Bodajk - Varjúvár

Dr. Ferenczy Sándor várkutató váras terminológiája jutott eszembe a Bodajkhoz tartozó Kajmáti pusztán található egykori várat illetően. A vár léte, illetve pontosabban nem léte esetünkben a fő kérdés, ugyanis az egykori erődítést a bodajki gazdaközösség tulajdonában levő Kajmáti-Kőfejtő teljesen elpusztította. Az ott fejtett köveket használták fel például a Bodajk—Zirc közút építéséhez. A vár létezésére a felhagyott kőbánya fejtésének peremén megmaradt 25-30 méteres hosszúságú árok utal. Visszatérve a váras terminológiához egy mondat erejéig, azt hiszem, Varjúvár esetében nyugodtan lehet beszélni a rejtőző vár helyett elpusztult, vagy elpusztított várról. A Magyarország várainak topográfiája című, mindenképpen hiánypótló könyvsorozat 3. Fejér megye várait lajstromozó kötetében a Varjúvárat ismertető szócikkben a felépítését illetően az alábbi sorok olvashatóak: „A lefejtett meredek hegyoldalban ugyanakkor jól megfigyelhető az árkok metszete, és nagyjából kör alakúnak rekonstruáljuk a várat, akkor átmérője feltehetően 40-50 méter lehetett. Ez azért valószínűsíthető, mert a terepviszonyok alapján a kőbánya ennyit vesz el a hegyoldalból. A vár a különböző történeti és műemléki forrásokban felbukkant, de a konkrét helyet nem jelölték meg. Ebben a Szent István király Adattár helytörténeti dobozainak Bodajk történetéről szóló anyaga segített (Idézet a Vártopográfia 3. kötetéből): „A kajmáti kőbányával átszelt domb tetején felismerhető egy földvár sánca, kétszeri átmetszésben is a bányaműveletek következményében” A bejegyzés 1968-as keltezésű, ugyanakkor a leíró neve nem szerepel. A vár felmérését Terei György végezte el 1997-ben.

 

 

Jelen írás célja a Vártopográfia bejegyzésében szereplő források kiegészítése, valamint a helyszín bemutatása. A fejtés peremét lombmentes időben délkelet felöl lehet megközelíteni. A perem vizsgálta során a balesetveszély miatt fokozott óvatosság ajánlott.

1865. január 31.-én a Novotni Károly jegyző és Varga József bíró nevével fémjelzett bejegyzés képezi a Pesty Frigyes helységnévtárában szereplő adatok alapját:

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977) Források Pesty Frigyes helységnévtára, Fejér megye. Bevezette, közreadja és jegyzetekkel ellátta Párniczky Józsefné

 „Bodaik községhez tartozó puszták:

Kajmáty (A) — nevét vette Kajmáthi Ferenc nevű egyéntől, ki a nevezett pusztát bírta, s annak területén állott Varjúvárban (B) lakott. Ezen puszta Bodaiktól délnyugotnak, a szomszédos balinkai határ mentében nyúlik el, egy része kaszás rét, másik tölgyes és cseres erdő, egy kis része (mintegy 100 kat. hold) szántóföldnek ir, használtatik.

Kelt Bodajkon, 1865. évi január 31-én

Novotni Károly jegyző Varga József bíró

 A-Kajmaty — falu volt 1447-ben, 1685-ben nemesi udvarház, ma puszta.

B-Varjúvár — rom középkori alapfalakkal (Genthon 1951-193.).”

 

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14. (Székesfehérvár, 1980) Községtörténeti tanulmányok Kállay István: Bodajk

A tájat helyi és helyzeti energiái az ország első lakott területévé tették; a kőkorszaktól kezdve minden időszak emlékei megtalálhatók. 2 Ilyen pl. egy prehisztorikus földvár (Varjuvár) nyoma. 3 A helység neve 1193-ban bukkan fel'  1 Bodogth alakban. Béla király névtelen jegyzője, Anonymus, a községtől délnyugatra emelkedő Bodajkihegyről (ad montem Bodoctu) beszél 5 a magyarok cselekedeteiről szóló munkájában. Ennek keletkezését a nyelvészek az 1150, a történészek az 1200 körüli évekre teszik. A Bodajki-hegyet a népnyelvben Bodok-hegynek hívják. A községnév ennek a Bodok-hegy névváltozatnak az elülső névelemével tartozik a legszorosabban össze. Talán olyan török eredetű személynévből alakult, amely a csagatáj buda 'ág' főnévre vezethető vissza. E főnév személynévi használata azzal kapcsolatos, hogy az újszülöttel mintegy új ága fejlődik a családnak.

….

A község határában levő Kajmáti 1447-ben bukkan fel 7 mint Kagmath (olvasd Kagymát), bár lehetséges, hogy az 1274. évi Kunmaty is a Fejér megyei Kajmátival azonosítható. Etimológiailag összetartozik az Eáelénytől északra fekvő Komjáti nevével. Valószínűleg a szláv Komnaty átvétele. Ez utóbbi jelentése: kéménnyel ellátott, fűthető helyiségek, szobák.

KAJMÁTI

Bodajkhoz tartozó puszta. Első említése a XV. század végéről való,

1  - amikor possessio Kagymath részben a csatkai pálosok, részben a székesfehérvári keresztesek birtoka. Határjelző helynevek: Megyestető, Tulkfa (tögyfa), Fenyőshegy, Cherhegy, Hosszúhegy, Köveskuth, Vaskapu, Fiaskó és Kecskekő. 1447- és 1465-ben családnévként említik Kagmath-ot, 1466ban possessio Kagmathy-ként szerepel.

2  - A török időkben lakott hely, ekkor a csókaiak birtokolták.

3-1685-ben Kaimaty-i nemesi kúria és 4 telek szerepel az összeírásban. Ekkor az erdő teljesen benőtte a területét. Az Amadé család formált rá jogot, bár a kajmátiak mindig Csókakőnek adóztak/'

Története a csókakői—móri uradalommal fonódott össze.

DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Kincstári levéltárból (E) • MKA, Acta Paulinorum (Q 312) • 16168

DL-DF    16168

Keltezés               1465-02-23

Kiadó     PÁLÓCI LÁSZLÓ ORSZÁGBÍRÓ

Régi jelzet           Q 312 / CSATKA 4 4

DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Kincstári levéltárból (E) • MKA, Acta Paulinorum (Q 312)

Fennmaradási forma       Átírás 1465

Regeszta             Palocz-i László országbíró a fehérvári keresztes konventhez. Tartson vizsgálatot a Chathka-i remeteszerzetesek panaszára, mely szerint Zenthgewrgh-i Wincze Tamás s nemes familiarisa: Zedreg-i Kelemen és jobbágyai: Rwthy Pál, Theresy Pál, Feyer György, Simon fia Mihály, Thymar Antal, Thymar György, Madaraz Bálint és Bertalan, Fekethew György, Wayda György, Buday Benedek, Somogy Orbán és Benedek, két év előtt Szent István vértanu ünnepe körül /dec. 26/ uruk megbizásából az ő egyik jobbágyukat Baysonka birtokon elfogták és tőle 8 aranyforintot elvettek, egy másik jobbágyuktól pedig a nyilt úton 40 aranyforint készpénzt, fegyvereit és a nála lévő egyéb javait elvéve megverték és félholtan hagyták, majd Wincze Tamás az ő fejérmegyei Kagmath-i birtokukat minden tiltakozásuk ellenére felszántatta és bevettette, azonkívül Szkolasztika ünnepe körül /febr. 10/ ezen Zenthgewrgh-i Wincze Tamás fenti familiarisa: Zedereg-i Kelemen és Mether birtokán lakó jobbágyai: Barnabás fia Imre, István szabó, Sykathor Mihály, Barnabás fia János, Péter villicus, Gergely fia László, Kepes Benedek, Zalay János, Balog Bálint, Was Péter, Bertalan villicus, Chapas Imre, Anthos Ambrus, Cheni Gergely, Azan Péter, Pinther Dénes, Azon Máté, Mory Domokos és János, Gergely szabó, Folnagh Benedek, fia Máté, Miklós kovács, Myles fia Lukács, Santha Demeter, Keres Mátyás, Ekegartho Gergely, Sykathor Benedek, György kovács, Rory Mihály és Kwrtha Péter nem által az ő jobbágyaiktól, amikor azok gabonaszállítás végett az ő Kagmath nevü birtokukra tartottak és ezen Wincze Tamás Bayonka nevü birtokára értek, egy szekeret az azt húzó nyolc ökörrel együtt elvették a Kagmath birtokon lakó jobbágyasszonyokat pedig gyalázták, és megverték, egyik familiarisukat a Kagmath birtokon lévő házukból kihúzták és megverték és mindenét elvették, Péter fratert pedig abban a házban meg akarták ölni, nekik 1000 aranyforint kárt okozva. Királyi emberek: Sykathor-i Chak Benedek és Demeter, Thewres-i Balázs, Beleg-i András, Was István, Sererd-i antal, Moor-i Sandrinus.

 

DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Kincstári levéltárból (E) • MKA, Neo-regestrata acta (Q 311) • 14124

DL-DF    14124

Keltezés               1447-10-28

Keltezés helye    Hard Fejér m

Kiadó     GARAI LÁSZLÓ NÁDOR

Régi jelzet           Q 311 / 438 26

DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Kincstári levéltárból (E) • MKA, Neo-regestrata acta (Q 311)

Fennmaradási forma       Átírás 1447

Nyelv     Latin

Irattípus              vizsgálati

Névmutató         fehérvári káptalan; Rozgonyi János (néhai id. István f) magán; Szentágotai Szentes Balázs nádori ember; Keszi Barla nádori ember; Csigleri Frank nádori ember; Kagymati Benedek nádori ember; Kagymati Bereck nádori ember; Móri Sándor nádori ember; Móri Péter nádori ember; Szereti István nádori ember; kereskedők; pozsonyi lakosok; győri lakosok; Pozsony város Pozsony m; Győr város Győr m; Fehérvár város Fejér m; Orond Fejér m; Moor Mór Fejér m; Igar Fejér m; Zamar

út; út; vámszedés

Regeszta             Gara-i László nádor a fehérvári káptalanhoz. Jelentették előtte az id. Rozgon-i +István fiának: Jánosnak a nevében, hogy az az ut amelyen át a Pozsony és Győr városából való emberek, de máshová való kereskedők és utasok is, amikor a nevezett két városból Fehérvárra mennek Zamar birtokon keresztül, hamis és meg nem engedett ut, amelyen át közlekedve kikerülik az ő birtokain: Orondon, Mooron és Igaron lévő vámszedő helyeket. Azért a nádor meghagyja a káptalannak, küldje ki a testimoniumát, akinek a jelenlétében a nádori ember tartson a fenti ügyben vizsgálatot. Kijelölt királyi emberek: Blasius Zenthes de Zenthagatha, aut Barla de Kezy, vel Frank de Chygler, sin Benedictus sew Briccius de Kaghmath, neve Sandrinus aut Petrus de Moor, sew Stephanus de Sereth.

Karácsonyi János – 1. KÖTET -359-360. OLDAL

Az elsőt Telegdy fágnak, a másodikat Bézi-, a harmadikat Kajmáti-ágnak nevezzük a belőle származó családokról.

C) Kajmáti-ág.

Messze elszármazott az ősi temetkezőhelytől, Oroszlánostól és Székes-Fejérvártól északnyugatra, Bodajk mellett, szerzett magának új lakóhelyet. Ez új lakóhelyet eredetileg Kunmátnak és Kanmátnak írták, de valamint a nyitramegyei Kamnáti Komnáti helynévben az »n« hang idvel »j«-re változott s a régi Kamnáti-, Komnátiból Komjáti lett, éppen úgy a Kunmát helynévben is. így lőn Kunmátból Kojmát, majd Kajmát, st Kagymát is. Kajmát alakban aztán ma is megtaláljuk Bodajktól délre.

…. Nem számíthatók a Csanád nemzetség ősi birtokai közé a Kajmáti-ág Konmát (ma Kajmát), Eszény és Tárnok nevű falvai, mert legalább is kettőről bizonyos, hogy csak IV.László király ajándékozta ezeket a Kajmáti-ágnak.

HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 006. - No. 055.  Dátum         17. század vége

Szöveg 

„Nota Omnium Pagorum quod Tempore Turcarum contribuebant Decimas in natura…” – Összeírás: házak száma török kiűzése előtt és után, török és keresztény adó, melyet Vanosy Lőrinc készített. – Conscriptio – Megjegyzés: valamennyi helység a török uralom alatt tizedét természetben Székesfehérvárnak adta.

….

Csókakő várához tartozó falvak.

(Fejér m.): Pátka – Zámoly – Csák-Berény – Moór (praedium) – Keresztes – Igár – Csurgó – Bodajk – Bokod? (Bögöd praedium?) – Szent-Eörzsébet (praedium) – Törös (praedium) – Timár (praedium) – Veleg (Velek) – Nagy-Velek – Sárkány (Szárkány) – Dobos (praedium) – Ondód (Ondoth) – Puszta-Vám (praedium) – Árky (praedium) – Vajal (Praedium) (Vaiad) – Szent Gyöngyvér – Kápolna (praedium) – Seréd (Söréd) (Seréth) – Orond (Oorm) (praedium) – Kerek-Szent-Tamás – Nyék (praedium) – Szent-Borbála (praedium) – Kajmádi (praedium) (Kaymaty) – Kereke – Gerencse – Saág (praedium) (Ságh) – Szüzvár (praedium) – Puszta-Nána (praedium) – Oroszlánkő”

vagyis pusztaként szerepel.

HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 010. - No. 002. Dátum         1685

Szöveg 

"Consignatio" – (Összeírás: földesúr neve, lakott és lakatlan ház, szőlő, szántó, rét, török adó, a falvak becsértéke.)

