Nógrádi vártúra 1. rész - Diósjenő Csehvár részletesebben

Régóta foglalkoztam a gondolattal, hogy Diósjenő – Csehvárat fel kellene keresnem. Megkértem Fülöp Zsolt barátomat, legyen szíves kísérjen el. Zsolt hely és terepismerete nem várt meglepetéseket tartogatott számomra, amely igen kedves emlékké varázsolta a csöndesnek ígérkező Nógrádi vártúrát. A most kezdődő blog sorozattal a túra legérdekesebb helyszíneit veszem górcső alá, a tervek szerint februárban megjelenő Nógrád megyei vártopográfia ráhangolódásaként.

Diósjenő – Csehvár területe a Börzsöny kedvelt túrahelyszínei közé sorolható. A községbe tartó műútról már messziről látni azt az 523m magas hegykúpot, amely a két szomszéd hegy ölelésében néz farkasszemet a tettre kész turistával.

A Diósjenői Szabadidőpark parkolójától a Zöld majd piros X jelzésen mentünk fel egy napsütéses december végi délelőttön a várhoz. 40 percnyi kaptató várt rám, amelyet két-három megállással tudtam leküzdeni. Az utolsó szakasz esetén megjegyzendő, hogy a Zöld jelzésről amikor a piros X -re csatlakozol közvetlenül a várnak otthont adó magaslat alatt, két út is indul a tetőre. A szélsőt kellene választani, mivel a belső felvezető utat nem takarította ki az erdészet az útra dőlt fáktól lehetetlenné téve az ezen az útvonalon való tovább haladást. A szélső X viszont kisebb kerülővel ugyan, de felvisz a várhoz.

Az első meglepetés a vár alatt ért… Egy nagy kiterjedésű nyugati irányba elterülő plató övezi a várhoz vezető ösvényt. A területnek az általam megismert alaprajz nem tulajdonít nagy jelentőséget, megérzésem viszont azt súgja, hogy bizony itt a várhoz kapcsolódó tereprészlettel van dolgunk. A vár alatti -nyugatra kiszélesedő- plató pereménél egy nyugatról és egy a vár területével párhuzamosan futó ÉNY-i irányú út találkozik. A két út találkozásánál a peremnél egy kisebb kör alakú terasz található. Talán itt volt valamilyen kisebb épület, amely az útról érkezőket megállította. A teraszt megkerülve vezetett az út a nyugati oldalra, ahol a központi vármagot övező árok és sánc is megszakad. Itt volt a (felső)vár bejárata. A nyugati oldalon a sánc vizsgálata során vasszögek kerültek elő, és némi cseréplelet, amelyek talán a 15. századra tehetők. A vasszögek egy fa építményre is utalhatnak a nyugati bejárat környezetében.

 

 

A vár központi részét, hatalmas árok övezi, amely az északi oldalon mélyebb, a déli és keleti oldalon sekélyebb, vagyis jobban feltöltődött az idők során. A plató északi oldalának vizsgálata során egy a huszita időkből származó „parasztkard” markolatának fém betéte került elő. Az árkot övező sánc tetején az árokkal körbevett várterület kellő körültekintéssel körbejárható. Tipológiailag egy Árpád korban keletkezett vár érzetét keltette bennem a helyszín, melynek az oklevelek szerinti huszita tovább élése plusz adalék.

   

(A helyszínen történt műszeres lelet felderítés az illetékes múzeum engedélyével és támogatásával történt)

A vár platóján egy hatalmas bemélyedés található az első harmadban. Gádor Judit kutatásai szerint a kő, tégla és habarcsmaradványok kőépület maradványait sejtetnek. Tehát eddigi régészeti megállapítások szerint egy kőépület állhatott ott. Kis alapterülete (ciszterna?) miatt én kíváncsian várom, egy esetleges tudományos kutatás eredményét, hogy milyen épület lehetett, belső oldalának északi és nyugati részén pedig még felsejlenek a kőfalazás nyomai. A torony esetében elképzelhető talán az is, hogy hátrébb, a keleti oldalon lehetett (téglalap alakú), ennek is lenne a logikája, hiszen onnan is a teljes környéket szemmel lehetett tartani,nyugati irányba pedig plusz épület(ek) kapcsolódhattak hozzá. Természetesen a központi platón elhelyezkedő épület(ek) felépítését és elhelyezkedését egy alapos régészeti feltárás tudná tisztázni, amely eddigi ismereteim szerint sajnos nem történt még meg. Ez pedig nagyon is időszerű lenne, ugyanis avatatlan kincskereső kezek durva beásásaikkal, már jóvátehetetlen károkat okoztak például a központi plató északi peremén…

 

 

Története:

A várat először 1851-ben említik. Az 1890-es Archeológiai Értesítőből megtudhatjuk, hogy bizony Könyöki József is járt ebben az időszakban a helyszínen, de értékes jegyzetei elkallódtak az idők során. Fügedi Erik 1977-ben értékes információkat ad a vár történetének kezdeteivel kapcsolatban. A 30-as években Mikszáth Géza említi, míg az 50-es években Patay Pál, 1967-ben pedig Gádor Judit írja le. A Nováki-Sándorfi-Miklós szerzőhármas Börzsönyi várakról szóló 1979-es könyvében a vár felépítését és történetét is taglalja, sőt közreadja a vár felmérési rajzát is.  Az azóta eltelt 38 évben újabb források jelentek meg, amelyek kis mozaikdarabkáival ki tudjuk egészíteni a várról eddig alkotott képet.

A település az egyik honfoglalás kori törzs, Jenő nevéből eredeztethető.

Jenő várát, a rendelkezésünkre álló adatok szerint valószínűleg az 1250-es években felépítő Tekus ispán és testvérei, Bot, Bács és András, tekintélyes Nógrád megyei nemes családból, címerük alapján ítélve talán a Kacsics-nem egyik ágából származtak.

A település nevét 1274-ben a váci káptalan oklevele említette először Jenew néven. 1274-ben Tekus fiainak birtoka volt, akiknek itteni népei a falunagy vezetésével bérbe vették Tolmácsnak azt a részét, melyet a dömösi prépostság mondott magáénak jogtalanul. Ugyancsak 1274-ben Tekus fivére, Both comes berényi földjét bérbe adta Jenő település német jobbágyainak (köztük a bírónak, egy borkereskedőnek) évi 3 finom ezüst M-ért. 1282–1295 között IV. László és III. András király a Torna vármegyei Szádvárért cserébe magához váltotta Jenőt és várát a Tekus fiaktól. 1295-ben Jenő vár királyi várnagya a Csák nemzetséghez tartozó Egyed fia Sándor comes volt. 1296 előtt a Bána nemzetséghez tartozó Cseszneki Jakab fiai Jenő várának tartozékait elpusztították, ezért a király a Hont vármegyei Visket a hozzá tartozó falvakkal elkobozta tőlük. 1299-ben Sebestyén fia Miklós jenei várnagyot a Hont-Pázmány nemzetségből származó Hont vármegyei Kóvár birtokosai; Kovári Miklós fiai testvérükké fogadták és birtokaikban is részeltették.

Györffy György – Az Árpád kori Magyarország történeti földrajza IV. Budapest,1998– 254. oldal

 

A várról a XIV. századból, az Anjou korból nem ismerünk okleveles adatokat, amelyek a várat említenék. 1389-ben tűnik fel említése, amikor Mezőlaki Zámbó Miklós királyi tárnokmesternek királyi rendeletre vissza kellett adnia a Zsigmondtól és Mária királynőtől zálogba kapott javakat, köztük Jenő birtokot is. (Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár I. (1387–1399) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 1. Budapest, 1951-133.-134. oldal)

 

Ismeretlen korszak – a környék története

De mit történhetett a 1299-említés és az 1438-as Zsigmond által a Lévaiaknak történt adományozás közötti majd 140 évben? Hogyan kerülhetett a királyi birtok Salgói Miklós kezébe?

Erre pusztán jelenleg hipotéziseink vannak, régészeti kutatás és oklevelek ismerete nélkül. Hogy következtetéseink legyenek talán érdemes a szomszédos települések, valamint a Börzsöny helységeinek helytörténetét, okleveleit tanulmányozni…

Az 1300-as évek elején Csák Máté Nógrádra is kiterjesztette fennhatóságát (1302-1308 között), talán a Börzsöny sem kerülhette el az állandó csatározásokat.

A helyezetet híven példázza Nagybörzsöny története a vonatkozó időszakból:

A XIII. század végére az ország nyugati részéből kiszoruló Csák nemzetség az ország északi részén folytatta birtokszerző politikáját. Pozsony, majd Komárom, Bars, Hont és Nyitra megyére – vagy egy részükre – is kiterjesztették hatalmukat. Talán Börzsöny is behódolt nekik, mindenesetre tudunk az esztergomi érsek birtokai ellen a Hontpázmány nemzetségbeliekkel együtt elkövetett bűneikről. Az országbíró-helyettes ítéletlevelében 33 bűnüket sorolják fel, amit Lodomér érsek ellen követtek el. 1290–1293 között az esztergomi birtokokon, Börzsönyben is hatalmaskodott a Hontpázmány nemzetséghez tartozó Bényi Kázmér és Pásztói János és Miklós, akik Csák mester szolgáival együtt ott egy jobbágyot agyonütöttek és több embert megsebeztek. Elvittek harminc ökröt, hat lovat és hat ekére való ökröt és lovat, amiért háromszáz márkára büntették őket. Marcell országbíró 1293-ban hozott ítéletével elkobozta a Pásztói testvérek kemencei birtokát. 1294-ben huszonnyolc lovat és hatvan szarvasmarhát vitt el Lampert István László, és két embert meg is gyilkoltatott. 1295-ben a Hontpázmány grófok közül Kázmér fiai is erőszakkal léptek fel Börzsönyben, de több az esztergomi érsekhez tartozó birtokon is. Ismét megöltek egy jobbágyot, elvittek harmincegy lovat, tíz barmot, majd nyolc lovat és nyolc ökröt. 1311-ben Csák Mátét egyházi átokkal sújtották, s hívei elfoglalták birtokait. Úgy tűnik, falunkat is sajátjuknak akarták tudni, mert 1312 előtt Csák Máté híve, Ibur fia István szemet vetett Börzsönyre és elfoglalta a falut, az érsekség itteni ezüstbányáját és jövedelmeit is jogtalanul bitorolta, s ezzel kétszáz márka kárt okozott Tamás érseknek. Az érsek természetesen tiltakozott a földfoglalások ellen, és a veszprémi káptalan tárgyalta a bitorlók ügyét. Mindezek az esetek egyrészt rámutatnak azokra az ellentétekre, melyek az Árpád-ház politikáját támogató Lodomér érsek és az Anjou-uralmat ellenző nagyurak, illetve az Anjou-házi Károly Róbertet támogató Tamás esztergomi érsek között folyt.

Talán a kis királyi vár ebben a korban pusztulhatott el, a királyi hatalomra fittyet hányó Csák Máté fegyvereseinek keze által ?…

Szécsényi Tamás Károly Róbert oldalára állt, a király hatalmának megszilárdítása után a környéken birtokadományokban részesítette (leszármazottai vették fel a Salgói nevet.)…

Tehát a történet 1299 és 1438 közötti korszak szinte ismeretlen, újabb adatok hiányában pusztán feltételezéseink lehetnek. A XV. századtól azonban az oklevelek segítségével közvetve vagy közvetetten újra rekonstruálni lehet a Csehvár történetét.

Itt az előzmények estén Salgói Miklós kapcsán meg kell említenünk egy 1424-es esetet, amely a birtokok későbbi sorsát nagyban meghatározták.

1424 júniusában – Luxemburgi Zsigmond Salgói Miklóst hamis pénz verése, hatalmaskodások, (pl.: 1423. nov. 19. Garai  Miklós nádor előtt az esztergomi érsek panaszt emel Salgói Miklós ellen, aki Perechen-i, Mykola-i és Orsani, valamint szakállosi jobbágyokkal Kemenche-n és a Kemenche és Perechen közti völgyben a termést elvitték, jobbágyait megverték.) engedetlensége és erkölcstelen életmódja miatt - mivel együtt élt Garai János feleségével, Hedvig mazóviai hercegnővel -, megfosztotta minden birtokától, sőt a király parancsára a Hont vármegyei Salgót és Benevárat földig lerombolták. Az uralkodó a garázda bárót száműzetésre ítélte. Salgói Miklós Velencébe menekült el, ahol 1438. január 19.-én meghalt.

Zsigmond király az elkobzott birtokok egy részét 1437-ben Léva Cseh Péternek zálogosítja el.

(DL‐DF 65884: Zsigmond király, minthogy Lewa‐i Cheh Péter erdélyi vajda az ország szükségletére –különösen mióta erdélyi vajda lett – 10 000 magyar aranyforintot költött és neki 3000 ugyanolyan forintot kölcsönzött, zálogul leköti neki néhai Salgo‐i Miklós Pazthoh, Zakalos, Mykola, Perewczen, Lomtho, Zalaba és Orsan Hont megyei, Jenew és Zakolya Nógrád megyei birtokait és amikolai, jenői és szakolyai vámjait minden haszonvételükkel és tartozékukkal. – Az oklevelet a császári titkos pecséttel erősítették meg. Átírta Zsigmond király 1437. december 7‐én kelt oklevelében.)

Zsigmond halála után Habsburg Albert király 1438 márciusában az elzálogosított birtokot Léva Cseh Péternek adományozza.

 (DL‐DF 30798: A váci káptalan bizonyítja, hogy megkapta Albert király oklevelét, amelyben a király figyelembe véve Cheh Péter vajdának, a néhai Saro‐i Péter fia László fiának szerzett érdemeire való tekintettel, amelyeket már apósával Zsigmond királlyal és a szent koronával szemben szerzett, két királyi birtokát: Zokolya‐t és Jenew‐t, amelyek azelőtt a néhai Salgo‐i Simon Bán fiának: Miklósnak a tulajdonai voltak, de annak ... miatt Zsigmond királyra és így őreá is háramlottak, azok minden tartozékával a nevezett Cheh Péternek adományozta és be akarja őt azok tulajdonába vezetni, azért meghagyja a káptalannak, küldje ki a testimoniumát, hogy annak a jelenlétében ... mint királyi ember a szomszédok meghívása mellett vezesse be a nevezett Péter vajdát azok tulajdonába. Datum ... anno Domini 1438. ‐ A káptalan kiküldte /febr. 27./ kiszálltak az említett két birtokhoz és bevezették Péter vajdát azok a tulajdonába anélkül, hogy bárki is ellentmondott volna.”)

A Lévai család nemesi előnevét a Bars megyei Léva váráról vette. 1318-ban még a hírhedt kiskirály, Csák Máté birtokolja, később királyi majd királynéi vár lesz. Zsigmond király 1388-ban adományozta Sárói Lászlónak, a Lévai család ősének. Lévai Cseh Péter tehát házasságával megszerezte a jelentős Treutel-birtokot is. Övé lett Treutel Miklós Pozsega, Valkó, Fejér és Bodrog megyei jószágain túl Tolna megyében Bolta, Oroszló, Szentmihály, Kerekliget, Vargány, Köblény, Szalatnak, Hillje, Bikal, Kozár és Maróc. Cseh Péter ezen birtokokra úgynevezett „új adományt” eszközölt ki Zsigmond királytól 1427-ben és 1428-ban. Ezt akkor adták a királyok, amikor egy nemes nem tudta igazolni a ténylegesen a kezén lévő birtokaihoz fűződő jogait.

Az 1400-as évek közepétől tűnik fel újra az oklevelekben Jenő vára. Ebből azt lehet feltételezni, hogy a vár újjáépítése Lévai Cseh Péterhez, de leginkább Lászlóhoz köthető.

Lévai Cseh Péter halála (1440) után fiának, apja özvegyével Katalinnal folytatott zálog vitája nem volt mentes az erőszaktól sem. Erről tanúskodik a Budai káptalan 1447-06-24-i oklevele.

(DL‐DF 65893 : „A budai káptalan előtt Lewa‐i néhai Cheh Péter fia: László – fiának: Péternek terhét is magára vállalva – annak a 300 arany (auri puri) forintnak zálogául, amelyben az országos rendek a nemrég Pest városában tartott országgyűlésen fenti Péter özvegyének: Katalinnak elfogása és a neki okozott károk miatt elmarasztalták őket, átadja a Nógrád megyei Jenew birtokot minden haszonvételével, jövedelmével és census‐ával Katalinnak úgy, hogy ő azt 300 forint értékben bárkire hagyhatja, László és Péter viszont csak az összeg lefizetése után vehetik azt ismét birtokukba, ellenkező esetben az özvegy – vagy hagyományozottja – ellenében a tényből következően hatalombajban vesztesként fognak elmarasztaltatni.”)

 

Egy 1448. augusztus 17-i keltezésű oklevél szerint a 300 Ft megfizetése után a birtok visszakerült László tulajdonába.

( DL‐DF 14189: „A garamszentbenedeki konvent bizonyítja, hogy megjelent előtte Lewa‐i Cheh Péternek, volt erdélyi vajdának az özvegye: Katalin és ily bejelentést tett: Jóllehet Lewa‐i Cheh Péter fia László régebben két nógrádmegyei birtokát: Jenew‐t és Zakolya‐t neki 300 arany forintért elzálogosította, mivel most a zálogösszeget tőle visszakapta, nyugtatja őt a 300 forint vissza fizetéséről, egyúttal a két birtokot visszaadta neki és a zálogleveleket semmiseknek jelentette ki. „)

 

1456-május 28-i keltezésű a veszprémi káptalan azon oklevele (DL‐DF 15075), amelyből arról értesülünk, hogy Újlaki Miklós erdélyi vajda és macsói bán Axamit Péter huszita vezértől 2200 Ft-ért visszaváltotta Jenő várát, és egyes Nógrád és Hont megyei birtokokat. De mivel Lévai Cseh László fia az összeget megfizette neki, így a várat és a felsorolt birtokokat a rendelkezésére bocsátotta. (Axamit Péter 1458 május 21.-én esett el Sárospatak mellett a királyi hadakkal vívott csatában.)

A visszavétel és a husziták után mások rabolták a környéket: Lévai Cseh László familiárisai és jobbágyai a Váci püspök birtokai kárára hatalmaskodásokat követtek el, melyet egy 1458-szeptember 6.-án a Váci káptalan által kiadott oklevél (DL‐DF 59475) szerint a püspökkel való egyezség zárt le. Cseh László kifizette az okozott károkat.

(A váci káptalan bizonyságlevele arról az egyezségről, melyet Vince váci püspök felperes és Lévai Cseh László alperes fogott bírák közvetítésével kötöttek Cseh László név szerint felsorolt familiárisai továbbá jobbágyai által Jenew possessióban /Nógrád m./ levő erősségből a püspök javain és jobbágyain elkövetett hatalmaskodások: kártevések, házak felégetése, jobbágyok megölése és állatállomány elhajtása miatt indult perekben és amelyben Cseh László vállalta, hogy az okozott károk fejében a püspöknek 450 magyar arany forint kártérítést fizet).

