Cador) nemzetségbeli György lehetett. Kapornak nemzetségi monostornak épült, és így a temploma volt az építtető család tagjainak temetkezési helye. Kapornak középkori plébániatemplomát 1264-ben említi először oklevél, és feltehetőleg az apátság építésekor már állt.  Kapornak egyike volt (Zalavár mellett) a Zala megyében működő hiteles helyeknek, amely Nagy Lajos király intézkedéseit követően is megmaradtak. Ez a státusz hatalmas jelentőséget kölcsönzött a helyszínnek. Kapornak jelentőségét illusztrálja az is, hogy 1335-től kezdve a 16. századig többször volt megyegyűlés színhelye. Sőt a 15. századtól nemesi törvényszék is működött itt. Elmondhatjuk hogy az időszakban Kapornak igazi vallási – adminisztratív központtá vált a térségben. A kiváltságai ellenére a mezővárosi jogokat csak 1459-ben szerezte meg. Ekkor sókamara is nyílt a városban, és egyben járási székhely vált belőle.I. Mátyás király 1465-ben adományozta a települést az apátságnak.  (ebben István streveri püspöknek, a kapornaki apátság kormányzójának adományozza "curatributo  ibidem exigilosito " , azonkivlül Lak, Padár, Monokfölde, Kalus, Uyfalu, 3axa, Bodogaszonfalva, Ivánfölde, H Geztred, Szentmárton, Parkasfölde, Challanos, Véczkend, /a malommal/, possessio-kat; Apáthfölde, praediumot Kávás és Akosfölde /másnéven Siger/ között. A Ifagygyüres és Bezred possessio-k közt fekvő Kisgyüres, másnéven Llonyorokerek nevü praedium-ot a Köveskál, Sosthokál, Keövághoeürs, Sasdik.il és Szentbenedekallya possessio-k közötti Karintha praedium-ot, amelyek mind Zala megyében fekszenek.)

 

A négy dél-dunántúli megyében (Baranya, Tolna, Somogy, Zala) a mohácsi csatavesztés idején kb. 60 vár állhatott.-' Ezektől északra, Fejérben, Veszprémben, Vasban is lehetett vagy 35 erősség. Ezek a számok nem lekicsinylendők - önmagukban. De, ha figyelembe vesszük azt, hogy a Dél-Dunántúlon a XVI. század közepéig egyetlen vár sem volt alkalmas arra, hogy egy komolyabb török ostromnak is siker reményében állhasson ellen, akkor mindjárt más a kép! 1526-ban a dunántúli kolostorok katonai szereplésére még nem került sor. 1529-ben viszont az elfoglalt erősségek között szerepelt Pannonhalma, de megszálló csapatokat nem hagyott benne a török, így újra magyar kézre került. 1532-ben a töröké lett Kapornak erődített kolostora, de szintén csak rövid időre. A török fenyegetéseket még mindig nem mérték fel a maguk komolyságában. Az egyes erősségek katonasága jelentős részét is inkább a szomszédos falvakkal szembeni hatalmaskodások foglalkoztatták, mintsem a török terjeszkedés figyelemmel kísérése, az ellenállásra való felkészülés.

1530-Antal kapornaki apát Mezemlaki Menyezek Mihálynak és örököseinek Mezewlaki Mihály sok segítségéért, amelyek után a konvent neki 100 Ft-tal t a r t o z i k , átadja birtoklásra és használatra: Kapornakon 1 teljes jobbágysessiót minden hasznával, Kapornak területén Kanyakuth helyen lévő malmot a Laki Kapornaki folyó mellett , A kapornaki szőlőhegyen lévő szőlőt. Anno 1530.

Zalai Szt. Adorján konvent tanúsítja, hogy Antal apát öregségére és tartós betegségére való tekintettel a kapornaki apátság javait : az egyházat, a castellumot, másik plébániai templomot, praediumokat, lakott és elhagyott jobbágytelkeket, malomhelyeket átadja testvérének, Mezenlaki Wat Ferencnek. Őt az apátság javaiba bevezette és megerősítette. 1530. Kapornak, castrum.

 

Antal apát és a kapornaki konvent, a kapornak-i vár castellanus-ának, Issebor-i Literati Jánosnak, érdemeiért "praesertim hoc tempore ingressionis Thurcarum i n Hungária dum Caesar ipse has partes sub Viennam esset profectus, laudabiliter piacúit" – a Zala m-i Zenthmarthon possessio-ban egy népes jobbágytelket és a Zenthmarthonból  Issabor-ba vezető ut mellett fekvő 9 hold szántóföldet ajándékoz.

„Az 1530-as években egymás után tűnnek fel írott forrásainkban a dunántúli erődített kolostorok. Közös jellemzőjük, hogy egyelőre még a szerzetesi életet és a katonai készültséget sikerült egyensúlyban tartani, ha kisebb-nagyobb súrlódások árán is. így Héderhelyen, a ferencesek klastromában még 1555 elején is 17 (!) szerzetes élt. A Zalavár birtokosává lett Hasságh Ferencet pedig I . Ferdinánd kötelezte, hogy a rendházban szerzeteseket tartson és ő is szerzetbe lépjen. Persze ezek ellenkezőjére bővebben van példa. A kapornaki apát például 1536-ban kétségbeesve írta Nádasdy Tamásnak, hogy a monostor kegyura 50 lovast kér tőle és állandóan zaklatja. A követeléseket a rendház szegénysége miatt nem tudja kielégíteni.” (Csorba Csaba)

 

1537. okt. 4. -Pmecham Wilchelm levele. I.Ferdinándhoz Sümegről.  Kapornak Miután Győrt felmentette Török Bálint ostromától, Veszprém felmentésére indult. Útközben bevette Kapornakot, melyet minden szükséges eszközzel megerősített.

„Kapornak jelentősége is hirtelen megnőtt 1547-re. Ekkor úgy említették, mint Zala megye katonai központját. A dunántúli rendek körmendi gyűlése további építését Zala megye feladatává tette. Az erődített kolostorban ekkor még öt szerzetes is élt a katonaság (várkapitány, várgazda, lovasok és gyalogosok) mellett.” (Csorba Csaba)

1548-Markalhaza-i Perenc, a kapornaki apátság várának castellanus-a.