Csókakő vár birtokai (Fejér m.):

Csókakő – Batka – Szűsvar – Szak – Nieck – Kisfalu – Novay – Szamoly – Gant lakatlan – Czakberin – Bustananna lakatlan – Keresztes – St. Barfola lakatlan – Oront – Igar – Csurgo – Bodajk – Sered – Kaimaty Curia – Nagy Vellek lakatlan – Kis Vellek lakatlan – Sarkany lakatlan – Bustavan lakatlan – Condot lakatlan – Mohr – Dobos lakatlan – Füres-Türes – Vajal – Bokot – St Ersebet – Arky lakatlan – Timár lakatlan – Tárnok lakatlan – St. Kerest lakatlan – Kereky mezőváros lakatlan – Gerentse lakatlan – St. Györgyvár lakatlan – Kapona lakatlan – Kerek St. Tamás lakatlan – Ikrin

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972) Források Nagy Lajos: Adatok Fejér megye történeti-földrajzi névanyagához

BODAJK

1193.: Bodoght (M. Ny. 1935. 160.). Anonymusnál Bodoctu, 1201.: Bodoht, 1230.: Bodoct (Csánki), 1408.: Bodayth (M. Ny. 1935. 160.), 1476., 1487.: Poss. Bodayth, (Csánki). A török uralom alatt is lakott hely. Lakói magyarok. Űrbéri legelőelkülönítés 1844-ben történt.

Határához tartozik:

1. Kajmaty: 1447.: Kagmath, 1465.: Poss. Kagmath, XV. század vége: Poss.

Kagymathy (Csánki), 1685.:

 Kaimaty curia

 nobilitaris (U. et C. 10—2.). Ma puszta.

Anjou-kori Oklevéltár. XXI. 1337. (Budapest-Szeged, 2005) 620. 1337. nov. 26.

A fehérvári kápt. tudatja, hogy a Péter fia János és István fia András, Kyrth-i nemesek egyrészről, másrésztől pedig Lőrinc fia Péter, ugyanazon Péter fiai: István és Miklós, István fia Mihály és Leustachius fia Jakab, Kag- mathy-i nemesek közötti ügyben Drugeth Vilmos nádor és a kunok bírája me- moriális oklevele szerint Péter fia Jánosnak, István fia Andrásnak bizonyos Ighazaswyrth nevű Pest megyében fekvő birtokon lévő örökölt részük fölött és a Kagmathy-i nemesek 24 év óta tartó hatalmaskodása, a termés leszedése ügyében november 25-én (in quind. B. Marini conf.) a kápt. előtt a szomszédokkal, határosokkal és megyebeliekkel bizonyságot kellett tenniük. A kitűzött időpontban az említett nemesek Imre mr., a kápt. kanonokja és jegyzője jelenlétében az említettek fölött Domonkos fia Mihály, a Fejér megyei Thobajd-i nemes, az ugyanoda való Benedek fia Miklós, Pál fia István, Pest megyei Budy-i nemes, a Fejér megyei Wal-i Demeter fia Miklós, Kaluz-i Péter fia László, Lukács, Pest megyei Kaluz-i nemes, továbbá Falkus fia Domonkos, a Nyitra megyei Chalad-i nemes és János fia Echew, Bars (Bursyensis) megyei Rendew-i nemes, a Pest megyei Bud-i Domonkos fia Péter, Iwan fia János, ugyanazon megyei Borochy-i nemes, Iwan fia Miklós, ugyanazon megyebeli Peel-i nemes, András fia András, a Kamarum megyei Koltha-i nemes, Domonkos fia Péter, a Bars megyei Bylegy-i nemes, Béla fia Péter, a Bars megyei Iklady-i nemes, valamint Bewd (?) fia Tamás, a szintén Bars megyei Malas-i nemes és más mintegy 600 főnyi megyebeli szomszédos és határos személyében a bizonyságot előállították, és a birtokon lévő örökölt részt épen hagyván tanúsították, hogy a Kagmath-i nemesek a birtokrészt elfoglalták és 24 év óta elfoglalva tartják, és ugyanazokat nyolc napon belül bíró elé vinni rendelték.

D. in crast. fe. oct. quind. B. Martini conf.

E. : Dl. 29 671. (Gyulafehérvári kápt. o. It. Cista Com. Máramaros 5. 7.)

Mandorla alakú zárópecsét nyoma.

 

Anjou-kori Oklevéltár. XXXVIII. 1354. (Budapest-Szeged, 2013)

 

192. 1354. ápr. 8.

Somos-i János fia Pál, Fejér m. alispánja és a m. szb.-i jelentik [L] Lajos királynak (H), hogy itt átírt, 1354. márc. 23-i (in domin. Letare, a. d. 1354.) gyűrűspecsétjével (annulare sigillum) megerősített parancslevelének (1. 147. szám) megfelelően kiküldték maguk közül Kagmathy-i Miklóst a királyi oklevélben foglaltak végrehajtására, aki visszatérve élőszóval azt jelentette, hogy [1354.] ápr. 5-én (sabb. prox. an. domin. Ramis palmarum) Kendurtou (külzetben: Kendertou) birtokkal szomszédos, hatá ros és m.-beli falvakba kiszállt és a nemesektől, közrendüektől, világiaktól, egyháziaktól, valamint a falvak minden rendű és rangú lakosától megtudta, hogy Chep-i Iwanka fiai: Miklós, Bálint, András és Domonkos bűntársaikkal: Paznan fiaival: Pállal és Domonkossal, János fia Mátyással és Apostol-i Jánossal [1354.] márc. 21-én (f. VI. prox. an. domin. Letare) az éjszaka csendjében [Domonkos fia] Jakab Ken- dertou nevű birtokára mentek, ahol a residentia-ja van, a házat felgyújtották, sok kárt okoztak neki és 4 birtokára - Chut, Somfa, Kuzkendurtou és Vndo - vonatkozó okleveleit, melyek a házában a scrinium-ban voltak, elégették. D. f. III. prox. p. pre- dictam domin. Ramis palmarum, a. d. supradicto. [1354.]

E.: DI. 41 240. (Múz. Ta. Véghely.) Papír, vízfoltos, halvány. Hátlapján külzet (domino Lodouico Dei gratia inclito regi Hungarie pro Jacobi filio Dominici nobili de Kendertou contra Nicolaum Valentinum Andreám et Dominicum filios Iwanka de Chep super concrematione domus sue inquisitor id), természetes színű viaszba nyomott, kerek zárópecsét töredéke, valamint 2 másik rányomott pecsétre utaló vágások.

Má .:ue. jelzet alatt (egyszerű, 19-20. sz.-i Má.-ban.).

 

Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. IX. 1272–1290. (Pest, 1871.)

Részlet a székesfehérvári káptalannak Onth helység határjárását tárgyaló bizonyságleveléből. 1274.

Capitulum Ecclesie Albensis omnibus Christi fidelibus presentes litteras inspecturis salutem in Domino sempiternam. Ad vniuersorum noticiam tenore presencium volumus peruenire; quod Onth filius Comitis Onth de genere Zolouk ab una parte, Laurencius et Magister Johannes filij Comitis Chepani de Kunmaty ex altéra coram nobis constituti retulerunt :

 

Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában III. KÖTET FEJÉRVÁRMEGYE.HELYSÉGEI:

Kagymat(i). Kagmath. (Nemes nevében. 1447: Dl. 14124.) Poss. Kagmath. (1465: Dl. 16168.) Poss. Kagmathy. (1466: Dl. 16337.) Poss. Kagymathy. (XV. század végén: Dl. 20901.) Részben köznemeseké, részben pedig a csatkai pálosoké volt. – Ma Kajmat vagy Kajmad puszta, Bodajk mellett délre.

 

Írta, összeállította, fényképezte: ifj. Fidrich Tibor 

(A fényképfelvételek 2015-ben készültek)

Dobczyce vára

A RABA folyó völgyében, egy mesterséges tó fölé magasodó sziklás magaslaton állnak Dobczyce királyi várának romjai. A várhegy kutatása során megállapítást nyert, hogy már a neolitikumban, illetve a bronzkorban is lakták a helyszínt. A hely kiváló védelmi lehetőségét használták ki az első Piastok uralkodása idején, amikor is egy fából készült paliszád falakkal megerősített erőd állt itt. A felső vár feltehetőleg a 13. század elején épült. Első írásos említése 1225-ből származik. Az akkori erődítés fő eleme a négyzetes torony volt, hozzá kis udvar kapcsolódott a kiszolgáló épületekkel. A torony a vár bejáratát védhette, amely eredetileg délről vezetett. Szemérmes Boleszláv király idejében ez a megerősített vár ellenőrizte a Magyarországra vezető kereskedelmi útvonalat. Az 1241-es tatár invázió során két kísérlet is történt elfoglalására, mindkettő sikertelenül. 1311 májusában Albert wójt (városvezetői tisztség-a bíró és a polgármester teljesen más tisztség volt akkoriban) és a német polgárok, akik a krakkói trónt a Luxemburgi-háznak kívánták átadni, fellázadtak Lokietek Ulászló fejedelem (1320-tól királlyá koronázták I. Ulászló néven) ellen. A fejedelem udvara a felkelés idején a Dobczycei várban volt.

 III. (Nagy) Kázmér az apának nyújtott támogatásért cserébe számos előjogot adott Dobczyce-nak (pl. ország egész területére kiterjedő vámmentesség). A király a város védelméről is gondoskodott, falakkal vetette körül, a várat pedig bővítette. Az ő idejében a falak vastagsága 5 és 9 méter között váltakozott. Az erősséget a várhegytől egy mély árokkal választották el. Dobczyce élén a sztaroszta állt, akinek kötelessége volt a védelem megszervezése. 1390-ben Jagello Ulászló rendeletében a Wieliczkai bányák jövedelmét fordította vár fenntartására. Krakkóhoz való közelsége kapcsán gyakran fordultak meg koronás fők a várban. 1398-ban a vár volt II. (Jagelló) Ulászlónak és feleségének Hedvignek a lakóhelye.  Ez volt az a hely is, ahol IV. Kázmér (Jagelló Kázmér) király fiai (Sándor, Ulászló, János Albert, Kázmér) Jan Dlugosz atya kezei alatt nevelkedtek. 1473-ban IV. Kázmér fia Kázmér herceg tartózkodott a várban pár hónapig a magyar korona megszerzésére indított sikertelen expedícióról visszatérve. A herceg később 25 évesen gümőkorban hunyt el, 1484-ben még apja életében. Életét a szigorú aszkézis, a szegények szeretete jellemezte. Később szenté avatták. Szent Kázmér többek között Dobczyce földjének védőszentje. A vár fénykora 1585-1648 között a vagyonát és hatalmát a sóbányák kiaknázásából megszerző Lubomirski család tulajdonlása idején volt. 1593-94-ben a gótikus erődből egy csodálatos reneszánsz rezidenciát varázsoltak.

Megváltozott a vár bejárata is. A régi kaput megszüntették, és kápolnává alakították át. Az új bejárathoz egy órával ellátott kaputoronyhoz a várárkon átívelő híd vezetetett. Kiépült az alsó vár területe. 1620-ra a várnak 3 tornya és 70 szobája volt. 1649-től az új tulajdonos Michal Jordan lett. Az 1655-ös svéd invázió alatt a várost és a várat a svédek szállják meg, két évvel később pedig Rákóczi György seregei támadják meg. Ekkor vár kevésbé sérült. Az 1702-es svéd támadás után viszont a vár siralmas állapotban maradt, bár az egymást követő sztaroszták folyamatosan lakták. 1782-ban hagyták el végleg a várat.  A folyamatosan romladozó vár sorsát egy felfedezés pecsételte meg. Véletlenül egy fali fülkében egy érmékkel és ékszerekkel teli edényt találtak a 18. század második felében. Az akkori sztaroszták által is támogatott lázas kincsvadászat vette kezdetét, amely a kastély falainak pusztulását eredményezte. 1830-34 A lebontott falak kőanyagát Dobzycze templomainak és házainak építésére használták fel.  A tégláit és köveit továbbá a Visztula töltéseinek megerősítésére használták Krakkóban. A vár egy óriási törmelékhalommá változott, amelyet lassan gyepszőnyeg nőtt be, ugyanis a helyi lakosság a helyszínt szarvasmarhák legeltetésére használta mintegy 130 éven keresztül. Az 1960-as években (1960. július 11.-től kezdve) Wladislaw Kowalski tanár (későbbi múzeumalapító) és PTTK (Lengyel Turisztikai és Országismereti Társaság) helyi aktivistái feltárták a maradványokat. A munka eredményeképpen a felső vár és az alsó vár egy részének maradványai kerültek újra napvilágra. A nyugati rész a XIX. század során a közeli kőbánya tevékenységének következtében elpusztult. A feltárt és részben rekonstruált vár területén Múzeumot hoztak létre, és megnyitották a várat a nagyközönség előtt.

Az erődítés területére egy árkon átívelő hídon keresztül jutunk. A kaputorony és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló helységek (Kassza, információ, raktárak), új építésűek, nem követik a vár eredeti kialakítását. Plusz turisztikai elem a Büfé előtt kialakított terasz, ahol az ételek, italok elfogyasztása közben kilátás nyílik a vár alatti mesterséges tóra illetve annak környezetére.