1459. április 24.-én éjjel Cseh László gondatlansága (zálogba adta a várat és a birtokot, ám az őrzésre a szerződésben vállat kötelezettségei ellenére nem fordított kellő figyelmet) miatt újra a husziták kezébe kerül rövid időre a vár a Benedek és Pál plébánosok az esztergomi kanonokhoz intézett 1460-as jelentése szerint

(DL‐DF 15467: „Még 1459‐ben, a nagyböjtben, Letare vasárnap (márc.4.) körül megjelent a budai káptalan előtt a nevezett Cheh László és magára vállalva János nevű fiának a terhét, a nógrád megyei Jenyew nevű birtokát a benne lévő vámmal és minden más tartozékával 200 magyar arany forintért Themeskezy Bálintnak és 344 magyar arany forintért Tharcha‐i Jánosnak zálogosította el oly módon, hogy az összesen 544 magyar arany forintért Szent György napjáig azt bármikor visszaválthatja, de ez ünnep elmúltával csak egy év múlva van joga azt visszaváltani, amikor a zálogba vevők kötelesek azt a zálogösszeg ellenében visszaadni. Vállalta Cheh László, hogy a város és a vám békés birtokában meg fogja őket mindenkivel szemben védeni; ha ezt nem teljesítené, a budai káptalan oklevelében foglaltak alapján Bálint és János beléphetnek, Lászlónak a Zakalospasthoh, Pewrechen és Lewa birtokoban lévő oly birtokrészeibe, amelyek Jenyew birtok és a benne lévő vám értékével egyenlő értékűek. Ha azután László ezekben sem védené meg őket, az összeg kétszeresében és a vesztett párbaj büntetésében marad el velük szemben és esküszegővé lesz, amikor az esztergomi érsek vagy a vicariusa csupán egy idézés alapján ítéletet hozhat ellene, amint mindez a budai káptalan oklevelében foglaltatik. Amióta azonban ily feltételekkel beléptek a zálogbirtok tulajdonába, attól kezdve László kezdte a Jenyew birtok felett épült várát illetőleg várkastélyát kevésbé őriztetni, és legfeljebb 3‐4 familiárist tartott abban annak a megvédésére, ami teljesen elégtelen volt, úgy hogy mikor Nesa‐i János és László ezt megtudták, ugyanabban az évben Szent György napja (ápr.24.) körül a várkastélyt titkon megrohanták, a kevésszámú familiárist onnan kivetették, majd cseheket, az ország ellenségeit hozták be abba, akik azután a birtokot, vámot és annak minen tartozékát elfoglalták tőlük, 600 arany forintnyi kárt okozva nekik, aminek tuljadonképpeni okozója Cheh László volt, mivel nem őriztette eléggé a várat, és kérésükre később sem igyekezett a várat az ellenségtől visszaszerezni s így nem tudta őket a birtok tulajdonába megvédeni. Amikor pedig ők a megállapodás szerint Cheh László más birtokaiba akartak belépni, azt sem engedélyezte és nem engedi ma sem, magára vonva az összeg kétszeresének, a vesztette párbaj és a becsületvesztés büntetését. Mindezt az actorok 4.000 arany forint ellenében sem viselnék el. ‐ A libellushoz mellékelve vannak azok a kérdések is, amelyeket a tanukhoz intézni kellett.”

 

 

A vár ezt követően visszakerült Cseh László birtokába, mivel a következő híradás már egy újabb zálogszerződésról szól.

1463-ban Lévai Cseh László (1467 m.) és fia (János-m. 1493 előtt) A Lévai és Jenői vár felét egyéb Bars, Hont, és Nógrád megyei birtokokkal 4150 Ft-ért elzálogosították Guti Országh Mihály Nádornak és fiainak. A február 6.-án a zálogösszeg visszafizetésének módozatairól kötnek egyességet a Sági Konvent előtt. (DL‐DF 108048)

1511-április 9-i keltezésű azon oklevél (DL‐DF 49111 ), amelyben II. Ulászló király utasítja a Budai káptalant, hogy Guti Országh Mihály fiait: Mihályt, Imrét, Ferencet és Jánost a Lévai Cseh Lászlóval kötött örökösödési szerződés értelmében vezesse be Jenő vár és tartozékai valamint egyes Vas és Pozsega megyei kerületek és várak birtokába és az ottani királyi jogba. Ez arra enged következtetni, hogy Jenőt nem csak posessio-ként említi az oklevél, hogy a vár ekkor még létezhetett.

Egy 1524. május 7.-i II. Lajos által kiadott oklevél azonban már csak a birtokot említi.

„Bude. sabbato prox. p. f. ascensionis Domini. Lajos király a fehérvári keresztesek konventjéhez. Minthogy ő hozzájárulását adta azon adományhoz és átíráshoz, amelyet Wylak‐i Lőrinc, Bosznia hercegének, országbírónak az oklevele szerint Lewa‐i Zsigmond, Bars megye comese tett felesége: generosa domina Anna Petrowyth de Zwroklyan és mindkét nembeli örökösei részére super totali oppido Pazthoh vocato és az ott épült kőből való nemesi ház és curia felett, továbbá a Hont megyében fekvő Mykola, Perewczen és Zakalos teljes birtokok felett, és a Jenew meg Zokolya nevű birtokok felett Nógrád megyében, azonkívül Zapolya‐i Jánosnak, Szepes földje örökös comesének és erdélyi vajdának a kérésére a nevezett Anna úrnőnek és örököseinek adományozta minden királyi jogát, mely őt a fenti javakban bármi címen megillette és be akarja őt azokba és a bennük lévő királyi jogba vezettetni, azért meghagyja a konventnek, küldje ki a testimoniumát, akinek a jelenlétében Emericus de Fyzesmegyer, aut Franciscus de Thessa, vel Mathias de Felsewdersenye, sew Emericus de Ilmer, sive Stephanus de Horwathy mint a királyi curiából kiküldött ember szálljon ki Pazthoh városához, Mykola, Perewczen, Zakalos, Jenew és Zokolya birtokokhoz és a szomszédok jelenlétében vezesse be azokba és a bennük lévő királyi jogba a nevezett Petrowyth Anna úrnőt, az esetleges ellenmondókat vele szemben a királyi személyes jelenlét elé idézve. Átírta: 1524. ..., Fehérvári keresztes konvent. (Aug. 26. után.)”

A vár felhagyása majd pusztulása igazodva az eddigi elképzelésekhez a XVI. század első harmadára tehető.

 

 

Források:

Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. IV. Liptó, Máramaros, Moson, Nagysziget, Nógrád, Nyitra, Pest és Pilis megye. Budapest, 1998. 720 lap + 6 térképmelléklet.

Fügedi Erik: Vár és Társadalom a XIII. században. Budapest,1977-Akadémiai kiadó

Nováki Gyula – Sándorfi György : Középkori Várak Nógrád megye Nyugati felében (1992-Műemlékvédelem)

Dénes György: A Bódvaszilasi-medence 700 éves története (Borsodi Kismonográfiák 16. Miskolc, 1983)

Arch. Ért. 1890. 351.

 

ifj. Fidrich Tibor 

 

Folytatása következik...

 

2017. februárban jelenik meg a Magyarország Vártopográfiai sorozatának 4. - Nógrád megye várait bemutató kötete...

Megrendelhető a kiadónál, a  civertan@civertan.hu  e-mail címen. 

 

 

CIVITAS INVICTA – Gondolatok Szigetvárról

Az Idei év túrasorozatát nem szerettem volna úgy lezárni, hogy nem voltam Szigetváron. Újabb látogatásommal tisztelegni szerettem volna a 450. évvel ezelőtt történt események előtt. 7 éve jártam utoljára Szigetváron, az eltelt idő új megvilágításba hozta az akkor látottakat. Szerencsém és Balogh Zoltán jóvoltából alkalmam nyílt megismerni Lebedy János várkapitányt, akinek értő és lebilincselő kalauza felejthetetlen élménnyé varázsolta a látogatást.

A túra egyik nem titkolt célja az volt számomra, hogy a város mai területét bebarangolva azonosítsuk az egykori Óváros részleteit a jelenlegi városképben. Szigetvár egyike az egyik legjobban tárgyalt várainknak, mégis felépítésében számos tisztázatlan kérdés akad, amelyet a jövő régészeti kutatásainak kell majd megválaszolnia.  A Városrészek leírásánál a források szerzőinek írásait (Németh Béla, Bende Lajos, Dr. Papp László) használtam fel gyűjtöttem össze, de a minél nagyobb objektivitás kedvéért az elkészült cikket megmutattam Lebedy Jánosnak, hogy észrevételeit tegye hozzá az elkészült íráshoz. János hozzászólásait zárójelbe tettem, és pirossal jelöltem, és érintetlenül hagytam ott, ahol a téma megítélése szempontjából még objektívebbé válhat az adott rész. Az én személyes véleményemet zárójelben és kivastagított fekete karakterekkel lehet olvasni az adott rész esetében. Ezzel is szerettem volna illusztrálni, hogy Szigetvár esetében is számos szegmens igényel további tudományos vizsgálatot, és hogy mennyire eltért a kutatók véleménye az idő előre haladtával és az ismeretek bővülésével.

A 4 elkülönülő elem nagyszerűen beazonosítható a terepalakulatok alaposabb vizsgálatával. A Rendőrség épületének falán emléktábla hirdeti, hogy itt állott egykor az Óváros Északi kapuja (Vár u. 10.). Az Északi kaputól a Külsővár kapujáig (amely a Nádasdy bástyától kicsit keletebbre, a mai barokk óratorony és a Nádasdy bástya között álhatott) egy hosszú híd vezetett, amelynek közepén fa őrtorony állt. Láncos felvonóhíddal rendelkezett, melyet éjszakára mindig felvontak. Az őrtorony ábrázolása feltűnik nagyon helyesen egy két korabeli metszeten de sajnos nem mindegyik ábrázolja ezen részletet. A Kumilla Hotel mögötti területen jól látszik az a tereplépcső, amely kiadja az Óváros északi vonalát. Az Északkeleti oldalon a Bástya söröző kertjében (volt Olvasóegylet kertje) érzékelni lehet az egykori Bagotay bástya körvonalát, sőt a bástyától kiinduló az Óváros keleti határát jelentő tereplépcső, egy részlete is kiválóan megfigyelhető.  Feladata a Hegybástya és a Pécsi kapu lövegeivel összedolgozva az ellenség faltörőit megsemmisíteni, és az alatta úszó vízimalmot (vár malma) megoltalmazni. Itt kell megemlíteni, hogy az Óvárosnak három bástyája volt, amelyeket az építtetőkről, Baranyai megyei nemesekről neveztek el, akik oltalmat nyertek az erősségben.

 

 

A Bagotay bástyát a Pécstől nyugatra húzódó dombok alján létesült Bagotán lakó Bagotay család építette. A Vígadóval szembeni (József Attila u.9) ház falán emléktábla jelzi az egykori Pécsi kapu helyét. A kaputól vezetett az akkori országút Pécs felé. (Először derékszögben északnak fordult, majd a mai Szabadság utca nyomvonalán haladt egy darabig majd keletnek fordult, és Turbékon keresztül futott Pécsig. A kapu lényegében egy kaputorony volt előtte sorompóval. Az ostrom előkészületei során a Pécsi kaput és a Patai, Tizedes, vagy Kanizsai kaput is földdel töltötték fel.  A kaputól kisség délre, de az egykori keleti fal mentén találjuk a Ferencesek Templomát és Rendházát. (A helyén a török időkben dzsámi működött, valószínűleg az épület építőanyagát használhatták fel a ferencesek építkezéseiknél) Udvarán Lebedy várkapitány különleges helyszínre hívta fel a figyelmemet. Egy falrészletet mutatott, a hagyomány szerint ott ezen a helyen sikerült a töröknek áttörni a falakat, és bejutnia az Óvárosba. Feltehetjük a kérdést joggal miért a keleti oldal? Ennek véleményem szerint két fő oka lehetett. Ez egyik, hogy az Óváros Késás bástyája és a Bagotay bástya közötti hosszú szinte egyenes falszakasz teljes védelmét a két bástya oldalazó tüze nem tudta lefedni. A másik ok, hogy az Almás patak felduzzasztott mocsaras vizének kiterjedése itt kisebb volt, mint a nyugati oldalon. (Lebedy János: „Itt ha jól értelmezem árok volt és nem mocsár, de a mocsár is nyílt vizű, tiszta tó volt errefelé, csak az ártér északi része volt a duzzasztás miatt körül mocsaras, sásos. Egyértelműen, nyílt víztükörről van szó.”)  Nem véletlenül kezdte Ali Portug ezt az oldalt lövetni ágyúival. A délkeleti sarkon állt a Késás bástya, melyet építtetőjéről, Késás Pál dunántúli főkapitányról neveztek el. (Zárda utca 14. – Késás bástya helye) Az Óváros Déli oldala a Szecsődi Máté út és a Rákóczi út becsatlakozásának vonalában futott. A Henyey bástya és a Késás bástya közötti távolság 208 lépésnyi, kb. 150-160 méter. Az Óváros délnyugati sarkán állt a Kerecsényi László várkapitány sógora Henyey Miklós által épített, majd róla elnevezett Henyey bástya állt. 

 

 

 

 

A nyugati és a déli oldalt nagy kiterjedésű, rendkívül mély mocsár vette körül, nem is itt kezdték a városrész lövetését. Az mély ingoványos tó mellett a nyugati oldal falai 10-12 m (Lebedy János: „szerintem itt max 4-6,max a bástyák kívételek, míg a várnál a 6-8 m a lehetséges, de ott a kanizsai adatok referálhatók.”) magas baronafalu palánkfalak voltak. A nyugati oldal legjelentősebb eleme a Patai vagy Kanizsai kapu. Szokták egyes forrásokban Tizedes kapunak is nevezni. Ez egy kőkapu volt, melynek alapjait a közeli ház pincéjében meg is találták. (Lebedy János: „a rózsaszín ház pincéje boltozott, de még eddig hivatalosan nem azonosították azt a Patai kapuval”) A kapu közelében, a mai Flórián szobor helyén sorompó állt. (A Patai kapu vagy Tizedes kapu volt az Óváros nyugati bejárata, ott szedték a bejövő eladó népektől az adót. A városba belép attól balra esik a kapu) Az ostrom során a kapu közelében haltak hősi halált Radován Jakab és Dandó Ferenc hadnagyok, akik kitörésükkel a töltés bontását akarták hátráltatni. A tragikus kitörési kísérlet után Zrínyi több ilyen akciót már nem engedélyezett. Radován Jakab a kapu közelében a töltést lezáró sorompónál esett el, míg társa Dandó Ferenc onnan kb. 180-200 méterre a töltés város felöli irányának jobb oldalán felállított ágyúállás közelében. A patai kaputól északra nem volt bástya az északnyugati oldalon. Talán a mély mocsár nyújtotta természetes védelem miatt gondolhatták azt, hogy az oldal nem kell bástya? Kaptam olyan információt is, mely szerint az Óváros elfoglalása után erről a lehetséges bástyáról még nagyobb veszélyben lett volna a Nádasdy bástya és a külsővár bejárata. Nekem jelenleg a kéziratát olvasva egyezik a véleményem Bende Lajosával. Súlyos hiba volt az Óváros Észak Nyugati oldalán a bástya hiánya. Ugyanis a lehetségesen emelt bástya oldalazó tüzével, a töltés lebontását késleltetni lehetett volna, vagy szerencsésebb esetben megakadályozni.

 

 

 

Hancz Erika az Óváros felépítését egy nagyszerű tanulmányban foglalta össze, az alábbi idézetek ezen írásból ragadnak ki részleteket, az Óvárosra vonatkozóan.

Hancz Erika: Szigetvár az 1566. évi török hadjárat idején. A vár és a város történeti és régészeti kutatásai - Fiatal Középkoros Régészek IV. Konferenciájának Tanulmánykötete. Szerk.: Varga Máté 2013.  149-158.

„Az Ó- és az Újvárost széles és mély árok vette körül, melyet az északkeleti irányból érkező Almás-patak két ágából töltöttek meg vízzel. A vízszint optimalizálását a város nyugati oldalán lévő 7,5–8 méter széles és 520 méter hosszú földtöltéssel oldották meg, mely felfogta, és tóvá duzzasztotta a vizet. Ezen a töltésen keresztül egy út vezetett ki a városból nyugati irányban. A délkeleti részen pedig, ahol a patak elhagyta a tavat, egy gát szabályozta a vízszintet. A tó az egykori vízrajzi viszonyokat figyelembe véve a vártól nyugatra 420–600, keletre 260–440 méter hosszan nyúlt el.

...Mindegyik egységet külön megerősítették gátakkal, árkokkal, mellvéddel, és a sarkokon rombusz alakú bástyákkal látták el őket. A bástyák háromszoros sövényfonadékból készültek, melyeket vasrudak és kötelek tartottak össze, közüket földdel töltötték ki. Előnye az volt, hogy ily módon sok lovast befogadó és így a törökök ellen hatékony erősségeket lehetett felépíteni, hátrányát viszont az jelentette, hogy harminc-negyven évente a tölgyfaoszlopok elkorhadtak, így újra és újra cserélni kellett őket. Hátránya volt még, hogy az ellenség könnyen felgyújthatta ezt a konstrukciót. A földgátak a várban és az Óvárosban hat méter magasak voltak, a mellvédek belső falai pedig két-három méter vastag téglafalból készültek. A gátfok magas és széles volt.

…Az Óvárosnak három bástyája volt. Északi és nyugati oldalán az előbb leírt tó, déli és keleti oldalá n a tóból táplált vizesárok védte. A külső gátak falában helyezték el a kapukat és tornyaikat. Az Óváros nyugati vagy másként Patai-kapujától a gát tetején az előbb említett út vezetett Kanizsa felé. Ezen kívül a fő közlekedési úthoz vezető keleti, vagy másként Pécsi-kapu egy toronnyal is rendelkezett. A Patai és a Pécsi kapukat a török ostromkor a védők földdel betömték, hogy ellenállóbbá tegyék ezeket a kritikus pontokat. Az Óvárost kelet és dél felől a vizesárok külső részén egy sánc is határolta.31 Viszont keleti oldalának hossza négyszáz méter volt, így a két keleti bástya túl távol került egymástól.32 Az Óváros közepén, a piactéren, egy magaslaton állt a kéttornyú főtemplom. (A 17. századi metszetek egy részén már csak egy tornya ép.) Zsámboky János 1558. évi leírása szerint a város nyugati oldalán szintén gabonaőrlő malmok álltak, melyek minden valószínűség szerint 1566-ban is működtek.33 Ez a városrész hatékonyan csak a keleti oldalról volt támadható, teljes nyugati oldalán a négyszáz-négyszázötven méter széles tó határolta. Északkeleti szögleténél egy tóparti vízimalom állt. A déli részén, az Újvárostól elválasztó palánkfalak és az árok mentén, a mai szigetvári Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola udvarán 2010-ben volt egy kis ásatásunk, melynek során sikerült kimutatni az Újvárosba vezető kapu melletti vaskos középkori tölgyfaoszlopok helyét és a kisebb átmérőjű, más konstrukciójú, vékonyabb, kettős oszlopokból álló későbbi török palánkfal vonalát is.”

Az Óváros Zrínyi Miklós kapitánysága idején sűrűn beépített volt. A házaknak csak kis udvarai lehettek. Kert csak a Monostor és Török Bálint kastélya mögött lehetett, máshol a szűk hely és a hasznosabb felhasználás miatt erre nem volt lehetőség. ( A felépítés és a kastély létezését csak régészeti kutatásokkal lehetne cáfolni, vagy igazolni, a városszerkezet felépítésére vonatkozóan a Szakály féle tanulmány is hasznos forrásként szolgálhat-a szerk.) A mai Zrínyi téren a templomtól északra levő banképület helyén állott az Enyingi Török család kastélya, melyben Istvánffy Pál, az ismert történetíró édesapja lakott családjával. A kastélytól északra állott a Siebmacher, Zündt, metszeteken is ábrázolt kéttornyú templom, az oldalában monostorépülettel.  Ettől keletre kezdődött a piactér, amely egészen a keleti oldal palánkjáig terjedt. Itt tartották a messze földön híres Szigeti vásárokat.  A Horváth Márk téren és a térbe torkolló utcák környezetében iparosok (csizmadiák, szabók, fegyverkovácsok, mészárosok, puskaművesek műhelyei, boltjai sorakoztak. Sor egy-egy csapszék, vagy élelmiszerkereskedés szakította meg.  A többi utcában földművesek és fuvarosok laktak. A Pécsi kaputól délre a mai Római katolikus templom környezetében állhatott a Ferences rendieknek egy temploma és kisebb monostora. (Lebedy János: „a kérdést több helyi kutató is vizsgálta, de a ferencesek, vagy más szerzetesrend ittlétére nem tudunk okleveles bizonyságokat felmutatni, nem bizonyítható ez a rend története alapján”) A városfalak aljában futó kis utcákban levő házakban gyalogos katonák voltak elszállásolva, hogy az esetleges támadás esetén minél előbb a falakon tudjanak teremni. Mind a ferences rendi monostorban, mind a piactér szélén levő nagytemplom melletti monostorban Kerecsényi László kapitánysága idején még élhettek papok, akik nagy valószínűséggel az ostrom előtt elköltöztek Szigetből.