Egyelőre nem szűnt meg a szerzetesi élet sem a dél-dunántúli erődített rendházakban. Levéltári jegyzőkönyvek szerint továbbra is az egymással szembeni hatalmaskodások miatti panaszok voltak napirenden az 1540-es-1560-as években. 1562-adat a kapornaki konvent működéséről. Az apátok fényűző világi életet éltek, és szerzetesi fogadalmat se tettek. A törökök előtti utolsó apátot, Mezőlaky Ferencet, aki egyben a zalavári apát címét is birtokolta, 1566-ban iktatták be Kapornakon.  1567-ben azonban a török elpusztította az apátságot, ám annak vagyonát és értékes könyvtárát sikerült átmenteni Zalavárra. Az apát 1568-as halála után bizalmasai végrendeletét meghamisították, maguknak követelve az értékes vagyont. A kárvallott királyi kamara azonban csapatokat indított utánuk, és hosszú harcok után visszaszerezték a kincseket és a várost. A konvent népesebb volt, mint a többi apátságban. 1568-ban, amikor már a magyarországi monostorokban csaknem mindenütt megszűnt a szerzetesi élet, Kapornakon még imádkozik és dolgozik négy szerzetes: Sáfár Péter a custos, Miklós alesperes (talán alperjel), Simon barát és Mihály a harangozó és órajavító. A várnagytól félévre 4 forint ellátmányt kaptak, Mihály 7 forintot.

„1569-től kezdték Kanizsát, a legfontosabb dél-dunántúli katonai központot rendszeresebben erődíteni. Viszont Zalavárt és Kapornakot 1568-ban a királyi biztosok „haszontalan fészek"-nek nevezték, melyet nem érdemes fenntartani. Mégis megmaradtak.” (Csorba Csaba)

1569-es inventárium szerint  a castellum  tulajdonosa a kapornaki apátság. Egy 1570 körül született végvári jegyzék szerint Kapornakon 40 drabant állomásozik.

Szendrei János: Váraink . . . HK 1888. 100. Kapornakon 1575 körül szűnhetett meg végleg az egyházi élet. - Sörös, PRT XII/B 297.

A királyi kamara 1580-ban vette át az erősség kezelésével kapcsolatos teendőket. Zalavár és Kapornak parancsnoka kapitányi utasítást kapott, a kötelességek részletes leírásával. Ekkor a két végházban 70 gyalog és 37 lovas volt összesen.

Egeraly László Zalavár és Kapornak kapitányának adott instructio . 1580.

Bevezetőben elmondja Illésházy István a Cam. Hung. tanácsosa Egeraly Zalavár és Kapornak kapitányaként kitüntette magát, a két várban 70 gyalognak és 37 lovasnak parancsol. Eddig az apátságok javadalmát a kanizsai kapitány Kilman András kezelte. A török támadás m i a t t i nehéz helyzet, propter rabiem Turcicam quae nunc i n hoc Comitatu Zaladiensi vehementer grassatur, szükséges az említett várak fokozott védelme. Ezért adja a két apátság javainak kezelését is a kapitánynak.

1. Évente adjon számot a kamarának az apátságok javainak kezeléséről.

2. Gondoskodjon a két apátság allodiumában rozs, buza, zab, árpa vetéséről mind nagyobb mennyiségben sine magna oppressione colonum.

3. Az allodiumok állatállományát, mivel a török miatt ott tartani nem tudja, ossza szét a jobbágyok között.

4. Az allodiumokban nevelt állatok szaporításáról gondoskodjék. Vaj és sajt a várak ellátására szolgáljon.

5. Tized begyűjtéséről gondoskodjék, erről részletes jegyzéket adjon a kamarának.

6. A falvakon, ahol a "bort török, martalócok és kanizsai katonák fizetés nélkül itták meg, bort ne mérjenek. Ha a kapitány alkalmas módot talál az educillatiora , megteheti, jövedelmét a várakra fordítsa .

7. Colonos i n suis l i b e r t a t i b u s i n x t a Urbárium, quoad f i e r i potest consewet, u t ne magis ac magis desolentur.

8. Possessiones desolatos omni studio ac d i l i g e n t i a curet ruvsus reaedificare ac populosas reddere, addito etiam eius s o l i t a i n x t s leges regni l i b e r t a t e .

9. Malmokat, halastavakat jó állapotban t a r t s a , javításukra a jobbágymunkát használja f e l .

10. Kiadásokat csak a kamara vagy Srnestus főherceg parancsára tehet, kérjen róla mindig elismervényt.

11. Kapornak templomának és várnak t e t e j e erősen rongált. Javítására jobbágy munka mellett 40 Ft-t fordíthat. A castellanus és vár személyzetének járandóságáról kimutatás.

 

1592. Rudolf Újlaki László vasvári prépostnak adja Zalavár és Kapornak apátságát egy malommal és 4 inquiliaris sessioval. Az adománylevél elmondja, hogy az adomány nem terjed k i az apátságok birtokaira , mert azok a végvárak szükségleteinek fedezésére kellenek.

1597. Mátyás főherceg  Canisa, Babolcha, Kyskomar, Zalavár és Kapornak várak tartozékainak összeírását rendeli el.

1600. Kérik Mátyás főherceget, hogy a kapornaki praediumban naponta a katonák létszámát; legutóbb i s az apát / Ujlaky Lajos boszniai püspök/ a tatárok támadásával szembeszállt, őket elriasztotta , s így megmentette a környező falvak lakosságát.

„A Kanizsa eleste utáni helyzettel, s a Kanizsát környező magyar végházak ügyével a magyar tanácshoz intézett főhercegi leirat foglalkozott (1601. március 18.), melyhez kimutatás is készült. Eszerint akkor Zalavárott 30 német gyalog és 20 hajdú, Kapornakon 30 német gyalog, 50 hajdú, 50 huszár, Csákányban és Szentpéteren együtt 100 hajdú és 100 huszár volt. Az 1602:14. t c - 19- § és 24- § rendelkezett Kapornak és Keszthely erődítéséhez szükséges ingyenmunkák szabályozásáról. Előbbihez és Egervárhoz Vas megye negyedik járását, utóbbihoz tartozékait rendelték.” (Csorba Csaba)

1601. Kapornak 50 lovas 50 gyalog.

1606. Hajas János Kapornakról B. Ferencnek /másolat/

...Nagyságodnak nyilván nagyon, ez országot, az elmúlt esztendőben Hagymási Kristóf, Senniey és Sárkány miatt, mint vesztek és vontak el , hogy csak az Isten tudja ebben a sok háborúban, mint és hogy tartottam meg est a hitván helt , mind török, tatár és egyéb ellenségtül, kik miatt az, mint Mgtok is tudja magam is bujdosásban voltam. Mostan is még ujabban föltámadtanak, és az házakat, ugy mint Egersseget és Kapornakot meg akarták lopva venni." Idejében üzent a tiszttartónak Egerszegre s azóta vigyázásban vannak.