 

 

A kassza és a kaputorony elhagyása után az alsó udvarra jutunk, jobbra a kilátóterasz, balra pedig lépcsősor vezet a felső vár területére. A lépcsősor végén található az a fedett kiállító terem, amely a múzeum alapítójának, Wladislaw Kowalskinak állít emléket. Rövid tablósorozat mutatja be a vár feltárásának körülményeit, illetve néhány faragott kőtöredék is bemutatásra került. A terem bejárattól jobbra eső végének területén helyezkedett el valaha a kerek torony egy része. A szemközt egy kis lépcsősor vezet minket a felsővár udvarára. Az udvar közepén található a ciszterna, amely 8 méter mélységű jelenleg.

 

 

 

 

 

A keleti oldalon levő épületszárny bejáratán belépve egy csarnokba jutunk. A Történelmi csarnokként megnevezett várrészben Dobczyce középkori kiváltságait tartalmazó oklevél másolata van kiállítva, a bejárattal szemben pedig Nagy Kázmér király portréja néz le ránk. Említésre méltó kiállítási darab a teremben egy  15. században használt kis ágyú (lengyelül: „Tarasnicy”) kőgolyókkal. A csarnok jobb és bal oldalán is található egy-egy lejárat, amely kiállító teremként használt pincehelységekbe vezet minket. A balra található helység a Nemzeti Emlékezet Terme, amely a XX. századi két nagy háború áldozatainak állít emléket.  A kiállítás bemutatja a partizánok tevékenységét a német megszállás alatt, továbbá rávilágít Dobczyce és környékének az utolsó háborúban történt dicsőséges és tragikus eseményeire is. Láthatóak Julian Lichon és Piotr Scibor portréi és rövid életrajzai, akik Dobczyce-i lakosként Katynban haltak meg. Megemlékeznek Katyn, Monte Cassino, Lenino lengyel katonáiról. Az első világháború Dobczycei hősei (Mieczyslaw Boruty hadnagy (Spiechowicza) vezetése alatti helyi lakosok S. Banas, K. Kalemba, A. Kaper, E. Kozubek, J. Maniecki, P. Orzechowski, W. Orzechowski, J. Scibor) részt vettek a Kárpáti Ezred második brigádjának harcaiban, többek között Solotwina (1915.02.16), Rokitna (1915.01.13) térségében. A kiállításra krültek továbbá puskák, pisztolyok, gránátok, ágyúgolyók, egyenruhák, sisak, sapkák, cipők, archív fotók, és újságrészletek az említett korszakokból. Emléket állítanak annak a több mint 700 Dobczyce-i zsidónak is, akiket különböző koncentrációs táborokban kínoztak meg és végeztek ki. A Történelmi Csarnok bejáratától jobbra egy panoptikumszerűen létrehozott kínzókamra található. Ez nem az eredeti börtön és kínzókamra, mivel azt statikai okokból nem tudták megnyitni a nagyközönség előtt.

 

 

 

 

 

Az udvar északi oldalán folytatva a szemlélődést az egykori kaputoronyból (a vár eredeti bejárata) kialakított várkápolnába jutunk. Érdemes megjegyezni, hogy a történelem során 3 szent is járt a vár falai között. Szent Hedvig királynő (II. Jagelló Ulászló király felesége), Szent Kázmér, és II. János Pál Pápa. (Karol Wojtyla 1977. december 11.-én látogatta meg a várat) A kápolna bejáratánál Sebastian Lubomirski címere látható 1594-es dátummal, a bejárattal szemben pedig a Jagellók kettős keresztet ábrázoló címerét találjuk. A keleti falon Dobzycze egykori templomáról készített reprodukció fénykép másolata található. Az eredeti Krakkóban Erazm Ciolek püspök palotájában található. Az oltárt 4 kőlépcső és vasrács választja el az átriumtól. A kis lépcsősor szélén kőkorlát is található. Az oltár talapzata egy Életfát ábrázoló oszlop, amelyen az a kígyó van körbetekeredve, aki a Paradicsomban megkísértette Évát. Az oltár Szent Kázmért ábrázolja, aki Dobczyce királyi földjének védelmezője. Márcus 4. ünneplik a védőszent napját.

 

 

Az északi oldalon található következő helység a Régészeti Kiállításnak ad helyet. A kiállítás átfogó képet próbál mutatni Dobczyce és környékének régészeti leleteiből a neolitikumtól egészen a 18. századig. Többek között egy vitrin a neolitikum leleteit mutatja be (csiszolt kő, kerámia edény, fejsze), egy másik a középkor leleteibe enged bepillantást. A sarokban egy reneszánsz stílusú kandalló rekonstrukciója látható a 16. és a 17. század fordulójáról. A kiállításon szerepelnek még különböző tengeri állatok (kagylók, csigák, szivacsok) fosszíliái. Az a szegmens táblákkal együtt a földi élet eredetét, a növény és állatvilág fejlődését mutatja be.

 

 

 

 

A régészeti kiállítással szomszédos helység az úgynevezett Kandalló vagy Kemence terem. A régészeti leletek egyértelműen arra utaltak, hogy az Óváros területén léteztek kohók, valamint kemencék a kerámiák kiégetésére. Nagy meglepetés volt, amikor Dr. Gabriel Lenczyk régész egy három részből álló (északi, középső és déli) (ipari) kemencét tárt fel 1981-ben. Az északi (előmelegítő tűzhely) és a középső (nagy kemence) a fegyverek előállítására szolgálhatott (lándzsák,kardok, nyílhegyek, ágyúgolyók) A mellette levő pedig a fazekas kemence volt. Ebben a teremben dolgozó kézművesek a vár védelmét szolgálhatták egykoron.  A terem két ablaka között egy neobarokk kandalló található. Jobbra egy sarokban vitrin, ahol fém edények, gyertyatartók vannak kiállítva többek között. A jobb oldali falon kis cserép kandalló, amely mögött a vár korábbi kínzókamrájának elfalazott 14. századi lejárata található.

 

Írta és fényképezte: ifj. Fidrich Tibor

 

Források:

NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET - VI. KÖTET: A KÖZÉPKORI INTÉZMÉNYEK BOMLÁSA ÉS A RENAISSANCE V. RÉSZ. MAGYARORSZÁG FÉNYKORA ÉS HANYATLÁSA – XXX fejezet : Mátyás király.

zamkiobronne.pl/zamek/dobczyce

www.zamek.dobczyce.pl

www.polskieszlaki.pl

zamki.res.pl/dobczyce

Ogrodzieniec vára

 A vár festői romjait Podzamce településen találjuk, amely 515,5 m tengerszint feletti magasságban fekszik a Jakowski hegységben, 2,1 km-re keletre Ogrodzieniec városától. A hegy az elismert lengyel szakíróról és túrázóról Alekszander Janowskiról kapta nevét. Ogrodzieniec várának szépsége is arra sarkallta többek között, hogy társaival megalakítsa a Lengyel Turista Egyesületet 1906-ban. A kora középkorban egy fa-föld szerkezetű erődítés állt a helyszínen. A régi lengyel nyelvben az ogrodzieniec szó védett megerősített területet jelent. Egy, a közelmúltban végzett kutatás eredményei viszont árnyalják ezt a képet, mert eszerint a legrégebbi adatok nem a várral, hanem a közeli Birów hegységgel hozhatók összefüggésbe. A várat Nagy Kázmér lengyel király kezdeményezésére emelték 1350-1370 között. Brzez Predzbór Nagy Kázmér bizalmasa volt, így a király 1370-ben végrendeletében úgy rendelkezett, hogy Ogrodzieniec várat ő és testvérei birtokolhatják életük végéig. Predzbór két alkalommal is a Lengyel Királyság marsallja volt. (1375-1378, 1381-1387). Sok pénzt fektetett a vár fejlesztésébe. Jagello Ulászló király viszont szolgálatai fejében a várat a Charbinowice-i Wlodek családnak adományozta. Prezbórt Dobzycze városával és várával kárpótolta, valamint ki kellett fizetni részére a vár fejlesztésére fordított pénzt.

Birtoklásuk alatt (1386-1470) az erődöt egy a keleti sziklán álló háromemeletes torony és egy a déli sziklán levő négy helységből álló épület alkotta. Az épületegyüttest kiegészítette továbbá a déli torony, a bejárati kapu a déli sziklák közötti résen, és egy fa-föld szerkezetű töltés az északi oldalon. 1470-ben a Wlodek család eladta a várat Ibram és Piotr Salomonowicz gazdag Krakkói polgároknak. Az ezt követő tulajdonosok: Rzeszowcy család (1488 körül), Pileccy család (1492 körül), Wlodkow család (1522 körül). 1523-ban az erősséget Jan Boner krakkói bankár és kereskedő vásárolta meg. A Bonerek a királyság leggazdagabb emberei közé tartoztak Jagelló-ház uralkodása idején, ők voltak a tulajdonosai például a Wieliczkai bányáknak is. Ogrodzieniec várának virágkora is az ő birtoklásuk idejére esett. (1530-1545) Jan utódjának, Seweryn Bonernek köszönhetően a hegyi sasfészekből egy csodálatos reneszánsz erődítmény vált a Wavel mintájára. Seweryn Boner építette a vár északi szárnyát, a kaputornyot (a felvonó híddal) és a szolga kaput, a sziklába vájatott kút mélysége elérte a 100 m-t… Stanislaw Bonernek köszönhetjük a nyugati szárnyat (könyvtár és hálószoba), a Tyúkláb gúnynéven ismeretes ágyútornyot, és a körítő falakat a déli oldalon. (1550-1560). Az udvart gazdasági épületek építésével egészítette ki. Az erődítmény története ezt követően a Firlej családhoz kapcsolódott (1560-tól), akik megerősítették és egy kora barokk külsőt adtak az épületeknek.

A vár két alkalommal került megszállásra. Az első alkalommal a Habsburg Miksa a lengyel trónért folytatott küzdelmében (1587), továbbá a Svéd hadsereg által (1655-1657).  Az előbbi megszálló épségben hagyta, míg a svédek felgyújtották, és részben elpusztították. Az északi hódítók a helyi bányászati kultúra kincseit is eltulajdonították.  1669-ben a vár következő tulajdonosa Stanislaw Warszycki krakkói várnagy volt, aki kijavította a pusztításokat, és kibővítette a védelmet. A várat teljesen körülvették kőfalakkal, az északi részen felvonóhidas bejárati kaput építettek, amelyet száraz árokkal védtek. A kaputól balra egy kocsiszínt és egy istállót építettek, melynek az alapjai napjainkig fennmaradtak. 1697-ben Barbara Warszycka hozományaként a vár a Mecinscy család tulajdonába került. 1702-ben a svéd hadsereg újra megjelent a vár falai előtt. A hadseregnek maga a svéd király, XII. Károly parancsolt. A sérülések és károk, amelyeket az erőd elszenvedett visszafordíthatatlannal bizonyultak. 1784-ben a Mecinscy család eladta az erődítményt Tomas Jaklinski krakkói al-bírónak.

 

A vár utolsó lakója a nővére, Miroszewa volt a férje után. 1810-ben az összeomlás veszélye kényszerítette őt arra, hogy elhagyja az erősséget, amely azóta is lakatlan. A 19. század végén számos festmény és litográfia jelent meg lengyelországi várromokat ábrázolva, többek között Bronislaw Podbielski, Napoleon Orda, vagy Wladislaw Szerner alkotásai. Ezeket a képeket. albumokban, újságok illusztrációjaként, vagy levelezőlapokon jelentették meg. 20. század elején a romokat eladták a Kozlowcy parasztcsaládnak, és a Wolczynscy családnak. A vár köveit a helyi lakosok használták, házaik építésére, valamint utak építéséhez. A rombolást az állította meg hogy a várat 1906-ban megvásárolta a Janowski és társai által alapított Lengyel Turisztikai Szövetség. A várról szóló első monográfiát Michal Poleski írta 1913-ban az „Ogrodzienec vár és környékének múltja és jelene” címmel. 1914 novemberében az erődítmény keleti oldala az Osztrák és Orosz hadsereg csatájának volt szemtanúja. Az elítéltek tornyának teteje elpusztult a hatalmas tűzben.

 

A II. világháború végén német cölöperődítéseket építettek a vár környéként (pl. Suchy Polec). Ezek az erődítések azonban nem állították meg a Vörös Hadsereg áthaladását. 1949-1951 valamint 1964-1973 között számos archeológiai feltárás és állagvédelmi munka folyt a várban. Ezeket az Államkincstár finanszírozta. A munkák befejeztével az épületet megnyitották a látogatók előtt. (1974). Jelenleg az üzemeltetést a Zamek sp. z o.o végzi, amely az Ogrodzieniec önkormányzatának tulajdonában van. 2013-14 során többszörös konzervációs-modernizációs munkák történtek a vár területén. Ennek eredményeképpen egy 4 szintes fa galéria rekonstrukciója történt meg a függönyfal belső oldalán. Az ágyúterasz és az udvar területét megerősítették. Ugyanakkor egy új egyirányú túra-útvonal is létesült padokkal és új információs táblákkal. A vár látképe a következő filmekben szerepelt.: Janosik, J. Passendorfer (1973), Rycerz, L. Majewski (1980) és Zemsta, A. Wajda (2002).