 

Újváros

Az általam megismert tanulmányok és források alapján ez a legkevésbé kivesézett része az erődítés komplexumnak. Ennek ellenére a közelmúltban megismert források segítségével kísérletet teszek a felvázolására. Az Újváros Farkasits Gergely kapitánysága alatt kezdett épülni, ekkor területét a négy oldala felöl csak egy nagyobb árokkal vették körül. A déli oldal közepe táján, (ahol egy utca vezet a Máv raktáraihoz) állhatott a külső Siklósi kapu, mely egyszerű palánképítmény lehetett tetején ágyukkal ellátva. Ennek a külső kapunak kellett volna a két oldalbástya segítségével a török rohamait feltartóztatni. Zrínyi szerette volna megerősíteni az Újvárost, ahogyan erre a Károly főhercegnek írott leveléből is következtetni lehet. Ha 10-15 napig egy megerősített Újváros fel tudja tartóztatni az oszmán sereg rohamait, talán az ostrom végkimenetele is máshogyan alakul. A valóságban a gyenge erődítménykapuját és oldalbástyáit már az első nap betörték a török ostromágyúk. Az Újvárosban jobbágycsaládok élték tevékeny mindennapjaikat. Ha figyelembe vesszük, hogy Horváth Márknak és Zrínyi Miklósnak a vár fenntartásához, karbantartásához legalább 180-200 emberre volt szüksége. Ezek az emberek a korhadó palánkok cseréjét végezték, illetve a földtöltések magasítását karbantartását. Bende Lajos kalkulációi szerint legalább 200 szalma és nádfedeles jobbágyház állt az Újváros területén kissé keletre eltolódva. Már 1557-ben jöttek jobbágycsaládok Valkó Verőce környékéről Szigetbe a Török elől menekülve. Farkasits Gergely, Horváth Márk, Zrínyi Miklós szívesen látták ezeket az embereket, mert ebben az időben a vár környéke már szinte teljesen kihalt volt. Így a vármunkára embereket szinte lehetetlen volt találni. Nemcsak a török irtotta a környéket, hanem például Kerecsényi is mint ahogyan arról ő maga is beszámolt, vagy 40 falut égetett fel, hogy onna a török se adót, se élelmiszert, se rabszolgát, vagy élő munkaerőt ne remélhessen.  A kialakításánál fontos szempont lehetett, hogy Észak felöl az Óváros, Nyugat és Kelet felöl a felduzzasztott Almás patak által kialakított mocsár védte, így délre lehetett leginkább támadni. Az Újváros Északi határvonalát a mai Szekcsőy Máté utca képezi, A külső Bástya utcától a nyugati ingoványos mocsárig. Tinódi Lantos Sebestyén iskola udvarának környezete. A két városrészt elválasztó vizesárok maradványát a Gimnáziummal szemben levő iskola udvarának felbontásakor lehetett azonosítani (Bende Lajos)

 

A területen Hancz Erika és Bertók Gábor végzett ásatásokat 2010-ben. („Óvárost és az Újvárost is masszív palánkfal-rendszer vette körül,illetve a kettő között egy széles vizesárok húzódott,melyen híd ívelt át. A vizesárok és a palánkfalak egy kis szakaszát sikerült megfigyelni a 2010-es szigetvári ásatáson. A Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola bővítése kapcsán a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal teljes megelőző feltárást írt ki a földmunkák helyén, mivel a fent nevezett területen korábban középkori és török kori kerámiatöredékek kerültek elő. A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának megbízásából Bertók Gábor és Hancz Erika pécsi régészek végezték el a feltárást 2010. március 29. és június 28. között.- Hancz Erika – Bertók Gábor A 2010-es szigetvári hódoltságkorirégészeti kutatások-VKT 2010/4. 20-22.oldal) A keleti oldal határát a mai Sánc utcától kissé beljebb kell keresni. A déli határral kapcsolatban Lebedy kapitány elmondta, hogy nagy valószínűség szerint a mai vasúti töltés előtt húzódhatott. Bende Lajos megemlíti, hogy az eredetileg palánkból épült déli határvonal nyomait a mai beépítettség miatt is ma már pontosan meghatározni szinte lehetetlen. Bende Lajos: „A jobbágyoknak a beköltözését nem szabad úgy elképzelnünk, hogy csapatostul egész faluk érkeztek be Szigetbe, mert a török is vigyázott a jobbágyaira, hanem úgy, hogy azok egyesével, vagy kettesével éjnek idején titokban, a török éberségét kijátszva költöztek be Szigetbe.” Van egy fontos momentum, amelyet Bende Lajos is említ az Újváros metszeteken való pontatlan ábrázolásával kapcsolatban. Az Újvárosról, mint erődelemről 1566-ig nem igen vett a külvilág tudomást. 1566. március 29-én kelt, Károly főherceghez címzett válaszlevelében Zrínyi megemlíti, hogy 3000 fő elég lett volna az Újváros védelmére, ha az nem terjeszkedik tovább, ugyanis ezen városrész hivatott a török első támadásait feltartóztatni. A Szigeti ostromról készült későbbi művek immár említik az Újvárost, de egy komoly vállalkozó sem akadt, aki a helyszínen rajzolta volna le ezt a fontos erődítéselemet. Így a bécsi és európai könyvkereskedések illusztrátori korábbi metszetekből emelték át a részletet, melyet átvett aztán több olasz és német illusztrátor is.

 

Utószó: Szeretném egyúttal megköszönni Lebedy János szigetvári várkapitány segítségét, aki információival és a Bende Lajos kézirat rendelkezésemre bocsátásával támogatta ezt a magasztos történelmi utazást.

 

 

A várkapitány a Szigetvár album című december elején megjelent kötet társszerzője is egyben.

https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/tortenelem-politika/szigetvar-album?recLink=1HYPERLINK "https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/tortenelem-politika/szigetvar-album?recLink=1&grPos=1&grRecid=ix02nzlr-984g1uybotm-C.c17_a181.S.ITEM_PAGE-0gexhpr&grRecStat=3"&HYPERLINK "https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/tortenelem-politika/szigetvar-album?recLink=1&grPos=1&grRecid=ix02nzlr-984g1uybotm-C.c17_a181.S.ITEM_PAGE-0gexhpr&grRecStat=3"grPos=1HYPERLINK "https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/tortenelem-politika/szigetvar-album?recLink=1&grPos=1&grRecid=ix02nzlr-984g1uybotm-C.c17_a181.S.ITEM_PAGE-0gexhpr&grRecStat=3"&HYPERLINK "https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/tortenelem-politika/szigetvar-album?recLink=1&grPos=1&grRecid=ix02nzlr-984g1uybotm-C.c17_a181.S.ITEM_PAGE-0gexhpr&grRecStat=3"grRecid=ix02nzlr-984g1uybotm-C.c17_a181.S.ITEM_PAGE-0gexhprHYPERLINK "https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/tortenelem-politika/szigetvar-album?recLink=1&grPos=1&grRecid=ix02nzlr-984g1uybotm-C.c17_a181.S.ITEM_PAGE-0gexhpr&grRecStat=3"&HYPERLINK "https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/tortenelem-politika/szigetvar-album?recLink=1&grPos=1&grRecid=ix02nzlr-984g1uybotm-C.c17_a181.S.ITEM_PAGE-0gexhpr&grRecStat=3"grRecStat=3

 

 

ifj. Fidrich Tibor 

 

Források:

Bende Lajos:-A Szigeti végház Zrínyi Miklós idejében (kézirat) (1983)– Szigetvár Várbaráti kör

Hancz Erika – Bertók Gábor A 2010-es szigetvári hódoltságkorirégészeti kutatások-VKT 2010/4. 20-22.oldal

Hancz Erika -  Szigetvár az 1566. évi török hadjárat idején. A vár és a város történeti és régészeti kutatásai

Fiatal Középkoros Régészek IV. Konferenciájának Tanulmánykötete. Szerk.: Varga Máté Kaposvár,2013

PAPP LÁSZLÓ:  SZIGETVÁR XVI—XVIL SZÁZADI ERŐSSÉG-RENDSZERE ÉS ÁBRÁZOLÁSAI -BM-JPM-Évkönyv-1965

KOVÁTS VALÉRIA: SZIGET VÁRÁNAK KUTATÁSTÖRTÉNETÉHEZ – BM-JPM-Évkönyv – 1966

Kisebb várak, őrhelyek a Dráva és a Rinya mentén.

Az elmúlt időszakban Dél-Nyugat Somogy a Dráva és Rinya menti területeire vitt utam. A terület kisebb váracskáinak, őrhelyeinek, vagy korszakosan „góréinak” feltérképezése a jövő várkutatásának feladatai közé tartozik. A régészeti feltárások hiányában egyelőre marad a történeti, földrajzi és tipológiai megközelítés, és az ezen információkból származó hipotézisek felállítása. A várvadász blog a terület ismeretlenebb szegmenseibe kalauzolja el a kedves olvasót, ismertetve egy-két érdekesebb helyszínt.

A történet kiindulópontja egy 1580-as keltezésű kéziratos térképvázlat, amely Pálffy Géza egy 2000-es kiadású kötetében jelent meg. A térképet Rózsás Márton a Dráva Múzeum kitűnő szakembere is felhasználta a Dráva menti őrhelyek interpretálásánál. Ott bukkantam első alkalommal arra a tézisre, mely szerint a Barcs és Babócsa, valamint Szigetvár és Babócsa közötti kis köröcskék a térképen őrhelyeket, górékat jelölnek.

 

Magyar Kálmán és Nováki Gyula úttörőnek számító 2005-ben megjelent Somogy megyei várakat lajstromozó topográfiájában Komlósd várhely bemutatásánál utalt arra, hogy a térképen levő kis pontocskák kisebb várakat jelölnek, lehetségesen Komlósd és Péterhida várait.

A könyvet bemutató sorokban a szerző úgy fogalmazott, hogy a várak kutatása a területen nem lezárult, csupán abbamaradt… Hogy ez mennyire így van, azt kiválóan példázza, hogy a könyv 2005-ös megjelenése óta kiadott tanulmányok egyes kérdéseket új megvilágításba helyeznek.

 

Drávagárdony – Törökdomb

(Rózsás Márton – Törökkori Őrhely Drávatamási határában - Gyökerek Dráva Múzeum Tanulmánykötete 2005)

Drávatamási község Somogy megye déli részén, Barcstól délkeletre mintegy 13 km-re fekszik. A községtől keletre 2 km-re, a Drávagárdonnyal határos területen található a református temető (amely ma közigazgatásilag Drávagárdonyhoz tartozik). Itt emelkedik a csonkagúla alakú, platóján 25 x 25 m-es, 2 m magas mesterségesen kialakított, körülárkolt domb.  Árok nyoma már csak a nyugati oldalon vehető ki, itt mai állapotában kb. 3 m széles és 0,5 m mély. A dombon is sírok vannak, ezek földjében semmiféle leletanyag nem figyelhető meg. A domb az egykori Dráva-medernek közvetlenül az É-i partján helyezkedik el, környékén 1990-ben terepbejárásokat végeztünk. Ekkor a dombtól nyugatra egy kelta-római előzményekkel bíró 13- 16. századi település nyomait regisztráltuk, keletre pedig ugyancsak előbukkant egy bronzkori lelőhely fölé települt 13-14. századi falu helye. A domb egyébként "Török domb" néven ismert, és a hagyomány szerint a Pécs – Verőce közötti őrállomások egyike volt. Ugyanezen a területen, de 800 m-re északkeletre, egy másik határrésznél érdekes - „beszélő" – elnevezéssel találkozhatunk. Egy mélyebben fekvő, mocsaras, vízállásos terület neve „Kasté". A helyi hagyomány szerint a török időkben itt állott a földesúr cölöpökre épített kastélya. Pethő az 1603. esztendő eseményeinek bemutatásánál a következőket írja:

"Tratmanstorfer Sigmond, a Thót Országi Generál [azaz Sigmund FriedrichGraf von Trauttmansdorf szlavón főkapitány (1603-1630)], és az Iffiu Zrínyi Miklós, a Thamásinnál való Két Kastelt, kit a Drávának két felőli való partyán, a hidnak kéét végében tsináltak vala a Törökök, megvévék, és mind hidastúl elégetek, a benne való Törököket le vágák, Octobernek 12 napyan." (a kiemelések tőlem).

A leírás szerint tehát a Dráván - a mai Drávatamásival azonosítható -Tamásinál híd volt, amelynek két végét egy-egy török „kastély" biztosította. Pethő Gergely tehát két "kastélyról" írt, közülük jelenleg egynek a feltételezett helyét ismerjük, a "Kasté" elnevezés ennek emlékét őrizheti. A Dráva túlsópartjára épített másik erősség valószínűleg a folyó 18. század végi - 19. század eleji szabályozásának eshetett áldozatául. Barcstól Eszékig számos átmetszést hajtottak végre, melynek következtében a folyó kb. 1 km-re délebbre alakította ki mai, mélyen bevágódott medrét. A hídról Pethő feljegyzését kivéve más említést eddig nem találtunk. Az adat értékét és megbízhatóságát külön növeli azonban, hogy a magyar nyelvű krónika szerzője igen jól ismerte mind Tamási környékét, mind a 16-17. század fordulójának Dráva-menti eseményeit. Pethő ugyanis  1599. januárjától 1600. szeptemberéig a legközelebb fekvő királyi végvár, Babócsa főkapitánya volt; mígnem ő adta fel azt a Kanizsa ellen vonuló Ibrahim nagyvezírnek 1600. szeptember 4-én. Sőt a híd felégetésének idején (1603.okt.12.) is a Dunántúlon szolgált a végek egyik legismertebb harcosa, Nádasdy Ferenc - a nevezetes Fekete Bég - lovasainak egyik főlegényeként.A 16-17. század folyamán a Magyarországra felvonuló török hadjáratok a Dráván való átkelésnél hagyományosan az Eszék-dárdai hidat használták. Kétségtelen, hogy a kisebb létszámú csapatok és portyák gázlókon és alkalmi hidakon is átkelhettek, de ezek használhatósága nagyban függött a vízállástól. Ha megvizsgáljuk az eszéki hídról fennmaradt számos ábrázolást és leírást, valamint hadmérnöki felvételeket, kiderül, hogy a mintegy 3 km hosszú hidat nagyon célszerűen, a geográfiai adottságokat maximálisan kihasználva építették meg. A híd szerkezetét a mocsaras ártéren keresztül cölöpök, a Dráva két ágán viszont hajók tartották. Erre vonatkozóan számos utazó, Evlia Cselebi, Edward Brown és Heinrich Ottendorff beszámolója is egybecseng. Feltételezhetjük, hogy a drávatamási híd is hasonló konstrukció lehetett.

Ha a drávatamási híd építésének történelmi környezetét vizsgáljuk, feltétlenül szólnunk kell azon körülményekről, melyek indokolhatták a híd létesítését. A történeti kutatás számára régóta ismeretes, hogy a Dráva bal partja mentén, római kori nyomvonalon egy, a középkor-későközépkor során is használt, nagy forgalmú útvonal húzódott. Az Eszék-Siklós-Babócsa közötti szakasz tulajdonképpen a Pécs-radkersburgi tranzitút (marhahajtó út) része volt, melynek élőállat forgalmáról részletes adatokkal rendelkezünk. Az eszéki híd mellett a Dráván való átkelés réveken és kisebb hidakon át történt, ilyen volt Drávatamásitól DK-re a szentgyörgyi és a valpói rév. Az élőállat export virágkora a 16. század közepén volt, majd a század végére ezen a szakaszon erősen visszaesett. Ennek oka részben a török hódítás, részben a kereskedelem és az úthálózat összeomlása volt. Mindezeket a gondokat tetézték a 15 éves háború kisebb-nagyobb, a környéket is érintő összecsapásai. Ezek egyike okozhatta 1603. okt. 12-én a valószínűleg rövid életű híd és a hídfők pusztulását. A környéken található, őrhelyként is meghatározható objektumok a vízfolyások mocsaras árterében vagy annak peremén helyezkednek el. Alapjuk mesterséges, vagy a célnak megfelelően átalakított természetes dombocska. A mesterségesen emelt domb alakja több esetben csonkagúla, olykor egy természetes földnyelv kiemelkedő részét választották le árokkal erre a célra. Közös jellemzőjük a gondos helykiválasztás mellett az, hogy rajtuk sem szilárd építményre utaló nyomokat, sem felszíni leleteket nem találunk. Barcs környékén Drávaszentesen, Komlósdon, Péterhidán, Háromfán, Babócsán és Kálmáncsán ismertek ilyen kis mesterséges dombok.”

 

 

A Mura és a Dráva medrében több helyszínen is felbukkannak fába vájt csónakok maradványai… Ezen bödönhajók malmok, vagy korabeli átkelőhelyek elemei voltak. A víz alatti régészet, és ezzel párhuzamosan ezekből az elemekből álló hidak kutatásának a feltételei az ezredfordulóra értek meg. A Dráva határfolyó révén nem vagy igen nehezen volt kutatható. A politika szerencsés irányú változása révén létrejöhettek azok a kutatócsoportok, amelyek immár kutatásokat végezhettek az érintett területeken. A Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti szakosztálya a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal karöltve végzett kutatásokat. Az 1603-ban felégetett, a Drávagárdonyi Őrhelyhez kapcsolódó híd elemeit már 1992 óta ismerték Rózsás Márton jóvoltából. A Drávatamási-Kenderáztató területen Tóth János Attila vezetésével 2006-ban egy 30 elemből álló (farönkökből kivájt hajók) hidat térképeztek fel a Dráva medrében.

http://sirasok.blog.hu/2009/09/21/torok_kori_hajok_nyomaban_a_drava_melyen

http://www.argonauta.hu/wp-content/uploads/2011/03/38-Toth-JA.pdf

Hegyi Klára 2007-ben megjelent a Török Hódoltság várai és várkatonasága című háromkötetes művében említést tesz Drávatamási váráról. A III. kötet 1602. oldalán a budai kincstár naplójának két kiadási tétele említi a várat. (Tomasin volt Tamási vára is Tolnában, köztük a szandzsák megjelölésével tettek különbséget.) Az 1609. május 15-i bejegyzés a tamási agák költségeire utal ki 333 akcsét, míg az másik bejegyzésből az derül ki hogy 1609 nyári hónapjaira 44 azabnak fizettek zsoldot, akiket a tamási hídról helyeztek Fehérvérra. A hídra nagy valószínűség szerint a 15 éves háború idején a Kanizsáért vívott harcokban volt szükség, ugyanis a boszniai beglerbég ezen kelt át seregével. A bejegyzések dátuma azért is érdekes, mert mint azt már tárgyaltuk Sigmund von Trauttmannsdorf szlavón főkapitány és a magyar hadak 1603-ban Tamásit „mind hidastul elégeték.”

 

Barcs – Palánkvár

A barcsi török vár 1567-ben Szigetvár török kezére kerülése után, a szigetvári bég parancsára épült, közvetlenül a Dráva partjára a középkori falutól nem messze. A szultáni tanács 1567 szeptember 23.-i rendelete már elkészült várként említi. A vár és őrségének feladata elsősorban a kikötő biztosítása, illetve a folyó ellenőrzése volt, tehát kisebb folyami támaszpontként funkcionált, bár a katonák nyilván részt vettek a Dél-Somogy területén zajló kisebb-nagyobb összecsapásokban is. 1600-ig a budai villajetben a szigetvári szandzsákhoz tartozott, létszáma a fennmaradt zsoldjegyzékek szerint 200 fő, majd az 1590-es évek első felében 225 fő volt. A létszám nagyobb részét a vízen és vízparton szolgálatot teljesítő gyalogos azabok és martalócok, míg kisebb részét a lovasok és a tüzérek alkották.  A fennmaradt 16. század végi bejegyzések alapján többségüket balkáni származású katonák alkották. Kanizsa elfoglalását követően (1600) a vár több szomszédos várral együtt a kanizsai vilajethez került, a létszámot ekkor csökkentették. A barcsi vár közel 100 éves fennállása során egyszer 1595-ben, a 15 éves háború idején leégett, véglegesen pedig 1664-ben, Zrínyi Miklós téli hadjárata alkalmával pusztult el. 1595 nyarán gróf Zrínyi György, a Kanizsa alatt összegyűlt vend-vidéki és stájer hadak vezére, Herberstein Zsigmond és más vitézek Kanizsa felől megtámadták a törököt, s átkelve a Rinyán Babócsa ellen vonultak. A források szerint e hadmozdulat eredményeként a környék több török helyőrsége Szigetvárba menekült, így a barcsi őrség is elhagyta a várat, de előbb még felgyújtotta azt. Az erősség, rövid átmeneti időszak után, valószínűleg 1600-ban, a kanizsai ostromot kiegészítő egyéb hadműveletek során került ismét török kézre, más kisebb dél-dunántúli várakkal együtt.