1621- Kapornak lovasok: 24 lovas. Gyalogosok: 1 vajda + 13 gyalog.

1625 – Kapornak- 50 huszár, 50 magyar darabont 1 tüzér. 1633-37 között 36 embert vittek el vagy vágtak le a törökök.

1637-ben Kapornakon 50 lovas és 50 gyalogos szolgál királyi zsoldon Ferdinánd utasításának megfelelően, 1652-ben pedig 100 huszár, 50 hajdú, 1 tüzér.  Egy 1643-as, a török károkról készített beszámoló szerint a vár összes marháját elhajtották. Ugyanebben az évben a kapitány Batthyány segítségét kéri a kapu javításához: „ Az minemű kapu közünk vagion igen e l romlott s ugyan az árokba akar dűlni.”

Az 1643-as esztendőből még egy igen kifejező levél maradt fenn, amelyben Szarka Lajos kapitány felsorolja Batthyánynak a várban uralkodó állapotokat:

Az végbeli kapitány üraiméknak az my difficultasi vannak.

Kapornak.

1. Az minemő kut benne vagyon, az elpusztult , az előt az kamorarul lanczal tartottak, most az is nincz, ha penigh az külső kútra

iarnak, onnend az Török őket elviszi kit penigh le vágnak bennek. Azt megh köllene czinaltotni .

2. Az kapuja mind el romlott, nulyet megh köllene epettetni . Lövő szerszám kevés vagyon benne, azokhoz i s az kik vannak sem gulyobis sem puska por nincsen.

3. Vasat is kellene rendelni az várnak épületire, mert semi vas nincs benne.

4. Az vajda benne igen megh öregedet es tisztinek megh nem felelhet, instálni ő Fölsége előt, hogy lenne valami provoséioia kiből

táplálhatna magát. Es helet mas vaydat rendelni.

5. Az előt az földes Urak pénzes vigyázót tartottak, azonkivül porkolabot-is tartottak benne, most penigh sem vigyaszot sem porkolábot nem tartónak, az is remedialtetnek.

6. Sz előt szanto földök rettyek v o l t -az vitézlő rendnek, de azokat- is, es nincs honnend magok és lovak táplálására valót takarniok, ezekről is dispositiot tenni, hogy lenne honnend elni .

A levélből kitűnik, hogy a vár karbantartásra szorul, kevés a lőfegyver és a muníció. A vajda kiöregedett, helyére új tisztet kellene találni. A vajda mellett további posztok sincsenek betöltve, és az élelmiszer és a takarmány ellátás is akadozik, nem megoldott, mivel az apát és közte a szántó és a rét használatát illetően nézeteltérések vannak. 1644-ben a várkapitány saját költségén csináltatja meg a kaput.  Az apát és a kapitány közötti nézeteltéréseket az okozta, hogy az apát eltiltotta a sereget azon rét és szántó használatától, amelyet már a kapitány elődei is használtak. A másik konfliktust az okozta, hogy az apát a várban is szeretett volna kocsmát, de Szarka Lajos nem engedte mert az az ő érdekeit sértette. Végül pölöskei Eördögh István vicegenerális és Zsibrik Pál közreműködésével megszületett az egyezség. Az apát a városban árult a bort (hiszen ott voltak az emberei, a kapitány a hostátban. A kapitány az elődeihez hasonlóan megkapta a kérdéses szántó és rét használati jogát, de többet nem használhat annál. 1644-ben a környéken pestisjárvány söpört végig. Szarka kapitány a pestis következtében meghalt katonák pótlását sürgeti Batthyánynál: "...hogy itt amire kiholtak Kapornakbul az vitézek, hogy az kaput nincz kinek fól vonj, Aszonyok voniak fél immár; az Apatennal edgiöt Szaz Niolczvan holt megh bennek, az k i megh nem hal i s , Hagimasi uram hadában szökött bennek, uyi mint Farkas Jankó, Sipos Istók és Király Imre. Nagisagodat kérem Nagisagod küldgye viszsza üket, tekintve fogiatkozott állapotunkat. Nagisagod valahonnend Gyalogot küldgyön bele, mert bizony Kara követközik az ó Fölsege házának; én hirénél adom Nagiságodnak, ne legyek en oka ez után; az varmegiekbul adhatnak gialogot bele, ha Nagisagod akaria."

Az apáttal együtt 180 ember esett áldozatául a szörnyű kórnak, aki túlélte a pusztítást az elszökött. A vármegyék segítségét kéri Szarka Lajos a létszám pótlására. Szarka Lajos 1644 után már nem szerepel a Zala megyei levéltár bejegyzései között. Mivel a komári kapitány Batthyányval folytatott levelezéseiből kiderül, hogy a kapornaki kapitány is elkapta a pestist, feltételezhetjük, hogy az év során elhunyt.

A végbeli vitézek életkörülményei a többi véghely katonáinak körülményeihez volt hasonlatos. Több évig nem kaptak zsoldot (1633-1640), a vár állapota az elmaradozó karbantartás miatt kritikus volt. A katonák megélhetésük feltételeit különböző tevékenységekkel próbálták biztosítani. Karhatalmi feladatok vállalása, mezőgazdasági munkák, marhahajtás, portyázás, korcsmáltatás, adószedés, rablás,… Ezekre a tevékenységekre a levéltári bejegyzésekben mind-mind találunk utalást.

1646 aug.31-én Francsics Gáspár levélben tájékoztatja Batthyány Ádámot, hogy Egerszegről és Kapornakról segitséget kértek, aratni szeretnének s ez időre erősítést kérnek a városokba. Javasol Egerszegre 100-100 lovast, s gyalogot, Kapornakra 50 gyalogot s 70 lovast.

1648.július 28, Magyaródon kapornaki hajdúk garázdálkodtak. Hidvégről jobbágyok ingóságait rabolják el . Garaboncról rablott jószágot Betefán adták el . Ebben az évben 20 lovas 25 gyalogos állomásozik a várban.

1649. A vár hiányosságai - Fogytán vannak a kenyérnek. Egy jó pattantyús kellene. A várban lévő kúthoz vödör s lánc hiányzik. Az őrség zúgolódik a fizetetlenség miatt, kevesen vannak s terhes a szolgálat. A fegyelem meglazult. 25 muskétát kérnek.