 

 

A erődítmény az elővárból és a felsővárból áll. Az elővár területére az út egy száraz árkon át vezet. Mögötte egy kis box office épület, ahol különféle turisztikai brossúrákat és apró ajándéktárgyakat lehet vásárolni. Az elővár területét (30 ezer m2) 400 m hosszúságú mészkő fal veszi körül. Látványos sziklaképződmények egészítik ki ezt a struktúrát.  Az elővár kapuján áthaladva egy kövekből kialakított járda vezet a felsővár felé. Balra a régi kocsiszín és istálló maradványait lehet látni. Illetve egy szabadtéri színházat. Szintén a bal oldalon nem messze a szabadtéri színháztól láthatjuk a Teve sziklát, amelyet Szfinxnek is neveznek. A legenda szerint egy perzsa tevekaraván vált kővé ezen a helyen. A teve sziklákkal szemben az elővár délnyugati sarkában áll a három nővérről elnevezett sziklacsoport. A legenda szerint a három nővér nagy pletykás volt életük során, amikor magáról az ördögről kezdtek pletykálni, azon nyomban kővé váltak.  A sziklacsoport lábánál egy barlangot találni, a Warszycki kínzókamrát, és egy földszinti épületet, amelyben egykori kínzóeszközök vannak kiállítva. Stanislaw Warszycki krakkói várnagy a 17. század közepétől állt a vár élén. A feljegyzések szerint jó házigazda és igazi hazafi volt, ugyanakkor erőszakos és kegyetlen ember. Az alattvalóit mulasztás esetén kegyetlenül megbüntette, nem kímélt senkit a feleségeit sem. A kínzások helye a szikláknál levő barlang volt, amelyet Warszycki kínzókamrának hívnak.  

Felső vár - A kaputorony (1)

A felsővárba vezető út a kaputornyon keresztül vezet. A Bonerek birtoklása idején a kaputoronynak 5 emelete volt. A régi időkben a torony előtt egy szárazárok felett átívelő felvonóhíd feküdt. Ellenséges támadás esetén a felvonóhidat felhúzták, így a szárazárok elválasztotta a betolakodókat a toronytól. A második világháború előtt egy tábla volt a kapu fölött a Bonerek címerét tartó oroszlánfejekkel, ezek napjainkra csak részben maradtak fenn.  A kápolnáról szóló információk a 1665-ös és 1699-es inventáriumból maradtak fenn.

Várudvar (2)

A kaputornyon keresztül a 16. században kialakított várudvarra jutunk. A szabálytalan alakja a területét körbe ölelő sziklák miatt alakult ki. Az ügyes tervezésnek köszönhetően az egyes funkciójú belső terek és szobák különböző szinteken helyezkednek el, az udvar szintje alatt vagy felett. Korábban az udvar felett elhelyezkedő szobákat két, sziklaoszlopon nyugvó, fából készült galéria kapcsolta össze. Az udvar kicsi a sziklafalhoz épített egy szobából álló kis épületek veszik körbe. Ezek régen gazdasági helységként és raktárként funkcionáltak, jelenleg szuveníreket árulnak bennük.  Az udvar fontos részét képezi a ciszterna. A ciszterna mellett találhatók a pincékbe vezető lejáratok. A ciszterna mellett a kastély északi részén található pincék bejárata látható. A múltban a pincék védelmi (lőrések és ablakok) és közüzemi célokat (raktárak) szolgáltak. A kapu mellett az udvarra néző oldalon emléktábla emlékezteti a látogatót a Lengyel Turisztikai Szövetség 1906-os alapítására. Mellette egy csigalépcső, amely a vár déli szárnyának emelti szintjére visz minket (Puskapor raktár, Kincstár, Elítéltek tornya)

A várkonyha (3)

A felsővár udvarának északi részén az egykori várkonyha és kandalló maradványai találhatók.  A füst a szobát a boltozaton található kürtőkön hagyta el. A konyhához egy előkészítő és tárolóhelység is csatlakozott, sőt közvetlenül elérhető volt a 16. századi várkút is. Mélysége kezdetben 100m volt, napjainkban csak 30 méter. A legenda szerint a kút egy tágas barlanghoz kapcsolódik. A barlangban Andrzej Firlej egykori várúr rejtette el kincseit a svéd hadsereg elől. A kincset ma állítólag a Fekete kutya kísértete védi. Az udvarról a 60-as években épített csigalépcsőn keresztül jutunk az emeleti szintekre.

Emeleti szint-Keleti szárny (4)

A Wlodek család (14. század) által épített erősség legidősebb része a keleti szárnyat foglalja el. A csigalépcsőkön feljőve egy kisebb nyíláson át három egymást követő szobába jutunk. Az 1699-es inventárium a következőket írja: tárolóhelység, csarnok és szoba. A régi időkben fából épített galériáról érték el a vár ezen részét. A 14. században a Felső vár 3 emelet magas volt. A keleti torony a 14. században lakó és védelmi célokat szolgálhatott. Cink lapok találhatóak a sziklafal kövei között. A 20. század 60-as és 70-es éveiben ilyen módon különböztették meg az eredetit a kiegészített falrészletektől.

5 –Hálószoba

A keleti szárny magaslatáról ugyanazon csigalépcsőn keresztül lehet lejutni az udvar szintéje, és a szomszédos helységből induló másik csigalépcső a várudvar feletti teraszrészre vezeti a látogatót. A konyha felett vezető út segítségével egy másik csigalépcsőt lehet elérni, ami a vár nyugati szárnyába vezet. Itt két egymást követő helységet találni a Boner-hálószobát és a könyvtárat. A hálószoba sarkában felfedezni az illemhely részleteit.

6-A könyvtár

A szobából a könyvtárhelységbe vezet az út. Helységben található kis ablakok állandó félhomályt képeztek. Ez sikeresen megvédte az értékesebb könyveket és kéziratokat a napfénytől. Gyertyafényben olvasták őket.  A Boner-család, amely erre a vidékre érkezett német földről, nagyon komolyan vette az oktatást. Hatalmas gyűjteményre tettek szert különböző művészeti alkotásokból, és bővítették könyvgyűjteményüket is. A gyűjtemény tartalmazott még különböző dokumentumokat, rajzokat, térképeket és érméket is.

 7- Az ebédlő

Ez az egykori ebédlőterem más reprezentatív szobákkal egyenrangú. A várúr itt, illetve a szomszédos szobákban fogadta nemes vendégeit. Az egyik ilyen az 1655-ben a svédek által elpusztított csodálatos márványszoba.

8 – A szolgák tornya

Az ebédlőteremhez csatlakozik a Szolgák tornya. A torony alsó részét asztalok tárolására használták, míg a felső rész megfigyelési és védelmi célokra szolgált. A toronyban a kis lőrések napjainkig megmaradtak. Jelenleg a torony tetejét kilátóként használják. A kilátóból látható a környék hatalmas panorámája, a Birów-hegy, a Zborów-hegy és a Smolen (Pilcza) vára is. Jó idő esetén a Podzamce városától 100 km-re található Beskid-hegység is látható.

9-Lovagok kamrái

Az ebédlőtermet elhagyva egy lépcsőn leereszkedve a lovagok kamráihoz érkezünk. Egykor raktárként használták őket. Jelenleg vártörténeti kiállítás látható a helységekben. Többek között Ogrodzieniec vár makettjét, régészeti leleteket, és fényképeket láthatunk itt A. Wajda Zemsta című filmjéből. További látványosság egy film vetítése, amely a vár 16. századi lakóinak mindennapi életét mutatja be.

10 – „Tyúkláb” - Ágyútorony

A 15. században a lőfegyverek - mind a kézi, mind a tüzérségi - domináns szerepet játszottak a csatatereken. Ez arra késztette a vár építőit, hogy hatékonyabb védelmi megoldásokat alkalmazzanak.  Tömör épületszárnyakat építettek a falak mellett. Ezeket tüzérségi célokra alkalmazták egészen a kazamaták szintjétől kezdve. Ogrodzieniec várában ezt a célt a Tyúkláb elnevezésű épület szolgálta, amely a délnyugati falakat erősítette.  Stanislaw Boner (1550-1560) által emeltetett épület 5 emeletes volt ágyúállásokkal és lőrésekkel. A felső részén a szolgálók szobái voltak.  Napjainkban az alsóbb szinteken lőfegyverek, védőfelszerelések (pajzsok, páncélok, sisakok), közelharc során használt fegyverek (kardok, buzogányok) és különböző korszakokból származó egyenruhák kiállítását lehet megtekinteni.  Különlegesség, hogy az ágyúállások között reneszánsz tulipános freskó maradványai láthatók. Az épületszárnyat a Lovagi kamrák elő teraszának sarkáról, sziklába vájt lépcsőkön keresztül lehet elérni.

11-Közműudvar

Az ágyútorony földszintjéről a 16. században épített szűk udvarra lehet jutni. Az udvar az ágyútorony és a Beluard Bástya közé épített függönyfal kialakításával keletkezett. A lőállásként és kommunikációs célokra is használt. 4 emeletes fa galériát 2013-ban rekonstruálták. A közműudvar, vagy más néven Madár udvar, raktárt, műhelyeket, és tyúkólat is magába foglalt.

12-DK-i - Sarokbástya

A függönyfal galériájának egymás követő emeletein haladva a délkeleti bástyához érünk. Ennek a megoldásnak köszönhetően a lőfegyverekkel felszerelt védők, hatékonyan tudták ellensúlyozni az ellenséges támadásokat a délkeleti oldalon. A XVII. Század közepén Andrzej Firlej egy csodálatos márványszobát épített a Délkeleti bástya felett reprezentációs helységként. Sajnos, a szoba az 1655-ös svéd invázió során megsemmisült.

13 – Az elítéltek tornya - Börtöntorony

A délkeleti saroktoronytól a déli oldalon az Elítéltek tornya alatti nyílt teraszra jutunk. A nyílt terasz korábban egyike volt a vár reprezentációs helységeinek.  A tornyot a Wlodek család építette a 14. században. Később a Bonerek idején átépítették és börtönként használták. Az elítéltek cellái a második emeleten voltak. Az elítélteket egy kötélen keresztül engedték le a mennyezet résein keresztül celláikba.

 

14-A kincstár és a puskapor raktár

Várakban ez a két szoba gyakran egymás mellett helyezkedett el. Ennek köszönhetően a vár végső eleste előtt a védők egyszerre tudták felrobbantani ezt a két helységet. A kincstár szintjéről, amely jelenleg kilátó teraszként funkcionál, látni az elővár falait és nevezetes szikláit.  A túra utolsó részében áthaladunk a kőbe vájt puskapor tároló helységen. Ezt követően a csigalépcső levisz minket a várudvarra, ahol véget ér a körséta.

 

 

Írta, fordította, a fényképfelvételeket készítette: ifj. Fidrich Tibor 

 

 

Források:

Castle Ogrodzieniec – Publishing House Alatus – Katowice – Malgorzata Pleszyniak

http://www.zamek-ogrodzieniec.pl/kategorie/historia

https://zamki.res.pl/ogrodzieniec.php

Olsztyn vára a Sziléziai vajdaságban

Olsztyn egyik várát Szabó Tibor és Karczag Ákos szerzőpáros már bemutatta a Várak Kastélyok templomok 2017. augusztusi számában.(A német lovagok várai között Észak-Lengyelországban) Ám ezúttal a várvadász oldalain nem a Warmia-Mazúria vajdaság fővárosaként is ismert Olsztyn városról lesz szó, hanem a Sziléziai vajdaságban Częstochowa mellett található községről (1871-ig szintén város volt), melynek területén névrokonához hasonlóan egy középkori erődítés található.

Az erődítés első írásos említése 1306-ból való, 1309-ben a várat Przemiłowice néven nevezték, és gyakran szerepelt Jan Muskata (*1250 körül-†1320. február 7.) krakkói püspök – Jakub Świnka (?-1314), 1283-tól gnieźnoi érsek által 1306-ban indított – második perének aktáiban.  Olsztyni-ként a várat az írott források első alkalommal 1349-ben említik. Ezekben az időkben Nagy Kázmér király úgy döntött, hogy a korábban emelt fa szerkezetű várat kőből épült erőddé alakítja át. A várnak a Lengyel Királyság nyugati határait kellett védenie a Sziléziából történő támadások, valamint a Csehek ellen. A vár funkcióját tekintve királyi börtönként is működött.  1360-ban Maciej Borowicz-et Poznan kormányzóját vetették a kerek toronyban működő börtönbe a király elleni összeesküvés miatt. Itt is halt éhen 1360 február 9.-én.  A monda szerint a vajda lelke, jajveszékel, bilincseit rázza és máig jajveszékel és ijesztget a vár környékén. 1370-ben Nagy Lajos magyar és lengyel király a wieluni földekből Olsztynt dinasztikus terveinek támogatása miatt hűbérül adja unokaöccsének, Oppelni László opolei hercegnek (Lajos által megbízott lengyel kormányzó). II. Ulászló, eredeti nevén Jagelló (lengyelül: Władysław II Jagiełło) lengyel király 1396-ban egy hetes ostrom után elfoglalja a várat és a Koronához csatolja. (Más források szerint 1391. augusztusában Olsztynt 3 napig ostromolja). A vár birtokosa Jan Odrowaz lett.

A 15. században a kastély jelentős szerepet játszott a sziléziai fejedelmek támadásainak visszaszorításában. Abban az időben kibővítették, majd többször újjáépítették, mert a falak összeomlottak a leeső sziklák miatt. A 15. század másik felében az erőd kiterjesztése délnyugatra folytatódott, majd a bővítés következő szakaszát Piotr Opalinski fejezte be a 1540-41-es években. 1587-ben a várat III. Miksa Habsburg főherceg és lengyel trónkövetelő osztrák csapatai támadták meg. A drámai ostrom során sikerült Kacper Karlinski parancsnoknak és 80 katonájának megvédenie a várat, de az épület hatalmas károkat szenvedett. Az ostrom során az osztrákok egy aljas trükköt alkalmaztak. Mivel nem sikerült megtörni a védőket, III. Miksa csatlósa, Stanisław „Az Ördög” Stadnicki gonosz tervet eszelt ki. A várat védő parancsnok Karlinie-ban (jelenleg Zawiercie) levő udvarházát megtámadták, elrabolták 6 éves fiát, akit a következő támadás során élő pajzsként használtak. A védők haboztak tüzelni, de Karlisnki a következő ondattal kezdte meg a tüzelsét: Elsősorban lengyel vagyok, és csak azt követően apa! Az ágyúzás közben a fiú meghalt, az ostromot a védők visszaverték. (Karlinski nem sokkal az ostromot követően 1590-ben elhunyt). A megrongálódott épületet Joachim Ocieski sztarosta igyekezett kijavítani. Halálát követően azonban utóda Mikolaj Wolski nem sokat törődött a várral, inkább Krepzice-ben levő rezindenciájára koncentrált. Így az épület állapota rohamosan romlani kezdett, tehát a népi hagyományt, mely szerint a svédek pusztították el a várat, árnyalja az a tény, hogy egy 1613-as vizsgálói jelentés igen lepusztultnak írja le a várat.