A török már Kanizsa elfoglalása előtt megvethette lábát Barcson, egy adat szerint ugyanis a Kanizsa és Babócsa környékén gyülekező magyar hajdúk 1600 júniusában szétverték a barcsi török bég csapatait, háromszáz katonát felkoncoltak, s a kegyetlenségéről hírhedt béget kivégezték. Kanizsa elfoglalása (1600) után viszonylag nyugodt évtizedek következtek a Dél-Dunántúlon, így Somogy életében is, ezt a nyugalmat kisebb csete-paték zavarták meg. Ezt illusztrálhatjuk egy, a barcsi törökökre vonatkozó adattal is: Zrínyi Miklós, akinek feltűnésével az 1630-as évek végén új fejezet kezdődött a dél-dunántúli török ellenes harcokban, megemlékezik arról, hogy 13 légrádi lovas „valóban jó szerencsével járt(ak), mert az barcsi fő szerdár agát negyedmagával hozták el". Ennek az időszaknak a harcai az 1664. évi, Dráva-menti téli hadjáratban csúcsosodtak ki. 1664 elején Zrínyi Miklós horvát bán és a török elleni harcra alakult Rajnai Szövetség megbízottjaként gróf Hohenlohe német tábornok seregei, melyhez csatlakoztak Batthyány Ádám és Draskovich János csapatai is, elfoglalták Berzencét, Babócsát, Barcsot, felperzselték Turbékot, Baranyavárat, bevették Pécs városát, s felégették az eszéki hidat. Több kisebb erősséget és számtalan falut felgyújtottak, gyakorlatilag elpusztították a vidéket, elvágva ezzel a dél-dunántúli török várak utánpótlási vonalait a Balkán felé. Barcs várának őrsége Zrínyi hadai közeledtének hírére január 25-én, mint 1595-ben is, felgyújtotta a palánkot és harc nélkül elmenekült. Zrínyi másnap a behódolt Babócsáról egy kisebb sereget - egy ismeretlen szerző levele alapján mintegy ezer lovast és 300 gyalogot – irányított Barcsra a vár végleges lerontására, ahol nagyobb bástya nyúlik ki a folyó felé. A vár belső területén „kastélyszárny" látható, ennek egyik helyisége a „moscha" azaz a mecset. Az erősséget vizesárok veszi körül, melyen híd vezet a kapuhoz. A kapu előtt jellegzetes, háromszög alakú a védőmű. Tudomásunk szerint Barcs török vára ekkor, 1664-ben szerepelt utoljára a végvári harcokban. Evlia Cselebi török utazó, aki a környéken 1664-ben, a téli események után fordult meg, már nem tesz róla említést, noha több környékbeli, még álló palánkról részletes leírást közöl. Jóval később, a török ellenes visszafoglaló harcok (1684-1686) ugyan még érintették Barcsot, ahol a szigetvári törökök sáncot is építettek, hogy néhány császári szövetséges csapattest Dráván való átkelését megakadályozzák. Ezek az események azonban már nem tartoznak a barcsi török palánk történetéhez.

Fekvése:

Barcson a Nagyhíd u. és a Hősök tere utcák által közre zárt terület ÉNY-i sarkában van a vár helye. A régészeti feltárásra több idényben került sor. A hitelesítő szondázó ásatások 4 szezonban zajlottak 1989 és 1994 között (itt tisztázódott az is, hogy a helyszín nem a 15. századi castellum alapjaira épület, hanem attól független törökök által emelt erősség) , míg 2002 és 2003-ban a területen tervezett bérlakások miatt újabb ásatásra nyílt lehetőség.

E terület, mely kiterjed a Nagyhíd u. 1-3-5-7. sz. telkekre (Otártics-kert), a volt Költségvetési Üzem (KÜ) udvarára, ill. részben a 2. sz. Általános Iskola (Ál) udvarára és a rk. plébánia telkére, jelenleg közel 6 m magas az alsóbb (egykori meder) részhez viszonyítva (tfm. 109,60 m), távolsága a mai Drávától 1,5 km.

A helyszín Rózsás Márton azonosította a hetvenes években. A lokalizálást nagyban elősegítette egy 1799-es keltezésű barcsi térkép, amelyen a hely „régi törrök sántz” ként van feltüntetve – (utal rá jankovich 1976,29), valamint a helyszínen talált gazdag török kori leletanyag is utal erre.

A palánkfal korábban és újonnan megtalált részletei alapján északnyugat és délkeleti irányban helyezkedett el, mintegy 90 m hosszúságban. Szélességére a helyi adottságok alapján lehet következtetni, kb. 70m lehetett. Északi sarkát, mint ahogyan azt a feltárások eredményei is utalnak rá, rondella védte. Régészeti megfigyelések alapján a palánkfal a 16. században 2 soros volt. Az A belső sort ágakkal és vesszővel megfonták. A két sor közé földet, agyagot döngöltek, majd a külső sort megtapasztották. A fal vastagsága a külső cölöpsorral együtt közel 3m volt. Az északnyugati palánkfal mellett nagyobb épületmaradványok kerültek elő, amelyek nem támaszkodtak a falhoz. A helyiségek mérte különböző: 12*7, 12*5, 5*6m. Elképzelhető az is, hogy a helyiségek egy több részes épület elemei lehettek.  Nagyrészt a 16. századi épületek részére emelték a 17. századi épületeket azok pusztulása után. A lakóhelységek fala deszkeszerkezetű volt, padlója döngölt agyag. Kő és tégla a kályhák és tűzhelyek kiépítésénél, valamint fa tartószerkezetek megtámasztásánál került felhasználásra. Fedésük feltehetően zsindely lehetett. A leletek azt mutatják, hogy a várban működött kovácsműhely is. „A vár erődített telep volt faluról jött balkáni katona-paraszti őrséggel, akik meghatározott feladatot teljesítettek. Az őrség részben önellátásra rendezkedett be, de nyilvánvalóan kapcsolatot tartott a környező településekkel is.”

 

           

Az egykori török palánkvár egyes leleteit a Barcson működő mára sajnos helytörténeti kiállítóhellyé soványodott Dráva Múzeumban tekinthetjük meg. Érdekes tudni, hogy az ásatások 2010-ben végleg befejeződtek, és még a napjainkban is kapnak vissza leleteket a helyiek Budapestről. A Múzeumban két vitrin állít emléket a várnak és mutat be néhányat a helyszínen talált leletekből.

 

Barcs-Drávaszentes Őrhely

A mesterségesen emelt dombot, Drávaszentes ÉK-i szegletében, a Malom utca végéről indulva érhetjük el. Az utca végén földút kezdődik: A jobbra induló a mezőgazdasági művelésű földek felé visz, míg jobbra indulva, egy tanya előtt elhaladva lejutunk a Györgyös patak partjára. A patak mentén jobbra haladva kb. 250 m-t haladva érjük el a patak túloldalán levő dombot. (A patakon át kell kelni a domb megközelítéséhez!) Rózsás Márton véleménye szerint a Skergulának is nevezett helyszín őrhely lehetett egykor, amely a közelben létesített malmot vagy a Györgyös patak átkelőjét figyelhette. Jelenleg északi széle mezőgazdasági művelésű terület, míg a domb közvetlen környezetét ligetes erdő borítja.

 

Péterhida – Várhely:

Az árokkal körülvett kis dombocskát legkönnyebben a Kossuth Lajos útról lehet megközelíteni. Az út mentén tudunk parkolni majd a menetirány szerinti jobb oldalon levő ösvény indul a Várhely irányába. Mintegy 300 m. Megtétele után érjük el a nádasból kiemelkedő kis dombhát szélét koronázó Őrhelyet. Történeti adatot nem ismerünk róla, jellege alapján viszont lehet középkori. Ha például az Árpád korban építették, attól még nyugodtan funkcionálhatott Őrhelyként a kora újkorban. Az Árpád kori kisvárak Őrhelyként való „újra hasznosítására” vannak példák a térségben is. (Pl. Babócsa 33-as domb) A 21*20 méter alapterületű szinte sík platójú dombot 3/4 részben veszi körbe árok. Az árok során kitermelt földdel az árok külső szélén kisebb feltöltést emeltek. A nyugati oldalon az árok megszakad ezen az oldalon erdős bozótos a közvetlen környezet. A vár teljes területe 50*40 méter, az árok szélessége 4-5 méter, mélysége kb. 0,5-1 méter. A helyszínt a kora újkorban el tudom képzelni figyelőhelyként, őrhelyként.

 

 

Péterhida – Góric domb

A következő helyszín a  Drávaszentesi Őrhelyhez hasonlóan nincs benne a 2005-ben megjelent Somogy megyei vártopográfiában. Azonban fekvése és tipológiai hasonlósága az eddig különböző tanulmányokban ismertetett őrhelyekhez, az említendő, vizsgálandó helyek közé emeli a Góric dombot. Először egy hosszabb idézetet ismertetnék Rózsás Márton 2005-ben megjelent tanulmányából, melyet személyes gondolataimmal egészítenék ki.

 

 (Rózsás Márton – Törökkori Őrhely Drávatamási határában - Gyökerek Dráva Múzeum Tanulmánykötete 2005)

E kis létesítményekről kevés korabeli összeírás vagy leírás maradt, külső megjelenésükről és életükről szinte csak feltételezésekre vagyunk utalva. A térképes anyagban is ritkán találkozunk egyértelmű jelölésükkel, de szerencsés módon a vizsgált területre vonatkozóan van néhány adatunk. Johannes Sambucus, azaz Zsámboky János (1531-1584) császári magánorvos és udvari történetíró 1579-ben megjelent Magyarország térképén a Babócsát övező kiterjedt mocsár peremén "Peterhida" felirattal kis tornyot jelöl. Biztosra vehető, hogy a tomyocska nem magára a településre vonatkozik, hisz jóval jelentősebb, nagyobb lakosságú falvakat viszont nem tüntet fel. Kétségtelennek látszik, hogy ebben az esetben a Babócsához tartozó őrhelyről és egyben átkelőhelyről van szó, melynek helyét Péterhidán nagy valószínűséggel azonosítani is lehet. A Komlósd-Péterhida közötti összekötő úttól 500 m-re délre, a rét közepén emelkedik a "Gorica" vagy "Góricdomb" néven ismert dombocska, mely a viszonylag sík terepből már messziről kiemelkedik. A terepalakulatok azt mutatják, hogy egykor jelentős vízfolyások vették körül. A helyi hagyomány szerint "az 1500-as években a törökök szálláshelye volt, egy török basa lakott itt". Ebben az esetben ugyanarra gondolhatunk, mint a drávatamási "Kasté" vagy "Török domb" esetében, azaz az emlékezet több generáció óta őrzi egy név lehetséges eredetét. Újabban Pálffy Géza kutatásai nyomán vált ismertté egy számunkra nagyon érdekes kéziratos térképvázlat. Ezen az 1580-ban készült, a somogyi és a Dráva menti várakat is feltüntető vázlaton az erősségeket körökkel jelzik. A nagyobb körökkel, és ezen belül névvel is jelölt várak között a kisebb, "névtelen" karikák az őrhelyeket jelölhetik. Barcs közvetlen környékén kétirányújelzővonal ismerhető fel. Az egyik a Barcs-Babócsa közötti, ahol a 15 km-es szakaszon két őrhelyet tüntet fel a vázlat, közel azonos távolságra egymástól. Ez megfelel a Barcs-Komlósd-Péterhida-Babócsa vonalnak. Komlósdon és Péterhidán szinte biztosan ismertnek vehetjük helyüket. Péterhidáról már szóltunk, Komlósdon a "Báthory-domb" kapcsán említi a helyi hagyomány az egykor itt állott "kastélyt". Feltételesen ugyanezen láncolatba illeszthető a Barcs-Drávaszentesen található mesterséges dombocska is. Ezt alátámasztani látszik a már említett első katonai felmérés, melyen itt ugyancsak megtalálható a kisebb várat, erősséget jelölő, csúcsára állított négyzet, mellette épületet, malmot (?) jelöl a térképlap. A másik vonal Babócsáról Szigetvár irányába tart, négy őrponttal. Ezt egyelőre nem vizsgáltuk, de a szakasz legjelentősebb köztes pontján, Kálmáncsán földrajzi nevek ("Várhegy; Látó-domb") és az előzőekhez hasonló kialakítású várhely is őrzi a vonal emlékét. A változó birtoklású területeken az őrhelyek rövid ideig állhattak fenn, többnyire fából készített építményüket a tűz, árkaikat és alapjukat a mezőgazdasági művelés vagy az anyagnyerés tüntette el. A drávatamási őrhely - egyben nagy valószínűséggel hídfő is - szerencsésen egyesíti magában e létesítmények ismérveit, speciális újkori funkciójánál fogva pedig elkerülte a végleges pusztulást. Az erődítés maradványai azt mutatják, hogy a korabeli források további feltárása és a térség alaposabb ismerete, valamint a földrajzi nevek és helyi hagyományok több olyan katonai jellegű/célú objektumra deríthetnek fényt, melyek a török kori várhálózat fontos részei voltak, de régészetileg eddig kevesebb figyelmet kaptak. Miután a Dráva ma országhatár, a régi part menti, part közeli őrhelyek kutatására eddig sok lehetőség nem volt. A dombokat itt megkímélték a nagy földmunkák, fennmaradtak, így jövőbeli felkutatásukra nagyobb az esély, mint a belső országrészeken.”

 

Góric dombot Észak-északnyugati irányból lehetett megközelíteni. A terepalakulatok alapján észlelhető, hogy egykor mocsár vette körül, amely napjainkban kaszálóként funkcionál. A homokdomb kiemelkedik a környezetéből, bár kisebb elbányászás nyomai észlelhetőek. Feltételezhetően a dombot körülölelő árok északi oldalát tölthették fel a kitermelt földdel, a mezőgazdasági művelés során. Jelen helyzetében egy kaszáló sarkában helyezkedik el, délről erdős ligetes terület ölelésében. Izgatottságomat az okozza a dombbal kapcsolatban, hogy északnyugatról-délnyugat-dél délkelet irányába kisebb árok nyomvonalát lehet érzékelni mely északkelet-észak irányába haladva folyamatosan töltődött. Ez talán érthető is hiszen az északi oldal esik a mezőgazdasági művelés irányába. A kaszáló sarkán futó földút miatt fel kellett tölteni az árkot, hogy a kaszálóra jövő kocsik tudjanak közlekedni. Érdekes szempont a helyszín fekvése. A kora újkorban és a középkorban hatalmas kiterjedésű mocsár feküdt a helyszínen melynek az egyik végpontja nagy valószínűséggel a Góric domb lehetett…(A közelében kisebb település nyomait fedezték fel) A másik köztes(?) pont pedig a tőle légvonalban 1,5 km-re levő Várhely lehetett… Ha a török kapcsolatot figyelembe vesszük a mocsár kezdetét felügyelte a török (Góric domb), míg a helyiek ismerték a mocsáron aló átkelés lehetőségeit (Várhely). Jakovich-Bésán Dénes 1976-os tanulmányában (ADATOK A RINYA-VÖLGY KÖZÉPKORI TELEPÜLÉSTÖRTÉNETÉHEZ) említi : „A török adóösszeírások szerint 1554-ben 3, 1565-66-ban 8, 1571-ben pedig 14 háza volt. Ez a növekedés a környékbeli kisebb falvak lakossága ide menekülésének tulajdonítható. Kedvező fekvése - a Dráva-mocsarak között lehetővé tette, hogy több kisebb falu lakosait is befogadja. Először csak Csarnafalva és Décse lakosai menekültek ide, majd a 17. században Komlósd és Szederics népe is. Emléke a mai napig megőrződött, a területet Várhelynek, illetve Puszta- vagy Ófalunak nevezik, és régészeti leletek is ezt bizonyítják.”

Az információkból kiindulva valószínű, hogy Péterhida a mocsarak védelmében befogadta a környék menekülő lakosságát, így Komlósdot is. Az 1580-as térkép idején Jankovics Bésán Dénes tanulmányából tudjuk, hogy Komlósd területe lakatlan volt (puszta). (1534-36-ban 8-8 házát írták össze, 1545-1552 között 13-15 porta után adózott, 1557-ben csak 5 portája volt. 1561-82-ben puszta, 1596-ban 1, két évvel később 5 portáját írták össze.) Ez véleményem szerint valószínűtlenné teszi a Bátori domb őrhelyként való szerepét a vizsgált térképen.

 

Komlósd – Várhely

Komlósdon a hagyomány szerint Bátori-dombnak nevezett helyszín könnyen felkereshető. Az főút mögötti kis utcácskából egy földút vezet Somogytarnóca irányába. Itt a kis hídon átkelünk (amely tulajdonképpen a Barcs-Komlósdi Rinyán vezet át minket), majd rögtön jobbra térünk. Itt jelzetlen mezőgazdasági úton haladunk 200 métert, itt jobbra egy erdős-bozóton részen egy csapást észlelünk. Pár méterre a csapáson haladva megtaláljuk az egykori dombot, amelyet téglavetőként is használtak egykor.

 

 

A várhelyet sűrű, szinte áthatolhatatlan bozótos lepi be. Az északról nyugati irányba haladó 45 m-nyi hosszúságban árokrészlet elég jól kivehető. A vármagot a beásások szinte teljesen tönkretették. A keleti oldal árka és oldala az ipari tevékenység közben szinte teljesen elpusztult, bár az északi oldal árokrészletéből és oldalainak vonulatából ki lehet szerkeszteni. A vár négyzet alakú lehetett egykor, és a folyó partjának magaslatára, bár nem a legmagasabb pontjára épült. Ez lehet egyébként – mint ahogyan a túratársam is találóan megjegyezte- a castellumokra jellemző tipológiai sajátosság. A keleti oldal magasabb terepszinten levő, egyébként megművelt részétől egy ÉK-DNY-i irányú árok választja el a helyszínt. Én a terepet bejárva nem gondolom azt, hogy a Bátori castellum tipológiailag a Drávagárdony-Törökdomb, vagy a Péterhida-Várhely, Péterhida Góric domb, vagy a Drávaszentesi Őrhely felépítéséhez hasonló helyek sorába tartozna. Ellenben én feltételezek a castellumtól távolabb, Komlósdtól Északra a Rinya mentén egy átkelőt, (talán malomhely?-egyes XVI. századi urbáriumok utalnak rá, hogy Komlósd környezetében malom működött. A malmokat némely esetben szintén őrhelyek vigyázták). A helyszín vizsgálata indokolt lenne, bár napjainkban sajnos mezőgazdasági művelés alá esik a terület, így az őrhely nyomainak fennmaradási esélye nagyon kicsi.

 

 

Bélavár:

A község vasútállomásától kis út vezet nyugati irányba (Bajcsy Zsilinszky út), a volt Határőr laktanya területe felé.

Tulajdonképpen a volt laktanya és közvetlen környezete jelenti az egykori Bélavár területét. Az ötvenes évek Tito ellenes politikája hívta életre a Dráva fölé emelkedő magaslaton épített laktanyát. A hely stratégiailag kiváló helyszín, ezt évszázadokkal előbb elődeink is felismerték. A laktanya építése során a vár maradványai nagyobb részt megsemmisültek. Napjainkra a laktanya is megszűnt, helyén előbb Varroda, jelenleg pedig fűrésztelep működik. Az ipari létesítménytől keletre, erdős részen két árokkal körbe ölelt kis dombocska jelzi a vár fennmaradt helyét, és emlékeztet a régmúlt idők dicsőségére. A vár egy hosszúkás természetes magaslat végén helyezkedett el, délről és északról meredek oldallal. A várnak helyet adó gerinc természetes védelmét a Dráva ártere fokozta. A gerinc nyugati és északi irányba kiszélesedett helyet adva az egykori erősségnek. A vár két elővárből és a belsővárból állt, melyet árkokkal választottak el egymástól.  Az ipari létesítményhez vezető út a vár területét szinte kettészelte.