1652. február  5.-én Batthyány Ádám  Rohonczban keltezett pátenst ad ki a Kapornáki vár renoválását célzó gratius laborra melyben kijelöli a Vas és Zala megye falvakat is.

Zalavár és Kapornak őrségére 1660-ból van ismét adatunk: Kapornakon 50 huszár, 50 darabont, 1 tüzér, Zalaváron 10 huszár, 100 darabont, 2 tüzér volt.

(ERŐDÍTETT ÉS VÁRRÁ ALAKÍTOTT KOLOSTOROK DÉL-DUNÁNTÚL TÖRÖK KORI VÉGVÁRI RENDSZERÉBEN-CSORBA CSABA 1974.)

1664. július 26.-án a Rába vonala felé nyomuló oszmán haderő felgyújtotta az erősséget, a vasvári békekötést követően azonban újra magyar katonák állomásoznak falai között. (A területet bejárva az feltételezem, hogy az erősség a környező dombokról belőhető volt, így hosszabb ostromnak nem tudott volna ellenállni. Felépítése és elhelyezkedése miatt a portyázások visszaszorítására volt inkább alkalmas)

Az 1670-es években a végházak királyi zsoldon szolgáló katonáinak redukcióját írta elő az Udvari Haditanács, amely Kapornakot sem kerülte el. Egyes katonák annak ellenére, hogy lekerültek a zsoldlistáról, továbbra is a várakban maradtak, voltak olyanok is, akik a kibontakozó kuruc mozgalmakhoz csatlakoztak, vagy török területen próbáltak szerencsét. A fizetetlenség, és a létszámhiány a végházak működését veszélyeztette, hatására a végbeliek több ízben protestáltak az Udvari Haditanácshoz.

Batthyány II. Kristóf 1681 júniusában kérelmezte, hogy Egervár, Kapornak, Kemend és Pölöske létszámai a korábbi állapotukba helyeztessenek vissza.

Az 1686-os felszabadító hadműveletekből a kapornaki vitézek is kivették a részüket. Nagy Ferenc vicegenerális Batthyány Ádámnak írt július 4-i levele szerint a Kapornakról táborra ment vitézlő rendek száma: 40 lovas és 25 gyalog. Egy 1687 előtti levéltári forrás a kapornaki katonaság felépítéséről nyújt teljesebb képet:

A kapitány: Kertelendi Zsigmond

1 zászlótartó

1 strázsamester 1 trombitás

4 tizedes s 46 lovas

1 gyalogos vajda,/nincs betöltve/ 1 zászlós, 1 dobos,

4 tizedes és 39 gyalogos.

Hertelendi Zsigmond valamikor 1680-as évek közepétől 1690 őszéig működött kapornak kapitányaként.

 

Kanizsa blokádját, majd felszabadítását követően fokozatosan elvesztette Kapornak vára katona funkcióját. Az erősség egy 1700-as úrbéri összeírásban még szerepel, védműveit 1702-ben vagy 1703-ban rombolták le. A plébániatemplom falai közé lassan visszaköltözött a vallási élet. Temploma 1735-től működött, és a 16. században nyílt iskolában is újraindult a tanítás. 1736 és 1779 között barokk stílusban újjáépítették az apátsági templomot is, így régi formájából sokat vesztett. Napjainkban a plébániatemplom melletti kolostorépület idősek otthonaként funkciónál. Az érdeklődők amennyiben a templomot is meg szeretnék tekinteni, a kulcsot az intézményben vehetik fel. A templomba az idősek otthona udvaráról nyíló oldalajtón keresztül lehet bejutni. A dicsőséges végvári időszakra a monostor bejáratának kerítése előtt állított kopjafa emlékezteti napjaink vándorait.

 

Pölöske

 

A Kanizsával szembeni végvidék egyik legdicsőségesebb történetével büszkélkedő helyszínéhez érkeztem. Pölöske várának 1664-es históriáját találó történelmi párhuzamokkal leginkább Leonidász és a thermopülai szoros, vagy Szondi György és Drégelyvár eseményeihez lehetne kapcsolni. A terület feltételezések szerint már a bronzkorban is erődített lehetett. A tégláit helyben vetették, égették, abból építtette a mocsárral, vizesárokkal körülvett várat 1242-1272 között a Hahót-Buzád nemzetség.

A német eredetű nemzetség (Buzád atyja, Hahót 1165 táján jött Magyarországba, az egyik nézet szerint Meissenből (Szászország), újabb nézet szerint Messendorfból (Stíria) és Zala vármegyében a Pölöske patak mellett alapította a róla nevezett falut, hol unokája I. Arnold (Buzád fia), a XIII. század elején Szt. Margit tiszteletére monostort alapított. I. Arnoldnak három fia volt : II. Arnold zalai főispán és nádor (1234-1242), I. Keled (a Hahóti-család őse) és Panyit, aki még 1272. is élt. ) jeles képviselője II. Arnold (Wertner Mór-  Az I. Hahót fia I. Buzádtól származó ún. Arnold ág tagja. Apja I. Arnold alapította Hahóton a család nemzetségi monostorát Antiochiai Szent Katalin tiszteletére. A nemzetség ezen ága örökölte a megye középső területén lévő törzsbirtokok zömét. Ő építtette Pölöske és Sztridó (ma Strogova, Horvátország) várait. 1234 előtt IV. Béla egyik bizalmi embere, 1235-1239 között Zala megye főispánja, 1240-ben Somogy főispánja volt, majd 1242-ben rövid ideig az ország nádora. 1243-ban soproni, 1244-45-ben nyitrai főispán.) aki 1242-ben Magyarország nádora is volt, lehetett a vár építtetője. A várat 1270-ben említik először, amikor Arnold fia Miklós fellázadt V. István ellen, nem ment el a koronázásra, és a várába fogadott németekkel együtt garázdálkodott a vidéken. Sőt, az ellene küldött Miklós nevű zalai ispánt fivérével együtt meggyilkoltatta. A kor kaotikus viszonyaira jellemző, hogy a király 2 év múlva megbocsátott neki, sőt mindenét visszakapta. A század végére a Kőszegiek birtokába került az erősség. A közben kihalt Arnold ág miatt a királyra szállott erősséget 1320-ban Köcski Sándor országbíró seregének kellett visszaszereznie Kőszegi Kakas Miklóstól.  A király Pölöskét 1330-ban Mikcs Szlavón bánnak adományozta, és kizárta az örökségből a Hahótok más ágait. Mikcs fia István az Ördög melléknevet viselte. Az utána következő leszármazottakat Pölöskei Ördög családként tartja számon a történetírás. Gyakoriak voltak az Ördög-családdal kapcsolatos botrányok. Többek között pénzhamisítás, nők elhurcolása szerepelt a bűnlajstromon.