1655. októberében a svéd csapatok elfoglalták és lerombolták az erődítményt. A háború végén a tüzérségi fegyverek fejlődése kapcsán védelmi szerepét már nem tudta betölteni. Krzysztof Mieroszewski vezette a királyi erődítmények felújításának munkálatait, de a hatalmas költségek miatt a vár újjáépítésének terveit elvetették. Maradványai azóta fokozatosan pusztulnak. A 18. században fennmaradt falait főként az alsó vár területén bontani kezdték, alapanyagként felhasználva köveit a tűzben elpusztult környező templom újjáépítése (1722-26 Szent János plébániatemplom) során. Napjainkra a lakópalota egyes részletei, két torony (a henger alakú a börtön, és a négyzetes alakú a Staroszta torony), pincék, és gazdasági épületek részletei maradtak fenn, valamint olyan részletek (kovácsműhely és vashámor maradványai) amelyeket a régészeti kutatások hoztak felszínre. 2002-ben a vár nyugati szárnyában karbantartási munkálatokat végeztek, 2003-ban pedig egy kilátót hoztak létre a Sztaroszta toronyban.

 

Az elmúlt években régészeti kutatások kezdődtek a várban Dr. Czesław Hadamik vezetésével.

A vár legmagasabban fekvő részén állt a toronyszerű palotaszárny, amely a mészkőhegy lábánál elhelyezkedő hatalmas barlanggal állt kapcsolatban. A barlangot élelmiszer és hadianyag tárolására használták. A lakóépületet a sztaroszták, vagy az olsztyni várban állandóan itt tartózkodó al-sztaroszták használták. Itt volt a várkápolna és a kincseskamra is, valamint a hivatalnokok és családtagjainak helységei.

 A vár belsejébe három kapun keresztül vezetett az út, egy a védőfalakon belül elhelyezkedő kis udvarba (B), itt volt az esővizet összegyűjtő ciszterna is, a vár hosszabb védelmének lehetőségét biztosítva a várvédő helyőrség számára. A vár alatt helyezkedett el a gazdasági területként ismert alsóvár (D). Ennek területén, a 2 m vastag falakba építve álltak a gazdasági épületek és az állandó cselédség lakóépületei. A XVI. század kezdetére láthatóan elkülönült a több mint 250 m hosszú falak rendszerével a hatalmas váralja, amelynek határát délnyugatról a masszív négyszögű Sztaroszta- vagy Bíró bástya jelölte ki (I). Ezt az építményt a XIII. században vagy kissé korábban építették, ami azt jelenti, hogy ez a vár legrégebbi falazott része. A Bíró bástya tövében található a bejárati kapu a váraljára, ennek közelében a XX. század 50-es éveiben egy vashámor nyomait tárták fel (primitív olvasztókemencék), ellenben tőlük kissé keletre a régi kovácsműhely maradványait találták meg (K). Már a falakon túl, közvetlenül a vár alatt laktak a vár szükségleteit kielégítő kézművesek.

 

ifj. Fidrich Tibor 

 

 

Források:

Kazimierz Alchimowicz (1840-1916) „Olsztyn védelme 1587-ben”, a XX. század első feléből való festmény

Buskó András – Buskóné Szatai Marianna – Rally Polska 2014 – Lengyel Kisebbségi Önkormányzat

www.zamekolsztyn.pl

https://pl.wikipedia.org/wiki/Zamek_w_Olsztynie_(wojew%C3%B3dztwo_%C5%9Bl%C4%85skie)

http://www.zamkipolskie.com/olsz/olsz.html

Bedzin vára és fegyverkiállítása

A bedzini várhegy (Gora Zamkowa) a helyi emberek védelmét szolgálta mintegy 1000 éven keresztül. Nem meglepő tehát, hogy egy 14. századi vár található a helyszínen, amelyben a térség első múzeuma létesült. A monumentális, újjáépített vár nemcsak kinézetével, hanem izgalmas történetével is vonzza a látogatókat immár fél évszázada. Már a 9. században egy település működött a hegyen, egy erős erődítésrendszerrel kiegészítve. Ugyanazon a helyen, ahol ma a várat találjuk, létezett a település (mezőgazdasági jellegű), és a földvár, melynek déli sáncait a szomszédos parkban csodálhatjuk meg. A Szentháromság templom későbbi építése következtében ma már nem ismerjük a földvár és falu pontos elhelyezkedését. Az egykori falu alsó részein kora keresztény temetőt fedeztek fel.

A helység valószínűleg (régészeti leletek is utalnak erre) az első tatár invázió (1241) során égett le. Az inváziót követően a földvár helyére a 13. század második felében egy kő tornyot emeltek falakkal, hozzá csatlakozó faépületekkel a település újjáépítése során. Vannak olyan vélemények, amelyek szerint a várat (Félénk) Boleszláv herceg emeltette, aki pontosan ebben az időben ült Krakkó hercegi trónján. Az azonban tény, hogy a toronyhoz csatlakozó tégla kastélyépületet a 14. század 40-es éveiben emelték Nagy Kázmér király uralkodása idején. A kastélyépület építése Czarnkowi János és Jan Dlugosz nevéhez kötődik. Az 1329-1335 ig terjedő időszakban Szilézia elszakadt Lengyelországtól, a Lengyel Királyság és a Cseh királyság határa a (Fekete) Przemsza folyó mentén húzódott. Ez az esemény hatással volt a Bedzin várának helyére és kialakítására is.  A várból a mai napig fennmaradt a felső vár-rész, a bejárati kapu és az egyik torony. Az alsó várból csak a falak alapjai maradtak fenn. 1358-ban egy kőfallal kapcsolták össze a várost és a várat. Ugyanebben az időben emeltek egy kőtemplomot is. Ezzel masszív védelmi rendszert hoztak létre.

Az első ismert parancsnoka Bedzin várának Wiernek volt, akit 1349-ben említenek, de a legnagyobb hírnévre Jagello Ulászló király alattvalója, Mikolaj Kornicz-Siestrzeniec tett szert, aki az emberek emlékezetében a hírhedt fej nélküli Fekete Lovagként maradt meg, aki a környező birtokokat fosztogatta. A vár védelmi rendszere évszázadokon keresztül sikeresen verte vissza a sziléziai hercegek támadásait vagy a fizetetlen zsoldosok rohamait a tizenhárom éves háború (1454-1466) idején.

                         

A legfontosabb (győzedelmes) próbatétel 1587-ben III. Miksa Habsburg főherceg inváziójával kezdődött, aki a Lengyel korona megszerzéséről álmodozott. 1588 január 24.-én a Byczyna-i csatában azonban Jan Zamoyski kancellár vezette köztársasági csapatai legyőzték. Az ütközetet követően 1588-ban a Bedzin vár börtönében raboskodott a főherceg. A tárgyalások Lengyelország és Ausztria között a Bedzini várban történtek a pápai nuncius (majd később VIII. Kelemen pápa) jelenlétében. A tárgyalások végül a Czeladźban aláírt będzini egyezséggel végződtek. 1589-ben Miksa főherceg lemondott minden a lengyel korona irányába támasztott jogáról.

 1616-ban egy hatalmas tűzvészben leégett a vár és a város egy része. Andrzej Debinski kormányzó újjáépítette a várat megőrizve eredeti gótikus stílusát. A katonai technológia fejlődése, (különösen a tüzérség) és a Svéd invázió végett vetett a vár fénykorának. A 17. századtól kezdődően már nem tudta betölteni védelmi funkcióját a gyakorlatban és 1655-ben a svédek támadása során rommá lett. 1660-ban részben újjáépítik, de hamarosan Lengyelország 1795-ös harmadik felosztása során Porosz fennhatóság alá kerül terület. Hamarosan a Hohenzollern család kezébe kerül, akik nem sokat törődtek vele és nem sokára felhagyták (1807-ben a terület visszakerül Lengyelországhoz).  A 18. és 19. század fordulóján zsinagóga és mikveh épült a vár előtt. (A németek 1939. szeptember 8.-án felgyújtották és legégett. Ennek és az elhurcolt zsidó áldozatoknak állít emléket a vár előtti obeliszk). A 19. század elején a vár lebontását tervezték, hogy az ebből nyert követ Bedzin utcáinak macskakövezéséhez használják fel. Végül a területen elkezdődő iparfejlesztés járult hozzá a Bedzini erősség megmeneküléséhez.

A XVIII. század végén gazdag szénmezőket fedeztek fel Dabrowa környékén, és megkezdték az ásványkincsek kitermelését. A bányák és ólom kohók létesítése folytán a térség hihetetlen gazdasági fejlődésnek indult. 1833-ban a lengyel bank biztosa Edward Rczynszki járt a helyszínen, és annyira lenyűgözte a vár látványa, hogy A Varsói székhelyű Polski (talán a PKO elődje?) Bank befektetésével Edward Raczynsky gróf ösztönzésére pénzeszközöket allokáltak a vár újjáépítésére és bányászati iskolává történő alakítására. Bár az iskola nem indult el, de a vár részben újjáépült Francis M. Lanci tervei alapján. A kerek torony magasságát csökkentették, és tetejét faragásokkal borították, valamint felhúztak egy jellegzetes árkádfalat a vár keleti oldalán. Rövid ideig a vár kórházként funkcionált, valamint evangélikus imaházként azoknak a szász bányászoknak, akiket a Basin-i bányákba hívtak dolgozni. Tervben volt az is, mivel a városnak nem volt városháza, hogy az önkormányzat odaköltözzön. Mind ezek az ötletek többé kevésbé sikertelenek maradtak, és a vár ismét romossá vált.

                       

Az első kísérletek a vár újjáépítésére már rögtön az I. világháború után megtörténtek. Bár Adolf Szyszko-Bohusz professzor elkészítette a terveket, és az újjáépítéshez nélkülözhetetlen alapok felét is összegyűjtötte, nem kezdődött el semmilyen komolyabb munka. Csak az 1952-1956 közötti időszakban történt meg a vár újjáépítése, részbeni rekonstrukciója (Zygmunt Gawlik mérnök tervei alapján). Akkor hozták létre a máig is létező múzeumot is a várban.

 

 

A Nagy Kázmér által épített királyi határvár mindig katonai jellegű épület volt. A várkatonaság felszerelései nélkülözhetetlen fegyverek voltak, amelyeket bármilyen külső veszély esetén készek voltak használni. A régi fegyverek állandó kiállítása tökéletesen illeszkedik a kastély falai közé, sőt annak szerves részévé vált.  A vár eredeti berendezései elpusztultak az évszázadok viszontagságai során. A múzeum 1956-os ünnepélyes megnyitására készült kiállítások nemcsak Bedzin város múltját, hanem "A régi évszázadok fegyvereit” is bemutatták. Az első kiállítási anyagban magánszemélyek felajánlásai szerepeltek. 1963-ban a Múzeumok és Történelmi Emlékek Tanácsának támogatásával, sok fegyverhez jutott a múzeum, amelyek a későbbi kollekció magját képezték.  Az elkövetkező évek során a szisztematikus vásárlások és felajánlások lehetővé tették egy 340 darabból álló kollekció létrehozását, melynek darabjai a kora középkortól a 20. századig terjedő időszakot ölelték fel. A Bedzinben a Basini Medence Múzeumnak fegyvergyűjteménye szúró és vágófegyverekből, lő és tűzfegyverekből, valamint különböző páncélzatokból áll.

 

A fegyverkiállítás legrégebbi darabja egy lengyel kard a kora középkorból, amely a 10. századra vagy a 11. század elejére datálható, amelyet a Grodziec-Boleradz régi temetőjében találtak 1949-ben. A Dabrowa-medencével való kétségtelen kapcsolat jelenti még a kard hozzáadott értékét. A szúró és vágó fegyverek közül érdemes megemlíteni egy bárdot a 15. század végéről, két kétkezes kardot a 16. századból, egy vadászkést a 18. századból, rengeteg lovassági szablyát pallost a 16. és 18. századból, valamint egy tiszti kard gyűjteményt a 18. századból. Nagyszerű kiállítás látható a 19. századtól a 20. század első feléig terjedő időszakból regurális katonai fegyverekből, amelyek szablyákat, rövid kardokat, különböző bajonetteket tartalmaznak a Francia, Osztrák, Porosz, Orosz, Lengyel hadseregtől. A legkivételesebbek:

-        Francia lovassági kard AN IX (1802-03)

-        Két lengyel szablya, egy a 19. századból (1863 után) egy pedig egy gyalogsági modell 1917-ből.

-        Lengyel rövid kard 1924-ből.

A gyűjtemény részei a szúrófegyverek és a csatabárdok is. Egy láncos buzogány a 16. századból, és két ácsfejsze, amit parasztság használt fegyverként.