 

Az úttól északra futó, majd nyugatra kanyarodó, később délre forduló, végül a műút által megszakított árok adja meg a Bélavári Várdomb elővárainak kontúrját. Északra meredély látható az árkon túl, amelynek végén egykor hatalmas mocsár terült el. Az első elővár platóját szinte teljesen, míg a második elővár vármagját a kisebb mértékben pusztította el. A nyugati árokrésztől nyugatabbra, egy újabb árok jelzi, hogy újabb erődített rész lehetett azon a helyen, amelyet a katonai létesítmény építésénél elpusztítottak. Tehát a két elővár déli oldalát a laktanyához épített műút pusztította el, míg a belsővár területét a laktanya építésekor dózerolták el.

 

           

„Erről a várról írta egykor Dzselálzáde Musztafa: árkai olyan mélyek, mint a pokol legsötétebb feneke, falai magasak, mint a hetedik menyország...

A középkori vár egykor Török Bálint, majd Tahy Ferenc tulajdonában volt. Szigetvár eleste után a többi délsomogyi várhoz hasonlóan török kézre került, majd a török kiűzése után végromlásnak indult. Az 1950es évek elején még így írnak róla: egy vegyes kőfalazatú, magas körbástya a falu határában.” (www. turistautak.hu)

 

„1531-ben a település neve már Bélavár, az ország rendjei itt gyűltek össze tanácskozásra. A 16. századból több adat ismert, Török Bálint után 1550-ben Tahy Ferenc birtokában volt. Valószínű, hogy a török idők végéig fennállt a vár. 1951-ben még így írtak róla: várrom a határban. Magas falak, vegyes falazással, kerek őrtorony XV század". Valószínűleg az 1950-es években a határőr laktanya odaépítésekor bontották le teljesen a romokat.”

(Magyar Kálmán-Nováki Gyula: Somogy Megye várai a középkortól a kuruc korig 2005-36. oldal)

 

Bélavárat megmelíti Evlia Cselebi török utazó is, aki az 1660-as években járt a területen.

Vízvár-Baltavár:

A falu templomától kb 300 méterre, az Ady Endre utca végén tábla jelzi a Természetvédelmi terület kezdetét. A táblától kb. 100m-t haladva jobbkézre található Vízvár egykori várának helye. A vármagot a Dráva irányába vezető földút kettészelte. A magaslathoz kapcsolódó körívet leíró sánc területét sűrű bozót, erdő fedi. A magaslatra felmászva a plató részen érzékeltem némi szabályos bemélyedést, talán egykor egy épület (torony?) álhatott itt. A vár a Dráva folyó ezen szakaszának magaspartján állt, ahonnan a teljes partszakasz megfigyelhető volt.

A várat 1971-ben Dr. Magyar Kálmán járta be.

Az erősség ismert története röviden:

1555 tavasza  Tahy Ferenc Berzence és Babócsa között saját költségén felépítteti a vízvári új palánkvárat, amely a Muraköz és Stájerország védelmében jelentős szerepet tölt be.

1555. november 17.  Zrínyi- a bécsi tárgyalások előkészítéseként Nádasdy Tamás nádornál megoldást sürget Vízvár, Berzence és Csurgó kellő létszámú őrségének fenntartására.

1566. szeptember 7. - Szigetvár elestével a véghelyek (Babócsa, Vízvár, Berzence, Csurgó, Segesd, Szenyér, Szőcsény, Csákány, Marót, Marcali, Lak) katonái a várakat üresen hagyva vagy felgyújtva elmenekülnek: ezzel valójában az egész országrész elbukik, Somogy megye teljesen török fennhatóság alá kerül.

Pálffy Géza nagyszerűen helyezi történelmi kontextusba az erősséget:

Az 1550-es évek közepére a dél-dunántúli török veszéllyel egyre jobban szembesülő összes érintett (a bécsi hadvezetés, a magyar és a stájer rendek, ill. a környékbeli birtokosok) fokozatos együttműködésének köszönhetően Szigetvár vonalában és hátországában már kezdett formálódni egy határvédelmi övezet. Ennek kiépítését elősegítette, hogy az 1547. évi Habsburgoszmán békekötést követően 1555 nyaráig - Szlavóniával ellentétben -komolyabb támadás nem érte a dél-dunántúli végeket, így Tahy Ferenc szigetvári főkapitány (1550-1553) Nádasdy Tamás dunántúli kerületi generálissal (1548-1552) (2. ábra) együttműködve eredményes munkát végezhettek. Tahy különösen érdekelt volt a Dráva menti területek védelmében, hiszen a törökök 1552. évi szlavóniai előrenyomulása miatt elvesztette Kőrös megyei családi várai túlnyomó részét, köztük a Szentgyörgyvár és Verőce között, Babócsával szemben fekvő Gorbonokon álló várkastélyt is. Ezzel a verőcei és a szomszédos török várak katonasága számára a Dráva mentén megnyílt az út Szlavónia és a Muraköz, a folyón átkelve és Babócsa várát elkerülve Somogy és Zala megye, mindezeken keresztül pedig Stájerország portyázására.

Tahy a veszélyessé váló helyzet elhárítására 1555 nyara előtt Berzence és Babócsa között saját költségén egy palánkvárat épített, Barcs és Légrád között ugyanis ekkor egyetlen vár sem őrizte közvetlenül a Dráva partját. Vízvár - miként neve is beszédesen jelezte - a Dráva folyó északi árterének egyik szigetén épült fel; így ábrázolta a horvát-szlavón végekről 1563-1564 fordulóján Nicolo Angielini itáliai várépítész készítette haditérkép is (3. ábra). Az új véghely elsődleges feladata a folyó két partján a Muraköz irányában előrenyomuló török csapatok szemmel tartása és a szomszédos várak riadóztatása volt, csekély alapterülete miatt ugyanis őrsége csupán néhány tucatnyi gyalogosra rúgott. Mivel a várhoz nem tartoztak birtokok, Tahy már 1555. június 14-én azzal a kérelemmel fordult a Ciliiben összegyűlt stájer és krajnai rendekhez, vegyenek részt az újonnan épült erősség ellátásában. Néhány hónap múlva, amikor Tojgun budai pasa elfoglalta Babócsát, a magyar főúr kérése igazán aktuálissá vált.

Vízvár felépítésével Tahy Ferenc Bajcsavár Dráva-parti elődjét húzta fel. Noha a teljesen új váracska későbbi utódjánál jóval kisebb volt és magánkezdeményezésből készült, s csupán a főúr szorgalmazására kapott utóbb stájer támogatást, mindez tökéletesen megfelelt az 1550-es évek még képlékeny, dél-dunántúli katonai viszonyainak, a formálódóban lévő határvédelemnek és annak a körülménynek, hogy az új vár a Muraköztől mégdélkeletre, mintegy 40 kilométerre feküdt. A stájer rendek ennek ellenére azonnal felismerték jelentőségét. Hans Ungnad, a horvát-szlavón végek főhadparancsnoka (1553-1555) Tahy kérésére a vár felépítése után a vend végekről tüstént szakállas puskákat, ólmot és lőport küldött Vízvárra. Mindezek - bár szlavóniai közvetítéssel - részben biztosan a gráci hadszertárból származtak. 1556 márciusának közepén azután egy Bécsben tartott hadi-konferencia Berzence, Csurgó, Kanizsa, Szenyér, Kiskomárom és Fonyód mellett már komolyan számolt Vízvár 35 fős őrségével is, amelynek zsoldja egy esztendőre 1260 rajnai forintra rúgott. Vízvár jelentősége a Dráva mente védelmében betöltött szerepe mellett ekkorra - egyúttal, mint az elesett Babócsa ellenvára - még jobban felértékelődött. S noha az 1556 nyári keresztény hadjárat visszafoglalta Babócsát, Vízvár továbbra is a Muraköz és Stájerország előretolt bástyája maradt.

Szigetvár 1566. szeptember eleji eleste az egész országrész bukását és teljes Somogy megye török fennhatóság alá kerülését hozta magával. A kulcs-vár elveszte a hátországában fekvő véghelyek őrségeiben akkora riadalmat váltott ki, hogy azok váraikat felgyújtva megfutottak.

(Pálffy Géza: A Bajcsavarig vezető út-A stájer rendek részvétele a Dél-Dunántúl határvédelmében a 16. században

BAJCSA-VAR - Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében – 16-18. oldal)

 

 

A vár 1555-ös Tahy Ferenc által történt felépítésétől az 1566-os felhagyásáig a Somogy Megye kézikönyvében is szerepel. A vár a török háborúk végéig mindenképpen fennmaradt, erre abból az alispáni jelentésből is lehet következtetni, amely Forster Gyula szerkesztésében megjelent Magyarország Műemlékei II. kötetének vonatkozó lapjain olvasható: Vízvár Egykori vára.  Alaprajz 1681. a bécsi K. k.  Technisch.

A vár lokalizálását illetően egy újabb fejlemény lehet Dr. Dénes József várkutató 2007-es blogbejegyzése, amelyben a II. katonai felmérés térképére hivatkozva teljesen máshova teszi az egykori vár helyét.

http://varkutato.blogter.hu/113509/vizvar  http://archive.is/TxLHS  - 2007.01.21 -i bejegyzés:

„Somogyban, a Dráva mellett található Vízvár község. Ezt a nevét csak a 16. században kapta, amikor a stájer rendek hathatós anyagi támogatásával egy végvárat emeltek itt a törökök ellen.

A helyét mindeddig nem ismertük, ugyanis mindeddig rossz helyen kerestük. Közhely szerűen hangzik, de semmit sem lehet ott megtalálni, ahol nincsen. A megoldás kulcsát a második katonai felmérés térképe jelenti, ahol a falutól délre, a Dráva jobbpartján ábrázolták az ötszögű bástyás vár helyének kontúrját, íme:”

 

Johannes Sambucus (azaz Zsámboki János) 1572-es térképén Vízvárat a II. katonai felmérésben szereplő Dr. Dénes József által megadott helyhez kísértetiesen hasonló helyszínen ábrázolják. A másik érdekesség a dátum. A vár 1566-os felhagyásáig ismerjük leginkább a történetet. Az 1572-es keltezésű térkép egy újabb adalék lehet ahhoz, hogy a vár 1566 után is tovább élt. Erről tanúskodik egy 1664-es keltezésű térkép is. Gerard Mercator 1580-1600 közöttere datálható térképe szintén ábrázulja a várat, (igaz sematikusan) és ő is a Dráva túloldalára teszi.

 

 

 

További kutatandó területek:

Az 1580-as kéziratos térkép Barcs és Babócsa között két kis pontot jelöl, míg Szigetvár és Babócsa között 4-et. Ahhoz, hogy összefüggéseket és kapcsolatot keressünk a kisebb várak és őrhelyek között, érdemes azonosítani, hogy merre futhatott az adott területen a középkori út. Ebben Magyar Kálmánnak egy 1996-os tanulmányában (Somogyi Múzeumok Közleményei 12. (1996) Magyar Kálmán: Nagyatád és környéke XI.-XV. századi településtörténete és régészeti emlékei) megjelentetett ábra volt segítségemre. Nos az ábrán kitűnik, hogy a Szigetvár és Babócsa közötti középkori út Kálmáncsa irányába futott, majd vagy Istvándi, irányába érte el Babócsát. Ha ezt a változatot nézzük, akkor az ismertebb vagy azonosított helyszíneket, esetleg őrhelyeket lehet a pontokhoz társítani…

Szigetvár – Kálmáncsa (1) vagy Görösgal (1) – Istvándi (Kisdobsza) (3) – Komlósd őrhely (4)

Az őrhelyeket ezen helyszínek környezetében érdemes keresni.

Patapoklosi területén (Kálmáncsa felé pont az út mentén van) a jelenleg ismert adatok szerint a Török kor idején nem létezett már a castellum, őrhelyről, vagy kisebb palánkról a Szigetvári kapitányok leveleiben sem találni adatot.

Görösgal (Nemeske) helyszínén azonosított erősség létezett, kiváló leírását adja Lebedy János (kézirat)

Kálmáncsa területén a Rinya mellett szintén azonosított erősség létezett, erre utal a Várdomb vagy Látó domb elnevezés is.

A Komlósd területén található Bátori-dombot bejárva a helyszín felépítése és adottsága miatt is inkább birtokközpont vagy castellum képzetét kelti, a Rinya vagy Dráva menti őrhelyek hipotézisébe tipológiailag nem illeszkedik bele. Ellenben a településtől Északra a Rinya bal partján az I. katonai térképen feltűnik egy őrhely vagy rév ábrázolása. Én ennek tulajdonítom a 4. pontot a térképen.

A korabeli térképek (1677, 1718-ből amelyeket találtam) nem jelölik Komlósdot Péterhidát viszont két őrhellyel is. Ez a második őrhely lehet a Komlósdon kívüli és a Góric domb is. Jelölve van a (Dráva)Tamási palánk is, sőt Darány hagyomány szerint említett helye is.

Istvándi területén is létezhetett valamilyen kisebb góré, itt a Nagyatádi és Barcsi községtörténeti lexikonában találtam utalást. „Az ősi kéttornyú plébániatemplomot a szigetvári pasa lebontatta, és varfalak építéséhez (a Szigetvári vár falainak építésére-szerk) használta fel. A határbeli Törökkúti dűlőn volt található a török hódoltság alatt a babócsai és Szigetvári várak között épített hadiút.” A tetővár puszta vagy Aligvár puszta elnevezés (Harmadik Katonai Felmérés térképe) is valamiféle erődített hely jelenletére utalhat.

Darány : A község határának egy részét Lakateleknek nevezik, és a hagyomány szerint egy török előkelőnek volt itt kastélya.

 

Források:

       Rózsás Márton-Kisebb őrhelyek és erődített templom Barcs környékén

„Gondolják, látják az várnak nagy voltát..." - Tanulmányok a 80 éves Nováki Gyula tiszteletére. Bp. 2006.

Gyökerek. A Dráva Múzeum Tanulmánykötete – 2007. 153-163. oldal (másodközlés)

http://sirasok.blog.hu/2009/09/21/torok_kori_hajok_nyomaban_a_drava_melyen

http://www.argonauta.hu/wp-content/uploads/2011/03/38-Toth-JA.pdf

Rózsás Márton – Törökkori Őrhely Drávatamási határában - Gyökerek Dráva Múzeum Tanulmánykötete 2005

Magyar Kálmán – Nováki Gyula : Somogy Megye vára a középkortól a kuruc korig  2005.

Pálffy Géza: A Bajcsavarig vezető út-A stájer rendek részvétele a Dél-Dunántúl határvédelmében a 16. században BAJCSA-VAR - Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében – 16-18. oldal)

Vízvár – Örökségvédelmi Hatástanulmány  2004.

www.turistautak.hu-Vízvár

Jakovich-Bésán Dénes :Adatok a Rinya völgy középkori településtörténetéhez  – Somogy Megye Múltjából – Levéltári évkönyv 7. – Kaposvár 1976.   3-25. oldal

Andrási Antal – Szili Ferenc : A Barcs és Nagyatádi járás községtörténeti lexikona.

Pesty Frigyes :  Somogy vármegye helynévtára  Fontes Comitatus Simighiensis 1. -Somogy Megyei Levéltár 2001.

Forster Gyula szerk.: Magyarország műemlékei I-II. kötet (1905,1906)

Somogyi Múzeumok Közleményei 12. (1996) Magyar Kálmán: Nagyatád és környéke XI.-XV. századi településtörténete és régészeti emlékei

Hegyi Klára: A török hódoltság várai és várkatonasága 2007- III. kötet – 1602. oldal

http://varkutato.blogter.hu/113509/vizvar

KOVÁCS Gyöngyi – RÓZSÁS Márton: A barcsi török palánkvár (Türkische Plankenfestung in Barcs). SMMK 12 (1996) 163–182.

A barcsi török vár és környéke. Újabb kutatások (1999–2009) (The Ottoman-Turkish Castle at Barcs and its Surroundings. New Research (1999–2009). In: Benkő Elek – Kovács Gyöngyi (szerk.): A középkor és a kora újkor régészete Magyarországon / Archaeology of the Middle Ages and Early Modern Period in Hungary I–II. Budapest 2010, II: 621–642.

        https://djnaploja.wordpress.com/2015/09/12/barcs-torok-vara/

         Lebedy János: Nemeske és Gőrösgal várai - Háromfia Bt. 2008 

 

  Írta, fényképezte, és szerkesztette: ifj. Fidrich Tibor 

A Baji sánc és Tata-Újhegyi dűlő IV. Redutja

A Bánhidától induló, Vértesszőlősön, Tatán, Szomód és Dunaalmás mellett  a Dunáig vezető második Napóleon kori redut és sáncvonallal a Várvadász blog 2015. februári bejegyzésében már foglalkoztam. Történeti hátterét akkor igyekeztem felvázolni, így jelen esetben ettől eltekintenék. Akkor a bánhidai és vértesszőlősi sánc került bemutatásra, most folytatva a sort a Baji Sáncot és Tata-Akasztófadomb IV. dűlő redutját szeretném bemutatni.

 

 

Baj-Sánc

A Vértesszőlős és Tata között (is) haladó 1-es út közelében fekszik. Megközelítése az 1-es út melletti Homokbányával szembeni KRESZ gyakorlópályától lehetséges. A GPS az 1-es útról letérve a Homokbánya előtt elhaladó útra vinne rá (régi baji út) de ez napjainkban magánterület. Így a Homokbányával szemközti KRESZ tanpályára kell behajtanunk. (Alapesetben ez is lezárt terület kellene, hogy legyen, de szabadon tudunk ki-be közlekedni.) A tanpálya végén az 1-es út felüljárója helyezkedik el. Itt egy apró kavicsokból álló halmot találunk. Ha itt leparkolunk, sem zavarjuk az esetleges gyakorlókat. A bucka mögül indul egy jelzetlen gyalog ösvény, amely a felüljáró alatt visz át az 1-es út másik oldalára. Átérve a felüljáró alatt, egy elágazáshoz érünk, amely balra egy erdős ligetes emelkedőt mutat, jobbra pedig egy aszfaltos, egy nyomsávos utat. Itt az erdős emelkedő felé kell vennünk az irányt, amely néhány percnyi gyaloglás után kivisz egy legelőre, a legelő szélén enyhe magaslat, melynek tetején találjuk a zártsánc maradványait. A sánctól délre beton építmény maradványai, ebből arra következtetek, hogy régen ez a hepe-hupás puszta a katonaság gyakorlótere lehetett.  Jelenleg a környékbeli fiatalság cross-motor pályának használja. A tanpálya végétől a tárgyalt helyszín 10 percnyi sétára helyezkedik el.

 

 

 

 

 

A redut kb. 10-12 m hosszú és kb. 6-7 m széles. A földtöltés magassága kb. 2-2,5 m. A töltéssel körbezárt terület szélessége kb. 3 m, hosszúsága kb. 6m. A sánc széleitől fából ácsolt kis kapu zárja el a belső területet. A déli-dk-i oldal földtöltésének tetején vadmálnabokrok burjánzanak. A nyugati oldal töltése az errózió következtében kissé alacsonyabb.

 

 

 

 

Tata-Akasztófadomb-Újhegyi dűlő IV.

Az Újhegyi dűlő IV. területén található magántelek közepén szinte csodával határos módon megmaradt redut nem ismereten a várkutatás előtt. A kérdéses objektumot még a kilencvenes években azonosította Dr. Nováki Gyula. A Sáncot a tulajdonos engedélye mellett Szádeczky-Kardoss Géza segítségével mérte fel Nováki Gyula 2015. november elején. A tulajdonos Weisz úr elmondása szerint a területet a katonaságtól vette át az önkormányzat, majd ő már az önkormányzattól vásárolta meg a telket. Gondoskodása igazi ritkaság. A zártsánc töltéseit nem egyengette el, a belső területet nem töltötte fel, így nyílt lehetőség a dokumentálásra.

 

 

 

Az Akasztófadombon még 3 helyszín tartozott bele a sánc és redutsorba. Egy helyszín a Haller Jenő úton, egy az Újhegyi dűlő VIII. helyén, egy sánc pedig a vasúthoz közel, a Tavasz út és a sínek közötti területen volt. Meg kell, hogy jegyezzem, hogy a Bánhidától induló, és Vértesszőlősön, a Tata-Akasztófadombon és Szomódon keresztül haladó vonal elemeinek fennmaradása a sűrű beépítettség miatt kisebb szenzációnak számít. 