A pölöskei Ördög család több részre szakadt, az örökösök osztoztak a birtokállományon. A családtagok egymás sérelmére elkövetett bűncselekményeiről, pereiről szólnak az oklevelek, levéltári bejegyzések:

-12-17 (DL-DF 13600) Rozgon-i György országbíró bizonyítja, hogy megjelent előtte Syrak-i Miklós, Peleske vár várnagya és nyugtatta Alsolindwa-i bán fiát: Pált az addig az ideig elkövetett összes hatalmaskodások: emberölés, fogságba-vetés, állatok elhajtása stb felett és az ezekre vonatkozó összes iratokat semmiseknek és a felhasználóra nézve ártalmasoknak jelentette ki. Hátán pecsét nyomai.

Zalavári hh. lt. 1/1538. 1553.  Bornak possessio  Az Olah Miklós esztergomi érsek nővérének fia: Chazar Miklós és az Ujlaky Perenc egri püspök titkára: Eanyth János beiktatása a Zala m-i Peleske castrum-beli, valamint a Peleske, Bornak, Kebynk, Senye, Kwthos, Bak, Felsewbak, Gewrbew, Napradfalwa possessio-beli  birtokraszek birtokába adomány aimén.  Ezeket a hűtlenségbe esett Peleske-i Ewrdeg Ákos / a nővérét Koshar Mihálynét megsebesítette/ veszítette el.  Az iktatásnál megjelentek: Zenthandras-i Zabo Pál és Eghazy György, Sandorhaza-i Sándor Mihály, Sandorhaza-i Eelyesy Mihály. Ellentmond: Bechwelghe-i Thoth Miklós az eredeti birtokos nevében.

Zalavári hh. lt. 1/1763. 1555.  Bornak possessio  Ewrdeg Mátyás 1550-ben az özv. Ewrdeg Lászlóné Nova-i jobbágyának 2 lovát a Nova possessio-beli közös tulajdonukat képező legelőről elhajtotta, a Bornak-i jobbágyaival pedig az ottani Gerghrethe navü rétjét kaszáltatta le.

Zalavári hh. 1*. 1/1797. 1555.

Bornak possessio  1552-ben Ewrdeg Perenc 5 Naghbak-i és 3 Kelenk-i jobbágyával az özv. Ewrdeg Lászlóné Gewrbe-i és Bornak-i jobbágyait kifosztották.

Zalavári hh. lt. 1/1801. 1557 /?/  Bornak possessio

A Pewleske.i Ewrdegh Mátyás engedélyével az ő és testvérei birtokát képező Bornak possessio valamennyi jobbágya a jobbágytelkek során egy hold telken a plebanusnak házat építettek s a telek helyett adtak az egyház szántóföldjeiből a Nagh Imre gyepe nevü részt. Amikor 1566-ban az Ewrdegh testvérek "eadem ecclesia tunc temporis plebano carente et deserta" az egyház szántóföldeit felosztották egymás közt, az emiitett csereföldet is besorolták a felosztásba, Mátyásnak pedig a plebanus házast adták, de azt már korábban testvére Perenc elfoglalta és most ós "pro allodio teneret".

Ugyan ez a Perenc 1556-ban a Mátyás Kelenk possessio-beli Nagh reth nevü rétjéről a szénáját elvitette.

Egy Kelenk-i: jobbágyát pedig, akiről azt állította, hogy tőle /Ferenctől/ szökött el, a törvényes eljárás megkerülsével visszavitette s meg sem várva a megye intézkedését, Kelenk-en egy puszta telket adott neki, s amig ott házat épit telkén "in modum inquilini" jelölte ki a tartózkodási helyét. /Az oklevél vége leszakadta hiányzik./

Zalavári hh. lt. 1/1807. 1558.  Bornak: possessio  Az Ewedegh család tagjainak egymás ellen Peleske várában, Bornak poss sessió-ban és "in insula arcic Peleske" elkövetett hatalmaskodásai.

Hozzá tartozik a teljesebb képhez, hogy a botrányok ellenére a család a vár és a település fejlődéséhez nagyban hozzájárult. Két oklevél 1421-ből arról árulkodik, hogy Zsigmond király a pölöskei vártartomány felét (Rezivel és Keszthellyel) elzálogosítja Medvei János zágábi püspöknek és testvérének Rudolfnak 10000 aranyforintért.

 1429 Ápr. 20. Hradistye. Zs. 10000 aranyforintért elzálogosítja Rezi (Zala m.) várat és felsorolt falvait meg Keszthely oppidum-ot, továbbá Pölöske vár felét Medvéi János zágrábi püspök királyi és királynéi főkancellárnak és testvérének, Rudolfnak. - Zala vm. II. 427. (DL 92575 - Festetics cs., Zala 86.) 430 Ápr. 20. Hradistye. Zs. a zalai konventhez. Vezesse be János zágrábi püspököt és testvérét: Rudolfot Rezi várba és Pölöske vár felébe (Zala m.), s zálog címén iktassa azt részére. - Zichy VIII. 24. (A zalai konvent 1421. aug. 19-i okleveléből: 875. DL 79680 - Zichy cs., zsélyi 218-B-138.)

1430-ban a település mezőváros, ahol vámot szednek.  Egy 1513-as dokumentum pölöskei barátokat említ, amely utalhat a család kolostor alapítására is. Sajnos még a 16. században is elszomorító közerkölcsökről tudósítottak az egyházlátogatási jegyzőkönyvek. 1532-ben a vár a Bécs irányába nyomuló Szulejmán szultán csapatai előtt a többi zalai várhoz hasonlatosan megnyitja kapuit.