 

                         

A múzeum kiállítása többek között a következő szúrófegyvereket tartalmazza. Egy lándzsa a 18. századból, alabárdok a 17/18. századból, paraszti kopják a 18. századból, vadászgerely Németországból a 18. századból, és egy exotikus darab Kongóból a 18/19. századból. A lengyel fegyverek közül érdemes megemlíteni egy lovassági kopját a 18. század végéről és két harci kasza a 18. és 19. századból. Az íjak vadászati és sport célzattal készült darabok a 18/19. századból, de találunk számszeríjakat is a 16/17. századból. A tűz és lőfegyverek a kiállítás legtekintélyesebb csoportját alkotják. Főleg nyugat európai lőfegyverek szerepelnek a kiállításon különböző típusokban a kanócosoktól a forgó és tolózáras modellekig. Magában foglalja a rövid és hosszú fegyvereket, a katonai, vadász és sport típusokat.

 

Katonai kézifegyverek a 18. század első feléből származnak főként, de találni régebbi típusokat is kanócos és dörzskerekes kivitelben. A vadászati célú fegyverek luxus kivitelűek és gazdagon díszítettek főként a 19. századból. A kézi lőfegyver gyűjtemény érdekes darabokat tartalmaz a kovászáras és ütőszeges megoldású pisztolyokból, valamint a Flobert rendszerű félautomata fegyverekből is. A puskák között megtaláljuk a kanócos muskétákat a dörzskerekes puskákat, a gyújtókupakos és kováspuskákat. Lőfegyverek kiegészítői között lőportartók is szerepelnek, muskétás kivitelűek és vadászati céllal használtak egyaránt. (Szarvból). Láthatók még kő és fém, valamint láncos ágyúgolyók is.

        

 

A védőfelszerelések között különböző sisakokat, pajzsokat, láncingeket, páncélzatokat láthatunk. Meg kell említeni a zárt sisakok egy csoportját: sisakrostélyok, könnyű fegyverzetű sisakok, egy lándzsás vésett és aranyozott mellvértje Nürnbergből a 16. század első feléből, valamint egy olasz lándzsás páncélzata a 16. század végéről, egy pikás katona teljes páncélzata 1600 környékéről. Néhány kiállítási darab a keleti fegyverzetet is illusztrálja. Van egy szamuráj „hoshi-kabuto” féle sisak és egy csodálatosan díszített japán kanócos puska. (Európában a 17. századig, míg Indiában és Japánban a 19.századig használtak kanócos puskát)

Ráadásként néhány indo-perzsa sisak és pajzs is található a kiállításon. A katonai részleg további fontos relikviái között található egy tiszti kabát a 3 gyalogezredből a Lengyel Királyság 1815-1831 közötti időszakából, valamint két gyalogsági dob a 18 és 19. századból.

 

ifj. Fidrich Tibor 

 

Források:

The Museum of the Basin in Bedzin Guidebook - The Castle, the 14th century - Wroclaw 2004. (Fordította: Fidrich Tibor 2017.)

Brón Biala i Uzbrojenie ochronne - (A fegyverkiállítás fényképes katalógusa) - Bedzin 2005.

www.zamkipolskie.com

www.zamki.res.pl

Lengyel Kisebbségi Önkormányzat - Lengyelországról szubjektíven című írása.

 

  

Rabsztyn : A lengyel Hollókő

Nem messze Olkusz városától, a környék fölé tornyosuló mészkőszikla tetején egy vár festői romjai fekszenek. A neve Rabsztyn, amely egyike a Sasfészek rendszer várainak. Neve a német „Rabenstein” szóból ered, a jelentése Hollókő.

 

A vár a feudális széttagoltság idejéből származik. A XIII. század második felében a szikla tetejére épült a felső vár. Később kőből egy védőtornyot építettek. Nem tudni, ki építette a vár legrégebbi részét. A hagyomány szerint a Toporczkyakhoz köthető, akik egy alsó lengyelországi lovagi família tagjai voltak. Más hipotézisek a származást II. Vencel király vagy Jan Muskata krakkói püspök tevékenységéhez kötik. A 15. század elején tégla felépítménnyel bővítették a gótikus tornyot. A torony 4 emelettel rendelkezett. Mint más hasonló épületek esetében, lehetett itt a börtön, fegyvertár, magtár, és lakóhelységek is. A torony annak ellenére, hogy megsérült, túlélte a svédekkel vívott háborút a XVII. században. Csak a XX. század elején dőlt össze. A felső várban zajlott régészeti kutatások során a várkápolna oltár alapzatának néhány töredéke, valamint a mázas kerámiából álló padló burkolat részletei, egy hypocaust tűzhely maradványai (amelyet a vár egyes helységeinek fűtésére használtak), és különböző késő gótikus és reneszánsz építészeti emlékek kerültek elő.

A XIV. század végén Nagy Kázmér király (akinek uralkodása alatt a várat megerősítették) halálát követően, az erős Leliwa-Melsztynski család kezébe került az erődítmény. Az első írásos említések Rabsztyn váráról ebből az időből származnak. Az egyik ilyen írásos emlék 1396-ból származik, amelyben a vár Gregorz nevű káplánja volt említve. Mivel a szikla tetején levő felső vár kicsi volt, egy középső várrészt építettek közvetlenül a szikla lábához a XIV. század elején lakóhelységekkel, egy udvarral, egy védőfalat kapuval, amely a vár területét védte keleti irányból. A középső vár délnyugati sarkában egy négyzet alakú torony volt, rajta kis kapukkal. 1439-ben a Rabsztyn-i vár bérlője Spytko III a Leliwa-Melsztyn házból felkelést robbantott ki a király ellen, végül azonban elesett a Grotniki csatában. Birtokait (beleértve a várat is) elkobozták, de a nemesség nyomására a király megváltoztatta az ítéletet. 1441-ben a Topor házból származó Andrzej Tenczynski lett az új tulajdonos. 1443-ban a király rendeletére felújították és megerősítették, amelynek eredményeképpen területi székhellyé vált a vár.

A 15.  század során az alsó vár épült meg. Ez a szikla keleti és északi oldalára épült. Az északi oldalon a sziklához egy védőfalat építettek, itt létesült egy kapu és egy őrház is. Ugyanakkor a magaslat északkeleti lejtőjén egy szárazárkot ástak. Az árkokat a falakon levő tüzérség tartotta felügyelete alatt. Valójában nem tudjuk, hogy az alsó vár hogyan nézett ki, mert a nagy részét lebontották a XVI. század végén, hogy a helyére egy reneszánsz palota épüljön. 1461. július 16-án Rabszytn kormányzóját Andrzej Teczynskit feldühödött krakkói polgárok meggyilkolták. A konfliktust az váltotta ki, hogy összevert egy fegyverkovácsot, aki a páncélzatát csinálta. (Elégedetlen volt a Klement nevű fegyverkováccsal, aki a páncélját javította, és súlyosan bántalmazta. A Klementtel együtt érző, és modora miatt a nemes iránt ellenszenvet érző krakkói polgárok, a ferences templom sekrestyéjében elbújt Teczynskit felkutatták, és meggyilkolták.) Örököse a fia, Jan Teczynski lett, aki felvette a Rabsztynski nevet.

 

1515 után a kormányzói tisztséget Jan Boner krakkói kereskedő és bankár vette át, aki Zsigmond király bankáraként működött. A Bonerek átépítették a várat, amely egy reneszánsz sítlusú erődített rezidenciává vált. 1573-ban Henri de Valois király is tartózkodott itt. A XVI. század végén (1587-1588) Rabszytn vár helyőrségparancsnoka a kozák Gabriel Holubek kapitány volt, aki néhány Olkuszi bányász segítségével legyőzött egy több száz fős katonai egységet, akik Krakkót felügyelték. Holubek a köztársasági (svéd lengyel) csapatokat támogatta III. (Habsburg) Miksa főherceg ellenében, aki a Báthory István lengyel király halálát követő, a trónért folytatott fegyveres konfliktusban az egyik királyjelölt volt. (1588. január 24-én a Byczynai csatában Gabriel Holubek elesett. Egyes források szerint fejbe lőtték, más források szerint súlyos sebet kapott, és később Grebaninban halt bele sérüléseibe.

Wikipédia: A pitscheni csata lengyel alakban byczynai csata (lengyelül: Bitwa pod Byczyną, németül: Schalcht bei Pitschen) III. (Vasa) Zsigmond svéd herceg és frissen megválasztott lengyel király lengyel-litván seregei és III. Miksa osztrák főherceg csapatai között zajlott le a lengyel trón birtoklásáért. Az összecsapás Byczyna közelében zajlott le (akkori nevén Pitschen), Sziléziában, 1588. január 24-én és elsöprő lengyel győzelemmel végződött a lengyel parancsnok Jan Zamoyski vezetése alatt. A 3700 lengyel huszár és 2300 gyalogos lesöpörte a csatatérről a 6500 osztrák és német gyalogost, valamint lovast. Az osztrákok kétezer embert vesztettek, míg a lengyelek csak ezret. III. Miksa vereségével az osztrák terjeszkedésnek vége szakadt.

1592-ben Mikolaj Walski a korona nagymarsallja lett Rabszyn kormányzója. Az ő fennhatósága alatt elkezdődött a vár újjáépítése. A kastély épületét és a várfalak egy részét lebontották, hogy helyet csináljanak a Reneszánsz stílusú palotának, anmelynek falait ma is láthatjuk. Az építkezést Zygmunt Gonzaga Myszkowski, a korona nagymarsallja fejezte be. A palota két szárnyában összesen 40 szoba volt.

 

Azonban Rabsztyn fénykora nem tartott sokáig. 1657-ben az Északi háború során (5. svéd-lengyel háború – 1655-1660 lengyelek győztek) a visszavonuló svéd csapatok a várat felgyújtották. A svéd inváziót követően az erősség csak részben lett újjáépítve, az őrház az alprefektus lakóhelyének lett kialakítva. Hamarosan azonban a várat felhagyták, és a 18. század elején a várhegy lábánál egy új kúriát építettek a hozzá tartozó majorsággal a kormányzó részére. Ez az állapot látható a legrégebbi fennmaradt várábrázoláson, Zygmunt Vogel 1792-ből származó akvarelljén.

 

Ez a kép, valamint a régészeti és épületkutatási eredmények képezték a rekonstrukciós munkálatok alapját 2007 és 2009-ben. A kaputorony első emeletén kisebb kiállítás látható a vár történetéről.

 

1990-ben Olkusz település lett a vár tulajdonosa. A tulajdonosváltást követő években számos fejlesztést hajtottak végre a vár területén: a kapu alatt álló alagsorból kitisztították a törmeléket, az alagsor mennyezetét kijavították,az alsó vár falszakaszait kiegészítették, vagy rekonstruálták, létesítettek egy fahídat a külső árok felett. A kaputorony rekonstrukciója során a torony elé szintén létesítettek egy fahídat.

A 2012-2014-es évek során felújították a felső várfal és a torony egyes részeit. Az erősség éjszakai kivilágítását is kivitelezték, valamint parkoló és turisztikai infrastruktúra is épült. Minden évben július első hétvégéjén látványos lovagverseny zajlik a helyszínen.

(A cikk az Olkusz város Rabsztyn váráról kiadott angol nyelvű tájékoztató anyagának felhasználásával készült.)

 

ifj. Fidrich Tibor 

Czorsztyn vára

A lengyel várak kevésbé ismertek a hazai várrajongók előtt. Történetük, felépítésük új információkkal gazdagíthatja a téma iránt érdeklődőket. A várvadász blog a Czorsztyn felett álló vár bemutatásával ingoványos talajra tévedt. Lengyel és angol források felhasználásával igyekszik bemutatni a történelmi magyar/ lengyel határvidék markáns erősségét. 

 

Czorsztyn vára (első említése 1348) a király kormányzójának, a sztarosztának a székhelye volt már a 14. század végétől kezdve. Örökös bérlőként ő irányította és felügyelte a király birtokát, végrehajtói jogkör nélkül. A hatásköre alá tartozott Kroscienko város és a következő falvak: Debno (időszakosan), Grynwald, Haluszowa, Huba, Kluszkowce, Krosnica, Maniowy,Mizena, Ochotnica, Ostrowsko (időszakosan) , Szomowce Wyzne, Nizne, Srednie, Szcawnica, Tylka és Tylmanowa Klodne tanyákra.A sztaroszta fő feladatai közé (kivéve amikor összegyűjtötte és kifizette a bérletet) a vár karbantartása és a jobbágyok koordinálása volt.  A sztaroszták közül 3 típust különböztetünk meg a korabeli lengyel területeken:

Starosta generalny: közigazgatási egység általános felelőse és képviselője.

Starosta grodowy: megyei szintű képviselő, a bűnüldöző és végrehajtó hatalom (rendőrség és bíróság) képviselője, valamint az állami vámok felelőse.

Starosta niegrodowy – a koronabirtokok felügyelője.

A leghíresebb czorsztyni sztaroszták Zawisza Czarny és (kétszáz évvel később) Jan Baranowski (1615-16 ban volt Czorsztyn sztarosztája) voltak. Jan Baranowski modernizálta a várat egy négyzetes torony építésével, amelyet tüzérségi fegyverek használatára terveztek. Vezetője volt 10 gyalogosnak, 3 ajtónállónak, egy tüzérnek, egy dobosnak, és egy trombitásnak. Fénykorában a vár fontos helyszíne volt a lengyel királytalálkozóknak. Valószínűleg Nagy Kázmér király, Ludwik király, Jadwiga királynő néhány alkalommal megállt itt; mások, mint Jagello Ulászló (1440) és Jan Kazimierz (1655) hosszabb időt töltött itt. Czorsztynnak nem volt fontosabb katonai szerepe a viszonylag békés Lengyel/Magyar határon. Azonban a kis vár belső zavargásoknak számos alkalommal helyszíne volt. 1598-ban Olbracht Laski támadta meg és foglalta el a várat. 1651-ben a régióban kirobbantott parasztfelkelés vezetője Kostka Napierski uralta rövid ideig. 1734-36 között az erődöt oroszok foglalták le, akik a szomszédaik fosztogatásáról és pusztításáról voltak híresek. 1769-ben menedékül szolgált a Bar Konföderáció híveinek. Az 1790-es tűzvész óta (villám csapott a tetőzetbe, és leégett) a várrom. Ez lett a vége Czorsztyn dicsőségének és annak az időszaknak a kezdete is egyben, amikor a Lengyel Királyság kezdett részekre szakadni.