 

 

 

Köszönettel tartozom Szádeczky-Kardoss Gézának, hogy a Dr. Nováki Gyula által készített felmérési rajzot a rendelkezésemre bocsátotta.

 

ifj. Fidrich Tibor 

Petyusa - Egy titokzatos kis vár a Garam felett

Zólyom központjától 5 km-re Ostra Luka településtől 2 km-re ÉK-re a Garam fölé emelkedő magaslaton egy kis középkori magánföldesúri vár támadt fel évszázados „csipkerózsika” álmából; a neve Petyusa vár. Miért éppen Petyusa vár? Az elnevezést firtató kérdésemre az ásatást vezető régész Noemi Pazinova részéről érkezik a válasz: a várnak otthont adó helyszínt hívják Petyusának. Jelen írás célja a vár és a helyszín bemutatása a várbarátok számára. (Noemi Pazinova és Jan Belják az első két ásatási szezon beszámolóját a Castrum folyóirat 2013/1-2. számában jelentette meg magyar nyelven.)

Annak ellenére, hogy Ostra Luka településtől 2 km-re helyezkedik el a vár, a legegyszerűbb megközelítési lehetőség Cervena Medokys üdülőfaluból lehetséges. 2016. áprilisában 50 önkéntes jól követhető turista útvonalat épített ki a várhoz, a kiinduló ponton információs táblával. A tanösvény kb. 1600 m hosszúságú, a szintemelkedés 100 m. Becslésem szerint a kiindulási ponttól a várhoz kb. 30 perc könnyű túrával lehet eljutni. Az útvonal D-Dny-i irányból egy hatalmas árkon átvezetve közelíti meg a várat.

  

 

  

 

  

 

  

Az évszázadokig elfelejtett helyszín az elmúlt két évtizedben bukkant fel a köztudatban, bár egy 1956-os légi felvétel bizonysága szerint szűkebb szakmai körök már régebben ismerhették. A felvételen szintén a Petyusa név szerepel a helyszín elnevezéseként. A 2011-ben megkezdett régészeti feltárások előtt egy alkalommal végzett terepbejárást, szondázó kutatással egybekötött fémdetektoros vizsgálatokat Václav Hanuliak 1997-ben. A helyszínre Dusan Fertál erdőmérnök vezette el, aki hosszú évekig kutatta a Zólyom környéki erdők történelmi és geológiai emlékeit. A vár helyszínét és a déli árkot M. Babik mérte fel 1997-98-ban. Hanuliak a terepbejárás során gyűjtött kerámiákat és nyílhegyeket a 15. század közepére keltezte,és Jan Giskra harcainak időszakához kötötte. Állítását Thúróczi János Chronica Hungarica című művében szereplő várral támasztotta alá. Hanuliak „Matcin Zámok”-nak hívja a 2006-os tanulmányában a várat, valójában ezen hely a zólyomi Pusztavártól délre helyezkedik el. A vár alapos régészeti kutatása 2011-ben kezdődött, és idén nyáron került sor a 6. szezonra. A vár geodéziai felmérése 2011-ben és 2013-ban zajlott. A 2011-2015 közötti ásatási szezonokban közel 20.000 leletet gyűjtöttek a feltárások során. (kerámia leletek, használati tárgyak: kés, fogó, sarló, patkó, zabla, sarkantyú, szögek, kapcsok, kulcs, nyílhegyek, lándzsák) A kutatás fókusza leginkább a várudvar területére esett, a környező árkot és a teraszokat kevésbé érintették. Egy hamis pénzveretet (dénár) is találtak Anjou Mária királynő korából. Az eredetiket 1383-ban verték. A régészeti anyag elemzése szerint a várat a 14. század második felében építhették, a 15. században élhette fénykorát, és a 16. század elejéig állhatott fenn.

 

 

 

 

Az vár 38*18 m-es alapterületű, szabálytalan ovális alakú. Az építéshez szükséges kőanyagot a környéken kitermelve nyerték. A déli oldalon egy hatalmas sziklába vájt árok választja el a vár területét a magaslat teraszaitól. A legtöbb anyagot az építéshez az árok köveinek kitermeléséből és a teraszok lefejtéséből nyerték. A keleti várfal mellett egy tornyot feltételeznek a kutatók. Pincéjét a sziklába mélyítették. A kőből épült torony létét faragott kőtöredékek igazolták. A torony esetében fa felmenő rész is feltételezhető. A feltárt cölöphely egy ilyen jellegű átalakítási jelenségre is utalhat. A déli oldalon a várfal kicsit magasabb volt, amely egyfajta védelmi elemként szolgálhatott, hiszen a vár délről a teraszok irányából volt a leginkább veszélyeztetett. A 2015-ös év nagy felfedezése a vár területén megtalált és feltárt ciszterna volt. A faragot kőből kirakott belső falának kőanyagát a vár felhagyása után kitermelték, és másodlagosan felhasználták. Nagy kérdés a felépítést illetően, hogy hol lehetett a vár bejárata?  Lehetett délről egy árkon átvezető híd, és ár a várba észak felöl is vezet út, nem kizárt az sem, hogy a keleti oldalon feltárt torony kaputoronyként is funkcionálhatott. A kis magánföldesúri várról okleveles adat egyelőre nem ismert, így a kutatás jelen fázisában csak feltételezésekre bocsátkozhatunk. A legvalószínűbb hipotézis szerint a várat az Osztroluczky család egyik tagja építethette, és az osztralukai uradalomhoz tartozott. IV. László 1286-ban erősítette meg a környékre vonatkozó adománylevelét Otto de Ostraluka részére. Otra Luka első említése Stoluca néven történik 1332-ben a pápai adójegyzékben. A községen keresztül kereskedelmi út vezetett a középkorban, és 1393-tól vám is működött a területen.

 

 

 

 

 

Első alkalommal a 2012-es őszi Castrum Bene rendezvény egyik előadásában hallottam a várról. Magyar nyelven a Castrum folyóirat 2013-as 1-2. összevont számában olvashattunk a vár első két szezon kutatási eredményeiről, majd több magyar nyelvű előadás ismertette a 2013-as szezon tapasztalatait is. Itt szeretném megemlíteni a 2014-es Szádváron tartott Castrum Bene vándorgyűlést is amelynek egyik előadása a várat mutatta be. Szlovák nyelven több ismertető anyag is napvilágot látott, több televízió riport is foglalkozott a feltárásokkal. Bízom benne, hogy a régészeti kutatások tovább folytatódnak és újabb információkhoz jutunk a vár felépítését és történetét illetően.

 

(Köszönöm Noemi Pazinovának a  helyszín felkeresésével kapcsolatos segítségét, és a várral kapcsolatos információkat. Kívánok a munkájához sok sikert és jó egészséget.)

 

Források:

 

(Az alaprajz, a 3D-modell és az Anjou kori dénárról készült felvételek az információs tábláról származnak)

http://www.pustyhrad.com/pics/Hrad_Petusa_skladacka.pdf

http://www.slovenskehrady.sk/hrad-petusa

http://naszvolen.sme.sk/c/20112759/hrad-na-petusi-sluzil-najmenej-sto-rokov.html

http://www.podmevon.sk/vylet/petusa-pri-zvolene

http://webmagazin.teraz.sk/cestovanie/dobrovolnici-hrad-petusa/5806-clanok.html

http://archeol.sav.sk/docs_vyskumy2011/2011_ostra_luka-petusa.pdf

http://zvonline.sk/vdaka-bridade-od-cerveneho-medokysa-az-po-hrad-petusa/

Csapó György – Az osztrolukai Osztroluczky család története – Turul 67/3 (1994) 67-74. oldal

Noemi Pazinova-Jan Belják: A Zólyom melletti Petusa (Petyusa ) várának kutatása – Castrum folyóirat 2013/1-2.  136-148. oldal.

 

Petyusa erősségéről készített videó felvétel az alábbi linken érhető el.:

https://www.youtube.com/watch?v=BIJN3cBcE-M

 

ifj. Fidrich Tibor 

Segesvár városerődítései

Segesvár markáns jelképe a középkornak, és eklatáns példája a középkori szász építészetnek Erdélyben. A várost 1191-ben alapították, amikor a II. Géza által ide telepített (1141-61 között) szász telepesek elkezdték építeni a várost a Nagy Küküllő bal partján. Története során Segesvár sok mindent megélt. Az 1241-es tatárjárás elpusztította, bár akkoriban még nem vette körbe épületeit (favárát) védőfal. A 950 méter hosszúságú védőfal építése 1350-ben kezdődött. A kezdeti 4 méteres magasságot további 3-4 méterrel bővítették a 15. században. A védőfalakat 14 toronnyal és 4 bástyával bővítették. A 14 toronyból napjainkra 9 maradt fenn valamilyen formában. A tornyok működtetését valamely városi céhnek rendelték alá. A tornyokat a hozzájuk tartozó céhekről nevezték el. Kivételt képez az Óratorony, amelyet a céhek helyett a városi katonaság védett.

Tornyai: Óratorony, Tímár torony, Ónművesek tornya, Kötélverők tornya, Mészárosok tornya, Szűcsök tornya, Kovácsok tornya, Csizmadiák Tornya, Szabók Tornya.

Ma már nem létező tornyok: Kádárok tornya, Aranyművesek tornya, Borbélyok tornya, Takácsok tornya, Lakatosok Tornya.

A város két részre osztható. A fellegvárra, és az Alsó városra. A fellegvár és az Alsó város fa épületei az 1676. április 30.-i nagy tűzvészben elpusztultak. A közösség elkötelezettségének köszönhetően a település házai kőből épültek újjá, megalkotva egyúttal a város utcahálózatát is.

 

 

 Segesvár történelmi központjába az Óratornyon keresztül jutunk be. A 64 m magas torony a fellegvár legmagasabb tornya a XIV. században épült. 2,3 m vastag falai biztonságos teret nyújtottak a város kincstárának, levéltárának, a városi tanács működésének. Óraszerkezete eredetileg fából készült, majd az 1676-os nagy tűzvész után építették át fémre. 1566 ig a városi tanács és a polgármester székhelye is volt.  Az épületnek ezt követően számtalan funkciója volt, 1898-tól a városi történeti múzeumnak ad otthont.

 

 Az Óratoronytól a várhegy irányába indulva érkezünk el a Tímár és az Ónműves tornyokhoz. Az Ónművesek tornya együtt épült a városfallal. A földrengések és a tűzvészek miatt sokat szenvedett. Legjelentősebb újjáépítése 1583-ban történt.  Az Ónműves tornyot az Íjjászok folyosója köti össze a Tímár toronnyal. Így együtt alkalmas volt a város délkeleti részének védelmére.

 

A tornyokat elhagyva érkezünk a Diáklépcsőhöz.  Az 1642-ben épített 175 lépcsőfokból álló fedett lépcsősor vezet fel a várhegyre. Eredetileg 300 lépcsőből állt, az 1849-es átépítést követően alakult ki a jelenlegi szám. A fedett szerkezet a gimnáziumba járó diákok védelmére szolgált. A lépcsősor tetején rögtön bal kézre található az 1522-ben alapított iskola (gimnázium), melyet 1729 és 1803 között újjáépítettek új funkciókat is találva az épületnek.  Szokás megemlíteni, hogy Herman Oberth rakétatudós is az épületben tanult. 

 

Tovább folytatva sétánkat a Hegyi Templom épülete magasodik elénk. A Szent Miklós nevére keresztelt templomot 1345-ben kezdték el építeni, majd 1429-1483 között tovább bővítették.  Falai között koronázták fejedelemmé I. Rákóczi Györgyöt 1631-ben. A templom bejáratától jobbra az egykori Aranyművesek tornya helyén emelték a Temetőkápolnát. A gimnázium (régi iskola) és a Temetőkápolna közötti szakaszon még felfedezhetőek a Castaldo bástya romjai. A Szent Miklós templom bejáratától balra találhatjuk a Kötélverők tornyát.  A torony több szempontból is különleges. Az 1676-os tűzvész megkímélte, és az egyetlen a tornyok közül, amelyben a források szerint még ma is laknak. A temetőőr és a családja lakik benne. (A Kötélverők tornya és a Hegyi templom mellett található a szász közösség temetője)

 

 

 

 A megmaradt városfalak mentén haladva a következő állomásunk a Szűcsök és Mészárosok Tornya, valamint a Törle kapu. A Szűcsök és Mészárosok Tornyát tulajdonképpen a Törle kapu védelmére építették. A Mészáros torony a 15. században épült elébe bástyát emeltek. A vár északnyugati és délnyugati oldalát is ellenőrzése alatt tudta tartani. A torony hatszögű kiképzése pedig lehetővé tette a tüzelést minden irányba. A Szűcsök tornya szintén a 15. század során épült. Az 1676-os tűzvész során jelentősen megsérült, de kijavították. Négyzet alakú, 4 emelete van.  A Szűcsök és a Szabók tornya között állt valaha a ma már nem létező Takácsok tornya.

A Szabók Tornya a 14-15. század között épült, tulajdonképpen a fellegvár nyugati kapujaként is funkcionált. A földszinti területet két átjáró tagolja, amelyet eredetileg vaskapuk zárhattak le. Az 1676-os tűzvész idején a toronyban a gabona mellett puskaport is tároltak, amely felrobbant, ekkor a torony felső része és az egyik átjáró megsemmisült. 1935-ben a boltozatot helyreállították, és megnyitották a közlekedés számára.

A Szabó Torony után a Csizmadiák Tornyához érünk. 1521-ben épült, az 1676-os tűzvészben szintén megsérült, de 1681-re helyreállították.  A torony előtt volt egy bástya is melyet 1648-ban lebontottak.  A Csizmadiák tornya mellett kis tér közepén található z egyik legnagyobb költőnk, Petőfi Sándor mellszobra, mellette a Római Katolikus templom áll.  A torony és a Kolostortemplom között állt valaha a Lakatosok tornya. Az egykori dominikánus monostor épületeit lebontották, helyén ma a Városháza áll.

A monostor temploma a XIII. században épült, gótikus homlokzattal és barokk stílusú belső architektúrával rendelkezik. A Kolostor és épületeinek védelmére épült a Kovácsok Tornya, melyet a Borbélyok tornya helyén emeltek 1631-ben. Emeletén a Tűzoltók állomásoztak. A Kovács torony után visszaérünk az Óratorony környékére. Az Óratorony előtti tér mentén áll a Velencei ház és Vlad Dracul háza is. Itt élt a havasalföldi herceg 1431-1436 között. Egyes vélemények szerint Vlad Tepes ebben a házban született 1431-ben. Jelenleg ajándékbolt és étterem üzemel az épületben. A velencei ház a 17. században épült, nevét ablakainak formáiról kapta.  Az épület leghíresebb lakója Stephanus Mann polgármester volt, akinek sírköve a Hegyi Templomban található. 

     

Két épületről szeretnék még említést tenni Segesvár kapcsán. Az első a Szarvasos ház, amely az erdélyi reneszánsz építészet kiváló példája. Nevét az épület homlokzatán elhelyezkedő Szarvasról kapta. Jelenleg panzió és kulturális létesítmények működnek benne. Az alsóvárosban levő a 15. században épített Leprások templomának külső nyugati oldalán egy szószék épült, ahonnan a leprásoknak prédikáltak, akik nem léphettek be a templomba.

 

Források: George Avanu - Sighisoara (Age Art)

 

Írta, fényképezte, fordította, összeállította: Fidrich Tibor 

Zsibritó és Bakabánya erődítései az egykori Hont Vármegye területén

A várvadász blog legújabb bejegyzése az egykori Hont Vármegye két helyszínével foglalkozik, amelyek talán nem annyira ismertek napjaink várszerető közössége előtt.

Korponától 8 km-re ÉK-re található Zsibritó (SZ:Zibritov) település, melynek ékessége a 70 fős lélekszámú falucska központjában található erődítés maradványa.

Az erődítés szót ebben az esetben szándékosan használom, mert még magam sem döntöttem el igazán, hogy a vár vagy az erődített templom tűnik korrektebb elnevezésnek.

 

A wikipédia a településről az alábbi gondolatokat osztja meg a várra vonatkozóan:

„A települést 1266-ban "Seurdfolou" néven említi először oklevél, a Hont-Pázmány nemzetség birtoka volt. 1342-ben Litva várának tartozéka. 1442 és 1446 között gyakran érték huszita támadások. A falu régi templomdombján 15. századi források várat említenek, mely egy bizonyos Zsibrid Jakab tulajdona volt. Őróla kapta volna nevét is a település, mivel azonban erkölcstelen életet folytatott családjával együtt börtönben végezte. A falu a 16. század első felétől a szitnyai uradalom része. 1629-ben Koháry Péternek a birtoka, a 19.században a Coburg családé. 1576-ban elpusztította a török. 1586-ban várát megerősítették. A török időkben az erősség fontos őrhely volt, ahol folyamatosan őrség állomásozott. A vár romjai állítólag még a 19. század közepén is láthatók voltak.”

A falu központját egy kis bástya (harangtorony) uralja, amely az 1586-ban kialakított erődtemplom maradványaként szolgál. A körítőfalak alapjai a déli utcafront felöli és a keleti oldalon még észlelhetőek. A területen emlékhely és pihenőpadok lettek kialakítva. A műemlékkel szemben az utca másik oldalán a Polgármesteri hivatal található. 

(A várhely koordinátája: N 48.391779, E18.980831)

 

 

 

Nemrégiben egy igen érdekes és értékes forrást találtam a Zsibritói erődített templomról:

Váliné Pogány Jolán szerk.: Az örökség hagyományozása Könyöki József műemlékfelmérései 1869-1890 (Forráskiadványok Budapest, 2000)-350. oldal

„A falú középen egy lejtőn áll a régi erősített templom. Ennek csak falai állanak még és a szentélyben látszanak gerincek nyomai, melyek egyszerűen a falra futnak le és profiljuk a 15. századra mutat. AbIak és ajtóbéletek elpusztultak, Az udvar falai is, már alig egy méter magasak, Az udvar délkeleti szögletén áll az erős, kerek torony. Az udvar déli falát erős pillér támasztja. Az összes falak sárgás mészkőből valók. Zsibritó a Csabráki uradalomhoz tartozik."

 

Szerencsére Könyöki alaprajzot is közöl:

 

szignó j.I. : Könyöki

fekete tus
rp. kart. méret: 255 mm x 337 mm, 348 mm x 437 mm
előlap felirat k. f.:Zsibritó, korponai járás, hont Megye; jelzés b,f.:4.
sz. 1888.; jelzés j.I.: OMF Tervtár p. K 8529.
hátlap jelzés k: kerek MOB p.
rep. neg.: OMvH Fotótár Itsz. 135.635.
OMvH Tervtár Itsz. K 8529.;  MOB Irattár 1888/4.

 



A következő helyszín a Zsibritótól 34 km-re ÉNY-ra található Bakabánya, ahol Könyöki József is járt. Néhány sort idéznék a Szent Miklós templomról írt jegyzeteiből (1889), amelyben a települést írja le:

„A község keleti részén áll a késő góthkorú kath. szt. Miklós püspöknek szentelt templom, mely keleti részén végig húzódik egy magas védőfal mely előtt még árok is van. A templomtól délre pedig kaputornyot találunk. Mindebből látjuk hogy Bakabánya erősített hely volt, melynek egyéb falait csak a mult században hordották le.  (Megjegyzés: A kaputornyot később lebontották, de néhány 1899-es felvétel megőrizte alakját az utókornak.

 

 

 

 

A város (majd község) történetét illetően két forrásból idéznék:


Levéltári Közlemények, 4. (1926) 1–4.ÉRTEKEZÉSEK Relković Néda: Bakabánya levéltára és rövid története / 231–235. o.

BAKABÁNYA LEVÉLTÁRA ÉS RÖVID TÖRTÉNETE.
Bakabánya (Hont vm.) levéltárában 1913-ban jártam. A levéltár a községház tanácstermében volt elhelyezve, ahol tartalomjegyzék is állott rendelkezésemre. A jegyzékbe foglalt okiratok azonban részben nem voltak megtalálhatók.