Egy év múlva az Eördög család ismét elveszíti az 1430-ban visszakapott birtokait. A király elkobozza, mert Eördög Ákos megsebesítette nővérét, Koshar Mihálynét. Az elvett birtokokat Chazar Miklós, Oláh Miklós esztergomi érsek unokaöccse - az érsek nővérének fia - és Panyth János, Ujlaky Ferenc egri püspök titkára kapta. A birtokok: Peleske, Barnák, (Banak) Kebynk, Senye, Ewthon, Bak, Felsőbak, Görbő, Náprádfalva. A beiktatást a zalavári hiteleshely végezte. Annál megjelentek: Szentandrási Zabo Pál és Eghazy György, sándorházai Sándor Mihály és Belycsí Mihály. A beiktatásnak - Eördög Ákos nevében - ellentmondott a becsvölgyei Thoth Miklós.  1554-ben Eördögh Mátyás lánya - Zewd-i Kosár Mihály felesége - a zalavári hiteles hely előtt pert indít testvérei ellen az apjuk halála után neki járó - leányágat illető - örökségért, Pölöske vár és falu, Barnák, Kelenk, Bak, Náprádfalva és Görbő falvakból, valamint a hozzájuk tartozó Felrethbak, Henye és Kutas birtokokból. Az 1555-ös tizedkivetési összeírásokban az szerepel, hogy a falu az Ördög családé. Azt, hogy a család mekkora volt, nem tudjuk, de Ördög Ákos birtokvesztése után 1564-ben még a család négy tagja bírja Náprádfát, Görbőt, Velencét és Erdőfalvát. Nem említi az összeírás az 1553-ban beiktatott Chazar Miklóst és Panyth Jánost. Említ viszont egy szolgát, 7 puszta telket, 8 zsellért, 1 újonnan épített épületet és 10 adó alá nem eső személyt. Ugyanezt a négy települést 1566-ban már az Ördög család 5 tagja birtokolja. Elképzelhető, hogy Mátyás említett lánya pert nyert, így őt is beiktatták az itteni birtokokban. Ekkor ők 13 negyed telket birtokolnak. Alattvalóik közül 27 szegény, adó alá nem eső, 1 szolga és 2 zsellér él a birtokokon. 5 telek pedig puszta. Huszonöt év elteltével Ördögh László azt vallotta a szombathelyi káptalan előtt, hogy a Pölöske, Bak, Henye, Görbő, Náprádfalva, Kutos, /Nona  Kilingh/ falvakban az ő tulajdonát képező birtokrészeit a visszaváltásig elzálogosította Ördög Istvánnak 30 Ft-ért.

Az elkövetkező időszakban a török elfoglalja Somogy megye nagyobb részét, majd 1566-ban elesik Szigetvár is.

A portyázó és zsákmányra vadászó törökök egyre gyakrabban törnek Zala megyére. Ekkoriban lesz Kanizsa főkapitányság és rendelik alá az összes kisebb várat, így Pölöskét is.  A várak birtokosai megtarthatták kapitányi tisztségüket, így a pölöskei Ördög család is. 1569-ben a család tagjai kötelezik magukat, hogy a várban saját költségükön 18 katonát tartanak. Ekkor készült Giulio Turco rajza is az erősségről.  1576-ban a várban 35 a király zsoldjában levő katona is állomásozik. Két év múltán, 1598-ban már csak két tagja él a családnak. Ők bírnak Náprádfán 12 házat.

1600-ban Kanizsa várának elestével a kialakuló végvonalban kiemelkedő szerep jut Pölöskének. A pogány torkában amolyan elővéd szerepet tölt be, védelmezve a Szévíz átkelőjét Egerszeg irányába.  Az 1601. évi országgyűlés XXIX. törvénycikke pedig elrendelte, hogy „ne csak mindig a Rába folyó átjáróját és gázlóit őrizzék, hanem a Kanizsához közelebb fekvő többi erősséget is, tudniillik Pölöskét, Egerszeget, Kapornakot, Zalavárt, Kemendet, Nemptit, Szécsiszigetet, Szentgrótot, Szemenyét, Alsó‐Lendvát is addig, amíg Kanizsát Isten jóvoltából visszaveszik, szükség szerint katonasággal és lőszerekkel megerősítsék és kijavítsák, és azok közül kettőt vagy hármat fővéghelyül kiválasszanak”.

Mivel a portyák mindig a legkisebb ellenállás irányába mozogtak, a törökök az ellenőrzésük alatt tartott kanizsai völgy mentén észak felé húzódó úton indultak a hódolatlan területek felé. Csakhogy a völgyet - mivel az ott erősen összeszűkül - a kapornaki vár lezárta. Volt viszont egy másik, kevésbé ellenőrizhető út is észak felé, a Szévíz völgyének nyugati oldalán. A szévízi mocsár átjáróját, a keresztény területek "bejáratát" a mindössze 90-100 fős pölöskei palánk őrsége figyelte. Pölöske volt a Zalától nyugatra eső területek legmesszebbre előrenyúló, legelői álló őrhelye. Ha a török ott átjutott és az egerszegiek arról nem értesültek s nem vágták el az útját, már könnyen átkelhetett a Zalán.

A Kanizsa ellen vetett várak közül északon Pölöske és Egervár illetve Kapornak, keleten pedig Zalavár és Szentgyörgy őrségei szenvedték a legsúlyosabb veszteségeket. A török támadások súlya földrajzi és katonai helyzetük miatt nehezedett éppen ezekre a várakra. Egervár kivételével mindegyikük a védelmi rendszer legelöl álló, fontos zárópozícióban lévő, de kis létszámú, katonailag viszonylag erőtlen helyőrsége volt. A rendszer nagy várait - Kiskomáromot és Egerszeget - részben földrajzi fekvésük, részben pedig jelentős katonai potenciáljuk miatt a portyák jobbára elkerülték. így, bár ezek képezték a védelem talpkövét, a legtöbb támadást a jelek szerint az olyan kis létszámú váraknak kellett felfogniuk és elhárítaniuk, mint Pölöske vagy Zalavár. Ezek a kicsiny és névtelen várak kicsiny és névtelen helyőrségükkel gyakran súlyosabb áldozatokat hoztak az ország védelméért, mint híres-neves nagy erősségeink. (Kelenik József)

1633-1640 között nem volt zsold a Kanizsával szembeni végházakban. 1633-ban 44 kilépő 11 halott. 1638 keret 110 fő, lajstrom szerint átlagosan 85 fő. 1638-ban 50 lovas és 60 gyalogos a helyőrség létszáma, míg 1648-ban csupán 10 lovas és 27 gyalogos. Az 1631-57 közötti időszakból Pölöskén 98 halálesetet regisztráltak. 1645-ben a török családostól visz el egy hajdút, ráadásul a pestis is tizedeli a környéket. 1645-ben Pölöskei Eördögh István, Pölöske vár gazdája és a vicegenerális-helyettese Batthyánynak jelenti, hogy már vagy három hónapja igen beteg. Ha megkönnyebbülne, kéri Batthyányt, hogy engedje meg, „had mennék fel valahova, vagy Rohonczra, avagy (Német) Újvárra ferdeöshez eret vágatny." Tehát Pölöskén vagy Egerszegen még csak eret vágni tudó borbély vagy fürdős sem volt, aki segíteni tudott volna rajta. 1655-ben Eördögh ismét beteg, a házából, azaz szobájából ki sem tud menni, fájdalmas betegsége miatt „csak az ágiamban fentergek”… 1646-ban papíron 60 fő a létszám valójában csak 40, 1649-ben 41 fő. (Tóth Hajnalka) 1651-ben 10 hajdút hurcol el a török. 1655-ből értesülünk arról, hogy a várban csupán két tarack van, abból az egyik, amelyik a hírlövő, tönkrement.