A várba napjaink túristája az alsóvár területén keresztül jut. A mai bejárat helyén egykor kaputorony állt. Emeletén kis szoba, rajta kisméretű ablakokkal. Az alsóvár falaihoz zsindelytetős épületek támaszkodtak. Jobb oldalon két istálló, míg a baloldalon egy kocsszín és egy magtár állt. A mai bejárattól balra az alsóvár keleti oldalában kis saroktorony maradványai láthatóak. A keleti oldalhoz tartozó épületek (téglavető, sörfőzde, és magtár) alapjai inkább lombmentes időben érzékelhetőek. Az alsóvár Jan Baranowski sztaroszta idejében jelentős átalakításon ment keresztül. Az alsóvár udvaráról egy kaputornyon át indulhatunk a középső vár irányába. A 15. században a huszita fenyegetések miatt az akkori sztaroszta igyekezett a várat megerősíteni. Ekkor épült a második kaputorony, a Baranowski (iker) tornyok felé vezető folyosó. A középső várba vezető utat felvonóhidas kapu védte.  Aki a felső várba szeretett volna jutni, immár 5 kapun kellett keresztül verekednie magát. Itt kell megemlíteni, hogy a sziklakúp tetején már korábban is állt egy fából épült erődítmény.  A 13.-14. század fordulóján az ostromtechnikák fejlődése a vár átépítését eredményezték. Egy kerek torony adta az akkori erődítmény magvát, amelyhez tört mészkőből épült 3m vastag falak csatlakoztak. A toronyhoz kapcsolódó falak egy kicsi 20*55m-es udvar zártak körbe.  Később a hadi technika fejlődése és a lőfegyverek megjelenése a vár modernizálását tették szükségessé.  A kerek tornyot elbontották, alapjaira egy új épületszárny létesült gazdasági épületekkel. Itt volt a konyha, mely kemencéjének tetejét a régészeti kutatásoknak sikerült azonosítani.  A konyha mellett megtalálták a pékség épületét is.  A fal mentén fából épült vályú volt, amely az ételmaradékokat kivitte a falon kívülre. A legnagyobb változások az architektúrában Jan Baranowski idejében következtek be. Korszerűsítette a védelmi rendszert oly módon, hogya sziklaterasz peremén megszüntette a kapukat, majd négyszögű tornyot emelt kőből és téglából. A tornyot két támpillér erősítette meg. A falakon lőréseket alakított ki, melyeket a tüzérség tudott használni egy esetleges ostrom alatt. A megerősített vár már 1651-ben próbára lett téve a Kostka Napierski vezette parasztlázadás idején. A felkelők rövid időre elfoglalták a várat, de Piotr Gembinski krakkói püspök vezette csapatok rövidesen visszafoglalták azt.

 

 

 

A torony emeletét a középső vár udvara felöl fa lépcsőkön keresztül lehetett megközelíteni.  Béke időben a torony helységeit lakószobaként használták. A toronyból a felsővár udvarára lehetett jutni. A felsővárban egy háromosztatú épület helyezkedett el, amely lakószobákból és a kápolna helységből állt. A középsővár udvaráról sziklalépcsőkön keresztül lehetett a felsővárba jutni. A felső vár északi oldalán egy hosszú keskeny udvar, amelynek közepén egy ciszterna volt található. Innen a Baranowski torony ikertornyának helységébe jutunk, amely a fennmaradt kéménytöredékek alapján a konyha lehetett. Jelenleg egy kiállításnak ad otthont, amely a vár történetét, és helyreállítását mutatja be az érdeklődőknek. A helység keleti oldalából nyíló pincehelységben ma kőtár található. A várat 1735-ben kozák csapatok pusztították el, elvonulásuk után az akkori sztaroszta már nem volt képes visszaállítani az épület régi állapotát. A végső csapást Czorsztynra a természet mérte. 1790-ben villámcsapás következtében leégett, és megsemmisült a tetőszerkezet. A vár soha többé nem épült újjá. A védelem nélküli falak gyorsan pusztulásnak indultak, az omladozó köveket a lakosság kezdte széthordani. Az utolsó sztaroszta Josef Potocki nem tudta biztosítani a vár romjaiból való újjáépítését. 1797-ben bekövetkezett halálakor a romos várat és birtokát feleségére hagyta.

 

 

A feleség 1811-es halálát követően az egykori királyi birtokokat osztrák hatóságok vették át, felosztották kisebb részekre és aukción értékesítették. Czorsztyn a szomszédos falvakkal ( Kluszkowce, Krosnice, Haluszowa, Sromowce Wyzne, Nizne, Srednie) Jan Makszimillian  Drohojowskinak és feleségének Wiktória Grudnicka birtokába került. 30 évvel a tűz után a helyi lakosok nem sokat törödtek a romokkal. A várat kőbányaként használták, köveit építőanyagként hasznosították. Szerencsére a Drohojowski család megállította a pusztulást. sztettek, a Dunajec folyó partján a vár falain kívül, új épületekkel, parkkal, és kibővített farmmal. Makszimillian halála után fia, Marceli Drohojowski (1817-1909) örökölte a birtokot. Egyszerre volt jó admnisztrátor és író, valamint híres volthihetetlen patriotizmusáról. Védte a nemzeti érdekeket, annak érdekében, hogy az ország helyreálljon a Partíciót követően.  Pusztulása ellenére a vár híressé vált, mint a szétszakított ország jelképe, és fontos részévé vált annak a romantikus tájképnek, amely a Dunajec folyó környezetéből és az azt körülölelő hegyekből állt. Számtalan költő, novellista, festő, grafikus és zeneszerző járult hozzá a vár hírnevéhez a különbőző műfajokban született lengyel (és királyi) történelmet bemutatva. 

 

 

 

A két világháború között a vár és környezete rendkívül népszerű üdülőhellyé vált. 1927-ben Stanislaw Drohojowski településfejlesztésbe kezdett, melynek keretében nyaralóházakat hoztak létre egy kijelölt területen az európai formatervezési minta alapján.  1945 tavaszán, a mezőgazdasági reform keretében a kormány államosította a Drohojowski birtokokat. Az új gazdasági és szociális helyzet újjáélesztette azokat a terveket, amelyek szerint gátat és víztározót kell építeni a felső Dunajec völgyében. A terv szerint Czorsztyn, Maniowy, Kluszkowce, és más falvak, valamint kisebb falucskák DEBNO könyékén, Nedec  és  Sromowce Wyzne lesznek elárasztva, mivel nem voltak fejlesztési tervek  ezekre a területekre a 2. világháború után. A közvélemény nyomására ezen terveket azonban átmenetileg felfüggesztették.

 

Az 1950-es évek elején csak a legszükségesebb restaurálási műveletek történtek meg a két vár megmentése érdekében. 1951-54 között, valamint 1963-65-ig régészeti ásatások folytak a czorsztyni várban. 1967-től a Wavel felújítási bizottság vette át a további kutatási, tervezési és állagmegóvási feladatokat. Műemlékvédelmi terv készült, amely magába foglalta a várromok megőrzését is, amelyet 1985-ben a fő műemlékvédelmi bizottság is elfogadott. 1989-től a Pieniny Nemzeti Park vette át a projektet.  A Dunajec folyó erejének elektromos energia előállításában való felhasználásáról 1905-ben születtek az első tervek. A koncepciót amely a gát s víztározó építéséről szólt Nedec és Czorsztyn között, 1964-ben hagyta jóvá a gazdasági minisztérium.  A kutatási, tervezési és építési feladatok négy évtizeden keresztül  tartottak, a közvélemény hangos tiltakozása közepette. A gát 1997-ben lett befejezve teljesen.

 

 

Elpusztított települések:

1.      Debno –A falu északi része egy malommal, amely a Dunajec folyó mentén helyezkedett el.

2.      Frydman – Az északkeleti része a falunak a Dunajec folyó környezetében.

3.      Maniowy – Az egész falu a tanyáival.

4.      Chiechorzyn a környezetével

5.      Mizevna – A falu déli része

6.      Podbrzezie

7.      Kluszkowce – A falu déli része

8.      Czorsztyn – A nemesi kúria, a farm és park komplexum. Aszabadidős épületek és a gazdasági szolgáltató épületek.

9.      Nedec-Koprovica tanya a Nedeci vár északi oldalán, a régi várkert és a park egy része.

10.   Sromowce Wyzne- A falu északnyugati része

11.   Tanya Harczy Grunt völgyben

12.   Tutajos központ a nedeci várnál.

 

 

Áttelepített épületek (Részben rekonstruáltak)

1.      Manlowy

 – St. Sebastian temetői kápolna (1722)

-        3 szentély (18.-19. század)

-        Fa magtár (18. század)

2.      Czorsztyn

-        Tutajosok kápolnája (a parkban pavillonként volt használva)

-        Áldott Szűz Mária szobor (1827)

-        Krisztus tiszteletére emelet kápolna (18. század)

3.      Nedec

-        Fa vendégházak (1920-25)

-        Ezeken kívül néhány fa épület a Czorsztyn kereszteződésből, amelyek a 19. század első feléből származtak, szétbontották, és konzerváltak. A Stychen turista központba lettek áthelyezve a folyó partján.

 

Elpusztított épületek:

1.      Maniowy

– Plébánia templom (1817-1819)

-        Szent Márk temetői kápolna (1700-1855)

-        Nemesi kúria, parkkal (19, század)

-        Temető a sírásó házával (18-19. század)

 

2.      Czorsztyn

 – Nemesi lak, parkkal (19, század)

-        Néhány vendégház, üdülőházak és vendéglők.

 

Készítette: ifj. Fidrich Tibor 

 

Források: Czorsztyn vártörténeti kiállításának tablóképei.

                Zamek Czorsztyn - Teresa Ciesielka  - Pieninsky Park Narodowy  2010.

Elpusztult várból, rejtőzködő vár: Verőce

Verőce egykori várának története, a Dráva menti őrhelyek tanulmányozása közben keltette fel az érdeklődésemet. Az idei főként Szlavónia területét érintő vártúráim során sort kerítettem az egykori vár helyszínének felkeresésére is. A varak.hu adatbázis információi szerint az egykori erősség maradványaiból már semmi sem látszik a felszín felett, hiszen a helyére épült fel a 1800-1804 között a Pejácsevics család kastélya.

             

Verőce a testvérváros Barcstól mintegy 17 km-re délnyugatra található. A 22000 fős lakosú város Horvátországban Verőce-Drávamente megye székhelye.

Verőcéről a legjobb összefoglaló Szatanek József fordításában jelent meg a régi Magyarország várai című weboldalon.

A római korban Verőcét, Sereteis-nek (Seruta, Soroga) nevezték, majd Coronac-nak. A középkorban Verőce, Horvátország legelső városi rangú településeinek egyike volt. A város már 1234-ben kedvezményeket kapott Kálmán hercegtől, de a szabad királyi városi címet csak IV. Béla adományozta a városnak 1242-ben, mégpedig a zágrábi Geréccel együtt. A 13. században a magyar-horvát királyok sűrűn tartózkodtak a városban lévő saját udvarházukban, mely egyben a királyi birtok székhelye, valamint Verőce vármegye székhelye is volt. Verőce városában, V. István korában pénzverde is működött, ahol Horvátország és Szlavónia részére verték a pénzt.

            Tekintettel arra, hogy a város királyi birtok volt, mi úgy véljük, hogy Zsigmond király idejében, valószínűleg a 15. század elején, egy nagy királyi kastélyt építettek Verőcén. A várat és birtokát először Mátyás király idejében, 1474-ben említették meg, ami azt valószínűsíti, hogy Verőce várát 1453. és 1474. között építették fel. A vár méretéről és kinézetéről nem sokat tudunk. Feltételezések alapján, a vár külső méretei 90x100 métert tettek ki. A várat erőteljes falak övezték, melyeket négy toronnyal erősítettek meg. A falak körül egy széles és mély, vízzel elárasztott árok is volt.

                          

Miután a törökök 1552-ben elfoglalták Verőcét, egy igazi iszlám várossá alakították át, melynek semmi különösebb jellegzetessége nem volt azon kívül, hogy fontos stratégiai helyen állt. Evlija Cselebi egy négyszögletes településként írta le, amit erős falak és paliszádok öveztek.

            Számos olyan rézmetszet létezik, mely Verőce várának 1684-es török alóli felszabadulása utáni képét ábrázolja, de a látványt régészeti feltárásokkal még nem sikerült igazolni. A visszafoglalás után szinte azonnal, megkezdték a vár felújításának előkészületeit, különösen az után, hogy Leslie tábornoknak sikerült felgyújtania az Eszék mellett, híres Szulejmán hidat. A császári hadmérnökök egy teljesen új és erős várat terveztek, ám ahogy a törökök, mindinkább kiszorultak Szlavónia nagy részéről, Verőce elvesztette határ menti várként a jelentőségét. Az öreg vár lassan tönkrement, majd a 18. század végén, végleg elbontották, hogy a helyére egy új kastélyt építsenek. A kastélyt a Pejácsevich család építette. Talán még érdemes elmondanunk azt is, hogy Verőce városmagja az utolsó hét és fél évszázadon át is megtartotta jellegzetességét, azaz az egykor hatalmas, középkori vár, illetve a helye maradt a város központja.