………………

A megtalált oklevelek ismertetése mellett rövid ismertetést ad a szerző a város történetéről:

A város rövid története a következőkben foglalható össze: Régi telepből alakult, mely mint villa Baka már a garamszentbenedeki apátság alapító levelében (1075) is előfordul.  Nevének főbb változatai a középkor folyamán ezek: Bakabanya,Baeabanya,  Wakkabayna, majd Buckahancz.
Fejlődésnek akkor indul, mikor Károly Róbert 1325-ben Haslaui Gyulának és Andrásnak hű szolgálataik fejében egy mérföldnyi területen belül vásártartási és turzási jogot adományoz.  E Hauslaui-testvérek osztrák bevándorlók voltak, alkalmasint rokonai ama ifjabb Haslaui Ottónak, akinek  IV.  László Rudolf császár kérésére az elhalt Roraui Detre javadalmait adlta 1278-ban.  Városi szabadalmait Nagy Lajos bővíthette ki.  A XIV. század derekán már annyira fejlett, hogy lakosai Újbányának vetik meg alapját, ekkor már külön bánya-kamarával bír. Mint a hét alsó magyarországi bányavárosok egyike, a  XV.  században királynéi tulajdonná lett. Nagyobb csapás a huszita mozgalom idején érte, mikor 1442-ben Rozgonyi Simon Selmecbánya megtámadásakor a környéken is pusztított.  A küzdelemben mint Erzsébetpárti város szintén résztvesz. A társvárosokkal egyetemben felgyújtotta Szentbenedeket, minek viszonzásául a berzencei várnép a közeli bányavárosok ingatlanait pusztította, többek közt a Bakabánya felé épült malmokat is lefoglalta. Ezért hagyja meg utóbb V.  László Szentmiklósi Pongrácnak, hogy a berzenceieket tiltsa el a hatalmaskodástól. E viszontagságos idők után a polgárság szabadalmainak megerősítését sürgeti. Adómentességét, vámszabadalmát, az erdősségek szabad használatát a társvárosokkal egyetemben erősítteti meg.  Bányászatának fejlettségét az a körülmény is igazolja, hogy Tyl és Miklós nevű bányapolgárok többek közt a bakai urburát is bérbeveszik. A  XVI.  században pedig maga a város bérli a szentbenedeki apátság érczúzóját 16 arany frt-ért. 
II.  Ulászló korában nyeri alapvető szabadalmainak megerősítését, mert az oklevelek ellenséges támadás következtében megsemmisültek. A bíró és esküdtek bemondása alapján megerősíti a tanácsválasztás módját,
a fellebbezés jogát és vásártartást; végül a város évi adóját 90 frt-ban állapítja meg.

A város továbbfejlődését a XVI. századi események akasztják meg. A hatalmaskodó Dóczyak ellen a bakai polgárok is fellépnek, majd a trónvillongások korában részt vesznek abban a küzdelemben, amely Zápolyai hívei ellen folyt. 1528-ban máj. 3-án Szentbenedek alól el is kergetik őket. Majd a török előnyomulása veszélyezteti a várost. 1552-ben a hódoltsági lajtsromba kerül.  1569-ben fallal veszik körül  s védőművei felépítésére több vármegye közmunkáját rendeli el az országgyűlés. Az adót követelő török főképpen az 1570-es években támadja a várost. Szorult helyzetét igazolja, hogy a nógrádi és esztergomi béglek közeledése hírére  1572-ben Forgách Simon ker. kapitány 100 lövészt kíván a bányavárosok által Bakabányára küldeni.  1581 májusában Dobó Ferenccel élükön visszaverik a bakaiak a törököt.
Belső zavargások is nyugtalanítják a várost. A polgárság ós a beszállásolt katonaság között egyenetlenség támad, melynek következtében a hatóság tekintélye apad.  Ily körülmények közt átéli a felkelések korát, míg 1640-ben a török felgyújtja. Az 1664. évi felvidéki hadjárat újból tönkreteszi. Még a tizenötéves taksamentesség sem képes helyzetén javítani. Lakossága, mely a XVI. század derekán még javarészben német,  a XVII. században kipusztul, eltótosodik,  közigazgatási nyelve a tót lesz.
 Belső élete is zaklatott. Határpert folytat az újbányaiakkal,  majd az ellenreformáció következtében elveszti templomát. Ezt panaszolják el az 1681. évi soproni és az 1687/88. pozsonyi országgyűlésen.
 A felszabadító török háborúk pedig anyagi romlását siettetik. A beszállásolt katonaság eltartása, a magas hadiadó felemésztik erejét. Bár szabadalmait megerősítik sőt újabb kiváltságokkal gyarapítják, amennyiben 1547-ben pallosjogot és 1560-ban a piros pecsét használatát engedélyezik,* nem tud többé fellendülni. 1542-bem 180 a lakóházak száma és a kivetett hatvanadadó 145 forint;  1596-ban csak 41 / 4 portát számlál, melyre 1050 forint repartátiót vetettek ki.
 
DR. RELKOVIC NÉDA.

Bakabánya az oszmán uralom felszámolása utáni történetét a wikipédia segítségével ismertetem:

A török 1686. évben történt kiűzése nagy megkönnyebbülést hozott a városnak, I. Lipót király pedig visszaállította a város régi kiváltságait. 1702-ben négy országos vásár tartását engedélyezte a király a városnak. 1703-ban a kurucok foglalták el a várost. 1774-ben már csak egy aranybánya működött, bányái fokozatosan kimerültek, 1875-re meg is szűnt a bányászat. 1823-ban megkezdődött az ipari üzemek betelepülése. 1876-ban elveszítette szabad királyi városi és bányavárosi jogait, közönséges községként Hont vármegyéhez csatolták. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Báti járásához tartozott.

Néhány adattal én is kiegészíteném az idézett forrásokat:

A rendszeressé váló török támadások miatt az országgyűlés döntése értelmében a katonai tanács felügyelete alatt,  Ferariho és Wadena császári mérnökök irányításával zajlott a város olaszrendszerű bástyákkal és kőfalakkal való megerősítése 1578-1595 között. Egyes levéltári adatok rávilágítanak, hogy valószínűleg csak a belvárost vette körül kőfa,l a külvárosi részeket palánk védte. Az erődítés téglalap alakú volt, egy-egy kapuval északi valamint déli irányban, és egy központi bástyával.

 Az én motivációmat a község felkeresésére a Szent Miklós plébániatemplom DK-i oldalán fennmaradt városfalak és ennek részeként fennmaradt olaszbástyák jelentették. A templomba sajnos nem sikerült bejutnom, ellenben a városfal maradványait szépen felújított parkosított környezetben szemlélhettem végig, sőt egyes esetekben a lakóházak udvaraira is bekukkantva végigkövettem a fennmaradt részleteket.

 

 

 

Az úgynevezett Alsó kapu a mai posta és gyógyszertár környezetében állott. A felső kaput pedig 1799-ben említették utoljára a források.A Szent Miklós  plébániatemplom a városi vár szívében volt úgy, mint Körmöcbányán. Mellette egy négyemeletes bástya állt, melynek helyén a későbbi városháza épült. A város központjában levő tér közepén levő szobor helyén állt a harangtorony. A város és a régi bányák feletti magaslati ponton egy Kistorony állott (Turnicka). Amikor az őrszem látta, hogy a várost közelgő ellenség fenyegeti, figyelmeztette  a városiakat és a bányák munkavállalóit a közelgő veszélyre. Turnicka ma kilátó és a környékbeli túrák kedvelt állomása.

 

Írta, fényképezte, szerkesztette: ifj. Fidrich Tibor

Somogysárd (Nagybajom) : Korotna vára

A magyarországi oszmán hódítás Somogy megyei történetének egy markáns, romantikus epizódja Korotna várához kapcsolódik. A látványos várhely meglátogatása arra sarkallt, hogy a több száz évvel ezelőtt virágzó erődítmény történetét megismerjem. A várvadász blog legfrissebb bejegyzésében Korotna várát igyekszem bemutatni.

Története:

A Szudas patak partján levő ősi földdarab neve a szláv korito (teknő) szóból ered, amely utal a föld felszínének sajátos formájára. Eredetileg Karatina, Karatna, Karathna névváltozatok ismertek az 1300-as évek közepén erről a területről. A század végétől ismerjük a Korotna alakot, igaz a 15. században felbukkan a Korokna változat is, de ez a Koroknya elnevezéshez hasonlóan csak az újkorban terjed el.

 

A vizenyős terület történetével a vár létesítésének idejétől szeretnék csak foglalkozni, hiszen az írás elsődleges célja a vár bemutatása. Hunyadi János és Hunyadi Mátyás politikája lehetőséget adott a köznemesi réteg rátermettebb tagjainak a felemelkedésre a társadalmi ranglétrán. Esetünkben a kínálkozó lehetőséget a tehetős, helyi köznemesi család sarj, Korotnai János mester igyekezett kihasználni.  Mester címe iskolázottságát mutatta, és alkalmassá tette jól jövedelmező állás betöltésére. 1450-es években János a Marcaliak szentgyörgyvári várnagyaként szolgált (Marcali Dénes-szlavón bán). Elégedettek lehettek munkájával, mivel a Marcaliaknak köszönhette, hogy 1463-ban a somogyi alispánok között szerepelt neve. A következő évben Budára került, ahol rövid ideig a kúriában dolgozott jegyzőként. 1466. közepétől nádori ítélőmester, a nádor segítőtársa lett. Ezt a pozíciót több nádor vezetése alatt egészen 1497-ben bekövetkezett haláláig megtartotta. 1469-től élete végéig a szlavón ítélőmester pozícióját is betöltötte. Nádori ítélőmesterként a nádori irodát vezette, felelt a kiadott oklevelek tartalmáért, őrizte a nádori pecsétet, valamint az oklevelek hitelét biztosította.

Természetesen részt vett a bíráskodásban is. Mivel ő őrizte a nádor pecsétjét, a nádor távollétében lehetősége nyílott arra, hogy saját birtokain (Korotnán, Csákányon), vagy a megyeszékhelyen Somogyvárott bocsásson ki idézésre vagy vizsgálatra szólító okleveleket. Hivatala mellé 1476-tól a somogyi főispáni tisztet is megszerezte, amit olykor mással megosztva, de élete végéig viselt. Korotnai János több mint 30 éves ítélőmesteri és majd két évtizednyi főispáni tevékenysége alatt jelentős jövedelemre tett szert. Jövedelmeit és befolyását jórészt birtokszerzésre fordította. (A veszprémi káptalantól például egy jobbágytelket kért és kapott, mert Budán a házában szállást adott a káptalan tagjainak, akik peres ügyeik miatt több napot voltak kénytelenek a városban tölteni) Birtokpolitikájával megteremtette a Korotnai uradalmat. Az uradalom Korotna, Csicsal és Csákány csomópontokkal 3 fő részre oszlott. Mindhárom területen földesúri majorság működött. Közülük a Korotnai volt a legnagyobb. Az uradalom nagyságáról képet az 1494-es portaösszeírás megismerésével alkothatunk. Eszerint Korotnai János Somogy megyében legalább 127 portát birtokolt. A központ Korotna volt ahol a vár is állt. A várat először 1509-ben említik, de az erősség korábban, már a 15. század utolsó harmadában felépülhetett. 

A vár felépülése Korotnai János társadalmi felemelkedésének egyenes következménye. Mivel ítélőmester tisztét és befolyását használta vagyonszerzésre, joggal feltételezhetjük, hogy a vár 1466 után épült. A befejezésének dátumára is lehet következtetni. A Somogy megyei főispán (esetünkben Korotnai János) hívei, familiárisai voltak a középkori gyakorlatnak megfelelően a megyei alispánok. Közülük Kékcsei Porkoláb Balázs-ról lehet feltételezni azt, hogy hogy várnagy lehetett Korotnán. Neve a Porkoláb, utalhat  éppen a várnagy foglalkozásra is. Sőt, bizonyossá teszi a feltételezést az is hogy Korotnai János halála után fia István szolgálatában maradt, és várnagyként szolgált 1505-ig. Ha tudjuk, hogy Kékcsői Porkoláb Balázs 1483-ban somogyi alispán volt, (ergo várnagy) akkor már egy felépített várban kellett kezdenie szolgálatát. Tehát a vár 1466 után és 1483 előtt épülhetett. A vár az első időszakban uradalmi központ és földesúri lakhelyként funkcionált. Innen irányította az udvarbíró az uradalom életét, ide szolgáltatták be a jobbágyok adóját, és szállították be a majorságok termését. 1516-ban a védelmét 6 rövid csövű ágyú, 95 szakállas puska, 38 puska, 8 dárda, 5 számszeríj, két íj, egy hordó puskagolyó, és egy hordó puskapor biztosította. A vár a hatalmaskodások kiindulópontja, a földesurak egymás közötti csetepatéiban biztos menedékhely, a rablásokban szerzett zsákmányok gyűjtőhelye volt. A vár a földesúri hatalom szimbóluma volt. A várban működött a börtön is.  1497. derekán a várépítő Korotnai János élete tragikus véget ért. A 70. éve felé járó ítélőmestert a pereskedő felek egyike-nyilván jelentős pénzösszeggel- rávette arra, hogy számára kedvező oklevelet állítson ki. Miután az öreg Korotnai kötélnek állt, meggyilkolták, nehogy később elárulja őket. Korotnai János halálával a család különleges jövedelemforrásai elapadtak. Két fia, István és az 1506-ban elhunyt Gergely nem viseltek hivatalt. István, iskolázottságát tekintve apjához hasonlóan megtehette volna, 1505-ben megyei követ is volt, de csak arra volt képes, hogy hatalmaskodjon, és apja összeharácsolt vagyonából minél többet adjon saját kezű kötelezvényeivel zálogba. Gergely halála után Istvánt a hitelezők egyre inkább szorongatták. Kiutat keresve 1506. december 12.-én szerződést kötött a jobbágysorból érsekké lett Bakócz Tamással. Ennek értelmében 4000 forint megfizetésével az érsek kiszabadította Istvánt a budai uzsorások karmaiból, és 3280 Forintot biztosított számára, hogy az elzálogosított Somogyi birtokait megválthassa. Korotnai viszont elvette feleségül Bakócz Tamás unokahúgát, és az érsek pénzén kiváltott birtokokat Bakócz Tamás és rokonsága zálogbirtokainak ismerte el. 1510. május 23.-án újabb egyezség született az érsekkel. Korotnai János örökösévé fogadta Bakócz Tamást és rokonait, Erdődi Pétert, Pált, Lőrincet és Jánost. Korotnai fia János 1509-ben már nem élt, így a Bakócz rokonság több somogyi és tolnai birtok várományosa lett. Sőt az érsek vállalta, hogy Korotnai leányát, a gyermek Katalint majd összeházasítja valamelyik unokaöccsével. Korotnai rá és életére jellemző lépéssel búcsúzott a földi világtól: egy hatalmaskodással.

                                  

Enyingi Török Imre és Korotnai várnagya Szomajomi Miklós 128 jobbággyal 1511. március 24.-én megtámadta Várdát, és Korotnai István számára visszafoglalt egy nemesi kúriát.  Az eset után nem sokkal Korotnai István meghalt. Kiderült, hogy a kiváltott ékszerek egy részét újból elzálogosította, de nem a budai uzsorásoknak, hanem a helyi köznemeseknek és plébánosoknak. Familiárisait, szolgáit nemhogy rendesen nem fizette, hanem még tőlük kért kölcsön. Korotnai István egyetlen vér szerinti örököse a 7 éves leánygyermek Katalin Várkonyi Amadé István alországbíró lett. Az 1511 őszén akcióba lendülő gyám keresztülhúzta az érsek számítását, miszerint a Bakócz rokonság a gyermekkezével megkaparinthassa az örökséget. 1512-től a várnagy az érsek unokaöccsének embere Ipoltfalvi Ipoltfi Gergely lett, Erdődi Péter akcióját követően. A vár megszállásával átmenetileg az érsek érdekeltségébe került a vár, de a frigy meghiúsult. 1516-ban Amadé István törekvéseiben sikert könyvelhetett el. II. Lajos király elrendelte, hogy Katalint iktassák be az elfoglalt birtokokba.  Azonban a birtokok egy részét továbbra is az érsek birtokolta, hiszen az ő pénzén váltotta ki Korotnai István azokat. A másik részre pedig Korotnai özvegye tartott igényt. Így 1516. október 6.-án a Korotnai birtokrész fele került csak vissza Katalin tulajdonába. Az örökség visszaszerzéséhez azonban az érsek és az özvegy jogos követeléseit teljesíteni kellett így Amadé István alkuba bocsátkozott velük.  1517-ben megállapodtak abban, hogy az érsek 3000 Ft ellenében lemond a zálogbirtokokról, míg az özvegy aki közben Pölöskei Ördög László felesége lett 200 Ft hitbért és jegyajándékot kap. A vállalt kötelezettségek teljesítése 1517 végén és 1518 elején megtörtént. A várat Ipoltfi Gergelytől Amadé István megbízottja Fancsi János vette át. A gyám a szükséges pénzösszeget Katalin kiházasításával teremtette elő. A somogyi nemes Tóti Lengyel János apja segítségével fizette ki az pénzt, ezt követően Korotna vára összes tartozékaival együtt Korotnai Katalin és a Tóti Lengyel család birtokába került. Korotnai János halálát követően, amikor a család kétség kívül hanyatlásnak indult, a helyi nemesek közül egy másik Korotnai János tett szert nagyobb jelentőségre. Emelkedését annak köszönhette, hogy kisvárdai Várday Ferenc váci, majd erdélyi püspök szolgálatába állt, annak tiszttartója lett. Ő hívhatta fel urának figyelmét Korotnai Katalin birtokügyére. A püspök meg is kérte rokonát Várday Jánost, hogy érdeklődjön, hogy tulajdonképpen mekkora vagyonról is van szó.  Korotna János előnyös vagyoni helyzete lehetőséget adott arra, hogy az elszegényedő környékbeli nemesek birtokait megszerezze.  1519-ben és 1521-ben Korotnai Sebestyén fiainak korotnai birtokrészét vette zálogba. Így nemsokára ő birtokolta a falu nagyobb részét is. 1534-ben a település 22 jobbágyportából állt. Ebből 14 Korotnai Jánosé, míg 8 Tóti Lengyel János fiaié volt.

                                        

A török 1532-ben Kőszegnél megtorpanó hadjárata komoly pusztítást okozott a megyének. (Az első tapasztalat az 1526-os csatavesztést következhetett be). Az oszmán sereg ugyanis a Dráva vonalát követve vonul végig a megye déli részén, és az ellátáshoz szükséges élelmet a környék lakosságától zsákmányolta. A két évvel később keletkezett adóösszeírásban szereplő felégetett porták is valószínűleg az erőszaknak estek áldozatul. (combusta-felégetett-ként szerepelnek az összeírásban) 1543-ban a török elfoglalta Pécs és Siklós várát, amellyel megteremtette Dél-Dunántúli uralmának alapjait. A Tolna megyei várak megszállásával Somogy megyét már félkörben szorongatta. A török erősségekkel a Somogyi oldalon a magyar erősségek néztek farkasszemet. A Balaton és a Dráva között húzódó Somogyi végvárrendszer ékként hasított bele a hódoltság területébe. Az ék első vonalában volt Fonyód, Lak, Korotna, Sziget, Somogyvár, Babócsa.  Babácsánál találkozott a védelmi vonal a második ékkel. Az ék egyik vonala Berzence Babócsa és Csurgó várakkal a Dráva vidékét felügyelte. A második ék felfelé Pácod, Segesd, Szenyér, Mesztegnyő, Marcali, Kéthely a Balatonig húzódott. Ezekre az erősségekre épült Somogy megye védelme. Természetesen a megyében több kisebb-nagyobb erősség, váracska, palánk húzódott. A védelmi rendszerben Korotna vára kicsi, de erős építmény lehetett, melynek kőfalait kívülről sáncok és sövény is védte. Dzselálzáde Musztafa török történetíró a várról így emlékezett: „ A nyomorult és gyalázatos gyauroknak Korotna nevű váruk is volt, mint a gyaur kutyáknak tanyája és az alávaló, feslett erkölcsű nemzetségeknek menedékhelye erős bástyákkal és szilárd falakkal ellátva.”