1659-ben pölöskei Eördögh István törvényes örökös nélküli elhunytát követően 1660-ban Nádasdy Ferenchez kerül a birtok, ekkor a létszám papíron 100 fő körül van, ám a tényleges lajstrom szerint ennél mindig kevesebb.

(Liber Regius XII. nr. 108. 1659. jul. 16.  1659.  Baratokfalva  1. Pölöske.  Lipót Eördög István magva szakadtával Nádasdy Ferencnek adja.)  N R A 584/28 1660. Vasvári káptalan jelentése Lipót királyhoz.  Nádasdi Ferenc-t bevezeti Pölöske castrum és tartozékai Pölöske, Barnák, Barttokffalwa, Kelegh, Nagy Bak, Fölső Mena, Alsó Mena, Turoly, Hapradfalva, Görbő, Himfölde, Alsó Hoto, Felső Hoto, Eördögh Henye, Hagkutas, Kisfalud, Törpén birtokába, amelyek Eördögh István halála után a család magvaszakadtéval a királyra szálltak. A birtokbaiktatás a Peleske-i várban történt. /Sajnos nem jelöli, melyik tartozék praedium/.

Az 1664-es esztendő elhozta a vár történetének legdicsőségesebb fejezetét. A Zala völgyén előretörő oszmán haderő az útjába kerülő helyeken vagy feladták a várat vagy elmenekültek. (Bizonyos értelemben ez érthető is volt, hiszen huzamosabb ostromot nem álhatott ki egyik helyszín sem. Ha csatlakoztak Montecuccoli Rába vonala mögé siető seregéhez több haszonnal járt, mintha elkerülhetetlenül bedarálta volna őket a török hadigépezet. Másik szempontból, ha a végházak ellenállnak, és lekötik a török sereget, akkor még inkább biztosíthatták volna, hogy a császáriak a Rábán a törökök előtt átkelve kedvezőbb pozícióból várhatják a törökkel való összecsapást. Az hogy végül ez történt sokkal inkább Montecuccolin és a szerencsén múlott)

Pölöske kis erődje azonban az ellenállást választotta. A 100 fő kis helyőrség a kilátástalan helyzet ellenére úgy döntött, felveszi a küzdelmet, és megvédelmezi a Szévíz átkelőjét a többszörös túlerővel szemben. Miért döntöttek így? Mi motiválhatta őket arra, hogy az utolsó leheletükig harcolnak, és nem adják fel? Pölöske 1664-es fejezete a hősiesség, az önfeláldozás megrendítő példája az utókor számára. Szomorú tény, hogy a történet nem terjedt el annyira, és az események részleteiről angol, német, török forrásokban (Erich Prokosch 1976: Krieg und Sieg In Ungarn, Rhoads Murphy – Ottoman Warfare 1500-1700 -127. oldal (1999,2001), Özgür KOLÇAK-XVII. YÜZYIL ASKERÎ GELİŞİMİ VE OSMANLILAR: 1660–64 OSMANLI-AVUSTURYA SAVAŞLARI – 141. oldal Istanbul 2012. , Silahdar Tarihi – Köprülü Fazil Mustafa) többet találtam, mint magyar nyelven. Ezek közül sajnos 2 forrást ismertem, meg a többi elemzése a jövő kihívásai közé tartozik. Meg kell, hogy jegyezzem, hogy az általam megismert külföldi források is kiemelik a pölöskei vitézek bátor fellépését.

Zalakomár lerombolását és Egerszeg felgyújtását követően július 20-án egy 2000 fős oszmán kontingens Hussain aga vezetésével körbezárta Pölöske erődítményét. A várba vezető hidat viszonylag könnyen megszállták, de a védők össztüzet zúdítottak rájuk a falakról. Az utászok 5 kantárnyi (török súlymérték a hódoltsági területeken 1kantar-55kg) puskaporral aláaknázták a külső palánkot.  A vártemplom melletti keleti oldalon az ostromlók rést vágtak, az ellenállás ennek ellenére töretlen maradt. A templom és a külső palánk felgyújtása után a vár sorsa megpecsételődött, de a védők az utolsó emberig harcoltak. A vár bevétele során a magyar várőrség az utolsó emberig elesett… VL: „Takáts Sándor a korszak avatott krónikása egy korabeli levélből idézi: Mikor a menekülés órája ütött (volna), megmaradt néhány ember akkor is azon fáradozott, hogy minden lövő szerszámot megsemmisítsen.”

A várhely közelében az identitását kereső kisközség hagyományőrzői méltó emléket állítottak a végvári vitézek előtt.

A volt középkori templom szentélyének helyén, a vár helyére tekintő kis dombocska tetején kis emlékmű hirdeti a pölöskei hősök emlékét az utókor számára.

                         

A vasvári békét követően a várat helyreállították, és a helyőrség létszáma újra 100 fő körül mozgott. Az Udvari Haditanács végvári redukciós törekvései az 1670-es években Pölöskét is elérték. Kapornakhoz hasonlóan azok, akik kikerültek a zsoldlistáról jórészt továbbra is a várakban szolgáltak. Viszont a körülmények miatti létszám lemorzsolódást nem pótolták. Így az évtized végére a krónikus létszámhiány már a várak fenntarthatóságát veszélyeztette. Batthyány Ádám végül 1681-ben kérvényezte a régi létszámbeli állapotok visszaállítását. Ennek ellenére a létszámhiány továbbra is problémákat okozott.

A Buda felszabadítását célzó, majd Kanizsa felszabadulását  követő felszabadító hadműveletekből kivették a részüket a Pölöskei helyőrség katonái is.