(Forrás: Građevinar havi lap 2005/3, 57. száma. Szerző: Nadilo, Branko – Fordította: Szatanek József.)

                       

A vár feltehetőleg a 15. században épülhetett. Közelebbi dátumra két oklevélből következtethetünk. A század első felében Verőcét oppidiumként említik. Egy 1453-as oklevélben „oppidum Werewcze „- ként szerepel a terület míg 1474-ben egy Mátyás király által keltezett adományozó oklevélen már így szerepel.: „Castrum et oppidum”. (Szabad királyi státusza megváltozott, amikor is 1429-ben Zsigmond zálogba adta a Marczali családnak.) A vár építése egyes feltételezések szerint a Marczaliakhoz köthető, és valamikor 1453 és 1474 közötti időszakban történhetett.

A város törökök általi megszállása 1552. augusztus 2.-án történt. Ulama boszniai pasa, valamint a hercegovinai és hlevnói bég vezetésével kibontakozó támadás keretében elfoglalták az azonos nevű kis vármegye székvárosát.

                 

A törökök támadása már július 30.-án hajnalban elkezdődött Ulama pasa parancsára. Brodiáni György parancsnok védte a várat. A törökök először a ferences kolostor foglalták el, majd lövetni kezdték a várat. Bradiáni várkapitány tudva, hogy a kis létszámú őrséggel nem lesz képes megvédeni a várat és a várost, segítséget kért Székely Lukácstól de mielőtt a felmentés ideérhetett volna, a maroknyi védő augusztus 2.-án átadta Ulama pasának a várat.

Ettől kezdve Verőce 132 évre a Pozsegai szandzsák területébe tagolódott. Egy 1577-es zsoldlista szerint helyőrsége 300 lovasból és 300 gyalogosból állott.

Négy sarokbástyás, kis alapterületű vár volt.  Ez az erősség, ami magában a városban volt, egy körbeárkolt, paliszáddal ellátott kicsiny építmény volt. A bejárata különösen meg volt erősítve, egy felvonóhíddal ellátott híd vezetett a széles árkon keresztül, mely mindig vízzel volt elárasztva.

           

 

A felépítést vizsgálandó tanulmányoztam a veduták mellett egy-két korabeli térképet is melyen nagyrészt négy sarokbástyával ellátott erősségnek ábrázolták Verőcét:

           

           Kivétel:

           

           

           

A Magyar Nemzet Hadtörténelme: 17. Magyarország felszabadítása a török uralom alól (1683–1699).2/d

A gróf Leslie tábornagy parancsnoksága alatt alakult horvátországi hadtestnek, mint tudjuk, az volt a feladata, hogy az eszéki Dráva-hidat hatalmába ejteni és az azon át Buda felmentésére törekvő török hadaknak a Dráván való átkelését lehetetlenné tenni igyekezzék.[1] Ez az utolsó sokatmondó szó igen tág teret engedett Leslienek, hogy miképpen értelmezze és szabja meg a hadteste által elérendő hadjárati illetve hadműveleti célt. A tábornagy rendelkezésére bocsátott csapatok egyelőre július elején Gyurgyevácnál gyülekeztek, ahonnan Leslie a saját maga, továbbá Erdődy horvátországi bán és gróf Herberstein József károlyvárosi kapitány hadaival mindenekelőtt Szlavóniába betörni igyekezett.

A tábornagy július 7.-én vagy 8-án kezdte meg előnyomulását Eszék felé és július 10-én mintegy 6000 emberével Verőce előtt állott és ép amikor annak körülzárása iránt rendelkezéseit megtette, vette a hírt, hogy a vár felmentésére közeledő mintegy 2500 főnyi török had már Slatinát elhagyta és hogy azzal egy másik, 1400 főnyi csapat egyesülni készül.

                  

              

                  

 

                  

Leslie tábornok seregével július közepén érkezett Verőce alá és szinte rögtön megkezdte az ostromot. A törökök a könnyebb védekezés érdekében felégették a külvárost. Az ostrom első napjai kevés sikert hoztak a falakon és a bástyákon kevés sérülés esett, az oszmánok hősiesen védték a várat. A várba holló bombákra szinte azonnal nedves takarókat borítottak, hogy csökkentsék romboló hatásukat. A kezdeti sikertelenséget követően Leslie tábornok megszigorította az ostromzár ellenőrzését. Két gyalogezredet vezényelt a várost körülvevő útvonalak ellenőrzésére, így senki sem tudta már észrevétlenül megközelíteni a települést. Az újabb támadás előkészítése közben Leslie értesült arról, hogy közeleg a török felmentő sereg.

                    

Ezek ellen a tábornagy gróf Trautmannsdorfot rendelte ki 4000 horvát lovassal. A gróf Slatina közelében tényleg ráakadt az előbb említett ellenséges csoportra s azt könnyű ütközetben Slatinán túlig visszavetvén, ott az teljesen feloszlott. Visszamenet Trautmanssdorf a másik ellenséges csoportra is ráakadt és azt is szétverte. A két ütközetben a törökök mintegy 1000 embert, 12 zászlót és 2 dobot vesztettek.

E sikerek folytán 15 napi ostrom után szabad elvonulás feltétele mellett Verőce 600 főnyi őrsége is megadta magát, mely alkalommal az összes fegyverek az oldalfegyverek kivételével, 14 ércből öntött ágyú, 20 mázsa lőpor, 10 mázsa ólom és ugyanannyi golyó került az ostromlók kezébe.

                   

E szép siker ellenére Leslie tábornagy mindenféle képtelen és tarthatatlan ürügy alatt[2] lemondott az Eszék felé való további előnyomulásról, hanem Verőce megszállva tartása mellett az attól északra fekvő Turanovac mellett erődített táborba szállva, mindössze arra szorítkozott, hogy időnkint a Dráván át portyázó csapatokat küldjön ki. Ilyenformán augusztus közepéig itt is csak kicsinyes portyázó hadviselés folyt, anélkül, hogy ez a fősereg hadműveleteit bármi tekintetben is elősegítette, illetve befolyásolta volna. Az említett időben megtudta a tábornagy, hogy a szlavóniai pasa, aki a hamzsabégi csata után sietve pasalikjába tért vissza, Verőce visszafoglalása céljából csapatokat gyűjt. Erre Leslie tábornagy gyorsan visszahívatta portyázó hadait és egyesített hadtestével elindult Slatinán át Eszék felé. Félúton a két utóbb említett város között, Breznica-nál tényleg rátalált a pasa hadára, melyet megtámadván, teljesen szétugrasztott. Dolgát ekként eredményesen elvégezvén, a tábornagy csapatjait ismét eredeti állásába vezette vissza, honnan október haváig megint csak a kisebb portyázó hadviselésre szorítkozott. Ekkor a tábornagyot Bécsbe szólították s helyette ideiglenesen gróf Herberstein vette át a hadtest parancsnokságát. Csak amikor október 20-án híre jött, hogy a szerdár egy új fölmentő haddal készül Buda segítségére sietni, indította el Herberstein hadtestét Eszék felé, de ő is csak Slatináig jutott. Itt a hovát lovasság egyszerűen faképnél hagyta a grófot, mire ez dühében Slatinát, Vucint, és Sopje-t elhamvasztván, Verőcére tért vissza smiután ezt a szükséges élelmi készletekkel ellátta, csapatjait téli szállásokba helyezte el.

 

                      

1684. július 25-én szabadították fel a császári csapatok, Leisle Jakab tábornokkal az élükön. Szinte azonnal megkezdték az előkészületeket az erősség kijavíttatására, különösen az után, hogy Leslie, 1685-ben felégette, a jelentős eszéki Szulejmán hidat. A katonai hatóság ekkor, egy jóval erősebb verőcei erődítmény terveit is kidolgozta. Akkor még senki sem sejtette, hogy 1687-re, a törökök végleg kitakarodnak Szlavónia nagyobb részéről és, hogy Verőce, már soha többé nem lesz határváros. Ezután többé már az új erőd felépítésén sem gondolkodtak, inkább a régit tartották meg Ettől kezdve, Verőce középkori erődje lassacskán tönkre ment úgy, hogy az 1777. után itt járt német útleíró, Frederick William von Taube már csak, félig elpusztultnak és rossz állapotúnak említi meg később Lipcsében megjelentetett könyvében. („Die Beschreibung des Königreiches SLAVONIEN und des Herzogthums Syrmien”) 1798-ban elkezdik bontani a rossz állapotú középkori épületet, majd 1800-ban megkezdődik a Pejácsevics kastély építése.

                 

A kastélyukat és a verőcei uradalmat, 1841-ben, 35 millió koronáért, a német Wilhelm Shaumburg-Lippe herceg vette meg. A családja, 70 év után adta el ezt a hatalmas jószágot, melyet a hetven évük alatt jelentősen megnöveltek. A birtokot, 1910-ben, a Magyar általános hitelbank és a Drezdai bank vette át, melyek az uradalom nagyobb részét, 54 kisebb, nagyobb birtokra felparcellázva, eladogatták. A verőcei és a szlatinai javakat, 1911-ben, Draskovich Iván gróf vette meg, 43,5 millió koronáért. Az erdeinek a nagy részét a Bródi vagyonközösség vett meg, a pusztáit a betelepített németek vették meg. Az I. világháború után, Verőce mezővárosának, akkori végrehajtótanácsa, nem használta ki az alkalmat, hogy fölvásárolja a valamikori verőcei uradalom területeit, így az idetelepített németeknek sikerült a birtokot megszerezniük, akik ezeket a birtokaikat, 1945-ig tarthatták meg. Időközben Verőce, 1921. december 31-én, városi jogállást kapott. A város képviselői, 1930. május 5-én rendeletet hoztak a kastély és hathektárnyi parkjának a megvételéről.

 

                 

 

A II. világháború után állami tulajdon, később a városi múzeum költözött falai közé. Jelenleg a műemlék felújítás alatt áll, nem látogatható. Területén rekonstrukciós munkálatok, környezetében régészeti feltárások zajlanak. A kastély parkja napjainkban is a város lakosságának kedvelt pihenőhelye.

                        

 

                       

 

                       

Verőce központjába érve autónak leparkolva kezdtük el az egykori vár területének körüljárást. A későbbiekben épült kastély és parkja kedvelt kiránduló és pihenőhely. A varak.hu adatbázisában szereplő állapot az eltelt közel egy évtized alatt sem változott sokat érdemben. A városi múzeum más helyre költözött és az épület jelenleg is felújítás alatt áll, és sajnos nem látogatható. Az egykori várárokban hangulatos ligetes sétány lett kialakítva. Az északi oldal várárka a leglátványosabb. Itt található a kastélyba vezető egykori híd is. A várárokban sétálva az egykori bástyák körvonalait szépen kirajzolják a jelenlegi terepviszonyok is. Az ÉNY-i és ÉK-i bástya az árok széléről tekintve is grandiózus látványt nyújt. A nyugati oldalra jutva az árok kissé sekélyebb a DNY-i bástyát elhagyva fel is töltődik. Az egykori vármag mögött létesült a városi strand. A Dny-i bástya helyén található halom közepére lépcsősort létesítettek, amelyen keresztül feljuthatunk a kastélyépület mögötti park területére. A Kastély és a park területe a középkori vízi vár alapfalaira épült. Keleti irányba haladva egy szondázó árokra leszek figyelmes, amely szalaggal van lezárva. Közelebb érve É-D irányú téglafalrészlet látványa tárul elém… Mekkora show lenne,- elmélkedem magamban-, ha ez a kis szelvény a középkori vár falait mutatná meg nekem. De erről bizonyság kell, nem elég a feltételezés. Az ÉK-i sarokhoz érve a kastély sarkán „építési területre” leszek figyelmes.. Közelebb lépek, és hirtelen különös izgalom vesz erőt rajtam. Eltérő falkötések, egy félköríves falszakasz rakott kőből, előtte tégla köppenyezés…

                     

                                 

  

                    

 

                   

Hopp ott egy lőrés… Ez nagyon-nagyon úgy tűnik, hogy a középkori vár ÉK-i tornyának kiásott maradványa! Szerencsémre a kastély balkonján észreveszek egy restaurátort, akitől meg tudom feltevésemet kérdezni. Válaszával igazolja, hogy a középkori Verőce várának régészeti kutatás által feltárt maradványait láttam! Az eddigi ismereteimet a helyszínnel kapcsolatban új információk gazdagították: a kastély alól napvilágra bújó maradványok létezővé varázsolták a várat. A városi park területén 1999 óta végeznek ásatásokat a város és a Kulturális Minisztérium finanszírozásában. A nyugati oldalon feltárták a nyugati bejáratot, amelynek hossza 10 m, szélessége 3 méter, magassága 2,5 m. A park Északkeleti részén pedig a bástya alapjait tárták fel. A 15. században épült középkori fal alsó része tört kőből, míg a felsőbb részek téglából épültek. A bástya (torony) kör alakú, belső átmérője 16 m. A várárokban pedig megtaláltak ez egykori fahíd részleteit 3 m mélységben. Lassan itt az ideje, hogy Verőcéről nem mint elpusztított erősségről beszéljünk, hanem mint rejtőzködő várról, amely csak arra vár, hogy felfedjék titkait.

 

Írta, fotózta, összeállította: ifj. Fidrich Tibor 

 

Források:

 A magyar nemzet hadtörténelme  I–XXII. (Budapest, 1928–1942)  

Građevinar havi lap 2005/3, 57. száma. Szerző: Nadilo, Branko – Fordította: Szatanek József.

 Virovitica Városi Múzeum honlapja  http://muzejvirovitica.hr 

http://www.danijel.info/virovitica/kronologija/index.html

Dvorci i perivoji -Nadilo Branko - Gravedinar - 2001/5.  335-342. oldal.

 

0.015 mp