A középkori uradalmi központokból kialakított végvárak kezelését eleinte a földesúrak és familiárisaikból kikerült várnagyaik intézték. A katonák fizetése a törökök előrenyomulásával egyre nagyobb terhet jelentett, hiszen a birtokok oszmán kézbe kerülése után a bevételek egyre csökkentek. A végvárak fenntartása viszont létkérdéssé vált, így a földesúri várak fokozatosan a király zsoldjában álló kapitányok és katonák kezébe kerültek. A nagybajomi és korotnai vár Valpóvári Allya Mátyás királyi kapitánynak jutott. A Korotnai várat a hozzá tartozó tekintélyes uradalommal és a Csákányi erősséggel 1542-ben kapta meg. (Allya Mátyás 1542. július 22-én már Korotnáról, 1542. október 28-án pedig a korotnai uradalomhoz tartozó Csákányról írja leveleit Nádasdy Tamáshoz) Az uradalom tulajdonosai Lengyel Magdolna és férje Batthyány Mihály idejekorán megszabadultak a török fenyegetésnek kitett birtokaiktól, és 422 aranyforintért elzálogosították azt Allya Mátyásnak. (A korotnai uradalom mintegy 20 évig volt zálogban, előbb Allya Mátyás, majd halálát követően Zrínyi Miklós kezén. 1562 elején azonban Zrínyi Miklóstól Tóti Lengyel Magdolna és férje, Batthyány Mihály visszaváltotta az uradalmat. )Allya Mátyás jeles bajvívónak számított. A határvidéken a béke ellenére rendszeresen előfordultak kisebb nagyobb összecsapások, cselvetések, portyázások. Allya annyira sikeresen művelte ezt a műfajt, hogy a törökök panaszt emeltek ellene az udvarnál. A helytartóság erre megtárgyalta az ügyét és figyelmeztette, hogy ne szegje meg a törökkel kötött fegyverszünetet, és a török foglyokat adja vissza, akiktől jó váltságdíjat, vagy fogságban levő katonái szabadon engedését remélhette. Szóba került az is hogy az első vonalból valamely távolabbi vidékre helyezik. Várday Pál helytartó azonban védelmébe vette a kapitányt. Nemcsak azért, mert rokonai Somogyi birtokait védte, hanem azért is, mert a Somogy megyei elöljárók és követek igen jó véleménnyel voltak Allya Mátyásról. Szerintük a kapitány nélkül Somogy megye védelme igen nehéz helyzetbe kerülne. A végvárak rossz anyagi helyezete és a törökök közelsége lehetetlenné tette a békét. 1550-ben Dervis pécsi bég katonaival Somogyban portyázott, mikor a babócsai várból kitörő őrség megverte csapatát. A visszavonuló törököket Kálmáncsehinél Allya Mátyás korotnai katonáival okozott újabb veszteséget. 1553-ban 40 korotnai hajdú Bátaszék környékén rajtaütött a törökön és sokat levágott közülük, de foglyokat is ejtett.

                                     

A korotnai kapitányról, de sorstársairól is elmondható hogy nagy lendülettel viaskodtak a szomszéd várkapitányokkal is, a környék falvai sokat szenvedtek a hatalmaskodásoktól, erőszakos rekvirálásoktól. Dersfi Farkas Kaposújváron lefogatta Allyát, a vendéglátás megsértésével vádolva, mert birtokvita támadt köztük. A kapitányt végül Zrínyi Miklós védte meg a királynál. Magyar Bálint fonyódi kapitány 1551-ben részt vett abban vállalkozásban amely, Erdély megszállásával kívánta az országot egyesíteni. Visszatérve megvádolta Allya Mátyást hogy kárt okozott neki, amíg ő Erdélyben tartózkodott. Ellenben a korotnai kapitány azt állította, hogy ő csak a birtokait őrizte, és éppen a fonyódi kapitány rontott rá jobbágyának, Korotnai Máténak házára, és elrabolta két lovát. Allya Mátyás ebben a helyzetben nem tudott lemondani a falvak „meglátogatásáról” sem, hiszen katonáit nem volt miből tartania. Horváth Márton Nádasdy Tamás kapitánya meghagyta a Pácod vára környékén levő falvaknak, hogy ne engedelmeskedjenek Allya Mátyásnak. A falvak népe elfogadta az utasítást, de engedelmeskedni nem tudott neki. A kapitány felprédálta az engedetlen falvakat, jószágukat, szalonnájukat, ruhájukat elszedte tőlük. Később a marháikat visszaadta, de tizenhat állatot megtartott belőlük. Elérte, hogy a jobbágyság félelemből továbbra is neki szolgált. 1554. márciusban a kapitány szolgái Dencs falura szálltak. Amit a házaknál nem tudtak megenni, meginni, azt magukkal vitték. Az ellenálló jobbágyokat jól megverték. Allya Mátyás tevékenységének megítéléséhez több aspektust is célszerű figyelembe venni. Ezek a kapitányok és katonáik jórészt fizetetlenek voltak. Még Nádasdy embere Horváth Márton is arról panaszkodott, hogy amíg a tél tart, emberei vele maradnak, de amint kitavaszodik, elhagyják, mert nincs mit nekik adni, és az ellenség közel van.  Allya Mátyás Somogy megye keleti részét védelmezte, és ehhez katonákra volt szüksége, akiket el kellett látnia, gondoskodnia róluk. Az uradalom amely Korotna egy részét és Lók falut magába foglalta bevételhez juttatta ugyan, de a terület védelme nagyobb terheket rótt rá a bevételeknél. Értékesebb katonáit birtokokkal kötötte magához. Kalauz Mártonnak, Pálfi Ambrusnak, és Zöld Istvánnak birtokokat engedett át szolgálatuk idejére az uradalomhoz foglalt javakból. Allya Mátyás 1554 derekán török fogságba esett és hamarosan ott lelte halálát. (Utolsó levele 1554. május 15-én kelt. 1554. június 9-én már hagyatékáról intézkednek (Barabás: Zrínyi levelek I. 236. 1.). Fogságba eséséről Szarka Pál tudósít [Komáromy András: Magyar levelek a XVI. századból. Történelmi Tár (Új folyam) 12 (1911), 540. 1.].) A korotnai őrség vezetőjének nagy szerepe volt abba, hogy szolgálata idején a török hódoltság területe nem növekedett Somogyban. Allya Mátyás még életében vagyonát és gyermekeit Zrínyi Miklósra bízta. Halála után Zrínyi azonnal megtette lépéseit, hogy a vagyon Nagy Pétertől és Allya Mátyás több emberétől megszerezze. Nagy Péter és társai hűséget esküdtek neki, és megígérték, hogy királyi parancsra azonnal átadják neki a korotnai és csákányi várat és tartozékait. A királyi a parancs megérkezett, így Zrínyi Miklós, mint Allya Mátyás árváinak gyámja 1555.január közepén birtokba vette a két várat és a hozzájuk tartozó javakat.

A Korotnán szolgáló katonák helyzete továbbra is változatlan maradt. Mind itt, mind Kaposváron az őrség fizetetlen volt. A fenntartáshoz szükséges javakat a falvak népétől rabolták össze, de a vár fenntartásáról gondoskodtak. Ebben a helyzetben adtak hírt Ferdinánd Konstantinápolyi követei, hogy a következő hadjárat célpontja ezúttal Somogy lesz. A megyét félkörben szorongató Török erősségek katonái állandó portyázásokkal készítették elő a közelgő hadjáratot. 1555. május 24.-én a törökök felégették Nagybajom falut, és a Korotnai vár alá is eljutottak. Nem volt kétséges, hogy a hadjárat során Korotna vára is sorra kerül. 1555. évi hadjáratot szolgálta a boszniai pasa mozgolódása is, melynek célja az volt, hogy Zrínyit elvonja a Somogyi végekről. Ez sikerült is, Zrínyi a Dráva környékére vonult. Így 300 lovasával nem vállalkozhatott arra, hogy a teljes arcvonalat védje Somogy megyében. Ráadásul tavasszal Nádasdy Tamás főkapitány és nádor igényt tartott néhány katonára Szenyér várában. Zrínyi csupán Kalauz Mártont, Pálfi Ambrust, Imre deákot, és Bornemissza Mihályt és Benedeket engedte el a várból, nehogy a legyengített őrség okot adjon a felbátorodott oszmánoknak a támadásra. Zrínyi kérte, hogy a katonák elmaradt zsoldját fizessék ki, mert ha elhagyják a várat, akkor abból nagy veszedelem származik, annak ellenére, hogy a főkapitány is továbbította a kérést a király felé, a kérésnek nem volt foganatja. 1555. augusztusban Tojgun budai pasa a fegyverszünetre fittyet hányva Székesfehérváron és Koppányon keresztül Kaposvár felé tartott. Szeptember elejére érte el a térséget. Korotna katonái, míg Kaposvárt ostromolta a török, folyamatosan segítséget, gyalogosokat kértek, hogy tartani tudják magukat a nagy létszámú ellenséggel szemben. Hiába írt a főkapitány levelet a királynak, és Oláh Miklós esztergomi érseknek, és érvelt meggyőzően, miszerint Kaposvár elvesztésével a Kanizsáig terjedő országrész elveszik, mivel a kis várak nem tudják tartani magukat, a segítség nem jött. Zrínyi a szlavónai felöl érkező támadások miatt nem tudott segítséget adni, ahogy a főkapitány sem, így Kaposvár szeptember 17.-én elesett.

Az erős bástyákkal és falakkal rendelkező korotnai várat szeptember 12. és 18.-án fokozatosan hagyták el védői, és az ellenség viszonylag épp várat vehetett birtokba. A török miután őrséget hagyott Kaposváron és Korotnán Babócsa felé vette az irányt. Szeptember 23.-án elérte Lábodot, és másnap már Babócsán volt. Babócsa megszállásával az 1555. évi hadjárat elérte célját. Döntően megtépázta a Somogyi védelmi ék első vonalát, és a kulcsfontosságú Szigetvár hátába került.  A török császár a pécsi Dervis bégnek adta Kaposvárt és Korotnát, míg Babócsa Dervis öccsének Ahmednek jutott. 1556 tele és tavasza komoly készülődés jegyében telt mindkét fél részéről. A tét a kulcsfontosságú Szigetvár volt. Ferdinánd király végre egy nagyobb sereg kiállítására szánta rá magát. Míg a sereg toborzása tartott Zrínyi Miklós gondoskodott a török erősségek által körülzárt Szigetvár ellátásáról. Magyar Bálint pedig a Korotnához eső és Koppány felé eső török falvakat Fonyódhoz foglalta. A török pedig 1556.januárban nagyobb létszámú csapatokat irányított Korotnára és Babócsára. Májusban a babócsai és pécsi törökök megindultak Sziget vára ellen, aztán Ali budai pasa vezetésével júniusban megkezdődött a vár ostroma. Már negyven napja tartott Szigetvár ostroma, amikor Nádasdy Tamás és Pallavicini Sforza főkapitányok és Zrínyi Miklós vezetésével összegyűlt tizenötezer főnyi sereg Kanizsáról megindult Babócsára, hogy elvonja Ali pasa erőit Sziget vára alól. Ali július 21.-én felfüggesztette Szigetvár ostromát, és a szorongatott Babócsai őrség segítségére indult. Miután több alkalommal vereséget szenvedett Zrínyi csapataitól, megtizedelt legyengített csapataival megpróbálkozott újra Szigetvár ostromával, de a kilátástalan küzdelemmel július 31-én felhagyott, és visszavonult megfogyatkozott csapataival Pécsre. A magyar sereg ugyanakkor visszatért Kanizsára, hogy ott bevárja Ferdinánd főherceget és csapatait. A török számára világos volt, hogy újabb támadás, csak Babócsa és Korotna irányából érheti.  Július végén a környékbeli parasztok munkájával megerősítik a Babócsai várat, augusztus 9.-én pedig Mehmed Aga vezetésével 400 lovas vonul be Korotnára.

Szeptember elején a főherceg 12000 főnyi sereggel és a zsolddal megérkezett Kanizsára. A zsold kifizetését követően összeült haditanácson, úgy döntöttek, hogy Korotna várát támadják meg és foglalják el. Pallavicini Sforza vezetése alatt Pohlweyler Miklós serege, Lenkovics szlavóniai sereg és Zrínyi Miklós indult meg Korotnára 8 közepes faltörő ágyú kíséretében. Egész éjjel tartó menetelést követően az ágyúkat a vár keleti felén helyezik el.  Nemsokára elhatározták, hogy a nyugatra eső polyvával kevert agyaggal tapasztott sövénykerítéssel védett sánc ellen, amelyen az ágyúzástól nagy rés támadt, rohamot intéznek.  A sánc elfoglalása után szint eldőlt a vár sorsa. A kapunak rontó keresztény csapatok egy rohammal elfoglalták, és kifosztották a várat. A török őrség közül alig néhányan maradtak életben, jórész azok akik a csata kezdetén a mocsarakon erdőkön keresztül elmenekültek a várból. Korotna visszafoglalásának időpontját Istvánffy nem közölte, de közvetett adatokból könnyen meg lehet határozni az időszakot. Tudjuk, hogy Zrínyi csapataival szeptember 12.-én éjjel indult csapataival Korotnára. Egész éjjel meneteltek, így 13-a virradóra értek a vár alá. Sforza a Korotna melletti táborból levelet küldött Nádasdynak. Röviden írok-mentegetőzik a kapitány-mert az álmosság, éhség akadályoznak. Korotna elfoglalásához nem elegendőek a könnyek, a hadseregnek élelem is kell. Két nap múlva szeptember 15.-én ismét írt Nádasdynak a táborból, a levélben azonban egyetlen szó sem utalt az ostroma, tehát az akkor már a múlté lehetett. A sikeres ostrom tehát 1556. szeptember 13. és 15. között zajlott le. A korotnai vár melletti tábor hamarosan feloszlott, és a főherceg seregével együtt hazatért, csak a végbeliek maradtak a várakban.

Az 1556. évi hadjárat sikere azonban nem lehetett tartós. A végbeliek maroknyi serege a változatlan körülmények között nem tudta tartani a visszahódított részeket. 1557-ben Kaposvár újból török kézre került és valószínűleg vele együtt Korotna vára is elesett. 1566. szeptember 7.-én Szigetvár hős védőinek és Zrínyi Miklósnak önfeláldozása ellenére elesett. Kobak Miklós és Horváth György hadnagyok, Korotna várának hajdani elöljárói társaikkal együtt uruk oldalán haltak dicső halált. Szigetvár megszállásával tovább erősödött a török jelenlét Somogyban, sőt Zrínyi halálával az ellenállás lényegében összeomlott. 1582-ben a megye tulajdonképpen teljes egészében az oszmánok fennhatósága alatt állt. A somogyi végvári katonák zalai területekre húzódtak vissza, portyázásaikkal azonban olykor- olykor mélyen behatoltak hódoltsági területekre is.  1584 táján Korotna vára alá is eljutottak és az is elképzelhető, hogy rövid időre megszállták az erősséget. A török Somogy megyei uralma változatlanul fennmaradt, sőt Kanizsa 1600-an történt elfoglalását követően ez az uralom tovább erősödött a térségben. Korabeli létszámadatok szerint a 17. század közepén közel 10000 katona óvta az oszmánok dél dunántúli hódításait, rajtuk kívül több kisebb erősség egészítette ki ezt a védelmi rendszert. Közéjük tartozott Korotna vára is, amelyet az ott talált érem és pénzleletek alapján 1665 körül még használtak. Ezt a feltételezést támasztja alá az is, hogy Evlia Cselebi török utazó 1664 táján említi a várat nagyszabású művében Kaposvárral kapcsolatosan. Közvetett adatok arra utalnak, hogy Korotnát a török hódoltság utolsó éveiben hagyták fel, (vagy pusztulhatott el), mivel egy 1698-ban keltezett kataszteri térkép már romként tünteti fel az erősséget.

Megközelítése:

A helyszínt a legkönnyebben a Somogysárd és Újvárfalva közötti útról lehet megközelíteni. Somogysárdot Újvárfalva felé elhagyva kb. 1,5 km után balra kis ösvény indul az aszfaltútról egy mesterséges tó irányába. A tó végén levő töltésen haladjunk végig, követve az ösvényt. A traktorúton kitartóan haladjunk nyugati, majd délnyugati irányba, átvágva a tó melletti erdősávon, míg egy szántóföld szélére nem érünk. Innen már látható a DNY-i irányba levő kiugró erdősáv, amelynek rejtekében találjuk Korotna várának látványos sáncait. (Az aszfaltúttól a várhely kb. 350-400 m) Érdemes a területet lombmentes időszakban (november eleje és március közepe között) felkeresni, mert így élvezhetjük leginkább a várhely látványos részleteit.

 

Felépítése, személyes tapasztalatok:

A jó megközelítéssel téglalap alakú várterületet grandiózus árok veszi körül, amelybe DNY-i irányból megnyitva sáncot, belevezették a mesterséges tó vizét. A vár területének terepalakulatai egy komplexebb felépítésű épületet sejtetnek. Az északi oldalon egy árkon átvezető földtöltés vezet minket a várba. Az északi és keleti széleken markánsan kirajzolódik egy lepusztult körítő fal omladékos földdel borított maradványa. A bokros, bozótos területen több helyen omladékhalmok, beásások találhatóak, rengeteg habarcsos téglatörmelék társaságában.  Vármag keleti oldala pár méterrel magasabban fekszik a nyugati oldalnál. Valószínűleg itt feküdt a központi épület, amely több helységből állhatott, ezeket az omladékhalmok szépen meghatározzák. A Tó irányába „lejtő” nyugati oldal amolyan „elővár” rész lehetett, itt az omladék kevesebb, és a terep is egyenletesebb.

 

 

 

 

Egy összefüggés azonban gondolkodóba ejtett az első, helyszínen tett látogatásom során is. Az adatok több száz fős helyőrségről szólnak. Tudjuk azt közvetett forrásokból (török adóösszeírás), hogy a 16. század közepén Korotna falu Nagybajommal együtt kihalt az oszmán inváziónak következtében. Ismert az is, hogy a vár tovább létezett, és gyakori szereplője volt a korszak háborús cselekményeinek a térségben. A kérdés az, hol lehetett elhelyezni 150-300-as helyőrséget a kiszolgáló személyzettel, amikor a vár ma ismert területe ehhez mérten kicsi? Sokkal inkább kelti bennem egy reneszánsz castellum, egy birtokközpont érzését a helyszín, amelyet később grandiózus árokkal körítő fallal erődítettek, mintsem egy 150 fő befogadására alkalmas fontos katonai erődítményét, amely jelentős szerepet játszott az 1555-1556-os esztendő harci cselekményeiben. Felépítésének és a hódoltság alatt betöltött funkciójának alaposabb tisztázása a jövő generáció régészeti kutatásának hálásabb feladatai közé tartozik. Az elmúlt évtizedekben egy újabb legenda fonódott össze Korotna várának helyszínével. A közelben futott Nagybajom érintésével is a II. világháborúban a Margit-vonal, amely a mai Magyarország területének egyik olyan helyszíne, ahol a mai napig hatástalanítatlan aknákat rejthet a föld mélye. A Geocaching oldalakon és az Index Várak Várromok fórumán fel felbukkannak posztok figyelem felhívó célzattal. Mi a helyszín bejárása során szerencsére nem találtunk aknát, de azért nem árt a fokozott óvatosság.

 

 

 

 

(Megjegyzés: A posztban szereplő archív felvételek a Nagybajom története című könyvből származnak, míg a leletekről származó felvételeket a Nagybajomban található Sárközy István Helytörténeti Múzeumban készítettem)

 

 

 

Források:

Solymosi László - Mikóczi Alajos: Nagybajom története a kora-középkortól napjainkig. 1979.   47-87. oldal

Magyar Kálmán – Nováki Gyula: Somogy megye várai a középkortól a kuruc korig. 2005.  93. oldal

Dr. Karácson Imre – Evlia Cselebi török világutazó Magyarországi utazásai 1664-1666.  35. oldal

 

 2016. február 20.-án a helyszínen készített filmfelvételem a Youtube-on az alábbi linken érhető el:

https://www.youtube.com/watch?v=M1ufsKTbzXw

 

 

ifj. Fidrich Tibor 

0.238 mp