A táborba induló végváriak létszáma, a zsoldjuk kifizetése és a szállításukhoz szükséges szekerek összegyűjtése július elején - amikor Lotharingiai Károly és Miksa Emánuel hadai már több, mint két hete ostromolták Budát - még mindig csak megoldandó problémát jelentett a főkapitány-helyettes számára. Július 4-i keltezésű levele részletesen foglalkozik azzal, hogy a Zala melléki végházakban milyen létszámú katonaság van (lovastisztek, közlovasok és gyalogosok), a levélhez tartozó mellékletben pedig sorra veszi, hogy egy-egy erősségből - mind a Zala melléki, mind pedig a Mura melléki végházakból - mennyi katonát rendelt Batthyány II. Ádám mellé. A feljegyzésekből azonban az olvasható ki, hogy a végházakban szolgálatot teljesítő őrség létszáma alatta maradt annak, amit a Haditanács előírt. Az erősségek jelentős emberhiánnyal küszködtek: Pölöskén például az előírt 30 lovas helyett 17-et, a 70 gyalogos helyett pedig 39-et lehetett találni. A végvári katonaság létszámának feltöltésére kínálkozó lehetőség az lehetett volna, hogy ún. szabad legényeket fogadnak fel, akik zsoldért és zsákmányért szerződtek egy-egy hadjárat idejére. De 1686-ban ez nem jelenthette a probléma teljes megoldását, hiszen - túl azon, hogy közülük is többen meghaltak vagy rabságba estek - a megmaradtak a jobb megélhetés reményében beíratták magukat a fizetésen lévő végvári katonák közé. Az egerszegi szabad vajdáról pedig tudjuk, hogy lemondott a vajdaságról. Felmerült annak a lehetősége is, hogy a közeli települések nemeseit szólítsák fel hadba vonulásra, de őket csak korlátozottan lehetett hadra fogni, kényszeríteni pedig nem lehetett.

 (Tóth Hajnalka-A kanizsával szembeni végvidék gyöngyösi Nagy Ferenc levelezése tükrében)

A felszabadító háborúkat követően a kis váracska hadi jelentősége fokozatosan megszűnt, állapota rohamosan romlott. Ezt követően „a Széchenyiek tulajdonába került az egész terület, a vár tégláiból épült többek közt a kiskastély, az útszéli kápolna, a lóistállók, magtárak, került belőlük a Teleki kastély falaiba is. (zaol.hu) „

A 18. századi urbáriumok Várerdeje birtokként említik a területet:

OL. Széchenyi cs. lt-a. P. 623. X. köt. 1740. 6. cs. l.sz. Rsz. 430. /Pag. 173./  Várerdeje  praedium  Sopron megyei officialisok által Gr. Széchenyi fivérek kérésére foganatosított conscriptio az Egervár-i, Szent Györgyvár-i és Pölöske-i Széchenyi uradalmakban. /Eredeti, magyar. Kelt. Répcze Szemeré-n. 1740. dec. 26-án./

/Az összeirást tartalmazó vastag füzet fenti pagináján a Pölöske-i uradalmához tartozó, Várerdeje praediumra vonatkozó alábbi adatok olvashatók:/

"Húszon nyolcz köbölre való Szántó Pölgyő vagyon, ez is Pölöske majorhoz munkáltatik, és most bé vagyon vetve; nyolcz kaszásra való Rittye is vagyon, melyet az Uraságh tovább való dispositiójáigh Szent Lászlói Barátok kaszáltattyák. Mint egy öt holdbul álló Cseres és Tölles, de nem épületre való Erdeje vagyon, mellyet, mivel az Makk gyakorta jól terem, ollankor hmsz darab "Sörtvéles megh hizhatik rajta."

1775-ben, 1781,1783-ban, és 1792-ben is vár erdeje puszta-ként említik a vár környezetét a Széchenyi család oklevelei. Napjainkban a vár magánterületen fekszik, ennek ellenére megközelíthető. Régészeti feltárása még várat magára. Az erdős bozótos területen téglatörmelék jelzi a falak nyomát. A föld alatt megtalálhatóak az alapfalak, de az erősen bolygatott terület terepalakulataiból következtetéseket levonni a felépítést illetően meggondolatlanság lenne. A nyugati oldal egy jelentősebb részét elszántották, az elmúlt évszázadok során. A puszta terepviszonyai viszont egy légi felvétel esetében kirajzolják a hiányzó terület körvonalait. Az átláthatóság miatt javaslom a vár lombmentes időszakban történő meglátogatását. Annál is inkább, mert a nem körültekintő vendég könnyen a kórházban köthet ki. Ugyanis a területen tanyázik az ország egyik leghatalmasabb kullancs-populációja.

 

(Köszönettel tartozom, Dr. Vándor Lászlónak a várhelyekkel és műemlékekkel kapcsolatos információkért.)

 

Források:

Nováki Gyula: A kemendi vár – Göcseji Múzeum Jubileumi Évkönyve 1950-1960.  (97-107. oldal)

Vándor László: Kemend vára  – Zalai várak sorozat – Zalai Hírlap – 1991. szeptember 7.

Zala megyei levéltár – Kemedollár helytörténeti bejegyzései

Varga J. János – A Dunántúli török ellenes harcok történetéből 1978.

Zala megyei levéltár – Nagykapornak helytörténeti bejegyzései. (Batthyány Missilisek)

Csorba Csaba: Erődített és Várrá alakított kolostorok a Dél Dunántúl török kori végvári rendszerében –SMMK 1974.)

Vándor László: Várrá lett kolostorok – Zalai várak sorozat – Zalai Hírlap – 1991. július 20.

Kelenik József : A Kanizsa elleni végvidék katonai erejének változásai 1633-1638

Zala megyei Levéltár – Pölöskéhez köthető levéltári bejegyzései. (Batthyány Missilisek)

Vándor László: Pölöske vára – Zalai várak sorozat – Zalai Hírlap – 1991. augusztus 8.

Tóth Hajnalka-A kanizsával szembeni végvidék gyöngyösi Nagy Ferenc levelezése tükrében

Rhoads Murphy – Ottoman Warfare 1500-1700 -127. oldal (1999,2001)

Özgür KOLÇAK-XVII. YÜZYIL ASKERÎ GELİŞİMİ VE OSMANLILAR: 1660–64 OSMANLI-AVUSTURYA SAVAŞLARI – 141. oldal Istanbul 2012.

 

Írta, fotózta, szerkesztette: ifj. Fidrich Tibor 

 

Folytatása következik...

0.462 mp